Gondoljunk arra, hogy…

Egy szál hálóingben „kidobják” a kórházból a beteget a dolgozók a téli hidegbe

A baltimore-i kórház alkalmazottjai egyszerűen otthagyták a zavart nőt egy buszmegállóban. Egy járókelő készített videót az esetről, amit a Facebookon tett közzé.

Egy amerikai kórház elismerte, hogy óriási hibát vétettek alkalmazottjai, amikor egy szál kórházi hálóingben „dobtak ki” az utcára egy beteget kedden Baltimore városában – jelentette a helyi sajtó. Az esetről egy mentális problémákkal foglalkozó egészségügyi szakember készített mobiltelefonos videófelvételt. Elmondása szerint az eset idején -1 Celsius-fok volt az éjszakai utcán.

Imamu Bakara a Facebook-oldalán tette közzé a nőről készült videókat, amiket már több mint egymilliószor néztek meg. A férfi megkérdezte a beteget egy buszmegállóban kirakó biztonsági őröket, hogy miért hagyták ott a nőt, amire csak annyi választ kapott, hogy az eset körülményei miatt.

https://www.facebook.com/imamu.baraka/videos/1946298165384316/

A zavartnak tűnő nőt Bakara igyekezett megnyugtatni, és segítséget hívott hozzá. A kiérkező mentősök végül ugyanabba a kórházba vitték vissza a nőt, ahonnan kitessékelték.

Maryland egyetemhez tartozó kórház később közleményt tett közzé, amiben elmondták, hogy a vezetést „sokkolta és elszomorította”, amit a nővel műveltek, és elismerték, hogy „nem teljesítették küldetésünket ezzel a beteggel”. Közölték, hogy „nagyon komolyan veszik” az esetet, és teljes körű vizsgálatot indítanak azzal kapcsolatban.
(24.hu)

Bal-Rad komm: Sok minden járhat most a fejünkben! Csak az ne járjon, hogy hát csak egy nigger! Akit – nem mellesleg – niggerek dobtak ki a kórházből. Úgy – ahogy!

„Roncstársadalom” – lehet egyre több orosz nyelvű internetes felületen olvasni az USA jellemzését!

Valóban az! Ahol ilyesmi előfordulhat, azegy erkölcsileg és morálisan teljesen lepusztított társadalom.

„…a vezetést „sokkolta és elszomorította”, amit a nővel műveltek, és elismerték, hogy „nem teljesítették küldetésünket ezzel a beteggel”. Közölték, hogy „nagyon komolyan veszik” az esetet, és teljes körű vizsgálatot indítanak azzal kapcsolatban…”

Gondolhatunk ám arra is, hogy amikor VAN MÁR KIJELÖLT HELYÜK IS az „ilyeneknek”, miért nem oda viszik?! Ahol gyorsan lerendezika DELIKVENST! Miért a buszmegállóba viszik?

Gondoljunk arra, hogy EZEKTŐL VETTÜK ÁT a demokráciát! Minden áldásaival.

Gondoljunk arra, hogy NÁLUNK – ha valaki lát egy földön fekvőt, és telefonál a mentőknek. A diszpécseri kérdéssor így kezdődik: MILYEN AZ ÖLTÖZÉKE AZ ILLETŐNEK? MENNYI IDŐSNEK NÉZ KI?

Gondoljunk arra, hogy LEHET HOGY MÁR ELŐTTÜK JÁRUNK? Az amerikai roncstársadalom előtt?

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Idő, tudat-és elmezavar

Kormányszóvivő: ne várják tőlünk, hogy 3 év alatt mindent helyre tudunk hozni

„Kovács Zoltán szerint az ellenzék lejárató kampányt folytat a kormány ellen és folyamatosan hazugságokkal tömik a választók fejét. Az elmúlt hetek problémás kórházi eseteit és a tarnazsadányi iskola nehézségeit kiragadott eseteknek tartja, amikből nem szabadna általánosítani.

