Ki és miért rendelte el, hogy Póka Lacit hazáig kísérjék a rendőrök?
Tisztelt BRFK!
Ez még nem panasz, csupán kérdések.
Kérdések, mint egy újabb érthetetlen rendőri intézkedés áldozata, és kérdések, mint egy állampolgár, aki nem szereti, hogy a közpénzt herdálják.
Történt, hogy 2018. január 8. napján mikor kijöttünk a III. kerületi Miklós utcai bíróság épületéből az autóink közelében két rendőrutó állt.
Mikor elindultunk a harci Opellel, akkor beállt mögénk az egyik. Ezt követően, amikor úgy látták, hogy Póka Laci nem a harci Opellel fog menni, hanem egy másik autóval, akkor a két rendőrautó helyet cserélt.
Mikor elindultunk, az egyik szorosan ránk tapadva követett. Hamar világossá vált, hogy nem véletlen, jönnek mögöttünk.
Az Árpád hídon majdnem balesetet okoztak, csak úgy, mint a rakparton a majomház közelében lévő gyalogátkelőhelynél.
Kérdéseim:
– Mi volt az oka annak, hogy két rendőrautó legalább négy rendőrrel egész délelőtt ránk várt a bíróság előtt?
– Nem lett volna-e a társadalom számára hasznosabb feladatuk ezeknek a rendőröknek, és rendőrségi gépjárműveknek? Mondjuk a „szolgálunk és védünk” tárgykörben.
– Mi volt a céljuk azzal, hogy Póka Lacit végig üldözték a városon?
– Elérték-e a céljukat?
– Tervezik-e, hogy legközelebb is így fognak eljárni?
– Meddig nyalják még a bankárok, és idomított majmaik – a politikusok seggét?
Panaszomat majd a válaszoktól függően teszem meg.
Tököl, 2018. január 12.
Tisztelettel: Póka László
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Szilveszteri focizás Felcsúton. – Méltó évzárása lesz a Sárgapólósoknak.
Óriási, amit tettünk 2017-ben.
Mi meg valósítottuk rogán jóslatát: Valóban a Lázadás éve volt 2017.
Az évet az ötödik focizásunkkal zárjuk a führer játékszerén. Mert úgy gondoljuk, ha orbántól el tudtuk venni a focipályáját, akkor a hatalmát i el tudjuk venni.
Csak bátorság, és cselekvés kell hozzá.
A dumák, ígérgetések, politikai szarkavarás ideje lejárt.
Akinek van kedve kipróbálni, milyen egy 2,7 Milliárd közpénzből épült, és további sok milliárdból – szintén közpénzből – fenntartott focipályán rúgni a bőrt szilveszter napján, az legyen ott 2017. december 31. napján 12 óra előtt a felcsúti akadémiánál. Még lehet, hogy teát is kapunk az új konyhából.
Keresd a Sárgapólósokat!
Mi már tudjuk, hogy hogyan lehet 2018. a Sevizás győzelem éve.
Hajrá!
Tisztelettel: Póka László
Nem adom a házamat mozgalom
0630-931-9802
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Mi döntöttünk: Nem lakoltatnak, hanem lakolnak. – TE meddig vársz még?
Az idén már hagyományosnak tekinthető, hogy Karácsonykor is tüntetés van politikusok, bankvezérek házai előtt, vagy bankok kirakatain.
Viszont van fejlődés. Az idén eddig csak egyszer találkoztunk rendőrökkel a házaknál, vagy környékén. 24-én bóna képviselő házától nem messze ált egy rendőrautó. Ez akár véletlen is lehetett.
Ha valakinek van ellenkező infója esetleg képekkel az idei rendőri jelenlétről, az feltétlen küldje el.
Ugye tudjuk, hogy egy évvel ezelőtt sok helyszínen egész karácsonykor álltakm, vagy az autóban ültek a rend bártor őrei.
