Címke: történelem

(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)

6

Coulondre, berlini francia nagykövet már 1938. december 15-én figyelmezteti kormányát: Hitler nem áll meg hódító útján, tovább megy — Kelet felé.

A francia követ a többi között a következőket írja:

„A harmadik birodalom el van rá szánva, hogy Kelet felé terjeszkedjék. Ez éppoly biztos, mint amilyen az, hogy — legalábbis ideiglenesen — nyugaton lemondott minden hódításról. A két terv kiegészíti egymást. Hitler úr programjának első részét — a Deutschtumnak a Birodalomban való helyreállítását — teljes egészében véghezvitték, most a »Lebensraum« órája ütött. Már maga az állhatatosság is, amellyel azt magyarázták nekem, hogy Franciaországtól Németországnak nincs semmi követelése, megértette velem a helyzetet. De beszéltek még ennél is világosabban! Hitler úr kivételével — valamennyien különböző formában, de szándékosan bizonytalan terminológiával — azt fejtegették: Németországnak szüksége van arra, hogy Kelet-Európa felé terjeszkedjék. Ribbentrop úr »az ország befolyásának kiterjesztését óhajtja keleten és délkeleten«, Göring tábornok pedig »a Délkelet gazdasági feldolgozását«.

Személy szerint nem nyilatkoztak előttem pontosabb formában, de azért a ködben nagyjából már kirajzolódik a nagy német vállalkozás formája.

… Csehszlovákia hűbérisége, sajnos, már úgyszólván befejezett tény. »Országom már nem egyéb tartománynál«, mondta nekem tegnap egy cseh kollégám. Bizonyos német körökben már egyenesen bevallják, hogy a cseh hadsereg egy nap ugyanazt a szerepet fogja játszani, mint a II. Birodalomban a bajor hadsereg. A Breslau—Bécs-i autóutat és az Oderát a Dunával összekötő csatornát kizárólag cseh munkaerővel fogják felépíteni. Jó forrásból azt is közölték velem, hogy rövidesen egyesíteni fogják a német és a cseh valutát, s gazdasági és vámegységbe foglaljak a két országot…

… Ami Ukrajnát illeti, valamennyi nemzeti szocialista hivatalnok tíz nap óta csak erről beszél. Rosenberg tanulmányi irodája, dr. Göbbels hivatalai, az Osteuropa-szervezet Curtius volt miniszter igazgatása alatt nyomultak most előtérbe. Még aligha állapodtak meg a módban és eszközökben, de a célt már nyilvánvalóan megfogalmazták: meg akarják teremteni Nagyukrajnát, amely Németországot táplálni fogja. E célból meg kell törni Romániát, meggyőzni Lengyelországot, megrabolni az URSS-t — de a német dinamizmus nem riad vissza semmilyen akadálytól, s katonai körökben már kaukázusi és bakui hadjáratról beszélnek.”

Az események Coulondre nagykövet vélekedését igazolják:

1939. január 21-én Chvalkovsky prágai külügyminisztera birodalmi kormány meghívására Berlinbe látogat, ott hosszas megbeszélést folytat Ribbentrop külügyminiszterrel, aki behatóan, nagy részletességgel ismerteti előtte a Csehszlovákiában maradt német kisebbséget ért „sérelmeket”, és ezekért minden felelősséget a prágai kormányra hárít…

Ribbentrop illojalitással, a német—cseh viszony megrontásával vádolja Prágát.

Amikor 1939 februárjában, a Csehszlovákiából érkező egyre aggasztóbb hírek hatására az angol és a francia kormány arra kéri Németországot, hogy a Müncheni Egyezmény Függelékében kilátásba helyezett garanciát adja meg, a Wilhelmstrasse, a német külügyminisztérium a következő választ adja: „A cseh kormány magatartása súlyos feszültséget okozott az országon belül, elmérgesedett a viszony a környező államokkal, elsősorban Magyarországgal és Lengyelországgal, ezért a nemzetközi garancia a jelen helyzetben csak ezeknek a káros irányzatoknak lenne hasznára, márpedig az itt kialakuló uralkodó állapotok nem közömbösek Németország szempontjából, mert Európának ez a része a Birodalom legfontosabb érdekszférájának első vonalába tartozik…”

Ez persze kissé másként hangzik, mint amit alig fél évvel ezelőtt Hitler szögezett le a berlini Sportpalotában: „Engem többé a cseh állam nem érdekel!”

1939. de Lacroix prágai francia követ jelenti 1939. február 18-án:

„Az alant következő tíz pontban lehet összefoglalni azokat a feltételeket, amelyeknek teljesítése esetén a Reich elvállalná a csehszlovák határok szavatolását:

1. Csehszlovákia teljes semlegessége.
2. Csehszlovákia külpolitikáját össze kell egyeztetni a Reich külpolitikájával; kívánatos volna az Antikomintern Paktumhoz való csatlakozása.
3. Csehszlovákiának azonnal ki kell lépnie a Népszövetségből.
4. A csehszlovák hadsereg létszámát jelentősen le kell szállítani.
5. Csehszlovákia aranyfedezetének egy részét át kell engedni Németországnak. Minthogy a csehszlovák ipar egy része Németország kezébe került, az aranyfedezet egy részének is Németország birtokába kell jutnia.
6. A szudétavidéki eredetű csehszlovák devizákat csehszlovák nyersanyagra kell kicserélni.
7. A csehszlovák piacot meg kell nyitni a szudéta-német ipar számára. Tilos Csehszlovákiában olyan új iparág létesítése, amely konkurrensként léphetne fel a Szudétavidéken már régebben fennálló iparágakkal szemben.
8. Antiszemita törvények életbeléptetése a nürnbergi törvények mintájára.
9. Azoknak a csehszlovák hivatalnokoknak az elbocsátása, akik ellen Németországnak valamilyen kifogása van.
10. Csehszlovákia német lakosságát feljogosítják a hitleri jelvények viselésére és a hitleri zászló kitűzésére.”

1939 márciusának első napjaiban rendkívül kiéleződik Prága és Pozsony viszonya. A szlovák kormány két lényeges követelést támaszt: 1. a központi kormány adjon kölcsönt Szlovákia költségvetési egyensúlyának helyreállításához; 2. a hadsereget válaszszák két részre, legyen külön cseh és külön szlovák hadsereg.

Március 8-án a prágai központi kormány közli, hogy csak azzal a feltétellel hajlandó a kért kölcsönt folyósítani, ha a szlovák kormány megfelelő hűségnyilatkozatot tesz.

Március 10-én a prágai központi kormány elhatározza, hogy erélyes intézkedésekkel teremt rendet Szlovákiában: elmozdítja Tiso miniszterelnököt és Durcansky minisztert, utasítást ad a Hlinka-gárda lefegyverzésére, valamint a szélsőséges szlovák autonomisták letartóztatására.

Durcansky Bécsbe menekül és a bécsi rádión keresztül uszít a prágai központi kormány ellen.

Március 12-én — a Csehszlovákiából érkező hírek miatt nyugtalan angol képviselők kérdést intéznek Chamberlain miniszterelnökhöz a cseh határok garanciája ügyében. Chamberlain kitérően válaszol: „Ez a garancia nem-provokált támadás esetére irányult. Ilyen támadás eddig nem történt.”

Arról, hogy mit fog tenni az angol kormány, ha ilyen támadás bekövetkezik, nem beszél világosan Chamberlain. Lehet így is érteni, úgy is.

Ilyen langymeleg nyilatkozatokkal természetesen nem lehet hatni a Führerre, aki most már elérkezettnek látja a pillanatot „maradék Csehország” elintézésére.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)

5

Röviden a Müncheni Egyezmény végrehajtásáról és következményeiről:

1938. október 1-én a lengyel kormány ultimátumbanköveteli a csehszlovák kormánytól a vitás tesini területek azonnali kiürítését. A csehszlovák kormány 24 órán belül teljesíti a lengyel követeléseket.

