Szíria

Moszkvában az orosz külügy külügyminiszter-helyettesi szinten kommentálta a tegnap esti amerikai kalndorkodást Szíria felett, ami során lelőttek egy szír harci repülőt.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes nyílt katonai agressziónak és a terrorizmus gátlástalan támogatásának nevezte a gép lelövését. „Az amerikaiak rendre mellőzik a nemzetközi jogi normákbetartását. Mindent arrogánsan lenéznek, mindent figyelmen kívülhagyva cselekednek

A szír kormánycsapatok Nyugat-Raqqa falai előtt kopogtatnak. Sokan vannak, jól fölszereltek, és jólképzettek. Amennyiben pedig olyasmit forgatnának a fejükben, hogy Raqqa…-sokkal esélyesebbek mint az SDF! Aligha véletlen, hogy az amerikaiak igyekeznek őket hátráltatni.

Nagy kérdés, hogy a repülőgépük lelövése miatt dühös szír főparancsnokság merre fordítja most az offenzíva szekerének rúdját. A kormánycsapatok tegnap este az amerikaiak által lelőtt repülőgépük pilótáját keresvén három alkalommal is összetűztek az SDF-erőivel. Úgy bele is melegedtek a csatározásokba, hogy Ruszáfa városa ha már útba esik…! Így történt, hogy Ruszáfa városát ma délelőtt kitakarították a kalifátusistáktól-pilótát persze nem találtak-és akár neki is indulhatnának Raqqának. Hátha ott az a pilóta!? Ráadásul ott még mindig vannak kalifátusisták is. Ok tehát lenne, hogy Raqqa felé…

Iránt annyira fölidegesítette az minapi teheráni merényleteivel az ISIS, hogy a perzsák tegnap föld-föld rakétákkal szórták meg a rémkalifátus Deir ez-Zor környéki hordáit. Ráadásul közölték azt is, hogy ez csak figyelmeztetés volt. További rakoncátlankodásuk esetére komolyabb dá-dát helyeztek kilátásba.

Jelentések szerint az ISIS úgy en-block nem nagyon rettent meg a perzsa igérettől, de a rakéták megtették a hatásukat. Miután a kalifátusisták ostromolta kormányerőket tájékoztatták, hogy több rakéta már nem fog érkezni az éjszaka folyamán, azok nyugodtan lefekhettek aludni. Zavaró tényező ott és akkor nemigen maradt.

Hama tartomány déli részén latorösszefogás történt. A Jaish Al-Tawhid, az Ahrar Al-Sham és a helyi „Szabad Szíriai Hadsereg” (FSA) martalócbandái kötöttek alkalmi szövetséget. Úgy gondolták, hogy így már elég erősek, hogy rátámadjanak a szír hadseregre Hawsh Qubibat városánál. Rossz ötletnek bizonyult az elhatározás. Így lett a szövetségből alkalmi, mert a bimbózó kapcsolatot néhány óra alatt eltaposta a kormányhadsereg.

A szír-iraki határon tegnap délután Al-Rutbah városnál összetalálkoztak a szír és az iraki kormányerők. Mivelhogy se ISIS, se amerikai erők a környéken nincsenek, csend van és barátság van.

A dolgok menetében megemlítésre méltó az Idlib tartományban terebélyesedő tezsvírháború a latorbandák között.

Daraaban is letelt a kormányhadsereg 48 órás csendrendelete. Ezidáig még nem tudni, hogy a felek mennyire pihenték ki magukat.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Az IRÁNYADÓ SZABÁLYOK…

Az amerikai légieró tegnap helyi idő szerint kora este (18:43) Tabqa térségében lelőtte a szír légierő SzU-22 harci gépét.

A szír repülőgép a Daesh egységeit pusztította a szír hadügyminisztérium közleménye szertint, amikor egy amerikai Super Hornet lelőtte.

A szír gép az amerikai főparancsnokság közleménye szerint is a kalifátusistákat támadta, ám a bombái „túl közel csapódtak be a szíriai demokratikus erők állásaihoz, ezért a szabályok értelmében lelőttük.”

Mindez természetesen Szíria területén történt. Ahol az amerikaiak saját szabályaikat tekintik irányadónak.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Péntekről-szombatra virradóan a szaúdi határőrség tüzet nyitott két iráni halászhajóra, egy halász halálát okozva – közölte tegnap délután az iráni Tasznim hírügynökség. A jelentés szerint a két hajó a Perzsa (Arab)-öböl vizein halászott, és a hullámzás elsodorta őket eredeti útvonaluktól, mielőtt az incidens bekövetkezett.

„Vizsgáljuk az ügyet, tisztázandó, hogy az iráni hajók átlépték-e a szaúdi határvonalat (a parti tengerét) vagy sem, a szaúdiak akciója azonban nem összeegyeztethető a humanitárius és navigációs elvekkel” – jelentette ki Madzsid Akababaj, az iráni határügyek minisztériumának főigazgatója a Tasznim hírügynökség beszámolója szerint.

