A szíriai kormányküldöttség Bashar Jaafari genfi állandó ENSZ – képviselő veérkezett a scájci városba. Holnap Genfben ugyanis folytatódik a Staffan de Mistura rendezte előadás. Szíriáról.
Jean-Yves Le Drian gall külügyér a rémkalifátus szíriai vereségét a szír kormánynak és hadseregének tudja be. Ott voltak az oroszok is, de csak epizódszereplőkként. A külföldi erők közül pedig a „nemzetközi koalíció érdemei a kiemelkedőek” – nyilatkozta ma Párizsban.
Megfigyelők az amerikai sugallmazású szájkaratét úgy értékelik, hogy az USA és szövetségesei megpróbálják majd a jövőben elbagatellizálni az orosz részvétel jelentőségét Szíriában. Aggódó szövetségeseiket megnyugtni akarván. Evégből is szorgalmazzákannyira a genfi tárgyalások „sikerét”. Amiről köztudott, hogy az USA erőlteti. Ha pedig ott valamiféle megállapodás születne Damaszkusz és a „rijadi blokk” között, hát a győztes diktál! – látszatát tudnák kelteni.
Ebbe a képbe illik bele Trump bohóc minapi dölyfölése, miszerint „az USA megnyert két világháborút, és térdre kényszerítette a kommunizmust!” A’ zoroszok csak epizodisták és vesztesek voltak.
Imázsépítés a ‘la USA!
Kicsit ellensúlyozandó az amerikaiak szíriai dicsőségjelentését, Deir ez-Zor tartományban a szír hadsereg rögtönzöttegy haditechnikai kiállítást. AzISIS kelléktárából. Szép számmal akadt ott még „műhelymeleg” amerikai és nyugat-európai gyártású kegytárgyak is.
Moszkvában az orosz HM-ben tegnap „ünnepélyes külsőségek” közepette bejelentették: az USA gründolta koalíció illegálisan ténykedik Szíriában.
Bár mindenki győzelmet jelent Szíriából, ez csak nagy vonalakban igaz. Harcok azok vannak még szép számban, minden felé. Vannak pl. Homsz tartomány és Idlib latorrezervátum határterületén. Ahol a rémkalifátus igencsak virgonckodik. De vélhetóleg megtalálták a horrorbanda rejtélyének kulcsát is.
Al-Qaryatayn várostól nem messze kifigyelték, hogy fölbukkannak és eltűnnek. Kiderült, hogy egy kiterjedt barlangrendszerben tanyáznak. Az orosz-szír légipáros és a szír kormánycsapatok tüzérsége kezdte leápolni a területet.
Közben pedig a hadsereg egységei elkezdtek banyomulni Idlib latorrezervátum területére. Ugyanezt teszik a kalifátusisták is kicsit arrébb, mert félnek, hogy katlanba kerülnek. Ők is az an-Nuszra uralta térség felé igyekeznek.
Párszáz kilométerrel keletebbre az Eufrátesz bal partján az SDF még mindig küszködik a kalifátusista maradványhordákkal. Két nap alatt két falut is sikerült tőlük elragadniuk. Miután az amerikaiak földig bombázták mindkettőt.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Görögország, Olaszország, Csehország és Franciaország után tegnap Finnországban is megnyílt a Donyecki Népköztársaság újabb információs irodája. A finn fővárosban, Helsinkiben. Kijev a fogait csikorgatva őrjöng.
Valcman ordashadának vezérkari főnöke tegnap délután a fronthoz lopózott. Viktor Muzsenko Travnyevoje (Metaliszt) határáig settenkedett. Ott mindössze annyit időzött, hogy belássa legújabb hibáját: Gladoszovonál ismét egy katlanba terelte marháit. (Oda el sem mert nézni!) Hibájáért – ami miatt eddig nem számszerűsített – de igen sok lator az életével fizetett már eddig is, elnézést kért, majd sietősen távozott.
A DNR panaszt tett az EBESZ – nél. A latortüzérség foszforgránátokkal bombázta a „Juzsnodonbasszkaja” vízművet és környékét.
A címzett írást adott róla, hogy tudomásul vette. A bejelentést.
A donbasszi frontokon a helyzet változatlan. Zajlik tovább Donbassz ostroma, bár hétvégies ritmusban.
