Eltapsolt romamilliárdok: nem bír a NAV az évszázad bűnügyével
Kifogott a NAV-on a Híd a munka világába program elsíbolt milliárdjai utáni nyomozás, az még mindig folyik ugyanis, értesült a hvg.hu.
Láthatóan nem bír megbirkózni a NAV a Híd a munka világába üggyel: az ORÖ által eltapsolt 1,6 milliárd forint utáni nyomozás, a felelősök megtalálása meghaladja az erejét. Mással nem magyarázható ugyanis, hogy még mindig nem zárták le a nyomozást.
Érdeklődésünkre ugyanis azt a választ adta a saját arcképes csokival kedveskedő Tállai András vezette adóhatóság, hogy ugyanaz a helyzet, mint augusztus 29-én. Akkor is azt mondták, hogy még tart a nyomozás, és addig semmit nem mondhatnak róla.
Elképesztő szövevényes lehet az ügy, ha a NAV az év eleje óta nem jut dűlőre. Pedig a BRFK-nál is tettek feljelentést, a rendőrség is nyomoz április óta. A hatóság azonban a megfeszített munka ellenére képtelenek eljutni a vádemelés küszöbére.
Pedig az ügy első ránézésre nem tűnik bonyolultnak: az Emmi a Társadalmi megújulás operatív program keretében a Híd a munka világába című projektre adott volna 4,9 milliárd forintot. De miután kiderült, hogy a projektben kizárólag Farkas Flóriánhoz közeli emberek kaptak munkát, pontosabban fizetést, illetve az ORÖ irodát, autókat, bútorokat, informatikai eszközöket és tanulmányokat vett összesen sok százmillió forint értékben, az Emmi leállította a pénz folyósítását. Az elköltött 1,6 milliárd forintot megpróbálta visszaszerezni, sikertelenül.
Farkas Flórián továbbra is ott ül a Parlamentben a Fidesz-frakcióban, a RomNet értesülései szerint a kormány melletti, ötezres szimpátiatüntetést szervez, pártja, a Lungo Drom pedig ismét a Fidesz választási partnere lett. Ahogy Orbán Viktor fogalmazott 2011-ben: „Mindannyian azt akarjuk (…), hogy Magyarországon ne lehessen többé visszaélni a hatalommal, ne lehessen kibújni a törvények alól.(…) a jövő nemzedék számára az lesz a példa, amit mi most mutatunk.”
(HVG)
Bal-Rad komm: Az ország elsikkasztásának módjára sem kíváncsi a magyar nép. Saját történelmének legnagyobb – a népet közvetlenül érintő – bűntettére.
Persze ez sem igaz így! Kíváncsi rá, de belefáradt hogy rablókat tud csak megbízni a tolvaj kilétének fölkutatásával.
A legnagyobb probléma viszont az, hogy nincs a politikai horizonton olyan politikai erő, amely nem öncélúan akarná földeríteni az elkövetett hazáárulást és népellenes bűncselekményeket.
Márpedig mindaddig, amíg CSAK „EZEK” követelik a MÁSIK ÁLTAL elkövetett bűncselekmények földerítését, addig ne várjunk semmi érdemlegesre! Amíg egy szeletke csokival elnyomható az érdeklődés…
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Döbrögi: Magyarország történetében először fizetünk nyugdíjprémiumot
Először Magyarország történetében nyugdíjprémiumot fizet a kormány novemberben, ilyen még nem volt, ez egy előrelépés – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Idősek Tanácsa ülésen, az Országházban. A miniszterelnök kiemelte: „Olyan országot akarunk építeni, amelyben minden nemzedéknek megvan a maga helye, egy többgenerációs Magyarországban gondolkodunk”
A kormányfő a tanácskozáson közölte azt is: javasolják, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is kapjanak karácsony előtt 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok. A nyugdíjprémiumról szólva Orbán Viktor elmondta: a kiszámításának alapja a 4,1 százalékra tervezett gazdasági növekedés.
A háttere pedig az, hogy ha a gazdaság jól teljesít – 3,5 százalék fölött -, akkor abból az egész országnak többlete keletkezik, amiből a nyugdíjasoknak is részesülniük kell, mert „ha sikeres az ország aktív része, akkor legyen sikeres a már inaktív része is”, hiszen az ő munkájuk hozzájárult a most aktívak sikeréhez – fejtette ki.
Beszélt arról is, hogy 2018-ra 4,3 százalékos bővülést terveznek, így „jó reményünk van arra, hogy (…) 2018-ban is lesz nyugdíjprémium”, vagyis várhatóan nem egy egyszeri eseményről van szó. A kormány terve egyébként az, hogy a gazdaság növekedése tartósan 3-5 százalék között legyen, sőt egyszer érje el az 5 százalék fölötti szintet is – közölte. A miniszterelnök felidézte, 2010-ben megállapodást kötöttek a nyugdíjasokkal arról, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét, amit sikerült tartani, sőt szerény növekedés is történt.
Azt is kiemelte, hogy az államadósság minden évben csökken, a nyugdíjakat nem hitelből fizetik és emelik, hanem az ország saját teljesítményéből. Az ülésen Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kifejtette: a kormány azt javasolja, hogy ne csak azok kapják meg a nyugdíjprémiumot, akiknek törvény szerint járna, hanem mindenki, aki nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesül.
