Ma 2017 október 27. péntek van. Az év 300. (szökőévben 301. napja a Gergely-naptár szerint.)
Majd meglátjuk milyen lesz az időjárás!
Az évből még 65 nap van hátra. (Rohan az idő!)
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: SZABINA, BESE, SALÓMÉ, SZABELLA, SZABRINA és SZAVELLA nevű olvasóit! (Csudálatos ősi magyar keresztnevek!)
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
Október 27-én nagy dolgok estek meg a történelem során:
1492 – Kolumbusz Kristóf felfedezi Kubát.
1502 – Zaragozában az Aragón Gyűlés II. Ferdinánd aragóniai király előterjesztésére Aragónia trónörökösévé nyilvánítja Ferdinánd legidősebb élő lányát, a gyűlésen személyesen megjelenő Aragóniai Johannát apja és férje, Habsburg Fülöp jelenlétében.
1540 – Leonard von Fels elfoglalja Visegrádot.
1553 – Kálvin máglyára küldi Szervét Mihály (eredeti nevén: Michel Servet, Miguel Serveto) spanyol orvost, jogászt és vallásfilozófust.
1806 – Napóleon csapataival beveszi Berlint.
1817 – I. Radama imerinai királyt Nagy-Britannia elismeri egész Madagaszkár királyának, ami a Madagaszkári Királyság megalapítását jelenti.
1933 – A magyar belügyminiszter betiltja a munkás szavaló- és dalkórusokat, azzal az indoklással, hogy azok kommunista irányítás és befolyás alatt állnak.
1961 – Mongólia és Mauritánia a ENSZ Biztonsági Tanácsának 102. és 103. tagjává válik.
1962 – A Szovjetunió a kubai rakétaválság megoldása ellenében a Törökországban telepített, a Szovjetunióra irányított amerikai rakéták leszerelését követeli.
2005 – Zavargások törnek ki Párizs külső kerületeiben, miután halálos áramütés ér két, a rendőrség elöl rejtőző fekete-afrikai tolvajt. Az összecsapások és gépjármű-gyújtogatások egész Franciaországra kiterjednek.
Október 27-én a történelem alakulására nagy hatással biró személyiségek születtek:
Ma Damaszkuszba érkezett az orosz elnök Szíria-különmegbízottja, Alekszandr Lavrentyev. Azonnal fogadta is Aszad elnök. Hogy miről tárgyaltak?-majd megtudjuk idővel. Egyelőre a kötelező udvarias nyilatkozatok állnak csak rendelkezésre.
Moszkvában az orosz külügy szóvivője, Marija Zaharova sajtótájékoztatót hívott össze nagy sebtében. A lélekszakadva összesereglő, és szenzációs bejelentést szimatoló zsurnaliszták kiábrándultak a hallottakon. Marija Zaharova közölte: „A Washington dirigálta nemzetközi koalíció ténykedése Szíriában illegális cselekmény.”
Az orosz államfő a Kremlben új katonai vezetők kinevezése alkalmából beszélt a Szíriában a rémkalifátus elleni sikeres légierő tevékenységéről. Elmondta azt is, hogy folyik a politikai előkészítő munkálatok a háború utáni időszak polgári megbékélési folyamat elősegítése érdekében.
Deir ez-Zor tartományban az Eufrátesz keleti partján az SDF minden ellenállás nélkül veszi birtokba az olajlelőhelyeket. A kalifátusisták minden területet kiürítenek, és elszelelnek. Ott bizony a szír hadsereg csak toporog.
A Szíriai Demokratikus Erők parancsnoksága közölte: hozzáfogtak a „decentralizált Szíria projekt” megvalósításához, amelyben Raqqa lesz a központ. Ez kb. annyit jelent, hogy Szíria akár már most le is mondhat az Eufráteszen túli országrészről. Ergo: az USA akarata érvényesül!
„Az USA nagyra értékeli az orosz és a szír légierővel kötött megállapodást a légierők tevékenységéről. Remekül működik a koordináció, és ennyi elég is. Tovább nem is kívánjuk fejleszteni!” – nyilatkozta John Thomas ezredes, az Air Force Központi Parancsnoksága (CENTKOM) szóvivője.
A folyó jobb partja-mentén már zajosabb az élet. Ott a kalifátusisták makacsul ellenállnak. Mi több, a Deir ez-Zor melletti Sakr-szigetet csak négyheti kemény harcok árán ma reggel tudta teljesen birtokba venni a kormányhadsereg.
Amely azért derekasan megküzdött a nagy semmiért. Mert ott tényleg nincs semmi! Mint ahogyan a jobb parton az iraki határig szintén.
A török hadsereg FOLYTATJA az „Euphrates Shield” nevű hadműveletét az SDF-ellen, északnyugat Aleppo tartományban. Az összecsapásoknak több halottja is van.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A divattervezők képzelőereje határtalan. Kiváltképp a női divat kigondolóinak képzelőereje az. Azon már csak a célközönség – a nők – képzelőereje, de főképpen bátorságuk tesz túl.
El tudjuk képzelni, hogy az alábbi két esetet. Mindkettő szenvedő alanya a női divat kiagyalója.
