Kezdem becsülni a balrad.ru-t!

Egy riadt néni olvasott be egy hírcsárdás cikket a Soros-tervről Jurák Katának egy rádióműsorban, és mindketten megijedtek tőle

Képtalálat a következőre: „Jurák Kata-kép”

Jurák Kata vezeti néha a Karc FM Paláver című rádióműsorát, ahol a betelefonálókkal együtt lehet rettegni a világ legkülönbözőbb dolgaitól. Jurák korábban a Pesti Srácoknál írt, ott például nyáron tévedésből leleplezett egy kormányellenes válltáskát, de pár hete-hónapja már a Magyar Idők csoportnál dolgozik, gondolom így keveredett az oda tartozó Karc FM-re is.

A műsor tegnapi adásának első betelefonálója egy néni, aki végig azon a félkiabálós hangszínen beszélt, mint akit órákon keresztül üldözött egy fogait csattogtató Soros György – líbiai embercsempész kentaur, de végül időben be tudta zárni maga mögött az ajtót, csak még nagyon fel van indulva.

Itt a legfontosabb dolgokat Kata nekem elküldték az internetemen – kezdi, és nem marad semmivel adós.

A néninek ugyanis Soros György új könyvéből, a Mein Plan-ból küldtek el részleteket az internetjén, erről akart beszélni a műsorban. Soros Györgynek persze nincs Mein Plan című könyve, viszont a Hírcsárdán megjelent erről egy vicc pár napja, és láthatóan ezzel sikerült a Karc FM hallgatóinak és műsorvezetőinek egy részét összezavarni.

Kata, ha mindenkit egységesen átműtenek férfivá, akkor megszűnnek az egyenlőtlenségek – idéz a Mein Plan borzalmas részleteiből a néni, Jurák Kata és a Karc FM közönsége pedig hallgatja.

Jurák akkor akasztja meg egy pillanatra a betelefonálót, mikor az előadja, hogy
Soros György terve szerint mobiltelefonon csak kihangosítóval lehet majd beszélni, főleg az utcákon.

Itt a műsorvezető érdeklődni kezd, hogy tulajdonképpen mi is ez a könyv, de a néni megnyugtatja, hogy létezik a dolog.

Három paláveres ismerősömnek is elküldtem, és mind a három visszaigazolta, hogy igaz – érvel. Juráknak nincs is választása, elfogadja a dolgot:

MEGDÖBBENTŐ – mondja megdöbbenten.

Ezután még hosszú percekig folyik megszakítás nélkül a Mein Plan ismertetése, magyarokat telepítenek át migránsországokba, az európaiaknak pedig a híd alá kell költözniük, miután áttértek az iszlám vallásra.

A dolog csúcsán ez a mondat van, kérem hogy felindult nénihangon olvassák a fejükben: Végezetül a három végső csapás: a drogok kötelezővé tétele, a pedofília bátorítása, és az SZDSZ felélesztése és kormányra juttatása.

Innen már nem lehet semmilyen irányba továbbmenni.

Ezen a ponton azért Jurák Katának is gyanús lesz a dolog, mondja, hogy ő ezt a Soros-könyvet, vagy legalább is ezt a fordítást nem ismeri, majd felmondta a nemzeti konzultáció Soros-tételeit, azokkal legalább nem lehet tévedni.

Hallgassák meg, nem fogják megbánni, én sikoltva, gurgulázva, könnyezve nevetgéltem végig. A jó rész 5:10-nél kezdődik.

(444)

Bal-Rad komm: A hanganyag végighallgatása és könnyeink fölszárítása után tűnődjünk el egy kicsit.

Tűnődjünk el azon, hogy valóban létezik a Soros-terv, és a döbrögista hordának tulajdonképpen minden lehetősége megvan, hogy a vajdasági adoptációját megakadályozza. Mégsem tesz semmit!

Tűnődjünk el azon, hogy a horda ilyen mélységekig tudta lezülleszteni a magyarok szellemi szintjét, hogy már a kabarét sem képesek megkülönböztetni a valóságtól.

És még nincs vége! A horda elkezdte osztogatni az ingyen laptopokat és internetet az öregeknek. Legyenek tájékozottak. Igaz csak ötezret osztanak ki, de a KIVÁLASZTOTTAK a nyugdíjasklubokban tovább tudják hirdetni a…- akármit. Amit kell! Az értesültek pedig tovább terjesztik a tudnivalót.

Komolyan mondom: KEZDEM BECSÜLNI A balrad.ru-T! Amely csillagként pislákol az éjsötét magyar égen!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Sorsunk meghatározói lesznek

Eltűnt Pestről egy Döbrögisztán-szerte ismert fiatal ringyó. Bizonyos VV Fanni. Az ügy már több mint egy hete tartja izgalomban – némi túlzással – a vajdaság népét. A fősodratú médiák pártfüggetlenül bőven taglalták az eseményt. A rendőrség is nyomozott/nyomoz. Aztán megnyugtató hírt kapott az izgalomban élő köz. A lotyó megvan, jól van, Germániában keresi a mindennapi betevőt.

