A Kreml sajtószolgálatának vezetője Dmitrij Peszkov mai sajtótájékoztatóján elmondta: az orosz-ukrán konfliktus újabb kiéleződése nem lesz témája a G20 csoport pénteken és szombaton Buenos Airesben tartandó csúcstalálkozójának, amelynek alkalmából a tervek szerint Vlagyimir Putyin orosz államfő külön is tárgyalni fog Trump amerikai elnökkel.
Peszkov szerint ha a tengeri incidens témája mégis előkerülne Vlagyimir Putyin és Trump eszmecseréjén, „senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy az orosz elnök kimerítő magyarázatot ad majd a történtekre”.
Peszkov elmondta, hogy Vlagyimir Putyin hamarosan nyilvánosan ki fogja fejteni álláspontját a kercsi incidenssel kapcsolatban. ERre valószínűleg az argentin fővárosban tartandó nemzetközi sajtótájékoztatója nyújt majd alkalmat. Úgy vélekedett, hogy nem szabad alábecsülni az efféle „provokációk” veszélyességét.
A szóvivő – egy kérdésre válaszolva – az ukrán hadiállapot bevezetésére adandó orosz választ a „Sojgu Zrt” kompetenciájának tartja.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a kercsi – probléma nem olyan kaliberű, amelybe külső közvetítőket kéne bevonni.
Zsirinovszkij „liberális” pártvezér nem különösebben fogta vissza magát problémakezelésileg. Szerinte se kell lacafacázni mindenféle közvetítők bevonásával.
Ő azzal indított, hogy ultimátum Ukrajnának, majd pedig annak letelte után…- de erről talán inkább nem. (Függetlenül attól, hogy összességében véve a történelmi összehasonlításai és okfejtései „ülnek”.) Partnerei ábrázatán látszik a mondandó lényege.
Germánia pedig mintha kételkedne Kijev meséjének valóságtartalmában „kercsileg”. A germán hadügyér(nő) Ursula von der Leyen KONKRÉT BIZONYÍTÉKOKAT KÖVETEL KIJEVTŐL a ‘zoroszok galád tschelekedettyejirül.
Íme a kép Ukrajna hadiállapottal sújtott térségeiről.
Jól indult Mariupol iskolás gyerkőceinek a hadiállapot. Ásó és lapát került taneszköz helyett a kezükbe, és futóárkokat ásnak a partmenti védmű részeként. Amiből és amik mögül majd visszaveri az ukrán hadsereg a hamarosan bekövetkező orosz inváziót.
Az ügy szép pályát fut az ukrán Fb-n!
Az LNR iskolásainak másabb programokat szerveznek. A „Donbasszi Hazafias Társaság” megkezdte a két népköztársaság egész területét lefedő roadshowját. Minden iskolába elviszik a hazaszeretetre nevelő kiállításukat és anyagukat. Amelyben rengeteg párhuzam van az 1941 – 45 közötti Szovjetuniót gyilkoló nácizmus, és a mai Ukrajnát (?) pusztító neonáci cselekedetek között.
A donbasszi fronthelyzet teljességgel változatlan.
LNR:
A DNR azért némiképp zajosabb. De a tűréshatáron belül vannak a dolgok.
Aztán hogy a fiúk el ne macskásodjanak, haditornákat rendeznek. Közös LNR-DNR szervezésben. Civilek is beszállhatnak. A győztesek pedig megörökíttetnek.
A legutóbbi forduló tegnap volt Makejevkában.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Minden adott egy jó kis közúti cicaharchoz. Harcias – és kiváló vezetéstechnika birtokában lévő – amazonok, hó, csúszós – jeges úttest, és az izgatott amazonok kicsi kocsijai.
Látványosabb mint egy ketrecharc.
(Forrás: origo)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
„Öt pontban a Kercsi-szorosban lezajlott orosz-ukrán incidensről és hatásairól”
– címmel egy komoly magyar tanulmány jelent meg a történésekről. Íme:
„1. A november 25-én a Kercsi-szorosban lezajlott, ukrán hadihajók elleni orosz támadás az első eset volt, hogy orosz fegyveres erők orosz zászló alatt hajtottak végre akciót ukrán katonai egységek ellen. A támadás egyértelműen megsértette az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros közös használatáról szóló, 2003-as orosz-ukrán megállapodást. Az orosz szándék feltehetően Ukrajna gyengeségének illusztrálása lehetett, valamint Ukrajna kiszorítása az Azovi-tenger hajóforgalma feletti ellenőrzésről. Cél lehetett az is, hogy gyengítsék az elnökválasztás előtt álló Ukrajnában Petro Porosenko elnök újraindulási pozícióját.
2. Az incidensben komoly eszkalációs potenciál rejlett; a szerencsén is múlt, hogy az összetűzés annak ellenére is halálos áldozat nélkül zajlott le, hogy orosz részről fegyverhasználatra is sor került. Az elfogott három ukrán hajó és az összesen 23 főnyi legénység (köztük több sebesült) jelenleg a megszállt Krím-félszigeten lévő Kercs kikötőjében várja, hogy sorsukról döntés szülessen.
3. A nemzetközi közösség gyorsan és határozottan reagált. Az orosz akciót elítélte az Európai Unió, a NATO, az Egyesült Államok, a brit, a német és több más kormány is. Oroszországra komoly hatást gyakorolt a kemény nemzetközi válasz, annál is inkább, mert Moszkva el akarja kerülni, hogy újabb szankciókat vezessenek be vele szemben. November 26-án Oroszország már érzékelhetően a katonai feszültség de-eszkalálására törekedett.
4. Hasonlóan kemény volt az ukrán reakció is. A történtekre válaszul Ukrajna mozgósította haditengerészetét, az ország tíz megyéjére pedig hadiállapotot hirdetett. Mindez nem jelent Oroszország elleni hadüzenetet. Magyar szempontból ennél is lényegesebb, hogy a hadiállapot nem fog kiterjedni Kárpátaljára.