A kiszámításáról elmondta: a nyugdíjprémium maximuma 12 ezer forint, amit egy átlagnyugdíjas meg is kap. A prémiumon felül kiegészítő nyugdíjemelést is fizetnek, ami egy 118 ezer forintos átlagnyugdíjnál több mint 11 ezer forintot jelent. Így egy átlagnyugdíjas mintegy 23 ezer forinttal kap többet novemberben, mint amennyi esedékes lenne – közölte Novák Katalin. Orbán Viktor a nyugdíjemeléssel kapcsolatban megjegyezte, hogy januártól 3 százalékos inflációval számolnak, ami ugyanilyen mértékű nyugdíjemelést is jelent jövőre.
(profitline)
Bal-Rad komm: „…A prémiumon felül kiegészítő nyugdíjemelést is fizetnek, ami egy 118 ezer forintos átlagnyugdíjnál…”
– Hm! A Jóistennek sem hajlandóak leszokni az „átlagosdi” emlegetéséről. Amiben ugye benne van a nagyon sok nagyon kevés, és a kevés nagyon sok!
Döbrögi azon egyéb hazugságairól, hogy csökken az államadósság, az ország „SAJÁT TELJESÍTMÉNYÉBŐL…”, meg hogy MAGYARORSZÁG! – stb, már nem is érdemes beszélni.
Vetíti ezt azoknak az idős embereknek, akik aktív koruk első szakaszában VALÓBAN ILYEN TÉNYEKHEZ voltak hozzászokva! És akik nem is értik, hogy az unokák miért mennek el külországba dolgozni. Amikor itt minden olyan remek!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Terrorcselekménnyel fenyegetés miatt már hat bíróság által megfogalmazott felmentés után a Kúria márki zoltán tanácsában az ügyet négy év után visszatette első fokra.
márki szerint az orbánnak írt levelekben, és a háza előtt megfogalmazott videóban megjelenő „erőszak” nem maradhat büntetlenül. Gyakorlatilag arra utasította a bíróságokat, hogy ha nem is terrorcselekménnyel fenyegetésben, de valamilyen törvényi tényállás alapján találjanak bűnösnek.
Már másodszor végig hallgatva az indoklásnak nevezett spirituális szeánszot megfogalmaztam egy kérdése: „Még ha szerinte nem is maradhat büntetlen az erőszak emlegetése, milyen tényállás alapján ítéljenek el a bíróságok, ha nem meríti ki egyiket sem?” – A folytatásban megtudjuk, hogy lesz-e ehhez gusztusa a bíróságoknak.
Úgy tűnik márki zoltánnak nem sikerült felülemelkedni a saját, vagy a hatalom által sugallt félelmeken. Az ő keblében ott lakozott a pártosság az előítélet, és az ügyet sem volt hajlandó kelő részletességgel megvizsgálni. Átsiklott egy fontos ügyészségi csúsztatáson a tényállást illetően.
Tehát Majláth György Országbíró 1882-es beszéde szerint márki zoltán nem ütötte meg a mértéket.
Hat bíróság kimondta, hogy nem volt konkrét fenyegetés. – márki szerint volt.
Hat bíróság megállapította a bűncselekmény hiányát. – márki bűncselekményt lát.
Hat bíróság úgy gondolta, hogy amit tettem, az nem veszélyes a társadalomra. – márki szerint veszélyes.
Kíváncsian várom az írásos végzést. Vajon abban is annyi elvont fogalom lesz-e mint volt a szóbeli indoklásban.
Ide sorolom az aktív rágondolást, vagy a rágondolás hiányát, az akaratmegnyilvánulások elméletét, vagy hogy a levelekből ő is részleteket ragadott ki, mint tette ezt az ügyészség.
Ki fog-e domborodni, hogy nem párbeszédre hívtam orbán viktort, hanem párharcra. Ami márki szerint büntetendő.
Találkozunk-e az írásos anyagban is a kényszerítő célzattal, ami büntetőtörvénykönyvi tényállásokon felül büntethetővé teszi a véleménynyilvánítást?
Vajon megtudjuk-e az írásos végzésből, hogy mit értett márki azon, hogy a tett többet ér a szónál? Mert ugye én is ezt vallom, csak ebben az ügyben a tett azért maradt el, mert lecsuktak. És így valódi szándék is csak találgatás maradt. A szavakat meg lehet így és úgy is érteni.
Vajon valakit el lehet-e ítélni találgatás miatt? Vagy az miatt, mert márki zoltán kúriai bíró retteg bármilyen erőszak említésétől? Még ha az megtörtént is korábban mondjuk Görögországban?
Vagy el lehet-e ítélni valakit tényállás hiányában, csak azért mert attól komoly a fenyegetés, hogy egy bank jelentett fel, vagy, hogy a rendőrség intézkedett?
Nehezen tudom elképzelni, hogy egy főbíró magától kampányoljon ennyire vadul egy véleménynyilvánító bűnösségének a megállapításáért.
Gyakorlatilag készült egy újabb vádirat. Jót fogunk szórakozni az új eljárásban.