De hogy került Germániába, és főként miért? Hiszen Pesten is remekül működött a bót!

Tisztul a kép! Még nem teljesen foltmentes, de már tisztább, mint volt néhány napja. A kurvát egy strici kényszerítette Germániába.

Egy korábbi választásokon a Maszop színeiben induló aranyifjúról van szó, aki ellen személyi szabadság korlátozása miatt indult eljárás, november 27-én pedig 30 napos előzetes letartóztatásba került.

„…A Blikk információi szerint a férfi 2010-ben indult az önkormányzati választásokon, de körzetében csak a második helyen végzett. Az MSZP helyi szervezetének alelnöke emlékezett is rá.

– Fiatal, jóképű gyerek volt. Nem is szerepelt rosszul annak ellenére, hogy nem volt bejáratott az MSZP-ben. Olyan körzetben indítottuk, ahol sok fiatal volt. Emlékszem, hogy nagyon szép barátnői voltak, sokat utaztak, playboyéletet élt, de ezt a közösségi oldalán láttam – mesélte az alelnök.

Németországból hozhatták haza

Egy bennfentes elárulta, hogy a férfit Németországban kapták el a rendőrök, onnan hozták haza. Másik informátorunk arról számolt be, hogy egy szemtanú vallotta: látta, amint egy férfi ölben viszi el otthonából a félig kábult Fannit. Értesüléseinkkel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget, de nem kívántak az ügyről részleteket közölni…” – olvashatjuk a blikk.hu – n.

– Lamentálhatunk is akár a magát bigottul baloldaliként aposztrofáló Maszop jelöltkiválasztó módszereiről. (Még akkor is, ha „régi ügyről” van szó!)

A playboy életvitelt folytató fiatalember politikus akart lenni! Történetesen ő a Maszopban látta meg a lehetőséget. De nem jött be neki. Másoknak bejött. Talán kevésbé sármosak, de a playboystílus bejött. Nem kurvák futtatásából kell az aranyéletvitelt finanszírozniuk, hanem a politizálásból. Közpénzből.

Mindegyik politikai bűnbandában ott vannak! A nemmzetthy és a polgárrhy bandákban egyaránt. Mindkét – sőt MINDEN – nem képviselve van!

Előbb – utóbb élvonalbeli polythykushock lesznek. Sorsunk meghatározói.

Erre kell fölkészülnünk.

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma 2017 december 1. péntek van. Az év 335. (szökőévben 336. napja a Gergely-naptár szerint.) 

KARÁCSONY HAVÁBA LÉPTÜNK!

Az évből még 30 nap van hátra. (Rohan az idő!)

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: ELZA, ARNÓ, ARNOLD, ARNÓT, BIANKA, BLANKA, BLONDINA, BONITA, ÉBEN, EDE, ELIGIUSZ, ENID, ERZSÉBET, NATALI, NATÁLIA, NATASA, NOELLA, OSZKÁR ls UROS nevű kedves olvasóit. 

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

December 1-én nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során, és születtek meg haltak meg nagy emberek, jelességek.

1565 – I. Miksa 20 ezer forint fejében zálogba adja a szentgotthárdi apátságot és a várat Széchy Margitnak, a kegyúri idővel teljesen megszűnik.

1630 – Lemond Bethlen István erdélyi fejedelem.

1916 – Ferenc József bécsi temetéséről a hazautazókat szállító gyorsvonat herceghalomnál összeütközik egy személyvonattal. A 71 halálos áldozatot követelő baleset a legnagyobb magyar vasúti katasztrófa.

1918 – Izland elnyeri függetlenségét Dániától.

– A románok gyulafehérvári nagygyűlése, amelyen kinyilvánítják igényüket Erdély Romániához való csatolására.

1943 – A teheráni konferencia zárónapja: a három szövetséges vezető, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök , Winston Churchill brit miniszterelnök és Joszif Visszarionovics Sztálin szovjet vezető találkozója.

1949 – Magyarországon a minisztertanács elfogadja az első ötéves tervet.

1956 – Mary Quant, brit divattervező bemutatja az első miniszoknyát.

1989 – Mihail Gorbacsov és II. János Pál pápa találkozója a Vatikánban.

1991 – Ukrajna lakossága döntő többséggel a Szovjetuniótól való elszakadás mellett dönt.

