Sz@rnyalásban szárnyalunk!

Lassan elhúz mellettünk az egész régió: értékelték a magyarországi jólétet

Kijött a Prosperity Index legújabb jóléti rangsora, amelyben a régiós országokat tekintve Magyarország a lemaradó középmezőnyben van. A Pénzcentrum most összeszedte, miben vagyunk jobbak, vagy rosszabbak a gyengébb közepesnél.

A középmezőnyben van Magyarország a régióban a 2018-as Prosperity Index rangsora szerint. Az összeállítás kilenc szempont alapján állítja össze a világ országainak jóléti rangsorát: vizsgálják a gazdasági helyzetet, az üzleti környezetet, a kormányzati munka minőségét, az oktatást, az egészségügyet, a biztonságot, a személyi szabadságot, a társadalmi tőkét, illetve a környezettudatosságot.

Ezeknek a mutatóknak az átlaga adja ki a nagy egészet, és sorolta be Magyarországot a jóléti rangsor 42. helyére. Mögöttünk a régióban csak Románia (45.), Szerbia (56.) és Ukrajna (111.) áll. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy utóbbiban jelenleg is háborús helyzet van, így a legtöbb mutatóban is a lista hátsó traktusába tették (a biztonság tekintetében például a 128. helyen vannak).

A régióban, ahogyan arra számítani lehetett, Ausztria vezet (világviszonylatban 15. hely), majd pedig Szlovénia (18.) és Csehország következik (27.). A helyezéseket összevetve kijelenthető: hazánk a 42. pozíciója jólétügyileg inkább áll közelebb a balkáni országokhoz, mintsem az északi és nyugati szomszédokhoz. Ugyanis míg az előttünk tanyázó Horvátország 41. az őelőtte következő Lengyelország már 33., Szlovákia pedig 32. Így tehát míg az első helyezettől 26 hely választ el minket, az utolsó szerbektől (az évek óta káoszos Ukrajnát nem számítva) csak 14.

Így hagytak le minket egy évtized alatt

A rangsort 2007 óta állítják össze, ekkor hazánk még a 35. helyen volt, ez folytatódott egészen 2010-ig, amikor már 37.-ek voltunk, és a lecsúszás egészen 2016-ig folytatódott, amikor a 44. helyen álltunk a jóléti listán, az óta tavaly és idén is egy-egy helyet javítottunk. Tehát 2018-ra értünk vissza a 2015-ös szintre, amikor szintén 42. helyezettek voltunk. Összevetésképpen a szlovákoknál 2007 óta viszonylag stabil a jóléti index, sőt 2014 óta folyamatosan lépegetnek felfelé: a 34. helyről indultak 2007-ben, onnan kisebb-nagyobb ugrásokkal 2013-ra a 36.-ra csúsztak le, végül 2018-ra ismét a 32. helyen állnak.

Látványosan jöttek fel a horvátok is, akik 2016-ban hagytak le minket. Azaz, ahogyan a mellékelt ábrán az látható, hogy inkább Magyarország „csökkent vissza” az ő szintjükre, nem Horvátország fejlődött annyira robbanásszerűen, hogy végül be is előzze Magyarországot.

Számos cikk szólt arról, hogy lassan lehagynak minket a románok is a régióban, ez pedig látható a jóléti indexük növekedése alapján is: 2013 óta 19 helyet javítottak, visszaesés nélkül, egészen tavalyig minden évben 4, vagy több helyet ugrottak évente, 2018-ban két helyet javítottak az előző évhez képest, most már csak háromra vannak tőlünk. Ha ez így megy tovább, pár éven belül csak Románia hátát látjuk majd.

Mindenből gyengébb közepes

Lebontva a legfrissebb értékeléseket látható, hogy kevés dologban vagyunk kiemelkedően jók, vagy rosszak a régiónkban. A legjobb helyezést az oktatás tekintetében értük el, 32.-ek vagyunk, ami az ötödik legjobb a vizsgált országok között. Ebben a kategóriában Szlovénia a legjobb 7. helyével, utána Csehország (14.) és Ausztria (19.) következik. A legrosszabb helyen Ukrajna van, ahol a háborús helyzet ellenére a 43. legjobb oktatási rendszer működik a világon, utána a 39. Románia jön. Ugyanakkor itt is érezhető: az eredmények inkább a régió rosszabbik feléhez közelítenek.

Nem vagyunk olyan rosszak az üzleti környezet mutatójában sem, amelyben összességében a 46. helyen vagyunk. Ebben a tekintetben csak 4 jobb van nálunk a régióban. Érdekes, hogy az egyébként hozzánk nagyon hasonlóan szereplő Horvátország a kategóriában csak két hellyel áll jobban, mint Ukrajna. Itt nem vagyunk annyira lemaradva a legjobbaktól.

