A burzsoá diktatúra kormánya

A tanácskozás meghamisítása és a kormány botrányos széthullása után, a moszkvai tőzsdésekkel való „beszélgetés” és sir Buchanan-nál tett titokzatos látogatások után, a megalkuvóknak a Téli Palotában rendezett szerelmi találkái és számos árulása után — végre megalakult az „új” (teljesen új!) kormány.

Hat kapitalista miniszter, mint a „kabinet” magva, és tíz „szocialista” miniszter az előbbi hat szolgálatában, mint az előbbi hat akaratának a végrehajtója.

A kormánynyilatkozatot még nem hozták nyilvánosságra, de főbb pontjai ismeretesek: „harc az anarchia ellen” (olvasd: a Szovjetek ellen!), „harc a gazdasági bomlás ellen” (olvasd: a sztrájkok ellen!), „a hadsereg harckészségének emelése” (olvasd: a háború folytatása és „fegyelem”!).

Általánosságban ez a Kerenszkij – Konoválov – kormány „programja”.

Ez azt jelenti, hogy a parasztok nem kapják meg a földet, nem lesz munkásellenőrzés, s Oroszország nem vívja ki a békét.

A Kerenszkij – Konoválov – kormány a háború és a burzsoá diktatúra kormánya.

A tíz „szocialista” miniszter csak cégér, amely mögött az imperialista burzsoázia a munkások, a parasztok és a katonák fölötti uralmának megszilárdításán fog dolgozni.

Amit Kornyílov egyenesen, tábornoki egyszerűséggel akart megvalósítani, azt az „új” kormány fokozatosan, zajtalanul, maguknak a „szocialistáknak” kezével igyekszik majd megvalósítani.

Miben különbözik a burzsoázia diktatúrája a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrájától?

Abban, hogy a burzsoázia diktatúrája — a kisebbség uralma a többség fölött, s ez az uralom csak a többség ellen alkalmazott erőszakkal, tehát a többség ellen folytatott polgárháborúval valósítható meg. Ellenben a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrája, minthogy ez a többség uralma a kisebbség felett, teljesen nélkülözheti a polgárháborút. Ebből azonban az következik, hogy az „új” kormány politikája most arra fog irányulni, hogy kudarcra ítélt részletmegmozdulásokat provokáljon azért, hogy a katonákat a munkásokra, vagy a frontot a hátországra uszítva, vérbe fojtsa a forradalom erejét.

Továbbá abban különbözik, hogy a burzsoázia diktatúrája titkos, rejtett, kulisszamögötti diktatúra, amelynek valamilyen tetszetős lepelre van szüksége a tömegek félrevezetésére. Ezzel szemben a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrája nyílt diktatúra, a tömegek diktatúrája, melynek nincs szüksége csalásra a belügyekben és nincs szüksége titkos diplomáciára a külügyekben. Ebből azonban az következik, hogy burzsoá diktátoraink az ország életének legfontosabb kérdéseit, mint például a háború és a béke kérdését, a tömegek háta mögött és a tömegek nélkül, a tömegek elleni összeesküvés útján igyekeznek majd megoldani.

Erről világosan tanúskodnak a Kerenszkij – Konoválov – kormány első lépései is. Ítéljenek önök maguk. A legfelelősebb külpolitikai állásokat a kadet – kornyílovista „nagyágyúk” kezébe adták. Tyeréscsenko — külügyminiszter, Nabokov — londoni nagykövet, Maklakov — párizsi nagykövet, Jefrémov — nagykövet Bernben, ahol most ül össze a nemzetközi (előzetes!) békekonferencia. És ezek a tömegektől elszakadt emberek, a tömegek nyílt ellenségei fognak dönteni a háború és a béke kérdésében, amelytől a katonák millióinak élete függ!

Továbbá: a lapok jelentése szerint „Kerenszkij, Tyeréscsenko, Verhovszkij, Vergyerevszkij ma a főhadiszállásra utazik”, ahol „Tyeréscsenko részvételével megtárgyalják a front általános helyzetét, s azonkívül a főhadiszálláshoz beosztott külföldi katonai szakértők is tanácskozást tartanak” („Birzsovka”, esti kiadás) … Mindez — a szövetséges konferencia előtt, ahová Tyeréscsenko úr Sancho Pansájaként a nem éppen ismeretlen Ceretelit is magukkal viszik. Miről suttoghatnak ezek az imperializmusra fölesküdött emberek, ha nem a hazai és szövetséges imperialisták érdekeiről és tulajdonképpen mi másra vezethetnek a békéről és háborúról folytatott kulisszamögötti tárgyalásaik, ha nem a nép érdekei elleni összeesküvésre?