1. A női divat tervezője éppen a kertben csinál valamit. A kertész pedig a kis fűnyírótraktorral éppen rendezi a gyepet. Nem nagy traktor, csak olyan kis helyes fűnyírótraktor. De hirtelen fölakad a gáz, működésképtelen lesz a kuplung, beszorul a slusszkulcs, egyáltalán nem fog a fék, és beragad a kormány.
A leállíthatatlan fűnyírótraktor pedig ledönti lábról a női divat tervezőjét, és komótosan áthajt rajta.
2. A női divat tervezője kedveli a természetet, és kirándul a vadonba. Ott meg kifigyeli őt egy unatkozó fenevad. Nagy karmokkal, fogakkal ellátott fenevad. Amely nem éhes! – csak éppen unatkozik. És unalmában elragadja a női divat tervezőjét. Majd miután kedvét lelte a játékban, ott hagyja a szerencsétlent.
Mindkét elképzelt – de könnyen előfordulható esetben a női divat tervezője viszonylag ép bőrrel, némi kórházi ápolással megússza.
Mikor gyógyultan otthonába bocsájtja az ispotály a női divat tervezőjét, a kezébe nyomják a zsákot, amelyben a balesetkor/fenevadtámadáskor rajta lévő ruha maradványait tartalmazza.
A női divat tervezője otthonába hazatérve átnézi a tsák tartalmát. És ekkor kezei közé kerül az esetkor rajta volt farmernadrág is! Pontasabban annak cafatjai.
Mint már említettük volt, a női divat tervezőinek fantáziája meglehetősen élénk. Ez a fantázia pedig a nadrágcafatok láttán beindul. Megszületik a TANGAFARMER stílus.
Hogy a fölvonultatott modellek közül melyik lehet a fűnyírósbaleset és melyik a fenevadtámadásos stílusú? – annak eldöntését a balrad.ru olvasóinak képzelőerejére bízzuk.
A férfiak molesztálásától rettegő célközönség pedig ráharap erre a szolid viseletre. Praktikus amúgy, mert ha összekenődik, sok mosószóda nem kell a kimosásához. Vasalni se kell. Meg ezt meg is nézi mindenki az utcán! Muzulmánéknál minden bizonnyal kapós viselet lesz, mert szellősnek néz ki.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Kijevben Moszijcsuk Vadkant némi túlórázás árán összefoltozták a sebészek. Olyan remek munkát végeztek, hogy már telefonos interjút is adott saját állapotáról. Panaszkodott, hogy egy csomó vasat benne hagytak még a dokik, de biztatták: meg fog maradni.
Ljasko – Moszijcsuk pártführere – egyenesen Putyintól eredezteti a bizalmasának lemészárlására tett kisérletet, amiben benne van Valcman keze is. Kadirov vitelezte ki a tervet!-állította Ljasko.
ATO-Centerbeli körökből pedig kiszivárgott a rémisztő hír, miszerint a „Donbassz” latorzászlóaljat valakik arra buzgatják, hogy hagyják ott az első vonalat a donbasszi frontokon, és vonuljanak Kijevbe. Nyalókakirály elüldözése céljából, a MihoMajdan sikerre viteléért. A dicstelen horda egykori bandagazdája Szemjon Szemencsenko korábban már arról fantáziált, hogy a művelethez elegendő párszáz összeszokott veterán, és Nyalókakirály még az idén ki lesz akolbólintva a hatalomból.
Moszkvában tegnap Vlagyimir Putyin fogadta Frank-Walter Steinmeiert, Germánia elnökét. A Kreml tájékoztatója szerint beszéltek Donbassz ügyéről is, beleértve az ENSZ békefenntartók térségbe vezénylésének témáját is. Az EBESZ megfigyelők biztonságának garantálására a konfliktuszónában.
Donbasszba befutott a 70. gumkonvoj Oroszországból.
A DNR területén tegnap az Állami Zászló ünnepét tartották.
A repülőtér területén közben elesett egy DNR-katona. Nem fölbukott. Latorgránt becsapódása ölte meg.
Alekszandrovkában négy ház vált romhalmazzá. Elnöki megbeszélések ide-vagy oda! – Donbassz ostroma azért zavartalanul zajlik.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Bod Péter Ákos csupán megkérte az érintetteket, hogy ne tájékoztassák a nyilvánosságot
Mire e sorok megjelennek, már 56 forintot kell fizetnünk a kutaknál egy liter normálbenzinért. A szuper 59-be, az extra pedig 62 forintba kerül ma, nulla órától. Az ólommentes benzinért 61 forintot kérnek. Emelkedett a gázolajok ára is, most — minőségtől függően — 42—45 forintot fizetnek értük az autósok, literenként.
A háztartási tüzelőolaj változatlanul 11 forintba kerül. A fogyasztói árak változása után november 1-jétől emelkednek a termelői árak is. Mindezt László Balázs jelentette be a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón.
Kardos Antalné, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szóvivője a váratlannak aligha nevezhető döntést indokolva azt emelte ki, hogy a szovjet szállítások nagymértékű csökkenése és az Öböl-válság miatt megemelkedett olajárak miatt kényszerült a kormány már most az áremeléshez nyúlni, holott eredetileg csak január 1-jére tervezték. Nem vállalhatták tovább, hogy az államkassza többletkiadásait közvetve az egész lakosságra terheljék. Számítani lehet arra is, hogy a csúcsfogyasztás ideje alatt újabb ipari villamosenergia-korlátozásokat alkalmaznak a fogyasztás visszafogására.