5. Az ukrán parlament a döntéssel egy időben rögzítette az elnökválasztás időpontját is 2019. március 31-ére, elejét véve ezzel minden olyan találgatásnak, amely szerint a kercsi incidenst Porosenko elnök provokálta volna ki azzal a céllal, hogy elhalasszák a választást. A döntés erősíti Ukrajna bel- és külpolitikai stabilitását a külvilág szemében.”
– A nyugati mainstream médiák – így a döbrögisztániak is – a fenti módon IGYEKEZNEK LÁTTATNI a történteket!
Csakhogy létezik – LÉTEZHET – egy HATODIK PONT is!
Ehune:
Tegnap – nov. 26 – án, az ukrán haditengerészet parancsnoka Igor Voroncsenko állítása szerint a Kercsi – szorosban az OROSZ TENGERI HATÁROKAT MEGSÉRTŐ, és emiatt pórul járt három ukrán hajó fedélzetén sima haditengerészek tették a dolgukat.
Erre fel ma nov. 27 – én, az SzBU honlapján maga Vaszilij Gricak – a Főnök – ismeri be: a hajókon az SzBU „tisztviselői” tartózkodtak, FELADATVÉGREHAJTÁS CÉLJÁBÓL! Hogy hányan? – miért? – ezt Gricak nem közli. Mindössze azt, hogy egyikük súlyosan megsebesült.
Aztán van itt még valami. Az ukrán médiának is kezdenek a dolgok gyanússá válni. „Nyomozgatnak – nyomozgatnak”, és néha leletre bukkannak.
A hajók legénységét FÖLKÉSZÍTETTÉK az útra. Ami VÉLHETŐEN VESZÉLYES LESZ, ÁM HA LÖVÖLDÖZÉS TÖRNE KI, VISSZA KELL LŐNI! VISSZAFORDULNI TILOS! A KÜLDETÉS TITKOS, ARRÓL TILOS BESZÉLNI BÁRKINEK IS! Még a családnak is.
Az egyik megsebesült ukrán haditengerész a szigor ellenére is kilocsogta barátnőjének – Marinának – a várható kalandot. Marina pedig a rábukkanó „zsurnalisztkának”! Azt is elmondva, hogy vasárnap reggel már hiába hívta Andrejt, a mobilja nem volt kapcsolható.
Mint kiderült, a tengerészek saját hírközlő eszközeit a móka előtt begyűjtötték.
Az pedig már csak hab a tortán, hogy a fősodratúak a történteket úgy adják elő, hogy „az eset Odessza és Mariupol között történt”. Két ukrán kikötő között! Ami tökéletesen igaz! – csak hiányzik valami a tudósításokból.
Egy térkép!
A balrad.ru mellékel egyet:
Fizikai alapvetés: KÉT PONT KÖZÖTT A LEGRÖVIDEBB ÚT AZ EGYENES!
Öt pont esetében már lehetnek gondok.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A 24 – én Aleppot Idlib latorrezervátumból klórral fertőző martalócok kedvét az orosz légierő egy időre minden bizonnyal elvette.
Miután az orosz illetékesek a „forró dróton” keresztül értesítették a török illetékeseket, öt percen belül megtörtént az első légicsapáshullám. Amit fél órán belül még három másik követett.
Az orosz HM tájékoztatója szerint a vétkesek megbűnhődtek. A büntetés még 25 – én megtörtént, csak a kercsi – buli lekötötte a balrad.ru egyszemélyes kapacitását.
Es – Suwayda tartomány „Fekete Sivatag” részén hivatalosan is SIKERESEN befejezetté nyilvánították az orosz – szír közös kivitelezésű latormentesítést. Már csak az utólagos simításokat végzik a terepen.
Hírek szerint Deir ez – Zor tartomány Eufráteszen túli területein az SDF és a „koalíció” megakasztotta a rémkalifátus diadalmas terjeszkedését. Momentán állóharcok zajlanak.
November 28 – 29 -én (holnap és holnapután) Asztanában újabb Szíria – forduló lesz. Staffan de Mistura is odakönyörögte magát, úgyhogy ő is ott lesz.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bedőlt hitelek: van remény (?) a szegényeknek, itt a megoldás!?
A jövedelemarányos visszafizetés elvén működő, állásközvetítéssel megtámogatott, önkéntes részvételen alapuló adósságkonszolidációt sürget az elmaradott térségekben élő mélyszegény adósokon végzett kutatás alapján a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Berlinger Edina széleskörű együttműködésre hívó cikkét változtatás nélkül közöljük.
„Az EMMI Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Programjának keretében hároméves kutatási projekt indult a Budapesti Corvinus Egyetemen 2018 májusában, melynek célja, hogy új, innovatív pénzügy szolgáltatások tervezése (később megvalósítása) révén segítsük az elmaradott térségek fejlődését Magyarországon. Azt kutatjuk, hogyan lehetne a formális banki szolgáltatások kiterjesztésével növelni a jólétet, csökkenteni a társadalmi és regionális különbségeket, visszaszorítani a fekete gazdaságot, esetleg egyéb pozitív társadalmi hatásokat előidézni.
Augusztusban tizennégy mélyinterjút készítettünk egy borsodi kis faluban többségükben nagyon szegény emberekkel. Gosztonyi Márton, a Pénz zsonglőrei c. PhD disszertációjábólindultunk ki, és a háztartások pénzügyi gazdálkodásáról és azon belül az informális személyi kölcsönök piacáról igyekeztünk további információt szerezni.