Szíriában is beindult ám a kártyalapok keverése! A kurd kártyával.

Raqqánál/ban igen jól állnak a kurdok. Viszont a szír kormánycsapatok is ijesztően közel vannak már. Csak sejteni lehet, hogy egyedül a szír kormányerőknek nem jó az, ha a kalifátusisták kivonulnak Raqqaból Deir ez-Zor irányába. Márpedig ez történik.

Ezzel viszont tehermentesülnek a főként kurdokból álló SDF (Szíriai Demokratikus Erők) a harc alól Raqqaban, és bevonulhatnak a környékbeli olajmezőkre, amit viszont Damaszkusz nagyon magának szeretne. Már haladnak is a térség központja Ruszáfa felé. Ahhoz viszont a kormánycsapatok vannak már nagyon közel. Találkozásaik komoly összecsapásokat eredményezhet. Raqqanál ezt idáig sikerült elkerülni.

Ráadásul tegnap a kormánycsapatok könnyítettek is az SDF-en a környéken. Elég szépen meggyérítették a kalifátusistákat.

A szír kormányhadsereg és a Hezbollah erői tegnap elfoglalták a Deir ez-Zor felé vezető út mentén lévő Talilah települést, és most a T3 jelő légibázis ellen készülődnek. Ha a rémkalifátus ezt a bázist is elbukja-amire jó esélyük van-már nincs több fészeklehetőségük a 120 kilométerre lévő Deir ez-Zorig.

A legújabb hírek szerint a szír-jordán-iraki határtérségbe, az elhíresült Al-Tanf környékére a kurd YPG milíciái akarnak települni. Az ok egyelőre ismeretlen. A szír kormányzati szervek az elgondolásról ezidáig nem hallottak, pedig az orosz felet a kurdoknak minden akcióról értesíteniük kellene, és csak azok beleegyezésével történhet bármi.

Daraaban tart a hadsereg által elrendelt csend. Mégis vezérmartalócot vesztettek a „szabad szírek”! Abd Allah Hussein Al-Shareef latorvezér nem akarta haszontalanul tölteni a hirtelen rászakadt két napnyi szabadidőt. Bombabarkácsolásba fogott. De a jelek szerint nem volt szavatott mestere a bombacsinálásnak. Már el is földelték.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Moszkvában az ott tárgyaló laoszi külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elmondta: nem 100 százalék, hogy a rémkalifátus feje valóban kitikkdtadt a május végi orosz légicsapásban.” Az orosz diplomácia vezetője „hallott a hírről, látott is fényképeket a légicsapásról, de Al-Baghdadi hulláját nem látta.”

A sajtótájékoztatón egy újságírói kérdésre válaszolva még aggályait fejezte ki amiatt, hogy az USA valójában fedezi Szíriában az an-Nuszra bandát. Ami ugye-mint tudjuk jól-valójában egy kalifátusista franchise alvállalkozói martalóchorda.

A török szultán Kardigan pedig megpróbál az asztanai tárgyalások farvizén tovább álmodni a Nagy Ottomán Birodalom létrehozásáról. Tegnap Ankarában Iránnal riogatta az USA-t és Szaud-Arábiát, mondván, hogy az Aszad elnököt támogatja, míg Törökország a nyugati koalíció pátyoltjait. De ezt Asztanában is meg kéne támogatni diplomáciai eszközökkel. Arra kapacitálta az amerikaiakat és a szaudiakat, hogy ők is vegyenek részt az asztanai tárgyalásokon, erősítve az Aszad-ellenes frontot.

Aminek egybentartása nem igen tűnik kivitelezhetőnek. Tegnap ugyanis eszkalálódott a helyzet Idlib tartományban. Az ankarai maffia kegyeltjei, a Katar által támogatott iszlamista bűnbandák, és a szaudiak által abrakolt martalóchordák csak egy dologban értenek egyet: a fő ellenségük Aszad elnök és a damaszkuszi kormány. Illetve még abban, hogy helyes dolog félni az orosz légierőtől. Ám mivelhogy deeszkalációs zónába esnek, sem az orosz-szír légipáros, sem pedig a szír kormányhadsereg nem zaklatja őket. Ennél fogva nyugodtan egymásnak ugorhattak. Ölik is egymást derekasan. Mindenki lő mindenkire. Még a sajátjaikat is lövik. Biztosak benne,hogy ellenséget öltek.

A tegnapi összecsapások legnagyobb áldozata a a törökök által futtatott „szabad szírek” bűnbanda tüzérüdvöskéje, Muhammad Ali Suliman volt. Valakik átvágták a lövésekkel előbb megsebzett híresség torkát. 28 cimboráját csak simán lelődözték. Az elkövetők. Akikről persze semmit sem tudni.