Ugyanakkor megkezdődik az Egyezmény végrehajtása. A német csapatok — az Egyezményt nyomban megszegve — nemcsak az átadásra kijelölt területeket szállják meg, hanem azokat a részeket is, ahol az eredeti megállapodás szerint népszavazást kellett volna tartani.

A Szudétavidék átadásával a csehszlovák hadsereg kénytelen volt feladni az oly nagy gonddal és költséggel kiépített erődrendszert, az új határvonal védtelenné teszi Csehszlovákiát, a Nyugat felől jövő támadásnak most már sokkal könnyebb feladata lesz.

Hitler szeptember 26-án a berlini Sportpalotában tartott beszédében még önérzetesen bizonygatja: „Biztosítottam továbbá Chamberlaint és most megismétlem, hogy ha ez a probléma (ti, a Szudétavidék problémája) megoldást nyer, Németország számára Európában nincs többé területi kérdés. És a továbbiakban arról is biztosítottam, hogy abban a pillanatban, amikor Csehszlovákia megoldja problémáit, azaz amikor a csehek a többi kisebbségükkel megegyeztek, éspedig békésen és nem nyomás alatt, akkor engem többé a cseh állam nem érdekel. És ezt garantálhatjuk neki (ti. Chamberlainnek). Mi nem akarunk több csehet.”

A Szudétavidéket megkapta Münchenben a Harmadik Birodalom, de napokon belül kiderül, hogy Hitler igen komoly érdeklődést tanúsít a csehszlovák belső helyzet alakulása iránt. Mialatt egyes rövidlátó nyugati politikusok a müncheni szellem andalító légkörében szövögetik ábrándjaikat az „örök békéről”, Hitler már újabb agresszióra készül.

Nem elégszik meg azzal, hogy Hodza miniszterelnök lemond, és utódja a németektől nem nagyon távol álló Sirovy tábornok lesz, hanem kikényszeríti Benes köztársasági elnök lemondását is. A cseheknek a Harmadik Birodalom felé tett baráti gesztusaként könyvelték el mindenütt azt, hogy a külügyminiszteri székbe Chvalkovsky volt római és berlini csehszlovák követ került, és az új csehszlovák külügyminiszter október 14-én elindult első külföldi útjára: Berlinbe. Visszatérése után a prágai kormány több fontos intézkedést hoz, amelyekből nem nehéz kikövetkeztetni, miről tárgyalt Chvalkovsky Berlinben.

Ezek az intézkedések:

1. Csehszlovákia Kommunista Pártjának feloszlatása.
2. Az új határokon belül maradt német kisebbség részére teljes politikai szabadság, elsősorban a „nemzeti szocialista” irányú szervezkedés biztosítása.
3. Chvalkovsky közli a prágai szovjet követtel, hogy a prágai kormánynak nem fűződik érdeke a szovjet—csehszlovák szerződés fenntartásához…

Chvalkovsky ezzel lemondott arról az erőről és segítségről, amely megmenthette volna Csehszlovákiát, és Hitler előtt áruló módon szabaddá tette az utat.

Az új csehszlovák állam sorsdöntő kérdése: hogyan alakul a viszony Cseh-Morvaország és Szlovákia között?

Már az első pillanattól kezdve látni lehet, hogy Hitler és Ribbentrop közeli és távoli terveiben az autonómiára törekvő szlovák politikusok komoly szerepet kapnak. Már 1938 őszén nem volt kétséges, hogy a náci külpolitika számára az autonóm Szlovákia a maradék Csehszlovákiában ugyanúgy a robbanótest („Sprengkörper”) szerepét fogja játszani, mint 1938 tavaszán és nyarán Csehországban Henlein szudéta-német pártja.

Szlovákia ugyanis München után külön kormányt kap, mellyel azonban a szélsőséges szlovák nacionalista elemek nincsenek megelégedve, nyíltan bevallott céljuk: teljes elszakadás Prágától, önálló szlovák állam felépítése fasiszta egy pár trendszer alapon.

Ezt az irányzatot a szlovák kormányban legbuzgóbban Karmasin államtitkár, a szlovákiai német kisebbség vezére képviseli, az autonomisták fegyveres harci szervezete a Hlinka-gárda, melynek Tuka a vezére. (Tukáról csak annyit: amikor 1939. február 12-én Berlinben tárgyal, Hitlert „mein Führer”-nek, vezéremnek szólítja, és kijelenti, hogy „a szlovákok számára mind lelkileg, mind gazdaságilag lehetetlenné vált, hogy egy államban éljenek a csehekkel”.)

A Müncheni Egyezményhez csatolt Függelék, a zsákmányra éhes magyar uralkodó osztályok várakozásával ellentétben, nem döntött a Szlovákiával szemben támasztott magyar területi követelések ügyében, ezért a magyar kormány kénytelen közvetlen tárgyalásokba bocsátkozni a szlovák kormánnyal.

A szlovák—magyar tárgyalások 1938. október 9-én kezdődnek Komáromban, de már az első plenáris ülésen látni lehet, hogy közvetlen megegyezésre nincs lehetőség.

Hosszas diplomáciai huza-vona után, november 2-án Bécsben, a Belvedere-palotában Ciano olasz és Ribbentrop német külügyminiszter meghozza döntését, melynek alapján 12 400 km² terület és 1 100 000 lakos kerül Szlovákiától Magyarországhoz. Horthy-Magyarország területe megnagyobbodott. Nőtt a magyar nagybirtok és nagytőke vadászterülete — az évek múltával ezért benyújtott német számlát a magyar nép vérével és könnyével fizette meg.

Szlovákiát ezzel Hitler már elintézettnek tartja, a csehekkel szemben pedig az osztrák és a szudéta ügyben olyan jól bevált vádhoz folyamodik: elnyomják a német kisebbséget, ezt nem tűrheti a Harmadik Birodalom, és ha nem szűnik meg a németek sanyargatása, kénytelen lesz vérei segítségére sietni…

De eközben, 1938. október 21-én, három héttel a Müncheni Egyezmény aláírása után, Hitler már új hadműveleti utasítást ad a Wehrmachtnak:

„A Wehrmacht jövendő feladatait és a hadviselés szempontjából ebből adódó előkészületeket későbbi utasításban fogom lefektetni.

Ezen utasítás érvénybe lépéséig a Wehrmachtnak a következő esetekre kell felkészülni:

1. A Német Birodalom határainak őrzése és védelme meglepetésszerű támadás ellen.
2. A maradék Csehország elintézése(Erledigung der Rest Tschechei).
3. A Memel-vidék birtokbavétele…

Ad 2. (A maradék Csehország elintézése.)

Meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy a maradék Csehországot bármely időben szét lehessen zúzni, ha az esetleg németellenes politikát űzne.

A cél: Csehország gyors megszállása és elreteszelése Szlovákiától.

Az előkészületek olyan mértékűek legyenek, hogy egyidejűleg a határok biztosítása Nyugaton is megvalósítható legyen.”

Az utasítás a továbbiakban részletezi, hogy a szárazföldi hadseregnek és a légierőnek milyen előkészületeket kell tennie a támadásra.

Majd 1938. december 17-én Keitel a következő parancsot adja ki Hitler október 21-i utasításának végrehajtására:

„A »maradék Csehország elintézése« tekintetében a Führer még a következőket parancsolta meg:

A hadműveleti terv kidolgozását azon feltételezés alapján kell végrehajtani, hogy semmiféle említésre méltó ellenállás nem várható.