Környezetvédelem tekintetében azonban van miért szégyenkeznünk, 65. helyünknél csak Ukrajna (105.) és Szerbia (107.) teljesített rosszabbul. Szlovénia nemcsak a régióban, de világviszonylatban is első, Ausztria 9., Horvátország 15. Egyébként ez annyira nem meglepő eredmény, legalábbis korábban a Pénzcentrum is megírta, hogy mennyi szemetet hasznosítanak újra az EU-s országokban, és hát ne szépítsük, azon a listán például tökutolsók lettünk.

Egyéb, különösen kiemelhető eredményünk nincs a listában, a többi indikátorra jellemzően igaz, amit fentebb írtunk: Magyarország sokkal inkább közelít a kelet-európai és balkáni országokhoz, mint a listán előkelőbben szereplő, környező államokhoz.                                                        (penzcentrum)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A rendszerváltáskor a régió KIVÁLÓSÁGAI voltunk! Közel harminc év elteltével nemmzetthy büszkeségtől dagadó kebellel, és kidülledt szemekkel lessük Európa szemétdombja mögül a szocializmusban MINKET IRIGYLŐK egyre gyorsabb ütemű távolodását.

Viszont elégedetten szemléljük az Új Nemmzetthy Elyth és Aristokratia tündöklését.

MI MINDENKINÉL JOBBAN CSINÁLUNK MINDENT! AZ ORSZÁGTÖNKRETÉTELT KÉTSÉGTELENÜL! EBBEN A KATEGÓRIÁBAN SZÁRNYALUNK!

G20

Buenos Airesben összegyülekeztek a G20-ak vezetői. Közös fotózkodásra álltak össze.

Bár egy légtérben voltak, még csak kézfogás sem esett meg az orosz államfő és az amerikai elnök között.

A fényképezkedés után elvonultak egy plenáris ülésre. Vlagyimir Putyin szaudi koronaherceg asztalszomszédjával pacsizkodott nagy vidáman, miközben Tpump bohóc igen morcos ábrázattal sétált be a közös – ülésre.

Hírek szerint most azon studírozik, hogy mégiscsak kéne a közeljövőben találkoznia az orosz elnökkel. Dmitrij Peszkov a hírre imigyen reagált: „rajtunk nem múlik”

A plenáris ülésen megvitatták az éghajlatváltozás, az energiaügy, az infrastruktúra és az élelmiszerbiztonság kérdéseit.

Aztán operába mentek. Addigra már befutott a kialvatlan és farkaséhes Lápi Lotyó is, aki „fapadossal” volt kénytelen Spanyolországon keresztül, menetrend szerinti légijárattalutazni Buenos Airesbe. Étlen – szomjan.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Írta: J. V. Sztálin  

Hadjárat a munkások ellen

A burzsoá sajtó már egy héttel ezelőtt hadjáratot indított a Donyec-medence munkásai ellen. „Anarchia”, „üzemek lerombolása”, a hivatali személyzet „letartóztatása és ütlegelése” — nincs az a lehetetlen mese, amivel ne uszítottak volna ellenük a prostituált burzsoá lapok. Már akkor előre lehetett látni, hogy hadjáratra készülnek a donyeci munkások ellen, hogy a kormány szabaddá teszi az utat egy ilyen hadjárat számára. És csakugyan, a burzsoá bérencek jajveszékelése „nem talált süket fülekre” a kormánynál. Hiszen a kormány éppen ezért a burzsoá diktatúra kormánya. Az újságok jelentése szerint az Ideiglenes Kormány mellett működő gazdasági főbizottság, természetesen Kerenszkij „megértő helyeslésével”, „célszerűnek találta, hogy … egy diktátori teljhatalommal felruházott személyt küldjön Harkovba és a Donyec-medencébe. Ezt a személyt meg kell bízni azzal, hogy az ipari vállalkozókat a munka folytatására kényszerítse és hasson oda, hogy a munkástömegek lecsillapodjanak. A kiküldendő személy igénybe veheti mindazokat a kényszerítő eszközöket, amelyekkel a kormányhatalom rendelkezik” („Torgovo-Promüslennaja Gazéta”, szeptember 26).

Jegyezzük meg: „diktátor” „kényszerítő eszközökkel” … Kik ellen küldik ki ezt az egyelőre még ismeretlen „diktátort”? Talán a donyeci vállalkozók ellen, akik immáron három hónapja szándékosan csökkentik a termelést, bűnös módon fokozzak a munkanélküliséget, most pedig mindenki szemeláttára munkáskizárásokat rendeznek, ami az ország gazdasági életének szétzüllesztésével fenyeget?

Dehogyis ellenük!

A gazdasági főbizottság kereken kijelenti, hogy mindenben a „rosszindulatú agitátorok” a hibásak, nem pedig a vállalkozók, mert: „A rendelkezésre álló értesülések szerint az előfordult túlkapásokat rosszindulatú agitátorok egyes csoportjai idézték elő” (lásd ugyanott).

