Sztálin – Rövid életrajz 1918-1920

Az OKTÓBERI szocialista forradalom által megdöntött oroszországi földesurak és kapitalisták paktálni kezdtek más országok kapitalistáival arról, hogy katonai beavatkozást szervezzenek a Szovjetek országa ellen. Céljukul a munkások és parasztok szétverését, a Szovjethatalom megdöntését tűzték ki és azt, hogy országunkat újból rabigába hajtsák. Megkezdődött a polgárháború és a fegyveres beavatkozás. A szovjetkormány kihirdette, hogy veszélyben a szocialista haza s az egész népet harcra szólította. A bolsevikok pártja a munkásokat és parasztokat honvédő háborúra mozgósította az idegen hódítók és a burzsoá és földesúri fehérgárdista banda ellen.

1918 tavaszán az angol-francia imperialisták megszervezték annak a csehszlovák hadtestnek lázadását, amely az osztrák-magyar hadsereg hadifogoly katonáiból alakult és a Németországgal való béke megkötése után Szibérián keresztül Franciaországba tartott.

A csehszlovákok felkelése — amelynek napjával tervszerűen egybeestek a fehérgárdisták és eszerek lázadásai 23 volgamelléki városban, a baloldali eszerek lázadása Moszkvában, egy angol különítmény partraszállása Murmanszkban — szabadjára eresztette az ellenforradalom összes erőit. A csehszlovákok lázadása rendkívül válságos pillanatban történt. Az ország alighogy kitépte magát az imperialista háború karmaiból. A kapitalisták és földesurak gazdálkodása az országot katasztrófába sodorta. A két főváros munkásai naponként csak egy nyolcad font kenyeret kaptak. A köztársaság el volt vágva az ukrajnai és szibériai gabonától. Csak egy terület maradt, ahonnan kenyeret lehetett szerezni — a Délkelet: a Volgamellék és az Észak-Kaukázus, ahonnan az út a Volgán fölfelé. Caricynon át vezetett. A forradalmat csak az menthette meg, ha kenyérhez jut. Lenin a petrográdi munkásokhoz fordult — felszólította őket, hogy szálljanak ki szervezetten a falvakba a szegényparasztság segítségére a gabonaspekulánsok, kulákok és a falu többi vérszopói ellen. A Központi Bizottság Sztálint vezényelte délre, mint az élelmezésügy rendkívüli teljhatalommal felruházott általános déloroszországi vezetőjét.

1918. június 6-án Sztálin egy munkáskülönítménnyel megérkezett Caricynba. Sztálin, akinek személyében egyesült a politikai vezér éleslátása és a hadvezéri tehetség, rögtön felismerte Caricyn szerepét, mint azét a helyét, amelyre az ellenforradalom főcsapása irányult. Caricyn elfoglalása elvágta volna a köztársaságot utolsó gabonaforrásaitól, és a bakui kőolajtól, módot adott volna a fehéreknek arra, hogy a doni ellenforradalmat egyesítsék Kolcsakkal és a csehszlovák ellenforradalommal s közös fronttal induljanak Moszkva ellen. Caricynt minden áron meg kellett tartani a szovjethatalom kezében. Sztálin, miután vaskézzel megtisztította a várost a fehérgárdista összeesküvőktől s jelentékeny mennyiségű élelmiszert szerzett és küldött az éhező fővárosokba, teljes erejével Caricyn védelméhez látott. Könyörtelenül megtörve az ellenforradalmi katonai szakemberek ellenállását, akiket Trockij küldött oda és támogatott, Sztálin gyors és erélyes intézkedésekkel újjászervezte a szétforgácsolt osztagokat, meggyorsította Vorosilov csapatainak megérkezését a Donjecmedencéből, amelyek aztán az újonnan létesített X. hadsereg magjává lettek. Sztálin vasakarata és zseniális éleslátása megvédte Caricynt, meghiúsította a fehérek szándékát, hogy áttörjenek Moszkva felé.

Caricyn védelmének hőskölteménye egybeesett a német imperializmus összeomlásával Ukrajnában. 1918 novemberében Németországban és Ausztria- Magyarországban kitört a forradalom. A Központi Bizottság Sztálinra bízza azt a feladatot, hogy az ukrán munkások és parasztok segítségére megszervezze az ukrajnai frontot. Sztálinnak húsz vezető pártfunkcionáriust bocsátottak rendelkezésére a X. hadseregből, Vorosilov elvtárssal az élükön. November végén az ukrán felkelőcsapatok Petljura bandái és a németek ellen vonultak s felszabadították Charkovot. Nyugaton felszabadították Minszket. Sztálin hatalmas munkát végzett a nyugati területek felszabadítása és a Bjelorussz Köztársaság létesítése körül.

