Viszlát, és kösz a robotrepülőgépeket!


Kép: sputniknews.com

Viktor Murakovszkij, az Orosz Katonai Ipari Bizottság tanácsadó testületének tagja szerint az április közepén sziriai célpontra irányzott, de végül fel nem robbant két manőverező robotrepülőgép (legalább az egyik ezek közül – ha hihetünk az orosz információmorzsának – a Lockheed Martin által gyártott AGM-158B típus) jól fog jönni majd az orosz specialistáknak, akik tanulmányozzák őket.

„Ezek a szerzemények nagyon hasznosak lehetnek országunk számára. Az orosz szakértők nem másolják a nyugati fegyversémákat, mivel megvan a saját fejlesztési stratégiánk, de érdekeltek abban, hogy megismerkedjenek a legutóbbi nyugati fejlesztésekkel ezen a területen” – mondta.

A napokban egy jobboldali honlap utalt a Military.com cikkére, mely többek között a Lockheed Martin vállalat közleményét tartalmazza a Szíriát ért hármas agresszió után, s ebben a szóvivő tolmácsolja készségüket az amerikai védelmi minisztérium felé, hogy ellássák partnerüket a legmodernebb fegyverzettel, például az általuk gyártott AGM-158 JASSM robotrepülőgépekkel.


Kép: Wikipedia

Ha az oroszok valóban megszereztek egy ilyet, az bizony nem jön jól az ellenlábasaiknak, hiszen az amerikai légierő tekintélyes (mintegy 2200 darabos) készlettel rendelkezik belőlük, s emellett további készletbővítési igényük van. Néhány szövetségesüket is ellátták vele. Persze az sem kizárt, hogy az információs háború egy újabb bekezdését látjuk, a vállalat (és az amerikai elrettentő erő) védelme érdekében pedig nyilván annak is értelme van, hogy az agresszorok hangoztatják: minden csapásuk célba talált. A kérdés az, hányan hiszik el nekik? Szíria lendületén mindenesetre nem látszik meg a támadás, az oroszok pedig a „bemutatóra” azzal válaszoltak, hogy most már minden korábbi akadály elhárulni látszik az ország Sz-300-as légvédelmi rendszerrel történő felfegyverzése elől, így azt Szíria hamarosan megkaphatja.

(Fergeteg)

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Moszkvában ma közölték, hogy az április 13-án Szíria ellen indított – ám eltévedt – amerikai „okos rakéták” közül kettő Oroszországban landolt. Igaz nem saját szárnyon repültek odáig. Orosz szállítógép vitte őket. Most orosz „tanárok” vizsgáztatják őket a tudásukról.

De a nyugati latorszövetség számára még ennél is kellemetlenebb hírt osztott meg a sajtóval Oroszország ENSZ BT nagykövete.

Vaszilij Nyebenzja mozit igért a kollegáknak. Videovetítést fog tartani a legközelebbi BT összejövetelen. Igazi horror lesz! Több nyelvre szinkronizálva.

A 11 esztendős Hassan Diab a dúmai vegyitámadás részleteiről mesél a videon. Pontosabban arról, hogy miként tanították őt be a „Fehér Sisakosok” a vegyitámadás áldozata szerepére. Némi rizs, keksz és csoki fejében.

A Hama – Homsz határvidéken szorult helyzetbe került „Hayat Tahrir al-Sham” és ”Feylyak al-Sham” nevű latoregyletek ma hajnalban megpróbáltak kitörni az ostromlott területről. Cudarul jártak. Most orosz közvetítőkért könyörögnek.

Deir ez-Zor tartományban az Abu Kemalhoz közeli Baguz településen rémkalifátusisták gyülekeztek ma hajnalban. Hogy mi célból? – azt már valószínűleg nem tudjuk meg soha. Mert érkeztek az orosz repülőgépek, és föloszlatták a gyülekezetet.

Az iraki elnöki hivatal közölte, hogy a mai nap során az iraki légierő gépei Szíria területén lévő kalifátusistákat bombáztak.

