Krisztián 29 évesen döntött úgy, hogy rendőrnek áll. A Szekszárdról származó férfi kijárta a kétéves rendőriskolát, majd 2003-ban felszerelt. Egészen 2015-ig, 43 éves koráig szolgált rendőrként, akkor azonban hirtelen otthagyta a testületet. A róla készült jelentés szerint alkalmas volt a szolgálatra, ő azonban azt mondta, felettese elbeszélgetett vele, és megkérte, hozzon meg egy döntést.
Krisztián szerint azért, mert hirtelen természetű volt, sokszor viselkedett idegesen, mások számára bántó módon, a parancsnok pedig azt mondta, hogy ez nem mehet tovább. A rendőr ekkor saját elhatározásból leszerelt.
Utána azonban olyat tett, amit valószínűleg kevés egykori magyar rendőr: elhatározta, hogy elutazik az alig egy évvel azelőtt kikiáltott Donyecki Népköztársaságba, és ott katonának áll. Ezután valóban elutazott, katonának állt, amikor azonban két évre rá hazajutott, a magyar állam letartóztatta, mondván, hogy nem szövetséges állam haderejében szolgálni törvénytelen. Krisztián kedden állt bíróság elé, semmit sem tagadott, sőt büszkén vállalta a történteket. Milyen egy „szakadár” állam katonájának lenni?
A férfi mindezt katonásan, pedánsan adta elő a bíróságon. A kérdésekre kimérten, precízen válaszolt. A szolgálatba állását is a lehető legfegyelmezettebben adta elő, a katonaságban töltött két évére pedig végig egy rossz szava sem volt.
Kutyaként bocsátottak el
A férfi végig büszkén vállalta a katonai szolgálatát, és azt állította, nem lehet bűn az, amit elkövetett. Tényleges harci cselekményekbe csak akkor vonódott be, amikor már nem volt számára visszaút, a bűnössé nyilvánítása pedig szerinte kettős mérce lenne.
„Nyomasztó kérdések merülnének fel. A francia idegenlégióba belépő katonák akkor micsodák? És a magyar-izraeli kettős állampolgárok, akiket besoroznak Izraelbe? Vagy Tóásó Előd?” – kérdezte.
Szerinte az egyetlen bűne az, hogy nem Nyugatra ment katonának, hanem Keletre. „Világéletemben egyenruhát viseltem, a közrendet képviseltem, soha nem voltam bűnöző, most sem tartom magam annak” – mondta.
„Orosz” kitüntetést is kapott! „Ezt akármiért nem adják az oroszok” – jegyezte meg.
(Ügyészi kérdésre B-R) – A végig kimérten, és összeszedetten beszélő férfi hangjából egyedül ekkor lehetett kiérezni erős érzelmeket.
„Magyar részről nem akarok semmiben se részt venni. Én ezt az országot 21 évig szolgáltam, kutyaként bocsátottak el. Semmilyen módon nem akarom ezt az országot tovább szolgálni, én majd megtalálom magamnak a munkalehetőséget” – mondta.
Krisztián ma Pakson dolgozik egy vasüzemben. Lakhelyelhagyási tilalom van vele szemben elrendelve, azaz a letartóztatása óta már kiengedték. A tárgyalás az ügyében jövőre folytatódik, ha elítéli a bíróság, egytől öt évig terjedő szabadságvesztést kaphat.
(Forrás: 444)
Bal-Rad komm: L. Krisztián kiállása példaértékű kell hogy legyen minden magyar EMBER számára.
Szavai – „Semmilyen módon nem akarom ezt az országot tovább szolgálni” – találjanak meghallgatásra!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Sokan nem örülnek annak, hogy Magyarország a NATO működését is akadályozza az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos fenntartásai miatt. A magyar diplomácia eddig elsősorban uniós fórumokon hangoztatta, hogy időszerű lenne felülvizsgálni az ukránok társulási megállapodását, mert a kijevi kormány súlyosan és tartósan megsérti a szerződés kisebbségi jogokat garantáló rendelkezéseit.
