Emberölés előkészületével gyanúsították meg a szélsőséges nézeteket valló M. Pétert, aki mindent tagad.
A 63 éves gyanúsított kirendelt védője, Pintér András megerősítette a Magyar Idők információját, azt mondta: a gyanúsítás rablógyilkosság előkészületéről szól. M. Pétert és a 61 éves R. Gyulát eddig lőfegyverrel, lőszerrel visszaéléssel gyanúsították. 2015 novemberében fogták el őket, sorozatlövő fegyvereket, hangtompítókat, éles lőszereket találtak a kocsijukban.
A belügyi vezetők akkori közlése szerint a kormányfő elleni merényletre készülhettek, de az ügyvéd szerint védence ezt tagadja.
A két férfi elfogása után Pintér Sándor belügyminiszter és Tasnádi László akkori rendészeti államtitkár azt mondta: az elfogottak egy kormánytag ellen készültek merényletre. A Magyar Idők szerint az, hogy a miniszterelnök ellen készültek merényletre még nem szerepel a gyanúsítások között, noha a házkutatásnál ezt bizonyító feljegyzések kerültek elő.
A két férfi az egykori rendészeti államtitkár, Tasnádi László szerint a Magyar Nemzeti Hadsereghez (MNH) kapcsolható, de a paramilitáris szervezet elhatárolódott a merénylettől. M. Péter – a nyomozati iratok szerint – felnőttként mindig szélsőséges nézeteket vallott, állítólag a Magyar Nemzeti Arcvonallal és id. Győrkös Istvánnal is szimpatizált.
(24.hu)
Bal-Rad komm: A fölsorolt bizonyítékok mind-mind kiválóak arra, hogy…
-Hogy az udvari hírharsonák havonta riadót fújjanak a lankadó figyelmű hívek számára. VESZÉLYBEN A VEZÍR! Ki tudja még hány, az Ő Vérére szomjúhozó galád alak ólálkodik a vajdaságban. ÉBERSÉG NERTÁRSAK!
„…hogy a miniszterelnök ellen készültek merényletre még nem szerepel a gyanúsítások között…”
-Még nem! Majd ha rájönnek a gyanúsítottak, hogy tényleg Döbrögit akarták leteríteni, majd szerepel ez a tény is a gyanúsításban. Van még idő!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Jelenleg is előzetes letartóztatásban van a két férfi.
Még tart a vizsgálat a két gyanúsított ügyében. Másfél éve azért fogta el őket a Terrorelhárítási Központ (TEK), mert a belügyi vezetők akkori közlése szerint a miniszterelnök elleni merényletre készülhettek. A Magyar Idők szerint egyelőre lőfegyverrel, lőszerrel visszaéléssel gyanúsítják őket, de továbbra is azt akarják bebizonyítani, hogy merényletre készültek.
A terrorelhárítók az állítólagos merénylet tervezett időpontja előtt kimenekítették Orbán Viktort.
2015 novemberében fogták el az akkor 62 éves gödöllői M. Pétert és a 60 éves budapesti R. Gyulát, akik Budapest felé autóztak. Sorozatlövő fegyvereket, hangtompítókat, éleslőszereket találtak náluk. A két férfi állítólag Orbán Viktor ellen tervezett merényletet, de a Magyar Idők szerint ezzel eddig nem tudták őket meggyanúsítani, noha a házkutatásnál ezt bizonyító feljegyzések kerültek elő.
A két férfi az egykori rendészeti államtitkár, Tasnádi László szerint a Magyar Nemzeti Hadsereghez (MNH) kapcsolható, de a paramilitáris szervezet elhatárolódott a merénylettől – írta a Magyar Idők, amely szerint a nyomozás határideje 2017. szeptember 21., de azt valószínűleg meghosszabbítják majd.
(24.hu)
Bal-Rad komm: „…házkutatásnál ezt bizonyító feljegyzések kerültek elő…”
-Az autójukból meg használhatatlan II. világháborús rozsdahalmazok. De mert valamelyikük leírta hogy Döbrögi vérére szomjazik, hát ott fog a két vén nyomorult meghalni az előzetesben. (Persze ezen az alapon a fél alattvalói seregletet be lehetne kaszlizni!)
Majd addig nyaggatják őket, amíg be nem vallják…
-Na jó!-de MIT?
Hát amit kell! Oszt utána jöhet a csillaghullás!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!