Aztán a végén mindenre fény derült. Lehet, hogy pár napja együtt bulizott márki aradszkival egy fidesz-kdnp-s spirituális éjszakán. Hiszen a sorosi sátánista terv után márki is bűnös gondolatok emlegetésével zárta a fé órás indoklását.
Ő lealább hozzátette, hogy a bűnös gondolat akkor lesz büntethető, ha nyilvánosságra kerül.
Úgy gondolom, hogy márki zoltán nem járult hozzá, hogy a bíróságok közbizalmi indexe javuljon.
Már csak azért sem, mert kevesen hittek abban, hogy nem előre megírt végzést olvasott fel. Szinte mindenki kétségbe vonta, hogy a fél órás indoklást a háromnegyed órás szünetben tudták hárman megalkotni, és legépeltetni.
Anita kérdése: „Ha annyira konkrét volt a fenyegetés, akkor hogy lehet, hogy utána még két hétig tudtunk sátorozni orbán háza előtt, és minden reggel pár méterre tőle tudta az állítólagos terrorista is elmondhatta az állítólag konkrétan megfenyegetett miniszterelnöknek, hogy a végrehajtásokat és kilakoltatásokat le kell állítani?”
Természetesen nem hagytuk szó nélkül a hat bíróságot lealázó végzést. A véleményünket rögzítő videót hamarosan a lejátszási lista után kapcsoljuk.
A Kúria épületében uralkodó állapotokról az alábbi videókból tudsz tájékozódni:
Ma 2017 október 19. csütörtök van. Az év 292. (szökőévben 293. napja a Gergely-naptár szerint.)
Az évből még 7 nap van hátra. (Rohan az idő!)
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: NÁNDOR, ALÁRD, BERÉNY, FEDERIKA, FERDINÁND, FERNANDÓ, FRIDA, FRIDERIKA, IZSÁK, JOEL, LAURA, LAURETTA, LORA, LORELLE, LORETT, LÚCIUSZ, PÁL, PÁVEL, PÉTER, PETŐ és PÓSA nevű olvasóit!
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
Október 19-én nagy dolgok estek meg a történelem során:
i. e. 202 – A zamai csatában a Római Köztársaság döntő győzelmet arat a Hannibal vezette karthágóiak ellen, ezzel véget ér a második pun háború.
1287 – VII. Bohemond gyermektelen halálával a húga, Lúcia megörökölte a Tripoliszi Grófságot, valamint az antiochiai hercegi címet. Lúcia ekkor a Nápolyi (Szicíliai) Királyságban tartózkodott, így Bohemond és Lúcia anyjának, Szibilla özvegy hercegnének ajánlották fel a kormányzást, aki már fia kiskorúsága idején is vitte a kormányrudat, de nézeteltérés alakult ki a hercegné és a város vezetése között, ezért Szibilla lemondott a hatalomról, és hazájába, Kis-Örményországba távozott.
1448 – A második rigómezei csatában Hunyadi János hadereje, Brankovics György szerb despota árulása révén súlyos vereséget szenved a II. Murád szultán vezette török haderőtől. Hunyadi maga is Brankovics fogságába kerül.
1505 – II. Ferdinánd aragóniai király eljegyzi Foix Germána navarrai királyi hercegnőt Blois-ban.
1813 – A népek csatájának vége Lipcsénél: Napóleon császár vereséget szenved a porosz–osztrák–orosz koalíció hadseregeitől.
1941 – A német hadsereg közeledése miatt Moszkvában kihirdetik az ostromállapotot.
1944 – Befejeződik az október 6-a óta tartó debreceni tankcsata a szovjet haderő győzelmével.
1947 – Magyarországon bevezetik a totót. E nap mérkőzéseire lehet először fogadni.
1950 – Tibetet felszabadítják a Kínai Népköztársaság csapatai.
1956 – Moszkvában elrendelik a harckészültséget a Magyarországon állomásozó szovjet különleges hadtestnél és a Baltikumi Katonai Körzetbe tartozó katonai erőknél (többek között a magyar ellenforradalom leverésében később részt vevő 7. légideszant–gárdahadosztálynál is).
1984 – Richter Richárd ámokfutása a Csillag börtönben
1988 – Kirobban a Jugoszláv válság, miután a Jugoszlávia Kommunista Pártja Központi Bizottságának rendkívüli ülésén leváltják Dusan Ckrebić-ot, és helyette Slobodan Milošević szerb pártvezetőt választják meg.
2003 – II. János Pál pápa boldoggá avatja Teréz anyát.
