Mert mi másért építené közpénzből kedves vezérünk a stadionokat, mint azért, hogy a nép szórakozzon rajtuk.
A Sárgapólósok nem okoznak csalódást. Negyedik focizásunkat is megejtjük Felcsúton 2017. november 8 napján déli 12 órakor.
Előtte 9 órakor benézünk Bicskére Tessely Zoltán fideszes képviselőhöz, hogy megkérdezzük, mi van az egy hónapja történt egyeztetésen elhangzott – SeVizások érdekében tett – javaslatokkal. Eljutottak-e az ötletek szakpolitikusokhoz? Mert ugye a tettek és kommunikáció sem ezt mutatják.
HA már Felcsúton leszünk, – úgy értesültünk – néhányan részt vesznek a Nemzeti Konzultációban is. Talán a legjobb hely erre.
Szóval jó móka lesz, izgalmas sportos, gondolkodós nap, cselekvős nap.
Ma 2017 november 3. péntek van. Az év 307. (szökőévben 308. napja a Gergely-naptár szerint.)
Az évből még 58 nap van hátra. (Rohan az idő!)
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: GYŐZŐ, BÁLINT, BERTOLD, HUBERT, HUBERTA, HUBERTUSZ, IDA, MALALIÁS, SZILVIA, SZILVIÓ, SZILVIUSZ, és VALENTIN nevű kedves olvasóit
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
November 3-án nagy dolgok estek meg a történelem során:
1443 – Hunyadi János győzelmet arat a törökök felett a szerbiai Nyugati-Morava folyónál.
1507 – Leonardo da Vincit egy gazdag firenzei polgár, Francesco del Giocondo megbízza felesége, Lisa Gerardini lefestésével. A képet ma Mona Lisaként ismerjük.
1527 – I. Ferdinándot, Ausztria főhercegét Magyarország királyává koronázzák Székesfehérváron, ezzel megkezdődik a Habsburg-ház 400 éves uralkodása Magyarországon.
1640 – Megkezdi ülésezését a Hosszú parlament, azon I. Károly király által összehívott angol parlament, amelynek húszéves tevékenységével negyedik szakaszához ér az angol forradalom. Sok történész ettől számítja a történelmi újkor kezdetét.
1777 – Megkezdi működését a Nagyszombatból a budai királyi palotába áthelyezett tudományegyetem, az új tanulmányi rendszer, a Ratio Educationis alapján.
1823 – Bolyai János Temesvárról megírta híres levelét apjának, amelyben az abszolút geometria felfedezéséről tájékoztatta: „a semmiből egy új, más világot teremtettem”.
1825 – Széchenyi István Pozsonyban az országgyűlés kerületi ülésén felajánlja birtokai egy évi jövedelmét a Pesten megalapítandó Magyar Tudományos Akadémia céljára.
1839 – Kitör az első ópiumháború Nagy-Britannia és Kína között.
1915 – Befejeződik a harmadik isonzói csata.
1918 – Padovában fegyverszünetet írnak alá az Osztrák–Magyar Monarchia és az Antant képviselői.
1918 – Befejeződik a Vittorio Venetó-i csata, Triesztet elfoglalja az olasz hadsereg.
1944 – A visszavonuló német csapatok Dunaharasztinál felrobbantják a budapesti HÉV Duna-hídját, így megszűnik a vasúti forgalom Pestszenterzsébet és Ráckeve között. A visszavonuló magyar csapatok felrobbantják a ráckevei Árpád-hidat.
1970 – Salvador Allende beiktatása Chile elnöki tisztségébe.
2004 – A Magyar Honvédség állományából leszerel az utolsó sorkatona, ezzel megszűnik a sorkatonai szolgálat Magyarországon.
Október 3-án történelmi jelességek (is) születtek. Pl:
39 – Marcus Annaeus Lucanus római költő († 65)
1500 – Benvenuto Cellini itáliai szobrász, ötvös, éremművész, a manierizmus képviselője († 1571)
1560 – Annibale Carracci bolognai barokk festő († 1609)
1604 – II. Oszmán az Oszmán Birodalom szultánja († 1622)
1605 – Dzsahángír mogul sah a Mogul Birodalom uralkodója († 1627)
1632 – I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem († 1690)
1852 – Meidzsi japán császár, akinek az uralkodása (Meidzsi-restauráció) Japán radikális politikai és szociális átalakulását jelentette († 1912)
1889 – Seress Rezső magyar zeneszerző, zongorista († 1968)
1921 – Charles Bronson (er. Buchinsky) amerikai filmszínész († 2003)
Ezen a napon a köznépek mellett kiválóságok is meghaltak. Mint pl:
1992 – Csákányi László Jászai Mari-díjas magyar színész, kiváló művész (* 1921)
Ma a Dominikai Köztársaságban, és a Mikronéziai Szövetségi Államokban ünnepelnek magas szinten. Ma van arrafelé a Függetlenség Napja. Panamában úgyszintén nemzeti ünnep van ma ugyanezen okból kifolyólag.
Moldovában is nemzeti ünnepelnek.
