Qrmányvetítő híveknek és hülyéknek

A gyáva döbrögista horda!

Rohamosan fogynak-kopnak a szavak, amelyekkel a Fidesz és a kormány politikájának újabb fordulatait-fondorlatait tényleg kifejezően lehetne jellemezni. A párt prominensei által – az utóbbi időben produkált morális-szellemi színvonalukhoz képest is primitív módon – csak lex csicskaként emlegetett plakáttörvényt meghökkentő trükkel nyomták át a parlamenten másodjára.

Mint ismert: miután első nekifutásra nem jött össze a kétharmad – a pártok gazdálkodására vonatkozó szabályok feles támogatottsággal nem módosíthatók –, és az emiatt töredékesen elfogadott jogszabályt Áder János házelnök visszadobta, előbb az MSZP-t próbálták meg csőbe húzni. Majdnem sikerült nekik, csakhogy Botka László miniszterelnök-jelölt a veszélyt észlelve az utolsó utáni pillanatban a szocialisták asztalára csapott. A násztánc abbamaradt, a különös alkalmi koalíció nem köttetett meg.

A maga módján mókás, azaz inkább szürreális nüansz, hogy a Gulyás Gergely vezette törvényalkotási bizottság úgy is napirendre akarta venni péntek délelőtt az MSZP-s javaslatokat, hogy azokról semmilyen formális előterjesztés nem készült. Erről végül lemondtak – ergo a szocialistáknak sem saját javaslataikkal, sem az ügyben egységes ellenzéki képviselőkkel szemben nem kellett állást foglalniuk a döntéshozatal során –, így került terítékre a már előzőleg kiszivárgott fideszes csodakunszt.

Orbán Viktor pártjától soha nem állt távol a csűrés, a csavarás, a taktikázás, a keretek feszegetése-tágítása, az írott-íratlan szabályok felrúgása. A vonatkozó esetek felsorolásába nem szívesen bonyolódnék, amennyiben mégis megtenném, kénytelen lennék lebontani a terjedelmi korlátokat. Innen nézvést éppen ezért nem is biztos, hogy új minőség, ami történt. Igazából az volt most is, amit megszoktunk.

Ha ésszel lehetetlen, megoldjuk erővel. Teljesen mindegy, mennyire átlátszó és ócska a módszer, a közönségnek az a része, amelynek támogatása annyira fontos lett számunkra apránként, úgysem bíbelődik a részletekkel. Ahogyan nekünk sincsenek alkotmányos aggályaink. Csak röhögünk a markunkba harsányan, önfeledten, képmutatón, büszkén.

A biztonság kedvéért rögzítsük: tökéletesen és minden tekintetben elfogadhatatlan, hogy a kormányoldal feles törvénybe süllyesztve változtat meg kétharmados előírásokat. Ám olyat eszünkbe sem jut már állítani, hogy mindez egyszersmind felfoghatatlan is. Dehogy. Business as usual. Ilyen a hétköznapi Fidesz-működés. Minden a helyén, minden a maga medrében.

A következmények és a fejlemények így is érdekesek. Noha több párt jelezte azonnal, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, fel van adva a lecke Áder Jánosnak is. A kétes minőségű törvényekkel kapcsolatos döntéseit rendszerint jogi alapon meghozó államfőnek muszáj lesz megtorpannia egy pillanatra, amint eljut a fél és a kétharmad közötti szimpla, könnyen kimatekozható differencia mérlegeléséig. Hasonló megfontolásokkal kell majd szembenéznie az úgynevezett taláros testületnek is. Igaz, az sem mindegy, hogy a bírákat mikor éri utol a feladat.

Végül essék néhány szó arról, hogy a Fidesz már megint meztelenre vetkőzött. Voltaképpen önszántából. Furcsa, hogy még mindig mennyire bíznak abban, hogy az emberek – avagy a választópolgárok – többsége nem bírja megfejteni a valóságot. Azt a valóságot, amely napról napra és trükkről trükkre egyre markánsabban mutatja meg, hogy Orbán Viktor pártja gyáva. Történetesen azért, mert tisztában van vele, hogy kommunikációs monopóliumán kívül nincs semmi, ami bizonyosan a hatalomban tarthatná. Szembejött a fideszesekkel az első látványos és kemény kampány, és máris ijedten kapkodnak fűhöz-fához. Plakáttörvényhez, városképhez. Márpedig a félelem megeszi a lelket. Viszi az erőt, poshasztja a karaktert. Pusztítja a hitet, rombolja az esélyeket. Félreértés ne essék: ezek összességében nem rossz hírek.
(mno)

Bal-Rad komm: A “lex csicska” a dobrögista rettenet példája. Ugyanakkor kor-és kórkép is.

A horda meg sem próbálta/próbálja cáfolni (nem is lehet!) a lopós plakátok állításait. Inkább a “ha nem engedjük hogy beszéljenek róla, akkor nincs is!” – fölfogásba menekül. Mert ez a “lex csicska” – ez bizony menekülés.

Nagyon rossz menekülési utat választottak! Az utóbbi hónapban több olyan dolgot is megtettek, ami még a híveik köreiben is aggályokat ébresztett. Ezek a lépések az aljasságukat és félelmeiket bizonyítják.