Feltettük a Youtube-ra is a vágatlan anyagot, és több összefoglaló is készült belőle:
Itt az első akciónál kicsit még duzzogtak, lökdösődtek, közleményt adtak ki, hogy mi mennyire erőszakosak vagyunk.
(A focizásokról több bejegyzés lentebb olvasható.)
Úgy gondoljuk, hogy ha orbántól el lehet venni a focipályáját, akkor el lehet venni a hatalmát is.
Jó ehhez kellenek áldozatkész, bátor, cselekvő emberek is. Nem olyanok, mint amit mostanában ellenzéknek neveznek.
Ezt követően még háromszor visszatértünk. A második még szintén tartogatott egy kis izgalmat, maikor megláttuk a „Magánterület!” táblákat. De a Sárgapólósok ezt az akadályt is könnyedén vették.
Nagyságrendileg 800 eseményük volt a SeVizás ellenállás miatt 2017-ben.
Az összefogni vágyóknak és az összefogást követelőknek üzenjük, hogy közel 800 alkalom lett volna csak 2017-ben, hogy együtt tegyünk a győzelemért.
A kimutatás azokat az eseményeket tartalmazza, ahol Anita vagy Laci részt vettek.
Ez 553 esemény december 16-áig. Volt ezen kívül legalább 300 olyan alkalom, ahol mi nem vettünk részt, hanem valamelyik másik Sárgapólós cselekedett. Ebben kétségkívül kiemelkedő szerepet játszott Veres István, aki az országot fáradhatatlanul járva mutat példát minden károsultnak.
Az események részletesen, ahol Anita vagy Laci (legtöbb helyen együtt) biztosan részt vett.
Az is hozzá tartozik, hogy ezek legtöbbjénél több sárgapólós is aktívan odapörkölt a hatalomnak.
Patkány GO forduló (több bankár és politikus házánál): 4
kövér házmester: 92
bóna képviselő: 53
piCsányi: 30
fidesz iroda: 14
rezsisziárd: 11
trócsányi: 8
sumákpali (cib vezér): 4
orbán Cinege út: 4
orbán Felcsút: 4
mészáros gázmester: 2
utasi (merkantil vezér): 1
áder Szent György téri véleménynyilvánítás: 4
végrehajtó iroda: 5
közjegyző: 1
Felcsút focizás: 4
Jogász-bankár bál: 1
Óriásplakát átalakítás: 9
Ezer banki plakát akció: 4
Politikusokkal előre egyeztetett találkozó: 4
Sajtótájékoztatón váratlan megjelenés: 1
Hirdetett politikai fórumon való részvétel: 1
Kúria véleménynyilvánítás: 17
Bírósági véleménynyilvánítás: 8
Kormányzati rendezvényen véleménynyilvánítás: 1
Reformáció 500 rendezvényen részvétel: 1
Képviselői irodaház előtti véleménynyilvánítás: 1
Önkormányzat előtti véleménynyilvánítás: 2
banki véleménynyilvánítás (kint bent): 125
követelés kezelő véleménynyilvánítás: 1
Bírósági tárgyalás: 57
Kihallgatás: 19
Előállítás, őrizetbe vétel: 4
Házkutatás: 2
Fogda, rendőrség előtti véleménynyilvánítás: 4
Bejelentett tüntetés: 4
Mozgalmi találkozó: 49
Buli: 1
Lehet utánunk csinálni. És csak az bíráljon, aki legalább ennyit tett a szabadulásért.
– Mert a számok nem hazudnak.
– Az is látszik, hogy a hatalmat nem a dumák, hanem a cselekvés tudja csak tettekre sarkallni.
A kifogást keresőknek jelezzük, hogy a legtöbb akció nem volt több 20 percnél. Volt, ami ennél is kevesebb. Néhány percet mindenki tudna akár naponta szánni a szabadulásra.
