Elvesztette többségét a brit választáson a kormányzó Konzervatív Párt
Nem jött be a miniszterelnök terve, a kormányzó Konzervatívoknak nem sikerült megőrizniük a többségüket az előre hozott választásokon.
606 választókörzet végeredménye után már biztosra vehető, hogy a kormányzó Konzervatívoknak nem sikerült megszerezni a parlamenti többséghez szükséges 326 mandátumot. Ez azt jelenti, hogy egy évvel David Cameron után Theresa May kormányfő taktikája is elbukott. Cameron a britek uniós tagságát tette fel egy lapra, amikor abban a biztos hiszemben írt ki népszavazást, hogy a maradás hívei kerülnek többségbe, May pedig saját szűk többségét akarta megnövelni a Westminsterben.
A jelenlegi állás szerint a Konzervatívoknak 290 mandátuma lesz, vagyis ha az összes további szavazókörzetben nyernek, akkor is legfeljebb 324 helyet szereznek, ez legfeljebb kisebbségi kormányzáshoz elegendő. Az is kérdés, kivel léphetnek koalícióra, erre egyelőre senki nem mutat hajlandóságot.
(HVG)
Bal-Rad komm: A mi szempontunkból semmi jelentőséggel nem bír Őfelsége alattvalóinak tegnapi döntése. Tanulsággal igen!
AHOL VALÓBAN MŰKÖDIK A POLGÁRI DEMOKRÁCIA, ott érheti meglepi a magabiztos kormányt!
May Rézi egy kissé elkalkulálta magát! Figyelmeztetés ez a mi vajdánknak!
MONDD HOGY POLGÁRI A DEMOKRÁCIA, DE ÉPÍTSD A DIKTATÚRÁD!-vagy mész a lecsóba!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
„Az USA-ban elnökök jönnek-elnökök mennek! Marad viszont a politika, ami nem változik!”-mondta többek között az orosz államfő abban az interjúfilmben, amelyet az amerikai filmrendező Oliver Stone készített.
„Számomra szimpatikus ez a nagy hazafiság-nem viccelek-és az a következetesség, ahogyan viselkedik. De ő (McCain) a régi világban él. Nem akarja látni-észrevenni, hogy ez a világ már megváltozott. Oroszországot és az USA-t közös fenyegetések érik. A nemzetközi terrorizmus, a világban növekvő szegénység, a természeti környezet pusztulása. Ezek viszont az egész emberiséget fenyegetik.”-mondta Vlagyimir Putyin Oliver Stonenak arra a fölvetésére, hogy McCain Oroszországot nagyobb veszélynek kiáltotta ki a minap az amerikai kongresszusban, mint a rémkalifátust.
A CEU eddig egy másik egyetem elérhetőségét adta meg sajátja helyett
Nyoma sincs a legfrissebb felsőoktatási világrangsorokban a George Soros féle CEU-nak, pedig az egyetem külső propagátorai az intézményt is érintő törvénymódosítás kapcsán folyamatosan arra hivatkoznak, hogy egyetemük milyen előkelő helyet foglal el a nemzetközi versenyben.
Megjelent a londoni központú Quacquarelli Symonds Higher Education Ranking 2018-as felsőoktatási világrangsora. Elsősorban ez az a rangsor, amelyre a Soros-egyetem külső propagátorai hivatkoznak, amikor a „CEU”, a Közép-európai Egyetem globálisan kiváló, Magyarországon vezető felsőoktatási tanintézménye státuszát méltatják.
A Quacquarelli (QS) 2018-as rangsorán nyoma nincs a Central European Universitynek, azaz a magyarországi Soros-egyetemnek. E listán az első helyezett a Massachusetts Institute of Technology (MIT), a második a kaliforniai Stanford Egyetem, a harmadik a Harvard Egyetem. A szegedi egyetem az 501–550-es, a debreceni a 651–700 helyen található, ahol az Eötvös Lóránd Egyetem. A Corvinus a 801–1000. helyezési kategóriában található.