Daraaban a hadsereg 48 órás csendet írt elő a a városban egymást mészárló bűnbandáknak. Ennyi időt kaptak, hogy békésen rendezzék egymással a vitás ügyeiket. A csendrendelet helyi idő szerint ma délben lépett életbe.

Raqqaban a kurdok már az utolsó „simításokat végzik”! Tegnap a város al-Sabahia negyedéből verték ki a kalifátusista pribékeket. Bár a martalócok keményen küzdenek az életükért, sok esélyük nincs a túlélésre.

Kelet-Homsz tartományban gördül tovább a kormányerők offenzívája Deir ez-Zor felé. Ma délelőtt a Jabal Tadmuriyah hegyet is elszerezték a kalifátusistáktől, így aztán elég messzire és hó pontosan tudnak lőni.

Deir ez-Zornál minden változatlan. Ketyeg a daráló, fogynak a pribékek.

Ma reggel az orosz légierő a Palmyra-Sukhnah-Tabaqa útvonalon csapott le egy méretes kalifátusista olajkonvojra.

Hama tartomány keleti végeire egy óriáskonvoj érkezett ma. Közel ezer kormánykatona csatlakozott a már ott állomásozókhoz. Ez pedig-szakértók állítják-az álmoskönyvek szerint egy hamarosan induló új offenzívát jelent. Ami nem jó hír a rémkalifátusisták számára.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

„Oroszország középtávon fel kívánja fejleszteni a szíriai fegyveres erők harcképességét, ami lehetővé tenné, hogy az orosz erőket a bázisaikra vonják vissza Szíriában” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Mint mondta, az orosz légierő szükség esetén ekkor is támogatást nyújtana a szíriai kormánycsapatoknak. Moszkva célja az, hogy megkezdődjön a politikai rendezés folyamata, amelybe az összes érintett felet be kell vonni.

Tegnap az orosz HM közleménybe jelentett be, hogy május 28-án légicsapást mértek a Raqqa déli részén tanácskozó rémkalifátus vezérkarára. Az akció során végeztek legalább 30 középszintű harctéri martalócparancsnokkal, és kb. 300 közpribékkel. A jelentés külön megemlíti, hogy a likvidált személyek között volt
Abu al-Hadzsi al-Miszri, Raqqa emírje, Ibrahim an-Naef al-Hadzs emír, a Raqqától As-Suhna városáig terjedő terület főnöke, valamint Szulejmán as-Sauah, a rémkalifátus rendőrfőnöke is.

No meg a kalifa, Abu Bakr al-Bagdadi is kinyúlt a csapás során.

Szakértők úgy vélik, hogy a rémkalifátus Moszul és Raqqa elbukását követően új főváros után néz. Ez a hely pedig a Deir ez-Zor tartomány déli részén fekvő El-Mayadin városa. Az átköltözés már javában zajlik. A kurdok ostromolta Raqqát minden jeles latorszemélyiség elhagyta már, Raqqaban csak az aljapribékek maradtak. Azoknak meg a napjaik is meg vannak számlálva.

De úgy általában véve is egész Szíria területén harangoznak a Daeshnek. Égen földön.

Ma reggelre Arak városából is kiüldözték a szír kormányerők az utolsó kalifátusistát is. Már csak az utolsó latorvár Al-Sukhnah van útjukban Deir ez-Zor felé.

Ahol a martalócok már nem nagy lelkesedéssel rohamozgatnák az ostromlott kormánycsapatokat, hiszen kisérleteik egytől-egyig kudarcot vallanak. Már részeredményeik sincsenek, csak rémisztő veszteségeik.

A szír kormányerők a jelek szerint nem nagyon törik magukat Raqqaért. Inkább a város környéke izgatja őket. Nyugati irányba terjeszkednek. Figyelmük a Waheb olajmezőkre koncentrálódott ma már.

Daraanál is beleunt a kormányhadsereg az állandó latorhőbörgésbe. Van ott a városban több tucatnyi mindenféle pribékhorda, amelyek eddig egymást gyilkolászták unalmukban. Most leköti őket az orosz-szír légipáros.

Aleppo tartomány északnyugati részén, Afrin környékén pedig az ankarai maffia kegyeltjei-az Ahrar al-Sham és a Hay’at Tahrir Al-Sham bűnbandák támadják a kurdokat. Természetesen a török tüzérség hathatós támogatásával.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Felhívást tett közzé a Daesh: arra buzdítja őrült híveit, hogy a ramadán még hátralévő ideje alatt még több, a manchesteri és a londoni terrortámadásra hasonlító merényletet hajtsanak végre. Azt is megjelölték, hol csapjanak le: Európában, az Amerikai Egyesült Államokban, Oroszországban, Ausztráliában, Irakban, Szíriában, Iránban és a Fülöp-szigeteken.

-És milyen érdekes? A terrorizmus támogatásával Katart vádoló arábiai és afrikai országokat kihagyták.

