Szíria

A világ Szíria-diplomáciája olyannyira az általánosságok szintjén mozgott ma, hogy a történések élére kívánkozik Marija Zaharovának, az orosz KüM szóvivőjének a nyugati hazugságpropagandát elítélő nyilatkozata.

Akár a gazemberségek és hazugságok beismeréseként kezelhető az a tény, hogy az amerikai külügy befagyasztotta a Szíriában ténykedő hírhedett „Fehér Sisakosok” nevű bagázs apanázsolását.

A CBS hírcsatorna jelentéséből kiderül, hogy a State Departament Közel-Kelet Ügyosztálya még április 15 – én úgy döntött, hogy fölfüggeszti a több mint kétes hírű horda finanszírozását, és fölülvizsgálja a célszerűséget. (Erről Döbrögisztán mainstream médiáiból aligha fognak értesülni a népek!)

Az orosz HM mai közleménye szerint az egyik hajtómű leállása miatt zuhant le tegnap 200 méteres magasságból a légierő SzU-30SM típusú gépe. A madárral való ütközés lehetősége nem kizárt, de műszaki oka is lehetett az esetnek.

Damaszkusztól délre tegnap este a kormányerők kettévágták a rémkalifátus által birtokolt, és erősen ostromlott területet.

A DAESH falka százszámra bukta/bukja az egyre demoralizáltabb egyedeit. Így viszont hogy sikerült kettévágni a Hadzsar al-Aswad kerületi latorbirtokot, reális esély van az egy héten belüli fölszámolására.

Homsz tartomány „Rastan – katlanjának” melegébe is beleunt egy rakás terrorbanda. Elegük lett az állandó tüzérségi támadásokból és légicspásokból.

Úgy határoztak, hogy bevállalják Idlib latorrezervátumot. A kormánycsapatok javasolták nekik.

A „Hayat Tahrir Al-Sham” az „Al-Ganto”, a „Deir Ful”, az „Ain Hussein” és még néhány kisebb martalócbanda nem kíván élni a szír hadsereg által felajánlott lehetőséggel. Ők inkább maradnak.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Casus belli van! HÁBORÚS OK IRÁN ELLEN! A világ legbékeszeretőbb országában – USA – egyik bírósága alig 17 esztendővel az események után bűnösnek mondta ki Teheránt a New York-i ikertornyok 2001 szeptember 11 lerombolása miatt.

George Daniels szövetségi bíró megítélése szerint Iránban – irániak – szervezték meg, finanszírozták és irányították az 1008 halottat követelő terrorakciót. A fő bűnösök az iráni kormány, a Központi Bank, és az Iszlám Forradalmi Gárda! – szól a werdicht.

Korábban Szaud – Arábia, Irak, és Afganisztán volt a vádlott.

Hat milliárd dollárt kell hogy fizessen a perzsa állam. Kártérítés meg bánatpénz címen. (Azt a hírhozó ABC News sem tartja valószínűnek, hogy Irán fizetni fog! Ugyanakkor halkan megjegyzi: IRÁN MEG FOG FIZETNI!)

Ayman Safadi jordán külügyminiszterrel tartott ma közös sajtótájékoztatót Szocsiban Szergej Lavrov. Elmondta, hogy a szír-jordán határ menti Al-Tanf bázisán az amerikaiak vad ütemben trenírozzák a „menekülttáborok” lakóit. Damaszkusz ellen.

Lavrov: Az USA a Szíria összeomlása felé tart

Hozzátette, hogy a háromoldalú – orosz-amerikai-jorán – megállapodás ellenére. Miszerint arrafelé is ki fognak alakítani egy deeszkalációs zónát.

Jordán kollégája kifejezte abbéli reményét, hogy Vlagyimir Putyin jövő héten kedden esedékes beiktatása után Moszkva és Amman között intenzívebbéválik a párbeszéd Szíria és a palesztinok ügyében.