Elsősorban ezek ellen küldik a „kényszerítő eszközökkel” felruházott „diktátort”.

De ez nem minden. A „Birzsovka” jelentése szerint az ipari vállalkozók harkovi konferenciája a következő határozatot hozta:

1. „Az alkalmazottak és a munkások elbocsátása és felvétele a vállalatok kizárólagos joga.”
2. „A Munkásküldöttek Szovjetjének tilos beavatkoznia a termelés vezetésébe és ellenőrzésébe.”
3. „A vállalatok nem fedezhetik a Munkásküldöttek Szovjetje, a végrehajtó bizottságok és a szakszervezetek tagjainak ellátásával és fizetésével kapcsolatos költségeket.”
4. „Semmilyen bérpótlék nem könnyít a munkások helyzetén” („Birzsevüje Védomosztyi”, szeptember 27.).

Röviden: az ipari vállalkozók háborút üzennek a munkásoknak és szervezeteiknek.

Mondanunk sem kell, hogy a munkáskizáró Konoválov kormánya nem mulasztja el, hogy e munkásellenes háború élére álljon.

Mivel azonban a munkások harc nélkül nem adják meg magukat, ezért van szükség „diktátorra” és „kényszerítő eszközökre”.

Ez a rejtély nyitja.

Szávinkovot ellenforradalmárnak nevezték azért, mert elkészítette a honvédelem céljára dolgozó vállalatok militarizálásának tervezetét.

Kornyílovot árulással vádolták azért, mert ennek a tervezetnek megvalósítását követelte.

Hogyan nevezzük azt a kormányt, amely „minden teketória nélkül” korlátlan hatalmú „diktátort” küld a Donyec-medencébe és azt a munkástömegek elleni háború, a munkásszervezetek lerombolása céljából a „kényszerítés minden eszközével” felruházza?

Mit szólnak ehhez a „szocialista” miniszter urak?

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 22. sz.
1917 szeptember 28.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Várhatják — hiába várják …
– írta: J. V. Sztálin –

A mai helyzetet az az áthidalhatatlan szakadék jellemzi, mely a kormány és a néptömegek között tátong — az a szakadék, amely nem volt meg a forradalom első hónapjaiban és csak a Kornyílov-lázadás eredményeképpen jött létre.

A cárizmus legyőzése után a hatalom már a forradalom első napjaiban az imperialista burzsoázia kezébe került. Nem a munkások és katonák jutottak hatalomra, hanem a kadét imperialisták maroknyi csoportja. Hogyan történhetett ez és tulajdonképpen mire támaszkodott akkor a maroknyi burzsoázia uralma? Ennek az a magyarázata, hogy a munkások, és főként a katonák, megbíztak a burzsoáziában, azt remélték, hogy a burzsoáziával való szövetségben kenyérhez és földhöz, békéhez és szabadsághoz jutnak. A tömegek „öntudatlan, hiszékeny” magatartása a burzsoáziával szemben — erre támaszkodott akkor a burzsoázia uralma. A burzsoáziával való koalíció csak ennek a bizalomnak és ennek az uralomnak a kifejezése volt.

De a forradalom hat hónapja nem múlt el hatástalanul. Kenyér helyett éhínség, béremelés helyett — munkanélküliség, föld helyett — puszta ígéretek, szabadság helyett — harc a Szovjetek ellen, béke helyett — háború Oroszország végkimerüléséig és a kornyílovisták tarnopoli s rigai árulása — ezt adta a tömegeknek a burzsoáziával való koalíció. A Kornyílov-lázadás csak összefoglalta a koalíció hathónapos tapasztalatának eredményeit, nyilvánvalóvá tette a kadetok árulását és a velük való megalkuvás politikájának végzetes hatását.

Mindez, természetesen, nem múlt el nyomtalanul. A tömegeknek a burzsoázia irányában tanúsított „öntudatlan, hiszékeny” magatartása megszűnt. A kadetokkal való koalíció helyébe a kadetokkal való szakítás lépett. A burzsoázia iránti bizalmat a burzsoázia elleni gyűlölet váltotta fel. A burzsoázia uralma elveszítette megbízható támaszát.

Igaz, a „honvédők” megalkuvó fondorlatai útján, hamisításokkal és csalással, Buchanan és a kadét kornyílovisták segítségével, a munkások és a katonák nyilvánvaló bizalmatlansága ellenére, a megalkuvók mégis összetákolták a régi burzsoá diktatúra „új” kormányát, csalárd úton átcsempészve az elavult s megtépázott koalíciót.

Csakhogy, előszöris, ez a koalíció alig teng-leng, mert bár a Téli Palotában összetákolták, az országban ellenállást és felháborodást váltott ki.

Másodszor, ez a kormány nem maradandó, mert nincs talaja — nem élvezi a tömegek bizalmát és rokonszenvét, a tömeg csak gyűlöletet táplál vele szemben.