Az interjúk során többször elhangzott, hogy a családnak nagy hiteltartozása van, amit már évek óta nem tudnak fizetni, a banki papírokat olvasatlanul kidobják, a kamatok halmozódnak, a pontos tartozást nem is tudják, de borzasztóan nyomasztja őket a dolog, és reménytelennek látják a törlesztést. Ezek a tartozások főként deviza alapú jelzáloghitelekből származnak, de többen említették a 80-as években felvett OTP „szocpol” lakáshiteleket is.
Elmondták azt is, hogy a hiteltartozások miatt nem éri meg legális és piaci munkát vállalni, mert akkor rögtön jövedelmük 33%-át elvonnák a tartozás törlesztésére. Ha például elmennének egy közeli városba dolgozni, kb. minimálbért kapnának, és akkor a 33% és az utazási költségek levonása után ugyanannyit keresnének, mint jelenleg közmunkával. Ráadásul a közmunka mellett vállalhatnak idénymunkákat is, amit készpénzben, levonások nélkül fizetnek ki és van idejük napközben egyéb házkörüli munkákat végezni. Az interjúk során többször elmondták, hogy a lejárt tartozás miatt szóba se jön, hogy bankszámlát nyissanak, hiszen akkor abból is levonja a bank a törlesztőrészleteket. A nemfizető hiteladósok érzelmi okokból (szégyen, harag, megbánás stb.) is igyekeznek magukat távol tartani a bankoktól.
Az a hipotézisünk, hogy ebben a szegmensben a lejárt banki hiteltartozások jelentős mértékben gátolják a legális munkavállalást és a formális bankolást. Ezt a hipotézist egy nagyobb, célzott kérdőíves felméréssel tervezzük megvizsgálni a közeljövőben. Ha a hipotézisünk igazolást nyer, akkor érdemes megfontolni egy általános adósságkonszolidációt, melynek alapja lehetne a jövedelemarányos törlesztés vállalható mértékű (max. 10%) törlesztési hányad és maximált futamidő (10-20 év) mellett. A fix törlesztési idő után a fennálló tartozásokat elengednék.
Az adósság (akárcsak) részleges elengedése ellen szóló két fő közgazdasági érv az szokott lenni, hogy sokba kerül és növeli az erkölcsi kockázatot (azaz rontja az ösztönzőket, „felpuhítja a költségvetési korlátot”).
Ezen a ponton azonban érdemes visszaemlékezni arra, hogy mindkét nagy hitelválság (régi OTP-hitelek, illetve deviza alapú hitelek) konszolidációja során a tehetősebbek lehetőséget kaptak arra, hogy rendkívül kedvező feltételekkel, 15-50% tartozáselengedéssel törlesszék adósságukat. Két látványos precedens is van tehát Magyarországon a hiteltartozások jelentős mértékű elengedésére. Csak éppen – perverz módon – mindig a gazdagok élvezték ennek előnyét, amit az állam és a bankok (végül is az adófizetők és a banki ügyfelek) finanszíroztak. Ha a gazdagok erkölcse miatt nem aggódtunk, akkor talán a szegényeké miatt sem kellene.
A szegények adósságkonszolidációjára fordított erőforrások (például Nemzeti Eszközkezelő) nagyságrendekkel kisebbek voltak. Vegyük észre azt is, hogy a jövedelemarányos konstrukcióban a 10-20 évnyi törlesztés utáni adósságelengedés sokkal kevésbé rontja el az ösztönzőket, mint a tartozások azonnali leírása, hiszen a hiteladósok jelentős terhet vállalnak.
Etikai szempontból tehát számos érv szól tehát az elmaradott térségekben a mélyszegény adósok tartozásának részleges elengedése mellett, melynek nagyságrendileg összemérhetőnek kellene lennie a végtörlesztésben és a kamatelszámolásban részesülő hiteladósok nyereségével.
Emellett gazdasági szempontból is az adósságkonszolidáció lenne racionális, hiszen így legalább valamennyi megtérülne a hitelekből. Egy ilyen program makrogazdasági szinten is értéket teremtene, hiszen nőne a foglalkoztatás, kifehéredne a gazdaság – a szociális és emberi szempontokat (pl. adósok lelki és testi egészsége, családok működőképessége) most nem is részletezzük.
SZÁMPÉLDA: Ha a tartozás 4 millió forint, a hitelkamat 5%, az éves nettó jövedelem 1 millió forint, melynek növekedési üteme 5%, és a törlesztési hányad 8%, akkor a tartozás teljes törlesztéséhez 50 évre van szükség. Ha azonban 10 évig folyamatosan törleszt az adós, akkor adósságának 20%-át képes törleszteni (20 év alatt 40%-át).
A hazai és nemzetközi tapasztalatok szerint a reménytelen helyzetben lévő adósok tartozását nagyon alacsony áron, 5-30%-ért vásárolják meg a behajtó cégek. Különösen alacsony lehet a hitelkövetelések piaci ára, ha az ingatlan eladhatatlan és nincs behajtható jövedelem. Ebből következik, hogy piaci alapon is megérheti az adósságok felvásárlása és jövedelemarányos beszedése. Ha az állam garanciavállalással, finanszírozással vagy egyéb módon besegítene, akkor persze még vonzóbb lehetne a részvétel a magánfinanszírozóknak, különösen, ha számukra az így megszerzett új ügyfélkörnek is értéke van.
Jelenleg a behajtók magas költség mellett, személyes nyomásgyakorlással általában csak egy szűk kisebbségtől tudnak valamennyi törlesztést kicsikarni, de közben az összes hiteladóst folyamatosan sanyargatják és ezzel blokkolják mindannyiuk gazdasági és pénzügyi integrációját. Így ördögi kör jön létre, melyben paradox módon pont az adósságok szigorú beszedése akadályozza a hitelek visszafizetését, hiszen gátolja az adósok jövedelemszerzését, így bénítja a szegénységből való kilábalást, ráadásul növeli a munkaerőhiányt és fékezi a gazdasági növekedést. Az élet más területein is tapasztalhatjuk, hogy komplex problémák esetén az ún. „mohó algoritmus” ritkán optimális.
