Még a múlt hét pénteken telefonozott egymással Kardigan szultán, és Trump bohóc. Ennek során „hatékonyabb szíriai koordinációban” állapodtak meg – közölte az ankarai udvar.
A reménybeli Új Nagy Ottomán Birodalom szultánja a telefontraccs során elnyafogta a bohócnak, hogy őt fölöttébb aggasztja a Washington által támogatott Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia szíriai jelenléte és tevékenysége. Ami persze számára még mindig kellemesebb, mintha a kurdák az ő b. személyét… – a Boszporusz – hídjának Európát Ázsiától elválasztó vonalánál.
A két Keresztapa – nem mellesleg országaik elnökei hivatalosan – a jelenlegi szíriai helyzet mellett a kétoldalú kapcsolatokról, további biztonsági, valamint a terrorizmus ellenes harcot érintő kérdésekről is egyeztettek. Látszik némi elmozdulás a Gülen – ügyben is. Trump mintha hajlandóságot mutatna Fatullah Gülen, Kardigan ősellenségének a szultán karmai közé való átjátszására. Persze a dolog nem Trumpon múlik.
Kardigan külügyére – Cavusoglu – ugyanakkor bejelentette: a Birodalom hivatalosan is úgy véli, hogy Aszad elnök nemcsak az átmenet szakaszában, hanem azután is megmaradhat Szíria elnökének, ha megnyeri az elnökválasztást. (Ami több mint valószínű.) E hatalmas kegyességtől éppen nem ájultak el Damaszkuszban. Olyannyira nem, hogy ismét kifejezték azon óhajtásukat, hogy nem óhajtanak Szíria területén török katonákat. Ettől az óhajtól pedig – mint eddig – Ankarában nem ájultak el.
Az Aaron Khaliva vezérőrnagy vezette izraeli katonai küldöttség igencsak lógó orral távozott Moszkvából. A Sojgu Zrt. nem garantált Izraelnek szabad garázdálkodást Szíria területén. Sőt! Nyomatékkal figyelmeztették őket, hogy a szabályok áthágása nem marad következmények nélkül.
Tegnap Damaszkuszban Aszad elnök hosszan tárgyalt Hossein Jaberi Ansarival, az iráni külügyminiszter Szíria – ügyi főreferensével. A fő téma az Alkotmányelőkészítő bizottság megalakításával kapcsolatos tennivalók.
Tegnap aztán Omar al-Bashir szudáni elnök is befutott Damaszkuszba. A szíriai polgárháború kezdete óta ilyen magasrangú szudáni vendég még nem járt a szír fővárosban.
A vizit kapcsán elemzők fontosnak tartják megemlíteni, hogy Szudán igencsak támogatja a Szaud – Arábiában az udvar ellen harcoló husikat. Irán pedig Szudánt támogatja. (A huszik mellett!) Ezzel egyidejűleg pedig Szudán élénken keresi Oroszország barátságát. Aligha reménytelenül, hiszen Omar al-Bashir elnököt az orosz légierő egyik TU-154M típusú gépe fuvarozta Khartumból Damaszkuszba.
A fuvareszköz kapcsán talán nem árt megjegyezni, hogy Kardigan szultán pedig Szudánnal barátkozna, de rettenetesen. Ettől az ötlettől pedig Khartum nagyon fázik.
A tettek mezei Szíriában néhány helyi robbantástól (Afrinban 7 halott) eltekintve csendesnek mondhatók. Már ami az Eufrátesztől nyugati területeket illeti.
Az Eufrátesz bal partján viszont szépen van hangoskodás. Hadzsin térségében lábra kaptak a legyőzött és elűzött rémkalifátusisták, akik a megritkult „győztes” kurdoktól visszacsikartak néhány falut. Az amerikaiak most ismét bombázásokkal akarnak javítani az SDF pozícióin, ami rettenetes opció az ottani civileknek.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma is egyeztetnek a szakszervezetek a további lépésekről
Ma is egyeztetnek a szakszervezetek arról, hogy milyen további lépéseket tegyenek – ezt tegnap közölte Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.
