Az olasz „Matrix Canale 5” (?) nevű televízióban bemutattak egy dokumentumfilmet, „Ukrana, a rejtett igazság” címe. A Majdan vérengzésről szól.
Honnan, kik, miért, hogyan lőttek?
Maguk a bűnbánó lövészek mesélik el a filmben a történetet! Két grúz és két litván lövész munkálkodott ott, egy ukrán és egy amerikai parancsnoklása alatt.
Ők a külügyminisztérium és az EU – irodaépületének a tetejéről lődözték a lenti tömeget.
NEM JANUKOVICS TITKOSSZOLGÁLATA, ÉS NEM A’ ZOROSZOK VAÚTAK!
Oroszország szerte mintegy száz városban tüntettek ma a liberális Navalnyij blogger és elnökjelölt-amúgy nagy drogliberalizátor és parádépártoló-felhívására a MEDVEGYEV-KORMÁNY kétség kívül sokakat ingerlő korrupciós működése ellen.
Moszkvában nem kis kavar támadt. Ma van ugyanis Oroszország Napja. Emellett június 1-12 között egy történelmi szabadtéri fesztivál is zajlik az orosz fővárosban, amely Oroszország történelmét dolgozza fel szinte az őskortól a Nagy Honvédő Háborúig. Jelmezes szereplőkkel, a korra jellemző kellékekkel.
Így állt össze a nyugati fősodratúban a kép, miszerint a mai „rendszerellenes gigatüntetéseken a forradalmárok” már tankakadályokat építettek. Foto is van róla.
A The New York Times és a Financial Times öles tudósításokkal hozta a világ tudtára, hogy Majdan van Moszkvában.
Navalnyij vezette Majdan!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Állami intézmények, ingatlanok, épületek elfoglalására készül ősszel a „Soros-hálózat”, amelynek célja, hogy zavart keltsen és destabilizálja az országot – írja saját, meg nem nevezett forrásból származó értesüléseire hivatkozva a Magyar Idők. A kormánypárti lap szerint „Soros György kottájából játszó ellenzéki csoportok” azért folyamodnak ehhez a módszerhez, mert „a kormányellenes tüntetésekkel nem sikerült megbontani a Fidesz–KDNP támogatóinak egységét”.
A Magyar Idők számos olyan véleményt, blogbejegyzést idéz az elmúlt évekből, amelyek szerint az Orbán-rendszert nem lehet demokratikus úton leváltani, és ezekből vonja le a következtetést, hogy „a választások közeledtével Soros alighanem arra készül, hogy összefogja és hatásosabb fellépésre sarkallja mindazokat, akik készek kiszolgálni őt”. Ehhez állítólag mindenekelőtt össze kell hangolnia az ellenzéki körök tevékenységét.
A kormánypárti lap az őszi akciók előszelének látja Soros csütörtökön megjelent cikkét is, amelyben azt írta: a demokráciát a népnek magának kell kivívnia, illetve a nyílt társadalomért ki kell állni. Soros szerint erősítik reményeit a spontán, alulról szerveződő kezdeményezések, amelyekben főleg az ifjúság vesz részt, például a lengyel kormánnyal és a magyar „maffiaállammal” szembeszálló „ellenállási mozgalmak”.
„Erőszakos akciókra, durva provokációra – látszólag ad hoc – azonban már eddig is akadtak példák” – írja a Magyar Idők, amely ilyennek látja például a Momentum Mozgalom elnökének az Origo szerkesztőségében tett, ellentmondásos megítélésű látogatását, illetve azt, hogy Gulyás Márton aktivista és társa festékes flakont dobott a Sándor-palotára.
A lap a legfajsúlyosabb bizonyítékként azt hozza fel, hogy információi szerint Soros György „a közeljövőben Budapestre készül, a látogatás előkészítése gőzerővel zajlik”. Fontosnak tartja megjegyezni azt is, hogy a milliárdos üzletember „nagy valószínűséggel a patinás Gresham-palotában működő Four Seasons Hotel vendége lesz”.
(mno)
Bal-Rad komm: A döbrögista udvari média zászlóshajója alighanem jól sejti a közeljövőt! Ami úgy nagyjából egy évre prognosztizálható.
Puska van a színpadon! Azt pedig a rendező nem azért biggyesztette bele a darabba, hogy csak díszelegjen! Ha ott van!-előbb-utóbb el fog sülni.
„…Soros szerint erősítik reményeit a spontán, alulról szerveződő kezdeményezések, amelyekben főleg az ifjúság vesz részt, például a lengyel kormánnyal és a magyar „maffiaállammal” szembeszálló „ellenállási mozgalmak”…”
-Lengyelország kockázatos egy dolog!
Döbrögisztán kicsi is, gyenge is! Példastatuálásra viszont éppen kiváló!
Döbrögi még ezerszer fogja bánni, hogy első stabil parlamenti kétharmaddal a háta mögött TÖRTÉNELMI BAKIT követett el! Ő inkább maffiát épített!
Megérdemli a Majdant!
Csak úgy halkan jegyezzük meg: a kijevi hadügyér elrendelte a kárpátaljai tartalékos tisztek és tiszthelyettesek mozgósítását!
Rogán szerint ősszel jön a narancsos forradalom a Fidesz ellen
A propagandaminiszter egy fórumon arról beszélt, hogy ha a kormány szét is veretne tüntetéseket a rendőrséggel, az nem a kormány hibája, hanem kizárólag a magyarországi kiképzőtáborokban felkészített tüntetőké, akik azért akarnak attakot kiprovokálni, hogy instabilitást idézzenek elő.