A RIA Novosztyi értesülése szerint „az Egyesült Államok különleges szolgálatai Szíria Deir ez-Zor tartományában provokációkat terveznek tiltott anyagok használatával.”

Megnyilatkozott a Kommerszant orosz hírügynökségnek Avigdor Liberman izraeli hadügyér.

Az orosz Sz-300 rakétakomplexum Szíriába történő szállítására vonatkozóan Lieberman elmondta, hogy elvileg Izrael nem ellenzi az ilyesmit, de azonnal hozzátette, hogy az Sz-300 NEM VETHETŐ BE az izraeli légierő repülőgépei ellen! Értjük ugye?

Damaszkusz déli peremények martalócai megadták magukat. Babila, Beit Sahm és Yalda kerületek terroristái Idlib latorrezervátumban nyernek elhelyezést. 130 busz érkezett, hogy elfuvarozza őket. Gyerekestül, asszonyostul.

Hajar al-Aswad nyugati részén és a Yarmouk tábor északnyugati fertályának rémkaifitusista martalócai keményen kitartanak. Tudják, hogy élve ők onnan már nem fognak kikeveredni. Hát lövöldöznek vadul.

Hama tartomány északi részén volt még említésre méltó martalócirtás. Ott az orosz légierő tüsténkedett, az an-Nuszra raktár – és élőerőkészlete pedig bánta.

Mint már arról korábban beszámoltunk, ma a Földközi-tengerbe zuhant az orosz légierő egy SzU-30 típusú vadászgépe. A kétfőnyi személyzet életét vesztette. Az orosz HM közleménye szerint madár okozhatta a katasztrófát, vagy műszaki hiba. Á hibalahetőségnek kevés esélyt adnak.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

Szíria

Irán hazudott, nukleáris fegyver kifejlesztésén dolgozik, az iráni atomalku hazugságon alapult! – huhogta tegnap este héberül és angolul az izraeli televíziók által élő – egyenesben követített vádbeszédében Netanyjahu.

Eszerint Izraelnek birtokába jutott az iráni titkos atomarchívum. Ennek alapján „Teherán hazudott, mert az „Amad” projekt keretében atombombát próbált előállítani!” – mondta az atomfegyvereit „titokban” kifejlesztő, és azokat birtokló zsidó állam miniszterelnöke. Kicsit megtolva Trump beosztott bohóc Irán ellenes produkcióját.

Ergo: a farok megcsóválta a kutyát.

Nem sokkal televíziós szereplése előtt fölhívta Netanjahu Vlagyimir Putyi orosz államfőt is. Neki is elsírta rettenetes bánatát. Az orosz elnök ezt követően kérte Bibit, hogy beszélgessenek már Szíriáról is egy kicsit. Beszélgettek.

Végülis annyiban maradtak, hogy amint lesz ideje Vlagyimir Putyinnak, majd keresse föl őt Bibi, ésakkor majd bővebben…

Benjamin Netanyjahu beszéde előtt Izrael váratlanul és minden előzetes figyelmeztetés nélkül lezárta Szíria felőli légi határait.

Az iráni külügyminiszter – helyettes Abbas Arakhchi „gyerekes és nevetséges show” – nak nevezte Netanyjahu produkcióját. „Gondolkodjunk már! Elképzelhető az normális ésszel, hogy Irán egy használaton kívüli, őrizetlen ipari raktárban tárolja a fontos iratokat?” – tette fel a kérdést.

Bárhogy is van, politikai elemzők véleménye szerint minden készen áll egy Szíria területén megvívandó izraeli – iráni háborúhoz. Andrej Otnyikov orosz politikai elemző szerint a feleknek bőven akadnak majd támogató partnereik.

Szíria elnöke Bashar al-Aszad tegnap Damaszkuszban arról beszélt, hogy mivel a terrorbandák végleges bukása közeledik, néhány – azokat támogató ország – közvetlen agresszióra szánhatja rá magát Szíria ellen. Szíriának azonban jogában áll megvédenie magát az ilyen támadásoktól, és meg is fogja magát védeni – tette hozzá.