A következő ábrán látszik, hogy 2015 óta látványosan csökkentek a 90 napon túli késedelemben lévő háztartási hitelek a bankrendszerben (piros oszlopok, jobb oldali skála), ez azonban főként annak köszönhető, hogy a bankok a nemteljesítő hiteleik jelentős részét (kb. 2/3-át) eladták követeléskezelő és behajtó cégeknek, így a problémás hitelek kikerültek a banki mérlegekből. Ezzel azonban csak a szőnyeg alá söpörtük, de nem szüntettük meg a problémát.
2015 áprilisában, tehát nem sokkal a forintosítás után, a nemteljesítő lakossági jelzáloghitelek száma 143 806 darab, nettó értéke 592,7 Md forint, bruttó értéke pedig 1121,7 Md forint volt. Becsléseink szerint jelenleg is több, mint százezer család fölött lebeg lejárt jelzáloghiteltartozás. Egy MNB-tanulmány bemutatja, hogy a hiteladósok között vannak olyanok, akiknek bőven van jövedelemük, mégsem törlesztenek (11%), de olyanok is, akiknek egyáltalán nincs kimutatott jövedelmük, mégis törlesztenek (14%). Sokan azonban valószínűleg azért nem törlesztenek, mert egyáltalán nincs jövedelmük (24%) vagy nagyon alacsony a jövedelmük (23%). Ez a két utóbbi kategória tehát 47%-ot, azaz közel 50 000 családot jelent. Az ő esetükben a jövedelemarányos visszafizetés elvén működő, állásközvetítéssel megtámogatott, önkéntes részvételen alapuló adósságkonszolidáció valószínűleg jelentős értéket teremtene, és ezen mindenki csak nyerne: a hiteladósok, a családtagjaik, a bankok és behajtó cégek, a munkáltatók; sőt nem túlzás azt állítani, hogy az egész társadalom.
Ehhez azonban nagyszabású társadalmi innovációra van szükség, melynek során meg kell változtatni az érintettek szemléletmódját, a rossz banki és adósságkezelői gyakorlatokat és valószínűleg bizonyos fokig a szabályozói környezetet is. Az adósságkonszolidáció koncepciójának kidolgozásához és megvalósításához együttműködő partnereket keresünk az akadémiai, a civil, az üzleti és a kormányzati szférából.”
A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. (portfolio)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Az írás utolsó két mondatában van összesűrítve a problémamegoldás lényege:
„…Ehhez azonban nagyszabású társadalmi innovációra van szükség, melynek során meg kell változtatni az érintettek szemléletmódját, a rossz banki és adósságkezelői gyakorlatokat és valószínűleg bizonyos fokig a szabályozói környezetet is. Az adósságkonszolidáció koncepciójának kidolgozásához és megvalósításához együttműködő partnereket keresünk az akadémiai, a civil, az üzleti és a kormányzati szférából.”
A partnerkeresés szorgos és kitartó munkát követel. Ami a qrmányzati szférát illeti! Hiszen qrmányunk MÁR ELKÖTELEZTE MAGÁT A MAGYAROK FÖLDÖNFUTÓVÁ TÉTELE MELETT! Lásd:
Ebből pedig a balrad.ru arra a következtetésre jut, hogy a vajdasági hitelesprobléma megoldásához jó adagnyi csodának kéne bekövetkeznie! Csodák viszont…- nincsenek!
MARAD A RENDSZERVÁLTÁS! (Az viszont már a csudák – csudája kategória!)
Orbán vendéglátójának börtönbe kell mennie – Több tízmillió forintot fizetettek az el nem végzett munkáért
Két év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla a múlt héten Bocskai Péterre, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. korábbi igazgatójára.
A vádirat szerint Bocskai az önkormányzati tulajdonú cég vezetőjeként a földutak karbantartásáért, az útfelújítási és útstabilizálási munkákért is felelt. 2012 szeptemberében pedig olyan vállalkozási szerződést kötött a harmadrendű vádlottal, amelyről a bíróság szerint tudta: az abban foglalt munkákat nem végzi el.
A vádlott társai a jogszerűség látszata érdekében a teljesítmény-igazolásokat aláírták, ezért a számlák ellenértékét kifizették. Ők hárman összesen 32,8 millió forint kárt okoztak az önkormányzati cégnek – állt a vádiratban.
Három fok, változó minősítések, enyhébb ítéletek
Az első fokon eljáró Nyíregyházi Járásbíróság 2017-ben a vádlottat folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 4 év börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Egyben 5 évre eltiltotta gazdasági társaságokban betöltött vezető tisztségviselői foglalkozástól.
Az ügy pikantériája volt – ahogy annak idején a Magyar Nemzet beszámolt –, hogy az első fokon eljáró bíróság meghallgatta a tulajdonosi jogokat gyakorló polgármestert, Kovács Ferencet is. A fideszes városvezető viszont jelezte: az önkormányzat nevében nem jelent be kárigényt. Kovács a 2013 óta húzódó ügyben többször megvédte a bizalmasának számító Bocskait, hangsúlyozva: szó sem lehet róla, hogy az ítéletig menessze vagy felfüggessze a cégvezért, akit megillet az ártatlanság vélelme.
Csúszó ítélet
A másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék eredetileg 2018 tavaszán hirdetett volna ítéletet, ám azt elhalasztotta júniusra, vagyis már csak a választások után hozott döntést a tanács.