De amúgy alakulgat már Arábia családi belviszályának a rendezése. Katar 12 milliárd dollár (több mint 3200 milliárd forint) értékben vásárol F-15-ös vadászrepülőket az Egyesült Államoktól, az erről szóló szerződést James Mattis amerikai hadügyér, és katari kollégája, Hálid al-Attijah tegnap kötötte meg. Amerika már nem is haragszik olyan nagyon.

Staffan de Mistura ENSZ főmegbízott elégedettségét fejezte ki Osloban a szíriai deeszkalizációs zónák létrejötte miatt. (Kedvenceik ott viszonylag biztonságban vannak a szír hadseregtől, és az orosz légierő sem különösebben cseszteti őket. Úgyhogy ráérnek egymással bíbelődni! Meg is teszik!)

Mistura megerősítette, hogy Asztanában július elején újabb tárgyalási forduló lesz.

Javában zajlik viszont a rémkalifátus irtása. Raqqatól délnyugati irányba teljesen kitakarította a hordákat a szír hadsereg a Thawrah és a Sfayeh olajmezőkről a Salamiyah-Raqqa főút mentén.

Palmürától keleti irányba is latormentes LENNE minden terület, ha Arak városát már kére keríthette volna a szír hadsereg. De ez még nem történt meg! Megy a harc Arak körül.

Deir ez-Zor körül zajlik a szokásos tusakodás. A rémkalifátus tolja a darálóba az alapanyagot!-a szír hadsereg meg az orosz-szír légipáros pedig hajtja a darálót.

Mondják, hogy a városban a sátánisták által ostromlott kormánycsapatokra leginkább sárkányveszély leselkedik.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

A kalifátus alkonya: mindjárt vége az Iszlám Államnak

A kurdok Rakkát ostromolják, a hívek menekülnek, a kalifa bujkál valahol a sivatagban. A szörnyállamnak már nincs sok hátra. A terror azonban velünk marad.

2015 szeptemberében, amikor az Iszlám Állam elért a hatalma tetőpontjára, és látszólag megállíthatatlanul tört előre a Közel-Keleten, államokat és társadalmakat romba döntve, nép- és vallási csoportokat kiirtva, már-már úgy tűnt, mintha valami modernizált, Hollywood által felturbózott formában visszatért volna a kora középkor, és egyenes adásban látnánk, ahogy a fekete zászlós sivatagi hordák lerohanják a városias, civilizált világot Irakban és Szíriában.

Nem látszott, hogy bármelyik helyi vagy globális hatalomnak lenne stratégiája, eszköze a megállításukra, el voltak látva bőségesen pénzzel és fegyverrel az olajmonarchiák által, özönlöttek hozzájuk az iszlám világ minden részéből – és Nyugat-Európából is – a lelkes önkéntesek.

Egy évvel korábban a szervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi bejelentette, hogy vezetése alatt újjászületett Mohamed állama, az egységes muszlim Kalifátus, és a második legnagyobb iraki város, Moszul nagymecsetjében tartott prédikációt. Akkor azt mondtuk, az Iszlám Államot katonai eszközökkel megállíthatnák a nagyhatalmak, de félnek a közvetlen beavatkozástól, mert a dzsihadisták rettenetes, pszichopata kegyetlensége visszariasztja őket a katonáik életének kockáztatásától. És ugyanaz volt az oka annak is, hogy az iraki és a szír kormányerők pánikszerűen menekültek a fekete zászlós, Toyota dzsipes harcosoktól.

Azóta sok minden történt a Közel-Keleten, annyira sok minden, hogy a legtöbb újságolvasó már rég nem követi az átláthatatlanul bonyolulttá vált történet fordulatait. Érdemes azonban észrevenni: az Iszlám Állam története hamarosan véget ér. A kalifátus mostanra nagyon összezsugorodott, már csak egy széles, de gyéren lakott sivatagi zónát tart ellenőrzése alatt Szíria és Irak határvidékén:

Ez a zóna napról napra egyre kisebb, ahogy három fő ellensége, az egymással szövetséges iraki és szír hadsereg (az előbbi amerikai, az utóbbi orosz támogatással), valamint a kurdok (amerikai támogatással) folyamatosan szabadítják fel az évek óta megszállt területeket. A visszafoglalt falvak, városok félig üresen, romosan kerülnek a reguláris hadseregek kezére, és mindenhol látszanak az Iszlám Állam jelenlétének nyomai: börtönök, kínzókamrák, iskolák, ahol 9-12 éves gyerekeket indoktrináltak a terror ideológiájára, sáriabíróságok, ahol önjelölt, szadista bírók osztogatták az amputálásokat, halálos ítéleteket apró kihágásokért, a perverz maximalizmussal érvényesített életmódi előírások megsértéséért.

Moszul, az Iszlám Állam iraki központja szinte már teljesen megszabadult, egyedül az óvárosban, egy budapesti kerület méretű városrészben tartanak ki az utolsó ellenállók, akik számára ez nyilvánvalóan öngyilkos misszió, hiszen elmenekülni már nem lehet a körülzárt zónából.