A „lassú vízpartot mos…” – elve a Damaszkusztól délre folytatott műveletek során is érvényesül.

Az ún. „Rashtan – kazán” egyre szűkül Yarmouk tábor területén.Hullika rengeteg martalóc, és a hadsereg veszteségei is lecsökkentek, mióta nem erőltetik a helyégharcot. A tüzérség megteszi a hatást. A légierővel kiegészítve.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Pénteken az orosz fővárosban tartottak háromoldalú tárgyalásokat Szíriáról. Szergej Lavrov orosz, Mevlüt Çavuşoğlu török és Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszterek.

В Госдуме оценили эффективность переговоров глав МИД РФ, Турции и Ирана по Сирии

„Oroszország, Törökország és Irán bebizonyították egységüket és elkötelezettségüket a béke helyreállítására Szíriában. Mindannak ellenére, hogy erőteljes kísérletek vannak kívülről, hogy megakadályozzák ezt a folyamatot.”- fogalmazott imigyen Moszkvában a GOSZDUMA a Nemzetközi Ügyek Bizottsága tagja, Szergej Zseleznyjak.

Oroszország libsijei is belehúztak a hisztibe. „ORSZÁGUNKNAK” – így fogalmaztak – haladéktalanul ki kell vonulnia Szíriából és Donbasszból.

Госдеп не исключил замену контингента США в Сирии на силы арабских стран

Az USA elemzi a lehetőséget, hogy szövetségesi arab csapatokkal cserélje le erőit Szíriában – mondta tegnap Pompeo amerikai külügyér arab zsurnaliszták kérdéseire.

A tettek mezein zajló élettörténetek közül továbbra is a Damaszkusztól délre. ill a szír főváros déli peremkerületeiben történtek vannak a figyelem középpontjában.

A hadsereg nyomta-tolta tegnap al-Asali, Al-Qadam, Al-Jura és Al Mazina kerületekben, valamint a Yarmouk – tábor területén a martalócokat.

Deir ez-Zor tartomány Eufrátesz-keleti parti vidékán tegnap a kormánycsapatok hirtelen elfoglalták az amerikaiak által támogatott SDF – től Huveydzsat al-Mayinijah, Al Shamra Jisa, Al-Gia és Jane falvakat.

Doumában újabb és újabb vegykonyhákat találnak a hadsereg katonái. A legtöbb kutyulékműhely fölszerelését bármelyik döbrögisztáni középiskola kémiai laborja elrigyelhetné. Az alapanyagkészletekből pedig tüsszentőporok seregét lehetett kikeverni.

Izrael mára virradóan libanoni légtérből levegő – föld rakétákkal „tesztelte” a szír légvédelmet. Aleppo mellet egy, Hama tartományban egy másik rakétájuk talált. Az utóbbi egy lőszerraktárt kapott telibe. A jelentések nyolc izraeli rakéta lelövéséről szólnak.

A zsidó állam hallgat, és szokásához híven csendben vakarózik.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Florence Parley – ő Gallia „hadügyére” – tegnap telefonon fölhívta Szergej Sojgu orosz honvédelmi minisztert. Az orosz HM közleménye szerint „a regionális és globális biztonság aktuális témái kerültek megvitatásra”.

El tudjuk képzelni Sojgu lelkiállapotát. „Istenem! Mit tettem, hogy ennyire büntetsz engem?”

Staffan de Mistura az ENSZ genfi Szíria kórusának karnagya szerint sem az asztanai, sem pedig a szocsi konferenciák nem hoztak eredményt. Ő szentül meg van győződve, hogy azok csakis Genfben fognak megszületni. Csakhogy oda meg a dolgokra valódi befolyással biró szíriai tényezők nem járnak el a Mistura – féle köddöfködő szeánszokra.