Ezen a héten azonban már a nyugati katonai szövetségben is téma a magyar–ukrán konfliktus, Magyarország ugyanis korábban jelezte, hogy „nem aktuális” számára a külügyminiszteri szintű NATO–Ukrajna-tanácsülés, amelyet december 6-án tartottak volna a NATO külügyi tanácsülésének margóján.
Nem hivatalos információk szerint 11 tagállam, közöttük Németország hivatalos levélben jelezte, nem ért egyet a döntéssel. Szóvá tették, hogy nem kellene ezt a konfliktust a NATO-n belülre hozni, ráadásul kiderült, hogy magát a problémát sem értik igazán, legalábbis nem tartják olyan fajsúlyúnak, hogy emiatt egy ilyen stratégiai témában ne tudjunk a katonai szövetséggel előrehaladni.
Az ukránokkal ápolt magas szintű kapcsolatnak ugyanis üzenetértéke van az oroszok felé, másképp fogalmazva: az oroszok sikerként könyvelhetik el, ha a katonai szövetségben széthúzás van. Az ilyen üléseken ráadásul mindig megfogalmazzák (tehát explicite is), hogy a NATO tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását, amit súlyosan megsértettek. Ez a kiállás ezúttal elmarad. Most azért folyik a lobbizás, hogy februárban, a védelmi miniszterek ülésén legyen NATO–Ukrajna bizottsági ülés, de Magyarország álláspontja egyelőre nem változik.
Pénteken lesz az EU–Ukrajna vegyes bizottsági ülés, ahol Magyarország vélhetően fel fogja vetni, hogy sújtsák szankciókkal az ukránokat. Azt azonban a magyar diplomácia is tudja, hogy minden ilyen intézkedéshez a tagállamok minősített többségének támogatása kell: Magyarország ezt nem tudja elérni.
Az ukrán–magyar konfliktusnak a NATO-ba emelése önmagában a diplomáciai eszköztár teljes spektrumának kihasználását jelenti, ami Magyarország esetében példátlan ugyan, de más tagállamoktól (jelesül Görögország és Törökország) már láthattunk ilyet…
(Forrás: mno)
Bal-Rad komm: Hát igen! Egy szeptember 30-i balrad.ru cikkben már foglalkoztunk a bukta lehetőségével.
“Ugyanakkor ott van még Németország és Franciaország igen erős befolyása is ezekben az országokban, akik ugyanazt vallják mint az USA!
Márpedig a nyugati hatalmak NEM FOGNAK EBBŐL A NYELVTÖRVÉNYBŐL ÜGYET CSINÁLNI!
Számukra sokkal fontosabb Ukrajna és az ukrán rendszer stabilitása, minthogy emberjogi problémát csináljanak a nyelvtörvényből. Számukra ez nem jelent semmit!
ŐNEKIK A TERÜLET, ANNAK ERŐFORRÁSAI KELLENEK! HOGY OTT AZ EMBEREK HOGYAN ÉS MIKÉNT ÉLNEK? – SZÁMOMRA ÚGY TŰNIK – AZ ŐKET NEM ÉRDEKLI!
Le fogják csitítani a hangoskodókat!”
Ezt Ruszlan Bortnyik, kijevi politológus mondta.
Döbröginek ez az álságos nemmzetthyeskedése NEKÜNK még nagyon sokba fog kerülni!
NEKÜNK teljesen mindegy lesz, hogy lengyel vagy román megszállás alá fogunk kerülni!
„ŐNEKIK A TERÜLET, ANNAK ERŐFORRÁSAI KELLENEK! HOGY OTT AZ EMBEREK HOGYAN ÉS MIKÉNT ÉLNEK? – SZÁMOMRA ÚGY TŰNIK – AZ ŐKET NEM ÉRDEKLI!”
Bizony-bizony! A NATO az nem a VSZ! Az EU pedig nem a SZU!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Átrajzolhatta Döbrögisztánt a kivándorlás – Kevesebben dolgoznak a vajdaságban, mint gondoljuk?