Ez a szerintük menekülési útvonal a vesztőhelyükhöz vezeti őket. Ez a tegnapi lépésük garancia arra, hogy egyre többen gondolják azt: VELETEK SZEMBEN EZENTÚL BÁRMILYEN MÓDSZER MEGENGEDETT!

Azok pedig akik így gondolják, már többségben vannak!

A parlamentarizmust meg el lehet felejteni! Ezt pedig éppen “ŐK” bizonyították be tegnap!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Megellette a horda az újabb jogi torzszülöttjét!

Erőből átnyomta a horda a plakát”törvényt”

A Fidesznek nem lett volna meg a kétharmad, így egy feles törvénybe zsúfolta a plakátpiac szabályozását, és a parlament a pénteki rendkívüli ülésén elfogadta a kormánypárt módosítóját. A Fidesz elérte, hogy a Jobbik nehezebben hirdethessen Simicska Lajos plakáthelyein, ám koránt sem biztos, hogy alkotmányos ez a módszer. A Jobbik az Alkotmánybírósághoz fordul.

A Fidesz úgy döntött, kikerüli a kétharmadot a plakáttörvényes módosítások elfogadásánál, és egy váratlan – egyelőre nem is biztos, hogy alkotmányos – trükköt bevetve viszi véghez az akaratát.

Még a címet is megváltoztatták. A településkép védelméről szóló törvény módosításába zsúfolták a plakáttal kapcsolatos módosításokat, már az előterjesztés címe is megváltozott, és ezt feles többséggel szavazták meg a parlament pénteki rendkívüli ülésén.

A parlament 123 igen és 68 nem szavazattal fogadta el a törvényjavaslatot.

A parlamenti többség előzőleg a törvényalkotási bizottság feles többséget igénylő – előbb említett, papíron városképet érintő – módosítóit is ugyanezzel az aránnyal fogadta el, a maradék kétharmados részek viszont értelemszerűen nem mentek át.

A HírTv már csütörtök este megszerezte a kormánypárti javaslatot, amely szerint

-a költségvetési támogatásban részesített szervek és jogi személyek, így a pártok is az előző üzleti évi listaáron hirdethetnek csak, kedvezményt közbeszerzési eljárással lehet elérni.

-A plakátkihelyezésről szóló szerződéseket a feleknek haladéktalanul el kell küldeniük az érintett hatóságnak, amely azt honlapján közzéteszi.

-Ha a szerződésátadás nem teljesül, akkor a hatóság két napon belül eltávolítja a plakátokat.

-A renitensek plakátonként 150 000 forintos bírságot kapnak.

-Civil szervezetekre, például a CÖF-re nem vonatkozik a szabály. A korábban megkötött szerződések szerint csak július 15-ig helyezhetőek ki plakátok.

A Fidesz nem is titkolt célja, hogy meg akarja akadályozni, hogy a Jobbik ezernyi plakáttal árassza el az országot Simicska Lajos mahires tábláin.
A lex csicskának is nevezett (Kósa Lajos szavajárása) módosítás lényege az volt: kampányidőszakon kívül betiltották volna a politikai plakátokat a köztereken, ám ehhez nem volt meg a szükséges kétharmados többség.

Aligha alkotmányos

Csakhogy nem biztos, hogy alkotmányos a szabályozás, hiszen a pártok gazdálkodását érintő módosításokat az alaptörvény szerint csak kétharmaddal lehet módosítani – hívta fel a figyelmet az Atv.hu. Márpedig törvénymódosítás kétségtelenül érinti ezt a terület, illetve a politikai hirdetések területét, a kormánypárti képviselők is arról beszéltek, például Kósa Lajos, hogy a pártok körüli korrupciót akarják ezzel a húzással csökkenteni/kiküszöbölni. Kérdés, hogy ha az Alkotmánybírósághoz kerül a törvény, hogy dönt majd a testület.

Áder János államfő ezt már nem küldheti vissza a parlamentnek (egyszer már megtette), vagy aláírja, vagy az Alkotmánybírósághoz fordul. Ha az államfő aláírja, akkor is persze eljuthat Alkotmánybíróságra a kérdés, a jobbikos Volner János napirend előtt ezt már be is lengette.

A Párbeszéd szintén Alkotmánybírósághoz kíván fordulni. De így nyilván sokkal több időt vesz majd igénybe a döntés. Addig viszont a szabályozás hatályba lép, és a Fidesznek éppen ez a célja, hogy a kampány kezdetéig megnehezítse a Jobbik plakátolását.

Az ellenzék jogtiprásról, a kormány korrupcióról beszélt

A plakáttörvény napirend előtt is téma volt. Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője “szánalmas oligarchaháborúnak” nevezte az javaslat körüli történéseket. Szerinte “kollektív hegesztéssel alaptörvény-ellenes javaslatot” fogad el a fideszes többség. Volner János, a Jobbik frakcióvezetője szerint “jogtiprást” követ el a Fidesz, amely “szégyellheti magát”, ezért fordul a Jobbik az Alkotmánybírósághoz.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint a Jobbik “a legdurvább korrupcióban érintett, hiszen egy pártot szőröstül-bőröstül felvásárolták”. Szerinte a Jobbik “Simicska plakátfelületein sütkérezik”, ami miatt “burkolt pártfinanszírozás gyanúja áll fenn”. A kormánypártok pedig az “ilyen jellegű korrupciót” akarják meggátolni. Ez a megszólalás is bizonyítja, hogy nem a településkép védelme miatt nyújtották be a javaslatot.