Az orosz államfő közel-keleti ügyekben illetékes különmegbízottja Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes az orosz KüM Diplomáciai Akadémiáján kifejtette: „aggasztó az USA – vezette szövetség humanitárius aggodalmakra hivatkozó katonai erőszakoskodása Szíriában. De hála az időben meghozott intézkedéseinknek, ezek az akciók a szír katonai struktúrknak kárt nem igazán képesek okozni.”

Az ENSZ BT Közel-Kelettel foglalkozó ülésén Szíria ENSZ nagykövete Bashar Al-Dzsaafari kijelentette: Damaszkusz továbbra sem ismeri el Izrael fennhatóságát az 1967 – es háborúban megszállt Golan – fennsík tekintetében, és követeli az ott lévő ellenséges csapatok kivonását, valamint az ott létesített zsidó telepek fölszámolását.”

Az USA Különleges Műveleti Parancsnokságának vezetője, Raymond Thomas tábornok egy zárt GEOINT 2018-as szimpóziumon panaszkodott, hogy az „ellenfelek a bolygó legagresszívebb elektromágneses leplét borították Szíriára. Úgy a levegőben mint a földön működésképtelenek vagyunk. Az AS-130 – as gépeinknek már a motorjait sem merjük beindítani. Kommunikációs rendszereink lebénulnak. Lassan már csak mutogatni merünk egymásnak. De azt is látják!” – zokogta.

A Damaszkusztól délre fekvő ostromlott rémkalifátusista zárványban most kimondottan rossz idők járnak a latrokra.

Hama északnyugati részén az an-Nuszra franchise bandák rontottak tegnap a kormányerőkre. De aztán érkezett az orosz légierő, és a tüzérségi válaszcsapás. A jelentések szerint az utóbbi idők legpusztítóbb csapásáa érte a martalócokat. Többszázas latoregyed – veszteséget emlegetnek.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Az odáig „rendben” van, hogy dúl a legújabb hidegháború. Azt is elfogadjuk, hogy ehhez egy információs hadviselés is párosodik. De – ahogy mint azt a Nyugat teszi – folyamatos hazugságokkal és tagadásokkal tömik a népek fejét, azt már nehéz elfogadni. Még akkor is nehéz elfogadni, ha időnként látványosan röhögtetőre sikerednek az akciók.

Mint tegnap az amerikai hadügy szóvivőjének görcsös erőlködése a moszkvai rakétaalkatrész bemutatója kapcsán. Eric Pahon a CNBC – nek csak nyöszörgött. „Ez nem is az”. Meg hogy „ez nem igaz”! Arra a kérdésre pedig, hogy hát akkor ezek mik? – rávágta: „úgy látom rakétaalkatrészek! De biztos nem a miénk!”

Márpedig az információs háború csak akkor lehet sikeres, ha igazságon alapul. A Nyugat pedig az utóbbi hetekben csak hülyeségeket meg hazugságokat nyomott ebben a háborúban.

Macron gall prezi Washingtonba bejelentette: tovább kívánja növelni Szíriában a francia katonai jelenlétet.

Trump bohóc is erősítgeti: ő bizony kivonja a „győztes” amerikai erőket Szíriából. Valószínűleg a gyors kivonás érdekében csináltak Északkelet-Szíriában új bázisokat,meg egy repülőteret is Hasakah-tartományban. Ras al-Ain várost meg erőddé alakították át.

Harci tevékenység Szíriában igazándiból csak Damaszkusz déli külvárosaiban és a Yarmouk-tábor területén zajlanak.

A szír kormányerők már nem nagyon forszírozzák a bármi áron való gyors előnyomulást. Ugyan rengeteg martalócot likvidáltak, de közel félszáz kormánykatona is belehalt ebbe.

Meglepő hír látott ma napvilágot. Riyad Haddad Szíria moszkvai nagykövete arról tájékoztatta az Interfax orosz hírúgynökséget, hogy az orosz Sz-300 – as rakétarendszerek MÁR EGY HÓNAPJA SZÍRIÁBAN VANNAK!