Október 19-én a történelem menetére nagy befolyással biró egyének születtek:
1433 – Marsilio Ficino itáliai orvos, filozófus és humanista († 1499)
1858 – George Albert Boulenger brit zoológus és ichthiológus († 1937)
1916 – Vészi Endre Kossuth-díjas író, költő († 1987)
1927 – Jean-Marie Bastien-Thiry francia alezredes, a De Gaulle elnök elleni merénylet szervezője († 1963)
1929 – Burger Kálmán magyar kémikus, egyetemi tanár, az MTA tagja († 2000)
1929 – Mihail Petrovics Szimonov szovjet-orosz mérnök, repülőgép-tervező († 2011)
1939 – Vu Tien-ming kínai filmrendező, producer († 2014)
1942 – Dr. Medgyessy Péter politikus, Magyarország miniszterelnöke
1989 – Janicsák Veca magyar énekesnő
1990 – Pere Tutusaus spanyol motorversenyző
Viszont ezen a napon is meghaltak történelemformáló egyének:
1287 – VII. Bohemond antiochiai herceg (* 1260/62)
1587 – Francesco de’ Medici Toszkána nagyhercege (* 1541)
1678 – Samuel van Hoogstraten, a holland aranykor ismert képzőművésze (* 1627)
1745 – Jonathan Swift ír–angol szárm. író, a „Gulliver” szerzője (* 1667)
1910 – Luigi Lucheni olasz anarchista, Erzsébet császárné és királyné gyilkosa (* 1873)
1931 – Szentgyörgyi István színész, rendező (* 1842)
2003 – Alija Izetbegović Bosznia-Hercegovina elnöke (* 1925)
2003 – Nello Pagani olasz autóversenyző (* 1911)
2007 – Mészáros András magyar karikaturista, grafikus, könyvillusztrátor, Munkácsy-díjas, érdemes művész (* 1922)
Ha nem lenne ma Bulgáriában Rilai Szent János, az ország védőszentjének ünnepe, Albániában meg Teréz anya napja, hát dögunalomlenne a mai nap!
Staffan de Mistura Szíria-ügyi főmegbízott Moszkvában tárgyalt. Szergej Lavrov és Szergej Sojgu tájékoztatták az állapotokról.
Issam Zahreddin tábornok, a szír Köztársasági Gárda 104. brigádjának a parancsnoka volt, ma az Eufrátesz Deir ez-Zor környéki szakaszának egyik szigetén autójával aknára futott. 56. éves volt.
Ma bemutatkozott a környéken az orosz hadsereg legújabb szerzeménye, a „Kátrány”! A Ka-52K típusú harci helikopter. A rémkalifátus elleni végjátékban ez a ketyere is szerepet kap.
Amerikai katonai és politikai szakértők úgy vélik, hogy az USA hamarosan végzetes lépésre szánhatja rá magát. Aggasztó ütemű ugyanis az Eufrátesz keleti partja menti szír előnyomulás mértéke.
A kurdok már óriási hátrányba kerültek az olajmezőkért zajló versenyfutásban. Ezért aztán az amerikaiak ha szeretnék megkaparintani a vidéket, le kell hogy zárják a légteret a folyótól keletre az orosz és a szír légierő gépei előtt. Ennek ugyan megvan a szükséges technikai feltétele, csak éppen jogszerű hivatkozási alapja nincs. Na meg kockázatai is vannak.
Ma meg már fitogtatták is magukat. Abu-Kemalt bombázták az iraki határnál. A város kalifátusista kézen van. Viszont szokás szerint nem a martalócokat bombázták, hanem a civileket. Min. 23 a halottak száma.
Eközben a szír hadsereg támadóéke vad iramban halad délkeleti irányba a folyó jobb partján. Abu-Kemal felé.
Az amerikai külügy a spakulációk hallatára hadba küldte Heather Nauert szóvivőt. A bögyöske igyekezett mindenkit megnyugtatni: az USA-nak a leghőbb vágya a béke és a szeretet.
Idlib latorrezervátumban Kardigan armadája tartós ott-tartózkodásra rendezkedik be. Egy helikopterbázison verték föl a főhadiszállás sátrait. Nyugodt, csendes hely.
„Esemény” volt ma ismét Irakban a kurdok és az iraki hadsereg között.
Moszul környékén egy gátnál csaptak össze az iraki hasereg katonái a kurdokkal.
Iraki katoni források tájékoztatása szerint az összecsapás a felek közötti nem megfelelő koordináció miatt bontakozott ki.
Az üzekedésnek legalább tíz halottja van.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Minden harmadik magyarnak gondot okoz az élelmiszerek beszerzése
Sokan azért kérik felvételüket bentlakásos intézményekbe, hogy legalább az élelemhez hozzájuthassanak. Közel 30 ezren várakoznak csak arra, hogy idősek otthonába, szociális gondozásba felvegyék őket- sorolta Szabó Tímea az ATV Start című műsorában.
Közel 30 ezren regisztráltak és várakoznak idősek otthonába, szociális gondozásba való felvételre- mondta az ATV Start című műsorában Szabó Tímea a szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából.
A Párbeszéd társelnöke arról is beszélt, hogy pártjuk programjában szerepel az alapnyugdíj bevezetése, amit 60 ezer forintban állapítottak meg. „Igaz, ez kevés a 88 ezer forintos létminimumhoz képest – vélekedett Szabó – de aki csak 28-33 ezer forintot kap havonta, annak ez is nagy segítség lenne”. Hozzátette: sokan azért kérik a felvételüket bentlakásos intézménybe, mert úgy jobban biztosítva lenne legalább az élelemhez jutásuk.
Az OECD felmérések szerint Magyarországon a lakosság egyharmadának van élelmiszer vásárlási problémája. Csak Törökország és Mexikó előz meg bennünket, közölte a politikusnő.