Ez persze cseppet sem vigasztalja azokat, ahová éppen latorgránát hullik. Erre leginkább esély a DNR délvidéken van.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Nehéz meghatódottság nélkül írni a beérkezett adományokról. Csak hálás tudok lenni mindazoknak, akik segítettek-segítenek! Köszönöm mégegyszer.
De…-az igazat megvallva nem erre gondoltam! Nem arra, hogy csak néhányan, talán erejükön és lehetőségeiken fölül…!
Azt reméltem/remélem, hogy többen és szerényebb összegekkel, de folyamatosan. Ugyanakkor bízom abban, hogy akik adományaikkal segítettek-olyan mértékben amilyenben-nem erőn fölül segítették a balrad.ru megmaradását.
Égő ábrázattal írom le: Köszönöm, és Isten tartsa meg ezt a szokásukat.
Most a jövő évi tárhelydíjra (IS) kunyerálunk!
Azon balrad.ru olvasók és szimpatizánsok pedig akik továbbra is ellenállhatatlan késztetést éreznek a közvetlen pénzadományozás iránt, megtehetik azt is. Ugyanúgy, mint eddig. Postai úton különböző formában, az alábbi címre:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
ILLETVE A “Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on:
amely piktogramm a balrad.ru főoldalának jobb fölső sarkában virít.
ISMÉT VANNAK AZ OLDALON REKLÁMOK! DE CSAK ÓVATOSAN!
Van persze bankszámlaszám is, de azt csak a balrad13@gmail.com címre érkező kérésre tudjuk megadni az adakozni vágyók számára.
A beérkező adományokról olvasóinkat – mint mindig – a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Óriási segítség lehetne a balrad.ru számára nyújtott “technikai-anyagi” segítség is! Ami nem közvetlen adományozást jelent, hanem a balrad.ru tartalmainak a közösségi médiafelületeken (Facebook, Twitter, Instagramm, VKontakt – meg a qrvajéet tudja még milyen megosztási lehetőségek vannak.) való megosztása, illetve ezeken a felületeken és hírportálok hozzászólási rovataiban való hivatkozások a balrad.ru-ra. Hátha még több olvasó érezne elviselhetetlen adakozási kényszert! Hátha úgy gondolnák, hogy HAVONTA EGY KÁVÉ ÁRÁVAL megsegítenék a balrad.ru-t!
KÖSZÖNJÜK NEKIK:
2017 12. 06 – án ismét „Zls-197” adományát kézbesítette a postás! Köszönjük!
2017 11. 27 – én hozta a posta „Zls-179” menetrendszerű adományát! Köszönjük szépen István!
2017 11. 25 – én éjfél tájt kaptuk az értesítést a Pay-Pal-tól Jó… Klem… adományáról. Hálásan köszönjük!
2017 11. 23 – án „Ardarik” utalásos adománya érkezett meg! Köszönjük!
2017 11. 22 – én F. Nándor budapesti olvasónk adománya érkezett meg piros postai utalványon. Köszönjük Nándi!
2017 11. 21 – én K… Ló… János „isl” piroscsekkes adományát kézbesítette a posta. Nagyon szépen köszönjük!
2017 11. 20 – án „Előfizető” nevű olvasónk támogató átutalásáról értesített a bank! Köszönjük szépen!
2017 11. 20 – án Bo… János kelenföldi (Bp. XI.k.) olvasónk adománya és jókívánsága is megjött postai úton. Mindkettőért hála és köszönet!
2017 11. 20 – án ISMÉT „Petymeg” adományát hozta a posta. Nagyon szépen köszönjük!(Villanyszámla és internetszámla befizetve!)
„Nem tudom, hogyan bírtam” – egy Angliában dolgozó magyar ápolónő története
Krisztina már elmúlt negyvenéves, amikor úgy döntött, húszévnyi munka után hátat fordít a magyar egészségügynek. Vagy inkább az egészségügy volt az, ami hátat fordított neki. A 2000-es évek elejéig meg tudott élni ápolói munkájából, de nem csak ő, mindenki más. Nem is volt jellemző, hogy tömegével hagyták el a magyar ápolók az országot, ma viszont az ápolóhiány sokkal feszítőbb, mint a sokat emlegetett orvoshiány.