1918. november 30-án létesült a Munkás és Paraszt Védelmi Tanács, Leninnel az élén — ennek feladata a front és a hátország védelmi munkájának, az ipar és közlekedés és az ország összes erőforrásai mozgósítása munkájának vezetése volt. Az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság a Védelmi Tanácsba képviselőjéül Sztálint küldte, aki ténylegesen Lenin helyettesévé lett.

1918 végén katasztrofális helyzet állott elő keleti fronton. Kolcsak hadserege sietve egyesülni készült az észak felől előnyomuló angol csapatokkal. Lenin a Védelmi Tanács nevében a Pjerm alatti helyzet megszilárdítását követelte. Javaslatot tett a Központi Bizottságnak, hogy a katasztrófa elhárítására küldjék ki Sztálint és Dzerzsinszkijt. Sztálin gyorsan és erélyes intézkedésekkel rendbe hozta a Pjerm alatti helyzetet. Délen, Caricyn alatt az ő hatalmas akarata meghiúsította azt, hogy a doni ellenforradalom egyesítse erőit az uráli és volgamelléki ellenforradalommal. Északon Sztálin meghiúsította az intervenciós csapatok kísérletét, hogy a csehekkel és Kolcsakkal kapcsolatot teremtsenek. A vörös csapatok megkezdték Kolcsak szétverését, aki délen is, északon is el volt vágva szövetségeseitől.

Visszatérve a keleti frontról, Sztálin hozzáfog az állami ellenőrzés megszervezéséhez. Lenin javaslatára 1919 márciusában őt nevezik ki az állami ellenőrzés népbiztosának. Ezt a népbiztosságot később a munkás- és parasztfelügyelet népbiztosságává szervezték át. Sztálin 1922 áprilisáig marad a munkás- és parasztfelügyelet népbiztosa. Ennek a munkának óriási szerepe volt a dolgozóknak az állam kormányzásába való bevonása terén.

1919 májusában Judjénics tábornok, hogy a vörös csapatokat a Kolcsak-frontról elvonja, finn fehérgárdista és észt csapatok segítségével Petrográd ellen tört. Judjénics támadását egy angol hajóraj támogatta. A Vörös Hadsereg háta mögött a „Krasznaja Gorka” („Vörös hegy”) és a „Szjeraja Losadj” („Szürke ló”) erődökben lázadásokat szerveztek. A vörös front megrendült és az ellenség egész közel férkőzött Petrográdhoz.

A fehérek visszaverésének megszervezésére a Központi Bizottság Sztálint küldte ki. A frontra kommunisták mentek. Sztálin gyorsan véget vetett a fejvesztettségnek s kíméletlenül megsemmisítette az ellenségeket és árulókat. Kombinált csapással — a szárazföldről gyalogsággal s ugyanakkor hajókkal a tenger felől — a fellázadt erődöket elfoglalták, és a fehérgárdista csapatokat visszaszorították. A Petrográdot fenyegető veszedelem el volt hárítva. Az Antant terve, hogy Petrográdot elfoglalja, füstbe ment. Judjénics hadserege szét volt verve, maradványai Észtországba menekültek.

1919 nyarán Sztálin a nyugati fronton dolgozik, Szmolenszkben szervezi a lengyel támadás visszaverését.

Az Antant, miután első hadjáratával vereséget szenvedett, a bajor-, magyar-, észt- és lettországi szovjetek leverése után, 1919 őszén egy második hadjáratot indított meg, amelybe a fehér csapatokon és saját haderőin kívül az Oroszországgal határos kis államok hadseregeit is bevonta. Ezt a hadjáratot Churchill, az angol hadügyminiszter kérkedve „14 ország hadjáratának” nevezte.

Mialatt a Vörös Hadsereg keleten Kolcsakot verte, Djenjíkin elfoglalta a Donjec-medencét és széles fronton betört Ukrajnába. Trockij a déli fronton áruló módra szétzüllesztette a munkát. A vörös csapatok vereségeket szenvedtek. Djenjíkinnek segítségére siettek a lengyel fehérek és elfoglalták Minszket. Judjénics Petrográd alatt újból támadásba ment át, Kolcsak viszont a Tobolj folyónál iparkodott megvetni a lábát. Soha még az ellenség nem volt olyan közel a szovjet fővároshoz, mint ekkor. A donjeci kapitalisták már milliós jutalomdíjat tűztek ki annak a fehér ezrednek, amelyik elsőnek vonul be Moszkvába.