December elsején olyan későbbi jelességek születtek, mint pl:

1081 – VI. Lajos francia király († 1137)

1743 – Martin Heinrich Klaproth német kémikus († 1817)

1757 – Bélik József szepesi megyés püspök († 1847)

1761 – Marie Tussaud (szül. Marie Grosholtz), elzászi származású francia viaszöntőnő, a londoni Madame Tussauds Panoptikum alapítója († 1850)

1800 – Vörösmarty Mihály magyar író, költő, az MTA tagja († 1855)

1896 – Georgij Konsztantyinovics Zsukov marsall, szovjet katonai vezető, második világháborús hadvezér, honvédelmi miniszter († 1974)

1987 – Szekeres Klára magyar kézilabdázó

Ezen a napon világnagyságok is távoztak az élők sorából. Ki békével, ki pedig gyilok által. Mint pl:

1135 – I. Henrik angol király Normandiai-házból származó angol király (* 1068)

1521 – X. Leó pápa (* 1475)

1771 – Grassalkovich Antal királyi személynök, kamaraelnök, Mária Terézia királynő bizalmasa (* 1694)

1830 – VIII. Piusz pápa (* 1761)

1968 – Kovács Péter, sorozatgyilkos

Ma van:

– Románia és a Közép-afrikai Köztársaság nemzeti ünnepe

– Kasztíliai Szent Blanka (kasztíliai származású francia királyné) emléknapja a katolikus egyházban

– Szent Campion Ödön angol jezsuita pap, vértanú emléknapja a katolikus egyházban

– az AIDS elleni világnap

– a magyar rádiózás napja (az 1925-ben indult folyamatos magyarországi rádiósugárzás évfordulóján

Egy kis libanoni kitekintő

A Washington Institute nevű atlantista agytröszt elemzései alapján úgy tűnik, Libanonban kevésbé lenne szerencsés nyíltan a Hezbollah ellen fordítani a gépezet által támogatott erőket. De a Közel-Kelet még szolgálhat meglepetésekkel.

A terroristákat (megjegyzés: szokás, hogy különféle országok a saját ellenségeiket nemes egyszerűséggel terroristának bélyegzik, itt azonban csak a térség szunnita terrorszervezeteiről, elsősorban az Iszlám Államról és a Nuszra Frontról van szó) a cédrusok országában is visszaszorították, egy háború pedig – akár a szíriaihoz hasonló kliensháború, akár egy kiterjedt izraeli támadás – olyan súlyos következményekkel járhatna, amelyet felelősségteljes vezetők csak különlegesen szerencsétlen csillagzat esetén vállalnának. A „demokrácia” exportőrei természetesen folyamatosan figyelemmel kísérik a közhangulatot, amit néha egy-egy közvéleménykutatás eredményeivel pontosítanak. Nehéz a feladatuk. A lakosság kb. 40%-a síita, 30%-a szunnita, 25%-a keresztény, 5%-a drúz és egyéb kisebbség, ebben a környezetben kellene egységes támogatásra lelni valamiért, vagy valami ellen. A legutóbbi közvéleménykutatás még mindig azt hozta ki, hogy az első csoport túlnyomórészt pozitívan (88%), a második leginkább negatívan (85%), a harmadik pedig megosztottan (pozitívan 45%, negatívan 55%) viszonyul a szervezethez. És bár az Egyesült Államok közel-keleti politikáját a szunniták és keresztények mintegy fele értékeli kedvezően, valamint a három nagy csoport szűk többsége nyitott lenne egy liberálisabb iszlám felé, érthető történelmi okokból pontosan nulla százalékuk működne együtt Izraellel olyan témákban, mint pl. technológiai fejlesztés, terrorelhárítás és Irán megfékezése. Esélyes, hogy ilyen hangulatban, amelyet politikai bizonytalanság és menekültkrízis terhel, a lassú módszereket részesítik majd előnyben Libanon sorsának egyes külső befolyásolói (befolyásolók lehetnek például: Egyesült Államok, Franciaország, Izrael, Szaúd-Arábia, Európai Unió), hacsak kemény lépések sorozata miatt ki nem tör egy újabb háború. A Hezbollah-ellenes politikai erők támogatása részükről egy lehetőség, bár nem tűnik túl hatékonynak. Valószínűbb, hogy a szíriai háborúban komoly terhelést kapó szervezet gyengeségének látszatát akarják kelteni inkább (például az arab-iráni ellentétek hangsúlyozásával), és a nagyobb gazdasági lehetőségek biztosításával próbálják megnyerni maguknak a síitákat, kurtítva a Hezbollah társadalmi bázisát.

