Év: 2018

Beszédek a Tatár-Baskír szovjetköztársaság alakuló kongresszusának egybehívása tárgyában tartott tanácskozáson

1918. május 10—16

1. Megnyitóbeszéd
Május 10

Elvtársak! A tanácskozást a Nemzetiségügyi Népbiztosság kezdeményezésére hívták össze, melyhez a Népbiztosok Tanácsa, elnöke személyében, hozzájárult.

A tanácskozás célja az, hogy bizottságot alakítson a szóban forgó terület alakuló Szovjetkongresszusának egybehívására. A jövendő kongresszusnak pedig az lesz a célja, hogy meghatározza a tatár-baskír autonómia területi határait és az autonómia jellegét. Az autonómia eszméje az Októberi Forradalom lényegéből fakad, mert az Októberi Forradalom szabadságot adott a nemzetiségeknek. Az oroszországi népek jogainak kinyilatkoztatása, melyet a Népbiztosok Tanácsa az októberi napokban tett közzé, továbbá a III. Szovjetkongresszus ismert határozata, amely Oroszországot a sajátos életmód és összetétel tekintetében különböző autonóm területek föderációjának nyilvánította, csak törvényes formában fejezi ki az Októberi Forradalom lényegét.

A III. Szovjetkongresszus megállapította a Szovjet Köztársaság Alkotmányának alapelveit s felszólította Oroszország népeinek dolgozó elemeit, nyilatkozzanak, hogy milyen konkrét politikai formákban kívánnak berendezkedni területeiken és hogyan kívánják szabályozni a központhoz való viszonyukat. A területek közül tudtommal csak Finnország és Ukrajna foglalt határozottan állást… a függetlenség mellett nyilatkoztak. És miután a Népbiztosok Tanácsa meggyőződött arról, hogy ezekben az országokban nemcsak a burzsoázia, hanem a proletár elemek is függetlenségre törekszenek — ezek az országok, Finnország és Ukrajna, akadálytalanul megkapták azt, amit követeltek.

Ami a többi területet illeti, ezek dolgozó tömegei szinte tétlenek voltak a nemzeti mozgalom kérdéseiben. De mennél tétlenebbek voltak a dolgozók, annál tevékenyebb volt a burzsoázia. Csaknem mindenütt, valamennyi területen burzsoá autonóm csoportok alakultak, amelyek „nemzeti tanácsokat” szerveztek, nemzeti ezredekkel, nemzeti költségvetéssel stb. rendelkező különálló nemzeti kúriákra osztották fel területeiket, s országukat nemzeti harcok színterévé és a sovinizmus melegágyává tették. Ezek az autonóm csoportok (a tatár, baskír, kirgiz, grúz, örmény stb. „nemzeti tanácsokra” gondolok), ezek a „nemzeti tanácsok” valamennyien csak azt akarták elérni, hogy autonómiát kapjanak, hogy a központi hatalom ne avatkozzék be az ügyeikbe, ne ellenőrizze őket. „Adjanak nekünk autonómiát s akkor mi elismerjük a központi Szovjethatalmat, a helyi Szovjetéket azonban nem ismerhetjük el, ezek ne avatkozzanak ügyeinkbe, mi úgy szervezkedünk, ahogy akarunk, ahogy tudunk, úgy bánunk nemzetünk munkásaival és parasztjaival, ahogy nekünk tetszik.” Ilyen az a lényegében burzsoá autonómia, amelyre a burzsoák törekednek, akik autonóm területükön belül teljes hatalmat követelnek „saját” dolgozóikkal szemben.

Magától értetődik, hogy a Szovjethatalom nem szentesítheti az ilyen autonómiát. Autonómiát adni csak azért, hogy az autonóm területen minden hatalom a nemzeti burzsoáziáé legyen, amely azt követeli, hogy a Szovjetek ne avatkozzanak be ügyeibe, a tatár, baskír, grúz, kirgiz, örmény stb. munkásokat a tatár, grúz, örmény és egyéb burzsoák martalékául odadobni — nem, ezt nem teheti a Szovjethatalom.

Az autonómia forma. A kérdés lényege az, hogy milyen osztálytartalommal töltjük meg ezt a formát. A Szovjethatalom korántsem ellenzi az autonómiát — az autonómia mellett van, de olyan autonómia mellett, melyben minden hatalom a munkásoké és parasztoké, melyben a nemzetiségek burzsoáit megfosztják nemcsak a hatalomtól, de még a kormányszervek választásában való részvételtől is.

Ilyen autonómia lesz a szovjet elveken felépülő autonómia.

