– Rövid életrajz 1904-1907

MAJDNEM két évet töltött Sztálin a börtönben és a száműzetésben. Ezek az évek az országban a forradalmi fellendülés további fokozódásának évei voltak. Ez alatt folyt le az OSzDMP II. kongresszusa, amely megszilárdította a marxizmus győzelmét az „ökonomizmus” felett. De a párt által szétvert régi opportunisták, az „ökonomisták” helyébe új opportunisták léptek, a mensevikek. A kongresszus után lángra kap Lenin és a bolsevikok elkeseredett harca a mensevikek, opportunista eszméik, pártszakító és bomlasztó tevékenységük ellen. A megkezdődött orosz-japán háború és a forradalom érlelődése ezt a harcot még jobban kiélesíti. A pártválságból kivezető utat Lenin a III. Kongresszus összehívásában látja. A Kongresszusért való harc az összes bolsevikok központi feladatává lett.

Ebben a harcban, a Kaukázusban Lenin biztos támasza volt Sztálin, aki a kaukázusontúli bolsevikok élén állt. Sztálin működése ebben az időszakban a mensevizmus ellen vívott elkeseredett harc jegyében folyik. Sztálin, az OSzDMP Kaukázusi Szövetségi Bizottságának tagja, Czchakaja elvtárssal együtt vezeti annak munkáját. Sztálin fáradhatatlan: rendszeresen beutazza a Kaukázusontúl körzeteit (Batum, Csiatura, Kutaisz, Tiflisz, Baku, Nyugat-Grúzia paraszt-vidékei), a régi pártszervezeteket megszilárdítja és újakat alapít; nagyszámú vitákon a mensevikekkel és a marxizmus más ellenségeivel való szenvedélyes összecsapásokban vesz részt, erélyesen védelmezi a bolsevik álláspontot, leleplezi a mensevikek és a velük kibékülésre hajlamosak politikai kontárkodását és opportunizmusát.

Sztálin és Dzsaparidze vezetése alatt „1904 decemberében a bakui munkások nagyszabású sztrájkot folytattak le, amely december 13-tól 31-ig tartott és azzal végződött, hogy Oroszország munkás- mozgalmának történetében először, kollektív szerződést kötöttek a kőolajtelepek tulajdonosaival.

A Kaukázusontúl a bakui sztrájkkal kezdődött meg a forradalmi fellendülés.

A bakui sztrájk adta meg a «jelt azokra a nagyszerű akciókra, amelyek januárban és februárban egész Oroszországban lejátszódtak» (Sztálin)”.

Ez a sztrájk — mondja „A SzK(b)P történetének rövid tanfolyama” — mintegy vihar előtti villámlás volt, amely Oroszországban, a nagy forradalmi zivatar közeledtét jelezte.

Sztálin szívósan keresztül viszi Lenin direktíváit, a tömegek előtt kifejti és megvédelmezi a bolsevik eszméket, szervezi a harcot a III. pártkongresszusért. Lenin és a Kaukázusi Szövetségi Bizottság között állandó szoros kapcsolat volt. Az első orosz forradalom éveiben Sztálin vezette a kaukázusi bolsevikok egész eszmei és politikai harcát a mensevikek, az eszerek, a nacionalisták, az anarchisták ellen: E harcban a bolsevikoknak hatalmas fegyvere volt a pártirodalom. Sztálin volt majdnem valamennyi kaukázusi bolsevik kiadványnak szervezője és kezdeményezője. Az illegális könyvek, újságok, brosúrák, felhívások kiadásának a cári Oroszország viszonyai között példátlan lendületet adott.