Kérdésekre válaszolva megtudhattuk, hogy az áremeléssel az államkassza mintegy 10 milliárd forintos többletbevételhez jut. A kormány a döntés előtt megvizsgálta a várható inflációs hatásokat is. Pontos adatokat nem ismertetett a szóvivő, aki szerint a több mint 30 százalékosra prognosztizált idei pénzromlást a mostani üzemanyag-drágulás észrevehetően megnövelheti. Nem kaptunk pontos információkat viszont arra a kérdésre, hogy vajon, felkészült-e a fővárosi tömegközlekedés a várhatóan megnövekedő igényekre. Kardos Antalné szerint a kormány december végéig a személy- szállítással foglalkozó cégek többletkiadásait megtéríti.
A Népszava első kérdésére, miszerint, igaz-e, hogy a sajtónak nyilatkozó szakembereket fegyelmi vizsgálat elé állítják, mert nem tartották be a miniszter által elrendelt hírzárlatot, Kardos Antalné a következőt válaszolta: nem volt hírzárlat, Bod Péter Ákos csupán megkérte az érintetteket, hogy ne tájékoztassák a nyilvánosságot. Hírzárlatot csak a miniszterelnök rendelhet el. Fegyelmi vizsgálatokról pedig szó sincs, az ilyen módszerek nem jellemzőek sem a minisztériumra, sem a hozzá tartozó főhatóságokra.
Újabb kérdésünkre válaszolva a szóvivő elismerte: a felvásárlási láztól és a tumultuózus jelenetektől tartva néhány nappal előbbre hozták az áremelést. Ezt egyébként a tartalékok gyors kimerülésétől való félelem is indokolta.
Népszava 1990. október 26
(nepszava)
Bal-Rad komm: A video elején hangzik el a kérdés: „Meddig akarják még meglopni, fosztogatni a munkából élő milliókat?”
– EZ A KÉRDÉS 27 ÉVVEL EZELŐTT HANGZOTT EL!
Már AKKOR rájöttek a magyarok valamire! NEM EZT IGÉRTÉK!
AZÓTA BELEFÁRADTAK, BELETÖRŐDTEK!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Megrázta Európát a politikai gyilkosság – hova vezet a magyar szál?
Egy brutális politikai gyilkosság mutatott rá arra, hogy az EU déli és keleti peremvidékein hova süllyedt a jogállamiság. Az azeri uralkodó klán csápjai mára mélyen benyúlnak mind Málta, mind hazánk legmagasabb politikai köreibe.
Valletta, 2017. október 17. A Daphne Caruana Galizia máltai oknyomozó újságíró elõzõ napi meggyilkolása miatt tüntetnek a vallettai bíróság elõtt 2017. október 17-én. Az 53 éves Caruana Galizia tárta fel többek között a hazája és az úgynevezett a panamai offshore-botrány közötti összefüggéseket. (MTI/AP/Rene Rossignaud)
Megrázta az európai politikát, Máltát pedig sokkolta a hír, hogy a kis mediterrán EU tagállam vezető oknyomozó újságírónője, Daphne Caruana Galizia autóbomba-merénylet áldozata lett október 16-án. Az autóbombás merénylet a hatodik volt a sorban az elmúlt 13 hónap során, ami nem kis teljesítmény egy 440 ezer lakosú kis szigetállam részéről. De a szigetet igyekvő szervezett bűnözői kör lakja, különös tekintettel az olaj- és cigarettacsempészetre, sötét online szerencsejáték iparára, az offshore bank szolgáltatásaira és a politikailag megtámogatott útlevél-kufárkodására kínai, közel-keleti és orosz oligarcháknak. Az Europol becslése szerint Málta a pénzmosással a GDP tíz százalékát termeli meg évente.
Az EU egyik maffia-állama
Valettában, a máltai fővárosban ezrek vonultak fel a hétvégén tiltakozásul a brutális gyilkosság ellen, amelynek elkövetőit az általános várakozások szerint soha senki sem fogja elkapni. Ez bizony könnyen lehetséges, mivel az újágírónő éppen arra hozott bizonyítékokat, hogy a fehérgalléros bűnözői körök a pénzmosási műveleteik során össze vannak nőve a máltai miniszterelnökkel, annak feleségével, a korábbi energiaügyi miniszterrel, a miniszterelnöki kabinetfőnökkel és – hogy a kép teljes legyen – az ellenzék vezetőjével is. Málta partjain túl a merénylet arra mutatott rá több megfigyelő számára, hogy hova süllyedt a jogállamiság az EU déli és keleti peremvidékein.
Magyarországhoz hasonlóan Málta is 2004-ben csatlakozott az Unióhoz és a gyilkosság most egy olyan maffia-állam képét vetítette ki, amely képes lehet dezintegrálni egy nemzetközi szervezetet. Egyben rámutatott arra is, hogy az EU képtelen megküzdeni tagállamai korrupciós problémájával – különösen, ha ellenzik a közös európai ügyészség létrehozását, mint például hazánk.