Az an-Nuszra banda, a”Dzhebhat Fatah al-Sham” és a „szabad szírek” Délnyugat-Szíriában egy autonóm területet óhajtanak létesíteni. Természetesen az USA védnökségével.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Dúl a Szíria körüli „mérgelődés” a világ diplomáciájába. Közemberek számára teljességgel átláthatatlan dolgok halmazából kéne kihámozni a történések lényegét. Aligha a balrad.ru lesz az, amely kristálytiszta képpel fog előállni.

Inkább maradunk a napi történéseknél.

Amerikai újságírók, az „One America News Network” zsurnalisztái” hétfőn Dúmában jártak.

Keresték az április hetedikei gáztámadás nyomait, emlékeit, elszenvedőit. Senkit-semmit nem találtak. (Ráadásul ép bőrrel keveredtek elő a városból, ahová az OPCW vizsgálódói eddig nem – csak ma – merészkedtek be.)

A helyi kórházban sem tudnak vegyitámadásróé. Voltak, akik azt kiabálták. Még áldozatokat is hoztak, akiket elkezdtek fürdetni. Kisgyerekek voltak. Prüszköltek a víztől, de nem vegyianyagtól-mondta a kórház orvosa. Aki szerint semmiféle gáztámadás nem volt.

Tegnap Damaszkuszban kormányzati források először közölték, hogy a brit Special Air Service (SAS) 22. zsészlóaljának „számtalan katonáját megölték Dúmában, illetve sokan fogságba estek.” Konkrétumok egyelőre nincsenek.

Tegnap Dúmában ismét leltek e vegykonyhát. A körülményekből itélva nem az utóbbi napokban hordták össze a mókzás és kacagtatás eme szerény eszköz és kelléktárát, a szakácskönyvekkel együtt.

Damaszkusztól keletre tehát megoldódott a katonai helyzet a szír kormány szempontjából. Most a déli fertályon zajlik a rémkalifátusista zárvány fölszámolása. A kormányerők rakéta-és tüzérségi tűzzel puhítják Yarmouk kalifátusistáit.

Homsz és hama határvidékén a szír kormányhadsereg tovább folytatta tegnap is az offenzíváját a martalócok ellen. Katlanocskák kialkításán ügyködnek.

Izrael tegnap teljes harckészültségbe helyezte a Golan-fennskon állomásozó katonai erőit.

A Wall Street Journal tegnap arról cikkezett, hogy Trump bohóc kitart azon elképzelése mellett, hogy a mintegy kétezer amerikai katonát kivonja Szíriából. VISZONT HŰSÉGES ARAB SZÖVETSÉGESEI KATONÁIVAL akarja őket helyettesíteni.

A Fehér Ház felszólította Szaúd-Arábiát, Katart és az Egyesült Arab Emírséget, hogy szálljanak be a buliba. Ám hírek szerint nagy a vonakodás, mert az említettek inkább Jemennel foglalkoznának. Szíriát veszélyes helynek tartják.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Egyre erősödik NYUGATON a vélekedés, miszerint a Szkripal-ügy és a Szíria elleni „szentszövetségi” agresszió nagyon is egymással szimbiózisban élő két dolog. Nem is annyira Oroszország és Szíria ellen irányult, hanem a nyugati közvélemény meggyőzésére, hogy „az oroszokat, akik Szkripalt megmérgezték, meg a saját népét mérgező, de az oroszok által támogatott Aszad rezsimet – közvetve persze a főbűnös Oroszországot – megleckéztették.”

Ergo: a várhatóan bármelyik pillanatban látványosan összeomló Szkripal – ügy kínjairól kívánják jó előre elterelni a figyelmet.

Csakhogy! A láthatóan „megbeszélt” agresszió, annak kudarca, és Lavrov szombati „pletykálkodása” a svájci labor megállapításairól már nyugaton is azt a látszatot kelti, hogy a nyugati latortrió a Kremltől kért – és kapott – engedélyt az akcióra.

Macron gall prezident meggyőzte Trump bohócot, hogy az amerikai csapatokra továbbra is szükség van Szíriában – jelentették Párizsból. A Fehér Ház Szóvivője rá elig egy órával pedig azza éppen ellentétesen nyilatkozott. Sarah Sandersz szerint „az amerikai misszió feladata nem változott, és az elnök világossá tette, hogy a lehető leghamarabb kivonja a csapatokat Szíriáből” – így Trump bohóc szóvivője.