A szakszervezetek korábban közölték, hogy nem hagynak fel a tiltakozással, és ha a kormány nem vonja vissza az új túlóraszabályokat, akkor az utcai tiltakozások mellett útlezárásokra készek, ha kell, akkor komplett ipari parkok megközelítését teszik lehetetlenné.
Emellett sztrájkokat is szerveznek. Minden olyan cég működését megpróbálják megakadályozni, amelyek alkalmazni akarják a 400 órás túlóraszabályt. Ha kell, akkor akár országos sztrájkra is készek.
(atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…ha kell, akkor komplett ipari parkok megközelítését teszik lehetetlenné…”
– Hát még ekkora elszántságot…!
Jah! Hogy „ŐK” 1990 – ben még iskolába jártak? Meg hogy akkor még ipari parkok sem voltak?
DE HÁT EGÉSZ DÖBRÖGISZTÁN EGY IPARI PARK! EGY UNIÓS IPARI PARK!
Komoly gondban van a balrad.ru akkor, amikor a rabszolgatörvény néven elhírhedett döbrögista aljasság ÜRÜGYÉN az álellenzék által produkált jelenséggel kapcsolatban kell állást foglalni.
A SE VELE – SE NÉLKÜLE, A VALAKI HIÁNYZIK A TÁNCBÓL, ÉS A „HÁT EZ TISZTA 2006!” – érzései keverednek.
Youdapesten tegnap is megvolt a „kötelező” gyakorlat. Letudta az ezerszeresen levitézlett álellenzék, amelynek hívó szavára döbrögisztáni mércével elég szép számú tömeg állt össze.
A szónokok lelkesek voltak, helyenként a hallgatóság is. Aztán elindultak.
ESTÉRE MEG IS TALÁLTÁK A TÉVÉSZÉKHÁZAT! Mint 2006 – ban.
Ténfergett ott már néhány vezérdemonstráló. Így aztán a döbrögista álhírgyár nézettségi rekordot dontött. Soha nem nézték még ennyien egyszerre! KÍVÜLRŐL AZ OBJEKTUMOT! Ami most azért jobban volt védve, mint 2006 – ban!
Mindenki ott volt álellenzéki oldalról, aki számít.
A döbrögisták lélekben. Rendőrök is ott voltak, a maguk fizikai valóságában
Idővel aztán előkerültek a kegyszerek is.
Vidék Döbrögisztán több városában is demonstráltak! Itt – ott meg is hógolyózták a hordakirendeltségeket.
Aztán… – hazament a népek többsége. Főként vidéken.
Youdapesten ma is lesz majd valami.
MEGVAN! HIÁNYÉRZETE VAN A balrad.ru – NAK!
Nem teljes a tánckar!
AKIKRŐL UGYANIS SZÓL EZ A RABSZOLGATÖRVÉNY, AZOK HIÁNYOZNAK A TÁNCBÓL! A MAGYAR MELÓSOK!
Ők nincsenek sehol! Érdekgépviselőik képbe kerülnek itt – ott, elmotyogja egyikük – másikuk NAGYON SZŐRMENTÉN amit azért mégiscsak illik ilyenkor elmondani! – oszt’ semmi/SENKI!
A melósokat még megis értjük! A demonstrálók szónokai UGYANAZT MONDJÁK, MINT A DÖBRÖGISTÁK! Csak a jelzőszerkezet változó, de a tartalom ugyanaz.
LÉPJ KI A CSÖBÖRBÜL, LÉPJ BELE A VÖDÖRBE!
Na ennek az eredményét már tudják. Mint ahogyan osztja ezt a véleményt a legnépesebb „szavazótábor”, a NEM SZAVAZUNK EGYIKRE SEM! – 48 százaléknyi!
És nincs aki/ami kiutat mutasson a MELÓSOKNAK – UNDORGÓKNAK a csapdahelyzetből!
Egy hét múlva Szenteste! Utána Karácsony, meg évvége! A világ lecsendesül!
A probléma abból lesz, hogy az ajándékokra fölvett hiteleket el kell kezdeni visszafizetni! Januártól!
Persze LEHET MÁR TÚLÓRÁZNI MAJD… – aztán… – de azt nem mondhatja a melós, hogy majd három év múlva ABBÓL fizetek.