Szociális ellátásokra, idősek, családosok, egyedülálló szülők megsegítésére sokkal többet kellene költeni, és a gyerekszegénység visszafordításán kellene dolgozni
– jelentette ki Szabó. Arról is beszélt, hogy a Párbeszéd a családi pótlékot 30 ezer forintra emelné, és kiemelt támogatást juttatna az egyszülős családoknak. Szabó Tímea elmondta, hogy a többi ellenzéki párttal különösebb egyeztetés nem volt, de azt mindenki látja, hova kell a támogatásoknak mennie.
Azt gondolja, hogy a Párbeszéd az egyetlen olyan párt, amelyik fillérre kiszámolta, hogyan lehetne tartósan fenntartani a legszegényebbek támogatása mellett azon dolgozók segítését is, akik csak 100-120 ezer forint fizetést visznek haza. Azt is elmondta, hogy ők a legmagasabb adókulcsot a 450 ezer forintos fizetéssel rendelkezőknél vezetnék be, de a lényeg a legkevesebbet keresők adóterheinek csökkentése.
Elfogadhatatlannak tartja, hogy egy 110 ezer forintot kereső ápolónő arányaiban ugyanakkora adót fizessen, mint Orbán Viktor. Megjegyezte, hogy szintén az OECD adatai szerint az összes ország közül a magyar kormány terheli a legmagasabb adóval a legkevesebbet keresőket. Úgy véli, azokat kell segíteni, akik nyolcórás munka mellett sem tudnak megélni a fizetésükből. Hozzátette: a kormánynak azok a próbálkozásai, mint a minimálbér és a garantált bérminimum felemelése, amely 108 ezer forint, nem segített. Aki 20-30 éve dolgozik, azoknak nem emelkedett a bére, ezért bérfeszültség is keletkezett.
A Párbeszéd arról beszél, hogy a nettó minimálbér nem lehet kevesebb, mint 150 ezer forint havonta – tudtuk meg Szabó Tímeától.
(atv)
Bal-Rad komm: Olyan szépen tudnak beszélni politikusaink a meglévő problémák fölsorolásakor, hogy sírni támad kedvünk.
DE A PROBLÉMÁK OKÁT NEM HAJLANDÓAK KIMONDANI! EZ PEDIG A RENDSZERVÁLTÁS!
Aminek politikai bűnbandáink egytől-egyig nyertesei voltak! Csakhát az ország…-és népe!
Az országot elsikkasztották, a népet nyomorba lökték! ŐK! – mindannyian! Nem csak X-párt vagy Y-politikus! Közös munkájuk „eredménye” az, amit most igyekeznek egymás nyakába varrni.
No és persze az igérgetések! Hogy bezzeg ők…!
Amikor ilyen nyafogós-kárhoztatós-igérgetős-álszent öntömjénezésekről látunk-hallunk-olvasunk, „EZEK” el sem tudják képzelni, hogy micsoda ingerenciákat váltanak ki a tisztességes emberekből. Undort és haragot.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Kijevben tovább izgatják magukat a „mihomajdanovcik”. A Rada előttiek a bent lévőket ócsárolják. Odabennt sem nyugodtabb a helyzet! Ők meg a kintieket szidják.
Politikai elemzők úgy vélik, hogy Gázos Kapelman Julcsa kifarolt Miho mögül! Fölbuzdította, és most cserben hagyta Szakácsvilit. Jobban mondva sorsára.
„Ukrajnában a helyzet messze nem stabil, és ez nyilvánvaló tény. Figyeljük, hogy mi történik ott…” – nyilatkozta ma délelőtt Moszkvában Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtószolgálatának vezetője egy sajtótájékoztatón, amelyen az újabb kijevi fölfordulásról kérdezték.
Egy Dmitrij Gordon nevezetű ukrán újságíró megbízható értesüléseire hivatkozva azt nyilatkozta, hogy Washington már nagyon unja Kijev bohóckodásait, és kiválasztott két NEVES ÉS ISMERT UKRÁN személyiséget, amelyek közül az egyik Maradék-Ukraja Főfelügyelője – értsd: elnöke – lesz. Neveket ez a Dmitrij Gordon nem volt hajlandó mondani, csak annyit: Washington KISZEMELTJEI eddig semmilyen kapcsolatban nem álltak az eddig mindent ellopó és fölemésztő kijevi politikai gárdával, viszon útálják Oroszországot. A KIVÁLASZTOTTAKAT vad iramban trenírozzák-idomítják a Gazda elvárásai szerinti uralkodásra. Hogy melyikük lesz a „beköltöző”? – nem tudni.
Donbassz ostroma pedig a kijevi eseményektől függetlenül zajlik tovább! Hiszen a Kijevben marakodók abban egyetértenek, hogy azt folytatni kell! A vita a zsákmányon van.
A kijevi ATO-központban két pribék bebukását, hat másiknak pedig a súlyos megsebesülését ismerték be ma délelőtt. Ez az utóbbi 24 óra leltárja.
Trudovszkában ismét civil áldozata van a latortüzérség tombolásának. Egy 74 esztendős helyi öregember volt nem eléggé fürge.