Azaz: zajlik a félrebeszélés a latorszövetség egyedei között.

A kelet-ghoutai Dúmában a békés poroszkálásból hirtelen irgalmatlan fegyveres harc lett. Ma délelőtt a kormányerők gyanús mozgásra figyeltek föl. Martalócék éppen a raktárkészlet evakuálásával voltak elfoglalva. A város A-Rahmani kerületének föld alatti raktárai dugig vannak amerikai cuccokkal.

Még csak ma érkezett meg Damaszkuszba az OPCW tényfeltáró bizottsága. Feladata lenne, hogy igazolja a nyugati vádakat, miszerint Dúmában a kormányerők megmérgezték a lakosságot. Damaszkuszi kormánytisztviselőkközölték: ott és azt vizsgálnak, amit akarnak. Ám az elvárás a bizottsággal szemben az, hogy ha semmit nem találnak, azt is közöljéka nyilvánossággal is.

A „légiveszély” elmúltával a szír kormányerők megindultak égen-földön Hama és Homsz tartományok határvidékein a martalócok ellen.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Az ENSZ BT tegnap New Yorkban összeült Oroszország indítványozására. A téma a Szíriát ért nyugati agresszió volt.

Üde színfolttal indult a vízgereblyézés. Bashar Jaafari Szíria állandó ENSZ nagykövete megajándékozta az országát bombázó „Szent Szövetség” képviselőit a világszervezet Alapokmánya díszkötéses másolataival. Nikki Haley USA fődelegátus szinte belepirult a nemes gesztusba.

Aztán egymásnak ugrottak a felek. Ahogy az elvárható. Jó két órán át tartott a cirkusz.

Volt egy orosz határozattervezet is, amit csak Oroszország, Kína és Bolívia támogatott.

Nyolc ország, köztük az USA, Gallia és Nagy-Britannia ellenzett, négy másik tartózkodott. Azaz: lesöpörték az orosz javaslatot.

Tegnap délelőtt Vlagyimir Putyin orosz államfő és Kardigantörök szultán kitárgyalták telefonon a Szíria elleni rakétázást. „Szörnyű dolog” – állapították meg, és megfogadták, hogy még szorosabban együtt kell működniük a helyzet békés megoldása érdekében. Erről a Kreml sajtószolgálata számolt be.

Elkészült egy gyorsmérleg is a Szíriát ért rakétázás anyagi vonzatáról. A kb. negyedórás tűzijáték során cirka 200 millió dollárt puffogtattak el a „szövetségesek”.

Viszont még mindig keresnek legalább kéttucatnyi „Tomahawk” rakétát, amik nyomtalanul eltűntek.

„Ez egy boházat volt!” – dühöng a „Jaish al-Islam” terrorhorda vezére Mohammad Alloush a légicsapások eredménye láttán.

Amiram Levin tábornok, az izraeli északi katonai régió egykori parancsnoka is őrjöng a légicsapások hatástalansága láttán, ami szerinte „csak Aszad elnök pozícióját erősítette. Mi az hogy lelőtték a rakétákat ősrégi szovjet elhárító rendszerekkel? Mi az hogy elvesztek? Hiszen ez katasztrófa!”-háborgott.

Csatlakozott véleményéhez Alon Ben David is. „Néhány rakéta romba döntött néhány üres épületet. Több mint csalódás! Ez tragikus! Az USA magára hagyta Izraelt!” – kesergett.

Jean-Yves Le Drian gall külügyér szerint semmi ok nincs arra, hogy Macron májusban nem utazzon Moszkvába. Az hogy gallia teljesítette Trump bohóc azon kérését, hogy csatlakozzon Franciaország is az agresszióhoz – mi sem természetesebb. Ez pedig nem ok arra, hogy elnökünk ne látogasson el az orosz államfőhöz! – közölte Dmitrij Peszkov érdeklődésére.

Nagyon úgy fest a dolog tisztelt balrad.ru olvasók, hogy Szíria csupán egy világpolitikai látványpékség. A kisült termék qrvára rossz és ízetlen, de talán nem nekünk kell megennünk.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Az orosz KüM szóvivője Marija Zaharova az Fb.-n kommentálta a Szíria elleni nyugati agressziót.