A kalifátus de facto fővárosát, Rakkát szinte teljesen körülkerítették, és ostrom alá vették a kurdok, de erre tart a szír hadsereg is a sivatagon keresztül, útközben felszabadítva a legértékesebb olaj- és gázmezőket.

Minden jel szerint a kalifátus már nem képes hatékony ellenállásra, még kevésbé ellentámadásra, a vég csak idő kérdése – habár az agónia jó néhány hétig, hónapig elhúzódhat. Abu Bakr al-Bagdadi hollétéről semmit nem lehet tudni. A világ legkeresettebb terroristája, akinek a fejére 25 millió dolláros vérdíjat tűztek ki, a Reuters információi szerint valahol az iraki-szíriai sivatagban bujkál, és egyáltalán nem áll szándékában hősi halált halni Rakkában. Bizalmasainak köre, akik tudnak a tartózkodási helyéről, nagyon szűk, és sehol nem tölt el többet 72 óránál. A sivatagi búvóhelyek között hétköznapi kocsival vagy a helyi gazdák által használt platós kisteherautóval közlekedik, csak egy sofőr és két testőr van mellette. Időnként felröppen a hír, hogy meghalt egy bombázásban, de az is lehet, hogy soha nem kerül elő.

Ami most zajlik, az már az osztozkodási szakasz. Mindenki igyekszik a lehető legnagyobb területet kihasítani magának az összeroskadó kalifátusból, mert már látszik: a mostani fegyverszüneti vonalak nem hivatalos határokká merevednek, Szíria és Irak egyaránt fel lesz osztva a nagyhatalmak és csatlósaik között. Szíriában a polgárháború szinte szünetel, a felkelők a sebeiket nyalogatják, a kormány az Iszlám Állam felszámolására koncentrál – de utána majd újra egymásnak esnek.

Az Iszlám Állam összeomlása nyilvánvalóan bonyolult folyamat, amiről könyveket fognak még írni, de néhány alapvető megállapítást tehetünk. Mi okozta a bukást?

-Nem lehet mindenkivel tartósan rosszban lenni. Az Iszlám Állam a térség összes szereplőjével összerúgta a port, még azokkal is, amelyek kezdetben aktív vagy passzív módon támogatták. Törökország és Szaúd-Arábia a területükön elkövetett merényletek hatására döbbentek rá, hogy a sárkányfióka további táplálása veszélyes hazárdjáték – mindkét szunnita nagyhatalom más iszlamista szervezetekkel szövetkezett, a pénzcsapok elzáródtak, a fegyver- és olajkereskedelem megszűnt. Külső támogatás nélkül azonban az Iszlám Állam még a legalacsonyabb szintű közszolgáltatásokat sem tudta fenntartani, nem tudott fizetéseket adni a katonáinak és nem tudta pótolni a veszteségeit eszközben és emberállományban.

-Apokaliptikus összecsapásra készültek a „sátáni” Amerikával, ezért elszántan provokálták a világ legerősebb hatalmát amerikai állampolgárok kivégzésével – az USA pedig felvette a kesztyűt, de nem követte el azt a hibát, hogy közvetlen katonai beavatkozást hajtson végre, inkább megtámogatta a kurdokat és az iraki kormányerőket, hogy harcolják végig az amerikai fiúk helyett a háborút, amit az USA légiereje intenzív bombázásokkal segített. Az Iszlám Állam erejét lassan felmorzsoló stratégia végső soron nagyon hatékonynak bizonyult, bár kezdetben annyira kevés eredményt hozott, hogy sokan minősítették totális tévútnak. Utólag azonban érdemes elismerni, hogy a sokat bírált Obama ebben a kérdésben bölcsen járt el, és az idő igazolta a döntéseit.

-Mindez azonban nem sikerülhetett volna az oroszok nélkül – Amerika és Oroszország három éve hidegháborút vívnak egymással, de az Iszlám Államot tulajdonképpen együtt számolják fel. Egyedül az oroszok tudták a düledező szír rezsimet az összeomlástól megmenteni, és megakadályozni, hogy az Iszlám Állam bemasírozzon Damaszkuszba. A 2015-ben megindított szíriai beavatkozás kezdetben ugyancsak nem akart eredményeket produkálni, és sokan rosszmájúan új Afganisztánt jósoltak. Az idő ezekre a hangokra is rácáfolt, a szír állam végső soron életképesnek és megmenthetőnek bizonyult – habár nem kérdés, hogy az ország tartósan darabokra szakad, és jelentős részei saját útjukat kezdik járni.