A Fidesz úgy döntött MSZP-s módosítónak tekint egy e-mailt

A törvényalkotási bizottság ülésén délelőtt egy teljesen szürreális eset is történt: a testület kormánypárti többsége megszavazta az MSZP-nek tulajdonított módosító javaslatokat is, amelyek kétharmados támogatást igénylő passzusokat is tartalmaznak. Holott az MSZP-s Bárándy Gergely jelezte, hogy nem nyújtott be javaslatot hivatalosan. Csak a korábbi, ötpárti egyeztetésre küldte Tóth Bertalan frakcióvezető az MSZP koncepcióját, majd ezután lépett ugye közbe Botka László.

A Fideszt ez nem érdekelte, hivatalos indítványoknak tekintette az e-mailen az egyeztetésre küldött javaslatokat. Az erről szóló szavazáson a szocialista bizottsági tagok már nem voltak jelen, kivonultak, mivel jelezték, hogy semmilyen módosítójuk nincsen.

“Aljas húzás” – mondta a plenáris parlamenti vitában erről Tóth Bertalan. Gulyás Gergely, a törvényalkotási bizottság fideszes elnöke szerint viszont mivel a szocialista frakcióvezetőtől kapta a javaslatot, nem tehetett mást, mint hogy napirendre tűzi. Épp az lett volna a törvénytelen, ha figyelmen kívül hagyja. Hivatalosan a bizottság indítványaként terjesztették elő a plenáris ülésen.

Ez az eset tűnik ugyanakkor a legjobb bizonyítéknak arra, hogy a háttérben valóban volt valamilyen egyeztetés fideszesek és szocialisták között, és a Fidesz szorgalmazta az MSZP-s módosítók benyújtását.
(index)

Bal-Rad komm: “…Ez az eset tűnik ugyanakkor a legjobb bizonyítéknak arra, hogy a háttérben valóban volt valamilyen egyeztetés fideszesek és szocialisták között…”

-Vannak tehát tanulságai az esetnek!

A horda bebizonyította: A “parlament” csak egy firhang, amit a gazemberségei eltakarására használ!

Kiellette tehát magából a döbrögista horda az újabb jogi torzszüleményét.

“Alkotmánybíróság”? Hát nincs is Alkotmány! Így aztán a birkamenet vígan plakátolgathat!

Persze van erre megoldás! Több is! Ajándékozhat is Simicska plakáthelyeket! Dupla vagy semmi alapon. Ingyen, bérmentve!

Az ajándékhelyekte kiragasztott plakátokat MEG IS LEHET VÉDENI A HATÓSÁGOKTÓL!

MAGÁNSZEMÉLYEK IS KIRAGASZTHATJÁK HÁZAIK FALÁRA-KERÍTÉSÉRE A KÖRÖZVÉNYEKET!

Bárhogyan is lesz, a döbrögista horda bebizonyította: RETTEG, ÉS BÁRMIRE HAJLANDÓ A HATALMA MEGTARTÁSA ÉRDEKÉBEN!

Márpedig egy ilyen szemlélettel szemben csakis hasonlóval lehet felvenni a harcot!

Nincs az az aljasság!-nincs az a trükk!-amit “EZEKKEL” SZEMBEN ne lehetne megcsinálni!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Városkép-védelem

Feles “trükkel” vinné át a Fidesz a plakáttörvényt

Generális megoldással, a teljes állami-költségvetési szférára kiterjesztené a Fidesz, hogy csak piaci áron lehessen hirdetnie – tudta meg az atv.hu. Így holnap a városkép védelmi törvényt módosítanák, és nem lenne szükség a kétharmados szavazati arányra a parlamentben, elég lenne a fideszes feles többség is.

Kétharmad helyett feles többség – Lázár János kancelláriaminiszter már ma a kormányinfó sajtótájekoztatón “felszólította” a Fideszt, hogy a felelőssége jegyében így oldja meg holnap a “lex csicska” törvény szavazásakor, hogy átlátható legyen a kampány-és pártfinanszírozás.

A kormánypárt egy prominense az atv.hu-nak ma délután vázolta megoldást:
leporolják az eredeti fideszes plakáttörvény-javaslatot, azt, hogy a pártok csak piaci áron vásárolhatnak plakáthelyeket, plakátokat. S mivel “nulla a matematikai esélye a kétharmadnak”, feles többséggel készülnek elfogadni a Fidesz számára fontos változtatásokat.

A “trükk”, hogy a T/15329 számú módosítóindítvány – amit a parlament törvényalkotási szuperbizottsága nyújt be a városképvédelmi törvény módosításaképpen – már nem csak a választásokon induló pártok, hanem a teljes állami szektor, valamennyi költségvetési szerv számára előírná, hogy csak az előző év listaárain hirdethet, kedvezményekhez közbeszerzési döntés szükséges, hatóság ellenőrizné a plakátokat. Komoly szankciót is kilátásba helyeznek, pénzbírsággal sújtanák a szabálysértőket.