Magyarország nemet mondott arra, hogy a bevándorlók országa legyen. Ezt mutatja a nemzeti konzultáció eredménye. Legtöbben a határvédelmi kerítés lebontására, és a határok bevándorlók előtti megnyitására mondtak nemet, összesen 2 millió 309 ezren. A többi kérdésre is több mint 2 millió „nem” válasz érkezett- ismertette az ATV Start című műsorában Kovács Zoltán…”

Meg még mondott rengeteg – TŐLÜK megszokott – hülyeséget. Leginkább az ellenmaffiákat kárhoztatta, hogy azok milyen galádul képesek hazudgálni. Mindenben. Pedi a qrmány…az…mindenkt – mindenkor – mindenhol – minden rossztól…- megvéd!

Hanem egy ponton Kovács Lucifer megbicsaklott.

„…ne várják el tőlük, hogy három év alatt mindent helyre tudjanak hozni, ami huszonöt év alatt el lett hanyagolva. „Ez a hír is azt mutatja, hogy a médiumok úgy szelektálnak a hírek közül, hogy rossz fényt vessenek a kormányra”- jelentette ki…”

– Értjük ugye? HÁROM ÉV! A’ zeemúúttnégyév az nem is vaút! Na meg az eltelt 25 év. Ami alatt minden el lett lopva, a maradvány pedig elhanyagolva! De Kovács szerint ők lehet hogy ŐK ott se vaútak!

Maradt a végére is egy kis meglepi:

„A műsorban szóba került az is, hogy Orbán Viktor leülhetne vitázni az ellenzéki politikusokkal. Erre a kormányszóvivő úgy reagált, hogy az ellenzékkel nem lehet érdemi vitát folytatni. Ha lesz olyan személy, akivel érdemes, akkor beszélhetnek róla.”

Az meg hogy ki az arra érdemes személy, az ő joguk eldönteni!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Berlinben a Welt-Wirtschaftsgipfel randin (Döbrögi tegnap ezen követelt még több júdáspénzt) ma a gemán külügyér, Sigmar Gabriel kavarta meg Germánia profitra egyre éhesebb spekulánsainak lelkivilágát.

A jelességek már nagyon szeretnék, ha a berlini adminisztráció végre véget vetne az inséges időszaknak. Az Oroszország elleni szankciósdinak.

Sigmar Gabriel erre igéretet is tett. Majs szinte azonnal vissza is vonta. Ugyanis jelezte: csak akkor hajlandó Germánia visszavonni az önkínzó szankciókat, ha teljesülnek Oroszország és Donbassz részéről a minszki paktum feltételei. A már-már reménykedő spekulánsok lemondóan legyintgettek. „Hiszen Oroszország nem részese konfliktusnak!”

Ma délelőtt Donyeckben Alekszandr Zaharcsenko komoly bejelentést tett. Indulni fog az idei őszön megtartandó elnökválasztáson a DNR elnöki címéért. A dolog csak annyiból számít meglepetésnek, hogy a jelek szerint VÁLASZTÁSOK LESZNEK DONBASSZBAN! Ami egyenes következménye annak, hogy Kijev nemteljesítette se határidőre, sem azon túl a minszki megállapodásból rá háruló alkotmányozási és törvényalkotási kötelezettségeit.

Bár még tart az újévi tűzszünet, azért már valami megmozdult. A tűzszünet kezdete óta Szpartak és a donyecki reptér ellen először vetett be a valcmanista latortüzérség ma reggeteres tarackokat. Mindjárt lett is „eredménye”. Szpartakban két civil sebesült meg súlyosan.

Gorlovkát „csak” aknavetőzték a martalócok. De ez is elegendő volt egy gorlovkai lakos megsebesüléséhez.

A Szvetlodarszk-ívben már rendes „üzemmenet” van. Ott már negyedik napja rendes kis miniháború dúl.

A donyecki délvidék – főként Dokucsajevszk és Kominternovo környéke – is „éledezik”.

Az LNR felderítése a valcmanisták által megszállt Makarovo faluban hat új hoholtankot fedezett fel.

