Van ennek neve is: APARTHEID!

Maccabi: Ezért költenek 30 milliárdot a 2 milliárdos eseményre

A MAZSIHISZ közleménye a Maccabi Európai Játékokkal kapcsolatban.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a Maccabi Vívó és Atlétikai Club az MTK közreműködésével vállalta, hogy támogatja és segíti a budapesti 2019-es Maccabi Európa Játékok rendezését.

A Játékokkal kapcsolatos szervezési és rendezési feladatok költségeinek fedezetéről kormányhatározat rendelkezik 2,1 milliárd forintot biztosítva erre a célra.
Ennyibe kerül a Játékok megrendezése Magyarországnak. A Mazsihisz számára természetes volt, hogy Európa legnagyobb zsidó sportrendezvényének otthont adjon. A közép-európai és a hazai zsidóság számára is fontos, hogy egy olyan különleges közösségi élményben legyen részük, amely generációkon keresztül adhat újra erőt a vallásukat nem feltétlen gyakorló hazai zsidók számára. Az első Európai Maccabi Játékokat közel 90 éve Prágában rendezték, azóta először tér vissza az esemény a közép-európai régióba. Az esemény a sporton túl egyben jelentős zsidó kulturális esemény is.

A Játékok rendezésétől függetlenül született meg egy másik kormányhatározat, ami infrastrukturális beruházásokról rendelkezik. Ez egy 30 milliárdos beruházás, amelyik jóval túlmutat a Játékokon.

Magával a beruházással nem a szervezőket, nem a Maccabit, nem a Mazsihisz-t. és nem az MTK-t bízták meg, hanem állami fejlesztésről van szó. Az építtető a Nemzeti Sportközpontok (NSK), míg a megvalósulást követően az ingatlan vagyonkezelője az MTK lesz.

A beruházás az Európai Maccabi Játékokra ugyan elkészül, akkor vehetik birtokukba a sportolók a világ minden tájáról, azonban az esemény után a kormány tervei szerint a hazai utánpótlás sport egyik fellegváraként fogják üzemeltetni. A beruházás nem a Maccabi és a zsidó sport számára készül, de a Mazsihisz reális célként tűzte ki, és számít arra, hogy ebben a modern komplexumban legyen majd lehetősége a zsidó fiataloknak is a sportolásra és kulturális programok rendezésére, olvasható a Mazsihisz közleményében.
(atv)

Bal-Rad komm: Hogy hány tízmilliárd forint MAGYAR KÖZPÉNZBŐL fognak elkészülni a pesti zsidóolimpia létesítményei?-azt még nem tudjuk. Biztos hogy jóval több pénzből, mint 32 milliárdból.

„…állami fejlesztésről van szó…nem a Maccabi és a zsidó sport számára készül… Az építtető a Nemzeti Sportközpontok (NSK), míg a megvalósulást követően az ingatlan vagyonkezelője az MTK lesz…”

-Ezzel kapcsolatban nyilatkozta Dajcstompi a minap: (Pontos idézést nem tudunk, CSAK LÉNYEGIT) A ZSIDÓ SPORTOLÓK SZÁMÁRA, és zsidó közösségi és kultúrális élet színtereként LESZ HASZNOSÍTVA!

Ezt csak egyféleképpen lehet magyarázni!

De amit nem lehet megmagyarázni: MIÉRT VAN SZÜKSÉG CSAK A ZSIDÓOLIMPIÁRA FELÉPÍTENI egy csomó létesítményt MÉREGDRÁGÁN, amikor mindenből van bőven!

Erre két magyarázatunk van:

1.- LEHESSEN LOPNI

2.- IGÉNY VAN/LESZ ELKÜLÖNÍTETT, NYUGODT CENTRUMRA!

Az elsőt még csak-csak megértjük! A MÁSODIKRA MEG MAJD RÁJÖVÜNK!

(Jobb helyeken, szebb időkben!-erre azt mondták: EZ APARTHEID!)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Washingtonban a Fehér Ház szóvivője Son Spicer tegnap este közölte: úgy tudja, hogy Valcman Nyalókakirályt ma fogadja Trump bohóc helyettese-Mike Pence.