Ellenőriztük a Soros-egyetem helyét a többi használatos világrangsorban. A CEU a Times Higher Education Learnings világranglistáján a 301–350-es kategóriában található. Itt az Oxford Egyetem vezet. Második a California Institute of Technology. Harmadik a Stanford Egyetem. A talán legtárgyilagosabb, igen széles körben használt Shanghai Global Ranking listáján George Soros egyeteme nem található a világ ott értékelt, ötszáz legjobbja között. Itt az első a Harvard Egyetem, a második a kaliforniai Stanford Egyetem. A világ harmadik legjobbja szintén a Kaliforniában lévő Berkeley Egyetem. Végül megnéztük a híres CWUR globális egyetem rangsorát, ahol szintén a Harvard az első és a Stanford a második, az MIT a harmadik.
A Soros-féle Közép-európai Egyetem ezen a rangsoron szintén nem lelhető fel. Lapunk április 4-i számában megjelent cikkében felhívtuk olvasóink figyelmét arra, hogy a Times Higher Education listáján a CEU elérhetőségét saját telefonszáma helyett idegen tollakkal ékeskedve a patinás olasz Scuola Normale Superiore de Pisa egyetem számát adta meg. Ellenőriztük, hogy a csalás napvilágra kerülte után ahhoz továbbra is ragaszkodik-e az intézmény. A Soros-egyetem azóta már a valódi számát és címét adja meg.
(MH)
Bal-Rad komm: Nade mitől is lenne rangos ez a pesti kommisszárképző? Ad a hallgatóinak bármiféle szakmai tudást? (Ami a „munkaerőpiacon” hasznosítható!)
Ezen az „egyetemen” kizárólag kapcsolati hálót szövögetnek Kelet-Európa és a fejlődő világ reménybeli fölforgatói-majdani vezető politikusainak agymosodájaként.
„Rangos” attól lett, hogy FÖLISMERTEN ÉS KIZÁRÓLAG A NEOLIBERALIZMUS EGYETLEN „EGYETEMI RANGRA EMELT vetőmagcsomagoló üzeme” az egész világon.
Ahol pedig csak egy van egy listán-szerencsére-azon a listán nem nehéz az élbolyba tartozni. A mi szerencsétlenségünk kettős:
1. Pontosan nálunk rakott fészket-ÁM ALIGHA VÉLETLENÜL-ez a sarlatánképző.
2. IGAZÁN RANGOS KÁRTEVŐKKÉ ITT VÁLHATTAK a Tanítványok. (Akik most büszkén és fennen hirdetik Döbrögisztán erős-és egyre erősödő-voltát! Ugyan rajtuk kívül erre mindenki csak legyint, és a hirdetők maguk sem hiszik!-de mondják.)
E két dolog pedig aligha írható a véletlen számlájára!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
870 millió forintba kerül a Hajós Alfréd uszoda felújítása, és 80 millióért vesznek irodabútorokat a Duna Arénába.
Az EU-s közbeszerzési értesítő június 8-i számában két szerződés is megjelent a heteken belül kezdődő úszó-világbajnoksággal kapcsolatban.
– Hajós Alfréd uszoda felújítása nettó 870,29 millió forint
A sporteseményt szervező Bp2017 Kft. hirdetmény nélküli tárgyalásos tenderét három ajánlattevő közül a BO-TO Bau Kft. nyerte. Ez az a cég, amely szintén a vizes vb-re 935 millió forintért újítja fel a margitszigeti Casino épületét. A Hajós Alfréd uszoda renoválásának keretében bővítik a lelátókat, és kialakítanak egy ideiglenes vízilabdamedencét, valamint egy média- és gyalogos hidat is. A BO-TO Bau-n kívül pályázott még a munkára a Delta Hungária Építő Kft. és a Lanora Solution Kft. is.
– irodabútorok a Duna Arénába nettó 80 millió forint
A közbeszerzést még márciusban nyerte meg a Vatner Kft., az eredeti összege nettó 559,45 millió forint volt. Ezt most 80 millióval megemelik, mert a Bp2017 Kft. tájékoztatása szerint az alapszerződés megkötésekor még nem számoltak a Duna Aréna eszköz- és bútorzatigényével, így az alapszerződés az arra vonatkozó igényeket nem tartalmazza.
