Donbassz

A lengyel TVN24 tegnap számolt be egy még május elején megesett furcsaságról.

A lengyel-ukrán határtérség lengyel oldalán döbbent lengyelek föllobogózott ukrán tankokat láttak masírozni. Ötöt. A keresztvetés után azonnal riasztották a határőrséget, akik szintén megdöbbentek. Tényleg ukrán tankok bitangoltak az úton.

Sorshúzás után a balszerencse fia kiválasztott közeg aztán a vezető tankot megállította.

A tank parancsnoka rövid huzavona után hívta az illetékest, aki hozta a papírokat. Az öt páncélos ugyanis a NATO-tankügyességi versenyére tartott. Csak elfelejtettek szólni a lengyel hatóságoknak, hogy ők már úton vannak. A lengyelek meg elfelejtették őket várni, hogy a szokásos fölvezetést biztosítsák.

A lengyel belügy kétségbeesetten magyarázkodik, hogy minden rendben volt, csakhát volt egy kis félreértés, miegyebek…!

De a derék polákokat továbbra is aggasztja a határvédelmük „hatékonysága”! Hol és hogyan surranhatott át a határon észrevétlenül öt ukrán tank? Merthogy a televíziónak nyilatkozó lengyel belügyi illetékes erre vonatkozóan nem adott semmoféle információt.

A donbassziakat is aggasztjákaz ukrán tankok. Joggal. hiszen oda nem ügyességi verseny miatt érkeztek.

Mára virradóan ismét megpróbáltak Gorlovka közelébe lopakodni. Vissza is fordították őket a népköztársaságiak.

Mert bár viszonylagos nyugalomvan már vagy három napja a vidéken, ilyen kalandok azért sűrűn előfordulnak. Vadabbak is.

A DNR 21 települését ostromolta tegnap déltől ma reggelig a valcmanista ordashad. Főként a latortüzérség jeleskedett.

A legsúlyosabb következményei a szorgoskodásuknak Sztaromihajlovkában és Donyeck Kirov-kerületében voltak. Egy-egy súlyosan sebesült helyi lakos.

A Herszon vasútállomásán tegnap készült video egy igencsak hosszú. haditechnikával megtömött vasúti trénről készült. Állítólag Mariupol felé tart a vonat.

Meglehet hogy már nem sokáig fog tartani ez a viszonylagos csend Donbasszban?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Az ENSZ BT tegnapi ülésén Petr Iljicsov orosz képviselő indítványozta, hogy a BT gyakoroljon kritikát Kijev felett a Donbassz civil lakosságát három éve sújtó blokád miatt.

Iljicsov kiemelte, hogy a donbasszi civileket ezáltal megfosztották alapvető emberi jogaiktól. Nem csak az élet-és vagyonbiztonságuktól. hanem alapvető egészségügyi ellátásoktól, és gyógyszerekhez való hozzáférés lehetőségétől is.

Az orosz képviselő elmondta, hogy az Oroszország által Donbassz számára nyújtott ilyen célú humanitárius segítség csak részben képes pótolni az igényeket.

Még mindig kitart a meglepő nyugalom a donbasszi frontokon, bár tegnaphoz képest már az „élet jelei” mutatkoznak.

Avgyejevkában tegnap délután is erőlködtek a valcmanisták-mint általában mindig, de tegnap is kudarcot vallottak. Mint általában mindig.

A Trudovszkában tegnap megsebesült asszony belehalt sérüléseibe.

Kominternovot és Szahankát „közepes intenzitással” ostromolta az ordashad mára virradóan.

Dokucsajevszket ma hajnali fél négykor kezdte ágyúzni a valcmanista latortüzérség. Két sebesült civil már van.

Donyeck ma NEM ünnepel! Pedig évforduló van.

Ma három esztendeje rontott a városra az ukrán hadsereg!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Rómában tegnap Trump bohóc kitárgyalta a talján politikai vezérkarral a közös és nem közös dolgokat.

A pápán kívül találkozott Paolo Gentiloni miniszterelnökkel, és minden taljánok elnökével-Sergio Mattarellával.

Minden bajért a’ zoroszok a felelősek, ami csak Maradék-Ukrajnában előfordul. A’ zoroszok lelkén szárad a Krím és Donbassz esete Kijevvel. (Trumpné Malania is már csak a hátsóját engedi megsimogatni a világ elsőszámú latorhatalma-az USA-első emberének. Ez is Kreml bűne!) Mindezek miatt bűnhődniük kell a’ zoroszoknak, akikkel meg kell értetnie a világnak-DE FŐKÉNT A NATO-LATORSZÖVETSÉGNEK, hogy be kell tartaniuk a minszki paktumot.

Meg is igérte talján vendéglátóinak, hogy ma Brüsszelben-mert ott fog lenni a NATO-csúcson-mindenkinek a tudtára fogja adni: A’ ZOROSZOK VAÚTAK, MEG AZOK IS LESZNEK A’ ZOKAJI MINDENNEK AMI ROSSZ!

Érdekes lenne hallani Trump bohóc értékelését arról, hogy tegnap Minszkbe-az esedékes vízgereblyézésre-már el sem mentek Kijev képviselői.

A Kommerszant orosz hírügynökség kijevi információi szerint Maradék-Ukrajna július 1-től a vasúti személyforgalom teljes leállítását tervezi Oroszországgal.

Donbasszban egyébként tarta a viszonylagos nyugalom, ami pedig nyugtalanítja a helyieket.

Persze azért akadnak latortüzérségi akciók így is.

Gorlovkában az éjszakai latorostromban egy nő súlyosan megsebesült.