Azonban Szíriában a helyzet lehetővé tette, hogy Hasszán Naszrallah főtitkár bejelentse: az Iszlám Államot legyőzték, saját embereiket így hazahívják, hogy csatlakozzanak bármely „arénához”, ahol szükség van rájuk. Ez a lépés kifoghatja a szelek egy részét a Hezbollah ellenségeinek vitorláiból, és felkészíti a szervezetet Izrael és Szaúd-Arábia fenyegetésére. Az előbbi nem újdonság, az utóbbi azonban meglepő lehet, ha nem ismerjük a közelmúlt történéseit. A Hezbollah ugyanis gyakorlatilag háttérbe szorította a szaúdiak támogatta Március 14. Szövetséget (ez Szaad Harirí vezető, és az ország libanoni-szaúdi-francia állampolgárságú (!) miniszterelnökének vélhetően a szaúdi koronaherceg által kikényszerített, belpolitikai zavart fokozó lemondásával beteljesedett, de már a kabinetben is csak kevésbé jelentős posztokat kaptak), a szövetségesüknek tartott maronita keresztény, Mísal Aún (Michel Aoun) lett az ország elnöke (Harirí hibájából Szamir Dzsadzsa (Samir Geagea), a korábbi induló végül Aún mögé állt), a kabinetben két személy (Szalim Dreiszati (Salim Jreissati), Jakub asz-Szarraf (Yaaqoub al-Sarraf)) is képviseli az érdekeiket (a kabinet Libanonban igen nagy hatalmú), Gebran Bazsdzsilnak (Gebran Bassil) Irán külön örülhet, a parlamenben pedig szövetségeseikkel együtt teljes kontrollra törnek a választási törvény megreformálásával. Szaúd-Arábia tehát dühös, és aki dühös, az képes meggondolatlanságokra, mint Harirí esetében. De van itt más fejlemény is: az arab sivatagi királyság nyomására nemrég az Arab Liga terrorszervezetté nyilvánította a Hezbollahot, majd Mohamed bin Szalmán bin Abd al-Aziz asz-Szaúd koronaherceg a 2015-ben általa életre hívott, „Arab NATO” néven gúnyolt, valójában csak névlegesen működő Iszlám Katonai Szövetség (IMA) – egyelőre leginkább a koronahercegtől függő – lehetőségeire támaszkodva idén hadat üzent a terrorizmusnak a szervezet gyűlésén. Mivel jelenleg nincs olyan csoport a térségben, amely nagyobb fenyegetést jelentene a szaúdi (és a kérdésben teljes nyugalommal szaúdi szövetségesnek tekinthető izraeli) érdekekre, mint a Hezbollah, bátran kijelenthetjük, hogy a leendő trónörökös negyven másik névleges szereplővel együtt valójában a libanoni szervezettel, s rajta keresztül Iránnal szemben kezdte meg az immár alig leplezett „terror elleni” háborút. És ez a fenyegetés, figyelembe véve, hogy lehetséges iraki és szíriai „terrorellenes” műveletekre az ország májusban 34 ezer katonát különített el, valamint műveleti központot szándékozik létesíteni Rijádban, azért már figyelemre méltó.

(Fergeteg)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Minszkben ma csúcsszinten tanácskozik a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete („mini Varsói Szerződés”)

Ki is adtak egy nyilatkozatot, miszerint támogatják Szíria szuverenitását és területi integritását. Valamint abban is megegyeztek, hogy fokozni kell az erőfeszítéseket az érdemi párbeszéd beindítása érdekében.

Genfben a hírek szerint semmiféle haladás nem történt a Szíria „békekonferencián”. A „rijadi klikk” és a damaszkuszi kormánydelegáció még csak nem is voltak hajlandóak egy légtérben lenniegymással.

Staffan de Mistura egész nap lótott – futott! – hasztalan. Most nagyon fáradt, és le van hangolva. Abban bízakodik, hogy majd holnap.

Amerikában a The Times rovatvezetője Roger Boyes arról értekezett, hogy az USA hatalmas hibát követett el, amikor lebecsülte az oroszok képességeit Szíriában, és abban bíztak, hogy a donbasszi zavarással meg tudják majd akasztani a folyamatokat. Hát egyik sem jött be. Szíriában Aszad marad az elnök mindaddig, amíg Moszkva azt jónak látja. Amerikára pedig a „Kreml rácsapta az ajtót!” – állapítja meg Boyes.

Deir ez-Zor tartományban jószerével már csak a sivatagi katlan kikormolása foglalkoztatja a szír hadsereget. Meg egy furcsa kérés. A Deir ez-Zornál lévő eufráteszi Kati-szigetén foglyul ejtett kb. 250 rémkalifátusista martalóc azért rimánkodik, hogy juttassák el őket Idlib latorrezervátumba, a tezsvírekhez. Komoly alkudozás van.

A haditevékenység fő színtere pedig a jelek szerint áttevődött Aleppo tartomány déli részére.

Az orosz légierő által nagyon megtámogatott szír hadsereg több településről is kiverte az an-Nuszra bandát, köztük Aziz és Al-Ramia városokból.