Ennek következménye, hogy a kormány és az ország között áthidalhatatlan szakadék tátong.

És ha ez a kormány mégis hatalmon marad, ha a kisebbség akaratát teljesítve, uralkodni készül a nyilvánvalóan ellenséges többség fölött, akkor világos, hogy csak egyre számíthat: a tömegekkel szemben alkalmazott erőszakra. Az ilyen kormánynak nincs és nem is lehet más támasza.

Ezért nem véletlen az a tény, hogy a Kerenszkij – Konoválov – kormány első lépése a Taskenti Szovjet szétkergetése volt.

Nem véletlen az sem, hogy ez a kormány már hozzáfogott a donyeci munkásmozgalom elfojtásához is, amikor odaküldötte titokzatos „diktátorát”.

Nem véletlen az sem, hogy ez a kormány tegnapi ülésén háborút hirdetett a parasztok „lázongása” ellen, amikor így határozott:

„Meg kell alakítani az Ideiglenes Kormány helyi bizottságait, amelyek közvetlen rendeltetése az anarchia elleni harc és a zavargások elfojtása” („Birzsovka”).

Mindez nem véletlen.

A burzsoá diktatúra kormányának, amely elvesztette a tömegek bizalmát, ha mégis hatalmon akar maradni, mindenáron „anarchiára” és „zavargásokra” van szüksége, hogy az ellenük hirdetett harccal próbálja igazolni létjogosultságát. Azt szeretné látni, hogy a bolsevikok „felkelést szerveztek”, vagy hogy a parasztok „felkoncolták” a földesurakat, vagy hogy a vasutasok „végzetes sztrájkot rendeztek”, ami megakadályozta a front ellátását… Mindez azért „kell” neki, hogy a parasztokat a munkásokra, a frontot a hátországra uszítsa s ezzel megteremtvén a szükséges ürügyet a fegyveres beavatkozásra, egy időre megszilárdítsa ingatag helyzetét.

Mert meg kell végre érteni, hogy egy kormány, amely elvesztette az ország bizalmát, és amelyet a tömegek gyűlölete vesz körül, nem lehet más, mint a „polgárháború” provokálásának kormánya.

A „Récs”, az Ideiglenes Kormány félhivatalos szócsöve, nem hiába óvja a kormányt: nehogy „lehetőséget adjon a bolsevikoknak a polgárháború időpontjának megválasztására”, nem ajánlja neki, hogy addig „tűrjön és várjon, amíg ők (a bolsevikok) ki nem választják a kedvező pillanatot az általános felkelésre” („Récs”, szerdai szám).

Igen, ők a nép vérére szomjaznak …

De reményük hiábavaló és erőlködésük nevetséges.

A forradalmi proletariátus öntudatosan és szervezetten halad a győzelem felé. Testvériesen és a győzelemben biztos hittel tömörülnek köréje a parasztok és a katonák. Egyre erőteljesebben zúg a kiáltás: minden hatalmat a Szovjeteknek!

És a papiros koalíció ott a Téli Palotában … vajon kiállja-e a nyomást?

Szeretnék, ha a bolsevikok szétforgácsolt és elhamarkodott akciókat kezdeményeznének?

Várhatják — hiába várják, kornyílovista urak.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 23. sz.
1917 szeptember 29.

Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2018 december 1. szombat van. Rohan az idő! 

Hamarosan letelik ez az esztendő is!  Az évből már csak 30 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)

De mi az a szökőév?

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!

Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.      

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Elza, Arnó, Arnold, Arnót, Bianka, Blanka, Blondina, Bonita, Ében, Ede, Elígiusz, Enid, Erzsébet, Natali, Natália, Natasa, Noella, Oszkár, Uros nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

December 1 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/December_1.

Ma van:

– Románia és a Közép-afrikai Köztársaság nemzeti ünnepe

– a magyar rádiózás napja (az 1925-ben indult folyamatos magyarországi rádiósugárzás évfordulóján

– Kasztíliai Szent Blanka (kasztíliai származású francia királyné) emléknapja a katolikus egyházban

– Szent Campion Ödön angol jezsuita pap, vértanú emléknapja a katolikus egyházban

– az IDS elleni világnap.

A balra.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Donbassz fronthelyzetére továbbra is a változatlanság a jellemző. Mérsékelt latorostrom -tevékenység, növekvő feszültség.

Az LNR illetékességi területén ma Mihajlovka falut érte a legnagyobb kár. Három lakóház károsodott.

A DNR – frontszaszon élénkebb az élet, de hát ez mindig is így volt.

Eduard Baszurin ma arról tájékoztatott, hogy a DNR délvidéke ellen decemberben a hoholerők offenzívát kívánnak indítani. Valahol Mariupol kötnyékéről kiindulva. A cél az orosz határhoz való hozzáférkőzés.