Eduard Baszurin pedig arról számolt be, hogy a Donyecktől nyugati irányban 9 kilométerre lévő Krasznojeba négy darab ukrán Buk-M1 – es rakétakomplexum települt.

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Megoldás

A Baranya megyei Nyugotszenterzsébet lakói új buszmegállót szerettek volna, de annak megépítésére nem lehetett pályázni, csak kilátóéra. Az önkormányzat dolgozói viszont megoldották ezt a problémát: építettek egy buszmegálló-kilátót.

Az építmény tetejéről a település néhány házát és a szántóföldet lehet látni, illetve azt, ha jön a busz. Egyszerre pedig csak egy ember fér el a tetőn.

A stábnak a település polgármestere csak telefonon nyilatkozott, azt mondta, a buszmegállónak csak az engedélyeztetése félmillió forintba került volna, erre azonban nem volt pénz. A kreatív, kettő az egyben építményre viszont kaptak pályázati forrást.

(rtl)

Bal-Rad komm: A nyugotszenterzsébetiek EZT a problémát megoldották. Leleményesen. „Mafis” buszmegállóra PÁLYÁZHATTAK. CSAK arra!

Értjük ugye a problémát? Amire kellene a pénz! – arra nincs. Arra van, AMIRE adnak.

Kilátóra adnak. CSAK buszváróra nem. A magas figyelők azok szükséges kellékek. Ahol még nincsenek, majd lesznek. Már csa géppuskák kellenek bele, meg martalócok.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Csornay Bronzos döntött

Április 8. Döbrögi Mennybemenetelének Napja

Erre a napra tűzte ki ugyanis Csornay Bronzos a törvénygyári voksolás idejét.

Még azt is megindokolta, hogy miért április 8-ra.

„1990-ben az első szabad országgyűlési választásokon kinyilvánított népakarat április 8-án vált véglegessé. Az azóta eltelt időszakban fiataljaink újabb és újabb nemzedékei váltak értékes és nélkülözhetetlen részévé politikai nemzetünknek.

Magyarország választójoggal rendelkező polgárai az akkori sorsdöntő tavasz óta immár nyolcadik alkalommal dönthetnek arról, hogy kikre bízzák az ország ügyeinek intézését.

Az 1990-es polgári demokratikus átmenet lehetővé tette az európai alkotmányos hagyományokból építkező szabad és független Magyarország megszületését.

1990 óta a választás időpontjának kitűzése a köztársasági elnök alkotmányos joga és kötelessége.

Hazánk ötödik köztársasági elnökeként, élve az Alaptörvényben rám ruházott felelősséggel – külön köszöntve az először szavazó fiatalok százezreit, és tisztelegve az első szabad választások emléke előtt -, a 2018-as általános országgyűlési választásokat április 8-ára írom ki.

Áder János
Magyarország köztársasági elnöke”

– Bizony – bizony kedves fiataljaink! Az valóban sorsdöntő tavasz volt 1990 – ben.

A MAGYAR NÉP AKKOR ADDIG SOHA NEM LÁTOTT KATASZTRÓFÁBA TASZÍTOTTA SAJÁT MAGÁT!

AKKOR TÖRTÉNELMI BŰNT KÖVETTÜNK EL ÖNMAGUNK ELLEN!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

 

Vonatbaleset Kárpátalján

Kárpátalján tegnap a nagybereznai járásban fekvő Sóslak falunál kisiklott egy tehervonat három vagonja.

Személyi sérülés szerencsére nem történt.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Gratulálunk

Került elénk egy 2012-ben készült video Kim Dzsong Unról. A videot végignézve bevállalós egy gyerek ez a Kimi!

Látszik az arckifejezésén, hogy a pokolba kívánja az egész fényképezkedést, de ha már bevállalta, hát emberesen kitartott. Csak gratulálni tudunk neki.

A dolog már csak azért is érdekes, mert a nyugati hírek szerint a KNDK „teljhatalmú diktátora és kegyura” akár ott is hagyhatta volna az egészet. Inkább végigszenvedte az egészet.