A hírügynökség kérdésére katonai információforrásuk NEM KOMMENTÁLTA a szír nagykövet szavait.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Addig – addig nyögtek az ENSZ – egerek egy svédországi tréningen, míg elefántot fialtak! Megtalálták Oroszország ellenszerét. EGYELŐRE Szíria kapcsán próbálkoznak a nyugatiak a Medvekarmok közömbösítésével. A hírről a The Guardian számolt be.

Találtak ugyanis egy lehetséges hivatkozási alapot, amivel megkerülhetik a BT-t. Ez pedig egy 1950 – es „Egység a békéért” című állásfoglalás. A lényege az, hogy ha a BT kilenc tagja (a tizenötből) úgy határoz, akkor egy adott ügyet az ENSZ Közgyűlése elé utalnak szavazásra. Annyira megtetszett nekik az ötlet, hogy a héten csak ezzel kívánnak foglalkozni.

A szóban forgó manipulációt az Észak-Korea elleni katonai intervenció érdekében született anno, hogy kikerülhessék vele a Szovjetunió és Kína vétóját. Akkor működött.

Azóta is alkalmazták már a modellt, de katonai műveletek szervezésére AZÓTA NEM! Hát most elérkezett az újrapróbálkozás ideje. EGYELŐRE Szíria vegyitámadásainak a visszafogására. Igaz annak nyomát sem lelik, de van rá magyarázat: a’ zoroszok eltakarítottak!

Szaud-Arábia külügyminisztériuma azon véleményét hangoztatta tegnap, hogy ha Katar nem akap kiesniaz USA pixiséből, akkor jó ha védelmi pénzt fizet Amerikának, és csapatokat küld (!) Szíriába. Mert ha Katar se fizetni, se katonát adni nem akar, akkor az USA „leveszi róla a kezét”, és a rezsim egy hét leforgása alatt összeomlik – közölte a sivatagi királyság külügyminisztériumának méiaközpontja, az al-Adil Dzhubeyr.

Arról természetesen nincs latolgatás, hogy az ötlethez mit szól Szíria. Amelynek törvényes kormányát aligha kérdezték. De hát a világ legbékeszeretőbb országa – az USA – általában nem szokta kikérni a kiszemelt ország kormányának véleményét.

Mint ismeretes, tavaly júniusban Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein megszüntette a diplomáciai kapcsolatokat Katarral, arra hivatkozva, hogy támogatja a terrorizmust.

Tegnap este felfegyverzett drónok próbálták megtámadni a legnagyobb szíriai orosz légibázist. A hmejmimi támaszpontot legalább két pilóta nélküli gép közelítette meg, de mindkettőt lelőtték a légvédelmi ütegek. Egyes beszámolók szerint az orosz légvédelem néhány rakétát is lekapott.

Moszkvában az orosz HM bemutatta az újságíróknak a Szíriában eltévedt amerikai cirkálórakéta – leleteket. A „tárlatvezető” Szergej Rudszkoj tábornok szerint lehettek ezek csinosak, de okosak semmiképp.

A Damaszkusz déli peremén ostromgyűrűbe zárt rémkalifátusisták nagy ajvékkal vannak. Vezért buktak.

A líbiai születésű Khaled Khoshalit egy rakéta csapta agyon Hajar al-Aswad kerületi búvóhelyén. Vagy huszadmagával tért meg a Paradicsomba.

Az állapotok miatt a leginkább a sztálingrádihoz hasonlítható csata végkimenetele nem kétséges, időtartama azonban bizonytalan. Szó szerint helységharc dúl.

Kelet-Qualamounból az utolsó martalócok is távoztak Idlib latorrezervátumba. A távozókat alaposan átkutatják. (Van lelet bőven.) A kutakodásban a szír hadsereg női matatóválogatottja is részt vesz, oldandó a ceremóniával járó feszültséget.

Уникальные кадры: Российские военные и сирийские красавицы отобрали у боевиков США пояса смертников и оружие в Рухейбе (ВИДЕО)

Persze csak a női utasok átvizsgálását végzik. Hogy aztán a feszültség mennyire oldódik…?