De ma van:
A magyar tudomány ünnepe annak emlékére, hogy 1825-ben ezen a napon Széchenyi István felajánlotta birtokainak egyéves jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására
Szent Szilvia, a terhes anyák biztonságos szülésének védőszentje emléknapja a katolikus egyházban
Japánban pedig a kultúra napja Meidzsi császár szülinapján
Szcientológus-botrány: a letelepedésikötvény-bizniszig vezetnek a szálak
Bő egy éve tártuk fel ugyanitt, hogy az Orbán-kormány által akkor még ezerrel futtatott letelepedésikötvény-bizniszből jókora szeletet hasított ki egy szcientológus kötődésű üzletasszony. Szabó J. Kinga annak a European Bond Program Management Consultancy nevű cégnek az ügyvezetője, amelyen keresztül az Arton Capital Kft. az Egyesült Arab Emírségekben szerződött a pénzes külföldiekkel. (Aki 300 ezer euróért erre a célra kibocsátott magyar államkötvényt vásárol, letelepedési engedélyt kap hazánkban, illetve a magyar hatóságok által kiállított dokumentummal szabadon mozoghat a schengeni övezetben.)
Akkori megkeresésünkre Szabó szürreális módon tért ki a szcientológus mivoltát firtató kérdéseink elől, anélkül, hogy akár csak megpróbálta volna cáfolni érintettségét. Most viszont, hogy a hazai hatóságok házkutatást tartottak L. Ron Hubbard követőinek magyarországi telephelyein, az egyesült arab emírségekbeli szál felértékelődik – annak ellenére, hogy a letelepedési kötvény-ügyletet a magyar kormány időközben beszüntette. Különösen, hogy az Arton Capital Kft. nemrég titokzatos betörés áldozata lett. Amint ugyanis a HVG eheti száma felidézi, értesüléseik szerint a szcientológusoknál tartott házkutatásnak köze lehet az Arton-akcióhoz, amennyiben a gyanú szerint a kft.-től ellopott iratok egy része, bennük érzékeny adatokkal, az egyháznál köthettek ki, sőt annak amerikai központjához is eljuthattak.
Időközben aztán ráleltünk egy újságcikkre, amely feketén-fehéren bizonyítja, hogy az üzletasszony nyakig benne van a kétes társaságban. Az Advance! című szcientológus magazin fényképpel illusztrált cikkében arról mesél, miként talált rá az L. Ron Hubbard-féle dianetikára, és a clearré válás útján hogyan jutott el az úgynevezett OT III-as szintig.
Szabó J. Kinga egyébként a budapesti International Business School-ban (IBS) sajátította el az üzletelés alapjait, és onnan jutott el egészen Abu Dhabiba. Amint az intézmény lapjának adott korábbi interjújából kiderül, először a Buda Bróker nevű cégnél kapott tőzsdei elemzői állást, majd 1999-ben saját vállalkozást alapított. Három évvel később már az Egyesült Arab Emírségekben találjuk, ahol azóta is él. Az évek során bedolgozta magát a vállalati pénzügyekbe – olyannyira, hogy a helyi uralkodócsalád egyik tagja, Abdullah al-Sark sejk megtette befektetési tanácsadójának. „Az összes olyan projekt tulajdonosával találkozom, akik befektetési ajánlataikkal megkeresik Őfelségét. Az a dolgom, hogy a lehető leggyorsabban eldöntsem, a kezdeményezésben van-e fantázia vagy sem. Ha igen, akkor Őfelsége is találkozik a tulajdonosokkal” – mesélte a lapnak.
A European Bond Program Management Consultancy pedig továbbra is él és virul, s – immár hazánk kivételével – számos európai ország állampolgárságát jelen pillanatban is közvetíti, nyilván busás jutalékért, az arra áhítozó külföldieknek.
(valasz)
Bal-Rad komm: Nagyon úgy néz ki, hogy tényleg van ok izgalomra politikusbűnözőink berkeiben. Nem hiába volt a „székházostrom” scientológuséknál.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Az orosz államfő Teheránba látogatott. Vlagyimir Putyint fogadta Irán legfőbb vallási vezetője, Ali Khamenei ayatollah is. Kettejük megbeszélésén szó volt Szíriáról is, és mindketten pédaértékűnek nevezték a két ország együttműködését. Ami – reményeik szerint – a jövőben is folytatódni fog. Az USA – ra a jövőben nem nagyon akarnak számítani.
Pedig az amerikaiak nem nagyon akarnak tágítani Szíriából. Irak már beletörődött hogy területén maradnak, de a szírek nagyon nem szeretnék. Mindezek dacára az Izvesztyijának nyilatkozó Pentagon tisztviselő jelezte: TERVEIK VANNAK az ISIS utániidőkre is. Merthogy van ott háborúzásra okuk.
Az orosz KüM ma ismertette az okokat, hogy miért vétózta meg az ENSZ vegyifegyvertilalmi bizottságának (OPCW) jelentését. Az okok egyszerűek:
1. – Maga az ENSZ is megbízhatatlannak nevezte az információforrás „fehérsisakos” társulatot,
2. – Mindegyik „bizonyítékról” bebizonyosodott, hogy hamisítványok. Azok között is a legprimitívebbek közé sorolandók.
(Pl: a bombatölcsérekben semmi egyéb nem volt, mint a rakéták farokrésze. Vagy a vegyianyag maradványok bármely rakéta üzemanyag komponensében megtalálhatók, és ezek csak a bombatölcsérekben voltak kimutathatók.)