Ez kétségtelen. A Kerenszkij – Konoválov – kormány az imperialista burzsoázia diktatúrájának kormánya. Polgárháború kiprovokálása — ez a belpolitikája. A háború és a béke kérdésének kulisszamögötti eldöntése — ez a külpolitikája. A kisebbség uralmának megerősítése Oroszország lakosságának többsége felett — ez a célja.

A proletariátusnak, mint az orosz forradalom vezérének, az a feladata, hogy letépje az álarcot erről a kormányról és megmutassa a tömegeknek a kormány igazi ellenforradalmi arculatát. A proletariátusnak az a feladata, hogy maga köré tömörítse a katonák és a parasztság széles rétegeit s visszatartsa őket az elhamarkodott megmozdulásoktól. A proletariátusnak az a feladata, hogy szorosabbra zárja sorait s lankadatlanul készüljön a közelgő ütközetekre.

A fővárosi munkások és katonák már megtették az első lépést, amikor bizalmatlanságuknak adtak kifejezést a Kerenszkij – Konoválov – kormánnyal szemben és felszólították a tömegeket, hogy „tömörüljenek Szovjetjeik körül s tartózkodjanak a részletakcióktól (lásd a Petrográdi Szovjet határozatát).

Most a vidéken van a sor.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 21. sz.
1917 szeptember 27.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Visszhang
– írta: J. V. Sztálin –

A vasutassztrájk és a demokrácia bukott lovagjai

A nagyszabásúan elgondolt és kitűnően megszervezett vasutassztrájk nyilván végéhez közeledik. A vasutasoké lesz a győzelem, mert magától értetődik, hogy a kornyílovi „honvédő”-tábor játékkoalíciója kénytelen engedni az ország egész demokráciája hatalmas nyomásának. Most mindenki előtt világos, hogy a sztrájkot nem a vasutasok rosszakarata, hanem a direktórium forradalomellenes politikája „idézte elő”. Most mindenki előtt világos, hogy a sztrájkot nem a Vasutas bizottságok, hanem Kerenszkij és Nyikítyin ellenforradalmi fenyegetései zúdították az országra. Most mindenki előtt világos, hogy e sztrájk meghiúsulása minden bizonnyal együtt járt volna a vasutak militarizálásával és … az imperialista burzsoázia hatalmának megszilárdulásával. A vasutasoknak igazuk van, amikor Kerenszkij és Nyikítyin arcátlan rágalmára megsemmisítő váddal válaszolnak:

„Nem mi árultuk el a hazát, Kerenszkij és Nyikítyin polgártársak, hanem önök árulták el saját eszményeiket, az Ideiglenes Kormány árulta el saját ígéreteit és most már nem riaszthat vissza bennünket semmilyen szó, semmilyen fenyegetés.”

Mindez, ismételjük, világos és közismert tény.

Ugyanakkor, mint kiderül, akadnak a világon magukat demokratáknak nevező emberek, akik ebben a súlyos helyzetben megengedhetőnek tartják, hogy hátba támadják a vasutasokat, nem értve vagy nem kívánva megérteni, hogy ezzel a „Récs” és a „Nóvoje Vrémja” emberevőinek malmára hajtják a vizet.

A mensevik „Rabócsaja Gazéta’’ szerkesztőségiről van szó.

A lap azzal vádolja a sztrájk vezetőit, hogy amikor kihirdették a sztrájkot, „az ösztönösségnek engedtek” és fenyegető hangon kijelenti:

„A demokrácia ezt nem bocsátja meg a vasutasok vezérkarának. Ilyen könnyelműen nem szabad kockára tenni az egész ország, az egész demokrácia érdekeit” („Rabócsaja Gazéta” 170. sz.).

Hihetetlen, de tény: ez az árnyékéletet élő lap, melynek semmi köze sincs a demokráciához, feljogosítva érzi magát, hogy megfenyegesse az igazi demokráciát, a vasúti dolgozókat.

„A demokrácia nem bocsátja meg”… De melyik demokrácia nevében beszélnek önök, a „Rabócsaja Gazéta” szerkesztő urai?