Nincs SENKI/SEMMI, aki/ami meg tudná velük értetni: ELFELÉ HALADUNK A CÉLTŐL EMBEREK!
Hát ezért nincsenek ott a demonstrálók között a MELÓSOK!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Megfagyott egy hajléktalan a 11. kerületben. Több ezren osztották meg az a posztot, amelynek szerzője azon tépelődik, hogyan segíthetett volna többet.
„Az új lakásunktól nem messze, a parkban volt két hajléktalan. Az egyik kedves, mosolygós, udvarias. A másik mogorva, mérges a világra, sosem nézett fel.”- kezdődik a személyes hangvételű beszámoló.
„Nem sokat segítettem nekik, sokkal többet is tudtam volna, de önző vagyok én is. Egyszer vittem nekik nagy kartonokat, meg egy órási építkezési fóliát. Az jó volt. Mindig azzal volt letakarva a kuckójuk, ha elmentek valahova. Szépen, rendben, halkan. Novembertől már csak a mogorva bácsi maradt. A vidám nem volt ott hetek óta. December elején, mikor éjjel -5 fok volt, a mogorva bácsi még mindig kint aludt. 5 paplan alatt. Szívszorító volt látni.”
A poszt szerzője ezután felhívta az egyik segítő szervezetet, kérve őket, tegyenek valamit. „Én félek a mogorva bácsitól, de nem lehet -5 fokban kint aludni.”
„Dec. 13. jártam legközelebb arra. A mogorva bácsi egyedül ült a padon. Pulóverben. Minden holmija eltűnt. Rám nézett, szomorúan. Megint nem mertem odamenni. De hol a cucca? Hol a kabátja?”
A poszt írójának sikerült utolérnie a segítő szervezet diszpécserét.
„Azt mondta a diszpécser, a közterületesek rendszeresen lesben állnak, hogy elvigyék a hajléktalanok cuccait, amíg ők bevisznek valakit az ellátó rendszerbe… Kértem, hogy ez esetben menjenek ki újra, és vigyenek egy kabátot a bácsinak!
Dec. 14. Ma reggel odamentem, hogy megkérdezzem a bácsit, mire van szüksége. Veszek neki hálózsákot, kabátot, könyvet, amit akar, hogy pótoljuk a kuckóját. 8:16-kor értem oda. Villogó rendőr és villogó mentő. Tudtam, mit jelent, de megkérdeztem: meghalt.
Megfagyott.
Nem kellett volna szólni. Tegnap kellett volna bevásárolni neki. Nem kellett volna félni. Nem kellett volna csinálni semmit, hátha egyedül túléli.”
Az írást már több ezren osztottak meg. Beszéltünk a poszt szerzőjével, aki azt mondta, mindez valóban így történt, de az csak feltételezés, hogy tényleg a közterületesek vitték volna el a férfi ruháit. Keressük a közterületfelügyeletet és a segítő szervezetet is, amint sikerül többet megtudni, cikkünket frissítjük.
A poszt alatt már 1200-nál is több komment van. Olyanok is írtak, akik ismerték a hajléktalant, aki a XI. kerületbe, a Hamzsabégi úton, egy padon élt, a buszmegállótól mindössze 50 méterre.
„Mi is itt lakunk, igen mogorva volt, de kedves! Én minden reggel találkoztam vele, mikor levittem a kutyát sétálni. Dec 6-án, Mikuláskor vittünk a kislányommal (9 éves) neki csomagot. Sajnos akkor reggel nem volt ott, de mi otthagytuk neki. Tegnap délután jöttünk haza az iskolából, és már égtek a gyertyák… Kérdezte a gyerek, anya ez most mit jelent, hogy meghalt a bácsi? Ilyenkor nehéz elmagyarázni neki, hogy mi miért van. És ami a legnehezebb az, hogy látod a 9 éves gyereken, hogy egyszerre szomorú és mérges is. Szóval legalább ilyenkor figyeljünk rájuk!”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Beszédek a Tatár-Baskír szovjetköztársaság alakuló kongresszusának egybehívása tárgyában tartott tanácskozáson
1918. május 10—16
1. Megnyitóbeszéd
Május 10
Elvtársak! A tanácskozást a Nemzetiségügyi Népbiztosság kezdeményezésére hívták össze, melyhez a Népbiztosok Tanácsa, elnöke személyében, hozzájárult.