De a kifosztóknak egy örökkévalóság, hogy bármikor, bárhol megjelenhetünk, és szembesíthetjük őket az aljasságaikkal.
Ne kifogást keressetek, hanem alkalmat arra, hogy cselekedjetek!
Hajrá!
Tisztelettel: Póka László
Nem adom a házamat mozgalom
0630-931-9802
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
…de nem lehet velük ba…ni, és különösen nem lehet átb…ni, és hülyének nézni őket.
Összefoglaló a Lázadás Patkány GO-ról, és előzményeiről. – Te benne leszel a következményeiben?
Történt, hogy magas szintű fideszes körökből érkezett egy megkeresés. Azt szerették volna, hogy ne menjünk a házaikhoz tüntetni, de menjünk a baloldali politikusok, és bankárok házaihoz.
Tehát nem az a bajuk, hogy házak előtt tüntetünk, csak az, hogy ezt kormánypárti politikusok házainál tesszük.
Azt ígérték, ha ebben partnerek vagyunk, akkor hajlandók átgondolni a kormány SeVizás álláspontját.
Megoldási javaslatot kértek, és egy viszont ajánlatot, hogy mit kérünk cserébe.
A közvetítőn keresztül zajló egyezkedésben meghívásos alapon három szervezet vett részt: Bankcsapda, Radikális Bankellenes Csoport, és a Sárgapólósok. (Nem adom a házamat mozgalom)
Utóbbi ellenállókról tudok nyilatkozni, hogy miért hívtak meg minket a megbeszélésekre. – Mert mi megyünk a házaikhoz.
Többek kétkedve hitték, hogy a fidesznek valódi szándéka lenne a SeVizás ügy rendezésére. Ettől függetlenül úgy döntöttünk, hogy belemegyünk a játékba.
Egy hét alatt megcsináltunk egy remek tüntetést, és elkészítettük az alábbi megoldási javaslatot:
Az első megbeszélés 2017. november 17 napján volt.
Ekkor vállaltuk, hogy november 30-áig a házaknál történő tüntetések tekintetében tűzszünetet tartunk. Cserébe azt kértük, hogy szintén november 30-áig állítsák le a végrehajtásokat.
A tűzszünet meg volt, a végrehajtások nem álltak le.
A kormány tárgyalói kis időt kértek még. Adtunk nekik december 15-éig. Elhalasztottuk a november 30-ra tervezett bóna-kövér-rezsiszilárd akciónkat, és a december 13-ra tervezett felcsúti focizást is.
December 13-án kaptuk a telefont, hogy az idén már biztosan nem állítják le a végrehajtásokat.
Ebből az következik, hogy – míg a politikusok, és a bankárok bőven terített ünnepi asztal mellett, vagy külföldi üdülőhelyeken karácsonyozhat – többszázezer ember továbbra is retteghet a végrehajtótól. Továbbra is vonják a fizetéseket, nyugdíjakat, folynak az árverések, a károsultak ingatlanjainak eladása.
Több Sárgapólósnak ugyan az jutott eszébe. Az önként vállalt tűzszünetet követő napon a rendkívüli parlamenti ülés összehívását követelve elindultak véleményt nyilvánítani.
A legtöbben 9 óra körül az első számú uzsorás házánál voltak, és Budapesten több bankvezér, és politikus házánál véleményt nyilvánítottak.
Volt, aki Csepelen, rezsiszilárd házánál kezdett, és volt olyan is, akik (mert továbbra is ki van tiltva Budapestről) Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Dunavarsány, városokban tiltakozott.
Mert velünk nem lehet baszakodni.
Mi átlátunk azon, hogy a fidesz a végrehajtások leállítását csak a választás előtti utolsó pillanatban akarja leállítani. Teszi ezt azért, hogy erre a hatalmas kegyre minél jobban emlékezzenek, az emberek, és minél többen hálából rájuk szavazzanak.
Gyakorlatilag a fidesz így vásárol SeVizás szavazatokat.