Talán a Szovjetek demokráciája nevében, amely faképnél hagyta önöket, és amelynek akaratát önök meghamisították a tanácskozáson?

De ki jogosította fel önöket, hogy ennek a demokráciának nevében beszéljenek?

Vagy talán Cereteli, Dán, Liber és a többi hamisító nevében méltóztatnak beszélni, akik a tanácskozáson meghamisították a Szovjetek akaratát s a Téli Palotában folytatott „tárgyalásokon” magát a tanácskozást is elárulták?

De ki jogosította fel önöket, hogy a demokráciának ezeket az árulóit az „egész ország demokráciájával” azonosítsák?

Megértik-e már végre-valahára, hogy a „Rabócsaja Gazéta” és az „egész ország demokráciájának” útjai visszavonhatatlanul elváltak egymástól?

A demokrácia szánalmas, bukott lovagjai…

Az orosz parasztok és a fejetlenek pártja
Nemrégiben még azt írtuk, hogy a szociálforradalmárok pártjának nincs egységes határozata a kormány és a Szovjetek közötti harc kérdésében — ebben a döntő kérdésben. Míg az eszerek jobbszárnya az „anarchista” Szovjetek megsemmisítésére uszított (emlékezzenek Taskentre!) s büntetőexpedíciókat szervezett, a balszárny ugyanakkor a Szovjeteket támogatta — viszont a hamleti kételyektől gyötört csernovi centrumnak nem volt véleménye, jobbnak látta, ha „semleges” marad. Igaz, a centrum aztán „magára talált”, a Taskenti Szovjetből visszahívta az eszer párt tagjait és ezzel a büntetőexpedíciók politikáját támogatta. De ma már ki ne tudná, hogy az eszer párt ezzel a visszahívással csak önmagát szégyenítette meg, mert az eszerek bennmaradtak a Taskenti Szovjetben és nem a Szovjet, hanem a Kerenszkij-kormánynak és szekértolóinak „fellépése” bizonyult „ellenforradalminak”.

De az eszerek még ki sem tudtak „mászni ebből a „históriából” s máris újabb, még rosszabb „históriába” keveredtek. Ez a „história” akkor esett meg, amikor az eszerek az úgynevezett előparlamentben a földkérdésben szavaztak.

Arról van szó, hogy az előparlamentben, az augusztus 14-i deklaráció tárgyalásakor, a baloldali eszerek azt indítványozták, hogy az összes földesúri földeket adják át a Parasztbizottságoknak. Kell-e mondanunk, hogy a demokrácia köteles támogatni ezt a javaslatot? Kell-e még mondanunk, hogy a földkérdés forradalmunk életbevágó kérdése? És mi történt? Míg a bolsevikok és a baloldali eszerek azt javasolták, hogy adják át a földet a parasztoknak, ugyanakkor a jobboldali eszerek a liberdánistákkal együtt e javaslat ellen foglaltak állást — a csernovi középnek pedig megint csak nem volt „saját véleménye”: tartózkodott a szavazástól.

Csernov, a „muzsikminiszter” nem mert állást foglalni amellett, hogy a földesúri földeket adják át a parasztoknak s a parasztok akaratának meghamisítóira bízta a kérdés eldöntését!

Az eszerek pártjának, az „agrárforradalom” és az „integrális szocializmus” pártjának, az orosz forradalom válságos pillanatában nem volt egységes félreérthetetlen döntése olyan életbevágó fontosságú kérdésben, mint a parasztkérdés.

Ez csakugyan a fejetlen okoskodók pártja!

Szegény orosz parasztok …

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 21. sz.
1917 szeptember 27.
Aláírási nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A forradalmi frontról

A „Djelo Naróda” eszerjei elégedetlenek a bolsevikokkal. Szidják a bolsevikokat, befeketítik a bolsevikokat, s végül — megfenyegetik a bolsevikokat. Miért? „Féktelen demagógiáért”, „frakciós szektáskodásért”, „egységbontásért” s a „forradalmi fegyelem” hiányáért. Röviden: azért, mert a bolsevikok ellenzik a „Djelo Naróda” eszerjeivel való egységet.

Egység a „Djelo Naróda” eszerjeivel… De ítéljenek Önök maguk, vajon lehetséges-e most ilyen egység?