Aztán valami történt, mert egy ma reggeli (magyar idő szerint) hír már arról szól, hogy „háromoldalú” randi lesz a dologból. Trump is jelen kíván lenni a magyar idő szerint ma este hét órai kezdéssel meghirdetett találkozón. A hír kitér arra a tényre, hogy Trump tartja magát elődje, Obamaki gyakorlatához. Obamaki SEM FOGADTA NÉGYSZEMKÖZT soha Nyalókakirályt. Olyankor mindig ott lábatlankodott Joe Biden is.

Félnek esetleg Valcmantól?

Mindenki találgat, hogy mit agyal most Kijev a Donbassz reintegrációja néven a köztudatba bedobott új fogalommal, amit törvényjavaslat formájában már be is terjesztettek kiötlői a Rada elé. Amit állítólag a július 14-ig tartó ülésszak lezártáig el is akar fogadtatni Valcman tábora. A tervezetben Maradék-Ukrajna hivatalosan agresszornak, azaz vele hadban álló félnek minősíti Oroszországot.

A Valcman-frakció főnöke Artur Geraszimov bevallotta: új megoldást akarnak kitalálni a jelenleg Kijev által nem ellenőrzött Donbassz fölötti irányítás megkaparintására a jelenleg ATO (terrorellenes) elnevezés alatt a térség ellen indított háború helyett.

„Át kell térnünk egy teljesen új, globálisabb szintre az orosz agresszorral szembeni védelemben” – csikorgatta a fogait Geraszimov, aki szerint ezt nem is úgy kell ám érteni ahogy ő azt mondta. Meg különben is: Kijev mindent megtett eddig is és megtesz ezután is a minszki megállapodás maradéktalan betartásáért.

Ám ha ez szerinte így van, akkor nehezen értelmezhető azon megfogalmazása, miszerint ez a törvény „élettel töltené meg a halott minszki megállapodást!”

Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője tegnap azt nyilatkozta, hogy Oroszországnak oly kevés ismerete van a dologról, hogy nyilatkozni nem tud ezzel kapcsolatosan. Megjegyezte, hogy a minszki megállapodásnál jobb aligha lehet. Márpedig a donbasszi konfliktus békés lezárásához az a legjobb módszer.

Hasonlóképpen vélekednek a népköztársaságok képviselői is.

Vlagyiszlav Gyejna luganszki Minszk-főtárgyaló egyenesen a „Normandiai Négyek” vakítási kisérleteként értékeli Kijevnek az eme legújabb tervét.

Kijevben viszont csodatévő dologként aposztrofálják a tervet, míg a konkrétabb ismeretekkel biró szakavatottak egyszerűen fölösleges időhúzási akciót emlegetnek.

Vannak viszont nem kevesen olyanok, akik a törvénytervezet kiszivárogtatását időzített akciónak tartják. Valcman washingtoni vizitjének előkészítésére.

Egyszóval: így-úgy minősített terv az van! – meg van a valóság. Azt viszontismerjük. Annak menetében pedig semmi változás nincs.

A valcmanista ordashad ostromolja Donbasszt. Tegnap este Jaszinovataját nagy vehemenciával.

Már az első gránát talált. Ott is egy 21 éves lányt. Ő ma reggel halt bele a sebesülésébe.

Kominternovoi 19 éves sorstársát, Jelenát ma temetik.

Tegnapi zajcevoi leletek a bizonyság: van mivel irtani Donbassz népségét! Nem csak a szíriai „szabadságharcosokhoz” jut el a bulgár gránát.

A bolgárok elsőként eladják az USA-nak! Az pedig teríti a felhasználók számára.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

„…figyeljenek arra, hogy mit mond és mit tesz valaki…”

Az alábbi-JÓÉRZÉSŰ MAGYAR EMBERBŐL CSAK HÁNYINGERT KIVÁLTÓ-undormányt a „Magyar” Hírlap néven elhíresedett döbrögista szennyirodalom online felületén tették közszemlére mára virradóan. Hogy mi az apropo?-csak találgathatjuk. Valószínűleg a hírhedett ’56-os pesti majdanovka VérWittmer 80. szülinapjának három héttel megkésett megemlékezés okán. Csak-szerintünk-lényeges dolgot idézünk belőle. Aki kíváncsi a teljes undormányra, a szennyfelületen elolvashatja!