Feleletül a fehérek támadására Lenin a Központi Bizottság nevében szenvedélyes felhívással fordult a pártszervezetekhez: „Mind egy szálig harcba Djenjíkin ellen!”

A déli front tömeges utánpótlást kapott emberben és hadianyagban, de szükség volt vezetőre, aki a harcosok százezreit tömörítse, egységes akarattal egybeforrassza, és az ellenségre vesse. A párt Központi Bizottsága Sztálint küldte ki, hogy megszervezze a győzelmet a déli fronton.

A forradalom hadvezére a fronton zűrzavarral, fejvesztettséggel, stratégiai terv hiányával találja magát szemben. Miután a parancsnokságokból elkergette Trockij csődöt mondott kreatúráit és követelte, hogy Trockijt teljesen tiltsák el a front ügyeibe való beavatkozástól, Sztálin elvetette azt a bűnös régi tervet, hogy a Djenjíkin-frontot a Volga (Caricyn) felől Novorosszijszk irányában törjék át és kidolgozta saját haditervét, amely zseniálisan oldotta meg a feladatot. Sztálin javaslata az volt, hogy a főcsapást Djenjíkinre Voronjezs körzete felől a Charkov — Donjec-medence — Rosztov vonalon kell mérni, hogy ezzel az ellenforradalom hadseregét kettévágják. Ez a terv gyors előnyomulást biztosított a Vörös Hadseregnek olyan vidéken, ahol proletár központok voltak, amelyeknek lakossága nyilvánvaló rokonszenvvel várta a Vörös Hadsereget és ahol sűrű vasúti hálózat volt, ami lehetővé tette a csapatoknak minden szükségessel való ellátását. Ez a terv egyúttal felszabadította a Donjec-medencét — ezt a hatalmas szénforrást, amely fűtőanyaggal látta el az országot és egyben forradalmi erők forrása is volt.

Sztálin tervét a Központi Bizottság elfogadta.

Sztálin óriási munkásságot fejtett ki a győzelem megszervezése érdekében. Figyelemmel kísérte a hadműveletek menetét, azonnal kijavította az egyes elkövetett hibákat, maga válogatta ki a parancsnokokat és politikai megbízottakat s harcra lelkesítette őket. Sztálin vezetése alatt dolgozták ki a déli fronton az ezredmegbízottak számára szóló utasítást, amely a megbízott feladatát a következő hatásos szavakban foglalta össze:

„Az ezredmegbízott az ezrednek politikai és erkölcsi, vezetője, az ezred anyagi és szellemi érdekeinek első védelmezője. Ha az ezredparancsnok az ezred feje, a megbízott ezredének atyja és lelke kell hogy legyen.”

Sztálin tervének megvalósítása Djenjíkin teljes szétverésére vezetett. Sztálin elvtárs kezdeményezésére megszervezték az I. Lovas Hadsereget, élén Budjonnijjal, Vorosilovval, Scsadjenkoval. A legendás hírű Lovas Hadsereg, a déli front hadseregeinek támogatásával, végzett Djenjíkin hadaival.

Amikor az ország Djenjíkin leverése után rövid időre némi lélegzetvételhez jutott, Sztálin Lenin megbízásából Ukrajnában a háború által tönkretett gazdaság helyreállítását vezeti. 1920. február-márciusában az ukrajnai munkahadsereg Szovjetjének élén áll s a dolgozókat a szénért való harcra mozgósítja. 1920 márciusában, a munkahadsereghez fordulva, rámutat arra, hogy az adott pillanatban „a szén ugyanolyan fontos Oroszország számára, mint a Djenjíkin felett aratott győzelem.” Sztálin vezetése alatt az ukrajnai bolsevikok komoly sikereket érnek el az ország szénnel való ellátása és a közlekedés megszervezése terén.

1920 májusában Sztálint a Központi Bizottság a délnyugati-frontra küldi a lengyel földesurak (pánok) ellen, akik az antant harmadik hadjáratát kezdték meg a Szovjetköztársaság ellen. Itt Sztálin közvetlen vezető szerepet játszik a lengyel front áttörésében, Kijev felszabadításában és csapataink előnyomulásában Ljvov alá. Ugyancsak 1920-ban Sztálin Ukrajna déli részének védelmén is munkálkodik Vrangelj támadása ellen és körvonalazza Vrangelj megsemmisítésének tervét. Sztálin útmutatásai szolgáltak alapul Frunze hadműveleti terve számára, amelynek végrehajtása Vrangelj megsemmisítésére vezetett.