A Nyíregyházi Törvényszék ítéletében Bocskai Pétert a folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének vádja alól bizonyítottság hiányában felmentette. Az indoklás szerint „nem nyert bizonyítást, hogy I. rendű vádlott ügyvezetőként megkötött vállalkozói szerződéseknél vagyoni hátrányt okozott a cégnek.” Ahogy „az sem volt megállapítható, hogy a szerződéskötések során azért tért el a korábbi gyakorlattól az elszámolásoknál, hogy a szokásos díjnál többet tudjon kifizetni vállalkozóknak.”
A gazdasági csalás bűntetteként értékelt cselekményt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének minősítette a Nyíregyházi Törvényszék. A vádlott börtönbüntetését és közügyektől való eltiltását 3-3 évre enyhítette. Miután az ítélet ellen az ügyész, a vádlott és védője is fellebbezett, a végső szót a Debreceni Ítélőtáblának kellett kimondania.
Két társának ítélete már júniusában jogerőre emelkedett: D. P. 3 éves börtönbüntetését egy évre enyhítették, míg N. J. 3 év börtönbüntetését 2 évre enyhítették, végrehajtását 2 évre felfüggesztették.
Most a Debreceni Ítélőtábla a vádlott vagyon elleni bűncselekményét folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettének, míg a közbizalom elleni bűncselekményt folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségeként minősítette. A vádlott börtönbüntetését és közügyektől való eltiltását is 2 évre enyhítette.
Akihez „váratlanul” toppant be Orbán
Bocskai Pétert a 2014-es választási kampányban lett egy csapásra ismertté. Ő volt az a nyíregyházi, háromgyerekes családfő, akihez „váratlanul” toppant be országjáró útján a miniszterelnök. Orbán Viktor – ahogy azt tőle vidéki fellépésein már megszoktuk – kedélyesen csevegett el a vendéglátóival. Egy békés, boldog család idilli képe tárult elénk, ahol a legidősebb fiú máris érdeklődik a politika iránt.
A videó akkor került elő újra, amikor Bocskai Pétert és két társát meggyanúsították, majd vádat emeltek ellene. Bocskai állandó jelzője maradt: „Orbán nyíregyházi vendéglátója”.
Bocskai politikai, vezetői ambíciói a 2010-es önkormányzati választási kampányban kezdtek megmutatkozni. Egy darabig úgy tűnt, a baloldallal építi kapcsolatait. Csabai Lászlóné akkori polgármester más városrészek számára is példaként említette a Kertvárosban élő Bocskai közösségépítő tevékenységét. Aki még egy honlapot is létrehozott a kertvárosiaknak, hogy sok jó ötletüket ott tudathassák a világgal.
Miután Csabainé bejelentette, nem indul újra, másfelé kezdett kacsintgatni Bocskai, akkoriban azt rebesgették, kertvárosi önkormányzati képviselői babérokra vágyik, ám ott a Fidesznek volt egy erős embere, aki a következő körben is indult és nyert.
Kárpitos a legnagyobb önkormányzati cég élén
Alighanem mégis sikerült jó benyomást tennie az új Fidesz-KDNP-s városvezetésre, mert az önkormányzat felállása után nem sokkal ő lett a városüzemeltető cég első számú vezetője. Akkoriban beszédtéma volt Nyíregyházán, hogy a legnagyobb önkormányzati cég megérdemelt volna egy diplomás szakembert. Nem volt érthető, hogy Kovács Ferenc polgármester miért egy – végzettségét tekintve – kárpitost tett felelős vezető beosztásba.
Bocskai 2017. június 21-én, az elsőfokú bírósági ítélet után a NYÍRVV-nél betöltött cégvezetői posztjáról lemondott.
A volt cégvezetőt azonban Orbánék nem hagyták az út szélén. A Népszava írta meg még 2017 nyarán, hogy információi szerint a Somogy megyei Várdán összekötőként dolgozik az ottani bioüzemet megvásárló, nyíregyházi Révész Groupnál. (magyarnarancs)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Lehet ám ez a jövőre nézvést szimbolikus jelentéssel is bíró ügy!
A kercsi – ügy csak dagad – és dagad. A történések halmaza messze meghaladja a balrad.ru földolgozókapacitását, ezért hát csak rövidke összefoglalóra vállalkozhatunk. Íme:
A kijevi Rada tegnap este megszavazta Valcman Nyalókakirály „finomított” hadiállapot ötletét.
Eszerint nem az egész Maradék-Ukrajnában, hanem csak Vinnyica, Nyikolajex, Herszon, Harkov, Szumi, Csernyigov, Odessza, Zaporizzsja régió – és nem fogják elhinni a balrad.ru olvasói: a két donbasszi népköztársaság területére – érvényes. És csak 30 napra (ami „közkívánatra” természetesen prolongálható) vezetik be. És csak ma reggel – kijevi idő szerint – nyolc órától.
És hát dúl a diplomácia. Ahogy az elvárt!
Az EU Tanácsa elnöke Donald Tusk bejelentette: az Európai Unió TELJES MELLSZÉLESSÉGGEL KIÁLL Kijev mellett.
Germánia kanzlerinája tegnap teljes riadalomban hívta telefononVlagyimir Putyint. MI LESZ MOST VOVA? – faggatta az orosz államfőt.
Az orosz elnök elmagyarázta neki, hogy Kijev csúnya dologra ragadtatta magát. Az orosz határvédelem pedig tette a dolgát.
Vlagyimir Putyin egyúttal kifejezte abbéli reményét, hogy Berlin átbeszéli a történteket Kijevvel, és rábeszéli kitartottját egy felelősségteljesebb viselkedésre.
A fogságba esett ukránok egyébként ELISMERTÉK: „Az ukrán hadihajók az orosz Föderáció felségvizeire a kijevi hatóságok közvetlen utasítására, szándékosan hatoltak be.”
A felvétel láttán Kijev eszeveszett ordítozásba kezdett: „A ‘ZOROSZOK KIVERTÉK SZERENCSÉTLEN TENGERÉSZEKBŐL A BEISMERŐ VALLOMÁST!”