Az azeri klán csápjai Máltán és hazánkban
A meggyilkolt újságírónő kiderítette: a miniszterelnök felesége, Michelle Muscat cége egy alkalommal egymillió dolláros összeget kapott egy olyan dubai banktól, amelynek tulajdonosa nem más, mint az azeri diktátor, Ilham Alijev lánya, Lejla Alijeva. Ezen kívül tavaly három hónapon át, havonta több héten, hetente többször érkeztek titokzatos, 100 000 dolláros „hitelösszegek” az azeri diktátor lányától a máltai miniszterelnök feleségének cégéhez. A korrupciós gyanút erősíti, hogy Muscat miniszterelnöksége alatt több ízben is megfordult az azeri fővárosban: 2014-ben úgy utazott Bakuba, hogy szokásával ellentétben nem vitt magával újságírókat, 2015-ben pedig azért, hogy „tanúja legyen Azerbajdzsán gyors fejlődésének”.
Az azeri uralkodó klán és a magyar kormányzat kapcsolata eközben élénken foglalkoztatja Örményország sajtóját is, amely arról az európa tanácsi parlamenti vitáról számol be, amelyen szóba került a Budapest által kiadott azeri baltás gyilkos ügye. Egy örmény képviselőnő azt követelte ugyanis az Európa Tanácstól, hogy hozzák nyilvánosságra a Ramil Szafarov kiadatásakor köttetett korrupciós ügyletet. A magyar parlamenti képviselőcsoporttól pedig konkrétan azt, hogy kérje számon a magyar kormány tagjain azt a 7,6 millió dollárt, amit a Metastar Invest számlájáról az MKB-n keresztül juttattak el illetékesekhez, s amelynek eredményeképpen visszaengedték hazájába az azeri gyilkost.
Arról már a múlt hónapban ezeken a hasábokon beszámoltunk, hogy Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége idén márciusban látogatta meg Mehriban Alijevát, az elnök feleségét és egyben az ország alelnökét. Az Orbán- és az Alijev család kiváló kapcsolatokat ápol, ennek ékes bizonyítéka, hogy 2016-ban a miniszterelnök előterjesztésére Alijeva megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést. A nagy igyekezetnek egyelőre hazánk számára haszna nincsen, a kétoldalú kereskedelmi forgalom három éve folyamatosan csökken.
(privatbankar)
Bal-Rad komm: „…Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége idén márciusban látogatta meg Mehriban Alijevát, az elnök feleségét és egyben az ország alelnökét. Az Orbán- és az Alijev család kiváló kapcsolatokat ápol, ennek ékes bizonyítéka, hogy 2016-ban a miniszterelnök előterjesztésére Alijeva megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést….”
– De hiszen csak baráttcság…!
Persze madarat tolláról, embert barátjáról!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Európa új törésvonaláról, a német-magyar kapcsolatokról, a cseh választásokról valamint a magyar gazdasági sikerekről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Passauer Neue Presse című német lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában.
Az Európai Unióban elveszítették jelentőségüket a régi különbségek – régi vagy új tagok, nyugatiak vagy keletiek vagyunk -, az új törésvonal a bevándorlóországok és a nem bevándorlóországok között húzódik – fejtette ki a kormányfő. „Néhány ország úgy döntött, hogy vegyes lakosságot akar, más országok pedig úgy akarnak fennmaradni, ahogy most vannak. Számunkra ez belbiztonsági kérdés is, és senki sem kényszerítheti rá az akaratát a másikra. A nagy európai kérdés az, hogyan fogunk így a jövőben együtt élni” – fejtette ki Orbán Viktor. Rámutatott: ebben a kérdésben pillanatnyilag még több az érzelem, mint a józanság, több szó esik a különbözőségről, mint arról, hogyan lehet ezt a helyzetet megoldani, pedig „Európa jövője e kérdés megválaszolásától függ” – fejtette ki, hozzátéve: ő maga szeretne a politikai ringben maradni, és azt szeretné, hogy a Fidesz meghatározó erő és szilárd pillér maradjon a nem bevándorlóországok szövetségének csoportjában.
Az Európai Bíróság kvótaítéletével kapcsolatban Orbán Viktor úgy vélekedett: ez az ítélet nem mond semmit arról, hogy az Európai Bizottságnak egyáltalán joga van-e a magyar kormány akarata ellenére valakit Magyarországra hozni, ugyanakkor a döntő kérdés éppen ez. „A mi véleményünk az, hogy egy ország területe és lakossága az adott ország alkotmányos identitásának része, és erre vonatkozóan egyetlen európai szerv sem állapíthat meg semmilyen kötelezettséget” – mondta a miniszterelnök az MTI szerint.
Emlékeztetett: a migránsok elosztásáról szóló uniós döntést – talán egy kivételtől eltekintve – senki sem hajtotta végre. Ennek fényében nem tisztességes éppen Magyarországot kritizálni. Ha egy döntést többségében nem hajtanak végre, akkor lehet, hogy a döntés volt rossz – fogalmazott.