-Az irtózatos kegyetlenség egy idő után már nem hozta meg a várt hatást. Tényleg mindenhez hozzá lehet szokni – az első kivégzésvideók még megdöbbentették a világot, az ellenfeleket pedig a tömegmészárlások, a foglyul ejtett katonák rutinszerű kivégzése és a népirtások demoralizálták. Az Iszlám Állam később sem változott – de a nyugati közvélemény figyelmét egy idő után a horrorpornó legvadabb változataival sem lehetett már felkelteni, miközben az ellenfelek, akiknek közvetlen közelről kellett felvenni a harcot a pszichopatákkal, kitanulták és jelentős részben sajnos átvették ugyanezeket a módszereket. Különösen a síiták által dominált iraki hadsereg vált kegyetlenségben az Iszlám Állam méltó párjává, amivel az amerikai patrónusok sem tudnak mit kezdeni, inkább zavartan félrenéznek, és nem vesznek a jelenségről tudomást. Ez a háború utáni Irak számára persze nem sok jót ígér, az erőszak ciklusát egy végsőkig brutalizált társadalomban nem nagyon lehet megtörni.

Hogy mi lesz a Közel-Kelettel az Iszlám Állam után, arra egyelőre nehéz választ adni, mindenesetre a terrorkalifátus bukása önmagában nem teremt tartós békét és stabilitást.

Az elemzők rutinszerűen figyelmeztetnek arra, hogy 2011-re az amerikaiaknak több év háborúskodás után sikerült leverniük az iraki szunnita felkelést – de a győzelmet alig három nyugalmasabb év követte, aztán kitört az újabb háború egy még szörnyűbb ellenféllel. Ami a nyugati országok számára ennél is fontosabb, hogy az iszlamizmus és a terror ideológiája nem szenvedett döntő vereséget, még akkor sem, ha a fizikailag létező kalifátus elbukik.

A fenti-némi nyugati felütéstől eltekintve-korrekt helyzetelemzést a Válasz.hu.-n leltük.

Szíriában valóban a rémkalifátus kipusztítása zajlik. A fő harctéri cselekmények tegnap is, ma is a Daesh-megsemmisítésére összpontosultak. A diplomácia sem lábatlankodik, így hát halad a dolog annak rendje-módja szerint.

A kurd milíciák egyre nagyobb részt birtokolnak Raqqából. A kalifátusisták gyerekjáték drónokról leejthető bombácskákkal idegesítik őket, de hát veszteségeket nemigen tudnak okozni. Ráadásul a pribékhorda „színe-java” elvonult Deir ez-Zor felé.

[KGVID]http://balrad.ru/wp-content/uploads/1st-ISIS-video-from-Raqqa.mp4[/KGVID]

 
Tegnap este megérkezett Latakiából Palmürába a szír Köztársasági Gárda végeláthatatlan konvoja. Ők is Deir ez-Zorhoz igyekeznek. Ahol a tegnapi egész napos heveskedés után a szörnyű veszteségek lenyugtatták a kalifátusista pribékeket. No meg az orosz légierő állandó cirkálása. Amely lecsap még egy egérre is.

De útban vannak Deir ez-Zor felé aktív takarítóbrigádok is. Ők menet közben is teszik a dolgukat.

Délkelet Homsz tartomány elhíresült szír-jordán-iraki határvidékén pedig a szír kormányerők bázisépítéshez fogtak. Al-Tanftól alig öt kilométerre, Al-Boudah falunál. A szomszédban a „szabad szírek” tanyáznak. Ma még elvoltak egymás mellett békében.

Hogy ez a békesség azért hordozzon is magában némi veszélyt, ma az amerikaiak közvetlenül a jordán határhoz odatelepítették egy „High Mobility Artillery Rocket System (HIMARS)-Nagy mozgékonyságú Rakétatüzérségi Rendszer” néhány vetőgépét. Ezekkel Damaszkusz is megszórható, tekintettel arra, hogy 300 km. a hatótávolság.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

A cseppfolyósított földgáz (LNG) világpiacát is átrajzolhatja az arab világ belháborúja Katar ellen.

A terrorizmus támogatásának gyanújába sodort emírség szerződéses szállítási kötelezettségeinek sem tud eleget tenni, ha megakadályozzák kikötőiből a tartályhajók kifutását. Márpedig erre van esély! A világ egyik legnagyobb LNG-exportőrének 2021-ig évi 7,2 millió tonna mennyiségben kellene gázt szállítania megrendelőinek. A legnagyobb vevő, az évi 2,8 millió tonnára igényt formáló Japán.

A helyzet elsimításában eddig az USA nem nagyon jeleskedett, viszont hasznot húzhat a buliból. Japánba irányulő LNG exportja felfuthat. Még az is meglehet, hogy a Trumpék által megkötött friss külkereskedelmi alku eredményeként a hatalmas kínai piac is megnyílik az amerikai LNG-szállítások előtt – belerondítva ezzel Katar gázlevesébe!

Az emírség Moszkvában járt külügyminisztere, Mohammed bin ABDULRAHMAN Al Thani
a Vedomoszti újságnak nyilatkozva elmondta, hogy Moszkva és Doha céljai Szíriában megegyeznek. Deeszkalálni és stabilizálni Szíriát és a térséget. A szír nép javára.