Az ENSZ BT. végülis tegnap elvetette a kercsi buli megvitatását. Négy ország – Kína, Oroszország, Kazahsztán és Bolívia – szavazott a téma megvitatása mellett, hét ország ellene, míg négy tartózkodott.
Valcman tegnap személyesen hívta föl Michael Pompeo amerikai külügyért. „Tájékoztatta” a dolgok állásáról.
A balrad.ru érzése szerint viszont MOST MINTHA homokszem került volna a gépezetbe. Mintha Washingtonban – legalábbisa Fehér Házban és a State Departamentben – fölfogták volna: KOCKÁZATOS VÁLLALKOZÁST INDÍTOTTAK, és át kéne gondolni újból a történteket.
Legalábbis erre enged következtetni, hogy előbb Pompeo, majd Trump bohóc is meglehetősen visszafogottan „támogatták” a Leghűségesebb Európai Szövetségest”, és megfontoltságra kérték Oroszországot meg Ukrajnát. ÉS TÁRGYALÁSOKRA!
Este aztán – hogy a kijevi elyth „nyugodtan” hajthassa álomra a fejét – az ukrán hadügy szóvivője Vagyim Szkibickij fölmondta a „jó éjszakát gyerekek, álmodjatok szépeket” mesét.
Eszerint a tegnapi nap folyamán Oroszország a közös határ közelébe 500 darab csapásmérő harci repülőgépet, 340 harci helikoptert telepített. Csupa Szíriában edzett személyzettel.
Plusz a határtérségben dekkol az orosz hadsereg 25 taktikai zászlóalja. Bármire készen!
Ez az erő önmagában elégséges Maradék – Ukrajna egész területét… – „nyugtatta” a kijevi elythet Szibickij szóvivő.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Az utóbbi időben megfigyelhető, hogy a külföldiek Kornyílov összeesküvésével kapcsolatban tömegesen hagyják el Oroszországot. A burzsoá sajtó bérencei ezt a jelenséget a „békehíresztelésekkel”, sőt „a bolsevizmus diadalával” (Petrográdon és Moszkvában) igyekeznek összefüggésbe hozni. Ez azonban csak a sárgák lármás és ostoba fogása, mellyel az olvasók elől el akarják rejteni az elutazás igazi okát. Az elutazás igazi oka az, hogy bizonyos külföldiek kétségtelenül bűntársak Kornyílov összeesküvésében, és ezek a vitéz urak most — bölcsen — igyekeznek kibújni a felelősség alól.
Ismeretes, hogy a „vad hadosztályt” Petrográdra kísérő páncélautók személyzete külföldiekből állott. Ismeretes, hogy bizonyos követségeknek a főhadiszálláshoz beosztott képviselői nemcsak tudtak Kornyílov összeesküvéséről, hanem segítettek is Kornyílovnak az összeesküvés előkészítésében. Ismeretes, hogy a „Times” és a londoni imperialista klikk ügynöke, a kalandor Alagyin, aki Angliából közvetlenül a Moszkvai Tanácskozásra jött, s aztán a főhadiszállásra „vonult”, a Kornyílov-lázadás lelke és első hegedűse volt. Ismeretes, hogy a legtekintélyesebb oroszországi követség egyik kiváló képviselőjének már júniusban bizonyos kapcsolatai voltak Kalégyin és mások ellenforradalmi cselszövéseivel, s ezeket a kapcsolatait nem éppen megvetendő segélyekkel támasztotta alá főnökeinek kasszájából. Ismeretes, hogy a „Times” és a „Temps” nem titkolta elégedetlenségét, amikor a Kornyílov-lázadás meghiúsult, s szidta, átkozta a forradalmi Bizottságokat és a Szovjeteket. Ismeretes, hogy az Ideiglenes Kormány megbízottai a fronton kénytelenek voltak rendreutasítani egyes külföldieket, akik úgy viselkedtek Oroszországban, mint az európaiak Közép-Afrikában. Ismeretes, hogy tulajdonképpen éppen az efféle „intézkedésekkel” kapcsolatban kezdődött el a külföldiek tömeges elutazása, mire az orosz hatóságok, hogy ki ne engedjék kezükből az értékes „tanukat”, kénytelenek voltak az elutazások megakadályozására intézkedéseket foganatosítani, de Buchanan (maga Buchanan!), nyilván leleplezésektől tartva, maga is „intézkedett” és felszólította a brit kolónia tagjait, hogy utazzanak el Oroszországból. Buchanan most a „leghatározottabban cáfolja” azokat a „híreszteléseket”, amelyek szerint az angol követ a petrográdi brit kolónia valamennyi tagját felszólította Oroszország elhagyására (lásd „Récs”). De először is, ez a furcsa „cáfolat” csak megerősíti a „híreszteléseket”. Másodszor, kinek kellenek most ezek a hazug „cáfolatok”, amikor egyes külföldiek (nem „valamennyi”, hanem egyesek!) már elutaztak — kereket oldottak?
Mindez, ismételjük, ismeretes és úton-útfélen megtárgyalták.
Ezt csiripelik még a verebek is.
És ha mindezek után bizonyos „kormánykörök” és különösen a burzsoá lapok a kérdést elkenni igyekszenek és a bolsevikokra hárítják a „felelősséget”, akkor ez csalhatatlan jele annak, hogy ezek a „körök” és ezek a lapok „lelkűk mélyén” teljesen osztják „bizonyos külföldiek” ellenforradalmi terveit.
Hallgassák csak a „szocialista gondolat” szócsövét, a „Djeny”-t.