Mialatt a petrográdi Demokratikus Tanácskozás szavak árjába fullad s a tanácskozás kezdeményezői sietve a forradalom „megmentésének” formuláin dolgoznak, a Kerenszkij-kormány pedig Buchanantól és Miljukovtól ösztönözve tovább halad a „maga” útján — ugyanakkor Oroszországban döntő jelentőségű folyamat érlelődik — új, valóban népi, valóban forradalmi hatalom van kialakulóban, amely elkeseredett harcot folytat létéért. Az egyik oldalon — a Szovjetek, amelyek a forradalom élén állanak, és vezetik a harcot az ellenforradalom ellen, amely még nincs szétzúzva, amely csak visszavonult, miután nagy okosan elbújt a kormány háta mögé. A másik oldalon — a Kerenszkij-kormány, amely fedezi az ellenforradalmárokat, egyezkedik a kornyílovistákkal (a kadetokkal!), és hadat üzent a Szovjeteknek — szét akarja zúzni azokat, nehogy őt zúzzák szét.

Ki lesz a győztes ebben a harcban — ez most a döntő kérdés.
Vagy a Szovjetek hatalma és akkor győz a forradalom és igazságos békéhez jutunk.
Vagy a Kerenszkij-kormány hatalma és akkor győz az ellenforradalom és háború lesz Oroszország „teljes” . . . kimerüléséig.

A tanácskozás nem dönti el a kérdést, csak tükrözi ezt a harcot és persze, nagy késéssel tükrözi.

Ezért most nem az a fontos, hogy kidolgozzák a forradalom „megmentésének” általános formuláját — hanem az, hogy a Szovjeteket közvetlenül támogassák a Kerenszkij-kormány ellen folytatott harcában.

Egységes forradalmi frontot akarnak? Támogassák a Szovjeteket, szakítsanak a Kerenszkij-kormánnyal s az egység magától létrejön. A front egysége nem viták eredményeképpen alakul ki, hanem harcban.

A Szovjetek követelik a kadét megbízottak leváltását. A Kerenszkij-kormány viszont alkalmatlan megbízottakat tukmál rájuk és erőszakkal fenyegetőzik.

Kit támogatnak önök, a „Djelo Naróda“ szerkesztőségében ülő polgártársak — a Szovjeteket avagy Kerenszkij megbízottait?

A Taskenti Szovjet, melynek többsége eszerekből áll, kezébe vette a hatalmat és elmozdította a régi hivatalnokokat. A Kerenszkij-kormány pedig büntetőexpedíciót küld oda, s a régi hatalom visszaállítását, a Szovjet „megbüntetését” követeli stb. . . .

Kit támogatnak önök, a „Djelo Naróda” szerkesztőségében ülő polgártársak — a Taskenti Szovjetet avagy Kerenszkij büntetőexpedícióját?

— Nem felelnek. Nem is felelhetnek, mert nincs tudomásunk arról, hogy a „Djelo Naróda” követői csak egyetlen egyszer is tiltakoztak volna avagy egyetlen egyszer is harcoltak volna Kerenszkij úr ellenforradalmi gyakorlatozásai ellen.

Hihetetlen, de tény. A direktóriumban ülő petrográdi eszer Kerenszkij „géppuskákkal” felfegyverkezve hadjáratot indít a Taskenti Szovjetben ülő eszerek ellen, az eszer párt központi lapja pedig, a „Djelo Naróda”, mély értelmű hallgatásba burkolódzik, mintha ehhez semmi köze sem volna! Az eszer Kerenszkij össze akarja mérni erejét a taskenti eszerekkel, s a „Djelo Naróda”, amely közli Kerenszkij pogrom-„parancsát”, lehetségesnek tartja, hogy hallgasson erről, nyilván a „semlegesség” címén!

De micsoda párt az, amelynek tagjai még a kölcsönös mészárlástól sem riadnak vissza, s amelynek központi lapja ezt nyilván elnézi?

A forradalmi front egységéről beszélnek nekünk. Egység — de kivel?

Az eszerek pártjával? — amelynek nincs véleménye, hiszen hallgat.

Kerenszkij csoportjával — amely a Szovjetek szétzúzására készülődik?

Avagy a taskenti eszerek csoportjával, amely új hatalmat teremt a forradalom és a forradalom vívmányai nevében?