A csehországi választások eredményéről Orbán Viktor azt mondta: a jövőben is stratégiai együttműködésre törekszik a csehekkel. „Ismerem a választások ottani győztesét. Kiválóan lehet vele együttműködni. Nekünk, magyaroknak „fekszenek” az ilyen vezetők. Ő üzletember, világosan beszél, nem szereti az időt vesztegetni, és ha megállapodtunk vele, akkor ahhoz tartja magát. Örülünk tehát a győzelmének” – szögezte le a kormányfő.
Elmagyarázni a „sikert”
A magyar gazdasági sikerek titkát firtató kérdésre Orbán Viktor úgy válaszolt: munkaalapú társadalmat építettünk, 2010 után egy teljes foglalkoztatottságra irányuló rendszert hoztunk létre, és ez a cél már kézzelfogható közelségben van. A siker másik titka az, hogy „a saját lábunkon akarunk állni”. A magyar gazdaságot nem német pénzből akarjuk rendbe hozni, és visszafizettük az összes adósságot mind az IMF-nek, mind az EU-nak, amit a válság kezelésére használtunk. Aki mások pénzéből él, az végső soron szolga. Ez nem illik a magyar jellemhez – szögezte le.
Fura kapcsolat
Orbán Viktort arról is kérdezték, érez-e német dominanciát a kétoldalú kapcsolatokban. „Németország nagyobb, gazdagabb és erősebb Magyarországnál. Ha kisebbek vagyunk is, Németországnak tisztelettel kell bánnia Magyarországgal. Ez nem mindig, de legtöbbször sikerül. Nincs okunk tehát panaszkodni” – mondta a kormányfő. Hozzátette: a német-magyar viszony „különleges és misztikus” kapcsolat, egy „kicsit az ésszerűségen túl is, van egy lelki minősége”. Rámutatott: évszázadok óta nem háborúztunk egymással, kölcsönösen támogattuk egymást, ha szükséges és lehetséges volt. Gyakran szövetkeztünk egymással, volt, hogy rossz, volt, hogy jó dolgokra. Most éppen egy jó dologért fogtunk össze: közösen akarjuk építeni Európát. Vannak véleménykülönbségek köztünk, ez azonban semmit nem változtat azon, hogy szövetségesek vagyunk – mondta a német-magyar kapcsolatokról a miniszterelnök.
A német belpolitikával és a legutóbbi választáson megerősödött, sokak által szélsőségesnek tartott AfD párttal kapcsolatos kérdésre Orbán Viktor azt mondta, a Fidesz CDU-val és a CSU-val ápol testvérpárti viszonyt. „Mi természetünknél fogva hűségesek vagyunk, és azok is maradunk, nem keresünk új szövetségeseket” – szögezte le.
Az interjú végén kérdezték passaui látogatásáról, melynek keretében a magyar kormányfő Boldog Gizella sírjánál is járt. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy „semmi sem fölösleges, és semmi nem múlik el következmények nélkül”. Egy bajor asszony nagy kísérettel átjött egy magyar férfihoz, és a felesége lett – folytatta -, ebből keletkezett Magyarországon a kereszténység. Most mindezt védjük – zárta a beszélgetést a kormányfő.
(napi.hu)
Bal-Rad komm: Bele is nyugodhatnánk a Döbrögi által összezagyváltakba, ha nem rólunk lenne szó, ha nem a mi bőrünkre űzné a mocskos játékát!
Megüzente a Germán Lotyónak: (aki nem fogadta) TE VAGY A CSÁSZÁRNŐ! LÁTHATOD: MINDENT ÚGY CSINÁLOK, AHOGY AKAROD! Cserébe csak azt várom, hogy bízz bennem!
A Kanzlerina pedig bízik! Őt nem a helytartó személye izgatja, hanem a hűsége. Ami garantálja a gyarmatról érkező profitot!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
„Ha bejön Magyarországra a saría, nem lesz itt miniszoknya!”
A nőket érő zaklatások legjobb ellenszere a tömeges iszlám bevándorlás megfékezése – mondta a Magyar Nemzetnek Semjén Zsolt.
A miniszterelnök-helyettes a legújabb nemzeti konzultációról tartott zalaegerszegi fórum után adott rövid videointerjút lapunknak. Illegális migráció, szexuális erőszak és politikai jövője – ezekről mind kérdeztük Semjén Zsoltot.
(mno)
Bal-Rad komm: Semjén Zsotyát ki kell javítanunk. Ugyanis tudomásunk szerint Soros Sátán Döbrögisztán állampolgára IS!
Mindazonáltal azt kell feltételeznünk, hogy Semjén Zsotya tud valamit a jövőről. Hiszen kijelentő módban fejtette ki, hogy:
„…ez mind nagyon szép és kegyes dolog, és mi természetesen minden ilyen szép és kegyes dolgot támogatunk, de az a helyzet, hogy ezek el fognak törpülni amellett, amikor majd iszlám tömegek lesznek itt…”
-Ez pedig aggasztó!
A Marton-ügyet a balrad.ru eddig kerülte, mint ördög a tömjént. Nem az ügy szereplői miatt, hanem a téma fölöslegessége miatt. Olyan ügyről lévén szó, amit vélhetőleg mindenki tud, ismer! AMELY ÜGY A MINDENKORI TÁRSADALMUNKRA JELLEMZŐ, DE NEM CSAK A MIÉNKRE!