Hónapról hónapra élt ugyan, megtakarítása nem nagyon volt, de mindig kijött a pénzéből. Aztán 2010 után, túlórákkal és másodállással sem ment ez. Jött a tél a 60 ezres gázszámlákkal, amit ki kellett fizetni. Soha nem tett még ilyet, de akkor muszáj volt: személyi kölcsönt vett fel. A 2013-as egészségügyi béremelést úgy várta, mint a messiást. Úgy is lett beharangozva, hogy minden sokkal jobb lesz.
Aztán amikor megláttam, hogy a béremelés után 600 forinttal keresek többet, azt mondtam, kész, vége. Elmegyek – mesélte a 24.hu-nak Molnár Lamos Krisztina, mi volt az utolsó csepp a pohárban. Felmérte a helyzetet, és belátta, ha Magyarországon marad, abból semmi jó nem lesz. Az utolsó egy-másfél éve arról szólt, hogy négy gyerekének (akik most már szintén Angliában dolgoznak gondozóként) bundáskenyeret vagy palacsintát adott enni, mert az jött ki az ápolói fizetéséből.
A béremelés után bruttó 125 ezer forint volt a fizetési papírján. Erre jött rá a 30 ezer forintos műszakpótlék, mert állandóan éjszaka dolgozott, és kapott még 20 ezer forint ágy melletti pótlékot is. Így vitt haza nettó 150 ezret. Nem csoda, hogy másodállást kellett vállalnia.
Volt olyan, hogy éjszakaiból mentem a nappali műszakba. Nem tudom, hogyan bírtam, honnan volt rá erőm, de muszáj volt csinálni – idézte fel Krisztina az utolsó magyarországi éveket.
„Ennek így nem volt értelme. Nem akartam, hogy a gyerekeim azt lássák, úgy dolgozom, mint az őrült, soha nem vagyok otthon, és mégsem tudunk venni egy normális cipőt, nem tudunk rendesen enni, nem jutunk el színházba, moziba. Nem ilyen mintát akartam nekik mutatni.”
Nem vagyok migráns
2014-ben érkezett Angliába, azóta is ott dolgozik. Tapasztalataiból, a munkakeresésről és az ottani helyzetről könyvet írt.
Nagyon sokan vagyunk már kint, és úgy gondoltam, az én tapasztalataim sokak tapasztalata lehet. Meg akartam osztani a történetemet másokkal is, és szerettem volna, ha az otthoni kollégák is látják, nem rózsaszín itt minden.
Krisztina több Facebook-csoportban is követi a kint élő magyar egészségügyi dolgozók életét, van, akikkel összebarátkozott. Az aktív tagok száma 5-6 ezer között van, nagyobb részük gondozóként (angolul carer) dolgozik. Krisztina már kórházi nővér, de nem volt egyszerű eljutnia ide.
Ahhoz, hogy valaki Angliában nővérként dolgozhasson, meg kell kapnia az angol nővéri kamarától a regisztrációs számot. Ezt Krisztina 2014-ben igényelte, és csak 2016-ban kapta meg. Még így is szerencséje volt, mert 2016 januárjától egy nagyon szigorú nyelvvizsgát kell letennie annak, aki bárhol az Egyesült Királyságban nővérként akar dolgozni.
Egy idősek otthonában kezdett el Yorkshire-ben, aztán Devonba ment át. Egyik helyen sem csinálhatta azt, amit igazán szeret és tud. Mivel elhúzódott a nővéri álláshoz szükséges regisztrációs szám megadása, mindkét helyen a ranglétra alacsonyabb fokán, gondozóként végezte ápolói hivatását. Amíg Magyarországon intenzív osztályon vagy onkológián akár húsznál is több betegért felelt, és vette a vért, kötötte be az infúziót, addig Angliában idős, gyakran demens páciensek fenekét törölte, állta karmolásukat, hallgatta kiabálásukat.
Krisztina most az NHS-ben (ez a brit állami egészségügy, a National Health Service rövidítése), egy megyei kórházban dolgozik, félórányi távolságra Londontól. A nővérek között szinte csak bevándorlók dolgoznak az intézményben. Van egy kolozsvári ápolónő, a sürgősségi osztályon pedig több magyar orvos is dolgozik.
Itt a hangulat egyáltalán nem bevándorlóellenes. Az angol főnökeink nagyon igyekeznek, hogy megtartsák a munkaerőt. Nem éreztem olyat, hogy én itt migráns vagyok, és hogy velem szemben mások az elvárások – meséli Krisztina, aki érdekesnek tartja, hogy a többi külföldi munkavállalóban nincs fájdalom, amiért ott kellett hagyniuk a hazájukat.