Nyomulnak Idlib latorrezervátum felé, és már csak 20 kilométerre vannak Abu Duhur stratégiailag fontosnak mondott katonai repterétől.

Bakuban Azerbajdzsán, Törökország és Pakisztán külügyérei mesterkednek valamiben.

Mevlüt Çavuşoğlu kijelentette, hogy Törökország bármely pillanatban kész katonai akciót indítani Szíriában! No nem a martalócbandák ellen, hanem Afrin térségében, a kurdok ellen. Elemzők szerint csak valami jó kis ürügyre vár a török sereg, hogy támadhasson.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Bosszúvágy

Két kézigránátot robbantott fel egy gyilkosság áldozatául esett férfi apja az ügyet tárgyaló bírósági tárgyalótermében. Az eset ma délelőtt örtént Maradék-Ukrajna Dnyepropetrovszk – régiójának Nyikopol városában.

A rendőrség közlése szerint az előzetes vizsgálat szerint a két kézigránátot felrobbantó férfi a helyszínen életét vesztette.

Tíz embert kellett a tárgyalóteremből sebesülésekkel kórházba szállítani, köztük a három gyilkossággal vádolt személyt is.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A munkavállalók 16 százalékát feketén foglalkoztatták

Gyászos adatok a fekete munkáról

Az ellenőrzött munkavállalók 71 százalékánál tártak fel munkaügyi jogsértéseket az ellenőrök az év első kilenc hónapjában – közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)

Csaknem 14 ezer munkáltatót ellenőrzött az idén az első kilenc hónapban a munkaügyi hatóság, a feltárt munkaügyi jogsértések az ellenőrzés alá vont, több mint 60 ezer munkavállaló 71 százalékát érintették – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elemzésében.

A munkavállalók 16 százalékát feketén foglalkoztatták, ez az arány tavaly 11,6 százalék volt. Az építőiparban az ellenőrzött munkavállalók 40, a mezőgazdaságban 29, a személy- és vagyonvédelmi szektorban 29 százalékát foglalkoztatták feketén. A kereskedelmi ágazatban ez a mutató 11, a vendéglátásban 17 százalék.

A bejelentés elmulasztása a leggyakoribb szabálytalanság, legyen szó klasszikus munkaviszonyról vagy egyszerűsített foglalkoztatásról. Utóbbi esetében így kerülik el a közterhek befizetését, illetve az időbeli korlátokat próbálják kijátszani. Az időszakos, egy-egy napokra történő foglalkoztatás során vagy egyszerűsített foglalkoztatásnál az ellenőrzések elmaradásának reményében még nagyobb a „kockáztatási hajlandóság”, mint a munka törvénykönyve szerinti munkaviszony esetében.

Tipikus, hogy ha egy ilyen munkáltató havi 15 napnál hosszabban foglalkoztatja a munkavállalót, akkor a „rendes” munkaviszonyban történő bejelentés helyett inkább megpróbálja elbliccelni az alkalmi munka havi korlátját meghaladó munkanapok bejelentését. Az ellenőrzéseknél a munkáltatók részéről gyakori az adminisztrációs hibára való hivatkozás, illetve hogy a munkavállalók bejelentéséhez szükséges adatokat időben leadták a könyvelőnek, de ő elmulasztotta a bejelentésüket.

Előfordult olyan magyarázat is, hogy csak a próbaidő után kívánta bejelenteni a munkavállalót a munkáltató, illetve hogy a munkavállaló próbanapon van. Gyakori szabálytalanság az is, hogy részmunkaidőre jelentik be azt, akit teljes munkaidőben foglalkoztatnak. Nem jellemző viszont a színlelt szerződéssel alkalmazás, ahogyan harmadik országbeliek szabálytalan foglalkoztatása sem. A munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések 13 700 főt érintettek az első háromnegyed évben, ami csökkenést jelent a tavalyi 17 900 főhöz képest. Ezek a jogsértések jellemzően a kereskedelemben, a vendéglátásban, a feldolgozóiparban és a gépiparban dolgozókat érintették a leginkább. A leggyakoribb szabálytalanság a munkaidő-beosztás hiánya.

Szeptember végéig a jogsértéseket elkövető csaknem tízezer munkáltató közül több mint 1100 vállalkozásra szabtak ki munkaügyi bírságot a hatóságok, összesen 157 millió forint összegben.
(vg.hu)

Bal-Rad komm: Természetesen AZ ÁLLAM a munkaadókat hibáztatja. (Fogadni mernénk, hogy EGYETLEN MULTICÉG SINCS a feketefoglalkoztatók között!) RÉSZBEN talán joggal. De csak részben!

Sajnos élet – halál küzdelem zajlik a kisvállalkozási körben. A piacon maradás az életben maradást jelenti a tőke és eszközhiányos kis cégeknél. Helyzetüket a versenyhelyzet nem könnyíti. Hasonló erők küzdelme zajlik, ahol mindenki fél a bukástól! Mindenki retteg a holnaptól!