„…– Milyen élmény volt a forradalom hatvanadik évfordulója az ötvenedik tükrében?

– A hatvanéves évforduló különösen sokat mondott, mert egy egész ország együtt ünnepelt. Az ötvenhatos emlékév keretében volt olyan, hogy egy nap három helyszínen is előadtam, és éjfél után kerültem ágyba, de én teszem a dolgom. Ötvenhatban is ezt tettem, de akkor fegyverrel akartunk a szabadságért harcolni, most pedig szellemileg kell kiállni önmagunkért, mert egy egész globális világ akarja elnyelni az államokat. A nemzettudatunk felbontása, a népek mesterséges összekeverése a céljuk, hogy ne legyen nemzeti identitása az embereknek. A pénz és a sötétség áll szemben a magyar nemzettudattal. A szeretet nagyhatalom, nekünk a szeretet erejével kell legyőznünk a gonoszságot.

– Milyen feladatokat lát még maga előtt?

– Magyarország fölemelkedéséért fogok tevékenykedni a legutolsó lélegzetvételemig, és azt is el fogom mondani mindig, hogy a kommunistáknak, a mostani szocialistáknak, baloldaliaknak semmilyen erkölcsi alapjuk nincs arra, hogy törvényt alkossanak az országban. Minősített hazaárulókká váltak többszörösen, az ötvenhatos megemlékezések ötvenedik évfordulóját vérbe fojtották, legutolsó nyolcéves uralkodásuk alatt pedig kiárulták, leépítették a gazdaságot és elszegényítették Magyarországot. Mindig azt mondom, engem életre ítéltek, hogy újra és újra átéljem mindazt, ami velem és a társaimmal történt. Nekem ötvenhatról szól az egész életem.

– Hogyan látja most, milyen irányba halad Magyarország?

– Folyamatosan járom az országot, mindenhol látom, hogy mik épülnek és hogyan szépül az ország. Ez a fejlődés nem hitelből van, hanem az adóforintjainkból, ami óriási eredmény!

– Mit üzenne a mostani fiataloknak?

– Tanuljanak meg mérlegelni, a saját fejükkel gondolkodni, a mondatok mögé nézni, és mindig figyeljenek arra, hogy mit mond és mit tesz valaki. Utóbbi a mérvadó.”

– EZEKRE KELLŐEN ELÍTÉLŐ JELZŐKET NEM LEHET KITALÁLNI!

Egy ország széjjellopását, népének kifosztását és jövőtlenné tételét, maffiakarmok közé kerülését dicsőíti-MINT ÉLETE NAGY ÁLMÁNAK BETELJESÜLÉSÉT!-ez a kivénhedt, haszonleső…-a jelzőt pedig ki-ki ízlése szerint gondolja hozzá!

Azért az utolsó két mondata megszívlelendő!

„…Tanuljanak meg mérlegelni, a saját fejükkel gondolkodni, a mondatok mögé nézni, és mindig figyeljenek arra, hogy mit mond és mit tesz valaki. Utóbbi a mérvadó.”

-Bizony fiatalok! Kérdezzétek meg nagyszüleiteket-szüleiteket! És ha a Wittner-félék mondatai mögé fogtok tudni nézni, megismerhetitek a magyar tragédiát!

Akik 28. éve immár szép jövőt hirdettek, de a gyarmattartók szolgálóinak szerepét osztották ki rátok!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Rajtunk csodálkoznak és röhögnek a kínaiak

Rétvári: Kína is csodájára jár a magyar egészségügynek

A magyar egészségügy teljesítményének elismerése, hogy Budapesten rendezik Kína és a közép-, valamint kelet-európai országok egészségügyi minisztereinek harmadik fórumát – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

A halálesetek negyede megelőzhető lett volna

Hogy milyen teljesítményre gondolt pontosan Rétvári Bence, az nem egyértelmű, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nemrég kiadott jelentése mindenesetre nem ad okot optimizmusra:

az ÁEEK elemzése szerint 2014-ben több mint 32 ezer ember halála elkerülhető lett volna jobb egészségügyi ellátórendszerrel és hatékony népegészségüggyel – ez adott évben a halálozási esetek 26 százalékát jelentette (!) és a lakosság 0,3 százalékát érintette.