Április közepén kigyűjtöttük a Közbeszerzési Értesítőből az összes olyan eljárást, amelynek leírásában a vizes vb-re hivatkozott a kiíró. A szerződéseket összesítő táblázatunk ezen a linken megtekinthető, folyamatosan frissítjük. A szerződésmódosításoknál a becsült összeghez nullát írtunk, és az áremelkedés mértéke szerepel a végösszegnél.
A nyilvánosságra hozott szerződések összköltsége jelenleg:
nettó 102,5 milliárd forint.
(atlatszo)
Bal-Rad komm: Az eddigi netto összköltség jelenleg 102,5 milliárd forint! És még a kezdetig hátra van 37 nap. Hát még a végéig! Amikor aztán jön az ez sincs még, az is kéne de izibe’!
Meglesz a zárszámadásra a 150 milliárd! Nettoban!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Percekig nem segítettek a medencében a fuldokló fiúnak
Közel kétszázezren látták az alábbi borzasztó videót az Imguron, és talán annyi előnye lesz ennek az egésznek, hogy legközelebb, amikor úszkálnak egy strandon (medencében, nyílt vízen…), eszükbe jut, hogy figyelmesen nézzenek körül.
A felvétel Finnországban, Helsinkiben készült, és a feltöltő állítása szerint egy ötéves kisfiút láthatunk a képeken, akit anyja felügyelet nélkül hagyott, mivel elment szaunázni.
A videón látható, hogy a fiú egy darabig lépeget a medencében, de – nyilván a mélyülő szakaszba érve – egyszer csak ellepi a víz, amitől pánikba esik, és percekig próbál kievickélni.
Körülötte rengetegen sétálnak, úszkálnak, pancsolnak, de senkinek nem tűnik fel a kapálózás, mint ahogy az sem, amikor a kisfiú eszméletlen állapotban lebeg a vízen.
A felvétel megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk.
Tegnap délutánra evakuálták az LNR harcok által érintett településeiről a lakosságot. Gyerekek, nők nem maradhattak a falvakban. Többnyire Kirovszkba szállították őket.
Igen ám, de este viszont Kirovszkot is elkezdték ágyúzni a valcmanisták.
Donyeckben Eduard Baszurin a hosszas ostromlista felsorolása után közölte: a DNR hírszerzési információi alapján feltételezhető egy véres-a polgári lakosságot érintő-provokáció Avgyejevkában. A kijevi hatalom által odarendelt forgatócsoportok már tettrekészen várják a „szeparatisták szörnyű cselekményének bekövetkeztét”, hogy megörökíthessék és a világ elé tárhassák.
A DNR katonai szóvivőjének helyzetismertetője idején elszabadult a pokol Donyeck déli szomszédságában, Marinykában, és Vasziljevkában.
Ugyanezen időben a Kamenyka-Krutaja Balka szakaszt is vadul ágyúzza a valcmanista tüzérség.
Alekszandr Motuzjanyik kijevi ATO-megmagyarázó szerint a tegnapi események „VÉDEKEZŐ JELLEGŰEK VOLTAK, mert a szakadárok állandóan ágyúzták őket.” Motuzjanyik egy lator elvesztését, míg egy másiknak a megsebesülését jelentette be az alattvalóknak.
Kijevben ma délelőtt Alekszej Goncsarenko Rada potentát és latorzászlóalj tulajdonos az éjszakai gránáthajigálásról az amerikai nagykövetség kertjébe megállapította: „Moszkva kezéből repült a bomba!”
Goncsarenko szerint a Kreml aggódik Maradék-Ukrajna NATO-ba igyekvése miatt. Evégből ma lesz is egy szavazás a kijevi Radában.
Oroszország tehát mindent elkövet annak érdekében, hogy a NATO-t elvadítsa Maradék-Ukrajna szervezetbe való fölvételétől, és a ma éjszakai robbantás is a folyamat megzavarását szolgálja. Legalábbis Goncsarenko szerint.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Most megnézzük, hogy darák is úgy értelmezi-e mint mi.
Van egy időszerűsége is annak, hogy odamenjünk. wellmanót végül elmarasztalták etikailag a „nemjogászos” kijelentéséért. Igaz, hogy csak név nélkül, de mindannyian tudjuk, hogy róla szólt az az OBT állásfoglalás, hogy „bírói hivatáshoz méltatlan” amit tett.