Lássuk be: nem kis teljesítmény volt ez! A szpíker hanghordozását magyarítva: az is el van képedve a teljesítményen.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Jajj nekünk! Megint szaporodik a Familia

Gyermeket vár Döbrögi Sára is

A 23 éves Orbán Sára tavaly nyáron ment férjhez, Szokira Tamáshoz. A kismama a negyedik hónapban van – írja a Story magazinra hivatkozva a Bors.

Az esküvőről akkor azt írta a Facebook-oldalán a miniszterelnök, hogy „egy apa mindig nehezen viseli, ha elviszik a lányát, de ez az élet rendje, lassan kezdem szokni az érzést.”

A bulvárlap emlékeztet rá, hogy Orbán Viktornak már van egy unokája, legidősebb lánya, Ráchel ugyanis 2016 júniusában hozta világra Tiborcz Alizt.
(propeller)

Bal-Rad komm: Jajj nekünk! Sára hercegnő is lebabádzik. Kastély kell, birtok kell, apanázs kell! Kelengyére való kell! A Jó Lőrinc Komának pályázat kell!

Döbrögi ISMÉT nagypapa lesz! De már kezd beleszokni!

Javasoljuk neki: kezdje magát szoktatni a „távoltartás” gondolatához is!

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Egy újabb felmérés! – ami nem hatja meg a hordát

A döntő többség elutasítja a határon túliak szavazati jogát

A teljes népesség mindössze ötöde ért egyet azzal, hogy a határon túl élők is voksolhatnak a parlamenti választáson – derül ki a Republikon Intézetnek a 24.hu megbízásából készült felméréséből.

Ugyanakkor azok, akik ellenzik a szomszédos országokban élő kettős állampolgárok szavazati jogát, megosztottak abban, hogy utólag el lehet-e venni ezt a jogot:

a megkérdezettek 40 százaléka fosztaná meg őket a szavazás lehetőségétől, 31 százalék viszont ellenérzései dacára sem venné vissza a választójogot.

A Demokratikus Koalíció október végén indított aláírásgyűjtést azért, hogy a határon túli magyarok ne vehessenek részt a választáson – az akciót a többi ellenzéki párt nem támogatja, több közülük kifejeztten elítélően beszélt róla. Emögött azonban – mint a Republikon adataiból látszik – legfeljebb erkölcsi megfontolás áll, Gyurcsány Ferenc ugyanis jól érezte meg az ügyben rejlő lehetőséget. A baloldali-liberális szavazók mindössze 8 százaléka helyesli az erdélyi vagy éppen a vajdasági magyarok választójogát, 55 százalék pedig elvenné tőlük a szerzett jogot.

Meglepő, de még a Fidesz-szavazóknak is csak a 37 százaléka ért egyet a szavazati jog 2010 utáni kiterjesztésével, 26 százalékuk a baloldaliak többségéhez hasonlóan visszavonná a döntést, további 32 százalék pedig érvényben hagyná ugyan, de nem ért vele egyet.

Váratlan lehet az is, hogy a Jobbik szavazói még a baloldali-liberális szimpatizánsoknál is nagyobb mértékben utasítják el a külhoni magyarok választójogát: 58 százalékuk elvenné azt.

Az infografikákon a diagram feletti címsor lapozásával lehet választani a szavazótáborok közül.

Tény, hogy a 2014-es parlamenti választáson a Fidesz-KDNP tarolt a határon túl: a levélszavazatok 95,5 százalékát megszerezte (ez akkor csaknem 123 ezer voksot jelentett, míg a Jobbik háromezernél kevesebbet kapott). A külhoniak szavazójoga egyébként korlátozott: csak a pártlisták közül választhatnak, egyéni jelöltek közül nem. Jövőre a felpörgetett honosítási programnak köszönhetően százezernél is több határon túli magyar szavazhat, mint 2014-ben – ez nagyjából Kecskemét népességének felel meg.