Persze azóta három év telt el, és nem kizárt, hogy a halálozási adatok is javultak azóta.

A központ vizsgálatában arra is kitért, hogy – bár a magyar lakosság egészségi állapota javuló tendenciájú – nagyok az országon belüli különbségek, az átlag pedig továbbra is elmarad az Európai Unió legtöbb tagállamának szintjétől.

Nőtt a lemaradásunk az EU 28 átlagától több kiemelkedő, súlyos terhet jelentő halálokban, közte a keringési rendszer betegségei miatti halálozásban, a nők körében számos daganattípushoz köthető halálozásban (méhnyak-, mell-, gége-, légcső-, hörgő-, tüdőrák), a férfiaknál pedig a vastagbél- és a végbélrák esetében.

Az értékelés szerint 2014-ben egy jobb ellátórendszerrel a halálozások 14, népegészségügyi beavatkozásokkal további 12 százalékát lehetett volna elkerülni, a több mint 32 ezer haláleset egy kisvárosnyi lakosnak felel meg. A 65 évesnél fiatalabbak körében minden második haláleset elkerülhető lett volna megfelelő népegészségügyi beavatkozásokkal. Ezek alapján Magyarország a harmadik legrosszabb eredményt produkálta az EU 28 tagországának rangsorában.

Egy, a közelmúltban tartott egészségügyi konferencián az is elhangzott, hogy összesen 700 milliárd többletfinanszírozásra lenne szükség az egészségügyben, ennek felét pedig a dolgozók bérére kellene fordítani. Így megoldható lenne a hálapénz problémája és a hiányzó orvosok és szakdolgozók pótlása is.

Kínai központ épül

A kínai–magyar konferenciának voltak ugyanakkor nem elhanyagolható egészségpolitikai-diplomáciai előzményei is: kormány nemrég határozatban rendelte el, hogy 1,3 milliárd forintból kínai orvoslási részleget hozzanak létre a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán Budapesten, a Szentkirályi utcában.

Emellett hagyományos kínai gyógyászati, oktató- és kutatóközpontot is felállítanak majd a fővárosi Őrjárat utca 1–5. szám alatt, amire idén és jövőre összesen 220 millió forintot biztosítanak.
(mno)

Bal-Rad komm: Azt elhisszük Rétvári Majomnak, hogy a kínaiak rajtunk csodálkoznak! Hiszen ha belegondolnak abba, hogy honnan zuhantunk idáig!-és még mindig tűrjük!-nem is csoda, hogy 200 fős csodálkozó delegációt menesztettek Döbrögisztán fővárosába.

Tanulmányozni a magyarok tűrőképességét!

A legújabb jelentéseket elnézve pedig a felmérés óta eltelt három esztendő alatt a helyzet csak romlott!

Aligha csodálkozni való, hogy hagyományos kínai orvoslási központ létesül. Elsősorban oktató céllal. A nemzetközileg is elismerten mazochista és öngyilkos hajlamú magyarság számára.

Minden bizonnyal népszerű lesz majd az akupunktúrás kezelési eljárás. Meg a ginzenggyökér-zabálás.

Úgy sejtjük, hogy abban a 200 fős delegációban akad egy-két olyan a hagyományos kínai népi orvoslás kellékeit és alapanyagait forgalmazó üzletember, akinek fantáziáját megmozgatta a döbrögisztáni statisztika.

Döbrögisztánban is föllendülhet a már kihaltnak hitt borbély-meg patkolókovács szakma.De szép jövő vár a tépéscsinálókra is.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Maffiózók Szent Szövetsége

Kósa Lajos szerint nincs okuk szakítani Farkas Flóriánnal

A Lungo Drom múlt heti ebédnek álcázott kongresszusán ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag újabb öt évre elnöknek választották Farkas Flóriánt, dacára annak, hogy Farkashoz és a korábban általa vezetett Országos Roma Önkormányzathoz számos botrány kapcsolódik. A szervezetnél már legalább fél tucat nyomozás zajlik, egyebek közt hivatali vesztegetés, hűtlen kezelés, közokirat-hamisítás és költségvetési csalás gyanúja miatt is vizsgálódnak a hatóságok.