Ha neked sem tetszik, gyere a Kúriára 2017. június 14-én 10:30-ra.
A demóhoz darák hozzájárulását kértük a saját véleményük pontjai alapján. A levelet itt olvashatod:
„Tárgy: Hozzájáruló nyilatkozat kérése a Kúria épületében tartott véleménynyilvánításhoz
Tisztelt Darák Péter Úr!
Tisztelt Illetékes!
Az 1/2017.(III.27.) KMK vélemény 1. és 2. pontja alapján hozzájárulását kérjük, hogy 2017. június 14. napján 10:30 – 12:30 perc között a Kúria épületének aulájában a Justitia szobor előtt véleménynyilvánító rendezvényt tartsunk.
A demonstráció témája, céljai:
Tiltakozás az ellen, hogy Wellmann Gyögy a mai napig hivatalában van annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban több, bíróhoz, és így bírói vezetőhöz különösen méltatlan megnyilvánulást tett.
– Az érintett wellmannságok:
o Elvtelen levelezése a bankszövetséggel egy konkrét ügy kapcsán
o SeVizásokat védő ügyvédekre általánosságban tett, nyilvánosan közölt negatív véleménye
Bár kimondva nem lett, de minden a témával kicsit is foglalkozó személy számára egyértelmű, hogy az 5/2017. (II.13) OBT állásfoglalás Welmann György „nemjogászos” kijelentéséről szól.
Igen furcsa helyzet, hogy egy bírósági vezető tettét – még ha névtelenül is – az OBT „bírói hivatáshoz méltatlan” cselekedetnek minősíti, és a bírói vezetőt nem távolítják el a helyéről, nem mentik fel.
Épp ez miatt jelen társadalmi helyzetben kifejezetten kívánatos, hogy egy jelképes helyszínen fejezzük ki ezzel kapcsolatos véleményünket.
Cél, és témaként jelölöm még meg a SeViza kölcsönökkel kapcsolatos jogegységi döntések bírálatát, a SeVizások érveinek kilövésével kapcsolatos főbírói kinyilatkozások bírálatát, valamint az ügyészség részéről a SeViza kölcsönökkel kapcsolatos feljelentések kezelésének bírálatát.
Mivel a tiltakozás nem érint a tiltakozás idejében zajló tárgyalást, annak befolyásolását nem célozza, nem irányul arra, hogy a bíróság által tárgyalt valamely ügy eldöntésére nyomást gyakoroljon, így a hivatkozott KMK vélemény megállapításai alapján nem eredményezhet automatikus tiltást a bíróság működésének súlyos megzavarása miatt.
Tiltás tekintetében nem igazolható, maga a demonstráció fizikai jellemzői alapján megfogalmazott tiltás sem.
A tiltakozást a korábbi tiltakozásokhoz hasonlóan csendes véleménynyilvánításként tervezzük megvalósítani. Ezzel a bíróság munkavégzését nem akadályozzuk.
A Kúria épületébe való bejutást sem akadályozzuk, hiszen szintén a korábbi tiltakozásokhoz hasonlóan a bejárattól a lépcsőig leterített szőnyeget szabadon hagyjuk. Itt a munkatársak, és az ügyfelek is szabadon tudnak közlekedni.
A tiltakozás két órán keresztül csendben a földön ülve, vagy állva, figyelemfelhívó plakátok tartásával, és-vagy eltávolítható módon történő felragasztásával történik.
Közben hangosító berendezés nélkül megvalósított sajtótájékoztatók lesznek.
Mivel a rendezvényt nem közterületen kívánjuk megtartani, így a rendőrség felé a gyülekezési törvény szerint nincs bejelentési kötelezettség. Így ilyen bejelentés részemről nem is történik.
A jogállami elvekkel, valamint az 1/2017.(III.27.) KMK véleménnyel összhangban meghozott hozzájárulásában bízva kérem, hogy mielőbb jelezze válaszüzenetben állásfoglalását. Kérem, hogy pozitív döntéséről tájékoztatni szíveskedjen a Kúria őrségét, mert mostanában meglehetősen szigorúan sorakoznak fel az ajtó előtt, amikor a Sárgapólósok megjelennek a Markó utcában.
Tököl, 2017. június 7.