A magyar gazdaság szinte minden területére hatással lehetett az utóbbi évek kivándorlása, a munkaerő-piaci adatokat jelentősen torzíthatja a folyamat, illetve a potenciális növekedésünk is megszenvedhette. Mindezt csak tetézi a külföldön dolgozók által hazautalt jövedelem bizonytalansága.
Komoly torzítás lehet a munkanélküliségben
Régóta élő gyanú, hogy a kivándorlás különleges hatással van a magyar statisztikákra, esetlegesen torzíthatja azokat. A munkaerő-piaci adatokkal kapcsolatos anomáliákról a Statisztikai Szemlében már 2015-ben megjelent Hosszú Edmond és Romhányi Balázs tanulmánya. Ennek legfontosabb megállapítása, hogy a jelenlegi kikérdezésen alapuló statisztikák komoly mérési hibát tartalmaznak, vagyis minden valószínűség szerint kevesebb a ténylegesen foglalkoztatott, mint amennyit ez a hivatalos statisztika mutat. Szinte biztosra vehető – mondják a szerzők – , hogy ebben érdemi szerepe van annak, hogy az ideiglenesen külföldön munkát vállalók jelentős része eltűnik a statisztika szeme elől.
Jelenleg a KSH kétféle módszerrel méri a foglalkoztatottságot: az egyik az úgynevezett munkaerő felmérés, melynek keretében a kérdezőbiztosok negyedévente becsöngetnek nagyjából 30 ezer háztartásba, ahol kikérdezik az ott lakókat, hogy az elmúlt egy hétben végeztek-e munkát pénzért. Ezt egészíti ki az intézményi statisztika, mely a cégek bevallásán alapul. A kétféle statisztika közötti eltérés az elmúlt években trendszerűen növekedett. A munkaerő felmérés alapján a foglalkoztatottság gyors ütemben bővült, míg az intézményi statisztikában ez sokkal kevésbé jelent meg.
Erre az ellentmondásra a következő magyarázat született. A közel 10 milliós magyar lakosság 3 millió háztartásban él, tegyük fel, hogy a 30 ezer háztartásban mindenki itthon van és ajtót is nyit a KSH munkatársainak! Ha közülük 12 ezer háztartás tagjai vallják azt, hogy dolgoznak, akkor ezt felszorozva a 10 milliós népességre kalkulálható ki a 4 millió munkavállaló.
Ha viszont a fennmaradó 18 ezer háztartásból 1500-nál azért nem nyitnak ajtót, mert éppen külföldön dolgoznak, akkor nem egyszerűen egy másk lakásba kellene becsüngetni, hanem az „eltűnteket” arányaiban le kellene vonni a 10 milliós teljes lakosságból, és csak az így módosított lakosságszámra szorozni fel a kapott adatokat (miszerint 12 ezer háztartásban dolgoznak). Az adott példában így 9,5 millió hazai népességgel kellene számolni, akkor pedig máris 200 ezerrel kevesebb, csak 3,8 millió munkavállalóról beszélhetnénk.
A jelenlegi minta alapja 2014 óta a 2011-es népszámlálás, viszont ha olyan népességcsökkentő demográfiai vagy migrációs folyamat alakult ki, amelyet a továbbvezetett népességadat nem tudott követni (vagyis ténylegesen külföldön dolgozókról implicite azt tételezi fel, hogy itthon dolgoznak), akkor a munkaerő- felmérés az aktuális valósághoz képest fokozatosan torzuló súlyrendszeren keresztül magasabb foglalkoztatást mutat a valóságosnál – foglalja össze a már említett tanulmány.
Vagyis a fő probléma a teljes belföldi népesség mérése. Népszámlálás csak tízévente van, a köztes időszakban úgynevezett továbbvezetett népességszámot közöl a KSH, vagyis a korábbi népszámlálás adatait korrigálja. A gond azonban az, hogy nem csak a születések és a halálozások számával, valamint a végleges és statisztikailag látható kivándorlással kellene korrigálni, hanem – megfelelő módon – a munkavállalási célú migrációval is, amire azonban jelenleg nincs jó minőségű adat.