Az orosz HM közleménye szerint ma délelőtt prolongálták a tegnapi „hattyújárást”.
Minden ugyanúgy zajlott, mint tegnap. Hat darab Tu-22M elindult oroszországi bázisáról, Szíria Deir ez-Zor tartományának Abu-Kemal részéig meg sem álltak.
Ott „letojták” ajándékaikat az érkezésük és az ajándékok miatt nagyon nem lelkes kalifátusista bűnbandának, majd hazatértek.
A többit pedig intézzék lent a földön azok, akiknek az a dolguk. És a szír hadserek araszolgat is Abu-Kemal felé.
Deir ez-Zornál is volt/van tennivalója még a szír kormányhadseregnek.
Biztos okát nem tudni, csak sejteni lehet hogy miért állt le az SDF nyomulása az Eufrátesz bal partján Abu-Kemal irányába. Vannak akik az elmúlt két nap erőteljes orosz légicsapásainak tudják be a dolgot. (Messziról jönnek azok a „Kaliber” rakéták! Meg magasról a légibombák. Elég egy kis szél, és nem oda esnek, ahová szánják. Nagy a kockázat na!)
De ugyanakkor Hasakah tartomány Khamisly városa elég messze van Abu-Kemaltól. Arrafelé régen járt szíriai kormánytisztviselő. Olyan meg végképp, akit szívesen láttak arrafelé. A mai napot megelőzően.
Ma ugyanis egy váratlanul Damaszkuszból érkezett kormányküldöttséget fogadott nagyon szívélyesen az ottani kurd elöljáróság. Állítólag sok mindenről beszéltek, ami Raqqa és Deir ez-Zor környékén történt/történik. Mondják a balrad.ru-nál tudósabb emberek, hogy a „hattyújárás” ÁTKALIBRÁLT bizonyos elgondolásokat.
A nyugati fertályról LIBANONBÓL jelentették, hogy tegnap este az izraeli légierő libanoni légtérből lőtt ki föld-levegő rakétákat Szíria Homsz tartományára, amire a szír légvédelem föld-levegő rakétákkal válaszolt. Az izraeliket „süketelnek”! Ők „nem tudnak semmiről.”
A törökök Afrin kanton határában vad iramban építenek egy katonai repülőteret Daraz Izrazi településnél.
Az orosz tűzszerészek megfeszített tempóban dolgoznak szír kollégáikkal Aleppo környékén IS az aknamentesítésen. Általában kétféle aknát találnak. A terroristák által összefabrikáltakat, és az Európai Unióban gyártottakat.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A washingtoni orosz nagykövetség nyilatkozatban tiltakozott az amerikai kormánynálRon Wyden oregoni szenátor Oroszországot mélyensértő kijelentései miatt. Wyden az amerikai kongresszus hírszerzési bizottsága meghallgató ülésén az orosz politikai vezetést fasisztának nevezte.
A nagykövetségi dokumentum fimoman így fogalmaz: „…a szenátor értette-e miről beszél, vagy csak az volt a szándéka, hogy flkeltse saját személye iránt a figyelmet! Előbbiben kételkedünk, az utóbbi egy szűk körben sikerült.”
A nevezett bizottság meghallgató ülésén olyan jeles szervezetek vettek részt, mint a Facebook, a Twitter és a Google jelességei.
Ugyanezen a napon – az ülés vége után nem sokkal – a Google megszüntette a FAN -orosz hírügynükség internetes elérhetőségét. Az ok: a hírügynöksé rendszeresen közvetített a szíriai háború eseményeiről, és – valószínűleg nem az amerikai elvárások szerint! (Ezt tanúsíthatjuk is, hiszen merítésforrás volt a balrad.ru számára a RIA-Fan.
Az orosz Föderációs Tanács tagja Alekszej Puskov ma egy kis auschwitzi és dachaui látogatást javasolt az oregoni szenátornak.
Kizárólag ukrán területről, kizárólag a Fekete-tenger ukrán felségvizeire kezdett ma rakétaeregetésba az ukrán hadsereg. Herszon – régióból lőnek, az Alekszandrovkába IDEIGLENES jelleggel települt parancsnokság vezénylése alatt.
Tapasztalatokat kívánnak szerezni a hadijátékban résztvevő repülő, rakéta és híradós alakulatok.
(2001 október 4-én egy ilyen tapasztalatszerzés során lőttek le ugyanebben a körzetben egy orosz Tu-154-es utasszállítót. 78 ember veszett oda.)
A krími gáz-és elektromos hálózat robbantgatását az orosz szervek terrorcselekménynek minősítették. Az FSZB erőltetett ütemben nyomoz az ügyekbe. A hálózatokban okozott károkat kijavították, a szolgáltatások ismét működnek.
Kijevben a Szolomenyszkij Kerületi Bíróság nyomkövető viselésére, ötmillió griveny óvadék megfizetésére, útlevele ladására, és lakhelyelhagyási tilalomra itélte Arzénes Avakov fiát. Miután a derék ifjú írásba adta, hogy semmi rosszat nemfog cselekedni, a bíró hazaengedte.