Kifelé is meg kell nyilvánulnia, hogy csak a békét biztosító akcióról (Befriedigungs-aktion), nem pedig hadi vállalkozásról van szó…

…A hadseregnek a bevonulásra kijelölt egységei általánosságban csak a határátlépés előtti éjszakán hagyják el állomáshelyüket … Az előzőleg szükséges szervezési transzportokat a lehető legkisebb mértékre kell korlátozni, és amennyire csak lehet, álcázni kell…”

Az október 21-i és a december 17-i utasítás között határozott „fejlődés” tapasztalható: a náci diplomácia oly sikeresen működött a csehszlovákiai „ötödik hadoszlop”, a belső árulók megszervezése és aktivizálása terén, hogy Hitler már nem vár semmiféle említésre méltó ellenállást…

Mindezek a „maradék Csehország” lerohanását célzó előkészületek távolról sem zavarják a Harmadik Birodalom vezetőit abban, hogy 1938. december 6-án Franciaországgal megegyezést ne kössenek: „A Magas Szerződő Felek kijelentik, hogy egymással szemben nincsenek területi követeléseik” (tehát Hitler örökre lemond Elzász-Lotharingiáról! — a szerző), továbbá kötelezik magukat arra, hogy a vitás kérdéseket békés tárgyalások útján oldják meg, úgy ahogyan Hitler és Chamberlain leszögezte volt az1938. szeptember 30-i angol—német egyezményben.

Józan, világos ítélőképességű nyugati politikusok azonban jól látják, hogy a szerződések egy célt szolgálnak: álcázni Hitler legközelebbi agressziós terveit.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)

4

Hitler azonban „nagylelkű”, beleegyezik abba, hogy a csehszlovák kormány képviselői eljöjjenek Münchenbe, de a konferencián nem vehetnek részt, még csak nem is a szomszédos szobában várakozhatnak, hanem egy erre a célra kijelölt szállodában, távol a konferencia színhelyétől.

Prága képviselői. Jan Masaryk londoni és Voytech Mastny berlini csehszlovák nagykövet szeptember 29-én délután négy óra 20 perckor repülőgépen megérkeznek Münchenbe. Rendőrségi autón a Gestapo emberei elviszik őket a Hotel Reginába.

A csehszlovák kormány megbízottai este hét órakor találkoznak először az angol küldöttség egyik tagjával. Gwatkinnal, s annak megjegyzéseiből megértik, hogy van valamiféle tervezet, ez rosszabb, mint az előző angol—francia javaslat hogy már majdnem mindent megtárgyaltak a konferencián. Masaryk felhívja Gwatkin figyelmét egy ilyen tervezet súlyos politikai, gazdasági és pénzügyi következményeire, mire Gwatkin azt válaszolja: el sem tudják képzelni, milyen nehéz helyzetben vannak a nyugati hatalmak, és hogy milyen kellemetlen Hitlerrel tárgyalni…

(A tárgyalásról készített egykorú, hiteles feljegyzések nem éppen Gwatkin állítását támasztják alá …)

Este tíz órakor Horace Wilson átadja a csehszlovákok képviselőinek azt a térképet, amelyen már megjelölték a németeknek haladéktalanul átadandó területeket.

Masaryk ellenvetéseire Wilson határozottan, kétszer egymás után is leszögezi, hogy az elmondottakhoz semmi hozzátenni valója nincs.

Wilson távozása után Masaryk és Mastny Gwatkint próbálja meggyőzni a tervezet felülvizsgálatának szükségességéről, mire Gwatkin kénytelen beismerni, hogy az angol küldöttség helyesli a német tervezetet, majd kijelenti: „Ha ezt önök nem fogadják el, akkor az ügyet Németországgal fogják elintézni, teljesen egyedül. Lehet, hogy a franciák ezt sokkal udvariasabban fogják kifejezni, de biztosíthatom önöket, hogy ők teljesen osztják nézetünket. A maguk részéről ők is félreállnak…

Éjjel egy óra 30 perckor a csehszlovák kormány képviselőit elvezetik az értekezlet színhelyére, ahol Chamberlain — Daladier miniszterelnök és Léger államtitkár jelenlétében — ismerteti az egyezményt. (A Müncheni Egyezmény teljes szövegét a Függelékben közöljük.)

Miközben Masaryk és Mastny az angol és a francia miniszterelnöktől próbálnak felvilágosítást kapni egyes, homályosabb pontokra nézve, Chamberlain állandóan ásítozik, anélkül, hogy a zavar legkisebb jelét mutatná.

Masaryk megkérdezi, hogy várnak-e a csehszlovák kormánytól valami nyilatkozatot vagy választ? Daladier zavartan hallgat, helyette Léger külügyi államtitkár felel: a négy államférfi nem rendelkezik sok idővel, és ezért határozottan kijelentheti, hogy semmilyen választ nem várnak Prágától; a tervezetet elfogadottnak tekintik, és a csehszlovák kormánynak 30-án délután 5 órára ki kell küldenie képviselőjét a területátadás módozatait tárgyaló bizottság ülésére — Berlinbe.

Masaryk az e találkozásról 1938. szeptember 30-án hajnali négy órakor készített feljegyzésében keserűen állapítja meg: „Elég durva módon értésünkre adták, méghozzá egy francia által, hogy az ítélet ellen nincs fellebbezés, és nincs lehetőség arra sem, hogy változtatásokat eszközöljenek rajta.”

Prágában ugyanezen a napon hajnali öt órakor telefonon jelentkezik a külügyminisztériumban Hencke német ügyvivő, és azt kéri, hogy Krofta miniszter fogadja őt reggel hat órakor a müncheni értekezlet határozatának átvétele céljából.

Benes köztársasági elnök ½10-re magához kéreti a politikai pártok vezetőit, ezalatt a minisztertanács a Kolovrat-palotában ül össze.

Krofta külügyminiszter délben 12 óra 30 perckor együttesen fogadja a prágai angol, francia és olasz követet, akik már kora délelőtt szerettek volna a külügyminiszterrel találkozni, hogy megtudják tőle, hogyan határozott a csehszlovák kormány.

Krofta a követek előtt kijelenti: „A köztársasági elnök nevében s a kormány nevében kijelentem, hogy alávetjük magunkat a Münchenben nélkülünk és ellenünk elfogadott határozatnak. Álláspontunkat írásban fogjuk önökkel közölni. Jelenleg nincs semmi hozzátennivalóm…”

De Lacroix francia követ nem titkolja; egyetért a külügyminiszter azon kijelentésével, hogy ezt a határozatot „ellenük” (ti. a csehek ellen) hozták és közli, hogy Daladier erre vonatkozólag kifejezte legmélyebb sajnálatát („ses vifs regrets”).

Newton követ azt állítja, hogy Chamberlain mindent megtett, amit tehetett.

Franzoni olasz követ egy szót sem szól.

Krofta külügyminiszter a kínos audienciát a következő szavakkal zárja be: „Nem akarok kritizálni, de számunkra ez olyan katasztrófa, amit nem érdemeltünk meg. Mi alávetjük magunkat ennek, és azon leszünk, hogy népünknek nyugodt életet biztosítsunk. Nem tudom, hasznára lesz-e az önök országainak ez a határozat, amelyet Münchenben elfogadtak, de mindenesetre nem mi leszünk az utolsók. Utánunk másoknak is ez lesz a sorsuk.”

A „Paris Soir” című francia polgári lap dicséri Chamberlaint, ezt a „százszázalékos angolt, aki szereti feleségét, a horgászást, klubját, a vidéki életet és mostanában lett nagyapa”, majd azt indítványozza, hogy indítsanak gyűjtést és a befolyó összegből ajándékozzanak „béke-házat” a jó öreg Chamberlainnek.