Kétféle autonómia van. Az egyik típus — a tisztán nacionalista autonómia. Ez az autonómia, területtől függetlenül, a nacionalizmus elvén épül fel. „Nemzeti tanácsok”, köröttük nemzeti ezredek, a lakosság elhatárolása nemzeti kúriákban, ezzel kapcsolatban elkerülhetetlen nemzeti marakodás — ez az eredménye ennek az autonómiának. Az ilyen típusú autonómia a Munkás- és Parasztküldöttek Szovjetjeinek elkerülhetetlen halálára vezet. Ilyen típusú autonómiára törekedett a burzsoá Ráda. Világos, hogy ha a Ráda növekedni és fejlődni akart, kénytelen volt a munkás-paraszt Szovjetek ellen háborút viselni. A kaukázusontúli örmény, grúz és tatár nemzeti tanácsok szintén ugyanilyen eredményre vezettek. Gegecskorinak igaza volt, amikor a kaukázusontúli Szovjetekhez és a Biztossághoz ezt a kérdést intézte: „Van-e tudomásuk arról, hogy a Biztosság és a Szovjetek fikcióvá lettek, mert minden hatalom ténylegesen a nemzeti tanácsok kezébe ment át, melyeknek saját nemzeti ezredeik vannak.”

Az autonómiának ezt a típusát elvből elvetjük.

Mi mástípusú autonómiát ajánlunk, területi autonómiát olyan területeknek, amelyekben egy vagy néhány nemzet többségben van. Nem kellenek nemzeti kúriák, nem kellenek nemzeti válaszfalak! Az autonómiának a munkás-paraszt küldöttek Szovjetjeire támaszkodó szovjet autonómiának kell lennie. Ez azt jelenti, hogy az adott területen nem nemzeti ismérv, hanem osztályok szerint kell elhatárolni az embereket. Osztály-Szovjetek, mint az autonómia alapja, autonómia, mint e Szovjetek akaratnyilvánításának formája — ilyen jellegű az általunk javasolt szovjet autonómia.

A burzsoá világ az autonóm területek és a központ egymáshoz való viszonyának egy bizonyos formáját dolgozta ki. Észak-Amerikára, Kanadára és Svájcra gondolok. Ott, ezekben az országokban, a központi hatalom az államok (illetve kantonok) egész lakossága által választott országos parlamentből és az államok (illetve kantonok) kormányai által párhuzamosan választott föderatív tanácsból áll. Ilyképpen kétkamarás rendszer alakul ki, amelynek jellegzetessége a kamarák közötti törvényhozói huzavona és minden forradalmi cselekvés elfojtása.

Mi ellene vagyunk annak, hogy országunkban a hatalom felépítésének ez a rendszere valósuljon meg. Nemcsak azért vagyunk ez ellen, mert az ilyen kétkamarás rendszer a szocializmussal semmiképp sem egyeztethető össze, de ellene vagyunk a mai helyzetből következő gyakorlati megfontolásokból is. Ugyanis a mai átmeneti helyzetben, amikor a burzsoáziát megtörtük, de még nem tiportuk el, amikor még nem számoltuk fel a gazdasági leromlást és az élelmiszerhiányt, amit a burzsoázia cselszövései még növelnek, amikor a régi, kapitalista világot leromboltuk ugyan, de még nem építettük fel az új, szocialista világot — ilyen helyzetben az országnak erős összoroszországi hatalomra van szüksége, amely végleg el tudja tiporni a szocializmus ellenségeit és meg tudja szervezni az új, kommunista gazdaságot. Szóval, arra van szükségünk, amit általában a városi és falusi proletariátus diktatúrájának neveznek. Ha ilyen helyzetben a központi hatalommal párhuzamosan szuverén helyi és területi hatalmi szerveket teremtenénk, ez a valóságban mindenféle hatalom felbomlását és a kapitalizmushoz való visszatérést jelentené. Ezért a központi hatalom kezében kell meghagyni minden olyan funkciót, mely az egész ország szempontjából fontos, a területi szerveket pedig főképpen tisztán területi jellegű közigazgatási, politikai és kulturális funkciókkal kell felruházni. Ilyen területi jellegű funkciók: az iskolaügy, a bíráskodás, a közigazgatás, valamint azoknak a szükséges politikai rendszabályoknak, azoknak a formáknak és módszereknek kidolgozása, amelyekkel az általános dekrétumokat a nemzeti életviszonyok sajátosságainak megfelelően végrehajtják — s mindezeket a területi jellegű funkciókat a lakosság anyanyelvén, olyan nyelven kell gyakorolni, melyet a lakosság megért. Ezért a területi egyesülések általánosan elismert típusa, élén a területi Központi Végrehajtó Bizottsággal, az ilyen autonómia legcélszerűbb formája.