Az OSzDMP Kaukázusi Szövetségének rendkívül merész vállalkozása és a bolsevik illegális technika kiváló mintaképe volt az avlabári titkos nyomda, amely Tifliszben 1903 novemberétől 1906 áprilisáig működött. Ebben a nyomdában nyomtatták Lenin „A proletariátus és parasztság forradalmi demokratikus diktatúrája”, „A falusi szegénységhez” c. munkáit, Sztálin füzeteit: „Néhány szó a párton belüli nézeteltérésekről”, „Két ütközet” című és egyéb brosúráit, a párt programját és szervezeti szabályzatát, tucatjával nyomtatták a röplapokat, melyeknek jelentékeny részét Sztálin írta. Itt adták ki a „Proletariatisz Brdzola” („A Proletariátus Harca”) és „Proletariatisz Brdzolisz Purceli” („A Proletariátus Harcának Kisújságja”) c. lapokat. Három nyelven, többezres példányszámban nyomtattak könyveket, brosúrákat, újságokat, röplapokat.

Döntő szerepet játszott a bolsevizmus álláspontjának védelmében, Lenin eszméinek terjesztésében és kifejtésében az OSzDMP Kaukázusi Szövetségének Sztálin szerkesztésében megjelenő lapja, a „Proletariatisz Brdzola” — a „Brdzola” méltó utóda. A „Proletariatisz Brdzola” a lenini központi pártlap, a „Proletarij” („A Proletár”) után a legjobb és legnagyobb bolsevik újság volt. Majdnem minden számában közölt Lenin-cikkeket a „Proletarij„-ból. Sok rendkívül fontos cikket írt Sztálin. Ezekben a cikkekben Sztálin, mint tehetséges vitázó, mint a párt rendkívül jelentős irodalmi és elméleti ereje, mint a proletariátus politikai vezére és Lenin hű követője lép fel. Cikkeiben és füzeteiben Sztálin egész sor elméleti és politikai kérdést dolgoz fel. Felfedi a bolsevizmusellenes áramlatok és frakciók eszmei fonákságát, opportunizmusukat és árulásukat. Az ellenségre mért csapásai mindig célba találtak. Lenin elragadtatással nyilatkozott a „Proletariatisz Brdzolá”-ról, az újság marxista következetességéről és magas irodalmi színvonaláról.

Sztálin, Leninnek leghívebb és mindvégig következetes tanítványa és bajtársa, kimagasló szerepet játszott a Kaukázusban a mensevizmus eszmei megsemmisítésében s a marxista párt ideológiai, szervezeti és taktikai alapjainak megvédésében. Sztálinnak ebből az időből származó művei mintaképei a leninizmus álláspontja következetes védelmének és kitűnnek elméleti mélységükkel, az opportunizmussal szembeni engesztelhetetlenségükkel.

„Néhány szó a párton belüli nézeteltérésekről” című kitűnő brosúrájában, két „Kutaiszi levélben s a „Válasz a »Szociál-Demokrát« -nak” című cikkében Sztálin erélyesen síkraszállt a marxista párt ideológiai alapjaiért.

A „Kutaiszi levelek”-ben (1904 szeptember-október) Sztálin élesen bírálja Plechánovnak az új „Iszkrá”-ban megjelent cikkeit, melyek Lenin munkája, a „Mi a teendő?” ellen irányultak. Következetesen védelmezve azt a módot, ahogy Lenin az ösztönösségnek és tudatosságnak a munkásmozgalomban való szerepét tárgyalja, Sztálin elvtárs ezt írja:

„A következtetés (a gyakorlati tanulság) ebből ez: emeljük fel a proletariátust igazi osztályérdekeinek tudatáig, a szocialista eszmény tudatáig, ahelyett, hogy aprópénzre váltanók ezt az eszményt, vagy, hogy hozzáidomítanók az ösztönös mozgalomhoz. Lenin megadta az elméleti alapot, amelyen ez a gyakorlati következtetés felépül. Mihelyt elfogadjuk ezt az elméleti előfeltételt, semmiféle opportunizmus nem férkőzhetik közelünkbe. Ebben van a lenini eszme jelentősége. Lenininek nevezem azért, mert az orosz irodalomban senki sem mondta ki olyan világosan, mint Lenin.”