Itt az idő, hogy Te se hagyd magad hülyíteni!
Ne várj senkire! Sem politikusokra, sem önjelölt megmondókra.
Kezdj el magad véleményt nyilvánítani!
Leginkább ott, ahol biztosan meghallják: A házaiknál, a hivatalikban, a bíróságokon, a bankok kirakatain, a bankokban bent…
Láthatjátok: a politikusok nem akarnak megoldást. Csak eszköznek használják a társadalmi problémákat.
Ne kockáztassunk! Szavazzunk NEM-mel! – A fideszre!
Hajrá!
Tisztelettel: Póka László
Nem adom a házamat mozgalom
0630-931-9802
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Mit gondol erről Kancz Csaba kormánymegbízott? Mit gondol erről a horda?
Rövid összefoglaló a Sárgapólósok szerdájáról, és az elmúlt pár hét háttértörténéseiről. (Érdemes a teljes bejegyzést végigolvasni)
december 13. napján a Sárgapólósok Tatabányán, és Esztergomban jártak. Tatabányán találkoztak kancz csabával, Komárom – Esztergom megye kormánymegbízottjával. Erről az alábbi videó tanúskodik a 12:30 perctől:https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/2175924402433493/Előtte a cumikredit bankban lévő akciónk látható.
Kampány sajtótájékoztatót tartottak arról, hogy mennyire megvédik a fogyasztókat a gonosz, és ellenséges karácsonyi fényfűzérektől.
Megkérdeztük, hogy a SeVizás fogyasztókat, a banki károsultakat miért nem védik ilyen hatalmas lendülettel.
Korábban erre a napra egy felcsúti focizás volt tervezve. Elhalasztottuk (okok lentebb), de jövő héten bepótoljuk.
Történt, hogy november 17 – én magas szintű fideszes körökből kaptunk üzenetet, hogy hajlandóak lennének tárgyalni a SeVizás megoldásról, de lenne nekik is egy apró kérésük a véleménynyilvánítások tekintetében.
Azt kérték, hogy ne menjünk a házaikhoz tüntetni. Na, nem azért mert ez nem illik, vagy jogszabályba ütközne. Csupán azért, mert nekik ez kellemetlen. Mi sem bizonyítja jobban az előzőeket, mint az, hogy volt még egy apró kérésük: – miközben nem megyünk az ő házaikhoz, menjünk a bankárok és baloldali politikusok házaihoz.
Az ajánlatuk az volt, hogy komolyan fontolóra veszik a SeVizás ügy megoldását a javaslataink alapján, és belátható időn belül leállítják a végrehajtásokat.
A mások házánál történő tüntetésre buzdításnak voltak előzményei. 2015. május 8-án lézerjani javasolta egy interjúban a SeVizásoknak, hogy nem a kormánynál hanem a bankárok házainál tüntessenek. Cikk itt érhető el: https://mno.hu/belfold/lazar-megerti-a-hiteleseket-1285311
Ettől függetlenül nem lézerjani áll eljárás alatt felbújtóként, ha nem a SeVizás ellenállók.
Az ügyben mindvégig egy ismert (nem fideszes) politikus közvetített, amit köszönünk, és a továbbiakban is számítunk rá. Kiléte felfedésében megvárom, hogy Ő maga döntsön erről.
Az ügy még korábbi előzménye, hogy 2017. szeptember 27-én Tessely Zoltán fideszes képviselő bicskei irodájában folytattunk megbeszélést ez ügyben az egyik felcsúti focizásunk előtt.
Ezzel egyidőben vállaltuk, hogy november 30-áig, nem megyünk fideszes politikusok házához (tűzszünet a tárgyalások idejére), valamint összeraktunk egy megoldási javaslatcsomagot. (Ezt is hamarosan közzétesszük)
A csomag legfontosabb, és sürgős része az volt, hogy a végrehajtásokat azonnal le kell állítani.