Donyeck Petrovszkij kerületében egy 43 éves nő sebesült meg súlyosan. Ő se közlekedési balesetben.
Avgyejevkát meghintették a hoholok egy kis propagandaanyaggal. A drónról leszórt „értesítésen” mindössze ennyi áll: „Hamarosan jövünk!”
Az egyik fajtán James Mattis amerikai hadügyér látható. Mint aki hamarosan érkezik. Csapatai élén. Donbasszi vélekedések szerint illő komolyan venni reguláris amerikai csapatok fölbukkanását a Donbasszt ostromló latorhadban.
Ma délelőtt Jaszinovataját ágyúzta meg Valcman latortüzérsége.
Donyecktől kb. 20 kilométere Nyugatra van Kurahovo falu. Már több ott a latortank, mint a ház.
Debalcevotól mintegy 10 kilométerre pedig BM-21-es „Grad” üteg tűnt fel ma reggel.
A Szvetlodarszk-ív ukrán oldalán amúgy is nagy a mozgolódás.
Reggel óta zsong a légtér a latordrónoktól a frontok szinte teljes hosszán.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
25 százalékra csökkenő áfa, a felsőoktatásban ingyenes első év, a családi pótlék emelése, Paks 2 leállítása, egységes közlekedési kártya. Csak néhány olyan ígéret, amelyet a Momentum valóra váltana, ha jövőre kormányra kerülne. A tehetősebbek számára ugyan lenne adóemelés, de nem látszik, miből fizetné a Momentum az ígért intézkedéseket. Maratoni programbemutató show-t tartott a Momentum.
A Nolimpia kampány sikere óta folyamatosan kérdezgetik a Momentum vezetőit, hogy oké, de mit gondol a párt az egyes szakpolitikai kérdésekről. Hány adókulcsot vezetnének be? Mi lenne a kerítéssel, a családi támogatással vagy éppen a kollégiumi lakhatással?
A Momentum október 15-ig kért türelmet, és a határnapon, most vasárnap elő is állt egy maratoni programismertető show-val. A show nem pozitív vagy negatív minősítés, inkább arra utal, hogy a momentumosok láthatóan alaposan végiggondolták, hogy milyen szereposztással, milyen ütemben, milyen celeb-hozzászólókkal ismertetik a 364 oldalas programjukat (itt olvashatja az, aki szeretné részletesen).
A programbemutatón ugyanis megjelent, és röviden – biztató szavakkal – hozzá is szólt Bod Péter Ákos volt jegybankelnök (aki ugye 2006-ban pár napig a Fidesz miniszterelnök-jelöltje is volt), Jeszenszky Géza volt külügyminiszter (aki videóüzenetben azt mondta, hogy nagyon tetszik neki a Momentum programja, őt az MDF-programjára emlékezteti), Kincses Gyula volt egészségügyi államtitkár, illetve Raskó György volt MDF-es képviselő.
A 12 fejezetből álló programot több mint 100 momentumos írta 150 külső szakértő segítségével – mint megtudhattuk Orosz Anna elnökségi tagtól, aki már előre szabadkozott a várható kritikák miatt: „Ez a program nem tökéletes, de részletes, átgondolt, kidolgozott. És aki azt gondolja, tudja a helyes választ az összes problémára, nem mond igazat.”
A kritikákra márpedig biztosan számíthat a Momentum. És nemcsak azért, mert a rivális pártok és a baloldali értelmiség előszeretettel ragad ki és háborodik fel programpontokon, hanem azért is, mert a Momentum programját hallva, olvasva alaposan kiakad az ígéretszámláló. A párt az egyes szakterületeken olyan ígéreteket fogalmaz meg, amelyeket kormányra kerülve – nem is kell közgazdásznak vagy jósnak lenni – aligha tudna betartani. Annyiba kerülne ugyanis.
Csak a legfontosabb ígéretek, amelyek a két és fél órás bemutatón elhangoztak, és elég nagy költségvetési tételt jelentenének a kiadási oldalon:
-Az áfa csökkentése 27-ről 25 százalékra.
-A közösségi közlekedésben csúcsidőn kívül csökkentenék az árakat és csoportos kedvezményeket adnának.
-Az önkormányzati rendőrség létrehozása.
-Ingyenessé tennének minden felsőoktatási képzést az első tanévben.
-Kollégiumfejlesztés és megemelt ösztöndíjak a felsőoktatásban.
-A pedagógusok fizetésének megemelése.
-Paks 2 szerződéseinek felmondása, és a szél- és naperőművek telepítésének támogatása.
-Adó- és járulékkedvezményeket biztosítanának a startupoknak.
-Megszüntetnék a szolgáltató szektor különadóit.
-Megszüntetnék az energiaszektor különadóit.
-Növelnék a nyugdíjminimumot 35 000 forintra. (Most 28 800.)
-Az egészségügyi finanszírozás átalakítása. (Itt nem egyértelmű, hogy növelésről van szó.)
-Szabadnapok járnának a szűrővizsgálatokon való részvételért cserébe.
-A családok egy főre jutó jövedelmét 35 ezer forintra egészítenék ki. (Ahol nincs meg ennyi, és együttműködnek a családsegítővel.)