Az általános örömujjongás közepette a francia sajtóban egyedül a Francia Kommunista Párt lapja, a l’Humanité mer más, komor hangot megütni. Gabriel Péri, a párt egyik vezetője, aki később a német megszállók ellen vívott harcban mártírhalált halt, ezt írja 1938. október 1-én: „Mi nem leszünk ott az éljenzők sorában. Nem írjuk azt, hogy a müncheni egyezmény megmentette a békét. Mi megállapítjuk, hogy Daladier egy szabad nép szétmarcangolásához adta aláírását… Nem, mi nem tapsolunk.”

Az „Új Hang”, a Kommunisták Magyarországi Pártjának külföldön megjelenő lapja a Müncheni Egyezményről 1938 októberi számában a következőket írja: „Anglia Csehszlovákiával szemben követett politikájának, annak, hogy Németország »igényeit« Csehszlovákia rovására elismerte, több magyarázata van. Egyik ok az, hogy Csehszlovákia nem fekszik az angol birodalom útja mentén, a másik az, hogy Anglia Csehszlovákia kiszolgáltatásával éket akar verni Németország és Olaszország közé. De ez még nem adja kielégítő magyarázatát Anglia csehszlovák politikájának. A leglényegesebb ok az, hogy az angol reakciós körök féltek Csehszlovákiának Németországgal szemben való ellenállásától, ami számukra felidézheti a német—francia s evvel egyetemben a német—angol háború veszélyét is. Az angol konzervatívok szempontjából ez annál kevésbé kívánatos, mert keresztülhúzhatja mindazokat a számításokat, amelyek alapján az angol imperializmus békéjét és fennmaradását akarják biztosítani, a támadókat más irányba terelve. Különösen pedig nem kívánatos az angol reakció számára a fasiszta Németország veresége, ami a demokrácia nemzetközi erőinek győzelmét segítené elő. Azt az angol reakciós politikát, mely elvi ellensége a kollektív biztonságnak, ugyancsak ez a rideg osztályuralmi szempont magyarázza meg. A nyugati demokráciák vezetői szégyenteljesen meghátrálnak Hitler elől, teljesítik a Führer minden kívánságát.”

Ausztria után most Csehszlovákia esetében is sikerült Hitler blöffje, a nyugati demokráciák vezetői túlbecsülik az 1938-as náci hadigépezet erejét és engednek Hitlernek.

Pedig nem kellett volna engedni. Hiszen a Népszövetség 1938. szeptember 21-i ülésén, azaz a Müncheni Egyezmény előtt kilenc nappal Litvinov, a Szovjetunió genfi fődelegátusa nyíltan kijelentette, hogy a Szovjetunió kész teljesíteni szerződéses kötelezettségeit Csehszlovákia iránt. Litvinov elmondotta, hogy négy nappal azelőtt, 1938. szeptember 17-én a csehszlovák kormány megkeresést intézett a szovjet kormányhoz, vajon felkészült-e a szovjet—csehszlovák egyezménynek megfelelően Csehszlovákia megsegítésére? A szovjet kormány — mondotta Litvinov — világos, egyértelmű, igenlő választ adott a csehszlovák kormány megkeresésére.

De nem indokolta a Hitler előtt való meghátrálást a szembenálló felek hadseregeinek erőviszonya sem. Német katonai szakértők véleménye szerint a csehszlovák hadsereg, még külső támogatás nélkül is, legalább három hónapig tarthatta volna magát a német támadással szemben.

Sőt, ennél tovább is mehetünk. A háborús főbűnösök nürnbergi perének tárgyalásán Eger őrnagy, Csehszlovákia képviselője a következő kérdést intézte Keitel tábornagyhoz, a Wehrmacht volt főparancsnokához: „Megtámadta volna-e a Harmadik Birodalom 1938-ban Csehszlovákiát, ha a nyugati hatalmak Prága mellé állottak volna?”

Keitel a következőképpen válaszolt: „Minden bizonnyal nem. Mi nem voltunk akkor katonailag elég erősek.”

Akadtak persze Nyugaton más politikusok is — még csak nem is kommunisták —, akik világosan látták, milyen veszélyeket rejt magában az agresszív, hódító náci külpolitika. Ezek a politikusok a Hitlerrel és Mussolinival kötött megegyezés helyett szívesebben láttak volna a Szovjetunióval közösen végrehajtott akciókat a hitleri agresszió meggátlására.

Chamberlain ama kijelentésére, hogy Németországból „becsületes békét hoztam magammal; azt hiszem, egész életünkre biztosítottuk a békét”, Winston Churchill — ki élesen ellenezte a miniszterelnök Hitler-barát külpolitikáját — leszögezte: „Nagy-Britanniának és Franciaországnak választania kellett a háború és a becstelenség között. A becstelenséget választották, és ezért nem fogják elkerülni a háborút.”

Ugyanő, Churchill, aki 1917 óta mindig a kommunizmus ádáz ellenségének vallotta magát, a „The Second World War” (A második világháború) című munkájában a Müncheni Egyezményről a következőket írja: „A nyugati hatalmak hangsúlyozták a Szovjetunió kétszínűségét és rosszhiszeműségét. Ezzel szemben az igazság az, hogy a szovjet ajánlat válasz nélkül maradt. Nem akartak az oroszokhoz folyamodni Hitler ellen, s ezért olyan közömbösséggel — hogy ne mondjam: megvetéssel — kezelték őket, hogy azt Sztálin sokáig nem tudta elfelejteni. Az események úgy folytak tovább, mintha a Szovjetunió a világon sem volna, és ezért a továbbiakban drága árat fizettünk.”

Walter Lippmann, a szovjetbarátsággal semmiképpen sem „vádolható” amerikai publicista „Az amerikai külpolitika” című könyvében Churchillhez hasonló álláspontot foglal el: „A közhit az, hogy N. Chamberlain és E. Daladier Hitler étvágyának csillapítására szolgáltatta ki neki Csehszlovákia szudéta-területét, ahol nagy számbeli túlsúlyban van a németajkú lakosság. A müncheni megállapodás sajátos jellege azonban abban keresendő, hogy Franciaország és Anglia, Németország kívánságára, valamilyen formában kimondta a Szovjetunió kizárását. Olyan területi egyezséget kötöttek, amely szükségképpen mély megrázkódtatásokat idézett elő Kelet-Európában, és a Szovjetunió ebben nem vett részt. A Szudétavidék Hitler által történt annektálása összezúzta a csehszlovák katonai erőt, az orosz védelem előretolt bástyáját. Anglia és Franciaország, amikor kiszolgáltatta Csehszlovákiát Hitlernek, valójában a Szovjetunióval való szövetséget áldozta fel neki. Nyilvánvalóvá vált ez később, mikor hasztalanul próbálták helyreállítani szövetségüket Moszkvával.”

Végül nem érdektelen az a jelentés, amelyet a londoni lengyel nagykövet küldött kormányának 1938 őszén, és amely jelentésben a nagykövet megállapítja, hogy a konzervatívok és a liberálisok nagy többsége támogatja Chamberlain külpolitikáját, mert úgy látják, hogy „a miniszterelnök (hogy a sport területéről vegyünk egy nem elég pontos hasonlatot) megvédte az angol kaput, és ilyenképpen átterelte a játékot Kelet-Európába…”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)

3

Hitler szeptember 26-án Berlinben, a Sportpalotában a szudéta-német kérdésről beszédet mond. Ebben a beszédben a többi között kijelenti: „Az egész fejlődés 1918-tól 1938-ig egy dolgot világosan megmutatott, éspedig azt, hogy Benes úr el volt határozva, hogy a németséget lassan kiirtja! És ez neki bizonyos mértékben sikerült is. Számtalan embert a legmélyebb szerencsétlenségbe taszított…” És így tovább, ebben a hangnemben uszít a Führer, ezt a hangot veszi át és variálja a göbbelsi propaganda-gépezet.