További elemek a SeVizakölcsönök eltörlése, felvételkori árfolyamon történő forintosítás kamatok nélkül, végrehajtói és közjegyzői tevékenységek felülvizsgálata, és természetesen a kártalanítás, kárpótlás. Utóbbi mind a SeViza károsultak, mind az ez miatt felszólalók – és ez miatt eljárásokat, börtönöket büntetéseket elszenvedők – részére legyen biztosítva.
A javaslatainkat, és különösen a tűzszünetet pozitívan fogadták. Ezzel együtt időt kértek a végrehajtások leállításának előkészítésére.
A Sárgapólósok elhalasztották a november 30-ra tervben volt bóna, kövér, rezsiszilárd akciót, és a bankokat, bankárokat vették célba. Újabb, egyben utolsó határidő december 15-e volt. Jelszavunk: Ne tessenek minket hülyének nézni!
Úgy tudtuk, hogy december első hetében a fidesz elnökség megvitatja a végrehajtások leállításának lehetőségét. Ez jó lehetőség lett volna arra, hogy az utolsó ülésnapokon az országgyűlés elé tárják. Melyik politikus nem szavazta volna meg, hogy a végrehajtások leálljanak? – Esetleg azok, akiknek az átlagnál is mélyebben van benne a nyelve a bankárok seggében.
December 13-án kaptuk a telefont, hogy az idén már biztosan nem fognak leállni a végrehajtások.
Tehát amíg a politikusok, bankárok bőven terített ünnepi asztal mellett ülnek, valahol síelnek, vagy hasukat süttetik a déli féltekén, addig a SeVizakárosultak tovább retteghetnek a végrehajtások árnya alatt.
Tovább folynak a jövedelemtiltások, a nyugdíjak letiltása, a becsérték megállapítások, az árverezések, és a tulajdonjog átjegyzések is.
Pont ekkor – amikor jött a telefon – jártunk Felcsút magasságában az 1-es úton. De mivel nem voltunk foci szerelésben, és orbán házára való plakátok sem voltak nálunk, a módosított – tűzszünet idejére bevezetett – terv szerinti akciókat hajtottuk végre.
Jól tettük, hiszen így is találkoztunk egy kormánymegbízottal, jártunk több bankban, bíróság előtt, és meglátogattunk egy közjegyzőt is. Így már ki nem hagytuk volna az esztergomi fideszirodát sem.
A videók a tegnapi napról lentebbi hivatkozásokon érhetők el.
Úgy gondoljuk, hogy két oka lehet annak, hogy nem álltak le a végrehajtások:
A fidesz egy – a választások szempontjából – jobb alkalmat keres egy ilyen jelentős kegy gyakorlására. A választásokhoz közelebbi időpontban fogja meghozni a döntést, hogy az emberek jobban emlékezzenek a kegyelmes jóságukra. Az nem zavarja őket, hogy addig hány családban nem tudnak fűteni, enni, mert a végrehajtó letiltja az amúgy is kevés jövedelmük akár felét is.
A fideszesek mégis puhapöcsök. Nem mernek a bankárok akaratával szembe menni még annyira sem, hogy egy időre leállítsák a végrehajtásokat.
Te melyikre tippelsz?
Hogyan tovább?
Úgy ahogy eddig. A tűzszünetnek vége! Mi nem bánkódunk, és nem is sajnáljuk az elmúlt egy hónapot. Adtunk egy esélyt arra, hogy sok százezer embernek legyen egy békésebb karácsonya. Lemondtunk az egyik legkedvesebb játékunkról, a fideszes politikusok háza előtti véleménynyilvánításokról.
Kicsit felszívtuk magunkat ez idő alatt. Elintéztünk több elmaradt ügyünket.
És most belecsapunk!
Szombaton (december 16.) azonnal egy Patkány GO forduló lesz. Természetesen minden politikus és bankár is játszik. Lehet, hogy bankok is.
