A felesleges munkavállalók leépítéséért kampányolnak

Agresszívan kampányol a választások után a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azért, hogy az állam építsen le több százezer felesleges munkavállalót, akik csak koloncok a társadalom nyakán – mondta el az érdekképviselet elnöke.
Demján Sándor kritizálta a korábbi szocialista kormányzást, a Jobbik béruniós javaslatát és azt, hogy a jelenlegi kormány nem hoz kellően radikális döntéseket.
Tizenkilencedik alkalommal rendezte meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége a Vállalkozók napját, melynek keretén belül közel száz vállalkozót díjaztak.
A nemzetgazdasági miniszter az ünnepségen azt hangsúlyozta, az elmúlt egy év a kormányt igazolta a minimálbér-emelés és a járulékcsökkentés tekintetében.
„Elfogadtuk azt a részben munkaadói, de nagyobb részben munkavállalói álláspontot, hogy a béreknek növekedniük kell. Szükség van egy olyan bérfelzárkóztatásra, amely minden magyar munkavállaló számára azt a vonzó perspektívát adja meg, hogy ha dolgozik, ha van teljesítmény, akkor van jövedelem is, sőt a gazdaság növekedésével együtt van többletjövedelem” – fogalmazott Varga Mihály.
Nem vonulhat ellenzékbe a VOSZ, de a neki nem tetsző kormányzati intézkedéseket, ahogy korábban is, úgy a jövőben is bírálni fogja, jelentette ki a szövetség elnöke.
Demján Sándor nem csak a korábbi szocialista kormányt kritizálta – szerinte a kormányváltás óta késik és a 2018-as választások után már elkerülhetetlen lesz a közszféra radikális visszanyesése.
„2010-ben a VOSZ egy olyan állásfoglalást tett közzé, amely az akkor lévő párt vagy pártszövetség leváltását szorgalmazta. Ez abból adódott, hogy az országot csődbe vitték. Enélkül Magyarország gazdaságilag nem tud fejlődni, első tétel, az adók nem csökkenthetők, ez egy óriási kolonc, 350 ezer ember, és most itt a jó pillanat, várjuk őket szívesen a szolgáltatási szférában, az tipikusan fel tudja venni a felesleges közalkalmazottakat, és akkor onnan kiszorulhatnak a termelésbe vissza. Ha ezt nem csinálja meg Magyarország, most mondom: elbukik” – mondta a VOSZ-elnök.
Demján Sándor szerint a jelenlegi 160 helyett 20 jó kórház is elég lenne, és a vállalkozó csökkentené a felsőoktatásban és a közoktatásban dolgozó pedagógusok számát is.
(hirtv)
Bal-Rad komm: A szenvedélyes kártyás hírében álló Demján martalócvezér profitféltéstől űzött ROGRAMHIRDETÉSE – mert ez tulajdonképpen programhirdetés volt! – nem egy logikát nélkülöző PROGRAM. Elmondhatta VOLNA ezt Varga IS, vagy Döbrögi IS, de ŐK EZT NEM MONDHATTÁK! Fölmondatták hát Demjánnal! EZ LESZ A „VÁLASZTÁSOK” UTÁN! Nyomás melózni a klimatizált irodákból. Biorobotok tízezreire éheznek az összeszereldék, meg a szolgáltatók, meg a birtokok! PRODUKTUM KELL! – mert csak úgy van profit! Meg is találták a REJTETT MUNKAERŐTARTALÉKOT!
Kétsége senkinek ne legyen: MEG FOGJÁK LÉPNI A „VÁLASZTÁSOK” UTÁN!
De még mielőtt felhördülne bárki is: KÖZGAZDASÁGILAG INDOKOLT! A CÉL ALJAS!
A balrad.ru RÉGÓTA ÁLLÍTJA: EZT KELL TENNI! Ha szükséges DIKTATÓRIKUS KERETEK KÖZÖTT!
Csak éppen a cél más!
„…Ha ezt nem csinálja meg Magyarország, most mondom: elbukik” – mondta Demján.
MAGYARORSZÁG NINCS! MÁR RÉGÓTA NINCS! – állítja a balrad.ru! Ebből kiindulva Demján martalócfőnök Döbrögisztán gazdasági ellehetetlenülése miatt retteg! Joggal!
Döbrögisztán gyarmat összeomlása miatt rettegjenek a RENDSZER MŰKÖDTETŐI! Féltsék csak a profitjukat!
A balrad.ru kezdetektől fogva vallja és mondja: Döbrögisztán helyén ISMÉT FEL KELL ÉPÍTENI AZ ÚJ MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGOT! Amelyből MINDENKINEK KI KELL VENNIE a részét!
