A külföldiek és Kornyílov összeesküvése

Az utóbbi időben megfigyelhető, hogy a külföldiek Kornyílov összeesküvésével kapcsolatban tömegesen hagyják el Oroszországot. A burzsoá sajtó bérencei ezt a jelenséget a „békehíresztelésekkel”, sőt „a bolsevizmus diadalával” (Petrográdon és Moszkvában) igyekeznek összefüggésbe hozni. Ez azonban csak a sárgák lármás és ostoba fogása, mellyel az olvasók elől el akarják rejteni az elutazás igazi okát. Az elutazás igazi oka az, hogy bizonyos külföldiek kétségtelenül bűntársak Kornyílov összeesküvésében, és ezek a vitéz urak most — bölcsen — igyekeznek kibújni a felelősség alól.

Ismeretes, hogy a „vad hadosztályt” Petrográdra kísérő páncélautók személyzete külföldiekből állott.
Ismeretes, hogy bizonyos követségeknek a főhadiszálláshoz beosztott képviselői nemcsak tudtak Kornyílov összeesküvéséről, hanem segítettek is Kornyílovnak az összeesküvés előkészítésében.
Ismeretes, hogy a „Times” és a londoni imperialista klikk ügynöke, a kalandor Alagyin, aki Angliából közvetlenül a Moszkvai Tanácskozásra jött, s aztán a főhadiszállásra „vonult”, a Kornyílov-lázadás lelke és első hegedűse volt.
Ismeretes, hogy a legtekintélyesebb oroszországi követség egyik kiváló képviselőjének már júniusban bizonyos kapcsolatai voltak Kalégyin és mások ellenforradalmi cselszövéseivel, s ezeket a kapcsolatait nem éppen megvetendő segélyekkel támasztotta alá főnökeinek kasszájából.
Ismeretes, hogy a „Times” és a „Temps” nem titkolta elégedetlenségét, amikor a Kornyílov-lázadás meghiúsult, s szidta, átkozta a forradalmi Bizottságokat és a Szovjeteket.
Ismeretes, hogy az Ideiglenes Kormány megbízottai a fronton kénytelenek voltak rendreutasítani egyes külföldieket, akik úgy viselkedtek Oroszországban, mint az európaiak Közép-Afrikában.
Ismeretes, hogy tulajdonképpen éppen az efféle „intézkedésekkel” kapcsolatban kezdődött el a külföldiek tömeges elutazása, mire az orosz hatóságok, hogy ki ne engedjék kezükből az értékes „tanukat”, kénytelenek voltak az elutazások megakadályozására intézkedéseket foganatosítani, de Buchanan (maga Buchanan!), nyilván leleplezésektől tartva, maga is „intézkedett” és felszólította a brit kolónia tagjait, hogy utazzanak el Oroszországból. Buchanan most a „leghatározottabban cáfolja” azokat a „híreszteléseket”, amelyek szerint az angol követ a petrográdi brit kolónia valamennyi tagját felszólította Oroszország elhagyására (lásd „Récs”). De először is, ez a furcsa „cáfolat” csak megerősíti a „híreszteléseket”. Másodszor, kinek kellenek most ezek a hazug „cáfolatok”, amikor egyes külföldiek (nem „valamennyi”, hanem egyesek!) már elutaztak — kereket oldottak?

Mindez, ismételjük, ismeretes és úton-útfélen megtárgyalták.

Ezt csiripelik még a verebek is.

És ha mindezek után bizonyos „kormánykörök” és különösen a burzsoá lapok a kérdést elkenni igyekszenek és a bolsevikokra hárítják a „felelősséget”, akkor ez csalhatatlan jele annak, hogy ezek a „körök” és ezek a lapok „lelkűk mélyén” teljesen osztják „bizonyos külföldiek” ellenforradalmi terveit.

Hallgassák csak a „szocialista gondolat” szócsövét, a „Djeny”-t.

„Azzal kapcsolatban, hogy a külföldiek — franciák és angolok — Oroszországból tömegesen elutaznak, az Ideiglenes Kormány köreiben sajnálattal állapítják meg: nem csoda, ha mostani kiegyensúlyozatlan helyzetünkben a külföldiek nem szívesen teszik ki magukat kellemetlenségeknek. Sajnos, nem minden alap nélkül mondják, hogy a bolsevikok teljes diadala esetén a külföldi hatalmak képviselői inkább elhagyják Oroszországot” („Djeny”, szeptember 10.).

Így ír a bolsevizmus kísértetétől megrémült filiszterek szócsöve.
Így „állapítják” meg, még hozzá „sajnálattal”, az Ideiglenes Kormány bizonyos „körei”, melyeket senki sem ismer.