EZEGY KÉNYSZERHELYZET!

A kizsákmányolót az állam kopasztja, a munkavállalót a kizsákmányolója. Nyilvánvaló, hogy a legrosszabbul a munkavállaló FOG JÁRNI! Ha lebetegszik, vagy ha nyugdíjba kéne mennie!

De kénytelen belemenni a játékba, mert a napi megélhetése a tét!

A kialakult helyzetért a felelős pedig – mint általában – a legnagyobb nyertes, az állam! Az az állam, amely a szabályozóival olyan körülményeket alakít ki a SAJÁT FEJÉNEK HIZLALÁSA érdekében, hogy maga a test elsorvad.

„…A munkavállalók 16 százalékát feketén foglalkoztatták…”

4,5 millió munkaválló esetében ez több mint 800 ezer feketén foglalkoztatott!

Próbáljunk meg belegondolni a – CSAK KÖZÉPTÁVÚ – következményekbe!

Belegondolni is rossz! És nincs felelős!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Donbassz

Egyre érdekesebb – és talán kedvező – dolgok kerülnek felszínre a „luganszki puccs” után. Élve és jó egészségben került elő több mint egy esztendő után Vitalij Kiszeljov az LNR Népi Milícia egykori helyettes parancsnoka, akit még 2016 őszén tartóztatott le az LNR Legfőbb Ügyészsége. Majd – miután ez év júniusában 12 és fél év börtönre ítélték államcsínykísérlet vádjával – híre kelt, hogy a börtönben halálra kínozták.

Tegnap viszont ráleltek a börtönben. Él és egészséges. Viszonylag! Ugyanis a börtön kórházában „kondicionálják”. Folyamatban lévő jogi rehabilitációjára várakozás közben. Merthogy kiderült: alaptalanul vádolták és itélték el.

Nyilatkozott is Kiszeljov. A végkicsengés a lényeges: „védtem a szülőföldet, védeni is fogom!”

Valami mozgolódásféle látszik Donbassz – ügyében – diplomáciai téren. Egy viszonylag hosszú hallgatási időszak után az orosz diplomácia igen magas szinten nyilvánult meg. Szergej Lavrov külügyminiszter azolasz „Libero” nevű újságnak nyilatkozott, mégpedig az ENSZ kéksapkásainak tervezett donbasszi missziójáról.

Lavrov kijelentette: Oroszország nem enged a „Putyin – terv” néven előterjesztett elképzelésből.

Ennek – mint emlékezhetünk – a lényege a következő: Csakis az EBESZ szemlélők biztonságára korlátozódhat, csakis az ütközőzóna MINDKÉT OLDALÁN, csakis a „lágyítást” (nehézfegyvezetek visszavonása) követően, és csakis az DLNR – hatóságainak belegyezésével. Párhuzamosan a minszki paktumba foglaltak betartásával, illetve a minszki platform és a Normann formátum fenntartásával.

Hát ezt viszont sehogyan sem lehet „összefésülni a Volker-Kijev tervvel.

Ennél fogva a volkeri jóslat – miszerint a háború kiújulása várható – akár tapintható közelségbe is kerület. Sajnos egyre többen vélik így. Talán még másfél hónap ilyen se háború-se béke „kegyelmi időszak” után. Azaz: a pravoszláv Karácsony végeztével, a fagyott földeken megindulhatnak a tankok. Addigra meg a „Jevelin”rakéták is a frontra érnek az USA-ból.

Persze másfél hónap alatt még bármi megtörténhet. Még a diplomáciában is, meg a politikában is.

Valcman Nyalókakirály hadügyére – Sztyepan Poltorak – tegnap a frászt hozta rá a „Világ Ukránjai” kijevi kongresszusának résztvevőire. Akik egytől-egyik a nyugati világban élnek.

A világvezér Jevgenyij Csolij kérdésére kifejtette, hogy a donbasszi konfliktus jót nem hozhat a nyugati világ számára. „Ha azok onnan megindulnak, az jelzés lesz sok bizonytalan ország számára! Az pedigvégzetes lesz a Nyugatra nézve. A mi feladatunk feltartóztatni, és karanténban tartani őket. De ehhez erő kell, és segítségre van szükségünk!” – bökte ki Poltorak.

„Meglesz minden! Erősen fogjuk támogatni és segíteni Kijevet!” – nyögte ki Csolij.

Poltorak – hogy a hatás biztos legyen – még rádobott egy lapáttal. „A világnak meg kell értenie, hogy ez nem csupán egy ukrán-orosz konfliktus. Ez egy globális orosz fenyegetés. Értessétek meg a hazátokban honfitársaim, hogy ez egy globális orosz fenyegetés! Mi itt nem csak Ukrajnát védjük. Mi a Nyugatot, a civilizációt védjük itt!” – izgatta izzadó hallgatóságát.