Vannak spanyol kolléganőim, akik szeretik Spanyolországot, de nem reszketnek azért, hogy úristen, mi van otthon. Nem aggódnak a politikai helyzet miatt, azért sem, hogy mikor mehetnek haza. Ők ezt kalandként élik meg. Itt vannak pár évet, ez egy jó szakmai befektetés a számukra, aztán hazamennek, és magasabb presztízsű, jobban fizető állásokat kapnak.
Nagyon más a helyzet azokkal a magyarokkal, akik otthagyták az egészségügyet és a hazájukat: „Ők kényszerből jöttek el, és nem tudják, mikor mehetnek haza. Az olaszok, spanyolok bármikor hazamehetnek. Egyetlen nép sem olyan – jó értelemben véve – röghöz kötött, mint a magyar, aki nagyon visszavágyódik.”
Krisztina is szívesen lenne újra ápoló magyar kórházban, de azt mondja, ahogy telik az idő, talán úgy egyre enyhül ez a vágya. Minél tovább dolgozik valaki külföldön, annál nehezebben megy haza önszántából. Legalább két dolog kellene ahhoz, hogy feladja angliai állását, és visszajöjjön Magyarországra: hangulatváltás és béremelés.
Amikor eljöttem, szörnyű hangulat volt az egészségügyben. Minden szétbomlott, eltűnt a kollégákból a jóindulat. Nem volt összetartás, csapatmunka, semmi „Oldjuk meg együtt!” mentalitás. Amikor kezdtem a pályámat, ezek megvoltak. Egymás ellen is fordultunk. Nyilván ennek a fáradság is az oka volt, mert egyik műszakból mentünk a másikba. Mindenki kapkodott, hulla fáradt volt, senki sem volt barátságos. Nem volt egymás segítése, megszűnt a kollegialitás.
Gyakran húsznál is több betegre felügyelt egymaga. Amikor az egyik angol állásinterjúnál elmesélte, „csak” 18 pácienst vallott be, ezt sem nagyon akarták neki elhinni. Később az állásinterjúkon inkább kikerülte a kérdést, és nem mondott betegszámot.
Ha elfogadom a hálapénzt, holnaptól nincs állásom
A magyar egészségügy egyik legnagyobb rákfenéje a hétköznapi korrupció, a hálapénz. Angliában törvény tiltja a paraszolvenciát. Krisztina legfeljebb üdvözlőkártyát kap, vagy csokit. Ha elfogadna pénzt, másnap nem lenne állása.
Magyarországon a 2000-es évek elejéig nem fogadott el paraszolvenciát senkitől sem. „Ilyesmiért ha fizetnének a betegek, akkor értelmét veszti az, amit csinálunk”.
Egyszer egy beteg megpróbált mindenáron pénzt adni, de Krisztina mindenképp próbált arrébb húzódni. A néni sírni kezdett, mire a másik beteg a kórteremben ráripakodott Krisztinára, hogy ne alázza már meg a beteget, vegye el tőle a pénzt.
Utáltam a helyzetet. Elfogadtam, aztán éjszaka visszacsempésztem, amikor aludt.
Szerinte Magyarországon úgy érzik az emberek, ha nem adnak, akkor az nem helyénvaló. Megalázónak érzik, ha az orvos és az ápoló nem fogadja el, vagy azt érzik, hogy lemondtunk róluk, meg fognak halni. De azután megváltoztak a dolgok, és kénytelen volt ő is a páciensek jóindulatára hagyatkozni.
Az utolsó két évben abból tudtam élni, amit paraszolvenciaként kaptam. Ez nagyon rosszul érintett. Voltak olyan hónap végi éjszakai műszakok, amikor tudtam, hogy a beteg kirak nekem 200 forintot az asztalra, és abból másnap vettem kenyeret, tejet vagy buszjegyet. Borzasztó volt, azt éreztem, hogy ez nincs jól. Nem akartam így dolgozni, élni és most sem akarnék.