Sajnálatos módon több hordavezér is kereket tudott oldani Törökország irányába.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Szergej Sojgu orosz honvédelmi miniszter kedden Pekingben az SOSz – országok Sanghaji Együttműködési Szervezet) hadügyminisztereinek tanácskozásán elmondott beszédében hangsúlyozta: a Szíriából és Irakból kivert rémkalifátusisták Közép és Délkelet-Ázsiába menekülnek. Új tanyáikon pedig új terrorista sejteket hoznak létre.

Sojgu figyelmeztetett: bonyolítja a helyzetet, hogy ezek a martalócok akár 100 km. hatótávolságú drónokkal is rendelkeznek, amelyek rendkívüli fenyegetést jelentenek a sűrűn lakott területeken.

A TASZSZ orosz hírügynökséget katonadiplomáciai források arról tájékoztatták, hogy akár egy hónap alatt leszállításra és működőképes állapotba kerülhet Szíriában az Sz-300-as cucc. Tokkal, vonóval. Izrael már most ideges! Elemzők szerint ez olyan tüske a zsidó állam körme alá, amit BÁRMI ÁRON majd megpróbál Izrael „közömbösíteni”.

Rettenetes nagy a csend a dúmai”vegyitámadásról” Nyugaton. Az oroszok meg már elmondták a maguk véleményét, és nem rugóznak tovább rajta.

A kelet-qualamouni zsákmány oly bőséges, hogy a szír fegyveres erők főparancsnoka Ali Abdullah Ayub tábornok is látni akarta saját szemeivel.

Tegnap délután hosszú idő óta először Aleppo északnyugati peremén harcok törtek ki. A jelentés megfogalmazása szerint „török és atlantista támogatású csoportok rontottak a „Nemzeti Védelmi Érők és a Baath – zászlóalj állásaira.”

A támadás rövid ideig tartott, és a támadók fejetlen menekülésével végződött.

Damaszkusztól délre a Yarmouk „menekülttáborban” mára már szinte tarthatatlanná vált a rémkalifátusisták meg egyéb terrorbandák helyzete.

A „Tigris” és az „ISIS Hunter” társulat körkörösen ostromolja a vadak egyre szűkülő territóriumát. A levegőből is folyamatosan kapják az áldást a latrok, amelyek úgy hullanak mint ősszel a legyek.

Kardigan szultán pévatánca újabb sasszéval folytatódott ma. Miután lemondott az örmény miniszterelnök, és sorosista fordulat állhat be Örményországban, minden törökök ura hirtelen megkövette az örményeket az 1915-ös népirtásért. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a HIVATALOS TÖRÖK POLITIKA SOHASEM VOLT BŰNÖS az eseményekben.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Tovább dúl a diplomáciai mérgelődés az egyre bizonyosabban MEG NEM TÖRTÉNT dúmai méregtámadás miatt Szíria körül. A Nyugat nagy buktába látszik beleszaladni. Mert ami eddig működött! – az egyirányú információs háború – az immáron visszafelé is működik.

 

A Szíriát rakétázgató latorállamok fővárosaiban kétségbeesetten magyarázgatják az illetékesek a soha nem volt dúmai vegyitámadás miatti agresszió jogosságát. Bár semmi kézzelfogható nyomát nem lelik Dűmában a gáztámadásnak, az OPCW szagemberei nagyon keresik. Ugyanakkor egyetlen televízió sem hajlandó foglalkozni a dúmai támadás „főszereplőjével” készült filmre. Amiből a napnál világosabban derül ki, hogy megrendezett színjáték volt az egész. A „Fehér Sisakosok” rendezésében.

 

De azért már akadnak nyugatiak is szép számmal, akik átlátnak kormányaik szitáján.

A germán ZDF televízióban-eddig egyedüliként-a csatorna szíriai tudósítója Uli Gak nevezte nevén a gyereket egy nyúlfarknyi hírben: HAMISÍTVÁNY AZ EGÉSZ MEG NEM TÖRTÉNT ESET!