Az „Új Erős Kéz” párt elnöke – fogózkodjanak meg a balrad.ru olvasói – Miho Szakácsvili ma reggel üdvözölte a belügyér fiának szabadulását, és a letartóztatás kiagyalójaként Valcmant nevezte meg! A kijevi keszekuszaságra mi sem jellemzőbb, hogy Anton Gerascsenko meg Szakácsvilit mószerolja a dolog miatt.
Valerij Dendeber ezredes az ukrán hadsereg vezérkarának szóvivője fontos tudnivalót közölt a sorköteles korosztállyal. Ha nem is kapnak személyre szóló invitációt, akkor önszántukból kell fölkeresni a lakhelyük szerint illetékes rendőri szervet! Ha ezt elmulasztják, akkor ajjaj…!
Donyeckben ma délelőtt a 2014 október 2-án megtartott választások évfordulóján Alekszandr Zaharcsenko a DNR elnöke nyilatkozatban fordult Donbassz lakosságához, és a kijevi junta csapatai által megszállt országrész lakóihoz.
Ebben bejelentette, hogy a Donyecki Népköztársaság erői készen állnak! Ha Kijev támadást indít, mi válaszcsapást mérünk, meg sem fogunk állni a végső győzelemig! – mondta.
Donbassz frontjai „éledeznek”! Elsősorban is Kijev ordashadának szorgalmából. Tegnap délután komoly ostromon esett át Jaszinovataja, Zsabicsevo és Minyeralnoje.
Trudovszka és Donyeck Petrovszkij kerülete úgyszintén, de nem maradt ki Gorlovka, Zajcevo, és a délvidék sem.
Marinyka jét fele között az éjszaka csata volt. A latrok két egyedet bebuktak.
Az ostrom ma délelőtt is folytatódott.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A The Independent beszámolója szerint Nabi a-Wash egyiptomi ügyvéd szombaton este az egyik tévécsatornán „az egyiptomi férfiak nemzeti kötelességének nevezte a marcangolt lányok” megerőszakolását!
Mármint a marcangolt farmernadrágban grasszáló leányzók megerőszakolását.
A jó advokát ki van akadva a szó szerinti értelemben rongyosnak éppen nem nevezhető marcangokat viselő modern fiatal lányok divathóbortján. Akik – az ügyvéd úr szerint büntetendően kihívóan divatolnak!
Meggyőződése, hogy a vétkeseket márpedig meg kell büntetni. Megerőszakolással.
„Azokat a lányokat akik ilyen kihívó módon öltöznek és ezáltal vágyakat keltenek, megerőszakjolni hazafias kötelesség! Hogy úgymondjam nemzeti kötelesség!” – fejezte ki vélhetőleg nem annyira nemtettudattól áthatott bosszúszomját a jó egyiptomi advokát.
Azt nem tudjuk, hogy Nabi al-Wash úr politizáé-é Egyiptomban. Ha igen! – akkor bizony könnyen törvény születhet akár a javaslatból.
Az Egyiptomi Nők Országos Tanácsa máris szaporán tiltakozik, és fölhánytorgatták Wash ügyvédnek, hogy amit mondott az alkotmánysértő. (És a férfinépség szándékolt bosszantása? Ami ezen formába fölér egy jó kis szexuális zaklatással!)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A Mérce írja: valódi menedékközponttá válhat a magyar főváros, igaz – teszik hozzá gyorsan a félreértéesek elkerülése, emberségesebb állampolgárok hiú reményének lelohasztása érdekében – nem a háború vagy éhínség elől menekülő emberek menedékévé. Hanem?
Nos, miután a macedón jobboldal – mely már a Fidesz propaganda-cunamija előtt csúcsra járatta a sorosozást, és amely mellett a fideszes vezérkar, pl. Orbán Viktor is nyíltan kampányolt – megsemmisítő vereséget szenvedett az önkormányzati választások első és második fordulóján, megindult az ország korrupt politikusainak a menekülése – írja a lap.
Hova?
Nikola Gruevszki, a lehallgatási botránya miatt eljárás alatt lévő pártvezér és egykori miniszterelnök azt kérvényezte a bíróságtól, hogy visszakaphassa útlevelét, és megszűnjön az a kötelezettsége, hogy minden héten meg kelljen jelennie a bíróságon. A kérelmét azzal indokolta, hogy meghívása van Orbán Viktortól egy budapesti látogatásra. Nemrégiben a botrány két másik érintettjét fogták el a szaloniki repülőtéren, amint hamis bolgár útlevéllel Magyarországra próbáltak szökni. A két férfi a gyanú szerint maga is részese volt a több mint 20 ezer ember, politikus, közéleti szereplő telefonos lehallgatásában – ennek a lehallgatási műveletnek a középpontjában áll Gruevszki is.
Mint a Mérce már korábban is írt róla, a Macedóniát egy évtizeden át vaskézzel irányító miniszterelnök és pártja, a VMRO erősen hajaz Orbán Viktorra és a Fideszre: mindkét formáció előszeretettel alkalmazza azt a politikai manipulációt – mit sem törődve annak hosszan tartó és pusztító társadalmi hatásaival – hogy megosztja a népet, árulónak bélyegzi politikai ellenfeleit, és gyűlöleletet gerjeszt távol lévő, megfoghatatlan ellenséggel – ellenségekkel szemben.