Megosztottabb a társadalom a kettős állampolgársággal kapcsolatban. A megkérdezettek negyede elvenné az állampolgárságot az egyszerűsített eljárással magyar útlevelet szerző egymillió embertől. További 34 százalék úgy ítéli meg, hogy az állampolgárság nem vehető el, mégha nem ért is egyet a könnyített honosítással. És mindössze 30 százalék helyesli a 2010-es döntést, amelynek nyomán magyarországi lakcím nélkül szerezhetnek állampolgárságot a határon túli magyarok.

A pártok szavazótáborát nézve egyedül a Jobbik-szimpatizánsai között vannak relatív többségben azok, akik megfosztanák állampolgárságuktól a környező országokban élő magyarokat: 46 százalék válaszolt így, miközben a baloldali hívek közül „csak” 31 százalék.

De még a Fidesz-szavazók között is mindössze 45 százalék ért egyet az állampolgárság kiterjesztésével, és a kormánypárt majdnem minden ötödik támogatója – 18 százalék – visszavenné a magyar útlevelet a környező országok magyarjaitól.
(24.hu)

Bal-Rad komm: A magyar állampolgárság AKÁR jó dologként is fölfogható. Bizonyos esetekben életet ment.

A választójog AZOK SZÁMÁRA akik itt nem dolgoznak/dolgoztak, az már más kérdés. Ez bizonyos esetekben MAGYAROKAT ÖL!

Ez ügyben: „Egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Döbrögisztánban, és nem viselik a szavazatuk következményeit?” a balrad.ru is „megszavaztatta” olvasóit.

54-en voksoltak. Az arány 33:21 az elutasítók javára. Ez pedig azért – bár az elutasítók vannak többségben – korántsem olyan arány, mint a Republikon által kimutatott.

Van viszont tanulsága a dolognak. A döbrögista horda végletesen szembeállította a határon belüli, és a határon túli magyarságot! (IS!)

Mégpedig a hatalomhoz való görcsös ragaszkodása okán. Amely hatalom pedig nem az ország, és nem a nemzet érdekeit, hanem az Új Nemmzetthy ARISZTOKRÁCIA kényét – kedvét – SZOLGÁLTATJA velünk!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Majd Kínától kérünk pénzt, ha a’ zúnijó nem ad!

A Germániában haknizó Döbrögi tegnap Berlinben Berlinben német cégvezetők előtt tartott szeánszot a Welt-Wirtschaftsgipfel néven ismert fórumon, és az unió és Döbrögisztán versenyképességét ecsetelgette.

Mivelhogy senki olyan nem volt jelen a bemutatón aki helyére tette volna (a Germán Lotyó tíz év óta először nem volt ott. Épp a politikai irháját mentené.), vajdánk fantáziája igencsak elszabadult.

Felhívást intézett Berlinhez, mondván, hogy 2018 döntő lesz Európa számára. Meg kell védeni Schengent, hogy erősítsék az EU versenyképességét.

Szerinte a V4-ek szép tempóban növekednek, (hogy Döbrögisztánon kívül mi a valós helyzet, azt csak sejthetjük) 2030-ra utolérik a nyugati ipari országokat, Németországgal közös motorjaivá válnak a közösségnek (!), és nettó befizetői lesznek az uniónak.

De amíg a’ zúnijó motorjává válunk, az sok – sok pénzt igényel. Merthogy a közép-európai térség infrastrukturális tekintetben alaposan le van maradva még a nyugati országokhoz képest, a felzárkózáshoz – utak és vezetékek építéséhez – pedig forrásokra van szükség. Úgy tűnt, nem biztos abban, hogy az unió erre szívesen ad még pénzt, az Új Nemmzetthy Arisztokrácia pedig nem hajlandó zsebbe nyúlni, a vajda előállt a farbával: „amennyiben az Európai Unió nem tud pénzügyi támogatást adni, Kínához fordulunk!” dörrent a berlini wirchaft elkerekedett szemű résztvevőire.

Sorost meg sem említette. Olyan nagyon nem is migráncsozott. Érintette a migráncstémát, de ennek kapcsán mindössze annyit kurjanott csupán, hogy 2018 a „népakarat érvényre juttatásának éve lesz”, ami fontos a’ zúnijó külső határainak megvédése szempontjából is.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com