Az összelopott – harácsolt vagyonok elkobzásával, államosításával – VISSZAVÉTELÉVEL – KELL KEZDENI! Az új haza gazdasági alapjainak a megteremtését! A Demjánok, a Csányik, a Jó Lőrinc Komák és Kötélbarátok, az El Qrok és Simicskák – és sorolhatnánk – vagyonainak elkobzásával!
ELSZÁNTSÁGGAL, ŐSZINTÉN, ÉS KÍMÉLETLENÜL! Ami sok szenvedéssel, kínnal fog járni. És hosszú ideig fog tartani! DE A MAGYAROKNAK ÉPÜL(ne!)
A Demján által kijelölt célközönség pedig – a már leterítettekkel együtt – választhat: uraik csillapíthatatlan profitéhségét akarják kielégíteni, vagy FELÉPÍTENEK MAGUKNAK EGY SZOCIÁLISAN – MAJDAN – BIZTONSÁGOS ÚJ HAZÁT!
Ahol ISMÉT ALANYI JOG LESZ AZ „INGYENES” ÉS JÓ SZÍNVONALÚ GYÓGYULÁS, AZ OKTATÁS, és egy csomó vágyott dolog.
MINDKETTŐ kínnal, szenvedéssel teli távlat. A demjáni is, meg amit a balrad.ru fölvázolt.
De ne feledjük: Demján martalócvezér tegnapi farkasvicsorgása MÁR KONKRÉT TERV! Ami – valahol – már részleteiben ki van módolva! VÉGREHAJTÁSRA VÁRVA!
Demján martalócfőnök farkasvicsora mögötta RENDSZER VICSOROG! Ha úgy tetszik, Demján és a rendszer NYÍLTAN HADAT ÜZENT A MAGYAROKNAK!
Csak rajtunk múlik, hogy behódolunk, vagy erőt veszünk magunkon, és szembeszállunk végre ezzel azembertelen, pökhendi és dölyfös rendszerrel!
VÁLASZTHATUNK!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Aki az életet támogatja, annak megadatik amire mindenki így vagy úgy vágyik.
Mégpedig a belső harmóniát , békét, és nyugalmat.
Aki pedig a lelkek nyomorításán ügyködik , annak a jutalma a saját lelkének a nyomorúsága. A Gazdagék nagy szarban vannak. Ha megnézzük ezen lelkek vergődéseit , akkor jól látni, hogy mennyire szenvednek a saját teremtett világukban .
Ezeket a szenvedéseket akarják másra átruházni, hogy még az utolsó bőrt is lehúznák a másikról.
Erre már nem lesz idejük.
Egyre magasabb fény éri a földet , ami mindenkiből még a szart is kifogja préselni.
Aki a fényét éli , annak ez nem gond. De aki a saját sötétségét, az megtapasztalhatja azt a Poklot amit teremtett magának.
Ahogy Jézus mondaná.
Ha tyúkszemed van , akkor menj el tankolni mert emelni fogják a benzin árát.
További szép napot mindenkinek.
Lássukcsak, aztmondjahogy:
– A Fidesz oligarchája Demján Sándor és Csányi Sándor, valamint Mészáros Lőrinc és Garancsi István,
– A Jobbik oligarchája Simicska Lajos, rajta keresztül pedig Soros György
– A DK, MSZP, PM, MOMA, MLP, LMP, Milla, Együtt oligarchája Soros György és Richard Field, valamint maga Gyurcsány F.
A Jobbik jelenleg eurokrata atlantista a balodali szemétpártokkal együtt, a Fidesz meg az újgazdagok pártja, hiába eurázsianista.
Marad a kádárista Munkáspárt, mint egyedül lehetséges, aki a kritériumoknak(eurázsianista, agrárista) minimálisan, de megfelel.
Mindenkinek mondom:
A fidesz nevezetű terrorszervezet katonailag, és gazdaságilag megszállva tart minket, magyarokat!
Ezeknek a megszállóknak egyik hű csatlósa a demján nevű náci sertés, akit egy magát valamennyire is kommunistának valló férfi (???) kötelezően levadászandó lénynek tekinti a nevezettet.
A fidesz megszállása sokszorosa a volt szovjetnek, és nagyságrenddel több kárt okoz.
Két eset van: vagy elzavarjuk őket, vagy kérünk egy idegen népet – pld. Romániát -, hogy szálljon meg minket, egész bizonyosan jobb dolgunk lenne, mint ahogy jobb dolga van egy polgárnak pld. Marosvásárhelyen.
Nem poénból írtam, amit írtam. Sajnos.
nyugi, lesz hely neki a csukotkai járaton 🙂
Aztán ki tenné fel arra a járatra..?