Donbassz frontjain pedig derekasan ágyúzza Poltorak martalócbandája a Nyugat és a civilizáció – na meg a hon – védelme érdekében a rájuk leselkedő veszedelmet. A’ zoroszokat.

A figyelmesebb olvasók rájöhetnek: sem Andrej Marocsko, sem Eduard Baszurin nem vétett hibát az eseményismertetőben.

Egyetlen donbasszi település nevét sem hagyták ki a fölsorolásukból.

Azaz: erősen zajlik a Nyugat és a nyugati civilizáció védelmezése.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Lavrov: „Az USA szándékosan provokálja a KNDK-t!”

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ma kijelentette: „az USA szándékosan provokálja a KNDK-t!”

Az orosz diplomácia vezetője úgy véli, hogy az újabb phenjani rakétakísérlet csupán válasz volt arra a washingtoni bejelentésre, miszerint Amerika és szövetségesei december elején ismét nagyszabású szárazföldi és tengeri hadgykorlatba kezdenek a Koreai-félsziget déli felén, és annak partjai mentén. Dacára annak, hogy beígérték még szeptemberben: legközelebb csak valamikor a tavasszal fognak gyakorlatozni. Phenjan vissza is fogta magát.

Mindezek ellenére októberben is, novemberben is dúltak a hadgyakorlatok, és most decemberben is belekezdenek egy újba. Ezeket pedig úgy rendezték, hogy csak bejelentették: GYAKORLATOZUNK! Előtte nem konzultáltak a környező országok egyikével sem, csak úgy egymás közt megbeszélték a résztvevők. Pedig a nemzetközi egyezmények előírják, hogy egy bizonyos méret fölött tájékoztatni KELL! – az érintett térség országait. Az esetleges félreértések elkerülése végett.

Ez egyetlen esetben sem történt meg. A decemberi hadgyakorlatról is kézen-közön szerzett tudomást a KNDK, amely gondolhat bármire is Nikki Haley ENSZ BT – állandó képviselő Észak-Korea elpusztításának szándékát közlő beszéde után.

Mire gondoljon a KNDK politikai vezetése ezek után? Csoda hogy idegesek?

Nem Észak-Korea, hanem az USA provokál! – fejtette ki Oroszország véleményét Szergej Lavrov.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Qrmányunk védi az érdekeinket

Meghátrált a qrmány a silányabb élelmiszerek ellen vívott háborúban

Úgy tűnik, a kormány egyelőre beéri azokkal az eszközökkel, amelyeket Brüsszel felajánlott a Nyugaton és Közép-Európában kapható élelmiszerek kettős minőségének megszüntetésére. Kár, hogy ezek inkább a gyártók kezébe adnak fegyvert, nem a silányabb zacskósleves miatt tiltakozó politikusoknak.

Mégsem terjeszti az Országgyűlés elé a kormány azt a törvényjavaslatot, amely előírná az élelmiszerek gyártóinak, hogy tüntessék fel termékeik címkéjén, ha országonként eltérő azok összetétele – értesült a hvg.hu. A hosszú idő óta Brüsszelben parkoló javaslat visszavonása kudarc, hiszen az előírás csodafegyver lett volna az élelmiszerek kettős minősége ellen indított hadjáratban.

Maga a hadjárat februárban kezdődött, amikor a Magyar Idők egy két évvel korábbi, Szlovákiában lefolytatott vizsgálatot húzott elő a fiókból. Abból az derült ki: ugyanazon termékek más minőségben voltak elérhetők a szlovákiai és az ausztriai élelmiszerüzletekben. A Földművelésügyi Minisztérium akkor sebtiben meg is rendelt egy hasonló vizsgálatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-felügyeleti Hivataltól, amely már márciusban szállította az eredményeket, a tárca pedig a lesújtó következtetést: a magyarokat „silány minőségű élelmiszerekkel etetik a multicégek”.

A Nébih márciusi – és augusztusban, más termékekkel megismételt – vizsgálatából azonban ez alig olvasható ki, sőt, bizonyos esetekben nem is ugyanaz a termék szerepel az összevetésben. A gyártók ugyanakkor arra sem mulasztották el felhívni a figyelmet, hogy a tesztek nem megfelelő laboratóriumi körülmények között történtek, ráadásul titokban. Azt ugyanis nem közölték sem a feldolgozókkal, sem a lakossággal, milyen termékekre irányulnak a vizsgálatok.

A válasz nem sokáig váratott magára, a kormány májusra állított össze egy jogszabálytervezetet, amely arra kötelezte volna a multinacionális cégeket, hogy ha Magyarországon és Nyugat-Európában is forgalmaznak egy terméket, de az a két (vagy több) helyen összetevőit tekintve eltérő, akkor azt a csomagoláson jelezniük kell.