-Lakásfenntartási támogatás akár a rezsi 50 százalékáig.
-Megdupláznák a maximum adható gyedet.
-Akár 25 százalékkal emelnék a családi pótlékot.
-Állami múzeumok állandó kiállításainak ingyenessé tétele.
-Szociális uszodabérlet és 5000 forintos kultúrautalvány bevezetése.
A fenti lista messze nem teljes, de ebből is látszik, hogy ez a program tényleg úgy készülhetett, hogy a munkacsoportok a saját területükön eleresztették a fantáziájukat, és nem volt utána egy szigorú pénzügyminiszter-jelölt, aki megkérdezte volna: mégis miből?
A rendezvény végén azért elhangzott ez a kérdés, hogy miből finanszírozná a kiadásokat a Momentum. Orosz Anna pedig – mivel nyilván számított a kérdésre –, hosszan sorolta: nem költözne a Momentum-kormány a Várba, azt a projektet tehát leállítanák, hasonlóan szükségtelennek tartják a Budapest–Belgrád-vasútvonalat.
A Momentum stadionépítésre se költene. És a párt bevezetne egy új szja-kulcsot: 25 százalékos kulccsal adózna a legtehetősebb felső réteg. Tegyük hozzá, hogy ez utóbbitól eltekintve mindegyik egyszeri tétel a költségvetésben, vagyis csak az új szja-kulcs hoz minden évben bevételt a költségvetésbe, és aligha fedezi az áfacsökkentést, illetve a fizetés- és nyugdíjemeléseket.
Elvtelen és igénytelen lett a magyar politika
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a rendezvényen azt mondta a programról, hogy ez „egy történet és nem mese, mert ez a mesével ellentétben valósággá válhat”. A program emellett egy színvallás, hogy mit is gondol ez az „első szabad” generáció erről az országról.
Fekete-Győr szerint az elmúlt huszonhét év a beteljesületlen álmokról szólt, és Magyarország lemaradt a régiós versenytársakhoz képest. Ők viszont az országot a 21. századba repítik. Az előző fél évben sokan kinevették, amikor a Momentum programírása került szóba, de ez csak azt jelzi, hogy „elvtelen és igénytelen lett a magyar politika”.
Szerinte a legkevesebb, amit egy pártnak meg kell tenni, hogy írásba adja, mit tenne, ha kormányra kerülne. Egy párt politikáját ugyanis a programja határozza meg. Fekete-Győr szerint öt fontos alapelv jelenik meg a program összes fejezetében, ezeket így foglalta össze, jó pár nagyszabású ígéretet is külön bemutatva:
1. Generációnk megmentése: A cél, hogy ne menjenek a fiatalok külföldre. Azt ígérik, hogy top 100-ba kerülő egyetemet hoznak létre, könnyítik a vállalkozások alapítását, és bevezetik az eurót.
2. A 21. század megoldásai: Kivezetik a papíralapú számlázást. Bevezetik a törvényjavaslatok internetes vitáját, az összes állami szerződés megtalálható lesz a neten. Egyetlen közlekedési kártyát hoznak létre.
3. Leszámolás a korrupcióval: Elszámoltatják a jelenlegi politikusokat. „Jelenleg a haza szétlopása a felemelkedés egyik legnagyobb gátja.” Felmondják Paks 2-t, csatlakoznának az európai ügyészséghez, a képviselők családtagjainak vagyonnyilatkozata is nyilvános lenne, a vagyonnyilatkozatban hazudni bűncselekménnyé válna.
4. Nagyobb Magyarországot: „Nem irredenta”, hanem bátor Magyarországot szeretne. Bővítenék a választójogot, külön egyéni választókerületek a határon túliaknak, a levélszavazás kibővítése. Az adó 1 százalékát határon túlra is fel lehetne ajánlani.
5. Segítséget minden családnak: „Senki nem kevesebb attól, hogy elváltak a szülei vagy két anyuka neveli.” Apahónapok bevezetése (az apák otthonmaradásának támogatása), gyermekeknek pánikgomb bevezetése.
Be lehet indítani az országot, csak becsületes, felkészült politikusok kellenek
– mondta Fekete-Győr a beszéde végén.
Maradna a kerítés
A rendezvény pár olyan kérdéssel zárult, amelyet a forgatókönyv szerint a közönség tett fel, de inkább arról van szó, hogy a Momentum milyen jelentős részt szeretett volna még kiemelni a programról. Az első kérdés a migráció ügye volt, vagyis hogy milyen migrációs politikát folytatna a párt.
A párt szerint a migrációs válság kezelésében az EU kudarcot vallott, és a párt migrációs politikájának három pillére a menedékkérők alapvető emberi jogainak biztosítása, az ország és a többi európai állam védelme, illetve a közös európai fellépés.
A Momentum meghagyná a déli határra emelt kerítést, bár javítana a kerítés őrzőinek ellátásán, és szükségtelennek tartják a folyamatos ellenőrzést. A határőrizetből emellett kivonnák a honvédséget.
(index)
Bal-Rad komm: Mit lehet erre mondani? Megvan! Azt mondják „EZEK IS”! – amit a magyarok hallani szeretnének! Ezt már megtanulták „AZOKTÓL”, hogy igérni-igérni-igérni! Szépet, jót! Ez hat!