Hideglelés, brexit a neved
Nagy-Britannia karnyújtásnyira van attól, hogy kilépjen az Európai Unióból. A brexit nagyon érzékenyen érintheti a bevándorlókra támaszkodó NHS-t, amit az összeomlás fenyeget, ha a külföldiek elhagyják a szigetországot. A kilépést már most megsínyli az ottani egészségügy: drámaian csökkent azok száma, akik Angliába érkeznek ápolónak, a kelet-közép-európai munkavállalók inkább Németországot és Ausztriát választják. A brit egészségügy válságáról nemrég a New York Times közölt adatokkal teletűzdelt riportot, amiből kiderül, közel 40 ezer ápoló hiányzik a rendszerből, és az EU elhagyásával egyre nehezebb lesz pótolni hiányukat. Közvetlenül a kilépésről döntő 2016-os népszavazás után 10 ezren fordítottak hátat NHS-nek.
Kínlódós – Krisztina így jellemzi a mostani hangulatot Angliában.
Sikerült megélnem azt, amit Magyarországon is, és ez hidegleléses volt: folyamatosan mennek el a kollégák, és nem jönnek helyettük újak.
Nem aggódik, mert úgy látja, Európán kívüli munkaerővel a britek meg tudják oldani a problémát, és szerinte azoknak, akik dolgoznak és rendesen fizetik az adót, nem kell félniük, hogy kiutasítják. De ha mégis úgy adódna, el kell hagynia Angliát, már nem fél.
Széles a világ, és van egy hazám is. Végülis megtörténhet a csoda, az igazi változás, hogy Magyarország egyszer majd tárt karokkal vár vissza bennünket, akiket egy korszak távozásra kényszerített.
(24.hu)
Bal-Rad komm: Az utolsó két mondat igazi magyar mentalitásról vall. Bár van benne kétkedés, de bizakodás is! Hátha…!
– Csodák pedig nincsenek! Csodálatos dolgok elképzelhetők. VÁLTOZÁS AZ LESZ! Amit ez a nép egy kisebb csodaként fog megélni majd, és tárt karokkal fogja visszavárni elüldözöttjeit!
Az lenne a csoda, ha az elmenekültek visszatérnének! HAZA!
Csakhogy ITT majd ismét el kellene kezdeni építeni egy HAZÁT! Ne legyenek illúziói senkinek: HA EGYSZER MÉG arra lehetőség nyílna… – nagyon nehéz lesz!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
„Nagyságrenddel több ember lehet érintett a lakáskiürítésekben”
Ebben az évben tovább emelkedett a kilakoltatások száma. Már 3600 esetben raktak utcára embereket, rendőri segédlettel. A tartozásrendezéssel foglalkozó Széchenyi Hitelszövetség szerint ennél nagyságrenddel több ember lehet érintett a lakáskiürítésekben. Becslésük szerint ugyanis a végrehajtás előtt álló devizahitelesek többsége önként, felszólításra elhagyja ingatlanját.
Ebben az évben a végrehajtók már több mint 3600 esetben raktak ki embereket ingatlanjaikból – tudta meg a Magyar Nemzet. Tavaly ez a szám nem haladta meg a 3100-at. A korábbi években pedig mindössze 500-700 lakáskiürítést említenek a statisztikák.
Még mindig nagyon sokan vannak veszélyben a tartozás-rendezési ügyekben eljáró Széchenyi Hitelszövetség szerint. Az elnök úgy látja: a bankok inkább követelés-kezelő cégeknek adják át a jelzáloghitelesek tartozását. Ezek pedig sokszor egy összegben kérik a törlesztést.
„A vicc az egészben az, hogy a Nemzeti Eszközkezelő ebben a helyzetben is több pénzt adna a pénzintézetnek. Ezzel szemben sokkal kevesebb pénzért eladja valamilyen követelés-kezelő cégnek, tehát azt, hogy ennek kinek, hol, és melyik zsebét tömik, az azt gondolom, hogy teljesen nyilvánvaló” – mondta Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke.
Tavasszal az Országgyűlés módosított az árverezés szabályain. Azóta a lakásokat már csak piaci áron árverezhetik. A kilakoltatási moratórium is életbe lépett. Ennek ellenére ugyanúgy utcára tesznek embereket, ha az új tulajdonos igazolja: nincs hol laknia, csak az árverésen megszerzett ingatlanban.