„Először az arab tavasz ürügyén indítottak támadást egy szuverén ország ellen. Majd rászabadították az ISISt, és most – amikor a béke és a rend elérhető közelségbe került – az „intelligens rakétáikkal” jelentkeznek bosszút állni kudarcaikért a szíriai népen.”

Szíria: legalább hat ember sérült meg az amerikai rakétaváltozás során

Az orosz HM jelzése szerint a több mint száz „intelligens rakéta” egyike sem repült a KIMONDOTTAN CSAKIS AZ OROSZ LÉGVÉDELEM ÁLTAL ŐRZÖTT LÉGTÉRBEN.

Az eddigi sajtójelentések szerint legalább három ember sebesült meg a rakétámadások következtében.

Az ENSZ főtitkára Antonio Guterres aggódik a történtek miatt.

 

Jónéhány amerikai szenátot kiakadt. Tim Kane, Jeff Merkley, Bob Casey alkotmány – és törvényellenes önfejűséggel illette Trump bohcot, aki a kongresszus felhatalmazása nélkül kalandorkodik.

Még a háborús uszító Chuck Schumer is óvatlansággal vádolta Amerika bohócát.

Moszkvában Anton Morozov a GOSZDUMA Nemzetközi Ügyek Bizottsága elnöke az USA, Franciaország és Nagy-Britannia által elkövetett bűncselekménynek nevezte a történteket, és kijelentette: „Úgy gondolom, Oroszországnak határozott, gyors és kemény választ kell adnia a nyugati agresszióra. Az ENSZ BT rendkívüli összehívását fogjuk indítványozni elsőként.”

A SZOVFED Nemzetközi Ügyek Bizottságának elnöke Konsztantyin Kaszacsov érdekes dologra hívta fel ma reggel a figyelmet. A vegyifegyver tilalmi szervezet (OPCW) szagértői csapatának ÉPPEN MA KELLENE/KELLETT VOLNA Dúmába érkeznie, a „bosszú” okát – jogosságát megállapítani. DE ÍGY…

Szíria: Damaszkusz népe összegyűlt a téren, hogy támogassa Assadot és a hadsereget

Szíria szerte spontán demonstrációk kezdődtek Aszad elnök MELLETT!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

A bohóc nem tréfál

Az eddigi információk szerint Damaszkusz délnyugati külvárosában, Suweida tartomány Al-Halhal katonai bázisán, Masyafa és Jamray városában, Aleppo Köztársasági Gárda laktanyájánál, valamint Hama és Daraa egy-egy katonai bázisára csapódtak be amerikai rakéták mára virradóan.

Tudósítások szerint az amerikai-brit-gall közös akció során a Szíria elleni rakéták zömét hajókról, kisebb hányadát B-1 típusú, amerikai hadászati bombázókról indították az agresszorok.

Eléggé megbízható jelentések szerint a hajókról indított rakéták nagyobbik hányada „eltévedt”. 18 rakétát a szír légvédelem megsemmisített, célt kb. ugyanennyi ért.

James Mattis amerikai külügyér bejelentette a támadás végét.

Az eddigi orosz diplomáciai reakció: Anatolij Antonov Oroszország washingtoni nagykövete kijelentette: AZ AGRESSZIÓ NEM LESZ KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜLI.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Hamarosan megérkezik a Földközi – tengerre az USS „Porter” rakétahordozó hajó, jól megpakolva „Tomahawk” rakétákkal. Mint a dúmai „vegyitámadást” megtorló amerikai csapásmérő csoportosulás egyik részvevője.

Már valahol Szíria partjai közelében nyüzsög egy amerikai stratégiai nukleáris tengeralattjáró, a „Georgia” (USS Georgia, SSBN-729 / SSGN-729) is. Egy másik atomtengeralattjáró, a „John Warner” (USS John Warner, SSN-785) is közelít.

Az NBC News hírcsatorna tele van a Pentagon panaszaival. Reptetnék a drónjaikat Szíria fölé, de semmi haszna. „Nincs signal. A’ zoroszok blokkolni tudják a GPS rendszereket. Olyan összetett eljárást alkalmaznak, hogy a drónjainkkal képtelenek vagyunk kommunikálni.”

