Hajítógéppel lőtték át a cigarettát Szlovákiába! – Ukrajnából
A katapultot egy kelet-szlovákiai cigarettacsempész banda tagjai kezelték – egy éjszaka hozzávetőleg 25 ezer csomag „koporsószöget” juttattak át vele Szlovákiába ukrán területről.
A cigarettacsempészek találékonysága nem ismer határokat (államhatárokat meg aztán végképpen nem…). A kerületi ügyészség egy kilenctagú csempészbanda ellen emelt vádat az elmúlt napokban cigaretta illegális behozatala miatt, s az ügyet az Kassai I-es sz. Járásbíróság elé terjesztette – írják szlovák hírportálok.
A tudósítás szerint a banda hajítógép segítségével juttatta át Ukrajnából az árut Szlovákiába. A banda tagjai a Kassai- és az Eperjesi kerületből származnak, s ketten közülük korábban a határőrségnél dolgoztak.
A csempészek főnöke Vladimír L. dióskai (Orechová – Szobránci járás) lakos volt. Ő biztosította az áru „átdobását” és ő határozta meg a légi művelet helyét és idejét is.
A hírek szerint Vladimír és tettestársai egy márciusi éjszaka hozzávetőleg 25 ezer doboz cigit dobtak át a határon. A zárjegy nélküli cigarettsádobozokból álló bálák a 348-as és 349-es sz. határpontok között, Szirénfalva (Ptrukša – Nagymihályi járás) közelében landoltak. Ott összeszedték azokat és egy 200 méterre lévő ház garázsába szállították.
A rendőrök csak találgatnak egyelőre, hogy miféle szerkezetet használtak a légi műveletekhez a társulás tagjai. Az hogy katapult volt, azt már tudják. De még nyomait sem lelik. A reptetők pedig nem árulnak el szemmit a hajítógép rejtekéről, műszaki paramétereiről.
Az adóelkerülés által okozott kár 73 ezer euróra rúg.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Megvan a magyarok nagy álma: Kádár János országa – Svájcban
Álmodoznánk mi, de a kormány úgyis közbelép. Pedig nem nagy álmok ezek, csak egészség legyen – ezért még imádkozni sem vagyunk restek. Meg kéne a biztos megélhetés és a boldog élet. A Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest és a Policy Solutions közös kutatásából kiderült, mire vágyakoznak a magyarok. Önmegvalósításra nem.
Az elmúlt egy évben közvélemény-kutatások segítségével arra keresték a választ, hogy:
– Létezik-e az amerikai álomhoz hasonlóan egy speciális magyar álom?
– Álmodoznak egyáltalán a magyarok?
– Vannak-e közös céljaink, van-e közmegegyezés az ideális társadalomról, az ideális „magyar életről”?
– Mit gondolunk a múltunkról és a jövőnkről?
Fiatalon álmodtunk még, aztán várunk
Az eredményeket összefoglaló kötet bemutatóján kiderült: a magyar emberek több mint egyharmada, 35 százaléka szokott álmodozni saját jövőjével kapcsolatban, negyede régebben megtette ezt, de mostanában már nem, míg 38 százalékuk egyáltalán nem szokott ezzel foglalkozni. Az adatokból az látszik, hogy minél fiatalabb valaki, annál inkább vannak még álmai. A 30 éven aluliaknak még a háromnegyede, a harmincasoknak kicsit több mint a fele, de a 60 év felettieknek már csak mindössze kilenc százaléka szokott álmodozni.
Kérdés az is, hogy mit teszünk álmaink megvalósításáért. A megkérdezettek 38 százaléka azt mondta, terveket készít, amit lépésről lépésre végrehajt, egynegyed a családtól kér segítséget, a szerencsére és a csodára 17 százalék vár, az imában 12 százalék bízik, a kormány segítségében 3 százalék, az ezotériában pedig 1 százalék bízik.
Vagyis tízből hat megkérdezett nem gondolja, hogy a saját erejéből meg tudja valósítani álmait.
