“Orbánok…” bővebben

"/>

Orbánok…

Orbán Viktor Mihály

Az interneten szörfözve néha meglepő oldalakra juthat az ember. Elég, ha valamiért az Orbán névre keres, egyszer csak váratlanul felbukkanhat egy családnévkutató Orban honlapja. André Orban az Orbán név előfordulásait, eredetét és útját igyekszik követni a világban, így összegyűjtötte, rendszerezte, majd az érdeklődők számára elérhetővé tette kutatásainak fontosabb eredményeit. Ezek egy részét könnyű ellenőrizni, más részük családok, barátok elbeszélésein, véleményén alapul, vagy a szerző saját spekulációja, tehát nehezen vagy sehogyan sem erősíthetők meg egyéb forrásokból. Megint mások ellenőrzése hosszabb utánajárást igényelne. A Bal-Rad pusztán érdekességként mutatja be, mire jutott a lap gazdája a nevével kapcsolatban.

Az Orbán nevűek főbb származási helyei

André munkájából néhány nagyobb forrás látszik körvonalazódni e tekintetben: Erdély, Vajdaság, Belgium, Spanyolország területei. Még megerősítésre váró információja alapján egy hollandiai, Oirban nevű család eredete a francia hugenottákig nyúlik vissza. Ami a magyar gyökerekkel (is) bíró Orbánokat illeti, a nevük szerinte Erdélyből ered. Megjegyzi, hogy általában székely névnek tartják, és Szekelyudvarhelyen nagyon sok Orbán él. Más forrásai, melyeket sajnos nem nevez meg, a Vajdaságot említik az Orbán névvel kapcsolatban, egy szokatlan családi történet pedig spanyol Orbánokról szól, akik az inkvizíció elől menekültek az akkori Magyarországra (ez a kereszténynek megmaradtak mellett gyakran az eredetileg zsidó vagy muzulmán conversókat is érintette). Néhány, részben magyar eredetű Orbán őse a mai Belgium területéről (Liège) érkezhetett Erdélybe André anyagai szerint, ugyanis itt a 16. században protestánsüldözés kezdődött spanyol (Habsburg) hatásra. Mások ősei ugyaninnen a 19. században, az ottani acélipar fellendülésének idején kerültek át egyes országokba, köztük Magyarországra (de Svédországba és az Amerikai Egyesült Államokba is). Megemlíti még, hogy Magyarországon a legtöbb Orbán székely/erdélyi eredetű, és többségükben protestánsok, mintsem katolikusok. Néhányan zsidók. Az Orbán név legnagyobb sűrűséggel Magyarország nyugati, Ausztriához közeli területein fordul elő, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben. Pl. a szerző szerint a Szombathely (inkább Vasvár) közelében fekvő Oszkó temetője tele van Orbánok keresztjeivel és sírhelyeivel. Szintén sok Orbán él a déli, Szerbiával és Horvátországgal határos részeken. Az Orbánok között gyakori volt a kulák, néhányan viszont nemesi gyökerűek.

Az Orbán név eredete

Kétségtelenül a legvalószínűbb etimológiai fejtegetés szerint az Orbán név a latin urbanus (városlakó) szóból jön. Ebből lett rövidüléssel az Urban, ill. a francia Urbain (mely ma vezeték- és keresztnév is), valamint Vallóniában az Orban. A magyar Orbán ugyanebből a latin szóból származhat. Eredetileg keresztény név volt (lásd: I. (Szent) Orbán (Urban) pápa, a szőlő és bor védőszentje), majd vezetéknév is lett. Néhány ötlet szerint Magyarországon az orr és a bán szavak összetételéből keletkezett, de ez komolytalannak tűnik. A szerző magyar barátja az egykori Szilágy vármegyében fekvő Orbó település lakóját említette, mint lehetséges névadási mintát. Megint egy másik, szintén nem igazán meggyőző, bár a magyarok számára árulkodó történet a városról városra járó, vándorló szemfényvesztők megnevezésére utal ezzel a szóval, méghozzá Erdélyben.
Spanyolországban, azon belül is Galiciában (Észak-Spanyolország nyugati részén) többek között egy falu neve Orbán.