Elvégre azt mégsem mondhatják, hogy: EMBEREK! Körkörös határzár, vízumkényszer és kiutazási tilalom! Államosítás, katonai közigazgatás, rendeleti kormányzás. Pénzreform, jegyrendszer, sok munka!
ORSZÁGÉPÍTÉS AZ ALAPOKTÓL! ÚJ ALKOTMÁNY! ÚJ TÁRSADALMI REND!
És tán harminc évvel a munka kezdete után, lehet majd lubickolni a strandokon. MINDENKI ÁLTAL MEGFIZETHETŐ JEGYEK ÁRÁN!
Jah! Még valami!
Mivelhogy kicsik vagyunk! – kéne még valami külső segítség is! VALÓDI SEGÍTSÉG!
Ha LENNE KILÁTÁSBAN egy ilyen, akkor lehetne írni programot! Több ezer oldalast!
De amíg MINDEN FELTÉTEL HIÁNYZIK! – jobb ha mindenki hallgat! Mert addig csak szagpolitikáról beszélhetünk!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Terrorizmus: az izraeli politikus szerint hazánk is készüljön a legrosszabbra
Több nyugati országban sokáig „mások problémájának” tekintették az öngyilkos merénylőket, és egyáltalán, a terrorizmus jelenségét, majd később szinte összeroppantak a merényletek súlya alatt – adott diagnózist a nyugat-európai terrorelhárításról Avi Dichter, az izraeli Külügyi és Védelmi Bizottság elnöke.
Dichter a terrorizmusról, valamint a magyar–izraeli kapcsolatokról tartott előadást a Külügyi és Külgazdasági Intézetben, és már a beszéde elején hangsúlyozta, milyen szoros kapcsolat van Magyarország és Izrael között, amelyet később a magyar külügyi bizottság elnöke, Németh Zsolt is megerősített. Sőt, nyolcadik szomszédunknak nevezte a közel-keleti országot.
Avi Dichter a terrorizmusról szólva kiemelte, mennyire fontos, hogy felkészüljünk azokra az eseményekre, amelyek nem kiszámíthatók és most még valószínűtlennek tűnhetnek. „Tévedés, hogy a terrorizmus ellen harcolunk. Legfeljebb elméletben, az egyetemeken” – mondta. „Valójában a terroristák ellen harcolunk és az igazság az, hogy őket, amikor támadnak, már csak letartóztatni, vagy megölni tudjuk – ezért kell megelőzni az ilyen próbálkozásokat. Úgy tűnik, hogy itt, Magyarországon azt gondolják, sosem lesz senki, aki robbanóanyagot csatol magára és felrobbantja magát. Remélem igazuk van, de jobb felkészülni a legrosszabbra is! És persze könnyen lehet, hogy nem történik majd semmi és akkor pénzt költöttek valamire, ami nem történt meg. De azt hiszem ha a terrorizmusról van szó, a pénz a legkisebb tényező” – figyelmeztetett.
Németh Zsolt egyfajta Contra-Aquincumként beszélt Izraelről (Contra-Aquincum a római kor egyik igen jelentős határállomása volt, a barbár hordák elleni védekezésre szolgált) amely fontos szerepet játszik Európa jövőjében. Szerinte Magyarországot és Izraelt most főként a biztonság fontosságának gondolata, valamint a terrorizmus elleni küzdelem köti össze. Mint mondta, nálunk a migráció jelensége még új, nem úgy, mint Izraelben, és az illegális bevándorlók ellen még csak két éve próbálunk küzdeni. Németh szerint egy közösségbe tartozunk most a közel-keleti országgal, amelytől sokat tanulhatunk, ami az ország biztonságát és fejlődését illeti.
(Forrás: mno)
Bal-Rad komm: „…Németh Zsolt egyfajta Contra-Aquincumként beszélt Izraelről (Contra-Aquincum a római kor egyik igen jelentős határállomása volt, a barbár hordák elleni védekezésre szolgált) amely fontos szerepet játszik Európa jövőjében…”
– Ez egy fölöttébb érdekes kijelentés a döbrögista külügyi potentáttól! Döbrögisztán vajdaság jövőjét illetően. Amin a pizsamájukon IS nemzetiszín kokárdát viselő nemmzetthess rajongóknak érdemes lenne eltűnődni!
Szándékos az „eltűnődni” fogalmazás. Mert hiszen a GONDOLKODÁS képessége nekik nem adatott meg.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Pekingben ma kezdetét vette a Kínai Kommunista Párt XIX. Kongresszusa.
Modern szocialista ország felépítéséről és egy új korszak elindításáról beszélt Hszi Csin-Ping kínai elnök ma a KKP ötévenként esedékes, és ma kezdődött egyhetes kongresszusát megnyitó, közel három órás beszédében.
Hszi Csi-Ping kifejtette, hogy Kína soha nem fogja lemásolni semelyik másik ország politikai rendszerét, viszont nyitott marad a világra.
Megfigyelők az elnök beszédét úgy értékelik, hogy a KKP szilárdan elkötelezte magát az ország politikai rendszerének liberalizációja ELLEN!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!