A pártszimpátiát vizsgálva kiderült, hogy a mikropártok szavazói a legtudatosabbak, 56 százalékuk tervet készít. Ez a Fidesz szavazóinak 46 százalékára igaz. A Jobbik szavazói fordulnak a leggyakrabban a családtagjaikhoz segítségért, szemben a DK-sokkal, akiknek mindössze 10 százaléka kéri a rokonok, barátok segítségét. Meglepő módon a két baloldali pártnak a szavazói fordulnak Istenhez segítségért a leggyakrabban, az MSZP-sek 15 százaléka, a DK-sok 20 százaléka imádkozik álmai beteljesüléséért.
Csak egészség legyen
A kutatók kíváncsiak voltak arra, hogy milyen jövedelmet társítanak a magyar álom megvalósulása mellé. A válaszadók 12 százaléka mondta azt, hogy havi félmillió nettónál nagyobb összegből tudná csak fedezni a kiadásait, amennyiben álmai életét élhetné. A magyarok 28 százalékának nettó 300.000-500.000 forint közötti összegre lenne szüksége ehhez, 36 százalékának pedig 200.000-300.000 forint. 14 százalékának elég lenne mindössze egy 100.000 és 200.000 forint közötti összeg.
Ezek után kicsit furcsa, hogy a Nagy Magyar Álom a kutatás szerint az egészséges élet. A válaszadók közül ezt az opciót jelölték meg a legtöbben (57 százalék), amikor arról kérdezték őket, melyek a legfontosabb személyes álmaik. Ez a válaszopció az ötvenes korosztály (66 százalék), valamint a 60 évnél idősebbek (80 százalék) között volt a leggyakoribb. Ezzel szemben a fiatal felnőttek mindössze 38 százaléka jelölte meg.
Az egészség után a magyarok a leggyakrabban a biztos megélhetést nyújtó fizetésre és nyugdíjra vágyakoznak, minden második megkérdezett jelölte meg ezt a válaszopciót. De fontos még a boldog párkapcsolat és családi élet, valamint a gyermekek, unokák jövőjének biztonsága. A lista alján, néhány százalékkal olyanok szerepeltek, mint hogy a válaszadó megtanuljon egy idegen nyelvet, külföldre utazzon vagy külföldön éljen, saját vállalkozást vagy civil szervezetet hozzon létre. A legutolsó lett az, hogy a válaszadó segítse a hazáját, tegyen Magyarország boldogulásáért.
A személyes álmokon túl a kutatók rákérdeztek arra, szerintük mi kellene ahhoz, hogy Magyarország 20 év múlva egy virágzó ország lehessen. A válaszadók szerint elsődlegesen arra van szükség, hogy jóval magasabb fizetések és nyugdíjak legyenek, ezt a válaszopciót a megkérdezettek több mint a fele megjelölte. Második lett az egészségügyi rendszer javítása, harmadik a gazdaság megerősítése. A középmezőnyben kapott helyett 13 százalékkal a magasabb születési ráta, a bevándorlók betelepítésének megállítása, illetve az, hogy pozitívabban gondolkodjunk. A lista alján, négy százalékkal szerepel, hogy állítsuk vissza a Trianon előtti határokat.
Volt aranykor? Igen, Kádár!
Arra a kérdésre, hogy a huszadik század melyik nagy korszakában volt mindent összevetve a legjobb a magyaroknak, a válaszadók elsősorban a Kádár-rendszert látják pozitívan. Tízből négy magyar gondolja úgy, hogy 1989 előtt volt a legjobb a magyaroknak. A megkérdezettek egyharmada nem tudott választani a korszakok között. A rendszerváltás utáni időszakot csak feleannyian gondolták aranykornak, mint a Kádár-kort. A válaszadók 5 százaléka említette kiemelkedő korszakként az Osztrák–Magyar Monarchiát, 3 százalék a Horthy-kort, egyszázaléknyian a Rákosi-diktatúrát.
A kádári nosztalgia támogatottsága egyenesen arányos az életkorral, a 60 évnél idősebbeknek a 63 százaléka vélte úgy, hogy az előző rendszer volt a legjobb, a rendszerváltás utáni korszak a 18–29 év közötti fiatalok mellett egyedül a harmincas korosztályban előzte meg a Kádár-rendszert. A Fidesz szavazóinak 38 százaléka szerint a rendszerváltás utáni kor a legjobb, de 28 százalékuk a Kádár-rendszert említette. Az MSZP szavazói között elsöprő a Kádár-kultusz iránti rajongás, 69 százalékuk említette ezt, a DK-szimpatizánsok között 79 százalék ez az arány.