Baszurin arról is beszámolt, hogy Gorlovka környékére a valcmanisták 36 önjáró és vontatott tüzérségi löveget vonultattak fel. Köztük 10 db. „Grad” vetőgépet is.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Egy lehetséges magyarázat

A balrad.ru olvasója e-mailban érdeklődött, hogy szerintem mi lehet az oka a szűnni nem akaró katonai repülőgépek zajának Döbrögisztán légterében. (Magam is tapasztalom, bár ma még nem hallottam!)

A tegnapi nap folyamán (nov. 29-én) „skype – konferenciázgattunk”! Lehetséges, hogy megvan az ok a repülőzúgásra!?)

Mint tudjuk, Maradék – Ukrajnában zajlanak az események. Valcman Nyalókakirály szorult elnökaspiránsi helyzetében valami nagyot akarna dobni, esélyeit javítandó.  A „konferencia” főképp erről szólt.

A kercsi hétvégi mókázás nem igen jött be neki. Hiába a hadiállapot is, Donbassz nagy falat, a Medvének nekiugrani még nagyobb falat. De valahol el kell kezdeni a siker kikovácsolását. A Kercsi – szorosban Valcmanék által kiprovokált akciót eszkalálni kell bármi áron. Úgy, hogy az LEGALÁBB a NATO – latorszövetség hallgatólagos beleegyezését is bírja. Mindenképpen oroszellenes dologgal. Háború kell! Nem nagy, csak éppen akkora, hogy diadal lehessen a vége.

Ellenséget – LEGYŐZHETŐT! – a NATO – nak, EU – nak is tetszőt kell találni.

HOPPÁ! MEGVAN! TRANSZNYISZTRIA!

Minden jel arra utal, hogy Valcmanék a Dnyeszter – mellék ellen fenekednek. „Kommunista” államforma, orosz hivatalos nyelv, a Nyugat által el nem ismert államocska. Közvetlenül határos Maradék – Ukrajnával. Moldova – a másik szomszéd – megosztott Transznyisztria kérdésében. A NATO szemében szálka. Van ott ugyan párszáz orosz katona, de…- érdemes lenne bepróbálkozni.

Képtalálat a következőre: „Transznisztria térkép - kép”

Tegnap már neki is fogtak a műsornak.

Minden Oroszországból származó, Transznyisztriába szánt járművet elkoboztak Vinnyica és Odessza régió területén. (Autókereskedők által, Oroszországban vásárolt járművekről van szó.) A két régió „hadiövezet”!

Transznyisztriában igencsak nagy a fölháborodás. Joggal. Még annál is nagyobb, mint azt gondolnánk.

A demokratikus Nyugat pedig hallgat! A nyilvánvaló ukrán útonállás láttán.

Transznyisztriában a harag pedig nőttön nő! Pillanatnyilag is sok „orosz holmi” van úton Ukrajna területén Transznyisztria felé. Elég egy – két dühös sofőr az ukrán – dnyeszteri határon, és máris kész a baj!

Kapcsolódó kép

Ezzel pedig a „demokratikus” Nyugat tisztában van. A kockázatokkal is. És bár már legszívesebben a fenébe küldenék Valcmant, mielőtt odajut, ezt a „kis kalandot” még VÉGIGCSINÁLJÁK VELE! Hátha bejön. A Nyugatnak. (Valcmanon már semmi sem segíthet. Még egy ilyen diadal sem!)

De a diadallal kapcsolatban is lehetnek kérdőjelek. Azt pedig tudomásul kell venni, hogy Európában vagyunk. Itt nem lehet CSAK ÚGY – engedély nélkül – lődözni. Pláne nem medvebocsra. ÓVATOSAN KELL ELJÁRNI! Nehogy a Medvemama…

Hát a „demokratikus” Nyugat most vélhetőleg óvatoskodik. Gondol a legrosszabbakra is.

Transznyisztria amúgy sincs oly nagyon messze Döbrögisztántól. Sacc per kb. 4 – 500 kilométer légvonalban. Ártándtól.

AKÁR EZ IS MAGYARÁZHATJA a repkedéseket.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Szíria: Izrael megkóstolta az Sz-300 – ast! Qrrvára keserű!

„A Kreml még nem kapott hivatalos tájékoztatást Donald Trump amerikai elnök azon döntéséről, hogy törli programjából a december 1 – is találkozót Vlagyimir Putyinnal a G20 összejövetelen. Olvastuk a Twitterén meg a sajtóban, de ez nekünk nem jelent semmit.

Mi most Argentínába repülünk. Nincs hivatalos információnk a lemondásról. Ám ha ez lesz a helyzet, akkor az elnöknek több ideje lesz a csúcstalálkozó alkalmából VALÓBA HASZNOS találkozókra”. – fejtette ki a Kreml sajtószolgálatának vezetője Dmitrij Peszkov a trumpi randilemondás sajtóhírére.