A tanácskozás célja az, hogy bizottságot alakítson a szóban forgó terület alakuló Szovjetkongresszusának egybehívására. A jövendő kongresszusnak pedig az lesz a célja, hogy meghatározza a tatár-baskír autonómia területi határait és az autonómia jellegét. Az autonómia eszméje az Októberi Forradalom lényegéből fakad, mert az Októberi Forradalom szabadságot adott a nemzetiségeknek. Az oroszországi népek jogainak kinyilatkoztatása, melyet a Népbiztosok Tanácsa az októberi napokban tett közzé, továbbá a III. Szovjetkongresszus ismert határozata, amely Oroszországot a sajátos életmód és összetétel tekintetében különböző autonóm területek föderációjának nyilvánította, csak törvényes formában fejezi ki az Októberi Forradalom lényegét.
A III. Szovjetkongresszus megállapította a Szovjet Köztársaság Alkotmányának alapelveit s felszólította Oroszország népeinek dolgozó elemeit, nyilatkozzanak, hogy milyen konkrét politikai formákban kívánnak berendezkedni területeiken és hogyan kívánják szabályozni a központhoz való viszonyukat. A területek közül tudtommal csak Finnország és Ukrajna foglalt határozottan állást… a függetlenség mellett nyilatkoztak. És miután a Népbiztosok Tanácsa meggyőződött arról, hogy ezekben az országokban nemcsak a burzsoázia, hanem a proletár elemek is függetlenségre törekszenek — ezek az országok, Finnország és Ukrajna, akadálytalanul megkapták azt, amit követeltek.
Ami a többi területet illeti, ezek dolgozó tömegei szinte tétlenek voltak a nemzeti mozgalom kérdéseiben. De mennél tétlenebbek voltak a dolgozók, annál tevékenyebb volt a burzsoázia. Csaknem mindenütt, valamennyi területen burzsoá autonóm csoportok alakultak, amelyek „nemzeti tanácsokat” szerveztek, nemzeti ezredekkel, nemzeti költségvetéssel stb. rendelkező különálló nemzeti kúriákra osztották fel területeiket, s országukat nemzeti harcok színterévé és a sovinizmus melegágyává tették. Ezek az autonóm csoportok (a tatár, baskír, kirgiz, grúz, örmény stb. „nemzeti tanácsokra” gondolok), ezek a „nemzeti tanácsok” valamennyien csak azt akarták elérni, hogy autonómiát kapjanak, hogy a központi hatalom ne avatkozzék be az ügyeikbe, ne ellenőrizze őket. „Adjanak nekünk autonómiát s akkor mi elismerjük a központi Szovjethatalmat, a helyi Szovjetéket azonban nem ismerhetjük el, ezek ne avatkozzanak ügyeinkbe, mi úgy szervezkedünk, ahogy akarunk, ahogy tudunk, úgy bánunk nemzetünk munkásaival és parasztjaival, ahogy nekünk tetszik.” Ilyen az a lényegében burzsoá autonómia, amelyre a burzsoák törekednek, akik autonóm területükön belül teljes hatalmat követelnek „saját” dolgozóikkal szemben.
Magától értetődik, hogy a Szovjethatalom nem szentesítheti az ilyen autonómiát. Autonómiát adni csak azért, hogy az autonóm területen minden hatalom a nemzeti burzsoáziáé legyen, amely azt követeli, hogy a Szovjetek ne avatkozzanak be ügyeibe, a tatár, baskír, grúz, kirgiz, örmény stb. munkásokat a tatár, grúz, örmény és egyéb burzsoák martalékául odadobni — nem, ezt nem teheti a Szovjethatalom.
Az autonómia forma. A kérdés lényege az, hogy milyen osztálytartalommal töltjük meg ezt a formát. A Szovjethatalom korántsem ellenzi az autonómiát — az autonómia mellett van, de olyan autonómia mellett, melyben minden hatalom a munkásoké és parasztoké, melyben a nemzetiségek burzsoáit megfosztják nemcsak a hatalomtól, de még a kormányszervek választásában való részvételtől is.