A katari-buli másik fővádlottja-nem mellékesen a szíriai események egyáltalán nem mellékszereplője-Irán is kezd keményebb hanzású hangszereken játszani.

A perzsa állam tegnap rendesen beszólt az USA-nak.

Nem igaz, hogy az Egyesült Államok harcol az ISIS ellen! Akik valóban meg akarják semmisíteni a rémkalifátust, szemben állnak Washingtonnal – fejtette tegnap Szajed Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője a magyas rangú iráni vezetőkkel tartott egyik találkozón Teheránban..

Éppen az Egyesült Államok ingatja meg szövetségeseivel együtt a közel-keleti helyzetet saját tetteivel – hangoztatta az ajatolláh, aki hazugságnak nevezte azt az állítást, miszerint az amerikaiak vezette koalíció valóban harcol a rémkalifátus ellen.

“Ki teremtette a DAESH-t?”-kérdezte. „Az USA!”-adta is meg rögtön a választ Hamenei, aki szerint ha valakik valóban meg akarják semmisíteni ezt a rémszervezetet, azok szemben állnak Washingtonnal, és háborút viselnek a kalifátusisták ellen.

Van is a dologban nem kevés igazság! Az irániak nem kevés emberükkel vesznek részt Szíriában a kalifátusisták kiirtásában a szír kormányhadsereg szövetségeseként. Így Kelet-Homsz tartományban is, Arak – ISIS-fészek ostromában. Útban Deir ez-Zor felé.

Az orosz légierő pedig a levegőből…

Deir ez-Zornál pedig igen heveskedik a rémkalifátus. Egyik rohamot indítják a másik után, de csak a talajerő utánpótlásról gondoskodnak.

Érdekes kezd lenni a helyzet Raqqa környékén. A szír kormányerők ugyanis miután lerendezték Rusafa város pribékjeit is, hallótávolságon belül megjelentek Tabqanál. Ott meg ugyebár a kurdok vannak. Pillanatnyilag még csak kiabálnak egymásnak.

Raqqaban a kurdok közben egyre nagyobb területről szorítják ki a kalifátusistákat. Ma reggelre elfoglalták Meshlab kerületet, és az ipari negyed felé nyomulnak.

Régen lehetett már hallani Al-Babról. Most viszont néhány napig biztosan szerepelni fog a török-„szabad szíre” által megszállt környék a balrad.ru összefoglalóiban. Hacsak…-meg nem békélnek az ott tegnap egymás torkának esett banditacsordák. Oly vehemenciával vetették egymásra magukat, hogy bámulat. A tezscírháborúban legalább féltucatnyi horda mészárolja egymást válogatás nélkül. Tegnap nem egészen négy órás küzdelemben legalább száz martalóc harapott fűbe. A mészárlás ma is folytatódott. Nem úgy fest, hogy holnapra megbékélnének! Bár ki tudja? Arabok!

Nem tudni hogy milyen indíttatásból-a tezsvírháborúnak véget vetni akarván, vagy mert már úgy ítélték meg hogy elég szépen meggyérítették egymást a martalócbandák és így kisebb a kockázat!-de ma nekiveselkedett a szír kormányhadsereg Daraanak is.

Első nekibuzdulásuknak a „Hay’at Tahrir Al-Sham” horda látta kárát. Amelyik falkabéli meghátrált, az a vetélytársak martalékául esett/esik. Nem vidám a helyzetük.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Katar körül forrnak az indulatok Arábiában. Több tezsvírállam egyenesen blokád alá vette az emírség repülőgépeit. Trump bohóc csak olajat öntött a tűzre szombati mondásával, miszerint az ősellenség Iránnal való katari kokettálás az bizony a legszörnyűségesebb dolog, amit egy arab ország elkövethet.

A wirchaft éppen kapóra jött Kardigan ankarai maffiafőnök megtépázott szultanátusi álmai újjáélesztésére. Hirtelen testvéreknek nevezte a katariakat, és segítséget ajánlott. Kaját, gyógyszert (jó pénzért persze) küldene Katarba!-a katnáival együtt. Vélekedések szerint még a NATO-ból is képes lenne kiléptetni országát, ami miatt a germán külügyér máris farkast kiált, meg háborús veszedelmet.

Doha pedig váratlant húzott. Ügyvédet fogadott magának. Mivelhogy az egész kavarás az USA-ból indult, hát három hónapra fölfogadták John Ashcroft volt amerikai főügyészt, hogy ügyvédi irodájával tisztázza a terrorizmus vádja alól Katart. A számla 2,5 millió dollárra rúg.

Emellett új hajózási utakat is keresnek maguknak.

Szíria történéseit a katar körüli cécó nem igazán befolyásolja.