Hogy most miért lett EBBŐL ÜGY? – na az még megfejtendő. VALAKIKNEK biztosan jól jön. A népek is elrágódnak rajta! A művésznők pedig eljátszhatják életük nagy drámaszerepét, a megrontott kislány esetét.
Végre ismét van egy TÉMA, amin mindenki szörnyülködhet kedvére! Na nem azon, hogy mi történt?! Hanem azon, hogy van olyan, aki közhírré is teszi!
Végre van egy ÚJ TÉMA!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Elképzelni sem tudjuk, mekkora bajban leszünk nyugdíjasként
Egy friss felmérésből kiderült: tízből alig minden második magyar tesz félre a nyugdíjas éveire, pedig a hazai lakosság 92 százaléka életszínvonal csökkenést vár a nyugdíjba vonulása után. Aki nem él a nyugdíjcélú megtakarítás lehetőségével, elesik egy komoly személyi jövedelemadó-visszatérítési lehetőségtől, amelynek mértéke akár 130 ezer forint is lehet.
Az OVB pénzügyi tanácsadó cég ezerfős reprezentatív felmérése többek között arra kereste a választ, hogy a hazai lakosság körében mennyire rendszeresek a megtakarítások, illetve mire és mennyit teszünk félre a bevételeinkből. A megkérdezettek kevesebb, mint fele válaszolta azt, hogy van valamilyen megtakarítása, aki pedig gondol az időskorra, azok aránya mindössze 33 százalék, pedig az összes megkérdezett több mint 60 százaléka tartja fontosnak az ilyen célú öngondoskodást.
Több mint 2 millió nyugdíjas
A KSH adatai szerint az előző évekhez képest nőtt az öregségi nyugdíjra jogosultak száma (2016 végére elérte a 2 046 000 főt), ami leginkább a népesség korösszetételének változására vezethető vissza. Az átlagéletkor nemcsak Magyarországon, de egész Európában folyamatosan emelkedik, egyes előrejelzések szerint hazánkban a születéskor várható élettartam 2060-ig a férfiaknál több mint 10 évvel, a nők esetében pedig 8,2 évvel is növekedhet majd. Mindemellett az úgynevezett Ratkó-gyerekek nyugdíjba vonulásával a számítások alapján 2030-ra 2,1 millió, 2060-ra pedig több mint 2,5 millió fő lehet nyugdíjas korú.
„A felosztó-kirovó nyugdíjrendszer lényege, hogy az aktív dolgozók befizetéseit osztja el a nyugdíjasok között, ezért a rendszer működőképességét meghatározza a mindenkori aktív/inaktív népesség aránya. A jövőben sajnos egyre kevesebb lesz az aktív dolgozó és egyre több a nyugdíjas Magyarországon, azaz egyre kevesebben fogják befizetni azt az összeget a nyugdíjrendszerbe, amit egyre több nyugdíjas között kell szétosztani” – mondta Jánosi Gergely.
Az OVB Vermögensberatung Kft. ügyvezetője szerint ennek következtében a nyugdíjak jelenlegi szintje hosszú távon nem fenntartható, viszont nem mindegy, hogy ezen életszakaszunkat milyen életszínvonalon tudjuk eltölteni.
„Fontos kérdés, hogy rendelkezésre áll-e a szükséges tőke ahhoz, hogy úgy éljünk, ahogyan azt fiatalon elterveztük” – tette hozzá a szakember.
130 ezer forintot is bukhatunk
A felmérésből kiderült, hogy a rendszeres megtakarítók negyede 10-20 ezer forint közötti összeget tud félretenni havi szinten, a megkérdezettek harmada pedig egyszerűen a bankszámláján parkoltatja a megtakarítását, így nem jogosultak sem állami támogatásra, sem személyi jövedelemadó-visszatérítésre.
Ráadásul nem a befektetetési időtávnak megfelelő eszközökbe fektetik megtakarításaikat, és így várhatóan hozamveszteséget szenvednek el. A 2014 óta piacon lévő nyugdíjbiztosítás olyan célhoz kötött befektetési forma, ahol a megtakarítások akár többféle eszközalapba fektethetők és 20 százalékos állami adó-visszatérítés is igénybe vehető a díjak után maximum 130 ezer forintig.
További nagy előnye, hogy – befektetési egységekhez kötött termék esetén – magunk választhatunk a befektetési eszközök közül attól függően, hogy a kockázatmentesebb, vagy a kockázatosabb, de magasabb várható hozamú termékeket részesítjük előnyben. A támogatás mértéke tovább növelhető, hiszen ha valaki több államilag támogatott nyugdíjtermékkel rendelkezik (nyugdíjbiztosítás+NYESZ+önkéntes nyugdíjpénztár), akkor a visszatérítés maximuma akár a 280 ezer forintot is elérheti.
Keresel te egyáltalán annyit, mint egy átlagnyugdíjas?
Magunk is meglepődtünk. Nemcsak sokkal alacsonyabb volt Magyarországon 2016 végén a lakosság többségének jövedelme, mint a szépen növekvő hivatalos átlagbér, de ha mélyre ásunk az adatokban, akkor azt mondhatjuk, hogy az emberek fele kevesebb pénzzel rendelkezett, mint az átlagnyugdíj. A munka sok ember számára nem hozott többet, mintha nyugdíjból élne.