A Magyar Nemzet kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök korábban megerősítette: személyes szándéka, hogy a jövőben Farkas Flóriánnal szeretné folytatni az együttműködést. Arról beszélt, hogy együtt kíván működni a cigányság szervezeteivel, személy szerint pedig mindig azzal, aki a legalkalmasabb.

Az RTL Klub híradója most Kósa Lajost kérdezte az egyebek közt csalással gyanúsított Farkasról. A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, nem tud olyan eredményről, „ami megalapozná azt, hogy most vele szakítani kellene.” Később azonban hozzátette, ha bebizonyosodik, „hogy ennyit meg annyit tett el, akkor természetesen újragondoljuk az együttműködést”.
(mno)

Bal-Rad komm: „…Orbán Viktor miniszterelnök korábban megerősítette: személyes szándéka, hogy a jövőben Farkas Flóriánnal szeretné folytatni az együttműködést…”

-Értjük ugye? A VAJDA SZEMÉLYES SZÁNDÉKA…!

Hát kedves kokárdázott pizsamás nemmzetthess uhak és hölgyek! Döbrögi a Flórival szövetségben fogja tovább fejleszteni a Nemmzetthy Együttlopás Rendszerét!

Az Ő SZEMÉLYES SZÁNDÉKA szerint!

Alakul Európa Erőss és Bhüszke Nemmzetthe!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Haszonlesők haszonlesése

Volner: ez a rendszerváltás utáni legalantasabb paktum

„Higgye el az MSZP pénteken 2/3-os támogatást fog adni Orbán Viktornak és a Fidesznek. Szó szerint azt mondta Kósa Lajos, hogy ők ezt a javaslatot meg fogják szavazni, ha Tóth Bertalan mást mond, akkor hazudik.” – mondta Volner János, az ATV, Egyenes Beszéd című műsorában.

AZ ötpárti egyeztetésen a szocialisták mindenben egyetértettek Kósa Lajossal és megállapodtak, hogy mindketten meg fogják szavazni a plakáttörvényt. Az MSZP nem is próbálta például azt korlátozni, hogy a TV2-t ne használhassák Fidesz propagandára.

A Jobbik frakcióvezetője a rendszerváltás utáni legalantasabb paktumnak nevezte mindezt.

A Jobbikos plakátkampány a Népszava számításai szerint jóval a piaci ár alatt lettek kiszámlázva. Volner János ezt a számítást teljesen falsnak nevezte, de Mészáros Antónia kérdésére, hogy akkor mennyi is az annyi, a Jobbik frakcióvezetője nem árult el a pontos számokat. Azt mondta majd a kampány végén fogják nyilvánosságra hozni az adatokat.

Volner János cáfolta azokat a hírek, miszerint Simicska Lajos befolyása miatt feszültség lenne a pártban, és egyre többen pártolnának el Vona Gábortól. Azt mondta: „Nincs feszültség a Jobbikon belül, nem gyengült Vona Gábor, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 97%-os támogatással választották meg elnöknek pár héttel ezelőtt.”
(atv)

Bal-Rad komm: A „lex csicska” kapcsán két dolog kiderült.

1. – A döbrögista horda iszonyodik attól, hogy a vezérek pofázmányai körözési plakátokon virít az emberek előtt, és HAT A TUDATRA!

2. – A Maszop BÁRMIRE KÉPES azért, hogy vezérei továbbra is a politikai dagonya langyában boldogan röfögve hentereghessenek a döbrögisták jóvoltából!

Aljas paktum? Bizony az! Döbrögivel kötött már ilyet az MDF és az FKGP!

Ne feledjük a képsorokat:

Döbrögi és Botka OTT ÉS AKKOR LEPAKTÁLTAK! Megegyeztek a legfőbb dolgokban! A Maszop a döbrögista horda csicskafalkája lett!

Meg is van az EREDMÉNY! Lesz lex csicska! Körözési plakátokon SE DÖBRÖGI SE BOTKA NEM LESZ LÁTHATÓ!

ENNÉL FONTOSABB DOLOG NINCS IS DÖBRÖGISZTÁNBAN!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

EGY LONDONI MECSET ELŐTT, RAMADAN IDEJÉN.