„Azzal kapcsolatban, hogy a külföldiek — franciák és angolok — Oroszországból tömegesen elutaznak, az Ideiglenes Kormány köreiben sajnálattal állapítják meg: nem csoda, ha mostani kiegyensúlyozatlan helyzetünkben a külföldiek nem szívesen teszik ki magukat kellemetlenségeknek. Sajnos, nem minden alap nélkül mondják, hogy a bolsevikok teljes diadala esetén a külföldi hatalmak képviselői inkább elhagyják Oroszországot” („Djeny”, szeptember 10.).
Így ír a bolsevizmus kísértetétől megrémült filiszterek szócsöve. Így „állapítják” meg, még hozzá „sajnálattal”, az Ideiglenes Kormány bizonyos „körei”, melyeket senki sem ismer.
Egészen kétségtelen: a világ sárgái egyesülnek és összeesküvést szerveznek az orosz forradalom ellen; a banklapok firkászai a „bolsevik veszélyről” szóló hazug frázisok lármájával igyekeznek leplezni ezt a „munkát”; a kormány „körei” pedig, melyeket senki sem ismer, az angol-francia imperialisták akaratát teljesítve, farizeus módon a bolsevikokra mutogatnak s Oroszország „kiegyensúlyozatlan helyzetéről” szóló hazug állításokkal ügyefogyottan fedezik a kereket oldó bűnösöket.
Jellemző . . .
„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 8. sz.
1917. szeptember 12.
Aláírás: K.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)
A demokratikus tanácskozásról
– írta: J. V. Sztálin –
Ma nyílik meg a Demokratikus Tanácskozás.
Nem kívánunk arról beszélni, hogy miért éppen tanácskozást hívtak össze és nem Szovjetkongresszust. Nem kétséges, hogy a kongresszus által választott Központi Végrehajtó Bizottság, amely ebben a súlyos történelmi helyzetben nem a Szovjetkongresszushoz, hanem a polgári elemek részvételével rendezett tanácskozáshoz apellál — nemcsak durva formai szabálysértéssel hamisította meg a forradalmi osztályok akaratát, hanem megengedhetetlenül fel is cserélte azt a forradalomellenes osztályok akaratával. A Központi Végrehajtó Bizottság vezéreit nyilvánvalóan az az „eszme” vezérelte, hogy — ha törik, ha szakad — becsempészik a cenzusos elemeket. . .
Arról sem fogunk beszélni, hogy számos olyan Munkás- és Katonaszovjetnek, amelyek nyílt összecsapásban legyőzték az ellenforradalmi csapatokat, a hatalom kérdésében dönteni hivatott tanácskozáson nem adtak szavazati jogot, míg a cenzusos elemek, amelyek közvetlenül vagy közvetve az ellenforradalmat támogatták, megkapták ezt a jogot. A forradalmak történetében a burzsoázia általában szívesen hagyta, hogy a munkások és a parasztok egyedül harcoljanak, magukra vegyék a harc minden veszélyét és kockázatát, de mindig harcolt az ellen, hogy a győztes munkások és parasztok győzelmük gyümölcseit élvezzék és maguk kerüljenek hatalomra. Nem gondoltuk, hogy a Központi Végrehajtó Bizottság végérvényesen megbecsteleníti magát azzal, hogy ebben a tekintetben a burzsoázia útjára lépett…
Teljesen érthető tehát, hogy számos helyi munkás- és katonaszervezet a hátországban és a fronton, Középoroszországban és Harkovban, a Donyec-medencében és Szibériában, Számárában és Dvinszk-ben hevesen tiltakozott a forradalom jogainak e durva megsértése ellen.
De ismétlem, erről nem kívánunk beszélni. Térjünk rá a főkérdésre.
A tanácskozást azért hívták össze, hogy megállapítsák a „forradalmi hatalom megszervezéséhez” szükséges feltételeket.
Szóval, hogyan szervezzék meg a hatalmat?
Kétségtelen, hogy csak azt lehet megszervezni, amivel rendelkezünk — nem lehet megszervezni azt a hatalmat, amely mások birtokában van. A tanácskozás, amely arra vállalkozik, hogy megszervezi a hatalmat, amely nincs a birtokában, amely Kerenszkij kezében összpontosul, amelyet Kerenszkij egyszer már a petrográdi „Szovjetek és bolsevikok” ellen fordított — ez a tanácskozás nagyon ostoba helyzetbe kerülhet, mihelyt megkísérli, hogy a szavakról tettekre térjen át.
Mert csak két eset lehetséges: Vagy valóban „megragadja” a tanácskozás a hatalmat — bármi jöjjön is — és akkor lehet és kell is az általa kivívott forradalmi hatalom megszervezéséről beszélni. Vagy nem „ragadja” meg a hatalmat, nem szakít Kerenszkij jel — s akkor a hatalom megszervezéséről folyó tárgyalás elkerülhetetlenül üres fecsegéssé fajul.
De tegyük fel — tegyük fel egy pillanatra —, hogy valami csuda folytán megragadja a hatalmat és már csak meg kell szervezni azt. Kérdés — hogyan kell megszervezni? Milyen alapelvekre kell felépíteni?
— A burzsoáziával való koalíció alapelveire! — felelik kórusban az Avxentyjevek és Ceretelik.
— A burzsoáziával való koalíció nélkül nincs menekvés! — hangoztatja a „Djeny”, a „Vólja Naróda” és az imperialista burzsoázia többi kóristája.
Csakhogy mögöttünk van a burzsoáziával való koalíció hat hónapja. Mit adott nekünk ez a koalíció azon kívül, hogy nagyobb lett a bomlás és a kínzó éhínség, hogy a háború elhúzódott és a gazdaság szétzüllött, hogy a hatalom már négy válságon ment át és megértük a Kornyílov-lázadást, hogy az ország kimerült és a Nyugat pénzügyi igájába görbedt?
Avagy talán ez kevés a megalkuvó uraknak?