Kérdés, hogy a politikai kampányt kifejtő civil szervezetekre vonatkozik-e majd valamilyen formában a törvény, vagy a CÖF továbbra is “szabadon” plakátolhat.
Magas rangú kormánypárti források azt mondták az atv.hu-nak: holnap reggel döntenek véglegesen a kormány és a Fidesz frakcióvezetése részéről, hogy éljenek-e a “kétharmad helyett feles voksolás” lehetőségével.

Viszont a plakátpiacon olyan monopóliuma van a Simicska-érdekeltségű cégeknek – több mint tízezer óriásplakáthely országszerte – hogy a Fidesz és Orbán Viktorék minden eszközzel szeretnék megakadályozni, hogy a Jobbik, és a Simicska Lajossal üzletet kötő más dllenzéki erők elhalásszák a legferekventáltabb plakáthelyeket a Fidesz elől.
(atv)

Bal-Rad komm: Ez a hallatlan döbrögista igyekezet a lopós plakátok eltüntetésére, érzékelteti, hogy a plakátok hordának komoly gyomrost vittek be. Az is látszik, hogya döbrögista horda komoly agytrösztöt működtet ötleteik kimódolására és keresztülvitelére, ami jelzi: ez a banda nem csupán alkalomszerűen, hanem pontos menetrend szerint lop, és AKAR TOVÁBB LOPNI!

ÉS ÉLETBEN MARADNI!

A jelek szerint viszont a lopós plakátok nyomán megérintette a döbrögista maffiát az elmúlás szele. Könnyen lehet, hogy maguk sem hiszik a saját maguk közvéleménykutatási adataikat. Figyelik ők árgus szemekkel a nép hangulatát, és érzékelik a számukra kedvezőtlen folyamatokat. Bizony meglehet, hogy komoly szimpátiacsökkenést tapasztalhattak a körözési plakátok felbukkanása után.

DE MEGTALÁLTÁK AZ ELLENSZERT, ÉS “FELESBEN” IS MEG TUDJÁK CSINÁLNI!

Csakhogy ezzel pontosan a trendet fogják erősíteni maguk ellen! Hiszen a’ zemberek ebből azt a következtetéstfogják levonni-alighanem helyesen-hogy ez a bűnszövetség még arra is hajlandó, hogy törvényt alkosson a SAJÁT BŰNEI BÜNTETHETETLENSÉGÉRŐL!

“Ezektől” kitelik!

Nagy kérdés persze, hogy a “lex csicska” MILYEN ELLENAKCIÓT FOG KIVÁLTANI! Mert biztosan lesz megoldás ellene!

Mondjuk PIACI ALAPON VALÓ PLAKÁTHELY ÉRTÉKESÍTÉS-HITELBE! Majd a “választások” után, a döbrögisták hatalomból való kiakolbólintását követően, “visszamenőleges hatályú jogalkotás keretében rendezik” a dolgot.

Ha Simicskáéknak nem jön össze? Hát így jártunk! Elbuktunk!-mondhatják.

Ugyanebben a cipóben jár a döbrögista horda is!

MINDEGYIK BUKHAT MINDENT!

Valamelyik viszont esélyt kap!

Ebben a történetben csak egyetlen esélytelen a biztos: A NÉP!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Rezsiszili igét hirdetett

Németh Szilárd: aki nemet mond a plakáttörvényre, a fekete pártfinanszírozásra szavaz

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint, aki nemmel szavaz a plakáttörvényre, egyértelműen a fekete pártfinanszírozásra, a politikai korrupcióra szavaz.

Németh Szilárd az M1 aktuális csatornának csütörtökön azt mondta, minél előbb tiszta közéletet kell teremteni, és pénteken kiderül, ki minek a pártján áll. Aki megszavazza a plakáttörvényt, a zéró toleranciára szavaz ebben a kérdésben és a korrupciós lehetőségek megszüntetésére – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a hétfőn tartott ötpárti megbeszélés után úgy tűnt, az MSZP is támogathatja a javaslatot, majd később bejelentették, hogy nem szavazzák meg a tervezetet, Németh Szilárd azt mondta: Botka László, az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje avatkozott közbe.

Még olyan hírek is elterjedtek, hogy nagy valószínűséggel azért, mert ő is kapott 1200 plakáthelyet Simicskától.- fogalmazott, megjegyezve, nekik kell színt vallaniuk ebben a kérdésben, ez pedig pénteken meg fog történni.
(propeller)

Bal-Rad komm: Szegény Rezsiszili! Negyed évszázadon keresztül Simicska a döbrögista hordában lopott, tömte a hordakasszát és saját zsebét! Persze Szili szerint ez rendben lévő dolog VOLT!

De a “G” nap óta Rezsiszili szerint Simicska undorító dolgokat művel!