Tisztelettel: Póka László
Nem adom a házamat mozgalom
0630-931-9802”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Soros: Európa kötelessége, hogy törődjön a bevándorlókkal
Soros Györgyöt kérdezte az M1 csütörtökön Berlinben.
„Úgy gondolom, Európa kötelessége, hogy törődjön a bevándorlókkal. Ez egy humanitárius kötelezettség, és remélem, Európa teljesíti is ezt”- mondta az üzletember a közmédiának arra a kérdésére, valóban jobb hely lesz-e Európa a bevándorlók befogadásától, vagy gazdasági megfontolások vezérlik őt.
Soros György az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet ünnepségére érkezett Berlinbe.
(MTI)
Bal-Rad komm: „…mondta az üzletember…”
-Soros a sátán üzlettársa!
Ebbéli minőségében DIRIGÁL EURÓPÁNAK!
A vén féreg Európába ömleszti a rengeteg idegent, Európa pedig GONDOSKODJON RÓLUK!
Mert a Mester így akarja!
Még azt a helyet is sóval kéne behinteni, ahol a világra jött!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Nemzetközi viszonylatban sehol nem vagyunk, de hazai szinten azért nagyon nem aprópénzek kerülnek első osztályú focistáink zsebébe.
Ismét a lehetetlennel próbálkoztak meg, kideríteni azt, amire mindenki kíváncsi, hogy vajon mennyit keres egy NB I-es focista havonta?
Az igazság pillanata, pontosabban…a féligazság pillanata, ugyanis ezek csak találgatások, meglepő módon a klubok és az érintettek titkolóznak, az összegek pedig névtelen informátoroktól származnak:
1. Honvéd: 750 ezer forint
2. Videoton: 4,15 millió forint
3. Vasas: 1,15 millió forint
4. Fradi: 4,15 millió forint
5. Paks: 1,15 millió forint
6. Haladás: 1,4 millió forint
7. Újpest: 1,35 millió forint
8. DVSC: 1,45 millió forint
9. Mezőkövesd: 1 millió forint
10. Debrecen: 2,25 millió forint
11. MTK: 1,15 millió forint
12. Gyirmót: 1,2 millió forint
Jogosan húzhatod fel a szemöldöködet, ha kevesled a milliókat, ezek nemcsak találgatások, hanem még átlagok is, vagyis ezek az összegek a legmagasabb fizetések és a legalacsonyabbak átlagát jelentik.
A Fradinál például Gera Zoltán 8 milliót kap, ahogy állítólag a frissen igazolt Priskin Tamás is ugyanennyit vihet haza, míg a legjobban kereső NB I-es focistának tartott Danko Lazovics (Videoton) évi 123 millió forintot, azaz közel havi 10 millióval lesz boldogabb. Mondjuk aki ilyen világra szóló produkcióra képes…
Ha nem a futballpályán adta volna elő, akkor talán…
Ami viszont érdekes, hogy a bajnok Honvédnál keresik a legkevesebbet a focisták.
Talán mert ők a futballal is foglalkoztak valamilyen szintig.
(Forrás: player)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Vlagyimir Putyin üzent Teheránba Hassan Rouhani iráni elnöknek. A tegnapi 12 halottat követelő terrortámadások miatt. Az orosz vezető határozottan elítélte a támadást, és ismét hangsúlyozta, hogy növelni kell a nemzetközi együttműködést a terrorizmus elleni küzdelem hatékonysága érdekében. Az orosz államfő egyúttal részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.
Teherán a tegnapi kalifátusista terrorakció mögött Szaud-Arábiát sejti.
Trump bohóc is elérkezettnek látta Katar ügyével foglalkozni. Két Twitter bejegyzés között rátelefonált tegnap a kiközösített Katar emírjére.
Biztosította Tamím bin Hamad ász-Száni uralkodót, hogy az USA számára a legkisebb is számít, és kész valamennyi érintett fél között közvetíteni a nézetkülönbségek elsimítása érdekében, ha szükséges, akár a Fehér Házban megtartott találkozó keretei között is.
Elmondta az emírnek, hogy „egy egységes Öböl-menti Együttműködési Tanács és egy erős partnerkapcsolat az Egyesült Államok és az Öböl-menti Együttműködési Tanács között alapvető fontosságú a terrorizmus legyőzéséhez és a térség stabilitásának előmozdításához”.”