Erre az anomáliára csak az lehetne a megoldás, ha a KSH egyszer rendesen utánamenne a meg nem nyíló ajtók mögött feltételezetteknek. Kikérdezné a szomszédokat, rokonokat, volt kollégákat, és a végén eljutva a delikvensekhez megkérdezné tőlük, hogy hol vannak, mit csinálnak, és meddig terveznek ott maradni. Akkor végre tisztába lehetne tenni, hányan élnek külföldön a mintából, és hányan vannak azok, akik csak az adott időpontban nincsenek otthon, nem nyitnak ajtót.
Mindez azért lényeges, mert a foglalkoztatottak számának nem csak a jelen, hanem a jövő gazdaságpolitikája szempontjából is fontos. Érdemben befolyásolja ugyanis a gazdaság potenciális növekedését az, hogy mennyien vannak olyanok, akik munkára foghatók.
Lehet, hogy a fogyasztás sem csak a magyar bérek miatt emelkedik
A fenti gondolatmenetet folytatva, ha alul van mérve a külföldön dolgozók létszáma, akkor a külföldről hazautalt jövedelmeknek az erre a becsült létszámra alapozott becslése is lefelé torzíthat. Az ezzel kapcsolatos statisztika egyébként is megbízhatatlan. Az Eurostat adatai szerint 663 millió eurót utalnak haza a magyarok, de ebbe csak a külföldi rezidensek, vagyis a tartósan az országon kívül dolgozók, életvitelszerűen ott lakók számítanak bele. Ezzel szemben a Világbank adatai több mint 3 milliárd euróról szólnak, ám ez meg vastagon túlbecsüli a hazautalt összeget, mivel azt mutatja, hogy egy ország lakói közül a rövid ideje külföldön munkát vállalók és ingázók mennyi pénzt kerestek közterhekkel együtt. Nos, ez valóban meghaladta az 1000 milliárd forintot, ami a GDP több mint 3 százaléka volt 2016-ban. Ez a szám azonban tartalmazza az adóterhek mellett a megélhetési kiadásaikat, és a pénznek csak egy része az, amit valóban haza is utalnak.
A hazautalásnak azért is van jelentősége, mert ha valóban a becsültnél magasabb összegről beszélhetünk, akkor az azt is jelenti, hogy a belföldi fogyasztás nagyobb részét finanszírozza külföldről származó jövedelem annál, mint amit a hivatalos statisztikákban látunk. Ez azt is jelentheti, hogy a belföldi fogyasztás nem túl izmos élénkülése nem csak a belföldi konjunktúrafolyamatok eredménye, hanem részben annak tulajdonítható, hogy a külföldi konjunktúra körülményei között a külföldön dolgozó magyarok is jobban keresnek és ezért többet is utalnak haza.
Ha többen és többet keresnek külföldön annál, mint amit papíron látunk, akkor bizonyára ők többet is fogyasztanak külföldön. Az ideiglenesen maximum egy évig külföldön dolgozók külföldi fogyasztását az idegenforgalmi mérlegben kell importként figyelembe venni. Ha ez alul van becsülve, akkor az idegenforgalmi mérleg is jobbnak látszik papíron a valóságnál.
Összességében az látszik, hogy a kétféle munkaerő-piaci statisztika más képet mutat az utóbbi évek folyamatairól, erre az anomáliára pedig megoldást kellene találni, ami a statisztikai hivatal feladata lenne. Ráadásul az MNB fizetési mérleg-statisztikája is kevés és megbízhatatlan információt tartalmaz a külföldről hazautalt jövedelemmel kapcsolatban.
(portfolio)
Bal-Rad komm: „…az azt is jelenti, hogy a belföldi fogyasztás nagyobb részét finanszírozza külföldről származó jövedelem annál, mint amit a hivatalos statisztikákban látunk…Erre az anomáliára csak az lehetne a megoldás, ha a KSH egyszer rendesen utánamenne…”
– Rendesen utánajár az! Nem kis gürivel járhat ám a qrmányzati parasztvakító direktívák összeeszkábálása. Hiszen ki kell dolgozni a hivatkozásokat is, meg észben is kell azokat tartani, és a mozigépészeknek is el kell magyarázni az általuk vetített mesefilm kulisszatitkait!