Ilyen autonómia lesz a szovjet elveken felépülő autonómia.
Kétféle autonómia van. Az egyik típus — a tisztán nacionalista autonómia. Ez az autonómia, területtől függetlenül, a nacionalizmus elvén épül fel. „Nemzeti tanácsok”, köröttük nemzeti ezredek, a lakosság elhatárolása nemzeti kúriákban, ezzel kapcsolatban elkerülhetetlen nemzeti marakodás — ez az eredménye ennek az autonómiának. Az ilyen típusú autonómia a Munkás- és Parasztküldöttek Szovjetjeinek elkerülhetetlen halálára vezet. Ilyen típusú autonómiára törekedett a burzsoá Ráda. Világos, hogy ha a Ráda növekedni és fejlődni akart, kénytelen volt a munkás-paraszt Szovjetek ellen háborút viselni. A kaukázusontúli örmény, grúz és tatár nemzeti tanácsok szintén ugyanilyen eredményre vezettek. Gegecskorinak igaza volt, amikor a kaukázusontúli Szovjetekhez és a Biztossághoz ezt a kérdést intézte: „Van-e tudomásuk arról, hogy a Biztosság és a Szovjetek fikcióvá lettek, mert minden hatalom ténylegesen a nemzeti tanácsok kezébe ment át, melyeknek saját nemzeti ezredeik vannak.”
Az autonómiának ezt a típusát elvből elvetjük.
Mi mástípusú autonómiát ajánlunk, területi autonómiát olyan területeknek, amelyekben egy vagy néhány nemzet többségben van. Nem kellenek nemzeti kúriák, nem kellenek nemzeti válaszfalak! Az autonómiának a munkás-paraszt küldöttek Szovjetjeire támaszkodó szovjet autonómiának kell lennie. Ez azt jelenti, hogy az adott területen nem nemzeti ismérv, hanem osztályok szerint kell elhatárolni az embereket. Osztály-Szovjetek, mint az autonómia alapja, autonómia, mint e Szovjetek akaratnyilvánításának formája — ilyen jellegű az általunk javasolt szovjet autonómia.
A burzsoá világ az autonóm területek és a központ egymáshoz való viszonyának egy bizonyos formáját dolgozta ki. Észak-Amerikára, Kanadára és Svájcra gondolok. Ott, ezekben az országokban, a központi hatalom az államok (illetve kantonok) egész lakossága által választott országos parlamentből és az államok (illetve kantonok) kormányai által párhuzamosan választott föderatív tanácsból áll. Ilyképpen kétkamarás rendszer alakul ki, amelynek jellegzetessége a kamarák közötti törvényhozói huzavona és minden forradalmi cselekvés elfojtása.
Mi ellene vagyunk annak, hogy országunkban a hatalom felépítésének ez a rendszere valósuljon meg. Nemcsak azért vagyunk ez ellen, mert az ilyen kétkamarás rendszer a szocializmussal semmiképp sem egyeztethető össze, de ellene vagyunk a mai helyzetből következő gyakorlati megfontolásokból is. Ugyanis a mai átmeneti helyzetben, amikor a burzsoáziát megtörtük, de még nem tiportuk el, amikor még nem számoltuk fel a gazdasági leromlást és az élelmiszerhiányt, amit a burzsoázia cselszövései még növelnek, amikor a régi, kapitalista világot leromboltuk ugyan, de még nem építettük fel az új, szocialista világot — ilyen helyzetben az országnak erős összoroszországi hatalomra van szüksége, amely végleg el tudja tiporni a szocializmus ellenségeit és meg tudja szervezni az új, kommunista gazdaságot. Szóval, arra van szükségünk, amit általában a városi és falusi proletariátus diktatúrájának neveznek. Ha ilyen helyzetben a központi hatalommal párhuzamosan szuverén helyi és területi hatalmi szerveket teremtenénk, ez a valóságban mindenféle hatalom felbomlását és a kapitalizmushoz való visszatérést jelentené. Ezért a központi hatalom kezében kell meghagyni minden olyan funkciót, mely az egész ország szempontjából fontos, a területi szerveket pedig főképpen tisztán területi jellegű közigazgatási, politikai és kulturális funkciókkal kell felruházni. Ilyen területi jellegű funkciók: az iskolaügy, a bíráskodás, a közigazgatás, valamint azoknak a szükséges politikai rendszabályoknak, azoknak a formáknak és módszereknek kidolgozása, amelyekkel az általános dekrétumokat a nemzeti életviszonyok sajátosságainak megfelelően végrehajtják — s mindezeket a területi jellegű funkciókat a lakosság anyanyelvén, olyan nyelven kell gyakorolni, melyet a lakosság megért. Ezért a területi egyesülések általánosan elismert típusa, élén a területi Központi Végrehajtó Bizottsággal, az ilyen autonómia legcélszerűbb formája.