Az biztos, hogy az orosz államfő holnap Buenos – Airesben találkozni fog a G20 megnyitójáról „repülőgépszerencsétlenség” miatt lecsusszant kanzlerinával.

Az orosz elnök közben megérkezett az argentin fővárosba.

A rémkalifátus martalócai vegyi támadásra készülnek Szíriában a nyugati támadást élvező kurd fegyveresek ellen, hogy amerikai válaszcsapást provokáljanak ki a szíriai kormányerők ellen – közölte szerdán az orosz HM.

A közlemény szerint futballcsapatnyi, külföldön felkészített alkimista terrorista érkezett Szíriába, hogy aknavetőgránátokat töltsenek meg vegyi anyagokkal. Az így elkészített vegyi fegyvert tartalmazó gránátokat az amerikaiak által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab erők állásai ellen akarják bevetni a rémkalifátus uralta kelet-szíriai Hadzsin térségében.

A martalócok a kurd állásokat olyan térségből akarják tűz alá venni, ahol a szíriai hadsereg és szövetségeseinek legközelebbi állásai vannak, így provokálva ki az amerikai légierő masszív válaszcsapását. Hátha…

Az orosz HM közölte azt is, hogy a helyzet nyomon követésére radiológiai, vegyi – és biológiai védelmi szakértőket küldött Deir-ez-Zor tartományba.

A „koalíciós légierő” amúgy lendületben van a már többször is nagy dérrel – dúrral bejelentett legyőzött rémkalifátus „ellen”.

K

Pusztul is mindenki és minden – akire – amire csak bombát dobnak, vagy rakétát lőnek. Csak éppen kalifátusistát nem pusztítanak.

VALAMI történt mára virradóan Szíriába. Először a hírügynökségek arról számoltak be, hogy a szír légvédelem lelőtt egy támadó izraeli repülőgépet Damaszkusz közelében. Erről videok is megjelentek.

A repülőgép – esetet magas rangú szír katonai források cáfolták. Ugyanakkor megerősítették, hogy „számos izraeli rakétát lelőttek.” Hogy pontosan mennyit? – azt nem tudni, ám a közlemény szerint MINDET. Emberéletben, anyagiakban kár nem keletkezett.

Moszkvában az Állami Duma Védelmi Bizottság alelnöke, Jurij Svitykin szerint „KIVÁLÓAN VIZSGÁZOTT a nemrégiben Szíriába telepített orosz Sz-300 – as rendszer. A történtek részinformációinak ellenőrzése még zajlik, de meg vagyok győződve arról, hogy az izraeli támadásokra vonatkozó adatok megalapozottak. Az izraeli haderő most leckét kapott.”

A jelek szerint tehát Izrael a gyakorlatban is elkezdte tesztelni az Sz-300 – ast Szíriában. Úgy néz ki, hogy ez a teszt nem hozta a várt eredményt! Ismerve viszont Izraellator és kíváncsi természetét… – JÓ VÉGE NEM LESZ A KÍVÁNCSISKODÁSNAK!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Kásler ígéretét a betegek teljesítik!

Kásler mindent beígért, csak épp sehol nincs a miniszter szavainak fedezete

A Magyar Orvosi Kamara elnökét is meglepte a tárca vezetője amikor kormánypárti lapok képviselői előtt újabb négylépcsős béremelésről, valamint arról beszélt, hogy a kormány elfogadta az alapellátás és a sürgősségi ellátás átalakításának koncepcióját, és az öt nemzeti egészségprogramot. Éger István lapunknak azt mondta: egyik koncepciót sem ismerik, és nem is egyeztettek a kormányzattal, holott ezt törvény írja elő.

Kásler Miklós humán miniszter az MTI tudósítása szerint azt jelentette be, hogy jövő év júliusától az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők, egészségügyben dolgozó nem egészségügyi felsőfokú végzettségűek újabb nyolc százalékos béremelést kapnak. A rákövetkező év januárjában újabb 14 százalékot, és novemberben pedig megint 20 százalékkal emelkedik a bérük. 2021-ben pedig újabb 30 százalékkal. A béremelésre jövőre 14,1 milliárd, 2020-ban 79,4 milliárd forintot szán a kormány. A miniszter beszámolt arról is, hogy a kormánydöntés értelmében 55 milliárd forinttal konszolidálják a kórházakat. A miniszter hozzátette, „előrehaladott állapotban” van a kórházak gazdálkodásának, pénzügyi helyzetének áttekintése. A miniszter közölte továbbá, hogy a kormány elfogadta az alapellátás és a sürgősségi ellátás átalakításának koncepcióját és az öt nemzeti egészségprogramot. Az alapellátással kapcsolatban Kásler Miklós elmondta, az alapvetés az, hogy a diagnózis szülessen meg már a háziorvosnál, aki az ellátás során használhatja a többi szakvizsgáját, és az elképzelés szerint tevékenységüket járási szinten fogják majd össze.