Persze azért néha-néha beccsusszan egy aprócska kis hibácska. Mint egy ilyen cikkecske, ami belerandít a mesefilm élvezetébe. Aztán kiderül, hogy valójában horrort mutogatnak. Az igazi Jancsi és Juliska történetet.
VALÓJÁBAN EG DÖBRÖGISTA ÁMÍTÁS AZ EGÉSZ! AMIT AZ UDVARI KELLÉKGYÁR ÖSSZEBUHERÁL.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Oroszország „piszkos” sportolóit „államilag szervezett doppingprogramra” hivatkozva eltiltotta a 2018-as – a dél-koreai Phjongcshangban megrendezendő – téli olimpián való részvételtól. Plusz egy 15 milliós svájci frankos büntetést is kiszabtak az Orosz Olimpiai Bizottsgra.
A jeles testület Úgy határozott, hogy az általuk (a NOB-által) „tisztának” minősített orosz sportolók viszont semlegesként, olimpiai zászló alatt indulhatnak. Hacsak nem jelentenek be bojkottot.
„Az orosz sportolók totális üldöztetésének célja Oroszország és az egész népünk megalázása. Minden mai, elképzelhetetlenül kegyetlen döntés ennek a politikának a része” – mondta Ivan Melnyikov, a Duma kommunista (KPRF) alelnöke.
Nyilatkozatában Vlagyimir Putyin államfő is „megalázónak” nevezte azt a lehetőséget, hogy Oroszországnak semleges lobogó alatt kelljen majd szerepelnie az olimpián.
Mihail Gyegtyarjov, az Állami Duma testnevelési bizottságának elnöke a döntést az orosz társadalom megosztására irányuló kísérletnek minősítette, és azokat az ukrajnai „orosz beavatkozás” ürügyén a Nyugat által Oroszország ellen meghirdetett gazdasági szankciókhoz hasonlította.
A valamilyen szintű orosz részvétel vagy a teljes távolmaradás kérdésében ma fog döntés születni Moszkvában az Összorosz Fórumon. A határozatot Vlagyimir Putyin személyesen fogja bejelenteni.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Nemzeti Korcsolyázó Központot épít a qrmány 43.000.000.000 forintból
Korábban már írtunk róla, hogy a Nemzeti Korcsolyázó Központ megépítése része lehet annak a tervnek is, miszerint Magyarország beszállna az osztrákok mellé a 2026-os téli olimpia megrendezésébe. Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szeptemberben jelentette be, hogy már jelezték a téli olimpiai pályázatra készülő osztrák szervezeteknek, hogy Magyarország szívesen adna otthont a korcsolyaszámoknak.
Most kiderült, hogy fog kinézni nagyjából a központ, amelynek létrehozására nemzetközi tervpályázatot írtak ki. Az MTI adott hírt róla, hogy ezt a Bord Építész Stúdió Kft. nyerte meg. Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ), egyben a bíráló bizottság elnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta, a Nemzeti Korcsolyázó Központ a fővárosi Istvánmezőn, a Budapesti Olimpiai Központ területén, a Millenáris Velodrom és a Kisstadion elbontásával épül fel. (Ez a Papp László Aréna mögötti rész.)
Kósa nem titkolta el, hogy a nemzetinek nevezett korcsolyázóközpont egy fedett hosszúpályás, 400 méteres gyorskorcsolya pályából, négy, egyenként 30×60 méteres, jégkorongozásra, rövidpályás gyorskorcsolyára és műkorcsolyára alkalmas jégpályából, valamint a kiegészítő létesítményekből – öltözők, edző- és kondicionálótermek – áll majd. Az épületben helyezik el azt az akadémiai központot is, amely a magyar gyors- és műkorcsolya fejlesztését szolgálja majd. A beruházást a tervek szerint a magyar kormány valósítja meg, a konkrét beruházó a Nemzeti Sportközpontok lesz konzorciumban a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséggel.
Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, a bíráló bizottság tagja kifejtette: a győztes pályamű értéke, hogy a központ organikusan illeszkedik a környezetében lévő épületek, a Földtani Intézet és a leendő új Puskás Ferenc Stadion geometriájához, ugyanakkor mégsem uralkodik a területen.
Kósa az MTI kérdésére elmondta, hogy a kerékpárosok a Millenáris elbontásával sem maradnak létesítmény nélkül, hiszen egy kormányelőterjesztés szerint a magyar pályakerékpársport részére négy velodrome épül majd, egy a fővárosban, három pedig vidéken, s mindegyik megfelel majd a nemzetközi követelményeknek. A MOKSZ elnöke jelezte, hogy a győztes pályamű megvalósítása az értékbecslés szerint 43 milliárd forint, de szerinte ez a szám nem alkalmas az iránymutatásra, mert a tényleges beruházási költségekről csak az engedélyes tervek elkészültével érdemes beszélni.
Ha a vizes vébé és a Duna Aréna tapasztalataiból indulunk ki, akkor a korcsolyaközpont
-ennél sokkal drágább lesz,
-egyáltalán nem így fog kinézni,
-és a jó ég tudja, ki és mikor használhatja majd.
De reméljük a legjobbakat.
(444)
Bal-Rad komm: A Fürjes Balázs egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos által dirigált koordinációs stábnak még hosszú időre van/lesz tennivalója, és abrak a tarisznyába. Bihar Ura Kósa Fejenacs korcsolyázó lányának is jut tehát egy valamilyen nagyértékű nemmzetthy akármicsoda.
Ami majd organikusan fog illeszkedni. Környezetébe, koncepciójába egyaránt. Ami a következő: LOPJUNK AMÍG CSAK LEHET!
A Jó Lőrincz Koma, meg Garancsi Kötélbarát fölkészülnek a kivitelezésre.
43 milliárd az elképzelések szerint a végösszeg! Annyi be is fog folyni, mint nyeri!
Hogy a bekerülési összeg végülis mennyi lesz?
JÓ SOK LESZ!
Mi fogjuk állni a cechet!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Meghívó dr. Monostory Attila tárgyalására a PKKB-re, Bp. Markó utca 25. III-ik emelet 307-be, dec. 7-re csütörtökre 10 órára ( 10 óra 30-kor kezdődik a rágalmazás ügyében tartott tárgyalás, a vádlott nem más mint dr. Monostory Attila), védjük meg a demokrácia alappillérét, a nemzeti, vagy keresztény, illetve nemzeti keresztény ügyvédek jogi működésének lehetőségét, személyiségi jogait!
Kérek szépen mindenkit, akinek számít az hogy, a nemzeti keresztény értelmiség életben maradjon, akinek számít, hogy ebben az országban a nép érdekeiért kiálló magyarok ne legyenek teljesen tönkretéve, aki emlékszik arra, mi mindent tett dr. Monostory Attila a Baumagosokért, akinek fontos, hogy többek között Szima Judit után ne legyen egy másik magyar ártatlanul meghurcolva, az jöjjön el most csütörtökön a PKKB-ra, Markó utca 25-be 10 órára a III-ik emeletre a 307-es tárgyalóba, (a tárgyalás maga 10 óra 30-kor kezdődik)! A hatalom nagyon rossz dologra készül dr. Monostory Attila ellen, ennek konkrét bizonyítékát ma dec. 4-én kapta készhez dr. Monostory Attila! Ez most már nem vicc, itt emberi életről, ügyvédi becsületről van szó, nincsenek szavak arra, amit a hatalom készít dr. Monostory Attila ellen, amit már gyakorlatilag el is elindított, és amit csak egy hatalmas tömeges kiállás a tárgyaláson dr. Monostory Attila mellett állíthat meg!
Mindennek van egy határa, A Fidesz-Kdnp elért eddig a határig!
Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy vegye komolyan azt, ami történik dr. Monostory Attilával, a vörös vonalat átlépte a Fidesz-Kdnp Kormány!