Ismerős, már majdhogynem megszokott esemény történt mára virradóan.

Furgon gázolt el gyalogosokat Londonban, egy ember életét vesztette, többen megsérültek.

Csak most…-némi változás esett meg a dolgok menetében. Most kicsit visszanyalt a fagyi!

Ezúttal nem Allahu Akbar!-zengett a „terrorista” torkából, és nem „hitetlen kutyák” voltak az áldozatok.

Most egy európai-fehér-férfi vezette a furgont, és „megölök minden muszlimot!”-ordított. Muszlimokat akart gyilkolni! Eggyel végzett is. Egy londoni mecset előtt!

Az első hírek szerint bosszúból.

 

[KGVID]http://balrad.ru/wp-content/uploads/640x360_MP4_3387566180290415090.mp4[/KGVID]

 

A Brit Muszlim Tanács szerint terrortámadás történt.

A brit hatóságok szerint IS terrortámadás történt.

May Rézi miniszterelnök a helyszínre rohanván elitélte az esetet. Szerinte Nagy-Britannia hosszú évek óta túlságosan nagy toleranciát tanúsít a szélsőségességgel szemben. Véleménye szerint ez érvényes a szélsőségesség minden formájára, beleértve az iszlámgyűlöletet is.

Őfelsége miniszterelnöke szerint qrmánya ki fogja gyomlálni a szélsőséges és gyűlöletkeltő ideológiákat a brit társadalomból és az internetről is, és el fogja érni, hogy ezek az ideológiák sehol ne tenyészhessenek biztonságban. Nyugat-európai kollégái helyeselnek May Rézinek!

May Rézi-és nyugat-európai kollégái-eddig jutott el a felismerésben. Az eszébe sem jutott talán, hogy ez a 48 esztendős európai férfi – a terrorista – csak beleunt valamibe! Valami olyasmibe, aminek nem lett volna szabad bekövetkeznie.

LONDONBAN. EGY LONDONI MECSET ELŐTT. RAMADAN IDEJÉN.

Elszakadt nála a cérna! Mi a garancia arra, hogy SOK MÁSOKNÁL NEM FOG ELSZAKADNI?

Semmi garancia erre!

Arra viszont fogadni mernénk, hogy NAGYON SOKAKNÁL EL FOG SZAKADNI! Kérdés, hogy mi lesz akkor?

Békesség nem lesz! Ahhoz már késő van!

Most mi fog következni? Már fenik a kést bosszúhoz? Vagy már ki van fizetve egy furgon bérleti díja? Vagy…?

Az örvény is lassan jön létre. Aztán egyre gyorsul. De hát…-láttunk már örvényt. Ismerjük a természetét. Csak a feltételek kellenek hozzá. Ha azok megvannak, örvény előbb-utóbb lesz!

MÁRPEDIG MOSTMÁR MINDEN ÖSSZETEVŐ MEGVAN EGY JÓ KIS ÖRVÉNYHEZ!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Beérik a Szegedi Paktum?

Nem adják fel

A Fidesz-KDNP frakciója nem adja fel azt a célt, hogy az úgynevezett plakáttörvény kétharmados rendelkezéseit is megszavazza a parlament – mondta el az Országgyűlés elnöke másnap az Inforádió Aréna című műsorában. Kövér László közölte: a sarkalatos törvényi részek el nem fogadása miatt lett értelmetlen betűhalmaz a megszavazott törvény. A házelnök kilátásba helyezte, hogy a plakáttörvény miatt még a nyáron rendkívüli ülést tarthat az Országgyűlés.

Budai Gyula az ATV Egyenes Beszéd című műsorában be is jelentette, hogy erre június 23-án kerül sor. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője pedig az M1 aktuális csatornán közölte, hogy felhatalmazást kapott pártjától a rendkívüli ülés összehívásának kezdeményezésére. Ennek célja, Kósa szerint, hogy ezt a törvényt „valamilyen módon lezárjuk”.