Vlagyimir Putyin orosz államfő telefonos megbeszélést tartott Macron gall prezidenttel. Szíriáról. A Kreml sajtószolgálata közleményéből az derül ki, hogy „lerendezte a kelléga frizuráját” Szíria megrakétázása miatt. Annyiban maradtak, hogy TOVÁBBRA IS EGYÜTTMŰKÖDNEK a probléma politikai megodásán. A többit meg majd megbeszélik személyesen – Moszkvában. Hamarosan.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ma moszkvai sajtótájékoztatóján kijelentette: Szíria latorszövetségi rakétázásának egyetlen célja volt! Mégpedig az OPCW elriasztása a tetthely fölkeresésétől.

Érdekes dolgot mondott az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres. Szerinte visszatért a hidegháború, és a VILÁGSZERVEZET BIZTONSÁG TANÁCSA NEM KÉPES BETÖLTENI A SZEREPÉT! A BT állandó tagjai túl sokszor élnek a vétójogukkal. Ráadásul az ENSZ BT. nem is fedi le a világot! (Minő érdekesség: nem is oly régen Valcman Petro JAVASOLTA AZ ENSZ BT ÁTALAKÍTÁSÁT! Amelyből kikéne csapni Oroszországot, és Maradék-Ukrajnát a helyére. Lehet hogy Guterres főtitkár kezdi fölvezetni az akciót?)

Oroszország a közeljövőben Sz-300-as rakétakomplexumokkal fogja fölszerelni Szíriát! – jelentették be. Megfigyelők úgy gondolják, hogy a berendezések egy jó része már meg is érkezett Tartous kikötőjébe, három igen nagy orosz hajóval. Hírek szerint a kirakodás „vizuális akadályoztatás mellett” történik!

Katonai-diplomáciai források megemlítik, hogy az Sz-300 PMU-2 rendszer szállításáról Oroszország és Szíria még 2010-ben megállapodott, ám közben a dolgot Izrael kérésére jegelték.

Damaszkusz déli, Al-Aswad negyedében egészen elképesztő mértékűek a latorveszteségek.

Kelet-Qualamounból farokfölvágva vágtázott el a mindenféle latorbandák ilyen – olyan vezérkara.

Mint már arról a balrad.ru beszámolt,hihetetlen mennyiségő haditechnika került a kormányerők kezére. És elképesztő mennyiségben amerikai TOW – légelhárító és tankellenes rakétaketyerék.



A szíriai hadsereg megmutatta trófeáit Kelet-Kalamunban

A közmartalócok – mintegy háromezer – buszokkal Idlib latorrezervátum felé tartanak. Szoros őrizet alatt.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

Szíria

Az orosz KüM vendégeként Moszkvában tárgyal(t) Staffan de Mistura az ENSZ főtitkárának Szíria-ügyi különmegbízottja.

Sajtótájékoztatójukon Szergej Lavrov kifejtette: az amerikai-gall-brit latortrió rakétázása betett a genfi Szíria-tárgyalásoknak is.

Tegnap Berlinben a germán törvényhozás – a Bundestag – a Die Linke javaslatára megállapította: a nemzetközi jogot és Szíria szuverenitását is súlyosan sértő volt a latortrió akciója.

Damaszkusz déli peremkerületeiben mára virradóan megrogyott a néhány napja ostrom alá vett rámkalifátusista meg ilyen – olyan latorbanda.

Tegnap késő délutántól az orosz légierő gépei is bekapcsolódtak a latorirtásba, és egész éjjel művelték is a dolgot.

Ma hajnalban aztán jött a kegyelemért könyörgő üzenet.

A Qualamoun-hegység keleti nyúlványai között is véget értek tegnap a fő műveletek. Irtózatos mennyiségű fegyverzet került a kormányerők birtokába. Az an-Nuszra horda még nemrégiben is büszkén pózoló teljes ottani vezérkara futásban van.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com