Az idén nagy boldogság, rózsaszín köd ömlik a hivatalos statisztikákból, amelyek szerint a hazai bérek két számjegyű ütemben növekszenek. A magyar dolgozók átlagfizetése augusztusban 13,2 százalékkal nőtt egy év alatt, a bruttó már 292 ezer forint, a nettó pedig – legalábbis a családi kedvezménnyel javítva – 202 ezer 400 forint.
Csak az a baj, hogy ennek kevés köze van a mindennapi élethez. Sokan érzik, hogy valami nem stimmel ezzel, felhördülnek, „az enyém ugyan nem nőtt”, mondják, és ennek meg is van az oka. A kevesek nagyon magas fizetése felhúzza az átlagot, a nagyobb többség azonban szerényen keres. Ez pedig statisztikailag is kimutatható.
Van helyette másik
Tegyük fel például, hogy 11 dolgozó van egy cégnél, akik közül tízen 100 ezer forintot keresnek, egy személy, az igazgató viszont egymilliót. Akkor ők összesen keresnek kétmilliót, ez osztva 11-felé, az mintegy 181 ezer forintos átlagfizetést eredményez. A dolgozók viszont azt látják, hogy a körülöttük élő emberek jellemzően csak százezret keresnek. Hát valami hasonló történik országos szinten is.
Ez persze nem csak nálunk van így, sőt azt sem állíthatjuk, hogy kiugróan egyenlőtlen lenne az országban a jövedelmek eloszlása. De tény, hogy az átlag felfelé torzít, ezt igyekszik korrigálni egy másik módszer, amikor helyette mediánt számolnak. (Már aki számol, mert a KSH már nem, valahol a létminimum számítás elhagyása környékén erről is lemondtak pár éve.)
Gipsz Jakab, a középérték
A medián azt jelenti, hogy sorba állítják az embereket az adott adat, például jövedelem szempontjából, és a pontosan középen levő személy lesz a medián, a középérték. A fenti céges példában a hatodik ember, akinek a bére 100 ezer forint. (Egy másik példa: az 1, 2, 3, 4, 5 számok átlaga 3, mediánja szintén. De az 1, 2, 3, 4, 9 számok átlaga 3,8, a medián azonban megint csak 3, mert az van pont középen.)
Az Eurostat viszont közöl mediánt, és abból más kép alakul ki a jövedelmekről. Többféle különbség van az adatokban, egyrészt nem fizetésekről van szó, hanem jövedelmekről, tehát a fizetésen túli más bevételekkel is kalkulál, mínusz adó. Másrészt viszont a teljes lakosságról szól, tehát beleveszik a nem kereső gyermekeket, segélyt vagy nyugdíjat nem kapó munkanélkülieket, egyéb személyeket is. Egy családnál például az összes bevételeket elosztják a személyek számával, a gyerekeket is beleértve. (Eurostat: „Mean and median income by household type – EU-SILC survey”)
Kevéssel létminimum felett
Így a 2016-os adatok szerint a magyarországi átlagjövedelem havi 126 754 forint volt fejenként. Ahogy várható volt, jóval kevesebb, mint az említett átlagbér, dehogy ennyire kevés, az azért kissé meglepő. A medián, tehát a tipikus, a jövedelmi sorban középen álló átlagpolgár nettó jövedelme pedig csak 111 631 forint, még annál is kevesebb.
Nem sokkal több, mint a Policy Agenda által számított tavalyi létminimum, ami egy főnél 88 ezer forint, négy tagú családnál fejenként 64 250 volt (és a népesség több mint harmada szerintük ez alatt élt).
Több a nyugdíj, mint a fizetés?
Ez mindjárt átírja azt a kérdést is, hogy a nyugdíjasok vajon a bérek mekkora hányadát kapják meg nyugdíjként. Tegnap ezzel foglalkoztunk, és arra jutottunk, hogy ez a szám, amelyet helyettesítési rátának hívnak, Magyarországon viszonylag magas, 67 százalékos. (Egy másik számítási mód szerint már csak 63 százalék körüli, de idén várhatóan sokat süllyed majd a bérnövekedés miatt.)
Csakhogy tavaly az átlagnyugdíj 124 278 forint volt – magasabb, mint a 111 631 forintos jövedelem-medián! Igaz, arról nincsen adat, hogy a nyugdíjas háztartásokban mennyi eltartott van, a medián jövedelmeknél viszont ezt is figyelembe vették. Talán nem gyakori, hogy a nyugdíjasok másokat tartanak el – bár nyilván előfordul –, így azt mondhatjuk, hogy a dolgozók nettó jövedelmének mediánja tavaly alig tért el a nyugdíjasokétól.
Egyenszegénység Magyarországon
Amint említettük, a medián, az a sorban középen levő kispolgár. Tehát azt mondhatjuk, hogy az emberek durván fele kevesebb pénzzel rendelkezett, mint az átlagnyugdíj. Ha populista politikusok lennénk, akkor leegyszerűsíthetnénk úgy, hogy munkával sem lehet érdemben jobban élni Magyarországon, mint nyugdíjból. (Amivel nem azt akarjuk mondani, hogy a nyugdíjak magasak, hanem hogy a fizetések – még mindig – alacsonyak.)