No majd megbeszélik egymással. Ha lesz hozzá még hangulatuk a napi robot után Csukotkán!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A hordának létkérdés a “lex csicska”

NÉGY OK, MELYEK MIATT LÉTKÉRDÉS A FIDESZNEK LEVAKARNI AZ UTCÁKRÓL A „LOPÓS PLAKÁTOKAT”

Bizonyára nagyon sokkolja a kormánypárt vezetőit a Jobbik plakátkampánya, mert pénteken újra nekigyürkőznek a Parlamentben annak a törvénymódosításnak, mely elfogadása esetén nem szembesíthetnék az ellenzéki pártok a Fideszt az elmúlt hét év lenyúlásaival. Kétségtelenül rosszul mutatnak a szokásos kék kormányzati háttéren virító erős és büszke Magyarországot hirdető „tájékoztató” hirdetmények mellett a miniszterelnök és kedvenc oligarchája fekete-fehér fotója, amint azt hirdetik, hogy minden mozdíthatót elvesznek maguknak, ha kapnak újabb négy évet erre. Csak a legfontosabb okokat soroljuk, miért köpött bele a kormány levesébe ez a kőkemény kritika:

1. Orbán Viktor Mészáros Lőrinc társaságában. Az ellenzéki pártok és a független média régóta próbálja tudatosítani a választópolgárok agyában, hogy a felcsúti gázszerelő géniusz tulajdonképpen a miniszterelnök strómanja. Ha sokan elhiszik ezt a viszonylag könnyen hihető állítást, akkor az is egyértelművé válik, hogy Orbán Viktor az ország leggazdagabb embereinek egyike, ami persze nem ment volna anélkül, hogy az ország irányítását ne fordította a maga hasznára az utóbbi hét esztendőben. Orbánt bizonyára rendkívül kínos helyzetbe hozná, ha a sugalmazás némi tárgyi (vagy számszaki) bizonyítékkal is párosulna, hiszen akkor a Jobbik plakátjai még erősebben hatnának az utca emberére.

2. Habony Árpád és Rogán Antal együtt. Kétségtelenül, ők az Orbán-korszak két legkétesebb figurái, pedig ez a mezőny igen erős az utóbbi hét esztendőben. Habony kifejezetten ellenszenves figura még a Fidesz szimpatizánsai körében is, hiszen életmódja, habitusa nem az a kiköpött kereszténydemokrata prototípus. Szinte havonta van egy olyan ügye, melyet meg kéne magyaráznia, ha valamilyen szerződéses viszonyban állna a kormánnyal, ám amolyan semleges zászló alatt hajózó csatacirkálóként követi a Fidesz anyahajóját. Nyilván azért sem magyarázkodik, mert a fél magyar média az érdekeltségébe tartozik, így a maroknyi ellenzéki sajtónál ügyködő médiamunkások kapargatják csak a luxusutazásait, és ha nagyon szorul a hurok, akkor helikopterrel menekül a helyszínről a kíváncsiskodó riporterek elől.

A helikopterek szeretete köti össze Habonyt a kormány másik népszerűtlen alakjával, Rogán Antallal. Az ő kétes ügyeiről is hősi eposzt írhatnának a régmúlt költői, ám jelenleg ezt inkább az ügyészségnek kellene megtennie vádirat formájában, ám Rogán kezét még mindig fogja Orbán Viktor. A miniszterelnök oltalmában sem érezheti biztonságban magát a propagandaminiszter, hiszen szaporodó kínos ügyei miatt keveset szerepel, és amikor olykor elvetődik egy-egy nemzeti konzultációs fórumra, akkor is menekülőre fogja, ha meglát a távolban egy mikrofont. A Habony-Rogán páros kétségtelenül a Fidesz médiakormányzását megtestesítő élcsapat, mely mögött ott sorakozik a szűknadrágos fideszes elit színe-java. Számukra politikai termék egy gyűlöletkampány levezetése, vagy egy új ellenség felkutatása. Ők együtt, egy plakáton tényleg durván szennyezik a vizuális környezetünket.

3. Simicska jelzi, hogy mindent tud. A Fidesz nyilván pontosan értesült a „lopós plakátkampány” hátteréről. A G nap után ellenzékbe sodródó egykori kormánypárti pénzember, Simicska Lajos pontosan tudja, hol fáj a legjobban a Fidesznek, így a mostani plakátokról az ő magasba tartott középső ujja integet Orbán Viktor és csapata felé. Ezek a plakátok nem csak mostani üzenetükben ingerlik a kormányt, hanem félnek a folytatástól is. A nagy sietség, hogy olyan törvényt fogadtassanak el a parlamenttel, mely megtiltaná a pártoknak és a kormánynak, hogy választási kampányidőszakon kívül is plakátokon hirdethessék nézeteiket, pont annak szól, hogy tisztában vannak a lehetséges folytatás veszélyeivel. Simicska és háttéremberei bizonyára már előkészítették a mostani kampány legújabb fejezetét, ami még a mostaninál is érzékenyebben érinthetné a Fideszt. Nem véletlen, hogy a NAV is rávetette magát Simicska hirdető cégére, melynek plakáthelyein hirdet a Jobbik.