A náci Wehrmacht pedig ugrásra készen áll a cseh határon, és csak az adott jelre vár, hogy megkezdje a Fall „Grün” végrehajtását.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy a második világháború befejezése után kiderült: a náci katonai és diplomáciai vezetők egy része komolyan aggódott, hogy az esetleges cseh ellenállás Európában általános fegyveres konfliktus kirobbanásához vezethet, amit pedig mindenképpen – elkerülendőnek tartottak.

Hitler, feltehetően eme meggondolások miatt, szeptember 27-én Horace Wilson, Chamberlain bizalmasa útján békülékenyebb választ küld az angol miniszterelnöknek a szudéta-kérdés megoldása ügyében; nem zárkózik el az új csehszlovák határok garanciájától sem.

Chamberlain szeptember 27-ről 28-ra virradó éjszaka távirati úton válaszol a német kancellárnak: hajlandó Berlinbe utazni, hogy a német és a csehszlovák kormány képviselőivel megtárgyalja a Szudétavidék átadására vonatkozó egyezményt.

„Ha ön jónak látja — folytatódik Chamberlain üzenete —, a megbeszélésen vegyen részt Olaszország és Franciaország képviselője is. Meg vagyok győződve arról, hogy egy héten belül megegyezésre jutunk.”

Chamberlain ezzel egy időben táviratot intéz Mussolinihez is, tájékoztatván őt a Hitlernek küldött táviratról, majd befejezésül a következőket írja: „Bízom benne, hogy Excellenciád arról fogja értesíteni a német kancellárt, hogy hajlandó részt venni (t. i. a konferencián) és rábírja őt (t. i. Hitlert), járuljon hozzá javaslatomhoz, mely elhárítja népeink feje felől a háborút.”

(A négyhatalmi konferencia gondolata — a közhiedelemmel ellentétben — tehát Chamberlaintől és nem Mussolinitól származik!)

Még csak annyit: Chamberlain a Hitlernek és Mussolininak küldendő távirat kérdését nem beszélte meg senkivel, sem az angol kabinet tagjaival, sem elsőszámú európai szövetségesével, Franciaországgal.

De külön utakon jár a Daladier kormány is. Szeptember 27-én éjszaka Francois-Poncet, berlini francia nagykövet Daladier megbízásából felkeresi Hitlert és javaslatokat tesz a Szudétavidék átadására. Miközben Hitler a francia nagykövettel tárgyal, megérkezik Mussolini távirata: Chamberlainnek a négyhatalmi konferenciára vonatkozó javaslatát elfogadja, és Olaszország kész azon részt venni.

Szeptember 28-án délután három órakor Hitler elküldi a meghívást Chamberlainnek és Daladier-nek — a találkozás időpontjául szeptember 29-ét, helyéül Münchent javasolja.

Sem a szovjet, sem a csehszlovák kormányt nem hívják meg a konferenciára; az utóbbit arról értesítik, hogy a négy nagyhatalom összeül Münchenben a német-csehszlovák viszály rendezésére …

Szeptember 28-án délután az angol alsóházban Chamberlain éppen beszámol a képviselőknek a külpolitikai helyzetről, ismerteti Hitlerhez és Mussolinihez intézett táviratát, már a beszédének utolsó részéhez érkezik, amikor Halifax külügyminiszter félbeszakítja és átnyújtja Hitler most érkezett válaszát.

Chamberlain félreteszi előre elkészített beszédét és felolvassa a táviratot, és azt a reményét fejezi ki, hogy Mussolini és Daladier is elfogadja a meghívást.

Megbízható források szerint az egész alsóház felállva, lelkesen ünnepli Chamberlaint, alig egy-két képviselő marad ülve a helyén …

Az ülés után Jan Masaryk. Csehszlovákia londoni nagykövete még az alsóház épületében felkeresi Chamberlaint és Halifaxet, hogy magyarázatot kapjon tőlük az új fordulatról. A két angol államférfi közli Masarykkal, hogy Hitler csak úgy egyezett bele a konferencia megtartásába, ha azon Csehszlovákia és a Szovjetunió nem vesz részt.

(Chamberlain tájékoztatója kissé „felületes”; egyetlen szót sem ejt arról, hogy ő maga sem javasolta a Szovjetunió meghívását!)

Mussolini és Hitler a régi osztrák határtól Münchenig együtt utazik, bőven van idejük megbeszélni a közös taktikát. Chamberlain és Daladier csak a konferencia megnyitó ülésén találkoznak…

A konferenciát 1938. szeptember 29-én délben 12 óra 45 perckor nyitja meg Hitler. Röviden vázolja a helyzetet. Rámutat arra, hogy „Csehszlovákiának jelenlegi formájában való létezése fenyegeti Európa békéjét”, a probléma megoldásával nem lehet heteket várni, napokon belül kell dönteni. Németország Mussolini kérésére kész 24 órával elhalasztani a mozgósítást. Az összegyűlt államférfiak között „a nézeteltérés minimális, mivel először is mindannyian egyetértenek abban, hogy a Szudétavidéket át kell engedni Németországnak, és másodszor hogy Németország e területeken kívül semmilyen más követelést nem támaszt.”

Hitler leszögezi: a Sportpalotában mondott beszédében már kijelentette, hogy október 1-én minden körülmények között bevonul Csehszlovákia területére. Erre azt a választ kapta, hogy ez az akció erőszakos jelleggel bírna. „Az a feladat tehát, hogy ezt az akciót megfosszuk ettől a jellegtől.”

(Tehát Hitler nézete szerint a konferencia nem azért ült össze, hogy a német követelések jogosságáról vagy jogtalanságáról tárgyaljon, hanem egyszerűen csak azért, hogy a világ közvéleménye előtt elfogadható formát találjanak a Szudétavidék erőszakos elszakítására.

A tárgyalás további menetéből kiderül, hogy ezen a nézeten van, Mussolinin kívül, a két nyugati miniszterelnök is…)

Chamberlain szerint ez az értekezlet lehetővé teszi Európa számára, hogy lélegzetvételhez jusson, különösen üdvözli a Führer-nek azt a kijelentését, amely szerint „ő nem akar erőszakot alkalmazni, és rendet akar teremteni”.

(Csehszlovákia egy részének Hitler uralma alá juttatása Chamberlain szótárában egyenlő a „rend megteremtésével” …)

Mussolini kijelenti: elvben már mind megegyeztek, itt csak arról van szó, hogy az elméletet átültessék a gyakorlatba.

Daladier felszólalásában örömét fejezi ki afelett, hogy személyesen találkozhatott a Führerrel, üdvözli a Ducénak „a tárgyilagosság és a realizmus szellemétől áthatott javaslatát”, amelyet ő a vita alapjának el is fogad.

(A Duce javaslatát mellékletként csatolták a jegyzőkönyvhöz, de az nem maradt fenn; a következményekből azonban nem nehéz elképzelni, mi lehetett a javaslatban.)

Hitler azon aggályára, hogy a cseh kormány nem akarja az átadandó területet kiüríteni addig, amíg ki nem építik új erődítéseiket és nem foganatosítanak gazdasági jellegű intézkedéseket, Daladier kijelenti, hogy „a francia kormány semmilyen körülmények között sem tűr el a cseh kormány részéről huzavonát”.

(Nem tévedés, ezt nem Mussolini, Hitler szövetségese, hanem Daladier francia miniszterelnök mondotta, aki ezen a konferencián a csehszlovák kormány érdekeit képviselte…)

A konferencián ezekután kisebb vita alakult ki a csehszlovák kormány képviselőinek megjelenéséről, persze nem a konferencián, hanem csak a szomszéd szobában. Chamberlain szerint üdvös lenne, ha a szomszéd szobában ott ülne Prága képviselője, akitől biztosítékokat lehetne kapni arra, hogy a tervezett intézkedéseket végrehajtják.