A polgárháború évei Lenin és Sztálin szoros együttműködésének jegyében folytak le. Karöltve szervezik és erősítik a Vörös Hadsereget. Lenin tanácskozik Sztálinnal a Szovjetállam politikájának legfontosabb kérdéseiről, a háború stratégiai és taktikai kérdéseiről. Mikor Sztálin a Szovjetország másik végében tartózkodott, hogy Leninnek fontosnál-fontosabb megbízásait végrehajtsa, a levél-, sürgöny- és írásos üzenetváltás nem szűnik meg köztük. Sztálin rendszeresen tájékoztatta Lenint a frontok helyzetéről. Leveleiben és sürgönyeiben mesterien elemezte a hadi helyzetet. Mikor a fronton a helyzet különösen fenyegetővé vált, mindig Leninhez fordult segítségért és támogatásért. Lenin rendkívül figyelmes volt Sztálin kívánságaival szemben. Lenin állandóan értesítette Sztálint a folyó eseményekről, tájékoztatta őt a politika új hírei felől. Sztálin volt Lenin fő támasza a Szovjetország védelmének megszervezése és vezetése művében.

A polgárháború évei alatt a párt Központi Bizottsága és személyesen Lenin Sztálint a forradalom szempontjából legdöntőbb jelentőségű és legveszedelmesebb frontokra küldte. Sztálin elvtárs tagja volt a Köztársaság Forradalmi Haditanácsának és a nyugati, a déli és délnyugati front Forradalmi Haditanácsainak. Ahol különféle okokból a Vörös Hadsereg halálosan veszedelmes helyzetbe került, ahol az ellenforradalom és az intervenció seregeinek előnyomulása a szovjethatalmat létében fenyegette, oda Sztálint küldték. „Ahol a zűrzavar és vakrémület minden percben teljes tehetetlenségbe, katasztrófába csaphatott át, ott megjelent Sztálin elvtárs.”

Sztálin szervezte a párt- és a munkástömegeket, kemény kezébe vette a vezetést; a tömegekre támaszkodva, kíméletlenül letörte a szabotázst, vaskézzel nyomta el az árulók, a júdások, a kémek összeesküvéseit a fronton és a front mögött; az önfeláldozó munka személyes példájával és világos forradalmi perspektívával szította a munkások és parasztok, a vörös katonák harci szellemét és forradalmi lelkesedését; mindig a legrövidebb idő alatt érte el a gyökeres fordulatot és a Vörös Hadsereg győzelmét.

Átlátott az ellenség legkörmönfontabb és legármányosabb tervem és ízzé-porrá zúzta őket, felborította az ellenség egész hadi „tudományát”, hadi „művészetét” és begyakorlottságát.

Sztálinnak a polgárháború frontján szerzett érdemeit Lenin kezdeményezésére az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság 1919. november 27-én külön határozatban emelte ki és ugyanakkor Sztálint a „Vörös Zászló” renddel tüntette ki.

A Vörös Hadseregnek, a világ első Vörös Hadseregének, a felszabadított munkások és parasztok hadseregének, az országunk népei közötti testvériség hadseregének, ennek az internacionalizmus szellemében nevelt hadseregnek megteremtője a bolsevikok pártja volt, Leninnel és Sztálinnal az élén. Lenin és Sztálin vezették az ország védelmének ügyét, a bolsevik párt legjobb erőivel együtt.

A Vörös Hadsereg legjelentősebb győzelmeinek közvetlen ihletője és szervezője Sztálin volt. Mindenhova, ahol a forradalom sorsa kockán forgott, Sztálint küldte a párt. Ő volt a legfontosabb stratégiai tervek szerzője. A döntő jelentőségű hadműveleteket ő vezette. Caricyn alatt, Pjerm alatt, Petrográd alatt és Djenjíkin ellen, nyugaton a pánok Lengyelországa ellen és délen Vrangelj ellen — mindenütt Sztálin vasakarata és stratégiai lángesze biztosította a forradalom győzelmét. Sztálin nevelte ki és vezette azokat a katonai megbízottakat, akik nélkül, mint Lenin megállapította, nem lett volna Vörös Hadsereg.

Sztálin nevéhez fűződnek Vörös Hadseregünk legdicsőbb győzelmei.

(idézet:- Sztálin: Rövid életrajz – című könyvből)

SaLa