Raqqaból óriási kalifátusista konvoj indult Deir ez-Zor irányába. Megfigyelők nem átallják hangoztatni azon gyanújukat, hogy az amerikaiak terelgetik a hordát Raqqából Deir ez-Zorba. Ezen gyanakvásokat erősíti az a tény is, hogy Raqqában a kurdok meglepóen gyors ütemben haladnak. Az egyébként pedig oly buzgó amerikai légierőnek se híre-se hamva.

A szír kormányerők is arrafelé tartanak nyugati irányból. Csakhát még van egy kis tennivalójuk Araknál.

A kalifátusisták tegnap szürkületkor ismét dél felől, rohamot indítottak Deir ez-Zor reptere ellen. De közben a védők kelepcét állítottak nekik. Bele is futottak rendesen. Olyannyira, hogy a hadsereg jelentése szerint a repülőtért teljes biztonságban van tőlük.

A szír kormányhadsereg közben az iraki határon újabb pozíciókat foglalt. Az amerikaiak fogcsikorgatva nézik. De tűrik. Állítólag hatott Lavrov orosz külügyminiszter telefonos intelme T-Rexre.

Hama tartomány keleti részén az orosz légierő kezdte meg a kalifátusista saslik előpuhítását al-Salamiyah és Aqirbat környékén. A dolgokat az eddigi gyakorlat szerint a szír hadsereg szokta folytatni. Hírek szerint orosz tengerészgyalogosok is segítik őket a folytatásban.

Daraaban és környékén pestisjárvány sebességével terjed a martalócok közötti belháború. A szír kormányerők „tehetetlenül” szemlélik az eseményeket. Néha-néha odaeresztenek néhány gránátot az acsarkodók közé, de azok csak mészárolják egymást.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria. Már megint likvidálták Al-Bagdadit!

Szergej Lavrov az orosz külügy honlapján megjelent hír szerint rácsörgött tegnap T. Rex kollégára. Elmondta az amerikai külügyérnek, hogy Oroszország meglehetősen neheztel a Szíria délifertályán kalózkodó amerikai erőkre, és hogy nagyon jó lenne, ha a jövőben tartózkodna az USA az ilyen akcióktól, mint Szíria területének a lövöldözgetése. A hír szerint Tillerson nemigen ellenkezett.

Raqqa keleti és a nyugati részében is elfoglaltak egy-egy körzetet a kudok és szövetségeseik. Al-Mislabot és Asz-Szabáíját. Sőt! Ma délelőtt Romaniah északnyugati kerületet is megszerezték már az ISIS-től.

Egyébként pedig legalább 50 ember, köztük sok polgári személy halt meg az utóbbi egy napban az amerikai légicsapásokban Raqqában. Hírek szerint legkevesebb tíz gyermek is. Az ENSZ már pénteken jelezte, hogy nagyon aggódik a raqqai civilek sorsáért, illetve az ostrom polgári áldozatai miatt.
(Szelényi Zsuzsanna, Szél Bernadett, Szabó Timea most egyáltalán nem aggódnak, és nem rohangásznak rettenetes ajvék közepette mécsesekkel a kezükben a Szabadság téren, az amerikai nagykövetség épülete körül. Most nem lehet „putyinozni” meg „ruszkikhaza” jajongani!)

Egyébként: egy légicsapás során ismét végeztek a kalifával. Arról nem szól a fáma, hogy kiféle-miféle volt a légicsapás mérője.

Viszont most is egy igazán autentikus hírforrás-ezúttal a szír állami televízió-közölte: likvidálták Abu Bakr al-Bagdadit. Már vagy ötödször. Megfigyelők viszont-mivelhogy a hírt először a rémkalifátus hírügynöksége közölte minden képi melléklet nélkül-úgy vélik: óvatosan kell bánni a hírrel. Könnyen lehet ugyanis, hogy cselvetés az egész. A kalifa-ha él egyáltalán-meglehet a halálhíre keltésével igyekszik eltűnési szándékát leplezni.

Homsz tartomány keleti régiójában az orosz légierő által támogatott szír kormánycsapatok tovább nyomulnak Deir ez-Zor irányába.

Deir ez-Zornál lassan már teljesen tanácstalanok a kalifátusisták. Bármiként próbálkoznak, nem sikerül rést ütniük a város védelmi gyűrűjén. Márpedig ha a szír kormánycsapatok ilyen ütemben közelítenek Palmüra felől, nincs egy hetük sem hátra. Ma délelőtt a szír kormányerők ugyanis elérték Arak városát, és megkezdték a kelifátusista erősség körbekerítését.

Idlib „Paradicsomában” rárontott tegnap a „Hayat Tahrir al-Sham” és a ”Dzhebhat en-Nusra” vegyes a „szabad szírekre”! Utóbbi horda nemrégen érkezett, és volt náluk némi amerikai ellátmány. Előbbiek már régebb óta ott tanyáztak, és hiányt szenvedtek mindenből. A „szabadok” meg nem akartak osztozkodni. Ebből lett a harag.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com