Az ankarai maffia nemigen telefonálgat Katarba. Nem hívogat senkit Kardigan tanyájára, hanem katonákat küld az emírségbe!
Az erről szóló törvényt a török parlament tegnap este fogadta el, két nappal a Katar politikája körüli öböl menti válság kirobbanása után.
A török törvényhozás még 2015-ben hagyta jóvá azt a Dohával kötött megállapodást, amelynek értelmében Törökország Katarban katonai támaszpontot alakít ki egy szélesebb körű védelmi egyezmény részeként. A mostani döntés értelmében a szerződésnek két pontja vált törvényerejűvé: a török katonák állomásoztatása az arab országban és a csendőrképzési együttműködés.
Kardigan ankarai maffiafőnök a döntést megelőző keddi igehirdetésén Katart védelmezgette, azonban hangsúlyozta azt is, hogy minden tőle telhetőt megtesz az öböl menti diplomáciai válság rendezésére. Erre a leghatékonyabb módszer-Kardigan szerint-odaküldeni a hadsereget.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Szíria szuverenitása súlyos megsértésének nevezte a keddi amerikai légitámadást Al-Tanf környékén, nyíltan agressziónak mondva.
Lavrov elutasítja a Pentagon magyarázkodását, miszerint légierejük Szíria „deconfliction (sic) zónájában” avatkozott be.
„Nem ismerek ilyen elnevezést”-közölte az orosz diplomácia vezetője. „Vannak Szíriában deeszkalizációs zónák, amelyekről a konfliktusban közvetlenül érintett Szíria, Oroszország, Irán és Törökország kormányai döntöttek, és döntésük betartását-betartatását garantálják is!”-jelentette ki az orosz külügyminiszter. Föl is tette a kérdést: MILYEN ALAPON NEVEZ KI TÉRSÉGEKET EGY SZUVERÉN ORSZÁG TERÜLETÉN AZ USA?-ahová MEGTILTJA az érintett ország fegyveres erőinek belépését.
Az amerikaiak erőszakossága ellenére is tovább nyomul a szír hadsereg az iraki határ felé:
Raqqa környékén pedig a szír légierő ma reggel egy kicsit megbombázta Abu Asi „szabad szíreit”. A Tabqa közeli faluba tegnap vonultak be a „szabadok”.
Közben a kurdok behatoltak Raqqa Al-Mashalab nevű külső negyedébe, míg a várostól alig kilométernyire lévő Harqalah falut is elfoglalták. A szír hadsereg meg közben már csak 15 kilométerre van a célterülettől. Hozzá kell tenni, hogy ez a 15 kilométer viszont erősen kalifátusista-szennyezett terület.
Palmürától délkeleti irányba már Arak városáhot értez a szír hadsereg, és a palesztin Liwaa Al-Quds és az iráni-afgán Liwaa Fatemiyoun milíciák. Ha megszerzik Arakot a rémkalifátustól, jószerével szabad előttük az út Deir ez-Zor irányába.
Deir ez-Zornál pedig egy igazi ISIS-daráló működik. A rémkalifátus ontja bele a pribékeket, az orosz légierő meg a szír-iráni földi csapatok pedig pusztítják őket.
Amíg az ország keleti végein éppen az ISIS torkán huzigálják a kést, „valamivel északnyugatabbra” új front látszik nyílni.
Aleppotól északi irányba Tall Rifat térségében a török reguláris hadsereg tüzérsége által támogatott turkomán bandák egyre hevesebb harcban támadják a kurdokat. A tegnapi mókázásban kurd közlések szerint 110 kurd milicista, és 35-40 lator veszett oda.
Idlibben tegnap este ismét áldozatot követelt az ismeretlen eredetű ólommérgezés.
Abdullah Al-Muhaysni, szaudi „tiszteletre méltó hitszónok” betegedett bele de nagyon. Bár lélegzett még amikor a „Hay’at Tahrir Al-Sham” latorhorda nagybecsű igehirdetőjét kihúzták szítává lőtt autójából, sok reményt követői nem látnak a szent életű kiválóság életben maradására. A járvány galád terjesztői meg sehol.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!