Néhány Orbán a történelemben

Mi most – a szerzővel ellentétben – csak Belgium és Magyarország területéről szemezgetünk. André anyaga alapján az Orbán név legrégebbi, általa ismert említése Liège egyik polgármesteréhez, Renwart Orbanhoz kötődik, aki 1403-tól 1404-ig töltötte be ezt a tisztséget. Magyar oldalról elég szorosan követi őt egy Orbán nevű zsoldos ágyúmester, aki félelmetes, a kor szokásos teljesítményét meghaladó, kifejezetten e célra öntött ágyúival segített II. Mehmed oszmán szultánnak Konstantinápoly bevételében (1453-ban), ami egyben a kereszténység keleti védőbástyájának leomlását is jelentette (viszont ezzel később lehetőség nyílt az oroszok számára e szerep átvételére). Ez az Orbán nevú személy a történet szerint készített egy szuperágyút is, amelyet a görögök Bazilika néven emlegettek. A hatalmas fegyver csak néhányszor szólalt meg egy-egy nap során, de pusztító ereje, lélektani hatása félelmetes volt. Ám ugyanígy a kockázata is. Egy alkalommal az ágyú szétrepedt, a robbanás pedig több embert megölt vagy megsebesített, beleértve Orbánt is, méghozzá a szultán szeme előtt. Akit részletesebben érdekel, maga is elolvashatja például itt.

És végül van nekünk egy hétpróbás miniszterelnökünk, Orbán Viktor Mihály (igen, kapott egy harmadik nevet is, ami egy harcos arkangyalét idézi, bár messze van attól, hogy angyal legyen). A Geni Family Tree oldal szerint, már amennyiben hihetünk a honlapra felvitt adatoknak, Viktorunk Győző fia, aki Mihály fia, aki János fia, aki idősebb János fia, aki Pál fia, aki Ferenc fia, aki pedig 1741 és 1799 között születhetett valamikor. Hiába, a családot ezek szerint sújtja a szokásos magyar átok, vagyis a többséghez hasonlóan valamikor a török utáni időkben kezdődik a visszakövethető családi történelem, hacsak nem ismernek olyasmit, ami nem tartozik a nyilvánosságra. Oroszlányi gyökerűek, erről a településről pedig kikereshető, hogy a török alatt elnéptelenedett, majd a munkaerőre vágyó Eszterházyak az ország északi (a mai Szlovákia) területéről hívtak oda telepeseket az 1700-as években. Ha a család legrégebbi ismert őse tőlük származik, akkor igen jó eséllyel ennek az Orbán famíliának is a „közeli” Erdélyben érdemes keresni a távolabbi gyökereit. De ne csodálkozzunk, ha miniszterelnökünk összeköti a kellemeset a hasznossal, és pénzt küld a határon túli (lehetséges) rokonoknak, ugyanakkor megkülönböztetett figyelemmel kíséri a cigánytelepek szavazatait, barátkozik a törökök legújabb szultánjával, kvázi szövetséget köt Izraellel, a Nyugathoz fűzi az általa irányított országot, és hadakozik Brüsszellel! A lépések politikai hasznán túl ezekkel biztosra mehet, hiszen a múlt nála viszonylag hamar az idő homályába vész.

[Fergeteg]

[A legfelső kép Bertrand Daullé rajza.]

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

“Orbánok…” bejegyzéshez 4 hozzászólás

    1. Skaynet szerint Orbán Viktor fogyatékos.
      A számitogépek nem szoltak tévedni,azért bizzák rájuk az atoerömüvek vezérlését.

      Nekem nem tisztem felülbirálni egy számitogép végeredményét kalkulácioja alapján. 🙂

  1. Valamelyik (Talán a Balatonakali.) Tsz elnököt telefonhoz hívta a titkárnője azzal, hogy “Interurbán Pápa!”
    Amikor a füléhez kapta a telefont a szerencsétlen, lányos zavarában dicsértessék a Jézus Krisztussal köszönt!

    Egyébként mit számít akkor Orbán nevének eredete, ha itt a Bal-rad olvasói szerint Orsós volt eredetileg?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com