A mai átmeneti helyzetben ilyen típusú autonómia szükséges a proletárdiktatúra megszilárdítása érdekében és ilyen autonómiát követel az oroszországi nemzetek proletárjainak közös harca a burzsoá nacionalizmus ellen, mely az imperializmus utolsó támasza.
Mindez elég világosan megszabja tanácskozásunk feladatait. A tanácskozás meghallgatja a helyi beszámolókat, hogy általános képet kapjon az adott területen élő nemzetiségek dolgozó tömegeinek követeléseiről. Ezután nagyjából kijelöli annak a területnek előzetes határait, amelynek dolgozó lakossága fogja választani a terület alakuló Szovjetkongresszusát, amelynek megválasztására választói jogot kapnak nemcsak az adott autonóm terület Szovjetekben szervezett dolgozó tömegei, hanem a határos övezetek ugyanígy szervezett dolgozói is. Végül, a tanácskozás bizottságot választ, amelyre azt a feladatot bízza, hogy a területi alakuló Szovjetkongresszust egybehívja. Az alakuló kongresszus fog dönteni az autonómia kérdésében, meghatározza az autonómia hatáskörét és megállapítja a terület végleges határait.
Ezek tanácskozásunk feladatai.
A tanácskozást megnyitom és kifejezem azt a meggyőződésemet, hogy a tanácskozás méltóképpen fogja megoldani a reáháruló feladatokat.
2. Záróbeszéd
Május 16
A központi Szovjethatalom nevében legyen szabad kijelentenem, hogy a Népbiztosok Tanácsa mindig szent kötelességének tekintette és most is annak tekinti, hogy támogassa a Kelet, és elsősorban a legszerencsétlenebb muzulmán Kelet elnyomott és kizsákmányolt néptömegeinek szabadságmozgalmát. Forradalmunk egész jellege, a Szovjethatalom természete, az egész nemzetközi helyzet, s még az a tény is, hogy Oroszország helye földrajzilag az imperialista Európa és az elnyomott Ázsia között van — mindez kétségtelenül olyan politikát ír elő a Szovjethatalomnak, amely arra irányul, hogy testvérien támogassa a Kelet elnyomott népeit szabadságharcukban.
Az elnyomás valamennyi létező formája közül a legkörmönfontabb és legveszélyesebb a nemzeti elnyomás. Körmönfont, mert kitűnően álcázza a burzsoázia ragadozó ábrázatát. Veszélyes, mert nemzeti összeütközések szításával ügyesen elhárítja a burzsoáziát fenyegető villámot. Ha az európai ragadozóknak sikerült a világmészárlás porondján a munkásokat egymás ellen harcba vinni, ha máig is sikerül folytatniok ezt a mészárlást — ennek egyebek közt az az oka, hogy az európai munkásokat kábító burzsoá nacionalizmus ereje még nem apadt ki. A nacionalizmus a burzsoázia utolsó állása, ebből az állásból is ki kell vetnünk a burzsoáziát, hogy véglegesen legyőzzük. De ha megkerüljük a nemzeti kérdést, ha nem vesszük tudomásul és tagadjuk, mint egyes elvtársaink teszik, ez még nem jelenti azt, hogy leküzdöttük a nacionalizmust. Korántsem! A nemzeti nihilizmus csak árt a szocializmus ügyének, mert a burzsoá nacionalisták malmára hajtja a vizet. Hogy leküzdhessük a nacionalizmust, először is fel kell vetnünk és meg kell oldanunk a nemzeti kérdést. De a nemzeti kérdést csak akkor tudjuk nyíltan és szocialista módon megoldani, ha szovjet vágányra állítjuk s teljesen és egyszersmindenkorra a Szovjetekben szervezett dolgozó tömegek érdekeinek rendeljük alá. Így, és csakis így üthetjük ki a burzsoázia kezéből utolsó szellemi fegyverét. A most alakuló Tatár-Baskír Autonóm Köztársaság gyakorlatilag oldja meg ezt a közös és egész forradalmunk szempontjából fontos feladatot. Legyen ez az Autonóm Köztársaság élő világítótorony, amely a muzulmán Kelet elnyomott népeinek bevilágítja a felszabaduláshoz vezető utat.