(Forrás: atv)
Bal-Rad komm: „…A vicc az egészben az, hogy a Nemzeti Eszközkezelő ebben a helyzetben is több pénzt adna a pénzintézetnek. Ezzel szemben sokkal kevesebb pénzért eladja valamilyen követelés-kezelő cégnek, tehát azt, hogy ennek kinek, hol, és melyik zsebét tömik, az azt gondolom, hogy teljesen nyilvánvaló…”
– AZ A TELJESEN NYILVÁNVALÓ, HOGY EGY ÁTGONDOLT ÉS ALAPOSAN KITERVELT NÉPIRTÁS ZAJLIK A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA!
Ez ellen EDDIG EGYETLEN politikai maffia sem tett kifogást. Az éppen aktuális „választások” közeledtével VALÓS MEGOLDÁSI JAVASLAT NÉLKÜL mindegyik rendszerműködtető bűnbanda röfög egy kicsit! – de csak éppen annyira, hogy a GAZDA meg ne sértődjön.
Ugyanakkor pedig a hírekből arra lehet következtetni, hogy a magyarok elfeledkeztek a tűzhasználat legelemibb szabályairól is. Annyi sok még nyáron is a lakástűz!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A történet már eléggé régi. A Szovjetunió és a Szíriai Arab Köztársaság még az „öreg Aszad” idején kötött egy barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződést.
Aztán a Sovjetunió felbomlott. A jogutód Oroszországra maradt örökül ez a szerződés is. Oroszország pedig nem mondta fel. Szíria sem. Tehát létezik.
Ezen szerződés alapján – vélhetőleg nem egy hasracsapás utáni nagy hirtelenségben – 2015 szeptember végén Oroszország Damaszkusz kérésére katonai segítséget nyújtott / nyújt Szíriának az ISIS nevű, valójában az USA által kreált horrorszervezet elleni háborúban.
Az eredmény ismert.
Az USA – szintén ott kotnyeleskedik Szíriában – a maga szokásos módján. Szervezkedik, fölforgat, bombázgat, – szóval csinálja a tőle megszokott dolgokat.
HÍVATLANUL!
Sőt! Teszi ezt a törvényes és legitim szír kormány többszöri tiltakozása dacára.
Egyszerűen „CSAK ÚGY”! – vindikálta magának a jogot! Az ő „demokráciaexport-tevékenységének” keretében. Ami – tegyük hozzá – elnökfüggetlen tevékenység az USA – részéról. Afféle karakterhiba.
Az sejthető volt, hogy a „két dudás és az egy csárda” esete Szíriában fog majd némi súrlódásra okot szolgáltatni.
Tegnapra ez odáig „fejlődött”, hogy a Pentagon Központi Parancsnoksága részéről Damien Picart alezredes kijelentette: „tartunk attól, hogy az orosz repülőgépeket le kell lőnünk Szíriában. Mert veszélyt jelentenek az ott tartózkodó amerikai fegyveres erőkre.” (Az Eufrátesztől keletre lévő terület légterét amerikai légtérré nyilvánítva!)
Értjük ugye? A tettenért betörő erőszakkal fenyegeti a ház gazdáját és annak segítőjét. Ha nem adják át az értékeket, akkor ő bizony erőszakhoz folyamodik!
Pedig gyengébb is, gyávább is! Csakhát bolond!
Szerencsére – legalábbis tegnap délutánig – az orosz HM is pszichiátriai esetként kezelte Pikart rikácsolását.
„Az amerikai hadsereg képviselőjének azon kijelentése, miszerint Szíria légterének nem is kicsiny része amerikai légtér, számunkra rejtélyes. Hiszen mi úgy tudjuk, hogy Szíria légtere a szír kormány illetékességi térsége. Ismereteink szerint ebben a légtérben az orosz katonai gépekkel ellentétben, MINDEN MÁS ORSZÁG VAGY KOALÍCIÓ katonai repülőgépei illegálisan ténykednek.
Emlékeztetnénk a Pentagon minden rendű-rangú személyiségét arra, hogy Szíria egy szuverén állam, és mint ilyen tagja az ENSZ – nek. Szíria légterében nem volt, most nincs ÉS SOHA NEM IS LESZ „saját amerikai égbolt” – nyilatkozta az orosz RT – csatornának Igor Konasenkov vezérőrnagy tegnap.
Konasenkov vezérőrnagy azt elismerte, hogy a közelmúltban Al-Mayaddin térségében egy orosz SzU-35s megugrasztott egy arrafelé lábatlankodó amerikai F-22-est ami Irakig meg sem állva elmenekült, személyzetének harsány rimánkodása közepette.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Az RTL Klub Híradójának riportja szerint ömlenek a panaszok a mentősök zárt Facebook-csoportjában a lecsökkent fizetések miatt.