Chamberlain kijelenti, hogy a cseh kérdés európai kérdés, és annak megoldása nemcsak joga a nagyhatalmaknak, hanem kötelessége is. „Gondoskodniok kell arról is, hogy a cseh kormány oktalanságból és makacskodásból ne utasítsa vissza a terület kiürítését.”

Daladier csatlakozik angol kollégájának álláspontjához. Ő már Londonban, a cseh kormány megkérdezése nélkül elvben beleegyezett a németek lakta területek elcsatolásába, noha Franciaország és Csehszlovákia között szövetségi szerződés áll fenn. Ha Prága képviselőjének bevonása nehézségekbe ütköznék, kész erről lemondani, a fő, hogy ezt a kérdést gyorsan eldöntsék…

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)

2

Május 30-án Hitler, a német hadsereg főparancsnoka kiadja „Kétfrontos háború, délkeleti súlyponttal — Grün-felvonulás” című utasítását. A Führer leszögezi: „Megmásíthatatlan elhatározásom, hogy Csehszlovákiát belátható időn belül katonai akcióval szétzúzom. A politikai és katonai szempontból megfelelő időpontot kivárni vagy megteremteni a politikai vezetés feladata … A kedvező pillanat kedvező megválasztása és kiválasztása a siker legbiztosabb feltétele. Ennek megfelelően az előkészületet haladéktalanul meg kell tenni.”

Az utasítás hangsúlyozza: „Már az első két-három napon olyan helyzetet kell teremteni, hogy a beavatkozásra kész államoknak azonnal szembetűnjön a cseh katonai helyzet kilátástalansága, viszont azoknak az államoknak, amelyeknek területi követeléseik vannak Csehszlovákiától, ösztönzést adjon a Csehszlovákia elleni azonnali beavatkozásra. Ebben az esetben Magyarország és Lengyelország beavatkozásával számolni lehet, különösen akkor, ha Olaszországnak a mi oldalunkon történő egyértelmű kiállása bátortalanná, habozóvá teszi Franciaországot, ha Franciaország húzódozik attól, hogy Németország ellen végrehajtott beavatkozásával európai háborút robbantson ki. Oroszország kísérletét, hogy Csehszlovákiának katonai téren, elsősorban légierő útján segítséget nyújtson, minden valószínűség szerint várni lehet.”

Ugyanebben az időben, ugyanezekben a napokban, április 28-án és 29-én Párizsban az angol és a francia miniszterek közös tanácskozást folytatnak az egyre feszültebbé váló európai politikai helyzetről. Ezen a megbeszélésen az angol delegációt Chamberlain, a franciát Daladier miniszterelnök vezeti. Chamberlain kijelenti: erősen kételkedik abban, hogy Hitler Csehszlovákiát el akarja foglalni.

„Ha Németország óhajtaná ezt a megsemmisítést, őszintén szólva a miniszterelnök nem látja, milyen módon lehetne ebben megakadályozni, de nem hiszem, hogy Berlinben ezt óhajtanák…” — olvasható a tanácskozásról felvett jegyzőkönyvben.

Akcióba lép a Hitler-barát angol jobboldali sajtó is. 1938. május 5-én Rothermere lord cinikus cikket tesz közzé, amelyben hangsúlyozza, hogy az angoloknak nincs semmi közük a csehszlovákokhoz, és ha az utóbbiak meg akarják égetni a kezüket, az egyedül az ő dolguk…

Rothermere a cikket megjelenés előtt betekintésre megküldte Dirksen londoni német nagykövetnek; egyébként a cikk címe „Semmi dolgunk a csehekkel!”…

A Szudétavidéken kihirdetik az ostromállapotot.

1938. május 27-én Lukasiewicz párizsi lengyel követhosszas beszélgetést folytatBonnet francia külügyminiszterrel, és ez alkalommal kijelenti:

„Ami Gamelin tábornok véleményét illeti, arra vonatkozólag, hogy a mi stratégiai helyzetünk jelentékenyen megromlik, ha Németország birtokába veszi egész Csehszlovákiát, bár nem vagyok katona, úgy gondolom, teljesen igaza van. Csak azt nem értem, miért fordítják erre minden figyelmüket, amikor véleményem szerint ez tisztán teoretikus feltételezés, melyet teljesen lehetetlennek tartok. Nem tudom, Hitler autonómiát akar-e kicsikarni a szudéta-németek számára, vagy az általuk lakott terület annexiójára törekszik-e. Sosem hallottam azonban arról, hogy egész Csehszlovákia bekebelezésére törekednék. Ezért úgy gondolom, teljesen tárgytalan egy olyan helyzet esélyeit fontolgatni, amelyet egyébként Gamelin tábornok valószínűleg helyesen ítélt meg.”

A párizsi lengyel követ botor és vak állásfoglalása, mely egyébként híven tükrözte kormányának álláspontját, pontosan megfelelt Hitler programjának: elaltatni a soron következő áldozat éberségét, sőt ha lehet, bevonni a csehszlovákok ellen indítandó akcióba.

1938 júniusában Davies, moszkvai amerikai nagykövet megbeszélést folytat Sztálinnal, aki a következőképpen vázolja az európai helyzet képét:

— Európa békéjének ügye nagyon rosszul áll, és nyárra komoly nehézségek várhatók. Anglia reakciós elemei, akiket a Chamberlain kormány képvisel, egyre határozottabban űzik a Németország megerősödését eredményező politikát, s ezzel Franciaország mindinkább függő viszonyba kerül Nagy-Britanniától. Az angol politika hátterében végeredményben az a törekvés lappang — folytatta Sztálin —, hogy Németországot a Szovjetunióval szemben erősítsék meg. Majd megjegyezte: véleménye szerint Chamberlain nem azonos az angol néppel, és politikája valószínűleg megbukik, mert a fasiszta diktátorok túlfeszítik a húrt. A Szovjetunió bízik önmagában, meg fogja védeni határait.

Érdemes megjegyezni, hogy Davies már 1938 nyarán a világbéke fontos alkotóelemének tartotta a szovjet-amerikai jóviszonyt.

A Chamberlain kormány 1938 nyarán semmit nem tesz a hitleri agresszió meggátlására, ellenkezőleg a német diplomatákkal folytatott tárgyalásokon ismételten hangsúlyozza jóindulatát a Harmadik Birodalom vezetői iránt.

Halifax külügyminiszter 1938 augusztus közepén Wiedmann kapitány, Göring különmegbízottja előtt kijelenti, hogy életének legszebb pillanata lenne az, ha egyszer a Führer, londoni hivatalos látogatása alkalmából, a király oldalán végigkocsizna a Buckingham palota felé vezető úton.”

Eközben a náci Németország a csehszlovák krízis kiélezése céljából érintkezésbe lép a magyar és a lengyel kormánnyal, hogy őket is megnyerje a Csehszlovákia ellen indítandó akcióhoz.

1938. augusztus 22-én Horthy kormányzó Imrédyminiszterelnök ésKánya külügyminiszter kíséretében Hitler meghívására Németországba utazik. A Patria nevű motoroshajón augusztus 23-án és 25-én a német és magyar kormányférfiak megegyeznek a Csehszlovákia ellen indítandó közös akció tervében.

