A felesleges munkavállalók leépítéséért kampányolnak

Agresszívan kampányol a választások után a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azért, hogy az állam építsen le több százezer felesleges munkavállalót, akik csak koloncok a társadalom nyakán – mondta el az érdekképviselet elnöke.
Demján Sándor kritizálta a korábbi szocialista kormányzást, a Jobbik béruniós javaslatát és azt, hogy a jelenlegi kormány nem hoz kellően radikális döntéseket.
Tizenkilencedik alkalommal rendezte meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége a Vállalkozók napját, melynek keretén belül közel száz vállalkozót díjaztak.
A nemzetgazdasági miniszter az ünnepségen azt hangsúlyozta, az elmúlt egy év a kormányt igazolta a minimálbér-emelés és a járulékcsökkentés tekintetében.
„Elfogadtuk azt a részben munkaadói, de nagyobb részben munkavállalói álláspontot, hogy a béreknek növekedniük kell. Szükség van egy olyan bérfelzárkóztatásra, amely minden magyar munkavállaló számára azt a vonzó perspektívát adja meg, hogy ha dolgozik, ha van teljesítmény, akkor van jövedelem is, sőt a gazdaság növekedésével együtt van többletjövedelem” – fogalmazott Varga Mihály.
Nem vonulhat ellenzékbe a VOSZ, de a neki nem tetsző kormányzati intézkedéseket, ahogy korábban is, úgy a jövőben is bírálni fogja, jelentette ki a szövetség elnöke.
Demján Sándor nem csak a korábbi szocialista kormányt kritizálta – szerinte a kormányváltás óta késik és a 2018-as választások után már elkerülhetetlen lesz a közszféra radikális visszanyesése.
„2010-ben a VOSZ egy olyan állásfoglalást tett közzé, amely az akkor lévő párt vagy pártszövetség leváltását szorgalmazta. Ez abból adódott, hogy az országot csődbe vitték. Enélkül Magyarország gazdaságilag nem tud fejlődni, első tétel, az adók nem csökkenthetők, ez egy óriási kolonc, 350 ezer ember, és most itt a jó pillanat, várjuk őket szívesen a szolgáltatási szférában, az tipikusan fel tudja venni a felesleges közalkalmazottakat, és akkor onnan kiszorulhatnak a termelésbe vissza. Ha ezt nem csinálja meg Magyarország, most mondom: elbukik” – mondta a VOSZ-elnök.
Demján Sándor szerint a jelenlegi 160 helyett 20 jó kórház is elég lenne, és a vállalkozó csökkentené a felsőoktatásban és a közoktatásban dolgozó pedagógusok számát is.
(hirtv)
Bal-Rad komm: A szenvedélyes kártyás hírében álló Demján martalócvezér profitféltéstől űzött ROGRAMHIRDETÉSE – mert ez tulajdonképpen programhirdetés volt! – nem egy logikát nélkülöző PROGRAM. Elmondhatta VOLNA ezt Varga IS, vagy Döbrögi IS, de ŐK EZT NEM MONDHATTÁK! Fölmondatták hát Demjánnal! EZ LESZ A „VÁLASZTÁSOK” UTÁN! Nyomás melózni a klimatizált irodákból. Biorobotok tízezreire éheznek az összeszereldék, meg a szolgáltatók, meg a birtokok! PRODUKTUM KELL! – mert csak úgy van profit! Meg is találták a REJTETT MUNKAERŐTARTALÉKOT!
Kétsége senkinek ne legyen: MEG FOGJÁK LÉPNI A „VÁLASZTÁSOK” UTÁN!
De még mielőtt felhördülne bárki is: KÖZGAZDASÁGILAG INDOKOLT! A CÉL ALJAS!
A balrad.ru RÉGÓTA ÁLLÍTJA: EZT KELL TENNI! Ha szükséges DIKTATÓRIKUS KERETEK KÖZÖTT!
Csak éppen a cél más!
„…Ha ezt nem csinálja meg Magyarország, most mondom: elbukik” – mondta Demján.
MAGYARORSZÁG NINCS! MÁR RÉGÓTA NINCS! – állítja a balrad.ru! Ebből kiindulva Demján martalócfőnök Döbrögisztán gazdasági ellehetetlenülése miatt retteg! Joggal!
Döbrögisztán gyarmat összeomlása miatt rettegjenek a RENDSZER MŰKÖDTETŐI! Féltsék csak a profitjukat!
A balrad.ru kezdetektől fogva vallja és mondja: Döbrögisztán helyén ISMÉT FEL KELL ÉPÍTENI AZ ÚJ MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGOT! Amelyből MINDENKINEK KI KELL VENNIE a részét!
Az összelopott – harácsolt vagyonok elkobzásával, államosításával – VISSZAVÉTELÉVEL – KELL KEZDENI! Az új haza gazdasági alapjainak a megteremtését! A Demjánok, a Csányik, a Jó Lőrinc Komák és Kötélbarátok, az El Qrok és Simicskák – és sorolhatnánk – vagyonainak elkobzásával!
ELSZÁNTSÁGGAL, ŐSZINTÉN, ÉS KÍMÉLETLENÜL! Ami sok szenvedéssel, kínnal fog járni. És hosszú ideig fog tartani! DE A MAGYAROKNAK ÉPÜL(ne!)
A Demján által kijelölt célközönség pedig – a már leterítettekkel együtt – választhat: uraik csillapíthatatlan profitéhségét akarják kielégíteni, vagy FELÉPÍTENEK MAGUKNAK EGY SZOCIÁLISAN – MAJDAN – BIZTONSÁGOS ÚJ HAZÁT!
Ahol ISMÉT ALANYI JOG LESZ AZ „INGYENES” ÉS JÓ SZÍNVONALÚ GYÓGYULÁS, AZ OKTATÁS, és egy csomó vágyott dolog.
MINDKETTŐ kínnal, szenvedéssel teli távlat. A demjáni is, meg amit a balrad.ru fölvázolt.
De ne feledjük: Demján martalócvezér tegnapi farkasvicsorgása MÁR KONKRÉT TERV! Ami – valahol – már részleteiben ki van módolva! VÉGREHAJTÁSRA VÁRVA!
Demján martalócfőnök farkasvicsora mögötta RENDSZER VICSOROG! Ha úgy tetszik, Demján és a rendszer NYÍLTAN HADAT ÜZENT A MAGYAROKNAK!
Csak rajtunk múlik, hogy behódolunk, vagy erőt veszünk magunkon, és szembeszállunk végre ezzel azembertelen, pökhendi és dölyfös rendszerrel!
VÁLASZTHATUNK!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