Engedjék meg, hogy a Tatár-Baskír Köztársaság alakuló Szovjetkongresszusának egybehívása tárgyában tartott tanácskozást berekesszem, és sok sikert kívánjak önöknek autonóm köztársaságuk megszervezésében.
„Pravda” 96. és 101. sz.
1918. május 18. és 24.
(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Hamarosan letelik ez az esztendő is! Az évből már csak 14 nap van hátra. (Szökőévben eggyel több)
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Lázár, Begónia, Belizár, Lázó, Olimpia nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
December 17 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)
Ma egész napos nemzeti ünnep van Bhutánban (Ugyen Wangchuk király 1907-es trónra lépésének napján)
De ma van Szent Olümpiász bizánci nemesasszony emléknapja a római katolikus egyházban is, meg Dániel próféta és a három ifjú emléknapja a görög katolikus egyházban.
A balrad.ru mai zeneajánlata:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
„Amennyiben Kijev megtámadja a donbasszi népköztársaságokat, Oroszország nem tehet mást, mint kilép a minszki folyamatból, és azonnal HIVATALOSAN FÜGGETLEN ÁLLAMOKKÉNT ISMERI EL a Donyecki – és a Luganszki Népköztársaságot” – nyilatkozta az orosz GOSZDUMA FÁK – ügyek és Honfitársi Kapcsolatok Bizottság alelnöke, Konsztantyin Zatyulin.
A konfliktus kapcsán továbbra is a hangulat éleződéséről. a feszültség (elsősorbana DNR délvidék) növekedéséről, és a valcmani csörtetésről érkeznek a hírek. Eszerint Bergyjanszk repülőterére települt Valcman légierejének négy darab SzU-25 – ös gépe. Ez a „jelentéktelennek” is mondható áttelepülés valójában csak izgatásra elegendő, de komolyabb fenyegetést nem jelent.
A frontéletet szokatlanul visszafogott duhajkodás jellemzi. Gorlovkánál volt egy kisebb csetepaté. A martalócok bepróbálkoztak, de lebuktak. A tizenöt fős diverzánsbanda tíz egyede elszelelt. Szokásukhoz híven a sebesütjeiket hátrahagyva. Őket most Gorlovkában istápolják.
Talán a legjobban jellemzi a jelenlegi állapotokat a tegnapi makejevkai izgalom.
Egy 15 éves helyi srác azt gondolta, hogy elég 14 emeletnyi távolság a földtől, hogy az ejtőernyője kinyíljon.
A közvetlenül az eset után telefonon riasztott mentőkök diszpécsere kételkedett hogy rájuk lenne ott szükség, de kiküldött egy esetkocsit. Azok értesítették a rendőröket, azok meg a takarítóbrigádot.
Az izgalom érthető, hiszen RENGETEGEN TUDTAK A „PRODUKCIÓRÓL”, de senki nem szólt a hatóságoknak.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Szőke anyu észlelete, hogy kifogyóban az üzemanyag az autóból és úgy döntött, hogy tölt bele egy kis utánpótlást. Csak azzal kapcsolatban nem volt képben, hogy egy Tesla volánja mögött ül.
A srácok jó idegig röhögnek rajta, aztán egyikük megszánja és segít felvilágosítani a nőt, hogy ez bizony egy teljesen elektromos autó, amit a hagyományos módon nem fog tudni “megtölteni” üzemanyaggal.
(Forrás: vezess.hi)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!