Simicska öröksége

A szocialisták még aznap jelezték, hogy törvényjavaslatot nyújtanak be a tiszta és egyenlő kampány érdekében, aminek támogatásával az MSZP szerint a kormány bebizonyíthatja, hogy nem csak régi barátját akarja tönkretenni, a Jobbik pedig azt, hogy nem egy Simicska Lajosra épített „új csodafegyverrel” akar választást nyerni.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője elmondta: az MSZP egy korábbi javaslatát „porolja le” és nyújtja be az Országgyűlésnek, amivel kapcsolatban ötpárti egyeztetést is kezdeményeznek. A legnagyobb ellenzéki párt konkrétan azt szeretné, hogy kampányidőszakon kívül piaci áron lehessen azért plakáthelyen vásárolni, a közpénzből való plakátolást viszont kampányidőszakban és azon kívül is megtiltanák.

Közlése szerint az esélyegyenlőség és az átláthatóság érdekében kezdeményezik, hogy az országos listát állító pártok és egyéni jelöltek kampányplakátjait lajstromszámmal lássák el, a választási irodának jelentsék be, és az interneten tegyék elérhetővé, hogy ki, hány plakátot és mennyiért vásárolt, illetve belefért-e a törvény által biztosított pénzügyi keretbe. Emellett törvénybe foglalnák, hogy kampányidőszakban a jelöltek a villanyoszlopokon térítésmentesen helyezhetnek el plakátot, viszont megtiltanák a tömegközlekedési eszközökön közpénzből folytatott kampányt.

Megszavazzák?

Az ATV Start című reggeli műsorában Molnár Gyula, az MSZP elnöke megerősítette az ötpárti egyeztetés szándékát, és jelezte: azért döntöttek úgy, hogy saját javaslattal állnak elő, mert a Fidesz valamilyen úton-módon mindenképpen „átnyomja” a parlamenten a plakáttörvényt, ezért jobb, ha proaktívan kiszélesítik annak tárgykörét.

Az MSZP jelszava: „Se Simicska, se Habony!” Mint a pártelnök elmondta a műsorban, azt szeretnék elérni, hogy egyetlen álcivil és párthoz köthető ifjúsági szervezet se kaphasson közpénzt kampányolásra, és a kampányidőszakban legyen arányos a plakátfelületek felhasználása. Ha a kormány elfogadja az MSZP javaslatait, érdekes helyzet állhat elő pénteken, ez esetben ugyanis a szocialisták elmennek és megszavazzák a törvényt.


(atv)

Bal-Rad komm: „…Ha a kormány elfogadja az MSZP javaslatait…”

-Már miért ne fogadná el? Amikor „kényszerhelyzet van”!

A Maszop „…konkrétan azt szeretné, hogy kampányidőszakon kívül piaci áron lehessen azért plakáthelyen vásárolni, a közpénzből való plakátolást viszont kampányidőszakban és azon kívül is megtiltanák…”

-Vagyis piaci áron a KÖZPÉNZJELLEGÉT VESZTETT alapítványi támogatásból lehet! Csak tán akad egy-két olyan Maszoppal szimpatizáló civil alapítvány, amit még a Jó Lőrinc Koma, vagy Garancsi Kötélbarát-meg még néhány Új Nemmzetthy Elyt-tag is érdemesnek tart egy-két milliárdocskával megdobni.

Tehát kialakulhat itt egy már péntekre egy VALÓDI-SZÉLES TÁKOLMÁNYLEGITIMIZÁLÓ ÚJ NEMMZETTHY EGYSÉG! A SZEGEDI PAKTUM BEÉRIK!

De hogy miért is nem lottozunk mi?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Kemény orosz válasz

Ma kora délután Moszkvában az Orosz Honvédelmi Minisztérium bejelentette: a tegnap Szíria fölött Raqqa térségében az amerikai légierő által lelőtt szír harci repülőgép esetét amerikai agresszióként értékelik.

A közlemény szerint az amerikai fél az eset kapcsán az orosz-amerikai légtérhasználatról aláírt memorandum végrehajtási rendelkezései szerint KÖTELEZŐEN ELŐÍRT Al-Udeid (Katar)-Hmeymim (Szíria) komunikációs csatornát NEM HASZNÁLTA!

A történteket Moszkva szándékos cselekményként értékeli, és Washington tudatos kötelezettségszegéseként.

Ezért az Orosz Föferáció Honvédelmi Minisztériuma AZONNALI HATÁLLYAL MEGSZÜNTETI az amerikai féllel az együttműködést a szír légtér biztonságos használatáról szóló memorandum vonatkozásában.