Demján nem náci, hanem kapitalista. Attól, hogy felsőbbrendűségtudata van, még nem lesz náci. A kapitalista rosszabb, mint a náci,(viszont egyiket sem szeretjük).
A kórházak csökkentése tipikusan náci gondolat. Még akkor is az, ha ezt tették a volt szdsz-es politikusok (sicc) is, Horváth Ágnes hírhedt programja pld, amikor harmadolta az ágyak számát.
A náci fogalom átment a köztudatba, és már nem a német „szocialisták” sajátja, a köznyelv átértékelte a jelentésüket, pont úgy, mint amikor a fideszeseket simán bolsevikoknak nevezi – mert hogy valóban azok.
egyáltalán mi a náci ? vagy mi a fasiszta, mert általában csak azt hallani, hogy fasisztáznak, náciznak, de tudják-e, hogy az tulajdonképpen mit jelent ?
A fasizmus a lecsúszott középosztály ideológiája, amely a két világháború közötti időkben terjedt.
Dimitrov, bolgár kommunista meghatározása szerint – mi ezt tekintjük etalonnak:
,,A fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája!” (http://www.amiidonk.hu/elemzes/mit-es-miert-nevezunk-fasizmusnak/ – fel van találva a kereső, de tudom, hogy a kérdés költői volt).
Ennek a meghatározásnak minden betűje illik erre a mai rendszerre – hozzáteszem: illett (volna) Gyurcsányéra is, akkor is megposztoltam más helyeken, kaptam is érte tőlük is).
Minősített különbségek vannak, de lényegi nincsenek.
Mi a náci?
Első körben a német szocialistákat nevezték náciknak, a pártjuk nevének rövidítése alapján. De később ez a definíció átment a köztudatba.
Nem minden fasiszta náci, de minden náci fasiszta is, tehát a nácik halmazát a fasiszták adják.
Amíg a fasiszta osztályalapon (imperialisták) gyakorolja a jellemzően saját (!!!) néptömegek kizsákmányolását, és ehhez saját ideológiákat gyárt, addig a nácik ezt az elnyomást kiterjesztik más népekre, ez a fő motívum, más népek leigázása, saját népük felmagasztalása.
Közös jellemzőjük a teljes erkölcstelenség, mivel saját maguk által létrehozott értékrendjük van, ezért még a polgári, keresztény értékrendet, erkölcsöt sem tartják mérvadónak.
Egy példa: ma az USA-ban ha valakire azt mondod, hogy ő egy náci, simán feljelent bíróságon, mert ez hatalmas sértésnek számít, és ha a sértett netán elégtételt vesz a helyszínen tettlegességgel, akkor bármelyik bíróság felmenti ezért. Pedig az USA bőven fasisztoid, katonai diktatúra, mégis gyűlölik a nácikat.
Nálunk teljes az átjárás köztük – lásd fidesz és jobbik, nem is igazán tudni, melyikük kicsoda. Az említett két párton kívül fasisztának nevezhető retorikájában az LMP és a DK is, akik viszont messze nem nácik!
Szerintem.
szereti eloadni magat de a magyar népet ez is kinyirandonak tartja.zsido a javabol a rosszabbik ertelemben.2 millio felso politikai 27,5 éve nyakunkon lihego rohadekot ki kell irtani.ez is közéjuk tartozik.vallas nyet.minde hokuszpokot tepsibe.csak lopott hozott anyagbol brillirozik.a verunket akarjákeurazsiat zsiditalanitani.mind izraelbe
izrael helyett az usaba.bocsi
szereti eloadni magat de a magyar népet ez is kinyirandonak tartja.zsido a javabol a rosszabbik ertelemben.2 millio felso politikai 27,5 éve nyakunkon lihego rohadekot ki kell irtani.ez is közéjuk tartozik.vallas nyet.minde hokuszpokot tepsibe.csak lopott hozott anyagbol brillirozik.a verunket akarjákeurazsiat zsiditalanitani.mind, izraelből is az usaba
Csak emlékeztetőül: 2010-ben a „kínai modellt” nevezte követendőnek demján, hogy egyebek mellett dolgozzunk napi 12-14 órát, ill. heti 6 napot. Csak hogy tiszta legyen a kép.
Most a kínaiak megerősítették a támogatást, és nem tudni, orbánék cserébe mit igértek, nem tudni, hogyan adtak el minket a ferdeszemű gyarmatosítóknak, mivel az ő bérük már meghaladja a miénket, és persze ingyen laknak, utaznak stb.