Semmi sem jó
A rendszerváltás utáni kormányokról kérdezve kiderült, hogy a legnagyobb arányban az elégedetlenek vannak, a magyarok egyötöde szerint egyik kormány idején sem volt jó a magyaroknak. 27 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni erre a kérdésre. Aki választott magának kormányt, közülük a második és a harmadik Orbán-kormánynak a legjobb a megítélése, a válaszadók 16 százaléka gondolta úgy, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere a legszimpatikusabb a számára.
11 százalék a Horn-kormányt választotta, 9 az első Orbán-kormányt, 6 az Antall–Boross-kormányokat, Medgyessyéket 5 százalék, az első és második Gyurcsány-kormány 3 százalékot kapott, míg a Bajnai-kabinet 1 százalékot. Összeségében a magyarok 20 százaléka választott baloldali (-liberális) kormányt a legjobbnak, 31 százaléka pedig jobboldali (-populista) kormányt. A megkérdezettek közel egyharmada gondolta azt, hogy jobban éltek a szülei, amikor annyi idősek voltak, mint ő most. 28 százalék állítja azt, hogy rosszabbul éltek szülei, 35 százalékuk szerint viszont nem történt nagy változás.
Segít a család, gáncsol a kormány
A megkérdezettek több mint kétharmada szerint álmaink elérését elsősorban a családunk és a barátaink segítik. 21 százaléknyian vélik úgy, hogy az Európai Unió inkább segíti őket álmaik megvalósulásában, a kormány segítő erejét 17 százaléknyian említették.
Azonban minden negyedik ember úgy véli, a magyar kormány keresztbe tesz a magyarok álmainak megvalósulásának.
A kormány civilellenes retorikája ellenére a civil szervezetek munkáját inkább pozitívan értékelik a magyarok, a megkérdezettek 17 százaléka szerint inkább segítik, 14 százaléka szerint inkább gátolják őket.
Merre tartsunk?
Megkérdezték az embereket, hogy Keletre vagy Nyugatra tekintsünk-e, esetleg legyen különutas Magyarország. A válaszokból kiderül, hogy az ország keleti orientációjának nincsen érdemi támogatottsága (2 százalék), ugyanakkor lényegében ugyanannyian gondolják, hogy az országnak a saját útját kellene járnia (44 százalék), mint amennyien azzal értenek egyet, hogy Nyugat-Európához (például Ausztriához, Svájchoz) kellene hasonlítanunk.
A kötetben feltűnnek a megkérdezettek elszólásai is, az egyik szövegbuborékban J. Péter Szigetvárról csak annyit mondott:
„Miről álmodnak a magyarok? Hogy megszabaduljanak a jelzáloghiteltől.”
S. György Budapestről azt mondta, a “magyarok álmai egy német ember mindennapjai”. A kötetbemutatón Boross Tamás, a Policy Solutions stratégiai igazgatója azzal zárta előadását, hogy a magyar álom szerinte valahol 800 kilométerre nyugatra található, a Kádár-rendszer kiszámíthatóságára vágyunk, Ausztria és Svájc határán.
A kutatás négy helyszínes (Budapest, Győr, Miskolc, Szigetvár) fókuszcsoportos vizsgálattal és 1000 fős reprezentatív kutatással készült, amit a Závecz Researc készített, 2017 nyarán.
(HVG)
Bal-Rad komm: BELEGONDOLNI IS ROSSZ, hogy milyen eredmény jött volna ki, ha a déli végeket is megkérdezgetik. Ám közel 28 esztendővel a rendszerváltás után egy ilyen eredmény TOTÁLIS CSŐDRŐL TANÚSKODIK!
A RENDSZERVÁLTÁS HIÁBAVALÓSÁGÁRÓL, ÉS IMMÁR AZ ÁLMOK MEGVALÓSÍTHATATLANSÁGÁRÓL!
Egy ország népességének reménytelenségét tükrözi ez a felmérés! A gyarmattá silányított, kifosztott, kilátástalanságba taszított EGYKORI ORSZÁG – A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG – népének hitevesztettségét!
