Milyen a baloldali ember erkölcse?

A baloldaliság alapgondolata a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség”. A baloldal olyan társadalmat akar, ahol ez megvalósítható. Ez a népi demokrácia keretében működő szocializmus, ami elvezet a kommunizmushoz, ahol már nincs szolgaság, élősködés és kizsákmányolás. A szocializmus átmeneti társadalom a dolgozó nép érdekében szervezve, de ha az egyéni érdekek erősen kedveznek még a kapitalizmusnak, akkor a proletárdiktatúrának meghatározó szerepe van. A szovjetunió és a népi demokráciák kénytelenek voltak ezen az úton járni. Minden eredményük ellenére az egyéni érdek győzött a közösség érdeke felett és visszajött a kizsákmányolók diktatórikus hatalma, a polgári „demokrácia”.

Miért nem valósíthatja meg a baloldali értékeket a polgári „demokrácia”?

A polgári „demokrácia” klasszikus alapgondolatát a kapitalizmus nem valósíthatja meg, mert a termelőeszközök magántulajdona ezt nem teszi lehetővé. A kapitalista gazdaság célja a tőkések minél nagyobb profitja, ami a konkurencia miatt a proletár minél nagyobb kizsákmányolását is jelenti. A kizsákmányolás és az élősködés az maga a kapitalizmus, ami alapvetően ellenkezik a baloldali erkölccsel. A polgári parlamentek kizárólag a kapitalisták érdekeit tükrözik, ami a baloldal elveivel szembeni ellenséges diktatúra megvalósulása. A kapitalista gazdaság a proletár bérrabszolgák kizsákmányolásán alapul, a polgári parlamentben ezért nem lehet képviselője a többségnek, a népnek, a szolgáknak. A létszámarányosan sokkal nagyobb népképviselő hamar elnyomná az élősködők érdekeit, ha ezt diktatúrával nem nyomná el a polgári „demokrácia”. A jobboldalnak meg kell értenie és értik is, a nép kizsákmányolása nem valódi érdeke a prolinak, ezt csak diktatúrával lehet érvényesíteni.

Miért lehet azt mondani, hogy a polgári „demokrácia” diktatúra a proletár bérrabszolgáknak, a népnek?

Mivel a polgári „demokráciában” a proletár bérrabszolga sem a gazdasági, sem a politikai hatalomban nem vesz részt, az érdeke sehol sincs érdemben képviselve, ami így polgári diktatúra, még akkor is, ha a jogállami keretek érvényesülnek. A törvényhozásban a dolgozó nép érdeke, mint a legnagyobb tényező nem szerepel sehol, mert semmilyen hatalma nincs, és erről gondoskodik a tőkésállam, hogy ne is legyen.

Miért nem érvényesül a szabad választási lehetőség a polgári „demokráciában”?

A demokrácia az nem lehet népuralom a kapitalizmusban. A demokráciában az érdekek megjelennek a törvényhozói joggal rendelkező parlamentben. Az érdekelteknek képviselővel kell rendelkezniük, de a dolgozó népnek, a többségnek nincs képviselője a kapitalista parlamentben. A kapitalisták képviselői, a dolgozók osztályellenségei hozzák a törvényeket, a kapitalista érdekeknek megfelelően. A választások befolyásolásához szükséges minden eszközzel a kizsákmányolók rendelkeznek, így a választás csak arról szólhat, ki fogja legközelebb kizsákmányolni a dolgozókat, melyik kapitalista érdekcsoport érdekei valósulnak meg.

Lenin
A marxizmus három forrása és három alkotórésze
„Marx tanítása az egész civilizált világon a burzsoá tudománynak (a hivatalosnak és a liberálisnak egyaránt) legnagyobb ellenségeskedését és gyűlöletét váltja ki maga ellen. A burzsoá tudomány a marxizmusban valami „ártalmas szekta „-félét lát. Más állásfoglalást nem is lehet tőle várni, mert „elfogulatlan” társadalmi tudomány nem lehetséges olyan társadalomban, amely az osztályharcon épül fel. Így vagy amúgy, de az egész hivatalos és liberális tudomány védelmezi a bérrabszolgaságot, a marxizmus viszont könyörtelenül hadat üzen ennek a rabszolgaságnak. A bérrabszolgaság társadalmában elfogulatlan tudományt várni — ez éppoly bárgyú naivság lenne, mint elfogulatlanságot várni a gyárosoktól abban a kérdésben, hogy fel kell-e emelni a munkások bérét a tőke profitjának rovására.