Mi készek vagyunk a Taskenti Szovjetet támogatni, egy sorban fogunk harcolni a forradalmi eszerekkel, velük egységes frontunk lesz.

De megértik-e végre-valahára a „Djelo Naróda” szerkesztőségében ülő polgártársak, hogy nem lehet egyidejűleg támogatni a taskentieket is, meg Kerenszkijt is, mert aki a taskentieket támogatja, az szakít Kerenszkij jel?
Megértik-e végre-valahára, hogy ha nem szakítanak a Kerenszkij-kormánnyal és „semlegesek” maradnak, akkor elárulják taskenti elvtársaik ügyét?
Megértik-e végre-valahára, hogy mielőtt a bolsevikoktól egységfrontot követelnének, előbb otthon, a saját pártjukban kell megteremteniök ezt az egységet oly módon, hogy határozottan szakítanak vagy Kerenszkijjel, vagy a baloldali eszerekkel?

Egységfrontot akarnak a bolsevikokkal? Szakítsanak a Kerenszkij-kormánnyal, támogassák a Szovjeteket a hatalomért folyó harcukban — és meg lesz az egység.

Miért alakult ki az egység a Kornyílov-lázadás napjaiban oly könnyen és egyszerűen?

Azért, mert akkor nem végetnemérő viták eredményeképpen, hanem az ellenforradalom ellen folytatott közvetlen harcban jött létre.

Az ellenforradalom még nincs szétzúzva. Csak visszavonult és elrejtőzött a Kerenszkij-kormány háta mögött. A forradalomnak, ha győzni akar, el kell foglalnia az ellenforradalom e második vonalát is. E győzelem betetőzése pedig — a Szovjetek eredményes harca a hatalomért. Aki nem akar a „barikád túlsó oldalára” kerülni, aki nem akar a Szovjetek fegyvere elé kerülni, aki a forradalom győzelmét akarja, annak szakítania kell a Kerenszkij-kormánnyal, annak támogatnia kell a Szovjetek harcát.

Forradalmi egységfrontot akarnak?

Támogassák a Szovjeteket a direktóriummal szemben, támogassák az ellenforradalom elleni harcot elszántan és mindvégig — s akkor az egység magától kialakul, egyszerűen és természetszerűen, mint a Kornyílov-lázadás napjaiban.

A Szovjetekkel vagy ellenük? — válasszanak a „Djelo Naróda” eszerjei!

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 14. sz.
1917 szeptember 19.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Kovácsolják a láncokat
– írta: J. V. Sztálin –

A megalkuvó gépezet munkában van. A Téli Palota, ez a politikai találkahely, tömve van vendégekkel. Minő illusztris társaság! Moszkvai kornyílovisták és petrográdi szávinkovisták, Nabokov, a kornyílovista „miniszter” és Cereteli, a lefegyverzés hőse, Kiskin, a Szovjetek esküdt ellensége és Konoválov, a hírhedt munkáskizáró, a politikai szökevények pártjának képviselői (kadetok!) és Berkengejm-féle szövetkezetpárti bölények, a büntetőexpedíciók pártjának képviselői (eszerek!) és Dusecskin-féle jobboldali zemsztvo-tagok, politikai kerítők a direktóriumból és ismert pénzeszsákok a „közéleti személyiségek” köréből — íme, ezek ők, a tiszteletreméltó vendégek.

Egyfelől — kadetok és nagyiparosok.

Másfelől — „honvédők” és szövetkezeti bürokraták.

Ott — nagyiparosok, mint a kadetok támasza és hadserege.

Itt — szövetkezeti bürokraták, mint a „honvédők” támasza és hadserege, mert azután, hogy a „honvédők” elvesztették a Szovjeteket, kénytelenek voltak visszavonulni régi állásaikba, a szövetkezetiekhez.

„Messétek le magatokról a bolsevikokat” és akkor a „burzsoáziának és a demokráciának közös frontja lesz” — mondja Kiskin a „honvédőknek”.

— Szolgálatjára — feleli Avxentyjev — de előbb szögezzük le az „állami szempontot”.

— „A burzsoáziának, nem kevésbé, mint a demokráciának, számolnia kell a bolsevizmus növekedésével és gondoskodnia kell a koalíciós hatalom megteremtéséről” — súgja Berkengejm Avxentyjevnek.

— Szolgalatjára — feleli Avxentyjev.