Nem tudunk szabadulni a más – pártszimpátiákat mérő – közvéleménykutatási adatokban RENDSZERESEN FELBUKKANÓ, NEGYVEN SZÁZALÉKNYI ÚTÁLKOZÓ gondolatától!
„…Tízből négy magyar gondolja úgy, hogy 1989 előtt volt a legjobb a magyaroknak…”
– Márpedig ez a „tízből négy…” – ez ÉPPEN NEGYVEN SZÁZALÉK!
Márpedig 7,5 millió HATÁRON BELÜLI választópolgárt alapul véve, ez HÁROM MILLIÓ EMBER!
A döbrögista választási szisztémával ez minimum 2/3 – os mandátumtöbbség a parlamentben. Minimum! De lehet hogy 3/4 – es!
Adott a feladata jövőre nézvést? Váci Mihályt idéznénk:
Tegnap Macron gall góré telefonon hívta Vlagyimir Putyint. A Kreml sajtószolgálatának szűkszavú tájékoztatójából az derült ki, hogy a szíriai politikai rendezés lehetőségeiről beszéltek.
T. Rex amerikai külügyér pedig ugyancsak Szíria ügyében követett el ugyancsak tegnap telefonos zaklatást az orosz diplomácia vezetőjének rovására. Ebből a beszélgetésből sem sokat tudhatott meg a nép. Csupán általánosságokat.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tárgyalt az EBESZ főtitkárával. A megbeszélések után arról beszélt, hogy zajlanak a szíriai Nemzeti Párbeszéd Kongresszusának előkészületei. Az összejövetelt Szocsiba tervezik megtartani, és már 33 ellenzéki szervezet kapott is meghívót a részvételre. Ez úgy kb. fele az ilyen-olyan, de Damaszkusz-ellenes csoportusálások számának. És van már olyan, amely vissza is utasította az invitációt! (Mintha csak Döbrögisztán álellenzékét látnánk!)
Ma hajnalban az utolsó kalifátusista pribékektől is meg lett szabadítva Deir ez-Zor városa. Már csak Kati szigetén, és az Eufrátesz bal partján sejtenek még néhány latort a kormányerők, de állítólag azok már legfeljebb csak a folyó vizét zavarják.
A szír kormányhadsereg élesebb szemű katonái már látják Abu-Kemal városát. Az utolsó ISIS fészket Szíriában. Az orosz „hattyújárás és kalibrálás” azért lendített az előre haladásuk ütemén. Az SDF sem forszírozza olyan nagyon a város felé haladást.
Aleppotól délre izzó a hangulat. Az an-Nuszra banda kiszorította a kormányhadsereg alakulatait Al-Rashid városából.
Hanasser közelében viszont a kormánycsapatok foglaltak el néhány falut az an-Nuszrától.
Izrael ma bejelentette, hogy BÁRMI ÁRON MEGVÉDI a szíriai Quneitra tartományban fekvő drúz város – Hader – lakosságát. A „Szabad Szíriai Hadsereg” nevű martalóchorda (amúgy amerikai-török apanázsolt) agressziójától. Nem jó előjel ez a már a háború végét jósolgatók számára.
Ugyanakkor egyes szakértók úgy vélik, hogy a héten Asztanában megtörtént Szíria érdekszférákra való felosztása. Oroszország, Irán és Törökország között. Ők hárman – mint békegarantálók – őrködnek majd a gondjaikra bízott terület csendje és rendje betartása fölött. Vannak persze olyanok is, akik az USA-t is területi aspiránsként említik.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A kijevi junta ordashada által megszállt luganszki Szeverodonyeckben Nyalókakirály ottani pártführét meggyilkolták.
Szergej Szamarszkij amúgy a városu tanács tagja volt. Élete párja éjjel egy órakor már sokallta Szerjózsája távollétét. Mivelhogy telefonja csak kicsörgött de nem vette föl, a feleség a rendőröknek szól. Fél órával később meg is találták hulláját a nem messze lévő parkoló bokros mezsgyéjén. Egy téglával teljesen szétverte(ték a fejét. „Nagy bizniszman” volt Szergej Szamarszkij. Talán éppen ennek köszönhető, hogy senki sem kiáltott – eddig legálábbis nem – terrorcselekményt! Nade majd kiderítik, hogy a’ zoroszok vaútak! Tán maga Putyin vaút a’!