Hitler hasonló megegyezést köt a lengyel kormánnyal is, a német követelésekkel egy időben megindul a magyar és lengyel revíziós propagandakampány…

Maurice Thoréz, a Francia Kommunista Párt főtitkára szeptember 10-én tartott beszédében világosan figyelmeztet, hogy a Chamberlain és a Daladier kormány külpolitikája nagy veszélyeket rejt magában. „Ha Hitler bizonyos lesz abban, hogy Csehszlovákia elleni támadása nem marad reá nézve következmények nélkül, visszakozni fog, és Franciaország meg lesz mentve. Ha ellenben a Führer szerencsétlenségünkre azt hiheti, hogy Európában senki nem fog megmoccanni, támadásba lendül Csehszlovákia ellen, és akkor semmi nem tartóztathatja fel abban, hogy háborús tervét tovább igyekezzék végrehajtani.”

De az intő szóra nem hallgatnak a felelős politikusok.

Az angol-francia diplomácia nyomására a csehszlovák kormány — három nappal azután, hogy Chamberlain első ízben látogatta meg Hitlert, Berchtesgadenben, a Sasfészekben — 1938. szeptember 18-án jelentős engedményt tesz Henleinnek: a Szudétavidék önkormányzatot kap.

A Henlein-párt, berlini utasításra, most újabb követelést támaszt: az önkormányzat csak átmeneti szakasz, a csehszlovák kormány egyezzék bele abba, hogy a Szudétavidék elszakadják Csehszlovákiától.

A nyugati hatalmak egységes, határozott állásfoglalásának hiánya egyre jobban felbátorítja Hitlert, a német propagandahadjárat hangja egyre kihívóbbá és fenyegetőbbé válik. Szeptember 18-án. a Nürnbergben tartott náci pártnapon Hitler minősíthetetlen hangú beszédben a fenyegetések és rágalmak özönét zúdítja a csehszlovák kormányra és Benes köztársasági elnökre. Hitler ezt a fenyegetését két nappal később Chamberlain angol miniszterelnök külön kiküldöttje előtt is megismétli: „Szét fogom zúzni a cseheket!”

A Szovjetunió kormánya komoly erőfeszítéseket tesz a Csehszlovák Köztársaság megmentésére. Amikor Fierlinger moszkvai csehszlovák követ kormánya utasítására 1938. szeptember 17-én kérdést intéz a szovjet kormányhoz, hogy mi lenne álláspontja német támadás esetén, prágai követe útján a Szovjetunió a következő választ adja:

„1. Benesnek arra a kérdésére, hogy a Szovjetunió a szerződés értelmében azonnali és tényleges segítséget nyújt-e Csehszlovákiának, ha Franciaország szintén hű marad és segítséget nyújt, a Szovjetunió kormánya nevében igenlő választ adhat.

2. Ugyancsak igenlő választ adhat Benes második kérdésére: segítséget nyújt-e a Szovjetunió Csehszlovákiának, mint a Népszövetség tagja, a 16. és 17. paragrafus alapján, ha Németország támadása esetén Benes a Népszövetséghez fordul azzal a kéréssel, hogy alkalmazzák az említett paragrafusokat.
3. Közölje Benessel, hogy válaszunk tartalmát mindkét kérdésre vonatkozólag egyidejűleg a francia kormánnyal is közöltük.”

Öt nappal később, szeptember 22-én a Szovjetunió honvédelmi népbiztossága a következő táviratot küldi a párizsi szovjet katonai attasénak:

„Gamelinnel való személyes találkozása során köszönje meg neki a francia hadseregparancsnokság intézkedéséről szóló információját és közölje vele a következőket:

Hadseregparancsnokságunk a következő figyelmeztető intézkedéseket foganatosította: 1. 30 lövészhadosztályt a nyugati határ közeiéhez fekvő területre irányított. Ugyanez történt a lovashadosztályokkal. 2. Az alakulatok megfelelően kiegészíttettek tartalékosokkal. Technikai hadseregünk: a légierők és a tankalakulatok teljes készenlétben vannak.”

Szeptember 28-án Arnóthy-Jungerth moszkvai magyar követ a következőket jelenti Kánya külügyminiszternek:

„Szovjet kormány Párizs újólagos kérdésére tegnap még egyszer kijelentette, hogy ha Franciaország masírozik, ő is megfelel kötelezettségeinek.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)

1

Megnyugtató náci nyilatkozatok Csehszlovákiának — A szovjet kormány javaslata a hitleri agresszió meggátlására — Fall „Grün” — 1938 szeptember: a „szudéta”-kérdés kiéleződése — Chamberlain szeptember 27-i javaslata négyhatalmi konferencia összehívására — A müncheni konferencia — Az Egyezmény és következményei — 1938. október 21: Hitler utasítása a „maradék” Csehszlovákia elintézésére — Az új „Sprengkörper”: a szlovák autonomista mozgalom — Az új csehszlovák állam határainak garanciája — A szlovák „válság” — Március 14: Hácha és Chvalkovszky Berlinben — Március 15: Cseh- és Morvaország német protektorátus

1938. március 11-én délután Göring vezérezredeskét nyilatkozatot teszMastny, a berlini csehszlovák követ előtt. Az elsőben arról biztosítja, hogy az ausztriai események semmiféle káros befolyást nem fognak gyakorolni a Német Birodalom és Csehszlovákia viszonyára. Németország ápolni óhajtja csehszlovák kapcsolatait. Kijelentéseinek alátámasztására a birodalmi marsall a következő kifejezést használja: „Én önnek becsületszavamat adom.”

Göring a második alkalommal közli Mastnyval: mikor előzőleg szavát adta, csak saját nevében beszélhetett, most — miután Hitler felhatalmazta, hogy távollétében ideiglenesen gyakorolja az államfői tisztet — abban a helyzetben van, hogy mint államfő is szavát adhatja: a Harmadik Birodalomnak nincsenek ellenséges szándékai Csehszlovákiával szemben.

Március 12-én délelőtt Göring ismét magához kéreti Mastnyt és megismételvén az előző nap adott biztosítékokat, közli: az Ausztriába bevonuló német csapatok a legszigorúbb utasítást kapták, hogy legfeljebb 15 km-re közelíthetik meg a csehszlovák határt. Göring ez alkalommal kifejezi azt a reményét, hogy a csehszlovák hadsereget nem fogják mozgósítani.

Mastny — kormánya utasításának megfelelően — határozott és komoly biztosítékot ad e tekintetben.

Neurath báró, aki Ribbentrop távollétében vezeti a külügyminisztériumot, ezen a napon a csehszlovák követ előtt leszögezi: Hitler az 1925 októberében Locarnóban kötött német-csehszlovák döntőbíráskodási egyezményt érvényben lévőnek tekinti.

Mastny ugyanezen a napon tárgyal még Mackensennel, a külügyminisztérium államtitkárával is. Mackensen véleménye szerint az osztrák helyzet tisztázása a német-csehszlovák viszony megjavulását fogja eredményezni.

Egy nappal később, március 13-án Göring telefonbeszélgetést folytat a Londonban tartózkodó Ribbentrop külügyminiszterrel. Azt hallja tőle, hogy most, az Anschluss után angol hivatalos körök Csehszlovákiáért aggódnak. Göring leszögezi, hogy Csehszlovákia elleni akció szóba sem jöhet. Ribbentrop közli Göringgel, hogy ő is hasonló értelemben nyilatkozott Halifax angol külügyminiszter előtt:

„Nekünk nem érdekünk, és nem szándékunk ebben az irányban (t. i. Csehszlovákia ellen) kezdeményezni valamit. Ellenkezőleg, ha jól fognak bánni német testvéreinkkel, akkor kétségtelenül megegyezésre jutunk ott is.”

