Krisztián 29 évesen döntött úgy, hogy rendőrnek áll. A Szekszárdról származó férfi kijárta a kétéves rendőriskolát, majd 2003-ban felszerelt. Egészen 2015-ig, 43 éves koráig szolgált rendőrként, akkor azonban hirtelen otthagyta a testületet. A róla készült jelentés szerint alkalmas volt a szolgálatra, ő azonban azt mondta, felettese elbeszélgetett vele, és megkérte, hozzon meg egy döntést.
Krisztián szerint azért, mert hirtelen természetű volt, sokszor viselkedett idegesen, mások számára bántó módon, a parancsnok pedig azt mondta, hogy ez nem mehet tovább. A rendőr ekkor saját elhatározásból leszerelt.
Utána azonban olyat tett, amit valószínűleg kevés egykori magyar rendőr: elhatározta, hogy elutazik az alig egy évvel azelőtt kikiáltott Donyecki Népköztársaságba, és ott katonának áll. Ezután valóban elutazott, katonának állt, amikor azonban két évre rá hazajutott, a magyar állam letartóztatta, mondván, hogy nem szövetséges állam haderejében szolgálni törvénytelen. Krisztián kedden állt bíróság elé, semmit sem tagadott, sőt büszkén vállalta a történteket. Milyen egy „szakadár” állam katonájának lenni?

A férfi mindezt katonásan, pedánsan adta elő a bíróságon. A kérdésekre kimérten, precízen válaszolt. A szolgálatba állását is a lehető legfegyelmezettebben adta elő, a katonaságban töltött két évére pedig végig egy rossz szava sem volt.
Kutyaként bocsátottak el
A férfi végig büszkén vállalta a katonai szolgálatát, és azt állította, nem lehet bűn az, amit elkövetett. Tényleges harci cselekményekbe csak akkor vonódott be, amikor már nem volt számára visszaút, a bűnössé nyilvánítása pedig szerinte kettős mérce lenne.
„Nyomasztó kérdések merülnének fel. A francia idegenlégióba belépő katonák akkor micsodák? És a magyar-izraeli kettős állampolgárok, akiket besoroznak Izraelbe? Vagy Tóásó Előd?” – kérdezte.
Szerinte az egyetlen bűne az, hogy nem Nyugatra ment katonának, hanem Keletre. „Világéletemben egyenruhát viseltem, a közrendet képviseltem, soha nem voltam bűnöző, most sem tartom magam annak” – mondta.
„Orosz” kitüntetést is kapott! „Ezt akármiért nem adják az oroszok” – jegyezte meg.
(Ügyészi kérdésre B-R) – A végig kimérten, és összeszedetten beszélő férfi hangjából egyedül ekkor lehetett kiérezni erős érzelmeket.
„Magyar részről nem akarok semmiben se részt venni. Én ezt az országot 21 évig szolgáltam, kutyaként bocsátottak el. Semmilyen módon nem akarom ezt az országot tovább szolgálni, én majd megtalálom magamnak a munkalehetőséget” – mondta.
Krisztián ma Pakson dolgozik egy vasüzemben. Lakhelyelhagyási tilalom van vele szemben elrendelve, azaz a letartóztatása óta már kiengedték. A tárgyalás az ügyében jövőre folytatódik, ha elítéli a bíróság, egytől öt évig terjedő szabadságvesztést kaphat.
(Forrás: 444)
Bal-Rad komm: L. Krisztián kiállása példaértékű kell hogy legyen minden magyar EMBER számára.
Szavai – „Semmilyen módon nem akarom ezt az országot tovább szolgálni” – találjanak meghallgatásra!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

1. Ha már itt tartunk, akkor azokat is ideje bíróság elé állítani, akik zsoldosként (amerikai magánkatonai cégeknél) szolgálnak a Közel-Keleten, és/vagy megjárták a Francia Idegenlégióval a balkáni és afganisztáni háborút, valamint az afrikai katonai missziókat (volt pár).
2. KGBélánál sokkal nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot rejtő alakok ülnek a Fidesz soraiban. Pl.: egy korábbi maffiaperben a bíróságon vádolta meg egy illető Pintér Sándort azzal, hogy az orosz titkosszolgálat embere. Érdekes, hogy abból nem lett vizsgálat.
az országot szót ki lehetne cserélni pl.: mafiakormányt, fideszt, mszpt, ez alhazudott rendszerváltást, stb.
+1
„…nem szövetséges állam haderejében szolgálni törvénytelen.”
Melyik ez az állam? A DNR? Most akkor elismeri Magyarország vagy nem a két népköztársaságot?
Csak nehogy kiadják az ukránoknak, mint terroristát!
Megtiszteltetés számunkra, hogy Ön ott szolgálatával képviselt minket, és ezek után Hazajött, és elnézését kérjük a kellemetlenségekért, amik hősies szolgálatáért Önt érik.
Őszinte ember őszinte szavai,akit nem az aktuális érdek, hanem lelke vezérel! És ezért tesz, és tett is!Kívánok neked nagyon sok sikert az élet minden területén Krisztián, mindenféle sallang nélkül!
Szöktetsék vissza Donbaszba valahogy, persze a beleegyezésével, mert magyarhonban semmi jóra sem számithat. Aztán csak mint győzteskét jöjön Magyarországra. Nem gondolt arra, hogy kellemetlenségei is fog származni belőle ?! Szerintem még a bíróság esküszegés, és hazaárulást is a nyakába varhat. Kár lenne egy becsületes embernek az életét tönkretenni .