A „Néhány szó a pártonbelüli nézeteltérésekről” c. füzet (1905 elején írta Sztálin és 1905 májusában jelent meg illegális kiadásban) a bolsevik gondolat kimagasló alkotásai közé tartozik. Közvetlenül Leninnek történelmi jelentőségű művéhez, a „Mi a teendő?“-höz kapcsolódik, s nagy erővel védelmezi és fejtegeti a zseniális lenini eszméket.

V. I. Lenin eszméinek kifejtése során Sztálin elvtárs kimutatja, hogy a szocialista tudatnak igen nagy jelentősége van a munkásmozgalom számára. Egyúttal óva int, nehogy egyoldalúan túlbecsüljük az eszmék szerepét, nehogy megfeledkezzünk a gazdasági fejlődés feltételeiről és a munkásmozgalom szerepéről. Mondhatjuk-e — kérdi Sztálin —, hogy a szocializmus minden, a munkásmozgalom pedig semmi? „Persze, hogy nem! Így csak idealisták beszélnek. Valamikor igen hosszú idő múlva a gazdasági fejlődés elkerülhetetlenül eljuttatja majd a munkásosztályt a társadalmi forradalomhoz és következésképpen kényszeríteni fogja arra, hogy megszakítson minden kapcsolatot a burzsoá ideológiával. Csak az van benne, hogy ez az út igen hosszú és fájdalmas lesz.”

„Néhány szó a pártonbelüli nézeteltérésekről” c. brosúrájában Sztálin elvtárs, miután kifejtette mélyenszántó és igen sokoldalú érvelését az ösztönös munkásmozgalom és a szocialista tudat kölcsönös viszonyának kérdéséről, a következőképpen foglalja össze a szociáldemokrácia lenini szárnyának idevágó nézeteit:

,,Mi a tudományos szocializmus munkásmozgalom nélkül? Iránytű, amely, mivel nem használják, csak megrozsdásodhat, s akkor ki kellene dobni.

Mi a munkásmozgalom szocializmus nélkül? — Hajó iránytű nélkül, amely így is kiköt majd a túlsó parton, de ha iránytűje volna, sokkal hamarabb érné el a partot és kevesebb veszéllyel találkoznék.

Egyesítsétek az elsőt a másodikkal és nagyszerű hajótok lesz, amely egyenesen repül majd a túlsó part felé és teljes épségben ér révbe.

Egyesítsétek a munkásmozgalmat a szocializmussal és megkapjátok a szociáldemokrata mozgalmat, amely egyenesen halad az «ígéret földje» felé.”

Oroszország munkásosztálya harcának egész története fényesen igazolta Sztálin elvtársnak ezt a fontos elméleti következtetését. A szóban forgó brosúrában Sztálin megsemmisítő kritikának veti alá az ösztönösség opportunista elméletét és megokolja a forradalmi párt és a forradalmi elmélet szerepét és jelentőségét a munkásosztály szempontjából.

„A munkásmozgalmat — írta Sztálin — egyesíteni kell a szocializmussal, a gyakorlati tevékenységnek és az elméleti gondolatnak össze kell olvadniok s ezzel az ösztönös munkásmozgalomnak szociáldemokrata jelleget kell adniok … A mi kötelességünk, a szociáldemokrácia kötelessége az, hogy a munkások ösztönös mozgalmát letérítsük a tradeunionista útról és ráállítsuk a szociáldemokrata útra.

A mi kötelességünk az, hogy ebbe a mozgalomba szocialista tudatot vigyünk bele és a munkásosztály élenjáró elemeit egy központosított pártba egyesítsük. A mi feladatunk az, hogy mindig a mozgalom élén haladjunk és fáradhatatlanul harcoljunk mindenki ellen — akár ellenség, akár «barát» —, aki e feladatok végrehajtását akadályozni fogja.”