Valcman serege tovább rakétázza a Fekete-tengert. Habzik a víz, de amúgy senkit nem zavar.
Vodjanojéban egy TIZENNÉGY ÉVES IFJÚ LATOR enyhén kapatos állapotban beült egy latortank sofőrülésébe. Négy jobbszektoros kollegát agyontaposott. Nem háborús veszteség.
A tegnapi Zaharcsenko-féle „Közvetlen vonal” című kérdezz-felelekműsorban a DNR vezetője egy aggódó kérdésére válaszolva elmondta: „Donbassz soha nem fog vissuatérni Kijev alárendeltségébe, és Oroszországnak semmiképpen sem áll szándékában támogatni Kijev ezirányú törekvéseit!”
Pedig Kijev törekvése nagyon is valós. Ha nem megy szép szóval, menjen erővel. Zajlik is az ostrom a front teljes hosszán.
Ma délelőtt ismét vadul aknavetőzte az ordashad a „Juzsnodonbasszkij” szivattyútelepet.
Bezümennojénál pedig a tűzszüneti ellenőrök orosz megfigyelőpontját vették ismét tűz alá a valcmanisták.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A Hospice Házra nem jut pénz, de egy kereszt hazaszállítására Franciaországból igen
Hogy demagógia lenne a kettőt összehozni? Lehet. Pedig igazán visszafogottnak mondható a dolog, hiszen nem jövünk elő sem kisvasutakkal, sem stadionokkal, sem Mészáros Lőrinc nyilván egészen megérdemelt módon megugró vagyonával, legfeljebb a szelíd megemlítés szintjén.
A két hír:
1.hír: Heteken belül bezárhat a gyógyíthatatlan, főként daganatos betegeket gondozó Budapest Hospice Ház, mert elfogyott a pénzük – adta hírül az RTL KLub.
A házban 2005-ben nyílt meg a 10 ágyas fekvőbeteg ellátás, további száz haldoklót otthon látnak el. A társadalombiztosítástól kapnak pénzt a működésükhöz, de ez a költségeiket felét sem fedezi. A hiányzó 50 millió forintot eddig magánadományokból és egyszázalékos felajanlásokból gyűjtötték, de idén ezekből a forrásokból kevesebb pénzt folyt be. Kértek segítséget a minisztériumtól, eddig azonban nemhogy segítséget, választ sem kaptak. (444.hu)
2. hír: A kormány állja a felmerülő költségeket és vállalja az adminisztrációs terheket annak érdekében, hogy II. János Pál pápa szobráról az eltávolításra ítélt keresztet Ploermel városából Magyarországra lehessen szállítani, amennyiben a franciaországi település vezetése hozzájárul ehhez – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. A tárcavezető jelezte, hogy a párizsi nagykövetségen keresztül megkeresték a bretagne-i kisváros önkormányzatát, választ azonban egyelőre nem kaptak tőlük. Hozzátette: a keresztet a budaörsi Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola fogadná be. Szijjártó Péter nem kívánta kommentálni a kereszt eltávolítását elrendelő államtanácsi döntést, de úgy fogalmazott, hogy Európa jövője szempontjából „elképesztően káros” minden olyan döntés, amely képmutató módon, a toleranciára hivatkozva a kereszténység visszaszorítására irányul, és keresztény szimbólumok eltávolítását rendeli el. (MTI)
Az Emmi mégis ad pénzt?
Vizsgálja a minisztérium a Magyar Hospice Alapítvány újabb támogatási kérelmét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága csütörtök este az MTI-vel.
Az államtitkárság csütörtök esti közleményében azt írta: az Emmi „elismeri a Magyar Hospice Alapítvány szakmai munkáját és társadalmi jelentőségét, éppen ezért az elmúlt három évben már 25 millió forint támogatást kapott az alapítvány”.
(nepszava)
Bal-Rad komm: Sajnos Döbrögisztán társadalma IS eljutott arra a szintre, hogy ilyen „korszerű és modern szolgáltatára” is komoly igény van, mint hospice ház. Szomorú dolog. De még szomorúbb, hogy AZ ÁLLAMNAK erre kevés pénze van.