A miniszter által bejelentett béremelésnek még a jövő évi forrása sincs benne a 2019.évi költségvetésben. A lapunk által megkérdezett közgazdász szerint Kásler miniszter által fölsorolt béremelés a legóvatosabb kalkuláció szerint is legalább 200 milliárd forintba kerülhet, a tárca vezetője által bejelentett alig 100 milliárdnál. A miniszter által említett programokat pedig eddig sem a szakmai kamarák, sem a terület egyéb érdekvédői sem ismerik. Lapunknak többen is úgy fogalmaztak: a negyedik Orbán-kormány megalakulása óta defenzívában van az egészségügy, nyolc havi „ténfergésen” és az egymást érő botrányokon kívül más egyéb nem történt. Így eddig nem sikerült úrrá lennie a humánminiszternek a kórházak gazdálkodási válságán, de szinte hetente dőlnek be betegellátó helyek szakember hiány miatt. Lapunk úgy tudja: egyelőre még csak víziója sincs a szaktárcának magán- és a közellátás szétválasztásáról. Noha néhány hete a tárca által készített jogszabály-tervezetben több paragrafusban is rendezett volna néhány részletet. Így például megtiltotta volna a közintézmények magánszolgáltatást végezzenek, valamint átadható lett volna közszolgáltatás magánkórházaknak, rendelőknek, de mire a javaslat a parlament elé került már ezen passzusok kikerültek a tervezetből.

A saláta-törvény tervezet miniszteri expozéját csütörtökön Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár mondta el a parlamentben. A javaslatban egyebek mellett a külszolgálatot teljesítők külföldi és hazai ellátását pontosítják (mikor és hogyan téríti az E-Alap külföldön és a hazai ellátásukat). A javaslat eltörli a szakmai kamarák vezetőinek újraválasztásával kapcsolatos korlátot. Most három ciklusnál többre nem választhatók a köztestületek elnökei. A most tisztségben lévők eszerint már nem indulhatnának többet elnöki posztért. S van még néhány gyógyszerpiacot, az e-tér működését pontosító javaslat.
(nepszava)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…béremelés a legóvatosabb kalkuláció szerint is legalább 200 milliárd forintba kerülhet, a tárca vezetője által bejelentett alig 100 milliárdnál…A miniszter által bejelentett béremelésnek még a jövő évi forrása sincs benne a 2019.évi költségvetésben…”

-Hát DEHOGYNEM! ITT VAN NI: „…több paragrafusban is rendezett volna néhány részletet. Így például megtiltotta volna a közintézmények magánszolgáltatást végezzenek, valamint átadható lett volna közszolgáltatás magánkórházaknak, rendelőknek, de mire a javaslat a parlament elé került már ezen passzusok kikerültek a tervezetből…”

– A MAGÁNSZOLGÁLTATÁSNAN! Amiket az amúgy közpénzekből „finanszírozott” közispotályokban az orvosbárók nyújtanak. EZUTÁN MÁR TÖRVÉNYESEN!

Így aztán Kásler ígéretét a betegek teljesítik!

A falu rossza!

Dányban tombol József, a kecske

Egy tanyáról szabadult el, egy szarva van és rendkívül agresszív.

Óriás egyszarvú bakkecske tartja rettegésben napok óta a Pest megyei Dányon élőket – számoltak be a helyiek a Borsnak. Az állat többnyire az idősek otthona és a bölcsőde környékén mászkál, nem ajánlott megközelíteni.

„Pár napja egy kislány próbált felszállni a buszra, de az egyszarvú szörnyeteg nem hagyta. Szabályosan megtaposta és hazáig kergette” – idézte fel a Borsnak egy helybéli.

A kecske aztán az idősek otthonánál bukkant fel, hajnalban ott állt a kapunál, nem engedte bejutni az ott dolgozókat.

„Mérhetetlenül agresszíven viselkedett, de sikerült a kapun belülre terelni, hogy ne az utcán tomboljon” – mondták el a lapnak a helyiek.

Az állat egy faluvégi tanyán ál, ahol nincs kerítés.

A gazdája megerősítette, hogy gyakran elszökik az állat, de mindig hazatér. „Családtagként szeretjük, Józsefnek hívjuk. Valóban csak egy szarva van, egy baleset miatt vesztette el a másikat”.                                                              (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Ha jön Józsi és a… – no nem az úthenger, hanem József az egyszarvú. Dány réme.

Hát bizony egy unatkozó kecskénél gonoszabb jószág nincs is tán a kerek világon. Elképesztő dolgokat képes véghez vinni! Kíváncsiságánál csak a ravaszsága nagyobb. Félelmetesen agyafúrt, és nem igazán lehet rá haragudni.