Március 14-én Davies moszkvai amerikai nagykövet megbeszélést folytat Litvinov külügyi népbiztossal az európai helyzet alakulásáról. Litvinov rendkívül válságosnak és veszéllyel terhesnek ítélte meg e helyzetet, Ausztriának a Német Birodalomba történt bekebelezését. A problémákat súlyosbítják Halifaxnak és másoknak beszédei, melyekből kitűnik, hogy Anglia belenyugszik a tényekbe; ez a körülmény arra mutat — folytatta Litvinov —, hogy Ausztria katasztrófájáért Chamberlain felelős. Litvinov véleménye szerint Chamberlain Olaszország révén nehezen juthat kielégítő megoldáshoz, mert Hitler minden valószínűség szerint megígérte Mussolininak, hogy támogatja őt Spanyolországban és a Földközi-tengeren. Litvinov kifejtette azt a nézetét, mely szerint Csehszlovákia pillanatnyilag biztonságban van, bár azt, hogy ez a biztonság állandó jellegű-e, nem lehet tudni. Ha Csehszlovákiát a németek megtámadnák, kétségtelen, hogy Franciaország szerződéses kötelezettségeiből kifolyólag segítségére siet, különben „Franciaországnak is vége van”.

Anglia — akár tetszik neki, akár nem — kénytelen lesz Franciaország mellé állni.

Davies kérdésére, mikorra várja a konfliktus kirobbanását, Litvinov azt válaszolta, hogy valószínűleg még az év vége előtt a világ ismét tanúja lesz Németország támadó magatartásának, és lehetséges, hogy a most következő nyáron kitör a háború.

A Szovjetunió kormánya 1938. március 17-én nyilatkozatot ad ki, amely az Anschluss utáni helyzetet elemezve többek között megállapítja:

„Míg azelőtt az agresszió az Európától többé vagy kevésbé távol eső világrészeken tört ki, és a támadás áldozatán kívül csak néhány közvetlenül közel fekvő ország érdekeit érintette, addig ezúttal az erőszakot Európa kellős közepén alkalmazták, s ez immár nemcsak a támadóval szomszédos tizenegy országra jelent veszélyt, hanem az összes európai, sőt még a nem-európai országokra is. Elsősorban a kis népek területi integritása, politikai, gazdasági és kulturális függetlensége forog veszélyben; ezeknek elkerülhetetlen leigázása azonban megteremti a nagy államokra ható nyomásnak, sőt azok megtámadásának feltételeit is.

A veszély először Csehszlovákiát fenyegeti, s aztán az agresszió súlyossága új nemzetközi konfliktussá fejlődhet… A szovjet kormány tudatában van a ráeső felelősségnek, valamint a népszövetségi szerződésből, a Briand—Kellogg-féle paktumból s a Franciaországgal és Csehszlovákiával kötött kölcsönös segítségi szerződésekből reá háruló kötelezettségeknek is, a maga részéről továbbra is kész részt venni mindazokban a közös akciókban, melyeket vele együtt határoznak el, és amelyek az agresszió további fejlődésének megállítását és egy új világháború mindjobban erősödő veszedelmének kiküszöbölését céloznák. Kész azonnal megbeszélni a többi országgal — akár a Népszövetségen belül, akár azon kívül — a jelenlegi helyzet diktálta gyakorlati rendszabályokat. Holnap talán már késő lesz, ma azonban még nem múlt el ennek ideje, ha az összes államok s különösképpen a nagyhatalmak szilárd és kétértelműségtől mentes álláspontot foglalnak el a béke együttes megmentésének problémájában.”

Az angol kormány elutasítja a szovjet javaslatot, nem hajlandó arra, hogy együttes fellépéssel megfékezzék a náci agresszort, nem ismeri fel, hogy „holnap talán már késő lesz…”

Franciaország csatlakozik az angol állásponthoz.

Egy héttel később, március 23-án Chamberlain miniszterelnök egy interpellációra válaszolva határozottan leszögezi, hogy Anglia csak abban az esetben lép fel az agresszorral, a támadóval szemben, ha ez Franciaországot, Belgiumot, Irakot vagy Egyiptomot fenyegeti.

Csehszlovákiát az angol miniszterelnök kifelejti a felsorolásból…

Március 29-én Ribbentrop külügyminiszter — Hitler megbízásából — Berlinben értekezletet tart a Csehszlovákiában élő szudéta-németek vezetőivel, Henleinnel és társaival. Ribbentrop vázolja a követendő taktikát: először is nagy propagandakampány útján a világ elé kell tárni a szudéta-németek „elnyomatását”, azután autonómiát kell követelni a Szudétavidék számára.

A szudéta-kérdést — hangzik Ribbentrop utasítása — az állandó válság állapotában kell tartani, és ezt addig kell fokozni, amíg a helyzet alkalmassá nem válik a német hadsereg támadó akciójának végrehajtására.

Henlein és alvezérei visszatérve Csehszlovákiába akcióba lépnek; a világsajtó napról napra többet foglalkozik a szudéta-németek problémájával…

Április 22-én Hitler utasítást ad Keitel tábornoknak a Fall „Grün” — a Csehszlovákia megtámadására irányuló terv — irányvonalainak kidolgozására.

A Führer álláspontja szerint a Csehszlovákia ellen indítandó akció döntő előfeltétele, hogy Mussolini álláspontját világosan lássák. A kérdés ugyanis az: vajon Mussolini úgy véli-e, hogy befejezte hódításait Abesszínia elfoglalásával vagy sem?

Ha igen, akkor a cseh kérdés csak a távoli jövőben oldható meg, az eredmény ez esetben: „Rückkehr mit leerer Tasche”, azaz „visszatérés üres zsebbel”.

Ha azonban Mussolini válasza az lenne, hogy még ezután következik az „afrikai impérium” megteremtése, akkor — mivel Mussolini ezt német segítség nélkül nem valósíthatja meg — a Ducéval meg kell értetni, hogy Hitler segítségére csak akkor számíthat, ha az olaszok támogatják a német álláspontot a cseh kérdésben; az eredmény ebben az esetben: „Rückkehr mit Tschechei in der Tasche”, azaz „visszatérés Csehországgal a zsebben”…

Ha Mussolini hozzájárulását megnyerik, akkor a csehszlovák kérdés „megoldására” három lehetőség merül fel:

Az első: váratlan katonai támadás minden ok vagy ürügy nélkül.

(Ezt elvetik, mert attól tartanak, hogy egy ilyen támadás következtében ellenséges világközvélemény alakulhat ki és ez veszélyes helyzethez vezethet.)

A második: diplomáciai úton egy ideig támadásokat folytatni, amelyek egy idő múlva kiszélesedhetnek és háborúhoz vezethetnek.

A harmadik: villámgyors akció, melyhez ürügyet valamilyen incidens szolgáltatna, pl. a prágai német követ meggyilkolása egy németellenes tüntetés során.

Hitler utasításai szerint a második és harmadik számú „politikai lehetőségekhez” az előkészületeket meg kell tenni azzal a megszorítással, hogy a második számú eset a legkevésbé kívánatos, mert akkor a cseheknek idejük marad védelmi rendszabályokra.

Hitler és Keitel megállapodnak abban, hogy a szárazföldi haderőnek és a légierőnek egyidejűleg kell támadnia. Politikai szempontból a legfontosabb az, hogy a hadműveletek az első négy napon döntő sikert érjenek el. Ha elmaradnak az átütő katonai sikerek, akkor bizonyosra vehető, hogy krízis áll be Európában. A külföldi katonai beavatkozást befejezett tényekkel kell megakadályozni, ugyanakkor a zsákmányból való részesedés ígéretével szövetségeseket kell segítségül hívni, elsősorban a lengyeleket és a magyarokat.

A propaganda terén két feladatot jelölnek meg: 1. röpcédulák a „Grünland” (azaz: Csehszlovákia) területén élő németek magatartásának irányítására; 2. röpcédulák fenyegetésekkel, hogy megfélemlítsék a „grün”-öket (azaz: a cseheket).

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!