A ploermeli keresz Döbrögisztánba hurcolására azért kiszorítanának néhány milliócskát. (Ahelyett, hogy mondjuk a jó párttag és derék keresztény Jó Lőrinc Koma így szólna az ő asszonyához: „fogjunk be a legerősebb merci terepjárónkba Bejám. Akasszuk rá a legnagyobb céges futót, oszt hozzuk má haza azt a keresztet! Csesszünk ki a Sziliveee!
Eelessz az itt a stadijonba valahun. Hamámmég a Vatikánnak se köll! Száz rongybú hazahozzuk! Hagy kőccsék hospisra vagy mija francra a pízüket a Balogék! Oszt hálábú Istenke még tán mögsegít bennünket valami jó kis pályázaton!”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A Vietnami SzK – béli Da – Nang városában tartják meg az APEC-országok csúcstalálkozóját. Ezen részt vesz Vlagyimir Putyin orosz államfő, és Trump bohóc is – mint az USA elnöke.
Trump belengette a Fox News hírcsatornának, hogy szeretne – és valószínűleg össze is jön – egy találkozót Oroszország elnökével.
„Nagyon fontos lenne beszélnünk Észak-Korea, Szíria és Ukrajna dolgaiban” – mondta Trump.
Herbert Makmaster a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója jelezte, hogy a da-nangi Putyin-Trump találkozó még nem eldöntött tény.
Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője ekképpen kommentálta a hírt: „zajlanak a tárgyalások, és ha döntés születeik a találkozóról, azt fogjuk közölni.”
Az első – és eddigi egyetlen – Putyin-Trump talákozó ez év júliusában volt a németországi Hamburgban a G20 csúcson.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
“ÉN AKKOR IS SZAVAZOK A HATÁRON TÚLRÓL, ÉS BELEPOFÁZOK AZ ÉLETEDBE!!!”
Csak hogy tiszta legyen mivel nézünk szembe!
“Még hogy megvonják a szavazati jogom? Nekem Orbán Viktor adta meg az állampolgárságot, persze hogy rá szavazok. Ne hogy már bárki is megmondja nekem mit csináljak a szavazatommal. Mert nem ott élek? És? Én akkor is szavazok a határon túlról, és belepofázok az életedbe!
Engem nem érdekel Orbán Viktor mit művel a nagy hazában. Nekem itt jó életem van, a medve bejár a házba, az asszonyt néha megverem, vagy fordítva, de a szavazatom akkor is le fogom adni ha bele is döglesz. És tudod kire? Hát Orbán Viktorra, mert ő az isten, ő a haza, és ő küldi a lóvét nekem az iskolára, focira, kórházra. Mit érdekel engem, hogy te ott megdöglesz, mert kevés a béred, sokat adózol, a gyermeked meg külföldön dolgozik. Az enyém is, de erről nem Orbán Viktor tehet, hanem az én kormányom.
Pofázzak neked jogról, meg igazságról? Ha ismerném én ezeket, megtenném a kedvedért. De nem teszem meg, mert nem érdekelsz. Én is állampolgár vagyok, hát persze hogy leadom levélben a szavazatom. Hogy neked ehhez utazni kell ha külföldön dolgozol, de a hazában laksz? Nem kellene ezen rugóznod testvér, neked ezt dobta a gép, én meg Orbánra szavazok. Te biztos nem rá akarod adni a voksod, hát akkor vagy dögölj meg, vagy utazz. Én még a szomszéd nevében is leszavazok, igaz, már régen meghalt, de lóvé jár érte nekem. Te meg csak fizess, ha Orbán ellen akarsz szavazni. Meg is érdemled.
Hogy a te adódból támogat engem? Hát sajnálod tőlem? Magyarok vagyunk! Nekem Orbán Viktor küldi a pénzt, én meg elrakom, aztán rá szavazok? Hogy nálatok is lenne mire költeni az adót? Hogy szar az oktatás? Nem működik az egészségügy? Ez engem nem érdekel, nekem jó amit tanítanak. Hogy magyarok vagyunk, meg egy vérből jöttünk, meg egy az isten, Orbán Viktor. És egészséges vagyok, ha meg beteg valaki, itt is van kórház. Majd itt meggyógyítanak.