Úgy hallottam, hogy most leginkább autókkal fogják teljesíteni a résztvevők a címeket. Többen 9 óra körül kezdenek az első számú uzsorás házánál. Természetesnek tartom, hogy akik Szigetszentmiklós környékéről mennek, azok 8 óra körül megállnak rezsi szilárd házánál is.
Én (Póka Laci) – mivel még mindig ki vagyok tiltva Budapestről, kicsit másképp fogom teljesíteni a szombati fordulót.
Kedden (december 19.) Felcsúton fogunk focizni. A meccs 12 órakor kezdődik és terveink szerint 30-45 perces lesz. Én ott leszek már 11:30-ra, hogy biztosan beférjek a csapatba.
Aztán jön a karácsony, az újév első napja… Ki tudja, hogy nem lesz-e ragadós Veres István tavalyi, és Kövesi Katalinék 2015-ös meglepetése, amikor politikusok és bankárok házai előtt tüntettek szenteste, vagy amikor az idei évet január elsején hajnalban rogán-varga házánál kezdtem a Lázadás éve túrával.
Még annyi, hogy az ellenzékre se számítsatok. Azok is csak akkor kedvesek, ha nekik kell valami. Lásd a számvevőszéki cirkuszt.
Légy valódi, cselekvő ellenálló! Mondj NEM-et a hatalomnak!
Ha szervezőt, vagy zaklatás miatt felbújtót keresnek, akkor azt a fentiek szerint vezető fideszes politikusok között, vagy lázár jános személyében kutassák.
Hajrá!
Tisztelettel: Póka László
Nem adom a házamat mozgalom
0630-931-9802
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
„Nagyságrenddel több ember lehet érintett a lakáskiürítésekben”
Ebben az évben tovább emelkedett a kilakoltatások száma. Már 3600 esetben raktak utcára embereket, rendőri segédlettel. A tartozásrendezéssel foglalkozó Széchenyi Hitelszövetség szerint ennél nagyságrenddel több ember lehet érintett a lakáskiürítésekben. Becslésük szerint ugyanis a végrehajtás előtt álló devizahitelesek többsége önként, felszólításra elhagyja ingatlanját.
Ebben az évben a végrehajtók már több mint 3600 esetben raktak ki embereket ingatlanjaikból – tudta meg a Magyar Nemzet. Tavaly ez a szám nem haladta meg a 3100-at. A korábbi években pedig mindössze 500-700 lakáskiürítést említenek a statisztikák.
Még mindig nagyon sokan vannak veszélyben a tartozás-rendezési ügyekben eljáró Széchenyi Hitelszövetség szerint. Az elnök úgy látja: a bankok inkább követelés-kezelő cégeknek adják át a jelzáloghitelesek tartozását. Ezek pedig sokszor egy összegben kérik a törlesztést.
„A vicc az egészben az, hogy a Nemzeti Eszközkezelő ebben a helyzetben is több pénzt adna a pénzintézetnek. Ezzel szemben sokkal kevesebb pénzért eladja valamilyen követelés-kezelő cégnek, tehát azt, hogy ennek kinek, hol, és melyik zsebét tömik, az azt gondolom, hogy teljesen nyilvánvaló” – mondta Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke.
Tavasszal az Országgyűlés módosított az árverezés szabályain. Azóta a lakásokat már csak piaci áron árverezhetik. A kilakoltatási moratórium is életbe lépett. Ennek ellenére ugyanúgy utcára tesznek embereket, ha az új tulajdonos igazolja: nincs hol laknia, csak az árverésen megszerzett ingatlanban.