Mindenkit várunk most csütörtökön, dec. 7-én 10 órakor a PKKB-n, üdvözlettel, és mély aggodalommal dr. Monostory Attiláért , a Hazánkért és a demokráciáért a választások előtt 4 hónappal: dr. Fórizs Eszter.
MAGYAROK! ÁLLJATOK FEL! EZT A RÁKOSI FÉLE MÓDSZERT MOST MÁR NEM TŰRHETJÜK TOVÁBB!
Kérem, hogy mindenki küldje tovább ezt az e-mail-es meghívót ismerőseinek, és a bírósági tárgyalás Facebook esemény oldalára jelentkezzen be ide: https://www.facebook.com/events/133204524029841/, mint érdeklődő vagy jelen lenni akaró, és jelentkezzen a csoportba, ha még nem küldtem volna számára meghívót, és ossza az FB esemény oldalt az ismerősei FB oldalán, a devizahitelesek között, a régi Baumagosok között!
dr. Monostory Attilával pár riport különböző riporterekkel
dr. Fórizs Eszter
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Ma 2017 december 6. szerda – MIKULÁS NAPJA VAN! Az év 338. (szökőévben 339. napja a Gergely-naptár szerint.)
KARÁCSONY HAVÁBAN VAGYUNK!
Az évből már csak 25 nap van hátra. (Rohan az idő!)
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: MIKLÓS, CSINSZKA, DENISSZA, DENIZA, DIONÍZIA, GYOPÁR, GYOPÁRKA, KOLTA, LEONTINA, MIKE, MIKÓ, MIKOLT,MIKSA, MISA, NIKOL, NIKOLASZ, NIKOLETT és NIKOLETTA nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
December 6-án nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során, és születtek meg haltak meg nagy emberek, jelességek.
1058 – II. Miklós pápa trónra lép.
1060 – Magyar királlyá koronázzák Székesfehérváron Béla herceget.
1240 – A mongolok elfoglalják Kijevet.
1305 – királlyá koronázzák Székesfehérváron Ottó bajor herceget.
1405 – Cillei Borbálát, Luxemburgi Zsigmond magyar király második feleségét Kanizsai János esztergomi érsek Székesfehérvárott magyar királynévá koronázza.
1917 – I. világháború: Az Amerikai Egyesült Államok hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.
1992 – Svájc lakossága népszavazáson elutasítja az EU-csatlakozást.
2002 – Magyarország EU-csatlakozási tárgyalásain megállapodás születik a versenypolitikai fejezet még nyitott kérdéseiről.
2007 – Ünnepélyes keretek között Tatán elbúcsúztatják a MH Őr- és Biztosító Zászlóalj tizennyolcadik váltását.
December 6-án később nagy dolgokat véghez vivők IS születtek. Pl:
1285 – IV. Ferdinánd kasztíliai király († 1312)
1421 – VI. Henrik angol király († 1471)
1598 – Augustini (ab Hortis) Keresztély magyar orvos († 1640)
1665 – Gróf Bercsényi Miklós kuruc hadvezér, II. Rákóczi Ferenc főhadparancsnoka († 1726)
1978 – Pálinger Katalin magyar kézilabdázó
1979 – Filó Tamás magyar labdarúgó
1982 – Elek Attila magyar jégtáncos
Persze ezen a napon világhírességek IS meghaltak. Pl:
343 – Szent Miklós myrai püspök, a tengerészek, kereskedők, gyermekek és diákok védőszentje Oroszországban, Görögországban és Szerbiában (* 245)
886 – Karlmann nyugati frank király (* 866/868)
1003 – XVII. János pápa (* ismeretlen)
1032 – XIX. János pápa (* ismeretlen)
1185 – I. Alfonz portugál király (* 1109)
1352 – VI. Kelemen pápa (* 1291)
1969 – Meredith Hunter amerikai állampolgár, akit az Altamont zenei fesztiválon leszúrtak, miközben a The Rolling Stones az „Under My Thumb” című számot játszotta. (* 1951)
Ma állami és nemzeti ünnep van Finnországban a függetlenségük miatt. A spanyoloknál pedig az 1978 óta létező alkotmányukat ünneplik.