Egyébként nem is értelek miért lázadsz. Tolja ide Orbán Viktor a milliárdokat, de nálatok is vannak szép stadionok, térkövezett főterek, hát biztos van neki elég, az már nem kell oda. Nekünk meg jól jön, mert az meg jár nekünk, mert mi is magyarok vagyunk. Szittyák, turulok, nagy nemzet, védjük a hazát, ontjuk a vérünk érte, isszuk a pálinkát, öleljük a medvét, verjük az asszonyt, vagy fordítva. De erről már beszéltem. Orbán Viktor biztos tudja mire költse a pénzetek, ő egy szent, egy földre szállt angyal, aki isten kegyelméből lett a magyarok királya, és adott nekünk állampolgárságot. Ezért csak rá kell szavazni. Ez olyan nagy dolog?
Na, lassan be is fejezem, mert látom nem érted, és nem akarod elfogadni, hogy beleszólok az életedbe. Fordított esetet nem tudok elképzelni, mert akkor beléd vágnám a kisbaltát, ha bele akarnál pofázni hogyan neveljem a gyerekem, verjem a nejem, mire költsem a pénzem. Megiszom azt ha akarom Orbán Viktor egészségére, akinek az isten adjon sok egészséget, nagy boldogságot, saját lábon álló családot. Mindig elmondunk érte egy imát, erre a plébános úr külön felhívja a figyelmünk vasárnap a templomban. Utána meg a kocsmában az ő egészségre vedelünk a te pénzedből, ameddig bírunk, mert magyarok vagyunk az úristen, meg Orbán Viktor kegyelméből.
Ha tetszik, ha nem, nekem nincs annyi eszem, hogy békén hagyjalak benneteket, ne szóljak bele az életetekbe, éljen a sajátom, ne menjek el szavazni. Ezt nekem Orbán Viktor adta az állampolgársággal, hát élek vele, a többi meg nem érdekel. Szeretnék én is olyan miniszterelnököt magamnak, mint Orbán Viktor, de akkor a köcsög ellopná a pénzem, elvenné a jövőm, hazudna nekem folyamatosan, emelné az adót, csökkentené a bérem. Jól van minden így ahogy van. Nekem. Te pedig nem érdekelsz!”
(Kim. Bandita)
Bal-Rad komm: Kell még – lehet még ehhez valamit hozzáfűzni? Kellene persze! Meg lehetne is! – de minek?
Legfeljebb csak annyit: AZ ELMENEKÜLTEK! – vegyenek magukon erőt, és szavazzanak! Mutassák meg, hogy ŐK IS VANNAK AKKORA MAGYAROK, mint a határon túliak!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Magyar Nemzet: Nem javasolják Orbánnak a miniszterelnöki vitát
Legutóbb miniszterelnök-jelölti vitát 2006 áprilisában tartottak. Ekkor a kormányfői székből vitázott Gyurcsány Ferenc Orbán Viktorral.
Semmilyen körülmények között nem javasolna miniszterelnöki vitát a választások előtt a Fidesz egyik prominense – tudta meg a Magyar Nemzet egy magas-rangú fideszes politikustól.
A lap azt írja, a vitának nem volna értelme, mert Orbán Viktornak nincs kihívója. A politikus hozzátette, hogy ilyen polémiának akkor van létjogosultsága, ha például van két néppárt az országban, és közel azonos szinten állnak.
A fideszes képviselő azt is mondta, hogy senki sem szolgálta meg belpolitikai teljesítményével, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök kiálljon vele vitázni.
(atv)
Bal-Rad komm: „Legutóbb…”
– Azóta Döbrögit és hordájának potentájait a hideg veríték veri ki ha visszagondolnak ARRA a gyalázatra. Ővajdaságával stúdiópadlót mosott fel El Qro akkor! Beee.
Ördög a tömjéntől úgy nem iszonyodik, mint Döbrögi és hordájának vezéregyedei a nyíltszíni, kamerák előtti, face to face vitától! Totális kudarc lenne!
NEM IS MŰVELIK!