Nem arról lenne szó tehát, hogy elvárnák a cégektől az azonos minőséget, és azt sem állította a javaslatot előkészítő tárca, hogy hazugságon érte volna a gyártókat. Csupán egy új, a fogyasztók számára sok segítséget nem jelentő pluszinformációval akarták kiegészíteni az összetevők, allergének, tápérték stb. ma is terebélyes listáját.

Amíg azonban a kormányzati nyilatkozatokhoz csak ki kell állni a sajtó elé, a szabályozáshoz már az EU jóváhagyása is szükséges, a címkék tartalmára vonatkozó előírások ugyanis uniós hatáskörbe tartoznak. Így került brüsszeli notifikációra a javaslat.

Zsigó Róbert, a tárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára augusztus végén még a Magyar Időknek úgy nyilatkozott: heteken belül kiderülhet, hogy Brüsszel áldását adja-e a magyar javaslatra.

A nyilatkozatot követő hetekben azonban egészen más történt: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke évadnyitó, az unió helyzetéről szóló beszédében segítséget ígért a kettős minőség miatt panaszkodó kelet-közép-európai országoknak. A politikus úgy fogalmazott: „a szlovákok nem érdemlik meg, hogy kevesebb hal legyen a halrudacskáikban, a magyarok sem, hogy kevesebb húst kapjanak az ételekbe, a csehek pedig kevesebb kakaót a csokoládéba”.

Juncker nem csak a közép-európai országok lelkét simogatta, hanem konkrét javaslatokkal is előállt. Ezek azonban nem a gyártók büntetését irányozták elő, hanem azt, hogy egységes szempontok alapján tudják vizsgálni a termékeket. Vagyis igazából azt teljesítik, amit a gyártók elvárnak, és a fogyasztóvédők, az élelmiszer-biztonsággal foglalkozó hatóságok kezébe adnak majd új eszközt. Ezeknek – köztük a Nébihnek – ugyanis jelenleg arra sincs jogosultsága, hogy egy másik uniós tagállamban beszerzett termék minőségét ellenőrizze – márpedig az idei két nagy teszt lényege éppen ez volt.

A címkézés megváltoztatása viszont nem került szóba, sem a bizottsági javaslatok között, sem a kormány nyilatkozataiban. Úgy tudjuk azonban, hogy egy a napokban rendezett zártkörű fórumon az FM egyik politikusa elmondta: nem ért célt Brüsszelben a kormány, így a májusban beígért javaslatot nem terjesztik az Országgyűlés elé.

Most megkerestük a Földművelésügyi Minisztériumot azzal kapcsolatban, mi lett a sorsa a javaslatnak, a tárcától kapott, alább idézett válaszban azonban erről nem esik szó.

„Az Európai Bizottság vezetői végre beismerték azt, hogy a kettős mérce igenis létezik az unió élelmiszerpiacán. Az elmúlt hónapokban a V4 országok minden fórumot, lehetőséget kihasználtak arra, hogy közösen jelezzék a problémát az európai illetékeseknek. Jean-Claude Juncker is kijelentette elfogadhatatlannak tartja, hogy a kelet-közép európai országok lakóit másodrangú polgárként kezeljék a nagy élelmiszergyártók és pénzügyi forrást biztosítanak a kettős minőségű élelmiszerek vizsgálatára.

A jelenség létezése már nem kérdés, annak kiterjedését méri fel a bizottság széleskörű vizsgálati programja, melynek eredményeit bizakodva várjuk. Mi továbbra is kiállunk a magyar vásárlók érdekeiért, mindent elkövetünk, hogy megszűnjön a kettős mérce.”
(HVG)

Bal-Rad komm: „…Mi továbbra is kiállunk a magyar vásárlók érdekeiért, mindent elkövetünk, hogy megszűnjön a kettős mérce.”

– Itt a lényeg! Qrmányunk kiáll, megvéd, biztonságot nyújt! Természetesen a magyarokat védik, a magyaroknak nyújtanak biztonságot!

A levesport nem is látó polythykusock!

Azaz minden marad a régiben! Nincs a világon annyi kutya meg macska, amennyi a multi „élelmiszergyárak” szemetét képes lenne fölzabálni. Jó lesz hát a gyarmatok népeinek. Fizetnek is érte rengeteget, mint a hülyék! Ha nem akarnak éhen dögleni!

Qrmányunk persze lankadatlanul és kitartóan küzd MIATTUNK!

ÉS ERRŐL TÁJÉKOZTATVA IS VAGYUNK!

Jah! – hogy a harc kimenetele? Hát az nem lényeges! A HARC A LÉNYEG!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com