Sztálin fellépése Lenin teljes helyeslésével találkozott. Értékelve Sztálin „Válasz a «Szociál-Demokrát»-nak” című cikkét, amely a „Proletariatisz Brdzola” 1905 augusztusi számában jelent meg, Lenin a párt központi lapjában, a „Proletarij”-ban (22. sz.) kiemelte, hogy a cikk kitűnően állítja be „az öntudat kívülről való bevitelének” híres kérdését.

Több cikkben Sztálin Leninnek az OSzDMP II. kongresszusán és a kongresszus után követett vonalát okolja meg. „A proletárok osztálya és a proletárok pártja” c. cikkében (1905 január 1-én jelent meg a „Proletariatisz Brdzola” 8. számában) Sztálin a párt szervezeti szabályzata első pontjával foglalkozik: teljesen Leninnek a pártról való tanítása talaján, a lenini eszméket kifejtve és megokolva, megvédi a párt szervezeti alapjait. Ez a cikk a bolsevizmusnak azokért a szervezeti elveiért száll síkra, amelyeket Lenin „Egy lépés előre, két lépés hátra” c. híres könyvében fejtett ki.

„Mind a mai napig — írta Sztálin — pártunk egy vendégszerető patriarchális családhoz hasonlított, amely kész minden rokonszenvezőt befogadni. De miután pártunk központosított szervezetté változott át, levetette magáról a patriarchális arculatot, teljesen hasonló lett egy erődhöz, amelynek kapui csak az arra méltók előtt nyílnak meg. Ennek pedig nagy jelentősége van számunkra. Akkor, amikor az önkényuralom a proletariátus osztályöntudatát «trade-unionizmussal», nacionalizmussal, klerikalizmussal stb. iparkodik megmételyezni, másfelől a liberális értelmiség makacsul iparkodik, hogy megsemmisítse a proletariátus politikai önállóságát és gyámkodni akar felette — nekünk felettébb ébereknek kell lenni és nem szabad felednünk, hogy pártunk erőd, amelynek ajtai csak a kipróbáltak előtt nyílnak meg.”

A „Hogyan fogja fel a szociáldemokrácia a nemzeti kérdést” c. cikk (megjelent a „Proletariatisz Brdzola” 1904. szeptember 1-i 7. számában) kitűnő magyarázata az OSzDMP nemzetiségi programjának. Ebben a cikkben Sztálin megokolja és megvilágítja a párt programját a nemzeti kérdésben, megsemmisítő kritikának veti alá a proletariátus nemzeti elkülönülésének opportunista elvét, következetesen síkraszáll a proletár osztályszervezetek felépítésének nemzetközi típusáért. Ebben a cikkben Sztálin, mint a nemzeti kérdés nagy teoretikusa lép fel, aki mestere a marxista dialektikus módszernek. Itt csírájukban megtalálhatók azok az eszmék, amelyeket Sztálin később „A marxizmus és a nemzeti kérdés” c. munkájában fejtett ki.

Sztálin az első orosz forradalom első lépéseitől fogva erélyesen védi és érvényre juttatja a lenini forradalmi stratégiát és taktikát, a lenini eszmét — a proletariátus hegemóniáját a forradalomban.

A liberálisokról szólva, akik nem forradalomra, hanem a cárral való megegyezésre törekedtek, Sztálin már 1905. január 9-e előtt ezt mondotta: „Bizony, uraim, hasztalan erőlködnek! Az orosz forradalom elmaradhatatlan. Éppoly elmaradhatatlan, mint ahogy elmaradhatatlan a nap felkelte! Megállíthatják-e a felkelő napot? Ennek a forradalomnak főereje a városi és falusi proletariátus, zászlótartója pedig a szociáldemokrata munkáspárt, nem pedig önök, liberális urak!”

