“Szíria” bővebben

"/>

Szíria

Casus belli van! HÁBORÚS OK IRÁN ELLEN! A világ legbékeszeretőbb országában – USA – egyik bírósága alig 17 esztendővel az események után bűnösnek mondta ki Teheránt a New York-i ikertornyok 2001 szeptember 11 lerombolása miatt.

George Daniels szövetségi bíró megítélése szerint Iránban – irániak – szervezték meg, finanszírozták és irányították az 1008 halottat követelő terrorakciót. A fő bűnösök az iráni kormány, a Központi Bank, és az Iszlám Forradalmi Gárda! – szól a werdicht.

Korábban Szaud – Arábia, Irak, és Afganisztán volt a vádlott.

Hat milliárd dollárt kell hogy fizessen a perzsa állam. Kártérítés meg bánatpénz címen. (Azt a hírhozó ABC News sem tartja valószínűnek, hogy Irán fizetni fog! Ugyanakkor halkan megjegyzi: IRÁN MEG FOG FIZETNI!)

Ayman Safadi jordán külügyminiszterrel tartott ma közös sajtótájékoztatót Szocsiban Szergej Lavrov. Elmondta, hogy a szír-jordán határ menti Al-Tanf bázisán az amerikaiak vad ütemben trenírozzák a “menekülttáborok” lakóit. Damaszkusz ellen.

Lavrov: Az USA a Szíria összeomlása felé tart

Hozzátette, hogy a háromoldalú – orosz-amerikai-jorán – megállapodás ellenére. Miszerint arrafelé is ki fognak alakítani egy deeszkalációs zónát.

Jordán kollégája kifejezte abbéli reményét, hogy Vlagyimir Putyin jövő héten kedden esedékes beiktatása után Moszkva és Amman között intenzívebbéválik a párbeszéd Szíria és a palesztinok ügyében.

A RIA Novosztyi értesülése szerint “az Egyesült Államok különleges szolgálatai Szíria Deir ez-Zor tartományában provokációkat terveznek tiltott anyagok használatával.”

Megnyilatkozott a Kommerszant orosz hírügynökségnek Avigdor Liberman izraeli hadügyér.

Az orosz Sz-300 rakétakomplexum Szíriába történő szállítására vonatkozóan Lieberman elmondta, hogy elvileg Izrael nem ellenzi az ilyesmit, de azonnal hozzátette, hogy az Sz-300 NEM VETHETŐ BE az izraeli légierő repülőgépei ellen! Értjük ugye?

Damaszkusz déli peremények martalócai megadták magukat. Babila, Beit Sahm és Yalda kerületek terroristái Idlib latorrezervátumban nyernek elhelyezést. 130 busz érkezett, hogy elfuvarozza őket. Gyerekestül, asszonyostul.

Hajar al-Aswad nyugati részén és a Yarmouk tábor északnyugati fertályának rémkaifitusista martalócai keményen kitartanak. Tudják, hogy élve ők onnan már nem fognak kikeveredni. Hát lövöldöznek vadul.

Hama tartomány északi részén volt még említésre méltó martalócirtás. Ott az orosz légierő tüsténkedett, az an-Nuszra raktár – és élőerőkészlete pedig bánta.

Mint már arról korábban beszámoltunk, ma a Földközi-tengerbe zuhant az orosz légierő egy SzU-30 típusú vadászgépe. A kétfőnyi személyzet életét vesztette. Az orosz HM közleménye szerint madár okozhatta a katasztrófát, vagy műszaki hiba. Á hibalahetőségnek kevés esélyt adnak.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

“Szíria” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Madár ? Persze. Kéthajtóműves gépnél hogyan? Háááát, egyik hajtóművön be a másikon meg kirepült, így zuhant le a KÉT hajtóműves gép.

    1. Lelőhette a vadász, mert nem komálta, hogy a madara talált egy biztonságos “odút” magának…….

    2. Például úgy hogy a másik hajtómű nyomatékban van mikor bekapta a madarat .A sérült hajtómű azonnali tolóerő vesztesége irányíthatatlanná tette a gépet reagálni se tudtak a pilóták ilyen alacsony magasságban.

  2. Hihetetlen hogy még katapultálni se bírtak,a gépet olyan elektromos támadás érte amely megbéníthatott minden olyan rendszert amelyet az elektronika vezérel?A sugárhajómű motorleütése okozhatta a katasztrófát?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com