Az illegalitását átmenetileg felfüggesztő Rogán egy csepeli művházban, a nemzeti konzultáció fedőnevű kampányeseményen az MTI tudósítása szerint elárulta, a kormány nemrég döntött arról, hogy a nemzetbiztonsági kabinet készítsen egy jelentést a „menekültiparnak is nevezett” ngo-hálózat működéséről és nemzetbiztonsági kockázatairól.
Ennek a nemzetközi hálózatnak Rogán szerint az a célja, hogy azokat a kormányokat „eltakarítsák az útból”, melyek útjában vannak a szabályozatlan, ellenőrizetlen bevándorlásnak. Ennek érdekében megpróbálják megbontani a rendet és instabillá tenni ezeket az országokat.
Szóval jön a forradalom.
Példaként említette Macedóniát, ahol éppen akkor, amikor a határon a migránsokat kellett volna megállítani, szerveztek tüntetéseket a fővárosba, és így a biztonsági erőket ide kellett átirányítani.
Az elfelejtette hozzátenni, hogy Szkopjéban azért tüntettek, mert a korábbi kormánypárt köztársasági elnöke a nemzeti érdekekre hivatkozva nem adott kormányalakítási lehetőséget az ellenzéknek, noha a decemberi választások után az addigi kisebbség került többségbe a parlamentben.
Ráadásul Macedóniában éppen annyira kell migránsokat megállítani, mint Magyarországon: nemrég például Lázár János is elismerte, hogy érdemben csökkent a Magyarországot érő migrációs nyomás. És így van ez már egy éve, amióta a török kormány nem űzi a szíriai háborús menekülteket Nyugat-Európa felé.
Rogán továbbá azt is mondta: vannak Magyarországon kiképzőközpontok, ahol már embereket készítenek elő (…), olyan aktivistákat, akiknek a polgári engedetlenség szervezése lesz a feladata ősszel. Új jelenség következik, ha nem működnek a tüntetések, majd el fognak foglalni közintézményeket, bankokat, aminek kifejezetten az a célja, hogy valamilyen rendőrségi attakot provokáljanak ki.
Ősszel „tudatos provokatív kísérletek lesznek” szerinte, melyek célja, hogy politikai instabilitást keltsenek Magyarországon.
Vagy ha nem is lesznek, a kormány – a demokrácia nagyobb dicsőségére – majd úgy fog tekinteni rájuk, mintha lennének, és karhatalommal veretnek szét bejelentett, békés tüntetéseket.
Vagy eleve nem is engedélyezik őket a kampányra tekintettel arra hivatkozva, hogy nagyon, nagyon veszélyes népvándorlással szemben fellépő kormány ellen tüntetni hazafiatlan dolog, ilyet csak hazaárulók tesznek.
Annál is különösebb, sőt, egyenesen zavarba ejtő, hogy az általa felügyelt állami agitprop elhallgatta, hogy Rogán bejelentette a várható forradalmat. Az állami vagy közpénzen egyéb módon kitartott és fideszes megszállás alatt állomásozó ún. média általában Rogán forumát is elhallgatta. A hirado.hu közölte ugyan az MTI tudósítását, de az puszta véletlenségből éppen ott ér véget, ahol az érdekes rész elkezdődne.
A Fidesz-szavazók már meg sem tudhatják, mire készüljenek ősszel.
(b1)
Bal-Rad komm: Ragály Tonyó és tettestársai tisztában vannak a „valami lesz” állapottal. Nyilvánvalóan NEM „…a magyarországi kiképzőtáborokban felkészített…” -rohamcsapatoktól tart a döbrögista horda. AZOK ŐKET SZOLGÁLJÁK! A „biztonsági szolgálatok” simára beretvált koponyájú egyedei már bemutatkoztak. Tonyóék megelégedésére!
Tonyóék NEM FORRADALOMTÓL tartanak! Az nem narancsszínű szokott lenni! AZ VÖRÖS! Minden más egyéb CSAK MAJDAN!
MAJDAN PEDIG LESZ! Ósszel? Tavasszal? (Télen aligha!) Ki tudja azt?! VAN RÁ HAJLANDÓSÁG!
Erre a döbrögista horda régóta készül.Tákolmányosították is, hogy se Majdan, SE FORRADALOM ŐKET JOGILAG NEM ANULLÁLHATJA!
Persze HA BEKÖVETKEZIK, akkor ők csak egyetlen dolgot tehetnek: FUTHATNAK! Mert csak majdan lesz! Nem forradalom.
Nagy kérdés, hogy Döbrögiék fogják-e kiprovokálni, vagy „spontán” fog kezdődni. Mindkettőre van esély! Veszíteni valója a hordának van. (Illetve dehogy nekik! A NÉPNEK van veszíteni valója!)
Ha a döbrögistákat valami-bármi-sarokba szorítja, bármire képesek!
Nyilvánvaló, hogy készülnek a döbrögisták! Számukra élet-halál kérdése a hatalmuk megtartása. Ha kell megfélemlítéssel, terrorral!
Az ilyen „véletlen kiszólások” persze korántsem véletlenek. Gonddosan meg van ez koreografálva! Tudnak valamit, és üzentek Tonyón keresztül!
Csakhogy a majdanovciknak is föl van ám dobva a lehetőség! TIÉTEK LEHET A FOSZTOGATÁS JOGA!
Sajnos sokan azt hiszik, hogy van itt még mit elrabolni!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!