Intelem Döbrögihez!

A minap a balrad.ru kommentrovatába írta be egy „keményen szélsőjobbos” magyar olvasónk az alábbi kommentet:

Egy erdélyi magyar keményen kiosztotta Orbánt: Ceausescu sem kapott ilyen durva szitkokat

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

64 éves tanár ember vagyok, Erdélyben születtem. Trianon után nem volt könnyű magyarnak lenni szülőföldemen. A Ceausescu diktatúra elől menekültem el az anyaországba majdnem 40 évvel ezelőtt. Bár Magyarországon is diktatúra volt, még is 1000-szer emberségesebb mint ami az akkori Románia területén volt.

A két diktatúrát összehasonlítván a 70-es években még is úgy éreztem magam mintha egy nyugati államban élnék.

Létbiztonság, közbiztonság lengte be az emberek hétköznapjait. A diktatúra sötét fellegei közül a Kádár rendszerben még is sütött ránk a fény.

Miniszterelnök Úr!

A rendszerváltás hajnalán az egyik legodaadóbb támogatójuk voltam. Ugyan nem tudtuk, hogy mit hoz majd a rendszerváltás, de még is vágytunk a szabadságra, demokráciára, szabad oktatásra. Legrosszabb rémálmomban sem hittem volna, hogy egyszer majd megint egy rohadt diktatúrában kell élnem.

Az Ön kormányzása, sokban emlékeztet engem Ceausescu diktatúrájára. A nép szenvedett, sok helyen éheztek de a haverok a liblingek jól éltek. Az állampárt vezetőjének hatalmas palotái voltak szerte az országban. Az Ön palotáit ma úgy hívják, hogy stadion, a kincstárnokát pedig úgy, hogy Mészáros Lőrinc.

A román diktátor is meg volt róla győződve egy idő után, hogy amit tesz az jó és a hazáját szolgálja vele. A körülötte lévő emberek is ezt erősítették benne. Épp úgy mint magában a megannyi talpnyaló. Rogán, Habony, Kósa ezek az emberek akik nap mint nap elhitetik a vezérükkel, hogy amit tesz az jó és csak a nép érdekeit szolgálja.

Megannyi hasonlóság van az Orbáni elnyomás és a ceausescui diktatúra között. De talán a legnagyobb az, hogy mind a ketten a magyarokat sanyargatták a legjobban.

Bár tudom, hogy a Fidesz egyik meghatározó kommunikációja a „kommunistázás” de van egy rossz hírem.

Képtalálat a következőre: „Kádár János-kép”

Kádár János a legrosszabb napján is jobb magyar volt, mint magából bármikor lesz.

Nem azért szöktem el Ceausescu rohadt rendszeréből, hogy megint egy ilyen rohadt rendszerben kelljen élnem.

Viktor tanulj a román diktátor esetéből és ne gyűlöld ennyire a magyart.

Kapcsolódó kép

Kapcsolódó kép

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

 

 

 

 

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com