Az orosz HM egyúttal bejelentette: a memorandum felmondását követően utasította a Szíria légterében ténykedő erőit, hogy a jövőben az Eufrátesz folyótól nyugatra fölbukkanó, a nemzetközi koalícióhoz tartozó objektumokat MEGSEMMISÍTENDŐ CÉLTÁRGYKKÉNT KEZELJE!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

„Csak a mi véleményünk a mérvadó…”

Putyin szerint Oroszország ellenfelei túldémonizálják Sztálint

Oroszországban nincs győzelemnapi felvonulás Sztálin nélkül, pedig a 16 millió orosz polgár számottevő részének halálát Sztálin embertelen döntései okozták. A felvétel a 2017. május 9-i szevasztopoli felvonuláson készült – vagyis a papíron még mindig Ukrajnához tartozó Krímben, ahol Putyin szerint Oroszország nem avatkozott be más állam belügyeibe.

A világhírű rendezőből lett komcsiapologéta, Oliver Stone új, négy részes filmsorozatának főszereplője, a pihe-puha alákérdezéssel már-már emberarcúvá varázsolt Vlagyimir Putyin a sorozat záró epizódjában azon kesergett, hogy Oroszország bírálói „túldémonizálják” Joszif Viszarijonovics Sztálint. Putyin szerint ezzel az a céljuk, hogy „a Szovjetuniót és Oroszországot támadják”.

Azt sajnos nem fejtette ki, hogy mire gondol, Stone pedig miért pont erre kérdezett volna vissza az interjúban, amiben még olyan állításokat se reagált le, hogy Oroszország, amely éppen deklarálatlan háborút vív Ukrajnában, sosem avatkozik be más országok belügyeibe.

Hogy Sztálin pontosan mennyire volt véreskezű, az történészi viták tárgya, a becslések 10-60 millió halottról szólnak, bár az utóbbi időben a történésszakmában a húszmilliós adat körül kezd közmegegyezés kialakulni úgy, hogy abba nem számolják bele a holodomor 7-10 millió áldozatát, bár azok az ukránok egy szándékosan keltett éhinségben vesztették az életüket. Magyarán még az sem lenne barátságtalan, ha legalább 30 millió emberéletet írnánk a számlájára.

Putyintól persze nem idegen a sztálinmosdatás, nevezte már „hatékony menedzsernek” és 17 éves regnálása alatt sokat tett a Sztálin-kultusz újraélesztéséért. Az orosz történelemoktatás sem hangsúlyozza túl Sztálin bűneit, a független közvélemény-kutató, a Levada áprilisi felmérése alapján az oroszok 25 százaléka szerint „történelmileg igazolható” a sztálini elnyomás, 13 százalékuk pedig nem is tud róla, hogy lett volna ilyen. 47 százalékuk szerint pedig „jobb minél kevesebbet beszélni az elnyomásról, és nem bolygatni a múltat”. (Via Szabad Európa Rádió)
(444)

Bal-Rad komm: Valami egészen hihetetlenül kicsavarodott KLNYSZERKÉPZET űzi-hajtja libsiéket. Ráhúzni a világra az ő KIZÁRÓLAGOS magyarázatukat. MINDENKI KÖTELES ELHINNI AZT, AMIT ŐK MONDANAK!

Hogy az ügyben érintettek nem úgy látják?! Nyicsevo! Hülyék!
Hogy a dolgok nem úgy vannak mint ahogy ők azt láttatni szeretnék? KOMMUNISTA ÁRMÁNY!

Különben is! Minden úgy volt, úgy van, úgy lesz ahogyan ők akarják! Kételynek helye nincs! „ŐK” tudják a tutit!

Mi már megtapasztalhattuk! A kezdetektől napjainkig!

Hogy ez nekünk nem jó? Nyicsevo! Majd beleszokunk! Kis Jánosok meg Döbrögik tudják a tutit!

A’ zoroszok meg tudják meg, hogy a Sztálin igenis gonosz volt! Még akkor is az volt, ha az őnekik jó volt! Amerikában már csak tudják! De legfőképp a Szabad Európánál!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com