A Phaistos-i korong és a rovás kapcsolata 2.

A Nebraska-Lincoln egyetemen tanító Révész Pétert kérdeztük a rovás területén végzett kutatások előzményeiről.

– Mióta foglalkozol írásokkal és azok megfejtésével?

Amikor húsz évesen a Brown egyetemre kerültem mint egy computer science doktorandusz diák, akkor egy kiváló görög professzorral, Paris Kanellakis-szal, kezdtem el dolgozni. Õ rendkívül nagy tudású, reneszánsz müveltségü ember volt és az íróasztalán tartott egy másolatot a phaistosi korongról is, meg aztán egy csomó minden más görög tárgyat és könyvet is, például egy Démokritusz mellszobrot. Szeretett sokat mesélni, én meg szívesen hallgattam, így aztán hat év után a computer science PhD mellett akár egy ógörög történelmi/irodalmi diplomát is kaphattam volna. Amikor 2008-ban Fulbright professzorként az athéni egyetemre (National and Kapodistrian University of Athens) látogathattam és újra kezembe került a krétai régészeti múzeumban egy másolata a phaistosi korongnak, akkor egy hirtelen elhatározással megvettem azt. Utána évekig zavart, hogy egy megfejtetlen írás állt az asztalomon. Néhai professzorommal ellentétben nem szeretem az asztalomon fölhalmozni a még “elintézetlen” dolgokat.

– A tanulmányod emlékeztet Borbola János hieroglifa olvasataira, mi a véleményed erről?

Borbola Jánosnak ismerem “A Nílus-parti hieroglifák magyar nyelvü olvasata” címü írását (Kisenciklopédia 7., Magyarságtudományi Füzetek, 2010) és YouTube videon is hallottam egy elõadását. Elsõ hallásra egy-két fordítása érdekesnek tünt, de nem találtam meggyõzõnek. Sajnos a munkája ellentétben áll az egyiptologia már általánosan elfogadott eredményeivel, ezért szinte lehetetlen, hogy nézeteit külföldön elfogadják. Belföldön meg a Magyar Tudományos Akadémia tagjai nem tudják elfogadni azt, ahogy a finnugor elméletet bírálja. Az én tanulmányom az utóbbi két dolog tekintetében nagyon eltér Borbola Jánosétól. Egyrészt a minológiában nincs általánosan elfogadott álláspont. A legtöbb minológus az írásokat megfejtetlennek tartotta a munkám elött. Másodszor, a finnugor elméletet nem hogy nem tagadom, hanem arra építek a munkámban.

– A phaistosi korongot illetően a magyar olvasatra nem válalkoztam volna…

Én a minoszi nyelvet a finnugor nyelvcsaládba tartozónak tartom. Szerintem a minoszi nyelv a magyarnak egy közeli rokona, de nem magyar. A fordításaim során egy-két helyen ahol a hangértékek bizonytalanok voltak, a magyar hangértékeket el õnyben részesítettem, de azért azok még továbbra is bizonytalanok. Ha esetleg sikerül pontosabb rekonstrukció, akkor a minoszi nyelv valószínüleg kicsit idegenebbnek fog hangzani. Ezért javaslom, hogy ne magyar, hanem a magyarral rokon olvasatról beszéljünk.

– Hogyan jött a phaistosi korong magyarral rokon fordításának az ötlete?

A phaistosi korong egy magyarral rokon olvasatát én is sokáig teljesen lehetetlennek gondoltam. A magyar rovásírás eredetének a tanulmányozása közben jöttem arra rá, hogy a magyar rovásírás kapcsolatban áll a phaistosi korong írásjeleivel, amik a krétai hieroglif írásjeleknek csupán egy szépen kidolgozott, külön jelekként nyomtatható változata. Ezt a munkámat már 2016-ban közöltem egy folyóíratban ( P. Z. Revesz, Bioinformatics evolutionary tree algorithms reveal the history of the Cretan Script Family, International Journal of Applied Mathematics and Informatics, 10, 67-76, 2016.) Csak miután a magyar rovásírás és a krétai hieroglif írás kapcsolata tisztázódott, az után kiséreltem meg egy magyarral rokon fordítást. Meglepett, hogy ez sikerült úgy, hogy a szavak majdnem mind finnugor eredetüek és a nyelvtan is hasonló a magyar nyelvtanhoz.