A beszámolókat megerősítette Kusper Zsolt, az egyik mentős szakszervezet, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke is. Sok tag kereste meg az érdekvédelmi szervezetet, köztük volt, akinek ötezerrel, de volt, akinek ötvenezerrel csökkent a fizetése.
Bal-Rad komm: Ez a fenti riport mutatja a RENDSZER valódi jellemét! Egy hazug kommunikáción alapuló RENDSZER a miénk. „…A fizetés és a bér az két különböző kategória…”
Emelkedik a BÉR, de nem emelkedik a FIZETÉS!
SZERENCSÉRE A TÖBBSÉG NEM KAP KEVESEBB FIZETÉST! Pedig a bér az emelkedett!
Vannak persze olyanok, akik KEVESEBB FIZETÉST KAPNAK! A BÉREMELÉS ellenére.
Ez az a helyzet, amikor a munkavállaló MEGÉREZHETI A VALÓSÁGBAN IS A LÉNYEGET!
MAGYARORSZÁGOT MONDANAK a gyarmati terület helyett!
A kettős beszéd a lényeg!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Ma 2017 december 10. vasárnap van. Az év 342. (szökőévben 343. napja a Gergely-naptár szerint.)
KARÁCSONY HAVÁBAN VAGYUNK!
Az évből már csak 21 nap van hátra. (Rohan az idő!)
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: JUDIT, EULÁLIA és LORETTA nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
December 10-én nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során, és születtek meg haltak meg nagy emberek, jelességek.
361 – Iulianus lett a római császár
1520 – Luther Márton nyilvánosan elégeti Wittenbergben a kiközösítéséről szóló pápai rendeletet.
1948 – Megalakul a Dobi-kormány, az új miniszterelnök Dobi István
1987 – Háromnapos washingtoni csúcstalálkozó után Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet vezető ígéretet tesz a hadászati fegyverek jelentős csökkentésére, és utasítja a genfi tárgyalókat, hogy fogalmazzanak meg egy megállapodást az 1972. évi ABM (SALT) megállapodással összhangban.
2005 – Megszűnik a rendszeres forgalom a MÁV történetének első pályaudvarán, a Józsefváros pályaudvaron.
December 10-én születtek ám később híressé vált emberek IS. Így pl:
1790 – Bodola Sámuel erdélyi református püspök, királyi tanácsos († 1866)
1804 – Carl Gustav Jacob Jacobi porosz matematikus, akit korának egyik legkiemelkedőbb képességű tanárának és minden idők egyik legnagyobb matematikusának tartanak († 1851)
1815 – Ada Lovelace grófné, Byron angol költő leánya, az első női programozó, Charles Babbage szerzőtársa († 1852)
1828 – Korányi Frigyes magyar belgyógyász († 1913)
1943 – Szűcs Lajos magyar olimpiai bajnok labdarúgó, edző
1948 – Abu Abbász (er. Muhammad Zaidan) palesztin politikus, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) megalapítója († 2004)
2014 – Gabriella monacói hercegnő, II. Albert monacói herceg és Charlène monacói hercegné ikerlánya, 2 percig, öccse megszületéséig Monaco (prezumptív, feltételezett) trónörököse volt.
– Jakab monacói trónörökös, II. Albert monacói herceg és Charlène monacói hercegné ikerfia, születésétől fogva Monaco (nyilvánvaló) trónörököse
Persze ezen a napon nagyságok is meghaltak. Pl:
1718 – Stede Bonnet angol származású kalóz, a Karib-tenger térségében garázdálkodott (* 1688)
1850 – Bem József az 1848-49-es szabadságharc lengyel származású tábornoka (* 1794)
1909 – Vörös Felhő (Oglala Lakota) törzsfőnök,(* 1822)
1988 – Szemes Mari Jászai- és Kossuth-díjas színésznő (* 1932)
Ma Thaiföldön az alkotmány napja van! Ott ma nagykanállal eszik a rizst!
Közelünkben ma van:
– Az emberi jogok világnapja (Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata elfogadásának napja)
– A Nobel-díj alapítója, Nobel Alfréd 1896-os halálának és díjalapító testamentuma életbe lépésének emléknapja Svédországban és Norvégiában