Washingtonban a Fehér Ház szóvivője Son Spicer tegnap este közölte: úgy tudja, hogy Valcman Nyalókakirályt ma fogadja Trump bohóc helyettese-Mike Pence.
Aztán valami történt, mert egy ma reggeli (magyar idő szerint) hír már arról szól, hogy „háromoldalú” randi lesz a dologból. Trump is jelen kíván lenni a magyar idő szerint ma este hét órai kezdéssel meghirdetett találkozón. A hír kitér arra a tényre, hogy Trump tartja magát elődje, Obamaki gyakorlatához. Obamaki SEM FOGADTA NÉGYSZEMKÖZT soha Nyalókakirályt. Olyankor mindig ott lábatlankodott Joe Biden is.
Félnek esetleg Valcmantól?
Mindenki találgat, hogy mit agyal most Kijev a Donbassz reintegrációja néven a köztudatba bedobott új fogalommal, amit törvényjavaslat formájában már be is terjesztettek kiötlői a Rada elé. Amit állítólag a július 14-ig tartó ülésszak lezártáig el is akar fogadtatni Valcman tábora. A tervezetben Maradék-Ukrajna hivatalosan agresszornak, azaz vele hadban álló félnek minősíti Oroszországot.
A Valcman-frakció főnöke Artur Geraszimov bevallotta: új megoldást akarnak kitalálni a jelenleg Kijev által nem ellenőrzött Donbassz fölötti irányítás megkaparintására a jelenleg ATO (terrorellenes) elnevezés alatt a térség ellen indított háború helyett.
„Át kell térnünk egy teljesen új, globálisabb szintre az orosz agresszorral szembeni védelemben” – csikorgatta a fogait Geraszimov, aki szerint ezt nem is úgy kell ám érteni ahogy ő azt mondta. Meg különben is: Kijev mindent megtett eddig is és megtesz ezután is a minszki megállapodás maradéktalan betartásáért.
Ám ha ez szerinte így van, akkor nehezen értelmezhető azon megfogalmazása, miszerint ez a törvény „élettel töltené meg a halott minszki megállapodást!”
Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője tegnap azt nyilatkozta, hogy Oroszországnak oly kevés ismerete van a dologról, hogy nyilatkozni nem tud ezzel kapcsolatosan. Megjegyezte, hogy a minszki megállapodásnál jobb aligha lehet. Márpedig a donbasszi konfliktus békés lezárásához az a legjobb módszer.
Hasonlóképpen vélekednek a népköztársaságok képviselői is.
Vlagyiszlav Gyejna luganszki Minszk-főtárgyaló egyenesen a „Normandiai Négyek” vakítási kisérleteként értékeli Kijevnek az eme legújabb tervét.
Kijevben viszont csodatévő dologként aposztrofálják a tervet, míg a konkrétabb ismeretekkel biró szakavatottak egyszerűen fölösleges időhúzási akciót emlegetnek.
Vannak viszont nem kevesen olyanok, akik a törvénytervezet kiszivárogtatását időzített akciónak tartják. Valcman washingtoni vizitjének előkészítésére.
Egyszóval: így-úgy minősített terv az van! – meg van a valóság. Azt viszontismerjük. Annak menetében pedig semmi változás nincs.
A valcmanista ordashad ostromolja Donbasszt. Tegnap este Jaszinovataját nagy vehemenciával.

Már az első gránát talált. Ott is egy 21 éves lányt. Ő ma reggel halt bele a sebesülésébe.
Kominternovoi 19 éves sorstársát, Jelenát ma temetik.
Tegnapi zajcevoi leletek a bizonyság: van mivel irtani Donbassz népségét! Nem csak a szíriai „szabadságharcosokhoz” jut el a bulgár gránát.
A bolgárok elsőként eladják az USA-nak! Az pedig teríti a felhasználók számára.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

https://ria.ru/world/20170620/1496894618.html Donbaszban nyom nélkül eltünt Alexszander Bojko harci feladat teljesitése közben, a náci gárda egyik tisztje, még junius 3-án.
Az nem baj!
Tudom, hogy nem baj, ebben egyetértünk, nem is azért közöltem ezta hírt, mintha hiányozna, úgy is rajta volt a DNR nemkivánatos személyek listáján . Ha jól emlékszem a balrad már bemutatta „üdvös ténykedését” Donbaszban,vagy Luganszkban, t. petymeg.
Minnél több ilyen jó hírt T.TERMIN8TOR!
https://ria.ru/infografika/20170201/1486972292.html A Minszki egyezmény teljesitése.
https://www.google.sk/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=2&ved=0ahUKEwjPsOjNmM3UAhXOJ1AKHY4PASgQFggtMAE&url=https%3A%2F%2Fwww.gazeta.ru%2Fpolitics%2F2017%2F06%2F20_a_10729847.shtml&usg=AFQjCNHYCYGGWpFBBA2KGEZ7gE_IxFnn9g&sig2=BLYgwz1gYMz-j2kwVCuN1Q Gazeta, ru: a kép feletti főcím forditása ; „lehet, hogy Kijev számára kegyvesztett lett”
https://www.google.sk/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0ahUKEwj55ojWpc3UAhWMJlAKHYKfC3IQFgglMAA&url=http%3A%2F%2Fdnr-news.com%2Fdnr%2F40966-v-obse-obvinili-dnr-v-zhestokom-napadenii-na-nablyudateley-missii.html&usg=AFQjCNFm47zi0VqSXSCu0Kdz764G3vciQg&sig2=YWA198rMN8NKyqq0n9Hexw Az EBESZ megvádolta a DNR-t, fegyveres támadással a fegyvertelen misszió tagjai ellen. Úgy látszik,hogy a harcosoknak is kezd már elegük lenni az EBESZ-es patkányokból, vagy szándékosan vádaskodnak, hogy nekik is legyen fegyver viselési joguk, amit Zacharcsenko, a leghatározottaban elutasitott, anno és ehez tartja is magát, egyenlőre.