– Mit mond a fordítás?

A fordítás szerint a phaistosi korong két ima a napistenhez. Az egyik oldalán, amit a szakirodalom az A oldalnak mond, egy téli napfordulós ima található. Ez a napot hivatott új erõre kelteni. A másik oldalon, amit a B oldalnak neveznek, egy reggeli új napot dícsérõ ima található. Korábban már többen is mondták, hogy a phaistosi korong valószínüleg egy imát tarlalmaz, de hihetõ fordítás hiányában ez csak találgatás volt.

– Más krétai hieroglif írást is sikerült lefordítanod?

Igen, történetesen két másikat, amik szintén a hosszabb krétai hieroglif írások közé tartoznak. Az egyik írás egy baltára írt szöveg. Ezt a baltát amit az Arkalochori nevü falu mellett találtak egy barlangban, a régészek valamilyen istennek adott adományként tartották számon. A fordításom szövege “Tammuznak ezt a baltát adtuk.” Ebben a fordításban talán az a meglepõ, hogy Tammuz egy közelkeleti istennév. De istennevek és azokkal kapcsolatos vallások elterjedhettek. John Campbell mitológus szerint Tammuz lehetett a görög Demeter istennõnek az eredeti neve.
Emellett még sikerült lefordítani egy oltárkõre írt szöveget is. Az oltárkövet Malia város közelében találták. Az egyik érdekessége egy kis medence a tetején, amiben a régészek szerint valamilyen folyadékot tettek. Ebben az esetben is illik a fordítás a régészeti lelethez. A fordításom azt mondja, hogy “Szemjednek hadd lám istent.” A jelenlegi elképzelésem szerint valami ital lehetett az oltárkõn, amibõl ittak a minosziak. Esetleg lehetett az italban valami hallucinációt okozó anyag, ami misztikusnak tünõ élményt adott.
Ez a három fordítás most nem régen jelent meg egy folyóíratban: (P. Z. Revesz, A translation of the Arkalochori Axe and the Malia Altar Stone, WSEAS Transactions on Information Science and Applications, 14, 124-133, 2017.)

– Milyen kritikát kaptál a tanulmányra eddig? Két csoport véleményére vagyok kíváncsi: nyugati kutatók és a Magyar Tudományos Akadémia részéről?

Tavaly tavasszal sikerült Magyarországra is ellátogatnom Fulbright ösztöndíjasként a Budapeti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel szoros kapcsolatban álló Aquincum Institute of Technology meghívására vendegprofesszorkent. Akkor kb. nyolc elõadást tartottam kölönbözõ egyetemeken, ahol a rovásírás kapcsolatairól beszélhettem, beleértve a krétai hieroglif írással való kapcsolatáról. Akkor még csak futólag említettem, hogy a fordításokkal is foglalkozom, és az elöbb említett cikkem csak késobb is jelent meg. Újra Magyarországra fogok látogatni a nyáron és újabb elõadásokat adok majd a fordításokról is. Az írás fejlõdésével kapcsolatos munkám sok professzornak és egyetemi hallgatónak tetszett. Remélem, hogy a fordításaimat is hasonlóan jól fogadják. Az USA-ban is vannak akiknek nagyon tetszik a munkám, és szeretnék látni a folytatását.