4. A Jobbik tapossa a Fidesz sarkát. Jól látszik, hogy a Fidesznek nagyon megfelelt a szélsőséges hangvételű, nemzeti radikalizmust hirdető „kistestvér” szerepében a Jobbik, ám a másik jobboldali néppártosodás nem válik ínyére. A folyamat egyrészt gyorsabban halad, mint sejteni lehetett, másrészt a Fidesz vált a legszélsőségesebb párttá a magyar (és az európai) palettán. Ezzel párosul a tény, hogy a Jobbik még nem volt kormányon, így nem lehet „elmúltnyolcévezni”, legfeljebb annyit lehet ellenük felhozni, hogy most az a pénzember áll mögöttük, aki a Fidesz pénztárnoka volt több mint húsz évig. A Jobbik antikorrupciós kampánya ezért népszerű a Fideszből kiábrándult szavazóknál, és miután ezeknek a polgároknak a nagy része soha nem szavazna a baloldalra, a voksuk a Jobbiknál fog kikötni. A Jobbik népszerűségét tehát ezzel a plakátkampánnyal alapozhatja meg, ezért a Fidesz most valószínűleg azzal bombázza a független és baloldali képviselőket, hogy kidomborítja ennek a jelentőségét, hiszen a demokratikus ellenzéknek sem lehet érdeke, ha a Jobbik tábora túlságosan megnő. Nagy kérdés, hogy sikerül-e a Fidesznek éket verni az ellenzék egységébe, és valahogy megszabadulni azoktól a plakátoktól, melyek tükröt tartanak a jelenlegi kormány elé. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amíg nem vettek az indiánok tükröket a sápadtarcúaktól, addig azt sem tudták, hogy nem olyan szépek, mint ahogy addig gondolták.”
(szeka)

Bal-Rad komm: A fölsoroltak mind igazak, viszont van még valami.

A döbrögista horda váratlanul azzal volt kénytelen szembesülni a lopós plakátok kapcsán, hogy amit ha sokat látnak a’ zemberek!-elhiszik! Hirtelen kezdett kiderülni sokak számára a vizet prédikáló, ám bort vedelő hamis prédikátor személye.

KEZDETT MATTULNI AZ ÚJ NEMMZETTHY ELYTHRŐL GONDOSAN MEGFESTETT SZÉP SZÍNES KÉP!

Retteg a horda attól, hogy az egyszerű-alamizsnán tartott együgyű nép-a hatalmas körözvények láttán elhiszi a valóságot: KÖZÖNSÉGES BŰNÖZŐK URALJÁK ÉS FOSZTOGATJÁK!

A döbrögista horda pedig retteg a lehetséges következményektől! Számukra csakis egyetlen lehetőség van a bűnök megtorlása előli menekvésre: LEGALÁBB A KÉTHARMADOS URALOM!

A csak sima többség csak tovább erodálná a maguk teremtette nimbuszukat! Most mindent be kell vetniük! Már rövid távon is a puszta létezésük a tét!

(Az más dolog, hogy adott esetben a rendszerváltás és az azóta eltelt időszak is népi górcső alá kerülhet, ha bukik a horda!)

Holnapután nagy valószínűséggel megoldja a döbrögista horda ezt a fölöttébb kényes helyzetet.

A balrad.ru olvasói körében szavazásra bocsájtja a kérdést:

Meg tudja-e szavaztatni a horda a “lex csicska” törvényt.

A lila mezőre klikkelve IGEN
A zöld mezőre klikkelve NEM

Szavazzanak!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Ha kell!-Együtt az “ellenségek”?

Az Együtt megszavazná a plakáttörvényt, de vannak feltételei

Saját javaslattal fordult a parlamenti pártok frakcióvezetőihez és a független képviselőkhöz Juhász Péter, az Együtt elnöke, és felajánlotta, hogy ezek elfogadása esetén képviselőik – a függetlenek közt ülő Szelényi Zsuzsa és Szabó Szabolcs – megszavazzák az úgynevezett plakáttörvényt a pénteki, rendkívüli ülésen. Korábban az MSZP is hasonló javaslatokkal állt elő, szintén kilátásba helyezte a köztársasági elnök által visszaküldött, töredékes jogszabály támogatását, de Botka László miniszterelnök-jelölt ezt megvétózta.

Mint ismert, az Országgyűlés múlt szerdán kétharmados többség hiányában elutasította a plakáttörvény néven ismert, hivatalosan „a burkolt pártfinanszírozás megakadályozásáról” szóló javaslat kétharmados többséget igénylő részeit. Az egyszerű többséget igénylő részeket a kormánypárti többség megszavazta, de a töredékes, értelmetlen jogszabályt a köztársasági elnök visszaküldte megfontolásra, lehetőséget teremtve, hogy a Fidesz rendkívüli ülést hívjon össze, és még egyszer nekifusson a törvénynek.

A Fidesz-KDNP-nek jelenleg nincs kétharmados többsége, márpedig a választási eljárási törvény módosításához erre lenne szükség. Elég lenne azonban, ha két ellenzéki képviselő nem venne részt a szavazáson, vagy támogatná a javaslatot, így elvileg az Együtt ajánlata lehetővé tenné a törvény elfogadását…
(Forrás: mno)

Bal-Rad komm: Van tovább is Füves és bandája javaslata, de nincs értelme vele foglalkozni!