Ez nem csak a mi számzsonglőrködésünk – az Eurostat ugyanis ilyen mutatót is számol, és az itt látható grafikont is publikálja róla. A 2015-ös adat szerint Magyarországon a „relatív medián jövedelmi hányados”* körülbelül 1,0 (száz százalék) volt. Ami azt jelenti, hogy a 65 év felettiek rendelkezésére álló nettó jövedelem majdnem pontosan megegyezett azzal, amennyit a 65 év alattiak költhettek el. Nagyon hasonlóan ahhoz, mint amit fentebb a medián nettó jövedelem és az átlagnyugdíj összevetésével kihoztunk.
Fájón kicsi a torta
Ez egyébként megint nem magyar sajátosság, de elöl vagyunk a sorban. Az EU-ban 2015-ben megelőzött bennünket Luxemburg, Görögország, Franciaország, Spanyolország. De persze az is sokat számít, mekkora a torta, aminek a száz százalékáról beszélünk. Jelentjük, nagyon is kicsi.
Ha a fogyasztói árak eltéréseit is figyelembe vevő úgynevezett PPS-strandardot használjuk, akkor is az a helyzet, hogy csak Bulgáriában és Romániában volt alacsonyabb a bérek vásárlóereje (2016-ban), mint Magyarországon. A csehek, lengyelek, szlovákok már csúnyán elhúztak tőlünk, és az idei bérnövekedéssel sem valószínű, hogy behozzuk őket (talán a horvátokat még van esély utolérni). Ez egyébként az átlagjövedelem és a medián jövedelem esetében egyformán így van.
(privatbankar)
Bal-Rad komm: Folyamatosan süketít bennünket a vészcsengő! BAJ LESZ! Viszont ez senkit nem idegesít. Pedig mindenki érzi-tudja: TÉNYLEG NAGY BAJ LESZ!
Mindenki sopánkodik, és keresi a nem létező megoldást! Politikai maffiáink pedig minden nap levetítik: ŐK TUDJÁKA MEGOLDÁST!
Sajnos nincs megoldás! Nagyon hosszú távon lehetséges, viszont a katasztrófa már nem kerülhető el.
AZ A KATASZTRÓFA, AMIT A RENDSZERVÁLTÁS OKOZ!
Ez pedig a magyar gazdaság szétrablása, megszüntetése! Ami nem csak egyik vagy másik politikai bűnbanda nyakába sózható, hanem mindegyikébe. Az ország gyarmati létbe taszítása olyan károkat okozott az elmúlt lassan 28 év során, ami legkevesebb harminc év alatt állítható csak vissza! – DE AKKOR IS CSAK ALAPSZINTRE!
Akadálya a baj orvoslásának, hogy polythykay elythünk NEM HAJLANDÓ BEISMERNI A RENDSZERVÁLTÁS HATALMAS KÁROKOZÁSÁT! Ez érthető is, hiszen akkor saját bűnüket kellene beismerniük. Inkább vetítika maguk „megoldási” módsan kikerülik a legfontosabb kérdést: MIBŐL?
A megoldáshoz vezető út első szakaszában SAJÁT GAZDASÁGOT KÉNE csinálni! Ahhoz pedig saját országra lenne szükség!
DE MINDENEK ELŐTT EGY ŐSZINTE POLITIKAI ERŐRE, AMELY ELSŐSORBAN NÉPI – NEMZETI ELKÖTELEZETTSÉGŰ, ÉS VÁLLALJA KIMONDANI: NEM IGÉRHETÜNK MÁST, CSAK KÖNNYET, VEREJTÉKET, KÍNT!
Ugyanis egy országépítés ezzel jár! Ha lesz ismét saját országa a magyar népnek, saját gazdasággal! – majd akkor lehet gondoskodni nyugdíjasainkról!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Tegnap este Kijevben a hírhedett jobbszektoros Radikális Párt Rada-béli vezérkanja – Igor Moszijcsuk – az „Espreso” televízió stúdiójának vendége volt.
Jelenése után, távozásakor egy az autója mellett parkoló robogóra szerelt távirányított bombát valakik felrobbantottak.
Hírek szerint egy ember meghalt, négy másik megsebesült. Moszijcsuk is közepes súlyosságú sérüléseket szenvedett.
A Maradék-Ukrajnát jellemző politikai összevisszaságban minden politikus útál minden más politikust, és szívesen tanítgatnák egymást repülni. Moszijcsuk is az egyik leginkább reptetni óhajtottak közé tartozik.
Tudott dolog, hogy Moszijcsuk a mostanában egymással nagy haragban lévő Valcman-Avakov párosból az utóbbi táborát erősíti. (A „MihoMajdan” kirobbantásában a Valcman-tábor Avakov belügyér kezét vélik fölfedezni, és tán nem is minden alap nélkül!)
Avakov egyik legnagyobb híve és jó barátja, egykori főtanácsadója alig tíz perccel a robbanás után már nevesítette is Moszijcsuk fölrobbantóját! Anton Gerascsenko szerint a’ zoroszok vaútak! Akik így akarják destabilizálni az egyébként maradéktalanul nyugodt és elégedett ukrán társadalmat.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!