(Rovás Infó)

———————
Fergeteg megj.
———————

Kedves Olvasóinkkal együtt most a fantázia világában merülünk el néhány pillanatra, de nem minden célzás nélkül. Játsszunk el a gondolattal, hogy a minószi civilizáció bronzkori képviselői tényleg valamilyen finnugor ősnyelven beszéltek! Ezek az emberek még nem “halszagú” finnugorok voltak az Urál környékéről, hanem a neolitikus forradalom idején Nyugat-Anatóliából Euröpába érkezett földművelők és állattenyésztők leszármazottai, akiknek genomja háromnegyed részben még az ő örökségüket hordozta.
A kutatók egy időben sokáig vitatkoztak azon, hogy vajon az általuk hozott ismeretek terjedtek-e szét a kontinensen, vagy pedig maguk a hordozók szaporodtak el. Az archeogenetikai vizsgálatok végül az utóbbit erősítették meg, legalábbis egy hosszú időszakban: mintegy kétezer éven keresztül léteztek egymás mellett Európa vadászö-gyűjtögető közösségei és a földművelők. Ezalatt, bár voltak kapcsolatok a két populáció között, mindegyik élte a maga életét.

A behozott tudásnak azonban a szaporodási siker (földművelők létszámának ugrásszerű emelkedése) mellett presztízse is lehetett. Ha tehát Révész Péternek igaza van, és a minósziak tényleg finnugor nyelvcsaládba tartozó nyelvet használtak, akkor azt akár a neolitikumban érkezett őseiktől is megörökölhették, és a nyelv változatai a magas presztízsnek köszönhetően egy időben (az indoeurópai nyelvek hódításáig) egész Európában sikeresen terjedhettek az Urálig is.
Van nekünk egy Pusztay Jánosunk, aki a finnugor összehasonlító nyelvészet egy merész, és egyelőre szakmájának még erősen kritizált képviselőjeként nem kevesebbet állít, mint hogy a mai uráli nyelvcsalád három tömbből tevődik össze, ebből kettő az ukrajnai menedékből a legutóbbi jégkorszak után a mai Baltikum tájékára (nyugati tömb), illetve a Volga-Káma vidékére (középső tömb) vándorolt népességé, a harmadik pedig az Urál-hegységtől keletre található (a korábbi paleoszibériai tömb). Utóbbihoz tartozik az ugor, a szamojéd nyelvek és a mordvin, ami később az Urál túloldalára került. E tömb eredetileg más nyelvet beszélhetett, paleoszibériai nyelvek közé tartozót, de később átalakult, elfinnugorosodott. A kialakult kontaktusok kevésbé érintették az eredeti nyelv szerkezetét, mint a szökészletet. A paleoszibériai nyelvekkel való kapcsolat akkor szakadt meg végleg, amikor a jenyiszeji népek elődei behatoltak a Jenyiszej folyó medencéjébe, megszakítva a paleoszibériai nyelveket beszélők láncolatát.
Még mindig az izgalmas fantázia nem minden alap nélküli világában mozgunk, amikor arra vagyunk kíváncsiak, vajon érkezhettek-e ezek a paleoszibériai nyelven beszélő ugorok Tuva környékéről, arról a helyről, ahol Fóthi Erzsébet vizsgálatai a honfoglaló mintákéra nagyon hasonlító jellemzőkkel bíró koponyákat találtak? Arról a helyről, melynek népessége kapcsolatban állt a jóval későbbi, és náluk keletebbi hsziungnukkal, termékenyítőleg hatott rá az afanaszjevói és az andronovói kultúra (nemcsak ismeretekben, de genetikai tekintetben is, anélkül, hogy a nyelvet és a kultúrát teljesen megváltoztatta volna), és úgy “úszta” meg az eltörökösödést vagy az elirániasodást, hogy valamikor az andronovói hatások után Közép-Ázsia és Nyugat-Szibéria határvidékére került? Minden bizonnyal igen, ez elképzelhető.
Kedves Olvasóinknak felvázoltunk egy koncepciót, mely továbbgondolásra érdemes. Játsszanak el vele még egy kicsit!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!