De ez még nem minden. A filozófia története és a társadalmi tudományok története teljes világossággal mutatja, hogy a marxizmusban nyoma sincs semmiféle „szektáriusságnak”, hogy a marxizmus nem valami begubózott, megcsontosodott tanítás, amely a civilizált világ fejlődésének országútjától távol jött létre. Ellenkezőleg, Marx lángelméje éppen abban nyilatkozik meg, hogy azokra a kérdésekre adott választ, melyeket az emberiség leghaladottabb elméi már felvetettek. Marx tanítása a filozófia, a politikai gazdaságtan és a szocializmus legnagyobb képviselői tanításának egyenes és közvetlen folytatásaként jött létre.

Marx tanítása mindenható erejű, mert igaz. Teljes és összhangzatos tanítás ez, mely az embereknek egységes világnézetet nyújt, olyat, mely semmilyen babonával, semmilyen reakcióval, a burzsoá elnyomás semmilyen védelmével nem egyeztethető össze. Jogos örököse a legjobbnak, amit az emberiség a XIX. század folyamán a német filozófia az angol politikai gazdaságtan, a francia szocializmus képében alkotott.

A marxizmusnak erről a három forrásáról és egyben három alkotórészéről fogunk röviden beszélni.

A marxizmus filozófiája a materializmus. Európa egész újabb-kori története folyamán s különösen a XVIII. század végén Franciaországban, ahol döntő harc játszódott le mindenféle középkori limlom ellen, az intézményekben és az eszmékben uralkodó hűbériség ellen, a materializmus bizonyult az egyetlen következetes filozófiának, mely hű maradt a természettudományok minden tanításához, ellenségesen állt szemben a babonákkal, az álszenteskedéssel stb. A demokrácia ellenségei ezért minden erejükkel azon voltak, hogy „megcáfolják”, aláássák, megrágalmazzák a materializmust, és védelmükbe vették a filozófiai idealizmus különböző formáit, amely végeredményben, egy vagy más módon, mindig a vallást védelmezi vagy támogatja.

Marx és Engels a legelszántabban síkra szálltak a filozófiai materializmusért, és nem egyszer magyarázták, milyen mélységesen hibás bárminemű eltérés ettől az alaptól. Nézeteik a legvilágosabban és legrészletesebben Engels „Ludwig Feuerbach” és „Anti-Dühring” c. műveiben vannak kifejtve, amelyek éppúgy, mint a „Kommunista Kiáltvány”, minden öntudatos munkás kézikönyvei.

De Marx nem állt meg a XVIII. század materializmusánál, hanem továbbfejlesztette a filozófiát. Gazdagította a német klasszikus filozófia, különösen Hegel rendszerének vívmányaival, amely egyébként Feuerbach materializmusához vezetett. E vívmányok legfőbbje a dialektika, vagyis a fejlődésről szóló tanítás, annak legteljesebb, legmélyebb és minden egyoldalúságtól mentes formájában, az örök fejlődésben levő anyagot tükröző emberi tudás viszonylagosságáról szóló tanítás. A természettudomány legújabb felfedezései — a rádium, az elektronok, az elemek átalakulása — fényesen igazolták Marx dialektikus materializmusát, a polgári filozófusok tanai ellenére, akik „újra” visszatérnek a régi, rothadt idealizmushoz.

Elmélyítve és kifejlesztve a filozófiai materializmust, Marx végig is vitte azt: a természetre vonatkozó megismerését kiterjesztette az emberi társadalom megismerésére. Marx történelmi materializmusa a tudományos gondolkodás hatalmas vívmánya volt. A történelemre és a politikára vonatkozó nézetekben eladdig uralkodó zűrzavar és önkény helyébe bámulatosan egyöntetű és összhangzatos tudományos elmélet lépett, amely megmutatta, hogyan fejlődik a társadalmi életnek egyik formájából — a termelőerők növekedése következtében — egy másik, magasabb-rendű forma, — például a jobbágyrendszerből a kapitalizmus.