Andrej Babickij orosz katonai szakújságíró szerint az 1962-es karibi válság óta nem volt ennyire közel a világ egy amerikai – orosz/szovjet közvetlen katonai összecsapáshoz, mint most. Szíria miatt.

„Azt a szégyenteljes és gyalázkodó hangnemet amit az USA vezetői és képviselői megengedtek maguknak, ahogy fenyegetik Oroszországot, még a hidegháború legvészterhesebb idején sem engedtek meg maguknak. Ami most történik, nyilvánvalóan jelzi: Tpump elnök nem ura saját akaratának. Bejelenti az amerikai csapatok kivonását Szíriából, erre bekövetkezik a dúmai mese a vegyifegyver bevetésről. Most aztán ismét harciaskodik, pedig az övéi között kéne rendet tennie!” – véli Babickij.

Trump bohóc a világ eseményeinek fokozott szemmel tartására hivatkozva le is mondta útját az AÁSZ (Amerikai Államok Szervezete) nyolcadi csúcstalálkozójára, ami Limában kerül megrendezésre. De lemondta Bogotába tervezett utazását is. Oda Mike Pence alelnököt küldi maga helyett – tájékoztatta a nagyérdeműt Sarah Sanders, a Fehér Ház szóvivője.

Izrael oroszországi nagykövetét, Harry Cohent ma Moszkvában bekérették az orosz KüM-be. Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes tájékoztatója szerint azért, hogy átbeszéljék a szíriai dolgokat.

Annak pedig momentán semmi jelentősége, hogy mi történik Szíria csataterein. A felek nem éppen puszilkodnak.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

A világ legbékeszeretőbb országának – az USA – hadügyminisztériuma harcias retorikájára ma Szergej Lavrov az orosz diplomácia vezetője reagált.

„Az USA vezető köreinef Szíriát katonai csapással fenyegető kijelentései nem hatnak újdonságképpen. Közlöm viszont, hogy Oroszországnak törvényi kötelezettségei vannak Szíriával szemben, amelyeket minden körülmények között betartunk.”

Érdekes megjegyzést is tett Lavrov Afrinnal kapcsolatban. „A török elnök soha nem mondta, hogy Afrin kantont el akarja foglalni. Éppen ezért Moszkva reméli, hogy Törökország – miután céljait elérte – Damaszkusz fennhatósága alá fogja visszahelyezni a területet.”

Az orosz külügyminiszter szerint egyébként fecseghet Trump bármit, az USA még hosszú ideig szándékozik Szíriában tanyázni. „Senki nem hívta őket oda, ők saját maguk hívták meg magukat. Ők ott maradni akarnak, és nem kivonulni.”

A légibázis elleni rakétatámadást a helyzet eldurvulásaként értékelte Szergej Lavrov.

Az orosz HM ma délelőtti nyilatkozatában közölte, hogy a homszi T-4 légibázis elleni légitámadást Libanoni légtérből hajtotta végre az izraeli légierő kettő darab F-15 típusú repülőgép. Az általuk kilőtt nyolc rakétábók ötöt a szír légvédelem megsemmisített, három a bázis nyugati területére csapódott be. A közlemény szerint a bázison tartózkodó orosz tanácsadók sértetlenek.

Szíria: a Homs-i T-4-es légiforgalmi rakéta elleni támadások eredményeképpen halottak és sebesültek

Az NBC amerikai hírcsatorna kormányzati forrásaira hivatkozva arról sámolt be, hogy az attak előtt Izrael tájékoztatta a Nagy Testvért.

Izrael eddig egyébként se meg nem erősítette, se nem cáfolta szerepét a rakétázásban.
Franciaország ma reggel sietőjen jelentette ki, hogy semmi köze a rakétatámadáshoz.

Szír katonai források arról számoltak be, hogy az izraeli rakétatámadás „árnyékában” a rémkalifátus eddig békén hagyott bandái a térségben támadást kiséreltek meg. A kormányerők viszont a kisérletet visszaverték.

Az agydaganattal, demenciával köszködő, és heveny russzofóbiában szenvedő McCain szenátorhiéna vérszomjas kirohanásban követelt Trump bohóctól haladéktalan légitámadásokat Szíria ellen. Hiszen „Dúmában gyerekek és civilek haltak meg az állatias Aszad rezsim vegyifegyver-támadásakövetkeztében” – hörögte.