Én is emlékeztetnék az őszödi beszédre Demjánnal kapcsolatban (ennyire lehet komolyan venni):
„Oda jön hozzám Magyarország talán legbefolyásosabb üzletembere, Demján Sándor. Hatalmas nagy hanggal, hogy: Ferikém olvasom a Sárközi-tanulmányban, hogyha minden háttérintézményt bezárunk, akkor 700-800 milliárd forintot fogunk megtakarítani. Mondom: Sanyikám, normális vagy te? Hát legalább te tudhatnál számolni, áldjon meg a jó Isten. Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogy hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fönt lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Majd elküldi a papírját végre, amire kiszámolja és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja? Hát, ha a 200 milliárd forint benne van a pakkba, akkor már nincsen megoldása. Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány. ”
Ha én elszúrok egy egyszerű osztást egy hozzászólásban, az még elmegy, a kutyát se érdekli. No de ha Demján olyat mond, hogy a jelenlegi 160 helyett 20 jó kórház is elég lenne, ott valami nagyon nincs rendben. Volt ő már magyarországi „közkórházban” valaha?
Magánrendelőbe járnak, és külföldön kezeltetik magugat Magyarország tönkretevői !
Admin fején találta a szöget. Bingó! SKÁLA KÓPÉNK már megint agyal !
Nincs már aki dolgozna ennek a szélhámos vállakozó maffia körnek ! Nem egy diplomás mérnököt ismerek aki a családjával elmenekűlt külfőldre mert a VÁLLALATI PATKÁNYLÉGKŐRT már nem tudták elviselni. Ezek nem vállalkozók vegyék már észre ! Szerencselovagok és szélhámosok gyülekezete .
A Skálás meg a sok IMPEXES potentát már akkor tudta hogy kell az országot megszerezniük maguknak.. Kapcsolati tőkéjüket ezerszeresen kamatoztatták a rendszarváltás után ! Benfentes ripacskodás amit előadnak magukról . Pótólhatatlannak érzik magukat és még büszkék is az agymenéseikre. Nem adok 2 évet és picsán rúgja ezeket bálozókat nép ! Nagyon rossz a légkör munkáséknál .
Ezek a felsőbbrendű újmagyar Elyth, akik áteveznek az Aranykorba, kevesen lesznek, de mind arany ember lesz, nekik nincs szükségük holmi közkórházra, ha valami bajuk esik, mennek Bécsbe. Amúgy is a zsidók nem engedik magukat magyar orvossal még meg sem vizsgáltatni.
Sokan fel vannak (itt is) háborodva, hogy folyton nácizok, de ezek igenis rohadt tetves nácik, akik faji alapon irtják a magyar pórnépet, és a kollaboráns politikusokat használják lágerek őrzőinek.
Népirtás folyik Európa közepén, de hát ez egyrészt senkinek nem szúr szemet, másrészt rendben van, mert a tőkéseknek ez a jó, minél kevesebb szegény ember, akiről gondoskodni kelljen, ez a lényeg.
Ha chilei típusú valódi lágereket hoznak létre, azzal sem lesz semmi bajuk az uniónak, majd írnak pár cikket rólunk, hogy így meg úgy, emberi jogok stb, mint Kurdisztánban, ahol szervezett, állami szintű direkt népirtás folyik több évtizede, közben a Vezérrel tárgyalnak (tak) a csatlakozásról…Ezt csak azért írtam, hogy milyen szintű védelemre számíthatnánk az eu-tól, ha orbán még jobban bekeményít április után.
Elő kell venni a karókat, botokat.
Demján már régóta mondja : Szlovák közhivatalnok dolgozik, az Ő munkáját nálunk 2 hivatalnok végzi el.
Azért ennyi szabály, hogy bizonygassák, rájuk szükség van.
Igaz is lehetne de a Szlovákiai lakosság 5-6 millió míg a Magyar 9,5 millió fő.
Nem a munkáját végző hivatali dolgózókat kellene sarabolni . A semmihez nem értő sameszokkal és rokonokkal pártkatonákkal kezdjék ! Ja hogy azok a horda és vállakozók jakumói ?! azokhoz tilos hozzányúlni. Nem adok sok időt és összeomlanak a hivatalok a rokonok miatt !
Skála Kópé miért nem arról tart előadást hogyan is tett tönkre vállalkozókat és alkalmazottaik családjait. Úgy néz ki a Magyar olyan mint a kis elefánt. Nehezen tanul és könnyen felejt. Kisértetiesen hasonlít a jelen helyzet a másfél millió kitántorgó időszakára. Ajánlok egy dokumentum filmet végig nézni mindenkinek. Mintha a jelenkorban lennénk, pedig elmult azóta 100 év.
https://www.youtube.com/watch?v=_xDP8N89tcI