A jelenlegi hírek szerint Budapestet nézték ki menedékül ezek a bukott politikusok, és a vezérüknek maga Orbán Viktor küldött meghívót.
(nepszava)
Bal-Rad komm: Gyűlik a világ szemete Döbrögi uradalmába. DE AZOKAT MÁR SAJÁT NÉPÜK KIAKOLBÓLINTOTTA A HATALOMBÓL! Persze aligha a sorosozás okozta a vesztüket.
Itt puha – meleg fészek fogadja őket! Ha pedig még kötvényt is vesznek…
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A 46 esztendős Hamed Ali az an-Nuszra, majd a valódi kalifátusista rémbanda az ISIS pribékje lett. Vidám – gondtalan életben reménykedett.
Ali barátunk feladata az alkalmi hóhérkodáson túl főként az olaj fuvarozgatása volt Törökországba. Szíriából.
Aztán mert szorgalmas ám butácska volt – de lelkes! – továbbképzésre küldték. Irakba került, Abu-Kemal városától alig húsz kilométerre. Egy amerikaiak által létesített kiképzőtáborba. Pakisztáni, szudáni, amerikai, kazah és európai országok szakértői pallérozták Alit, és mintegy kétszáz hordatagot.
Fényes jó ellátásban volt részük. Koszt, kvártély, zsold! – minden remekül alakult. Egészen addig amíg Deir ez-Zort ki nem jelölte neki szolgálattételi helyként Allah és az amerikai kiképző.
Ott is jól alakultak a dolgok, de a szír hadsereg meg az orosz légierő fölbukkanása véget vetett a jó világnak.
Ali két saját szemével látta, amint főnöket az amerikaiak kimenekítették a kapca szorulásakor. Hasakába evakuálták őket.
Ali és a közpribékek maradtak. És óráról-órára fogytak. Mígnem Ali tesó is fogságba esett. A szír hadsereg fogságába.
Úgy gondolta Ali, hogy még nem akar a Paradicsomba költözni. Ezért aztán énekelni kezdett. Abban a reményben, hogy…
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Háborúkban, katasztrófahelyzetekben is biztonságos, milliárdokba kerülő Kormányzati Adattrezort hozna létre a kormány, ahová az összes magyar állampolgár és cég hivatalos adatait és ügyeit archiválnák – derül ki a hvg.hu birtokába került, titkos kormányzati előterjesztésből. A megvalósításért felelős egyik minisztérium megerősítette a tervezet létezését, de arra hivatkoznak, hogy a beruházás még az előkészítés fázisában van.
Egy jelenleg még nem nyilvános dokumentum került a hvg.hu birtokába, amely a rajta szereplő dátum alapján október elején készült az Orbán-kormány részére. Az előterjesztés egy Kormányzati Adattrezor létrehozásáról szól, méghozzá meglehetősen rövid határidőkkel.
Az általunk elemzett dokumentum egy kormányrendeletet készít elő, a jelenlegi stádiumban még „nem tekinthető a kormány álláspontjának”, ahogy az a fejlécben szerepel is. Ugyanakkor az előterjesztés koncepcionálisan kifejezetten kidolgozottnak tűnik, és egyértelműen kiderül belőle, milyen informatikai fejlesztésben gondolkodik a kormányzat a 2018. január 1-vel új szakaszba lépő digitalizációban.
A terv azért az alig két hónap múlva bekövetkező új évhez kötődik, mert még 2015-ben, az elektronikus ügyintézésről szóló törvényben ezt határozták meg az e-ügyintézés generális bevezetésének céldátumaként. Azóta a jogszabály egyes rendelkezései már hatályba léptek, azonban Magyarország digitális átállásának következő mérföldköve 2018. január 1-vel jön el: ettől kezdve főszabályként intézhetjük elektronikusan a legkülönfélébb ügyeinket. Ez erősen leegyszerűsítve azt jelenti, hogy vége a papíralapú működésnek, a törvényben meghatározott szerveknek kötelező lesz biztosítani, hogy elektronikusan is intézni tudjuk az összes ügyes-bajos dolgunkat.
A kötelezett szervek szinte a teljes magyar hatósági, közigazgatási és jogi szférát lefedik: az összes helyi önkormányzatnál, államigazgatási szervnél, bíróságon, ügyészségen, minden közjegyzőknél, de a közüzemi szolgáltatóknál sem kell többé feltétlenül személyesen eljárnunk, nyilatkozatot tennünk.
Centrális Adattrezor – amerikai, német és izraeli minta?
A birtokunkba került előterjesztés úgy fogalmaz, hogy a közigazgatás működéséhez eddig szükséges hagyományos, papír alapú adattartalmat folyamatosan felváltja a digitalizált adat. Lezajlik az „elektronikus közigazgatás térnyerése”, amely során „a párhuzamosságok révén a papír alapú adathordozó is megmarad, de a kitűzött cél az, hogy az adatok csak elektronikus médián legyenek tárolva”. Ezért szükséges a kormányzati anyag szerint, hogy létrejöjjön egy központi, gigantikus adatbank, ahol egy helyen, összegyűjtve és archiválva meglesz az összes keletkező elektronikus adat.