Mint ahogy az emberi megismerés visszatükrözi a tőle függetlenül létező természetet, vagyis a fejlődésben levő anyagot, éppúgy az ember társadalmi megismerése (azaz a különböző filozófiai, vallási, politikai stb. nézetek és tanítások) visszatükrözi a társadalom gazdasági szerkezetét. A politikai intézmények a gazdasági alapon emelkedő felépítmények. Látjuk például, hogy a modern európai államok különböző politikai formái arra szolgálnak, hogy megszilárdítsák a burzsoázia uralmát a proletariátus felett.

Marx filozófiája a végigvitt filozófiai materializmus, mely az emberiségnek — különösen pedig a munkásosztálynak — a megismerés hatalmas eszközeit adta.

Marx, miután felismerte, hogy a gazdasági szerkezet az az alap, amelyen a politikai felépítmény emelkedik, mindennél nagyobb figyelmet fordított ennek a gazdasági szerkezetnek a tanulmányozására. Főművét — „A tőké”-t — Marx a modern, vagyis a kapitalista társadalom gazdasági szerkezete tanulmányozásának szentelte.

A Marxot megelőző klasszikus politikai gazdaságtan Angliában, a legfejlettebb kapitalista országban, alakult ki. Adam Smith és Dávid Ricardo, a gazdasági szerkezetet tanulmányozva, megvetették a munkaértékelmélet alapját. Marx folytatta az ő művüket. Szilárdan megalapozta és következetesen továbbfejlesztette ezt az elméletet. Kimutatta, hogy minden áru értékét az áru előállítására fordított társadalmilag szükséges munkaidő mennyisége határozza meg.

Ott, ahol a polgári közgazdászok tárgyak közötti viszonyt láttak (áru cseréjét áru ellenében), Marx ott emberek közötti viszonyt tárt fel. Az áruk kicserélése az egyes termelők közötti, a piac közvetítésével létrejött kapcsolatot fejezi ki. A pénz azt jelenti, hogy ez a kapcsolat egyre szorosabbá válik, és elszakíthatatlanul egy egésszé fűzi össze az egyes termelők egész gazdasági életét. A tőke ennek a kapcsolatnak további fejlődését jelenti: áruvá válik az ember munkaereje. A bérmunkás eladja munkaerejét a föld, a gyár, a munkaeszközök tulajdonosának. A munkás munkanapjának egy részét arra fordítja, hogy fedezze önmaga és családja fenntartásának költségeit (munkabér),” a munkanap másik részében pedig ingyen dolgozik, a kapitalistának termeli az értéktöbbletet, a profit forrását, a tőkésosztály gazdagságának forrását.

Az értéktöbbletről szóló tanítás Marx gazdasági elméletének sarkköve.

A tőke, melyet a munkás munkája hozott létre, elnyomja a munkást, tönkreteszi a kistulajdonosokat és létrehozza a munkanélküliek hadseregét. Az iparban a nagyüzem győzelme szembeötlő, de a mezőgazdaságban is ugyanezt a jelenséget látjuk: a nagyüzemű kapitalista mezőgazdaság fölénye egyre nő, a gépek alkalmazása egyre nagyobb méreteket ölt, a parasztgazdaság a pénztőke hurokjába kerül, hanyatlik és tönkremegy az elmaradt technika nyomása alatt. A mezőgazdaságban mások a kistermelés hanyatlásának formái, de maga a hanyatlás kétségtelen tény.

A kistermelést tönkretéve, a tőke a munka termelékenységének fokozódását idézi elő, és monopolhelyzetet teremt a legnagyobb tőkések egyesülései számára. A termelés maga egyre társadalmibbá válik, a munkások százezrei és milliói kapcsolódnak be a tervszerű gazdasági szervezetbe, — de a közös munka termékét elsajátítja a maroknyi tőkés. Nő a termelés anarchiája, egymást érik a válságok, egyre veszettebb a hajsza a piacok után, egyre bizonytalanabb a néptömegek megélhetése.

A tőkés rendszer, amikor a munkásoknak a tőkétől való függését fokozza, egyszersmind létrehozza az egyesített munka óriási hatalmát.