Beszélnek a koalíció erejéről és hatalmáról, a forradalom „bázisának kiszélesítéséről” stb. De hát akkor miért pattant szét a burzsoáziával, a kadetokkal való koalíció a Kornyílov-lázadás első fuvallatára? Avagy talán nem szöktek meg a kadetok a kormányból? Hol van a koalíció „ereje” és hol itt a forradalom „bázisának kiszélesítése”?
Megértik-e végre valahára a megalkuvó urak, hogy a szökevényekkel szövetségben nem lehet „megmenteni a forradalmat”?
Ki védelmezte a forradalmat és vívmányait a Kornyílov-lázadás napjaiban? Talán a „liberális burzsoázia”? Csakhogy a liberális burzsoázia ezekben a napokban egy táborban volt a kornyílovistákkal, szemben a forradalommal és a forradalmi bizottságokkal. Miljukov és Maklakov most már nyíltan beszél erről. Talán a „kereskedő és iparososztályok”? Csakhogy ők ezekben a napokban szintén Kornyílov táborában voltak. A Kornyílov volt főhadiszállásán tevékenykedő „közéleti személyiségek”, Gucskov, Rjabusinszkij és kompániájuk, most nyíltan beszélnek erről.
Megértik-e végre valahára a megalkuvó urak, hogy a burzsoáziával való koalíció egyértelmű a Kornyílovokkal és a Lukomszkijakkal való szövetséggel?
Beszélnek az ipari bomlás fokozódásáról, de a tények rásütik a kizárásokat rendező kapitalistákra, hogy ők azok, akik szándékosan csökkentik a termelést . . . Beszélnek nyersanyaghiányról, de a tények rásütik a spekuláns kereskedőkre, hogy ők azok, akik a gyapotot, a szenet stb. rejtegetik … Beszélnek a városokban uralkodó éhínségről, de a tények a spekuláló bankokat vádolják, hogy ők azok, akik mesterségesen akadályozzák a gabonaszállítást. . . Megértik-e végre valahára a megalkuvó urak, hogy a burzsoáziával való koalíció, a cenzusos elemekkel való koalíció egyértelmű a csalókkal és spekulánsokkal, a fosztogatókkal és kizárásokat rendező kapitalistákkal kötött szövetséggel?
És mindezek után nem világos-e, hogy csakis a földbirtokosok és a tőkések elleni harcban, csakis a minden rendű és rangú imperialisták elleni harcban, csakis harcolva ellenük és legyőzve őket, lehet megmenteni az országot az éhínségtől és a pusztulástól, a gazdasági kimerüléstől és a pénzügyi csődtől, a felbomlástól és elvadulástól?
És ha a Szovjetek és a Bizottságok bizonyultak a forradalom legfőbb támaszainak, ha a Szovjetek és a Bizottságok győzték le a fellázadt ellenforradalmat — nem magától értetődik-e, hogy ők, és csakis ők lehetnek most a forradalmi hatalom legfőbb hordozói az országban?
Önök azt kérdezik: hogyan kell megszervezni a forradalmi hatalmat?
Hiszen az már szerveződik a tanácskozáson kívül és talán a tanácskozás ellenére, az ellenforradalom ellen folytatott harcban, a burzsoáziával való tényleges szakítás talaján, e burzsoázia elleni harcban — szerveződik forradalmi munkásokból, parasztokból és katonákból.
E hatalom elemei — a forradalmi Bizottságok és a Szovjetek a fronton és a hátországban. E hatalom csírája — az a balszárny, amely a tanácskozáson nyilván ki fog alakulni.
A tanácskozásnak formába kell öntenie és be kell fejeznie a forradalmi hatalom kialakulásának ezt a folyamatát, vagy fenntartás nélkül meg kell adnia magát Kerenszkijnek és szedni a sátorfáját.
A Központi Végrehajtó Bizottság tegnap már megpróbált a forradalmi útra lépni, elvetvén a kadetokkal való koalíciót.
De a kadetok az egyetlen komoly burzsoá párt. Megértik-e a megalkuvó urak, hogy a burzsoá körökből nincs már kivel koalícióra lépni?
Hamarosan letelik ez az esztendő is! Az évből már csak 34 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Virgil, Amina, Hilka, Jakab, Jákó, Jákob, Jakus, Leonarda, Virgília nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
November 27 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)
Donbassz eseményei az Új Konfliktus árnyákában történnek. Illetve folytatódnak. A megszokott módon.
A hadiállapot bevezetése Maradék-Ukrajnában nem érinti directe Donbassz lakóit – nyilatkozta Danyil Bezszonov DNR katonai szóvivő. Hatással lesz viszont a térség hoholerők megszállta településeinek lakossága életére. Nem biztos, hogy örülni fognak neki! – mondta a szóvivő.
A kijevi intézkedéshullám máris látható jeleként megkezdődött a Donbasszra fenekedő martalóchad megerősítése.
Reggel az LNR közleményben tudatta, hogy készen áll Sztanyica Luganszka térségében a KÖLCSÖNÖS „lágyításra”, ami már több mint egy esztendeje visszatérő téma. Ám a Kijev által kihirdetett hadiállapot következményeként úgy tűnik, hogy a dolog egy jó időre süllyesztőbe fog kerülni.
A frontokon a helyzet semmit sem változott. Az ostromtevékenység se nem erősödött, se nem gyengült.
„Az érintkezési vonal mentén fennálló helyzet viszonylag nyugodt. Az ukrán fegyveres erők részéről nem voltak tömeges támadások és a tűzszünet kritikus megsértése” – jelentette a DNR katonai szóvivője.
„Adja Isten, hogy ez a háború véget érken!” – fohászkodik egy donyecki lakos. (Nézzük meg ezt az arcot! Lehetne akár testvér, rokon, szomszéd…!)
Pedig valószínűleg ő is tisztában van vele: vélhetőleg Istennek van a legkevesebb beleszólása a dolgok alakulásába.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!