Egészen kétségtelen: a világ sárgái egyesülnek és összeesküvést szerveznek az orosz forradalom ellen; a banklapok firkászai a „bolsevik veszélyről” szóló hazug frázisok lármájával igyekeznek leplezni ezt a „munkát”; a kormány „körei” pedig, melyeket senki sem ismer, az angol-francia imperialisták akaratát teljesítve, farizeus módon a bolsevikokra mutogatnak s Oroszország „kiegyensúlyozatlan helyzetéről” szóló hazug állításokkal ügyefogyottan fedezik a kereket oldó bűnösöket.

Jellemző . . .

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 8. sz.
1917. szeptember 12.
Aláírás: K.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

A demokratikus tanácskozásról
– írta: J. V. Sztálin –

Ma nyílik meg a Demokratikus Tanácskozás.

Nem kívánunk arról beszélni, hogy miért éppen tanácskozást hívtak össze és nem Szovjetkongresszust. Nem kétséges, hogy a kongresszus által választott Központi Végrehajtó Bizottság, amely ebben a súlyos történelmi helyzetben nem a Szovjetkongresszushoz, hanem a polgári elemek részvételével rendezett tanácskozáshoz apellál — nemcsak durva formai szabálysértéssel hamisította meg a forradalmi osztályok akaratát, hanem megengedhetetlenül fel is cserélte azt a forradalomellenes osztályok akaratával. A Központi Végrehajtó Bizottság vezéreit nyilvánvalóan az az „eszme” vezérelte, hogy — ha törik, ha szakad — becsempészik a cenzusos elemeket. . .

Arról sem fogunk beszélni, hogy számos olyan Munkás- és Katonaszovjetnek, amelyek nyílt összecsapásban legyőzték az ellenforradalmi csapatokat, a hatalom kérdésében dönteni hivatott tanácskozáson nem adtak szavazati jogot, míg a cenzusos elemek, amelyek közvetlenül vagy közvetve az ellenforradalmat támogatták, megkapták ezt a jogot. A forradalmak történetében a burzsoázia általában szívesen hagyta, hogy a munkások és a parasztok egyedül harcoljanak, magukra vegyék a harc minden veszélyét és kockázatát, de mindig harcolt az ellen, hogy a győztes munkások és parasztok győzelmük gyümölcseit élvezzék és maguk kerüljenek hatalomra. Nem gondoltuk, hogy a Központi Végrehajtó Bizottság végérvényesen megbecsteleníti magát azzal, hogy ebben a tekintetben a burzsoázia útjára lépett…

Teljesen érthető tehát, hogy számos helyi munkás- és katonaszervezet a hátországban és a fronton, Középoroszországban és Harkovban, a Donyec-medencében és Szibériában, Számárában és Dvinszk-ben hevesen tiltakozott a forradalom jogainak e durva megsértése ellen.

De ismétlem, erről nem kívánunk beszélni. Térjünk rá a főkérdésre.

A tanácskozást azért hívták össze, hogy megállapítsák a „forradalmi hatalom megszervezéséhez” szükséges feltételeket.

Szóval, hogyan szervezzék meg a hatalmat?

Kétségtelen, hogy csak azt lehet megszervezni, amivel rendelkezünk — nem lehet megszervezni azt a hatalmat, amely mások birtokában van. A tanácskozás, amely arra vállalkozik, hogy megszervezi a hatalmat, amely nincs a birtokában, amely Kerenszkij kezében összpontosul, amelyet Kerenszkij egyszer már a petrográdi „Szovjetek és bolsevikok” ellen fordított — ez a tanácskozás nagyon ostoba helyzetbe kerülhet, mihelyt megkísérli, hogy a szavakról tettekre térjen át.

Mert csak két eset lehetséges:
Vagy valóban „megragadja” a tanácskozás a hatalmat — bármi jöjjön is — és akkor lehet és kell is az általa kivívott forradalmi hatalom megszervezéséről beszélni.
Vagy nem „ragadja” meg a hatalmat, nem szakít Kerenszkij jel — s akkor a hatalom megszervezéséről folyó tárgyalás elkerülhetetlenül üres fecsegéssé fajul.

De tegyük fel — tegyük fel egy pillanatra —, hogy valami csuda folytán megragadja a hatalmat és már csak meg kell szervezni azt. Kérdés — hogyan kell megszervezni? Milyen alapelvekre kell felépíteni?
— A burzsoáziával való koalíció alapelveire! — felelik kórusban az Avxentyjevek és Ceretelik.
— A burzsoáziával való koalíció nélkül nincs menekvés! — hangoztatja a „Djeny”, a „Vólja Naróda” és az imperialista burzsoázia többi kóristája.