Éppoly erélyesen száll síkra Sztálin a fegyveres felkelés lenini eszméje mellett, amely szerint a fegyveres felkelés az önkényuralom megdöntésének s a köztársaság kivívásának eszköze. Sztálin 1905 — 1907-ben írt munkáiban minden oldalról megalapozza a fegyveres felkelés eszméjét. „A nép menekvése magának a népnek győzelmes felkelésében van” — mondja Sztálin elvtárs. Mint Lenin, ő is óriási jelentőséget tulajdonított a felkelés technikai előkészítésének, harci osztagok szervezésének, fegyverek megszerzésének stb. „Éppen az országos felkelés technikai vezetése és szervezett előkészítése — hangsúlyozta Sztálin — az az új feladat, melyet az élet a proletariátus elé tűzött.” Sztálin nap mint nap vezette a kaukázusontúli bolsevik szervezeteknek a fegyveres felkelést előkészítő működését.

Sztálin megalapozza és fejtegeti Leninnek az ideiglenes forradalmi kormányról szóló eszméjét. Egy ideiglenes forradalmi kormány megalakítása, írja Sztálin, a nép győzelmes fegyveres felkelésének természetes eredménye kell, hogy legyen. Mivelhogy a felkelésben a proletariátus és a parasztság győz, tehát az ideiglenes forradalmi kormány is e két osztály vágyainak és érdekeinek kifejezője kell, legyen. Ennek a kormánynak a proletariátus és parasztság forradalmi diktatúrájának kell lennie. Csakis e forradalmi osztályok diktatúrája lesz képes megfékezni és elnyomni a reakció sötét erőit, felfegyverezni a népet, valóra váltani az OSzDMP minimális programját, megszilárdítani a forradalom győzelmét, végig, vinni a forradalmat.

„Ha a forradalomnak — mondja Sztálin — az élenjáró proletariátus a vezére, s ha ennek tevékeny részt kell majd vennie a felkelés megszervezésében — úgy nyilvánvaló, hogy nekünk nem lehet, mosva kezeinket, hátat fordítanunk az ideiglenes forradalmi kormánynak, nekünk a parasztsággal együtt kell majd meghódítanunk a politikai hatalmat és részt kell majd vennünk az ideiglenes kormányban a forradalmi utca vezérének a forradalom kormányában is vezérnek kell lennie”.

A bolsevik párt és a munkásosztály nagyszámú ellenségeivel vívott harca során Sztálin következetesen védi és fejtegeti a forradalom lenini elméletét, a lenini taktikai tervet. E tervnek óriási érdeme abban volt, hogy rendkívül híven felelt meg az orosz valóságnak, széles néptömegeket keltett harcra, a győzelem bizonyosságának tudatával lelkesítette őket, előre vitte a forradalmat.

A Kaukázusi Szövetségi Bizottság fáradhatatlanul propagálta a III. pártkongresszus határozatait és fegyveres felkelésre hívta a munkásokat és parasztokat. Sztálinnak 1905-ben írt röplapjai a bolsevik eszmék tömegek közötti propagálásának mintaképei. „A fegyveres felkelés és taktikánk”, „Az ideiglenes forradalmi kormány és a szociáldemokrácia „A reakció erősödik” című és más cikkeiben Sztálin megsemmisítő bírálatnak veti alá a mensevik vezetőket, következetesen védi és hirdeti a fegyveres felkelés szükségességét.

Az 1905. októberi általános sztrájk, amely megmutatta a proletármozgalom erejét, hatalmát, a halálra rémült cárt arra késztette, hogy kibocsássa október 17-i kiáltványát. Ez a kiáltvány, amely a népnek mindenféle szabadságot ígért, a néptömegek ámítása volt, cselfogás a cár részéről, hogy általa lélegzetvételhez jusson, amire szüksége volt, hogy a könnyen hívőket elaltassa, időt nyerjen, erőt gyűjtsön, és aztán lecsapjon a forradalomra. A bolsevikok megmagyarázták a tömegeknek, hogy az október 17-i kiáltvány csapda. Az „Októberi kiáltvány” Sztálint Tifliszben találja, ahol javában folyik a harc a lenini taktikai tervért, a forradalom bolsevik jelszavaiért. Ugyanaznap egy munkásgyűlésen Sztálin ezt mondotta:

„Mire van szükségünk ahhoz, hogy tényleg győzzünk? Három dologra: először — fegyverre, másodszor — fegyverre, harmadszor — újra meg újra fegyverre”

Síkraszállva azért a gondolatért, hogy a forradalom győzelme érdekében az egész nép fegyveres felkelése szükséges, Sztálin az OSzDMP Kaukázusi Szövetsége Tifliszi Bizottságának általa írt „Polgárok!” kezdetű felhívásában 1905 októberében a következőket mondotta:

„Ez a most lejátszódó, a maga nagyszerűségében hallatlan és nemcsak Oroszország, de az egész világ történetében példátlan általános politikai sztrájk, úgy lehet, ma véget ér anélkül, hogy az egész nép felkelésébe torkolna bele, de biztos, hogy holnap újból és újult erővel rázkódtatja majd meg az országot és átcsap abba az óriási fegyveres felkelésbe, amelynek el kell dönteni az orosz népnek évszázados perét a cári önkényuralommal és össze kell majd zúznia ennek az ocsmány szörnyetegnek a fejét. . . Az egész nép fegyveres felkelése — ez az a nagyszerű feladat, amely jelenleg az oroszországi proletariátusra vár és parancsolóan követeli megoldását.”

Ebben az időben Sztálin hatalmas forradalmi munkát végzett a Kaukázusontúl. Sztálin vezetésével az OSzDMP Kaukázusi Szövetségének IV. bolsevik konferenciája (1905. november) határozatot fogad el a fegyveres felkelés előkészítését és keresztülvitelét, a cári duma bojkottját, a munkások és parasztok forradalmi szervezeteinek — a munkásküldöttek szovjetjeinek, a sztrájkbizottságoknak, a forradalmi parasztbizottságoknak — kifejlesztését és megerősítését célzó harc fokozásáról. Sztálin leleplezte és ostorozta a mensevikeket, mint a forradalom és a fegyveres felkelés ellenzőit. Lankadatlanul készítette elő a munkásokat az önkényuralom elleni döntő harcra. Az egész Kaukázusontúlt elborította a forradalmi tűzvész lángja. Már a III. pártkongresszus egy határozatban, amelyet Lenin javaslatára „a Kaukázusban végbemenő eseményekről” fogadott el, külön kiemelte a Kaukázusontúl bolsevik szervezeteinek, mint „pártunk legharcosabb szervezeteinek” működését és felhívta az egész pártot, hogy mindenképpen támogassa e szervezeteket.

1905 decemberében Sztálin, mint a kaukázusontúli bolsevikok küldöttje, az I. Országos Bolsevik Konferenciára, Tammerforsba (Finnország) utazik. A tammerforsi konferencián találkoztak először személyesen Lenin és Sztálin. Itt Sztálin elvtársat beválasztották a konferencia határozatait szerkesztő politikai bizottságba, ahol, mint a párt kiváló vezetőinek egyike, együtt dolgozott Leninnel.

A decemberi felkelés veresége után megkezdődött a fordulat a forradalom fokozatos visszavonulása felé. A párt készül az OSzDMP IV. kongresszusára. A bolsevikok és mensevikek közötti harc újult erővel lángol fel. Anarcho-szindikalista elemek kerülnek felszínre. Különösen Tifliszben kezdenek hangoskodni. Sztálin áll a Kaukázusontúl proletárellenes áramlatai elleni harc középpontjában.