A dokumentumból kiderül, hogy még egy 2016. szeptember 14-i kormányülésen döntöttek egy jelentés készítéséről, amelyben kidolgozzák, milyen intézkedések szükségesek a „jelentős nyilvántartások” védelméhez, méghozzá „különös tekintettel az amerikai egyesült államokbeli, németországi és izraeli mintákra”.
A munka lezajlott, a jelentés elkészült, hiszen az előterjesztés szerint idén májusban megtárgyalta a Nemzetbiztonsági Kabinet, amely rábólintott, hogy archiválni kell „az állam működése szempontjából létfontosságú adatokat”. Utóbbiakat archiváltan azért kell egy biztonságos, központi adatbankba juttatni, mert az így „bármilyen eredetű sérülés esetén” „újraépíthetővé teszi a különböző informatikai rendszereket” – olvasható az előterjesztésben.
Katasztrófatűrő legyen – de mennyibe fog ez fájni?
Az archivált állományokat tároló, centrális központ lesz a „redundáns Kormányzati Adatbank, vagyis Adattrezor”, amit az előterjesztés szerint földrajzilag olyan környezetben hoznának létre, „ahol Magyarországon a legbiztonságosabb módon lehet tárolni ezen létfontosságú adatokat”.
Olyan „katasztrófatűrő, megfelelő védettségű telephelyek” létesítését tervezik, amely az adatközpontoktól – vagyis ahol e-ügyintézés zajlik, az adat keletkezik – távolabb helyezkedik el. Ezt hívják a georedundancia elvének, ami meg is jelenik az anyagban. Ugyanakkor a legmagasabb szintű georedundancia éppen azt jelenti, amikor a duplikált információk különböző, lehetőleg távoli országokban találhatóak, éppen azért, hogy egy természeti csapás, politikai krízis vagy háborús helyzet esetén az archivált állomány biztonságban, fizikailag minél messzebb legyen.
Az előterjesztésben szereplő elképzelés egyértelműen az utóbbi időszak egyik legnagyobb, és így legdrágább informatikai projektje lenne. A finanszírozási oldalról annyi szerepel, hogy a rendszer kialakítására már megvan a pénz: egy idén júniusban elfogadott kormányhatározattal biztosítottak 10 milliárd forintot a Belügyminisztérium részére. A rövid kormányhatározat különösebb feltűnést nem keltett, abban csak annyi szerepel, hogy az elektronikus ügyintézést, illetve az állam működőképességét katasztrófahelyzetben folyamatosan biztosítani kell.
A 10 milliárd forintból jönne létre egy két gépteremből álló kormányzati adatközpont, illetve maga az adatbank – utóbbit részletezi először a nem nyilvános anyag. A beruházás informatikai-műszaki koncepciója az, hogy a Kormányzati Adattrezor nem egy mentési (úgynevezett backup) megoldás lenne, „hanem egy valódi adattrezor”, amelynek fő jellemzője, hogy „az adatok bevitele gyakori, ám ezek kivétele csak különleges esetekben, szigorúan ellenőrzött módon történhet”. „A rendszer kiemelt biztonságú, mélységében tagolt védelemmel fog rendelkezni”, mind fizikai, mind informatikai szempontból – ismertetik a dokumentumban.
Bírságolnak, ha nem gyűlnek az adatok a kormány trezorjába
Ennek megvalósításához nemcsak a katasztrófatűrő, extrán biztonságos telephelyet kell megépíteni, de az összes említett hivatalt, bíróságot, önkormányzatot – szankciók kilátásba helyezése mellett – kötelezni kell az archiválásra, illetve az adatállományok beküldésére.
Azt már a 2015-ös, e-ügyintézésről szóló törvény előírta, hogy kötelesek meghatározott gyakorisággal és módon mentéseket létrehozni, és ezeket az „adatok őrzéséért felelős szervnek” – vélhetően ennek a mostanra nevet kapott Adattrezornak – megküldeni. Hogy ez a mindennapi hivatali, bírósági, önkormányzati munkában mekkora pluszterhet jelent, azt előre nehéz megmondani. Hogy ezt a kötelezettségüket hogyan teljesítik, azt az Elektronikus Ügyintézési Felügyelet (EÜF) fogja felügyelni.
Az EÜF hatósági ellenőrzést is tarthat majd, hogy ellenőrizze, adott hivatal teljesítette-e az archiválási utasítást – ha nem, akár bírságot is kiszabhat.
A nemzetbiztonságiak maguk viszik be
Az előterjesztésben szerepel, hogy milyen adatokat, milyen gyakorisággal kellene majd a Kormányzati Adattrezorba archiválni. A frissítés gyakorisága elsősorban attól függ majd, hogy olyan adatról van-e szó, ami statikus, vagyis ritkán módosul, mert ezeket elegendő évente archiválni. Míg a gyakran változó, illetve a „kiemelt jelentőségű” adatokat akár naponta fel kell majd tölteni. Ennek mikéntje is kiderül az előterjesztés specifikációjából: a 2018 októberétől működő, végleges rendszerben a Kormányzati Felhővel üzemelő rendszerek, valamint az ASP rendszerhez csatlakozott önkormányzatok esetében az archiválás központilag fog történni, online feltöltéssel.