Csakhogy mögöttünk van a burzsoáziával való koalíció hat hónapja. Mit adott nekünk ez a koalíció azon kívül, hogy nagyobb lett a bomlás és a kínzó éhínség, hogy a háború elhúzódott és a gazdaság szétzüllött, hogy a hatalom már négy válságon ment át és megértük a Kornyílov-lázadást, hogy az ország kimerült és a Nyugat pénzügyi igájába görbedt?

Avagy talán ez kevés a megalkuvó uraknak?

Beszélnek a koalíció erejéről és hatalmáról, a forradalom „bázisának kiszélesítéséről” stb. De hát akkor miért pattant szét a burzsoáziával, a kadetokkal való koalíció a Kornyílov-lázadás első fuvallatára? Avagy talán nem szöktek meg a kadetok a kormányból? Hol van a koalíció „ereje” és hol itt a forradalom „bázisának kiszélesítése”?

Megértik-e végre valahára a megalkuvó urak, hogy a szökevényekkel szövetségben nem lehet „megmenteni a forradalmat”?

Ki védelmezte a forradalmat és vívmányait a Kornyílov-lázadás napjaiban?
Talán a „liberális burzsoázia”? Csakhogy a liberális burzsoázia ezekben a napokban egy táborban volt a kornyílovistákkal, szemben a forradalommal és a forradalmi bizottságokkal. Miljukov és Maklakov most már nyíltan beszél erről.
Talán a „kereskedő és iparososztályok”? Csakhogy ők ezekben a napokban szintén Kornyílov táborában voltak. A Kornyílov volt főhadiszállásán tevékenykedő „közéleti személyiségek”, Gucskov, Rjabusinszkij és kompániájuk, most nyíltan beszélnek erről.

Megértik-e végre valahára a megalkuvó urak, hogy a burzsoáziával való koalíció egyértelmű a Kornyílovokkal és a Lukomszkijakkal való szövetséggel?

Beszélnek az ipari bomlás fokozódásáról, de a tények rásütik a kizárásokat rendező kapitalistákra, hogy ők azok, akik szándékosan csökkentik a termelést . . . Beszélnek nyersanyaghiányról, de a tények rásütik a spekuláns kereskedőkre, hogy ők azok, akik a gyapotot, a szenet stb. rejtegetik … Beszélnek a városokban uralkodó éhínségről, de a tények a spekuláló bankokat vádolják, hogy ők azok, akik mesterségesen akadályozzák a gabonaszállítást. . . Megértik-e végre valahára a megalkuvó urak, hogy a burzsoáziával való koalíció, a cenzusos elemekkel való koalíció egyértelmű a csalókkal és spekulánsokkal, a fosztogatókkal és kizárásokat rendező kapitalistákkal kötött szövetséggel?

És mindezek után nem világos-e, hogy csakis a földbirtokosok és a tőkések elleni harcban, csakis a minden rendű és rangú imperialisták elleni harcban, csakis harcolva ellenük és legyőzve őket, lehet megmenteni az országot az éhínségtől és a pusztulástól, a gazdasági kimerüléstől és a pénzügyi csődtől, a felbomlástól és elvadulástól?

És ha a Szovjetek és a Bizottságok bizonyultak a forradalom legfőbb támaszainak, ha a Szovjetek és a Bizottságok győzték le a fellázadt ellenforradalmat — nem magától értetődik-e, hogy ők, és csakis ők lehetnek most a forradalmi hatalom legfőbb hordozói az országban?

Önök azt kérdezik: hogyan kell megszervezni a forradalmi hatalmat?

Hiszen az már szerveződik a tanácskozáson kívül és talán a tanácskozás ellenére, az ellenforradalom ellen folytatott harcban, a burzsoáziával való tényleges szakítás talaján, e burzsoázia elleni harcban — szerveződik forradalmi munkásokból, parasztokból és katonákból.

E hatalom elemei — a forradalmi Bizottságok és a Szovjetek a fronton és a hátországban.
E hatalom csírája — az a balszárny, amely a tanácskozáson nyilván ki fog alakulni.

A tanácskozásnak formába kell öntenie és be kell fejeznie a forradalmi hatalom kialakulásának ezt a folyamatát, vagy fenntartás nélkül meg kell adnia magát Kerenszkijnek és szedni a sátorfáját.

A Központi Végrehajtó Bizottság tegnap már megpróbált a forradalmi útra lépni, elvetvén a kadetokkal való koalíciót.

De a kadetok az egyetlen komoly burzsoá párt. Megértik-e a megalkuvó urak, hogy a burzsoá körökből nincs már kivel koalícióra lépni?

Van-e elég bátorságuk ahhoz, hogy válasszanak?

Majd meglátjuk.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 10. sz
1917 szeptember 14.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!