A „Vörös Félhold” segélyszervezet viszont közölte: semmi nyoma – jele a városban vegyitámadásnak.

Vlagyimir Putyin orosz államfő és Kardigan szultán ma délelőtt telefonon megbeszélték a múlt héten Ankarában megállapodottak végrehajtását. Erről a Kreml sajtószolgálata tájékoztatott.

Hama tartomány északi részén a szír kormányhadsereg offenzívát indított az Al-Gab síkságon az an-Nuszra banda ellen. Hama délkeleti részén pedig négy városból üdözték ki a martalócokat.

Harcok robbantak ki As-Suhna és Deir ez-Zor között a Hama felé vezető autóúton a sivatagi kalifátusisták és a hadsereg között. A katlanlakókat végülis visszaüldözte a hadsereg a sivatagba.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

A Szkripal-ügy már – már a bohózat kategóriába süllyed. Olyannyira, hogy komoly brit sajtótermékek már a May Rézi – Boris Johnson duó májusi „foglalkozás váltásáról” kezdenek cikkezgetni.

Már a Szkripal – familia tengerimalacai és macskája is képbe került. Előbbiek megdöglöttek kiszáradásban, utóbbi az éhenveszés állapotába került. Mivelhogy a rendőrök bezárták az ajtót-ablakokat, és senki-semmi nem tudott segíteni a szerencsétleneken.

A The Times újság közben kiszimatolta, hogy nem is Moszkva egyik külvárosi pincéjében, hanem a Szaratov – régió Sihanyi városának egyik garázsában kutyulták ki a „Novicsokot”. De a’ zoroszok!

A legfrissebb hírek szerint egyébként Szkripal állapotában örvendetes és gyors javulás állt be. Az orvosok arról számoltak be, hogy a Szkripal jól reagál a kezelésre és állapota „gyorsan javul”, már nincs „kritikus állapotban”.

Az ankarai „garanciacsúcs” első kézzelfogható eredményének tartják elemzők, hogy a kurdoknak ki kell vonulniuk Tal-Rifat városából. (Aleppotól északra) Minden jel szerint a hármak (Oroszország-Irán-Törökország) megállapodtak: Törökországra bízzák Szíria északi határvidékének sorsát.

Kardigan tegnap már meg is csaholta a gallokat Manbidzs miatt. Mondván, hogy azt is török ellenőrzés alá kívánja vonni. Hiába is mentek oda az idegenlégiósok. Meg amerikaiakat sem akar látni a környéken. Kardigan szerint fölösleges ott nekik építkezni.

Jens Stoltenberg a NATO-latorszövetség vezérszekretárja a dallasi egytemen elmondott beszédében bejelentette: az USA főnökölte koalíció addig fog ténykedni Szíriában, amíg ők annak szükségét látják.

Szíria állandó ENSZ képviselője Bashar Dzsafaari közben amiatt panaszkodott, hogy még mindig nem kaptak semmiféle tájékoztatást Trump bohóctól, hogy mikor is kezdi Szíriából kivonni katonáit. A török hadsereg jelenléte sem tölti el örömmel Damaszkuszt. Ankara terveit pedig kimondottan nehezményezte.

Bármily furcsa is, a harci cselekmények csak Deir ez-Zor tartomány Eufrátesz-parti területein vannak. A rémkalifátus feszeleg.

Kelet-Ghoutában csend van. A lakosság kezd visszatérni.

Szíria: A CAA sürgette Duma lakóit, hogy visszatérjenek a békés életbe

A jordán kormány megkérte a szír hadvezetést, hogy egyelőre ne indítsák meg Daraa tartományban a tervezett offenzívát a latorerők ellen. Szeretnék meggyőzni tákoltjaikat, hogy állapodjanak meg Damaszkusszal: hadd maradhassanak ott.

A kérés meghallgattatott. Tárgyalások lesznek.

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt az alábbi linkek bármelyikére kattintva megnézheti. Össze is hasonlíthat – és az a legpraktikusabb!

PÁRTLISTÁN MINDENI SZAVAZZON A SZÍVE SZERINT!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com