De ma van:
– Szent Miklós myrai püspök emléknapja a katolikus egyházban
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes ma egy érdekes kérdést fogalmazott meg Szíriával kapcsolatban: „MIT KERES AZ USA SZÍRIÁBAN”? És még egy kicsit ragozgatta is. Ki hívta oda? Miért nem mennek el, ha tudják hogy ott nem kívánatosak. Mivégből szervezkednek az Eufrátesz keleti partján túli szír területeken?
A RIA Novisztyinak nyilatkozva Rjabkov elmondta: hamarosan egy egész kérdéscsokrot fognak átnyújtani Washingtonnak. VÁLASZT KÖVETELVE!
A Pentagon már válaszolt is: „SZÍRIÁBA AZ ISIS-T LEGYŐZNI MENTÜNK! Ezt el is értük. A szír hadsereg és az orosz légierő CSAK EPIZÓDSZEREPLÓK VOLTAK ebben a háborúban!” – közölte a RIA Novosztyival Eric Pehon szóvivő.
Franz Klincevics az orosz Föderációs Tanács Védelmi és Biztonsági Bizottsága elnöke javasolta Eric Pehonnak, hogy kapcsolja már be agyában az elemi logika föliratú gombot.
Tegnap este Moszkvában az orosz HM bejelentette: az Eufráteszen túli területek A KÖVETKEZŐ NAPOK SORÁN FELLESZ SZABADÍTVA.
Ilyen „beszólások” után érdekes lesz a 7-én vagy 8-án Bécsben megejtendő Lavrov-T.Rex találkozó.
Genfben Staffan de Mistura ma délután magához rendelte a teljes ott tanyázó szír ellenzéket. Megy a lelkifröccsözés.
Izrael tegnap késő délután ismét megrakétázta Damaszkusz északnyugati és északkeleti környékét. Hat darab levegő-föld rakétát lőttek ki. Ebből hármat az elhárító rendszer megsemmisített, kettő „elment”, egy talált célba. Kisebb anyagi károkat okozott.
Idlib latorrezervátum területén kurd-„szabad szír”-an-Nuszra keresztbeverés zajlik.
Deir ez-Zor sivatagi katlanának a felszámolása korántsem olyan egyszerű, mint ahogyan azt eddig bárki is hitte volna. Lassan halad, nehézkesen. Föl lesz az számolva,de idő kell hozzá. Jelenleg is komoly harcok vannak arrafelé. A kalifátusisták nem könnyen adjáka bőrüket. Ma még nem értesültünk „hattyújárásról”.
Homsz városában ismeretlenek autóbombát robbantottak. 7 civil meghalt, 8 pedig súlyosan megsebesült.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Minszkben ma ismét üléseznek mindazok, akiknek Donbassz ügyében ott szavuk van. A napirenden a TÚZSZÜNET betartásának kitárgyalása szerepel. Erről Gyenyisz Pusilin, a DNR minszki főtárgyalója tájékoztatott.
Közben Eduard Baszurin mai beszámolójában kihangsúlyozta: dátumot mondani nem tud, de biztos hogy nagyon régen voltak ennyire heves és kiterjedt harcok, mint az utóbbi 24 órában. A teljes frontvonalon vad összecsapások vannak! – mondta.
Elmondta azt is, hogy tegnap egész nap egy amerikai RQ-4A Global Hawk cirkált a határvidéken. Még a „rendszámát” is közölte: 10-2043
Baszurin kiemelte, hogy a legsúlyosabb összecsapások Gorlovkánál vannak. Ma másodmagával nyúlt ki ott egy hírhedett rovnoi jobbszektoros martalóc.
Velük együtt harmincra emelkedett CSAK OTT a martalóchullák száma.
Donyeck Petrovszkij kerületében két civil személy sebesült meg súlyosan latorgránáttól. Trudovszkában egy.
Donyeck északi peremvidékének védői számára teljes a harckészültség. A hírszerzés szerint a valcmanisták készülődnek valamire.
Eközben tegnap Donyeckben 105 kadét „tett esküt”. Az esemény díszvendége Alekszandr Zaharcsenkovolt.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!