Hallják csak: a koalíciós hatalomra, mint kiderül, azért van szükség, hogy a bolsevikok ellen, azaz a Szovjetek ellen, vagyis a munkások és a katonák ellen harcoljon.

— Az „előparlament” „tanácskozó szerv” legyen, a hatalomnak pedig — „függetlennek” kell lennie tőle — mondja Nabokov.

— Nagyon szívesen — feleli Cereteli, mert egyetért azzal, „hogy az Ideiglenes Kormány ne legyen törvényileg felelős az előparlamentnek” („Récs”).

— Nem az előparlament teremti meg a hatalmat, hanem ellenkezőleg, a hatalom teremti meg az előparlamentet, mert az „szabja meg összetételét, hatáskörét és szabályzatát” — mondja a kadetok deklarációja.

— Helyes — feleli Cereteli —, „a hatalomnak kell szentesítenie ezt az intézményt” („Nóvaja Zsizny”) és a hatalomnak kell meghatároznia „szerkezeti formáit” („Récs”).

A Téli Palota becsületes alkusza, Kerenszkij úr pedig, mint aki a leghivatottabb, kijelenti:

1. „A hatalom megszervezése és összetételének kiegészítése jelenleg csupán az Ideiglenes Kormány hatáskörébe tartozik.”
2. „Ennek a tanácskozásnak (az előparlamentnek) nem lehetnek parlamenti funkciói és jogai.”
3. „Az Ideiglenes Kormány e tanácskozásnak nem lehet felelős” („Récs”).
Szóval, Kerenszkij „mindenben egyetért” a kadetokkal, a „honvédők” pedig örömest kaphatók mindenre — mi kell még?

Amikor Prokopovics elhagyta a Téli Palotát, nem ok nélkül mondotta: „a megegyezést befejezett ténynek lehet tekinteni”.

Igaz, csak tegnap volt, hogy a tanácskozás a kadetokkal való koalíció ellen foglalt állást, de mit érdekli ez a megrögzött megalkuvókat? Ha meg merték hamisítani a forradalmi demokrácia akaratát, amikor Szovjetkongresszus helyett tanácskozást hívtak össze — mért ne hamisíthatnák meg a tanácskozás akaratát is? Csak az első lépés nehéz!

Igaz, csak tegnap volt, hogy a tanácskozás olyan határozatot hozott, hogy az előparlament „teremti meg” a hatalmat, az utóbbi pedig „felelős” az előparlamentnek, de mit érdekli ez a megrögzött megalkuvókat: a fő, hogy koalíció legyen, a tanácskozás határozatai pedig . . . mit érnek azok, ha zavarják a koalíciót?

Szegény „Demokratikus Tanácskozás”!
Szegény naiv, hiszékeny küldöttek!

El lehettek-e készülve arra, hogy vezéreik a szó szoros értelmében árulást fognak elkövetni?

Pártunknak igaza volt, amikor azt állította, hogy a kispolgári eszerek és mensevikek, akik nem a tömegek forradalmi mozgalmából, hanem burzsoá politikusok megalkuvó kombinációiból merítik erejüket — képtelenek önálló politikára.

Pártunknak igaza volt, amikor azt mondotta, hogy a megalkuvás politikája a forradalom érdekeinek elárulására vezet.

Most már mindenki látja, hogy a csődbement „honvédő” politikusok, a forradalom ellenségeinek örömére, saját kezükkel kovácsolják a láncokat Oroszország népeinek.

Nem ok nélkül elégedettek a kadetok, nem ok nélkül dörzsölgetik kezüket, jó előre győzelmet jósolva.
Nem ok nélkül sompolyognak a megalkuvó urak, bocsánatkérő arccal, „mint a megvert kutyák”.
Nem ok nélkül hallatszanak ki a győzelem hangzatai Kerenszkij nyilatkozataiból.

Igen, diadalünnepet ülnek.

De „győzelmük” nem maradandó és diadaluk gyorsan múlandó, mert a gazda, a nép nélkül szövik terveiket.

Mert közel az óra, amikor a becsapott munkások és katonák végre hallatni fogják kemény szavukat s romba döntik a látszatgyőzelem kártyavárát.

És a megalkuvó urak akkor magukra vessenek, ha a koalíció lim-lomjával együtt saját „honvédő” lomtáruk is levegőbe röpül.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 19. sz.
1917 szeptember 24.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!