Ma és „akkoriban”

Kétszer hazaküldték a Honvédkórházból a 19 éves lányt, lebénult az arca

Az RTL Klub Híradójának beszámolója szerint a 19 éves Csenge júliusban került a Honvédkórház sürgősségi osztályára. Háziorvosa azután küldte oda, hogy hányt, nagyon fájt a füle és a feje.

Az RTL Klub beszámolója szerint öt órát várakozott a sürgősségin, majd hazaküldték, hogy biztosan valamilyen vírust kapott el.

 

Az állapota fokozatosan romlott, lebénult a jobb arca, ezért a család hat nap után úgy döntött visszamennek a Honvédkórházba. Újabb öt óra várakozás következett, de a Híradó szerint érdemi vizsgálat nélkül küldték haza ismét.

Miután a bal arca is lebénult, visszamentek. Harmadjára sikerrel jártak, ugyanis

12 óra várakozás után mintát vettek a gerincvelőből, abból a mintából derült ki, hogy agyhártyagyulladása és Lyme-kórja van.

Rohammentővel azonnal a László-kórházba, ahol egy hónapig kezelték. Sokat hízott a szteroidoktól, nem tudott leérettségizni és a szinte elviselhetetlen fájdalmak miatt sokat gondolt a halálra.

A család betegjogi képviselőhöz fordult, aki vizsgálatot kért a tisztifőorvostól. A Nemzeti Népegészségügyi Központ áprilisra ígérte a vizsgálat lezárultát – hangzott el az RTL Klub Híradójában.                             (atv)

Bal-Rad komm: Előbb egy több mint 30 éves történet.

Falusi „gyerek” lévén, disznótartással (is) foglalkoztam. Ősz volt, éppen a répacsík betaposásávalbajlódtam. Friss répacsík volt, még gőzölgött.

Egyszer csak egyik pillanatról a másikra irgalmatlan fejfájás kezdett gyötörni! De pár pillanatig tartott csak. Nem értettem ez hogy lehet? De a fejfájás ismét jött, és ismét elmúlt. Olyan időszakosan aztán ismétlődött, és egyre hosszabb ideig tartott. Majd éjszaka már volt hányinger.

Másnap irány a KÖRZETI ORVOS!

A doki függőlegesen kinyújtott mutatóujjával közelített és távolodott az orromtól. Kövessem a szemeimmel fejmozgás nélkül az ujját.

Az egész vizsgálat a várakozás kb egy óráját leszámítva öt percig tartott. Ugyanannyi idő volt a SZAKRENDELŐ BEUTALÓ megírása.

De a fejem akkor már nagyon fájt. Folyamatosan. Csak vízszintes helyzetben nem.

A ceglédi szakredelő tömve volt várakozókkal. Bár ütemesen fogyott a nép, látszott, hogy AZNAP ÉN MÁR NEM…

Kilép az asszisztensnő, és közli: a mára kiadott sorszámokkal indul a holnapi nap! Rám pillantva megjegyezte: magának aligha! Várjon! – mindjárt…! ASSZISZTENSNŐ!

Fél perc múlva ismét kijön. Jöjjön be.

A rendelőben FIATAL DOKTORNŐ! Ő is „megujjazta” a szemeim! Ajjaj! – mondta. MAGA INNEN NEM HAZA, HANEM A CEGLÉDI KÓRHÁZBA MEGY! AZ IDEGOSZTÁLYRA! OTT VÁRNI FOGJÁK! Telefonálok, és nemsokára megyek én is, mert én leszek az ügyeletes.

Minden úgy történt. Este nyolc órára „meglumbált”, és már éjfél előtt a László kórházban voltam Budapesten.

Ügyeletes doki ismét a gerincembe tolta azt a borzalmas hosszú lumbáló fecskendőt, és negyed óra múlva közölte: Meningitis Seroza – agyhártya gyulladás.

Tart állatokat? – kérdezte.

Igen. Disznókat.

– Egérvizeletben van a vírus, ami önt megfertőzte. Az egér rávizel a takarmányra, amit maga megbolygat. A vírus a levegőbe kerül, maga beszippantja és kész. Ennyi.

Egy hét alatt rendbejöttem. Csak vízhajtó gyógyszer volt a dolog lényege, és két vödörnyi tea. Naponta.

MINDEZ RÉGEN TÖRTÉNT! MÉG A SZOCIALIZMUSBAN!

A körzeti orvos NEM TB. KÁRTYÁT KÉRT, hanem megvizsgált. Beutalt szakrendelésre, mert látta, hogy fertőző betegségről van szó. A szakrendelőben az ASSZSZTENCIA RÁNÉZÉSRE KISZÚRTA a problémás beteget, a FIATAL DOKTORNŐ PEDIG TETTE A DOLGÁT!

Bal-Rad kommentként csupáncsak annyit: „AKKORIBAN” így mentek a dolgok a MAGYAR KÖZEGÉSZSÉGÜGYBEN!

„AKKORIBAN” ugyanis volt magyar közegészségügy.

Ma?

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com