Viszont a nemzetbiztonsági szolgálatoknál keletkezett adatokat, illetve a minősített adatot tartalmazó rendszereket egyéni módon fogják archiválni, és „saját fizikai adattároló” átadásával fogják eljuttatni az adattrezorba. Vagyis például a titkos nemzetbiztonsági információkat nem online küldözgetik majd, hanem fizikailag beviszik megőrzésre a „kialakítandó objektumba” – áll az előterjesztésben.
Olyan esetek is lesznek, amikor nemcsak az adatokat, de a szerverkonfigurációkat és a szerveren futó szoftvereket is archiválni kell.
Pintér és Trócsányi a felelős, a honvédelem partner
Az biztos, hogy a most még kialakítandóként emlegetett Kormányzati Adattrezor elképesztő mennyiségű adaton őrködne, Magyarország legnagyobb ilyen információbázisa lenne. Már a 2015-ös törvény kőbe véste, hogy az „adatok őrzéséért felelős szerv” az adatállományba nem tekinthet bele, kizárólag arra jogosult, hogy ezeket átvegye és megőrizze.
Az előterjesztés második része annak a kormányrendeletnek a megszövegezett tervezete, amellyel mindezt szabályoznák/életre keltenék. Ebben az Adattrezort üzemeltető, őrzésért felelős szervnek az állami tulajdonban lévő Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-t, vagyis a NISZ Zrt.-t jelölik ki. „A jogállása ebben a relációban leginkább a felelős őrző személyének felel meg” – olvasható az anyagban, amely megismétli, hogy a részvénytársasági formában működő infokommunikációs szervezet „semmilyen formában nem tekinthet bele az adatokba”.
A projektért az előterjesztésben Pintér Sándor belügyminisztert és Trócsányi László igazságügyi minisztert teszik felelőssé, magát az anyagot Felkai László, a belügyi tárca közigazgatási államtitkára láttamozta. Az Adattrezor „projektgazdája” is a belügy lenne, a Honvédelmi Minisztériumot pedig „telephelyének használatából fakadó érintettsége miatt” vonnák be a végrehajtásba „konzorciumi partnerként”.
Megerősítették, hogy dolgoznak rajta
Megkerestük mindkét projektfelelős tárcát, végül a Belügyminisztérium reagált röviden, elismerve az előterjesztés létezését. „A Kormányzati Adattrezorról szóló előterjesztést a Kormány még nem tárgyalta meg, a tervezet a szakmai előkészítés fázisában van” – közölték.
Több, informatikában jártas szakértő is azt mondta a koncepcióról, hogy a nagyságrendje gigantikus, és az informatikai fejlesztésekben sokszor döcögő Orbán-kormány biztosan megkínlódik majd a megvalósítással. Az előterjesztés titkos mivolta, illetve a politikai érintettség miatt névtelenséget kérve, de ugyanazt mondták: nem egyszerű egy ilyen rendszert életre hívni, és azért vannak aggodalmaik az adatok kezelésével kapcsolatban. Ezért csak komoly garanciák mellett tárolnának egy központban ilyen hatalmas mennyiségű információt – ami egyértelműen hatalom.
Kikerülnék a közbeszerzést – és csak nem értik, mikor rákérdezünk
Abban is egyetértettek, hogy egy ilyen Kormányzati Adattrezor fizikai és informatikai létrehozása „horrordrága” lenne. „A fizikai biztonságtechnikai, vagyis behatolásvédelemtől kezdve a klímatechnikán át a teljes elektronikus adattároló rendszer kiépítéséig a legkomolyabb technológia kell. Ilyet csak a legnagyobb cégek tudnak, a fenntartásáról nem is beszélve” – magyarázta egyik forrásunk. Hasonló – nyilván kisebb – adatbankok természetesen most is vannak, például a bankok, légi közlekedéssel foglalkozó cégek informatikai háttere is ezekre épül.
Megvalósítása esetén az Adattrezor-projekt zsíros megbízást jelentene, így adódik a kérdés, vajon milyen formában zajlana a beszerzés. Nem túl biztató, hogy erre nézve az előterjesztésben az áll: a projekt megvalósításánál kezdeményezni fogják a mentesítést a közbeszerzés szabályai alól. Vagyis jó eséllyel a már jól ismert biztonsági/nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozással a Kormányzati Adattrezor megvalósítása az átlátható(bb) közbeszerzések megkerülésével történhet.
A közbeszerzés kikerülésére két körben is rákérdeztünk Pintér Sándor tárcájánál, azonban a belügynél vagy komoly szövegértési problémákkal küzdenek, vagy szándékosan nem (erre) reagáltak. Szó szerint azt firtattuk ugyanis, hogy a beruházás nagyságrendje miatt nem aggályos-e a közbeszerzés alóli mentesítés, mire az a válasz érkezett, hogy igen, sor fog kerülni „az előterjesztés társadalmi egyeztetésére”.
Bezzeg a…
A digitalizációban élen járó Észtországnak van hihetetlenül fejlett adatarchiválás rendszere, és nem véletlenül: az orosz fenyegetettség (a lakosság valamivel több mint harmada oroszajkú!-balrad.ru) miatt gyakorlatilag mindent elektronikusan intéznek és tartanak nyilván – mondta a hvg.hu-nak Fülöp Tamás igazságügyi informatikai szakértő. Az észteknél nemcsak e-közigazgatás van, így intézik az adóbevallásukat is, a chipkártyás személyi igazolványukkal szavaznak, sőt, létrehozták az e-állampolgárságot is külföldieknek.