Marx végigkísérte a kapitalizmus fejlődését az árugazdaság első csíráitól, az egyszerű cserétől, legmagasabb formájáig, a nagyüzemi termelésig.

S valamennyi kapitalista ország tapasztalatai, a régieké és az újaké egyaránt, évről évre mind több és több munkásnak mutatják meg szemléltetően Marx e tanításának helyességét.

A kapitalizmus az egész világon győzött, de ez a győzelem csak előjátéka a munka győzelmének a tőke fölött.

Amikor a jobbágyrendszert megdöntötték és világra jött a „szabad” kapitalista társadalom — legott kitűnt, hogy ez a szabadság nem más, mint a dolgozók elnyomásának és kizsákmányolásának új rendszere. Nyomban különféle szocialista tanok keletkeztek, mint ennek az elnyomásnak tükröződései, és mint tiltakozás ellene. Ámde a kezdeti szocializmus utópikus szocializmus volt. Bírálta a kapitalista társadalmat, elítélte, átkozta, megsemmisüléséről álmodozott, egy jobb rendről képzelgett, igyekezett meggyőzni a gazdagokat a kizsákmányolási erkölcstelenségéről.

Az utópikus szocializmus azonban nem tudta megmutatni az igazi kivezető utat. Nem tudta sem a kapitalista bérrabság lényegét megmagyarázni, sem a kapitalizmus fejlődésének törvényeit feltárni, sem azt a társadalmi erőt megtalálni, amely képes arra, hogy egy új társadalom alkotója legyen.

Közben azok a viharos forradalmak, amelyek a hűbériség, a jobbágyrendszer bukásával Európában mindenütt és főleg Franciaországban együtt jártak, mind szembeötlőbben tárták fel az osztályok harcát, mint az egész fejlődés alapját és mozgatóerejét.

A politikai szabadság egyetlen győzelmét sem vívták ki a jobbágytartók osztálya felett anélkül, hogy ne kellett volna elkeseredett ellenállással megküzdeni. Egyetlen kapitalista ország sem alakult ki többé vagy kevésbé szabad demokratikus alapon anélkül, hogy a tőkéstársadalom különböző osztályai élethalálharcot ne vívtak volna egymással.

Marx zsenialitása abban áll, hogy ebből mindenki másnál előbb tudta levonni és következetesen keresztülvinni azt a tanulságot, amelyre a világtörténelem tanít. Ez a tanulság az osztályharcról szóló tanítás.

Az emberek a politikában mindig az ámítás és önámítás együgyű áldozatai voltak és lesznek, amíg meg nem tanulják azt, hogy akármelyik erkölcsi, vallási, politikai és szociális frázis, nyilatkozat, ígéret mögött felismerjék az egyik vagy a másik osztály érdekeit. A reformok és javítgatások híveit a régi rend védelmezői mindig rá fogják szedni, amíg azok meg nem értik, hogy minden régi intézmény, bármily képtelenek és rothadtnak lássék is, egyik vagy másik uralkodó osztály erejére támaszkodik. Arra pedig, hogy ezeknek az osztályoknak az ellenállását megtörjük, csak egy mód van: meg kell találni magában a bennünket környező társadalomban, fel kell világosítani és harcra kell szervezni azokat az erőket, amelyek olyan erővé válhatnak – és társadalmi helyzetüknél fogva olyan erővé kell válniok -, mely képes arra, hogy a régit elsöpörje, s az újat megalkossa.

Csakis Marx filozófiai materializmusa mutatta meg a proletariátusnak a kivezető utat abból a szellemi rabságból, amelyben az összes elnyomott osztályok mindmáig tengődtek. Csakis Marx gazdasági elmélete magyarázta meg a proletariátus valódi helyzetét a kapitalizmus általános rendjében.

Szerte a világon — Amerikától Japánig és Svédországtól Dél-Afrikáig — sokasodnak a proletariátus önálló szervezetei. A proletariátus pedig, osztályharcát folytatva, felvilágosul és nevelődik, megszabadul a polgári társadalom előítéleteitől, egyre szorosabban tömörül, s megtanulja helyesen felbecsülni sikereit, megedzi erőit és feltartóztathatatlanul növekszik.”
 (idézet: – Lenin Válogatott Művei 1. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!