A mai átmeneti helyzetben ilyen típusú autonómia szükséges a proletárdiktatúra megszilárdítása érdekében és ilyen autonómiát követel az oroszországi nemzetek proletárjainak közös harca a burzsoá nacionalizmus ellen, mely az imperializmus utolsó támasza.

Mindez elég világosan megszabja tanácskozásunk feladatait. A tanácskozás meghallgatja a helyi beszámolókat, hogy általános képet kapjon az adott területen élő nemzetiségek dolgozó tömegeinek követeléseiről. Ezután nagyjából kijelöli annak a területnek előzetes határait, amelynek dolgozó lakossága fogja választani a terület alakuló Szovjetkongresszusát, amelynek megválasztására választói jogot kapnak nemcsak az adott autonóm terület Szovjetekben szervezett dolgozó tömegei, hanem a határos övezetek ugyanígy szervezett dolgozói is. Végül, a tanácskozás bizottságot választ, amelyre azt a feladatot bízza, hogy a területi alakuló Szovjetkongresszust egybehívja. Az alakuló kongresszus fog dönteni az autonómia kérdésében, meghatározza az autonómia hatáskörét és megállapítja a terület végleges határait.

Ezek tanácskozásunk feladatai.

A tanácskozást megnyitom és kifejezem azt a meggyőződésemet, hogy a tanácskozás méltóképpen fogja megoldani a reáháruló feladatokat.

2. Záróbeszéd
Május 16

A központi Szovjethatalom nevében legyen szabad kijelentenem, hogy a Népbiztosok Tanácsa mindig szent kötelességének tekintette és most is annak tekinti, hogy támogassa a Kelet, és elsősorban a legszerencsétlenebb muzulmán Kelet elnyomott és kizsákmányolt néptömegeinek szabadságmozgalmát. Forradalmunk egész jellege, a Szovjethatalom természete, az egész nemzetközi helyzet, s még az a tény is, hogy Oroszország helye földrajzilag az imperialista Európa és az elnyomott Ázsia között van — mindez kétségtelenül olyan politikát ír elő a Szovjethatalomnak, amely arra irányul, hogy testvérien támogassa a Kelet elnyomott népeit szabadságharcukban.

Az elnyomás valamennyi létező formája közül a legkörmönfontabb és legveszélyesebb a nemzeti elnyomás. Körmönfont, mert kitűnően álcázza a burzsoázia ragadozó ábrázatát. Veszélyes, mert nemzeti összeütközések szításával ügyesen elhárítja a burzsoáziát fenyegető villámot. Ha az európai ragadozóknak sikerült a világmészárlás porondján a munkásokat egymás ellen harcba vinni, ha máig is sikerül folytatniok ezt a mészárlást — ennek egyebek közt az az oka, hogy az európai munkásokat kábító burzsoá nacionalizmus ereje még nem apadt ki. A nacionalizmus a burzsoázia utolsó állása, ebből az állásból is ki kell vetnünk a burzsoáziát, hogy véglegesen legyőzzük. De ha megkerüljük a nemzeti kérdést, ha nem vesszük tudomásul és tagadjuk, mint egyes elvtársaink teszik, ez még nem jelenti azt, hogy leküzdöttük a nacionalizmust. Korántsem! A nemzeti nihilizmus csak árt a szocializmus ügyének, mert a burzsoá nacionalisták malmára hajtja a vizet. Hogy leküzdhessük a nacionalizmust, először is fel kell vetnünk és meg kell oldanunk a nemzeti kérdést. De a nemzeti kérdést csak akkor tudjuk nyíltan és szocialista módon megoldani, ha szovjet vágányra állítjuk s teljesen és egyszersmindenkorra a Szovjetekben szervezett dolgozó tömegek érdekeinek rendeljük alá. Így, és csakis így üthetjük ki a burzsoázia kezéből utolsó szellemi fegyverét. A most alakuló Tatár-Baskír Autonóm Köztársaság gyakorlatilag oldja meg ezt a közös és egész forradalmunk szempontjából fontos feladatot. Legyen ez az Autonóm Köztársaság élő világítótorony, amely a muzulmán Kelet elnyomott népeinek bevilágítja a felszabaduláshoz vezető utat.

Engedjék meg, hogy a Tatár-Baskír Köztársaság alakuló Szovjetkongresszusának egybehívása tárgyában tartott tanácskozást berekesszem, és sok sikert kívánjak önöknek autonóm köztársaságuk megszervezésében.

„Pravda” 96. és 101. sz.
1918. május 18. és 24.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!