Sztálin aktív résztvevője az OSzDMP IV. kongresszusának (Stockholm, 1906. április), amelyen Leninnel együtt a mensevikekkel szemben a forradalom bolsevik vonaláért szállt síkra. A mensevikeknek válaszolva Sztálin élére állította a kérdést:

„Vagy a proletariátus hegemóniája, vagy a demokratikus burzsoázia hegemóniája — így áll a kérdés a pártban, ez köztünk a nézeteltérés.”

Röviddel a kongresszus után Sztálin egy brosúrát írt „A jelenlegi helyzet és a munkáspárt egyesítő kongresszusa” címmel. Ebben a brosúrában a decemberi felkelés tanulságait elemezte, megokolta a bolsevikoknak a forradalomban követett irányvonalát és összegezte az OSzDMP IV. kongresszusa munkájának eredményeit.

A kongresszus után Sztálin újból a Kaukázusontúl van. Engesztelhetetlen harcot folytat a mensevizmus és egyéb proletárellenes áramlatok ellen. Vezeti a Tifliszben grúz nyelven megjelenő legális bolsevik újságokat: „Achali Czchovreba” („Új Élet”), „Achali Drojeba” („Új Idő”), „Csveni Czchovreba” („Életünk”), „Dro” („Az Idő”).

Ebben az időben írta Sztálin „Anarchizmus vagy szocializmus” c. kitűnő cikksorozatát, azzal kapcsolatban, hogy a kropotkinista anarchisták a Kaukázusontúl élénkebben kezdtek mozgolódni.

A forradalmi hullám apadása s a forradalmat követő reakció idejében közvetlen pártfeladatként a bolsevizmus elméleti alapjainak megvédése került napirendre. Lenin 1909-ben bocsátja ki zseniális munkáját, a „Materializmus és empíriokriticizmus”-t, amelyben véglegesen leleplezte a marxizmus elmélete terén elfajult elemeket és megvédte a bolsevik párt elméleti alapjait.

A marxizmus elméleti alapjainak védelmében Sztálin is szót emel. Cikkeiben megvédelmezi és kifejti a marxista párt elméleti alapjait, a dialektikus és történelmi materializmust. E cikkei 1906—1907-ben a grúz bolsevik lapokban jelentek meg. Sztálin e cikkekben közérthető, népszerű formában magyarázza meg, hogy mi a materializmus és a dialektika, mi a történelmi materializmus. E munkákban Sztálin rendkívüli mélységgel tárgyalja és oldja meg a marxista-leninista elmélet alapvető kérdéseit: a szocialista forradalom és a proletariátus diktatúrája elkerülhetetlenségének és elháríthatatlanságának, a harcos proletárpárt, az olyan új típusú párt szükségességének kérdését, amely a II. Internacionálé régi, reformista pártjaitól különböznék; kifejti a párt stratégiájának és taktikájának alapjait. Sztálin e cikkei pártunk eszmei kincseskamrájába tartoznak, mint a marxizmus-leninizmus elméletét gazdagító komoly értékek. Mintaképei annak, miként kell a marxizmus-leninizmus elméletének kérdéseit mélyen, a proletariátus forradalmi osztályharcának égető feladataival elválaszthatatlan kapcsolatban megvilágítani.

1907. április-májusában folyt le az OSzDMP V. (londoni) kongresszusa, amely lerögzítette a bolsevikoknak a mensevikek feletti győzelmét. Sztálin tevékenyen részt vesz a kongresszus munkájában. A kongresszusról visszatérve, annak munkájáról egy cikket tett közzé — „Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt londoni kongresszusa (Egy küldött jegyzetei)” —, amelyben jellemezte a kongresszus határozatait és eredményeit, síkraszállt a bolsevikok eszmei és taktikai álláspontja mellett, leleplezte a mensevikeknek a forradalomban követett liberális-burzsoá vonalát, likvidátori magatartásukat a párttal szemben, megmutatta a mensevizmusnak — mint kispolgári politikai áramlatnak — osztálytermészetét.

(idézet:- Sztálin: Rövid életrajz – című könyvből)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!