(Forrás: atv)
Bal-Rad komm: „…A vicc az egészben az, hogy a Nemzeti Eszközkezelő ebben a helyzetben is több pénzt adna a pénzintézetnek. Ezzel szemben sokkal kevesebb pénzért eladja valamilyen követelés-kezelő cégnek, tehát azt, hogy ennek kinek, hol, és melyik zsebét tömik, az azt gondolom, hogy teljesen nyilvánvaló…”
– AZ A TELJESEN NYILVÁNVALÓ, HOGY EGY ÁTGONDOLT ÉS ALAPOSAN KITERVELT NÉPIRTÁS ZAJLIK A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA!
Ez ellen EDDIG EGYETLEN politikai maffia sem tett kifogást. Az éppen aktuális „választások” közeledtével VALÓS MEGOLDÁSI JAVASLAT NÉLKÜL mindegyik rendszerműködtető bűnbanda röfög egy kicsit! – de csak éppen annyira, hogy a GAZDA meg ne sértődjön.
Ugyanakkor pedig a hírekből arra lehet következtetni, hogy a magyarok elfeledkeztek a tűzhasználat legelemibb szabályairól is. Annyi sok még nyáron is a lakástűz!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Meghívó dr. Monostory Attila tárgyalására a PKKB-re, Bp. Markó utca 25. III-ik emelet 307-be, dec. 7-re csütörtökre 10 órára ( 10 óra 30-kor kezdődik a rágalmazás ügyében tartott tárgyalás, a vádlott nem más mint dr. Monostory Attila), védjük meg a demokrácia alappillérét, a nemzeti, vagy keresztény, illetve nemzeti keresztény ügyvédek jogi működésének lehetőségét, személyiségi jogait!
Kérek szépen mindenkit, akinek számít az hogy, a nemzeti keresztény értelmiség életben maradjon, akinek számít, hogy ebben az országban a nép érdekeiért kiálló magyarok ne legyenek teljesen tönkretéve, aki emlékszik arra, mi mindent tett dr. Monostory Attila a Baumagosokért, akinek fontos, hogy többek között Szima Judit után ne legyen egy másik magyar ártatlanul meghurcolva, az jöjjön el most csütörtökön a PKKB-ra, Markó utca 25-be 10 órára a III-ik emeletre a 307-es tárgyalóba, (a tárgyalás maga 10 óra 30-kor kezdődik)! A hatalom nagyon rossz dologra készül dr. Monostory Attila ellen, ennek konkrét bizonyítékát ma dec. 4-én kapta készhez dr. Monostory Attila! Ez most már nem vicc, itt emberi életről, ügyvédi becsületről van szó, nincsenek szavak arra, amit a hatalom készít dr. Monostory Attila ellen, amit már gyakorlatilag el is elindított, és amit csak egy hatalmas tömeges kiállás a tárgyaláson dr. Monostory Attila mellett állíthat meg!
Mindennek van egy határa, A Fidesz-Kdnp elért eddig a határig!
Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy vegye komolyan azt, ami történik dr. Monostory Attilával, a vörös vonalat átlépte a Fidesz-Kdnp Kormány!
Mindenkit várunk most csütörtökön, dec. 7-én 10 órakor a PKKB-n, üdvözlettel, és mély aggodalommal dr. Monostory Attiláért , a Hazánkért és a demokráciáért a választások előtt 4 hónappal: dr. Fórizs Eszter.
MAGYAROK! ÁLLJATOK FEL! EZT A RÁKOSI FÉLE MÓDSZERT MOST MÁR NEM TŰRHETJÜK TOVÁBB!
Kérem, hogy mindenki küldje tovább ezt az e-mail-es meghívót ismerőseinek, és a bírósági tárgyalás Facebook esemény oldalára jelentkezzen be ide: https://www.facebook.com/events/133204524029841/, mint érdeklődő vagy jelen lenni akaró, és jelentkezzen a csoportba, ha még nem küldtem volna számára meghívót, és ossza az FB esemény oldalt az ismerősei FB oldalán, a devizahitelesek között, a régi Baumagosok között!
dr. Monostory Attilával pár riport különböző riporterekkel
dr. Fórizs Eszter
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!