NEKIK UGYANIS VAN KÉT AKÁRKICSODÁJUK A DUNA PARTI NAGY CIRKUSZHÁZBAN! MEG VAN KISEGÍTÓ HAJLANDÓSÁGUK IS! FÜTTYÖS FÜVES ÉS BRANCSA MEGSEGÍTI A RÁSZORULÓ HORDÁT!

Valamit-valamiért alapon!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Haszonlesők haszonlesése

Volner: ez a rendszerváltás utáni legalantasabb paktum

„Higgye el az MSZP pénteken 2/3-os támogatást fog adni Orbán Viktornak és a Fidesznek. Szó szerint azt mondta Kósa Lajos, hogy ők ezt a javaslatot meg fogják szavazni, ha Tóth Bertalan mást mond, akkor hazudik.” – mondta Volner János, az ATV, Egyenes Beszéd című műsorában.

AZ ötpárti egyeztetésen a szocialisták mindenben egyetértettek Kósa Lajossal és megállapodtak, hogy mindketten meg fogják szavazni a plakáttörvényt. Az MSZP nem is próbálta például azt korlátozni, hogy a TV2-t ne használhassák Fidesz propagandára.

A Jobbik frakcióvezetője a rendszerváltás utáni legalantasabb paktumnak nevezte mindezt.

A Jobbikos plakátkampány a Népszava számításai szerint jóval a piaci ár alatt lettek kiszámlázva. Volner János ezt a számítást teljesen falsnak nevezte, de Mészáros Antónia kérdésére, hogy akkor mennyi is az annyi, a Jobbik frakcióvezetője nem árult el a pontos számokat. Azt mondta majd a kampány végén fogják nyilvánosságra hozni az adatokat.

Volner János cáfolta azokat a hírek, miszerint Simicska Lajos befolyása miatt feszültség lenne a pártban, és egyre többen pártolnának el Vona Gábortól. Azt mondta: „Nincs feszültség a Jobbikon belül, nem gyengült Vona Gábor, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 97%-os támogatással választották meg elnöknek pár héttel ezelőtt.”
(atv)

Bal-Rad komm: A “lex csicska” kapcsán két dolog kiderült.

1. – A döbrögista horda iszonyodik attól, hogy a vezérek pofázmányai körözési plakátokon virít az emberek előtt, és HAT A TUDATRA!

2. – A Maszop BÁRMIRE KÉPES azért, hogy vezérei továbbra is a politikai dagonya langyában boldogan röfögve hentereghessenek a döbrögisták jóvoltából!

Aljas paktum? Bizony az! Döbrögivel kötött már ilyet az MDF és az FKGP!

Ne feledjük a képsorokat:

Döbrögi és Botka OTT ÉS AKKOR LEPAKTÁLTAK! Megegyeztek a legfőbb dolgokban! A Maszop a döbrögista horda csicskafalkája lett!

Meg is van az EREDMÉNY! Lesz lex csicska! Körözési plakátokon SE DÖBRÖGI SE BOTKA NEM LESZ LÁTHATÓ!

ENNÉL FONTOSABB DOLOG NINCS IS DÖBRÖGISZTÁNBAN!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Savanyú a szőlő…

Plakátbotrány – Simicska nevetségesen olcsón adott felületet a Jobbiknak

????????????????????????????????????

Simicska Lajos mélyen a piaci ár alatt adja a lovat a szélsőséges párt alá, miközben a Fidesz minden lehetőséget elvenne az ellenzéktől. A történet 2018-ról szól.

A Jobbik által pénteken este kiadott közleményben szereplő adatok alapján a párt áprilisban és májusban egyaránt mintegy 27-27 millió forintért támadta köztéri plakátokon Orbán Viktort, Mészáros Lőrincet, Habony Árpádot és Rogán Antalt. A Simicska Lajos tulajdonában álló reklámcégek ezek szerint a piaci ár töredékéért adták a plakáthelyeket. Még annál is sokkal olcsóbban, mint ahogyan korábban a Fidesznek, pedig a piac ismerői szerint az sem fedezte még az önköltséget sem.

A Szabó Gábor pártigazgató és Schön Péter gazdasági igazgató által jegyzett közlemény nem tér rá ki, de korábbi nyilatkozatok alapján tudható, hogy a Jobbik áprilisban 2468 óriásplakátot és mintegy 300 „city light” hirdetőhelyet vett igénybe. A Népszava más jobbikos forrásból úgy értesült, hogy a párt kéthetente számol el Simicska cégeivel, és az óriásplakátokért háromezer, a city lightokért ezer forintot fizet. Ez a mi számításunk szerint kéthetente nem egészen 15 millió forint, ami valamivel több a havi 27 milliónál, de az eltérés végül is belül van a „hibahatáron”. Lapunk korábban úgy értesült, hogy a NAV által az érintett cégeknél kezdett vizsgálat a kezdeti stádiumában nem találta nyomát tényleges kifizetésnek, és az sem teljesen világos, hogy a fent említett összegek tartalmazzák-e az áfát. Arra sincs válasz, hogy a piaci ár legfeljebb ötödének-hatodának megfelelő összeg tartalmazza-e az előállítás költségeit. Ha igen, akkor még feltűnőbb a Simicska-cégek engedékenysége.

Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy Simicska, mint korábban a Fidesz esetében is tette, a politika szolgálatába állítja a 90-es évek privatizációs hulláma során megszerzett hirdetési cégeket. Ezzel komoly anyagi áldozatot vállal, és elesik a normálisan várható kereskedelmi haszontól, miközben a pénzre szüksége van média-érdekeltségei, például a Magyar Nemzet és a Hír TV finanszírozására. A személyeket célzó kampánnyal ráadásul magára vonta a NAV figyelmét is, ami, ő már csak tudja, hiszen volt az adóhatóság elnöke, sosem jó hír egy vállalkozónak.

A Fidesz azonban nem bízik a NAV hatékonyságában, ezért a más ügyekben is szokásos módon, rapid törvénykezéssel próbálja megoldani politikai konfliktusát. Miután az ellenzék támogatásának híján nem tudta átverni a parlamenten a politikai óriásplakát-kampányokat gyakorlatilag betiltó kétharmados törvényt, várhatóan már pénteken rendkívüli parlamenti ülésen próbálkozik ugyanezzel.

A demokratikus ellenzéki pártok csapdában vannak. Nekik nincs Simicska Lajoshoz hasonló finanszírozójuk, ezért eleve csak ritkán és kevés plakáthelyen tudnak hirdetni. Például Botka László „Fizessenek a gazdagok!” üzenete is csak elszórtan és rövid ideig volt látható. A kormány azonban a szigorúan vett kampányidőszakon kívül még ezt a keveset is betiltaná, miközben gátlástalanul használja az adófizetők pénzét a saját propagandacéljaira. (Az is emlékezetes, hogy a 2014-es választás előtt ingyen bocsátotta a Fidesz rendelkezésére a „Magyarország jobban teljesít”, kormányzati kampány fő kreatív elemeit, így egységesítve a párt- és állami hirdetéseket.)

Ha az ellenzék valamilyen formában lehetővé teszi a Simicska és a Jobbik közötti egészségtelen viszonyt célba vevő törvény elfogadását, azzal lemond az utcai kampány maradék lehetőségéről. Pedig a Fidesz óriási médiatúlsúlya miatt ez az egyik utolsó eszköz üzeneteik célba juttatására. Ha viszont marad a mostani helyzet, akkor a Jobbik Simicska segítségével „az életnagyságúnál is nagyobbnak” tűnhet, s a versenyhelyzet nem egyenlőtlen lesz, hanem szinte teljesen megszűnik. A cukiságkampányt nyilvánvalóan átmenetinek szánó, a szélsőjobboldali nézetekkel csak látszólag és úgy is csak részben szakító Jobbik a mostani kampányával máris előnybe került. A baloldalt az a veszély fenyegeti, hogy kiszorul a hadszíntérről, de legalábbis képtelen lesz szólni azokhoz, akik nem használnak aktívan internetet.

A hirdetési piacot domináló oligarcha és a kormány, a pénz és a politikai hatalom csatájának végső áldozata a választások tisztasága, és ezzel maga a demokrácia. A helyzeten csak egy valós esélyegyenlőséget teremtő szabályozás segítene, ami viszont nem illeszkedik a Fidesz eddigi magatartásába. A kormánypárt és a Jobbik már 2017-ben el akarja dönteni a 2018-as választást.
(nepszava)

Bal-Rad komm: Hogy Simicska a zsákmányt mire herdálja el!-az az ő dolga. Amit-ugyebár-a most emiatt harsányan visongó-magát baloldaliként aposztrofáló álellenzék küzdött ki neki. A 2010-es falkaforradalmat megalapozó maszopos-szadeszes lopási-zsákmányolási hadjáratával.

A Jobbik pedig részben El Qro lovagiasságának, részben pedig a hordaalomból való származásának köszönhetően is tudott egyik vezető álellenzékévé válni a döbrögista bűnszövetkezetnek.

Simicska bosszút és kárpótlást remél. A Jobbik a fele kalácsot. Hát megalkudtak!

A nagy vesztes az álbaloldali álellenzéki Maszop lesz. Az, amely amúgy a lopott vagyont legalizálná azzal, hogy EGYSZER MEGADÓZTATNÁ! Amennyiben hatalomra jutna!

De hát ahhoz-ugye-pénz kell! Az meg már nincs, mert az egykori tettestársak java része a civil életben, a saját hasznára boldogul! Ők ugyan nem osztoznak a lopott vagyonon! Így aztán most bizony komoly veszély fenyegeti a szekfűs hordát! Nagy bukta elé néznek! Pedig ha kitaszítják őket a dagonyából, akkor azt csak maguknak köszönhetik. TETTEK ÉRTE! Nem is keveset!

TETSZETTEK VOLNA KEVESEBBET LOPNI!

Nem is lepődnénk meg, ha a “lex csicska” gyors újratárgyalásán a döbrögistáknak csak összejönne az áhított kétharmad! “A jelenlévők kétharmados többségével!”

Lehet hogy érik a Maszop bosszúja?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com