Az egész archiválásnak, duplikálásnak az a lényege, hogy az adattrezor valóban teljes biztonságot nyújtson, földrajzilag is, a hozzánk hasonlóan földrajzilag meglehetősen kicsi Észtország ezért is külföldre telepítette ezt a rendszerét – magyarázta. Szerinte csak így van értelme, hiszen ha egy földrengés, bombatámadás vagy bármely katasztrófa letarolja az országot és az eredeti adat elveszik, akkor is működőképes az állam.
Sok más országnak lehet hasonló rendszere, de általában ennek tényét, a helyét pláne titkolják. Ugyanakkor Fülöp Tamás szerint valódi értelme az olyan backup rendszereknek van, amelyek nemcsak tárolnak adatokat, hanem mintegy párhuzamos működést lehet róluk biztosítani baj esetére. „Vagyis ha nemcsak sima másolat, hanem onnan tovább lehet dolgozni, ha az eredeti rendszerrel valami történik” – magyarázta. Ő is kiemelte, egy Kormányzati Adattrezor működését adatvédelmi szempontból végtelenül precízen szabályozni kellene, mert beláthatatlan visszaélésekre adna lehetőséget ennyi információ egy helyen tárolása.
Az igazságügyi szakértő szerint is biztosítékok kellenek, mert ha az állam rendszerszinten rálát mindenre, akkor valójában informatikailag nincs akadálya, hogy ezeket felhasználják, elemezzék, következtetéseket vonjak le belőlük. Hiszen az adatok összekapcsolása, összefüggéseiben történő értelmezése nagyságrendekkel nagyobb információt adhat, mint az adatok külön-külön – ami nyilván szabálytalan, viszont óriási hatalom.
(HVG)
Bal-Rad komm: Aligha véletlen, hogy MINDEN HÁZTARTÁST LE KÍVÁN FEDNI a döbrögista horda internettel, és még számítógépeket is adnak a rászorulóknak. Azt pedig tudjuk, hogy:
1. – a „háló” mindent lát
2. – épül-szövődik a háló a háztartásoktól a trafikokon át a közúthálózat figyeléséig
3. – tegnaptól él az orvosi felmérőrendszer
Márpedig a HÁLÓ EGYETLEN KÖZPONTBA FOG JELZÉST LEADNI, ahol a pók figyel. Ha pedig rezdül a HÁLÓ – mondjuk POLITIKAI OKOKBÓL! – máris kironthat a pók! Hiszen tudja, hol a baj!
„…A rendszer kiemelt biztonságú, mélységében tagolt védelemmel fog rendelkezni”, mind fizikai, mind informatikai szempontból…”
A Reuters értesülései szerint az Egyesült Államok szép csendben felvette a közvetlen diplomáciai kapcsolatot Észak-Koreával. Erről állítólag a külügy egyik munkatársa tájékoztatta a hírügynökséget. Azt mondja, nem csak Phenjan teljes kapitulálása vagy a háború a két lehetséges megoldás – még ha Trump pont az ellenkezőjét is hangoztatja ennek – idézi a Privátbankár.hu..
A „New York-i csatorna” (New York channel) egy észak-koreai diplomaták által működtetett iroda, amely kommunikációs csatornát jelent a wahingtoni és phenjani tisztviselők között. Technikailag Észak-Korea ENSZ-küldöttségének része, a ’90-es években gyakorlatilag nagykövetségként működött. Az utóbbi időben ezen keresztül juttathatott el üzeneteket egymásnak a két ország vezetése, amelyek egyébként évtizedek óta nem állnak hivatalos kapcsolatban – olvasható a portálon.
A forrás szerint most a korábbiánál szélesebb jogköröket kapott Joseph Yun nagykövet, az Egyesült Államok Észak-Korea-politikájáért felelős különmegbízottja , de hogy ebbe a koreai nukleáris- és rakéta-program is beletartozik-e, arról nem árult el részleteket. Mindenesetre Yun már kérte az észak-koreai diplomaták közbenjárását annak érdekében, hogy hagyjon fel a tesztelésekkel a kommunista ország.
A kínai külügyminisztérium üdvözölte a kiszivárgott híreket.
A Reuters forrása szerint a tárgyalások célja, hogy ne kerüljön sor háborúra, helyette valamilyen diplomáciai megoldás szülessen. Azt is mondta: nem igaz, hogy Washington kizárólag két lehetőséget, a teljes diplomáciai kapitulálást vagy a háborút kínálja fel Phenjannak – ennél állítólag sokkal nagyobb mozgástere van a diplomatáknak.
(napi.hu)
Bal-Rad komm: USA hőbörgés ide-vagy oda, az amerikai kandúr is rájött: ezzel a KNDK-ban főzött kásával csak megégetheti a száját! Kerülgeti-kerülgeti, de forró neki. És egyre forróbb lesz!
Tetszik a nyugati fertálynak vagy sem, a világ erőviszonyai átrendeződtek. Nem éppen az USA kedvére való módon. Ráadásul az új erőcentrum nem másolja – nagyon helyesen – a nyugati mintát. Ahol a farok csóválja a kutyát!
Lásd: Izrael – Nyugat!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!