„…azt is mondta, hogy senki sem szolgálta meg belpolitikai teljesítményével…”
– Ebben viszont tökéletesen igaza van a hordajelességnek! Egyetlen álellenzéki politikai maffiózó sem predesztinálta KIÁLLÁSÁVAL MAGÁNAK A JOGOT, hogy a magyarok azt mondják: IGEN! KÍVÁNCSIAK VAGYUNK ARRA, HOGY MIKÉNT ÜTÖD KI DÖBRÖGIT!
– DE EGY EGYSZERŰ MELÓSGYEREK VAGY PARASZTEMBER…! Simán! – GOND NÉLKÜL – úgy tudná leégetni a pökhendi elmeháborodottat és bandáját, hogy hamu nem maradna utánuk!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Migránsoknak hitték őket, de nem azok – Utánajártak a híreszteléseknek Kömlőn
A mindenszentekre érkezőket, illetve egy helyi lakost is bevándorlónak véltek a helyiek Kömlőn.
Számtalan bejelentés érkezett a település polgármesteréhez a napokban, hogy helyi lakosok illegális bevándorlókat véltek felfedezni a falu több pontján is. Az esetről egy Facebook bejegyzést is közzétettek a kömlői önkormányzat oldalán a lakosok megnyugtatása érdekében. Utánajártunk és megtudtuk, félreértések sorozata vezetett idáig, s minél több emberhez jutott el a hír, az annál színesebb lett.
A település polgármestere a rendőrséggel együtt járt utána a híreszteléseknek. Mint utóbb kiderült, valószínűleg a migrációról szóló hírekben látottak, hallottak válthatták ki e reakciókat. Az esti órákban ugyanis a mindenszentek alkalmából a faluba látogatókat vélték bevándorlóknak, sőt, egy esetben még egy helyi lakost is. Később aztán egy nem messze kigyulladt tarlóról is úgy gondolták, migránsok okozták.
A közösségi oldalon tett bejegyzésben mindenkit szeretnének megnyugtatni, aggodalomra nincs ok, az elterjedt információk nem valósak.
(heol)
Bal-Rad komm: Ajánljuk fölkeresni a szóban forgó Fb-oldalt. Az olvasói kommentek miatt.
Tegnapelőtti donbasszi beszámolónkban foglalkoztunk azzal, hogy a DNR teljesen szakított az Ukrajnától megörökölt ún. oktatási bolognai rendszerrel, és teljes mértékben visszaállt a szovjet rendszerre.
Maradék-Ukrajna is fejleszt. Oktatásilag. De maradva a bolognai rendszer keretei között. Ennek megnyilvánulása is lehet akár az elhíresült nyelvtörvény.
Ám akad más, épületes példa is. Mint pl. Nyikolajevben.
A város egyik iskolájában régi-új szakmára készítik fel a leányzókat. A „legősibb szakma” legelemibb alapszabályait igyekeznek a siheder gyévuskákkal elsajátittatni.
Ehhez még nyomtatott tananyag is rendelkezésre áll.
„Ha Te úgy döntöttél, hogy ezt a nagyon szép – de veszélyekkel is járó – szakmát választod, íme néhány alapvetően betartandó szabály a foglalkozás űzése során” – kezdődik így az oktatóanyag.
A képi illusztrációkkal gazdagon ellátott brossúra hasznos tudnivalók egész sorát tartalmazza. A nem kívánt terhesség elleni védekezéstől kezdve az üzleti ajánlattételen, sikeres tárgyaláson keresztül a jó munkahely megválasztásának alapvető tudnivalókig. Egészen a nyújtott szolgáltatás ellenértékének a bezsebeléséig.
A tananyag egyébként nagyszerű lehetőségként, kiváló üzleti perspektívaként említi a szakmát, amelynek magas szintű ismerete és szorgos gyakorlása stabil és komoly jövőmegalapozó jövedelemforrás. De kitér az oktatási anyag az üzletág egyre növekvő prosperitására is.
A süldőlánykák- a hírek szerint – lelkesen vetették magukat a tanulásba.
Bár a szakma magas szintű művelésébe beletartozik a kiváló nyelvtudás is, itt elsősorban nem a beszédkészségre kell gondolni.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!