Sztaromihajlovkában négy, a „Trudovszka” bányatelepen három ház semmisült meg.

Trudovszkát tegnap délelőtt is ostromolta a valcmanista latortüzérség. Egy gránát az autóbusz-állomáson csapódott be.

Ma megérkezett Donbasszba a 65. humanitárius konvoj Oroszországból.

Az orosz Állami Duma kebelén belül működő, donbasszi háborús búncselekményeket nyomozó bizottság szóvivője Szvetlana Petrenyko ismertette: a május 18. 20. és 21. napján Kominternovot, Szpartakot és Donyeck Petrovszkij kerületét ért, összesen négy civil sebesüléseit okozó latortüzérségi támadásokról bebizonyosodott, hogy azok az Orosz Föderáció Btk-jának 1. bekezdése 356. pontjába ütköző súlyos bűncselekmények. (Tiltott eszközök és módszerek alkalmazása hadviselés esetén.)

Mivelhogy az orosz jogrend nemzetközi megállapodásokon nyugszik, az ennek alapján a Btk-ba ütköző cselekmények nemzetközileg is a büntetőjog hatálya alá esnek.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Washingtonban a DIA (Defense Intelligence Agency) vezetője tegnap átadta a szenátusnak a Donbasszra vonatkozó ezévi megrendelt prognózist.

Vincente Stuart altábornagy szerint végveszélyben van a minszki megállapodás.

A generális a jelentésébe beleírta, hogy mivel Kijev nem igazán törekszik a minszki megállapodásban rá háruló tennivalók betartására, Moszkva sem nagyon fogja megkötni Donbassz kezeit.

A jelentéstevő végső megállapítása úgy foglalható össze röviden, hogy az ukrán-donbasszi háború tovább foltítódik az idén, ám abban Kijevnek sok öröme nem lesz! Összegzésében pedig kijelenti: „ez bizony a’ zorosz agresszió folytatódása.”

Az LNR területén fekvő Donyeckoje és a hoholok megszállta Zsjelobok között tegnap „eltűnt” az eredtileg mintegy öt kilométer széles „szürke zóna.” A népköztársaságiak csak arra lettek figyelmesek, hogy a valcmanista horda tőlük alig 600 méterre flangrál. Egyszerűen bevonultak a zónába.

Donyeck Október és Kujbisev kerületeit tegnap délután is komoly latorostrom érte.

A Jaszinovataja-elágazás ellen is próbálkoztak tegnap ismét a valcmanisták, de ismét sikertelenül.

A mára virradó éjszaka, és a mai eddig eltelt nap viszont meglepően csendes. A donbassziak emiatt nyugtalankodnak. Az ilyesmi nem szokott jól végződni tapasztalataik szerint.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

A Fehér Ház adminisztrációjának költségvetési igazgatóságának főnöke-Mick Mulvaney-bejelentette: az USA prioritása Izrael és Egyiptom katonai képességeinek fenntartása. Maradék-Ukrajna nincs a washingtoni fontossági lista dobogójának közelében sem! Ennélfogva meg is szüntetik a kijevi junta ingyenes „katonai segélyprogramját”!

Ez nem jelenzi azt, hogy a valcmani udvar ne kapna paripát-fegyvert! Kaphat, ha fizet érte!

A Reutersnek nyilatkozó Mulvaney hozzátette, hogy ugyanakkor fegyvervásárlásra adnak hitelt a kijevi udvarnak, de azt jó kamatokra. Visszafizetési garanciával. A Mr. Director nem indokolta az amerikai kegyetlenséget.

A hír nem okozott felhőtlen jókedvet juntaberkekben. Beindult viszont az ötletelés. Hogy lehetne némi fegyverre való pénzmagot összesöprögetni még?

Moszkvában az állami Duma Külügyi Bizottsága elnöke már adott is tippet Kijevnek a hitel visszafizetésére. Alekszej Puskov szerint koldulják körbe a Nyugatot, és híreszteljék, hogy az Oroszország elleni háborúhoz kell a pénz!

Hogy az USA eme barátságtalan lépése befolyásolhatja-e Valcmanék Donbasszra fenekedését?-még nem tudjuk.

Alexander Hug az EBESZ ukrajnai missziójának vezetője a „Baltkom” nevű lett rádiócsatornának meglehetősen borúlátóan nyilatkozott az ukrán-donbasszi katonai konfliktus békés bevégződéséről. Szerinte egy éjszakára meg lehet állítani a harcokat. Mint tavaly ősszel az iskolai tanév kezdetén. Ami akkor is-minden esküdözés ellenére-csak egy éjszakán át tartott.

Hug úgy látja, hogy hiányzik az akarat, és a nehéz fegyverek sem ott vannak, ahol lenniük kéne. „Ha KÖLCSÖNÖSEN meglenne az akarat és a nehézfegyverek is ott lennének ahol kellene hogy legyenek, volna esély a konfliktuszóna békéjének megteremtésére”-mondta a lett rádiónak Alexander Hug, aki viszont nagyon diplomatikusan nem nevezte meg, hogy melyik félre is gondol, mint konfliktusélezőre.

Amúgy a konfliktus Donbassz határai mentén általánosságban is megállapítható: terebélyesedik.

A „régi szép időket” felidéző latortüzérségi ostrom alá került tegnap délutántól ma estig a DNR szinte teljes érintett szakasza.

Jaszinovatajában négy civil sebesült meg súlyosan. A rombadőlt házak számát már nem is közlik.

Makejevka, Jakovlenyka, Gorlovka, Zajcevo, Szpartak amúgy is lőirányába esett a Jaszinovataját ágyúzó latortüzérségnek. Úgyhogy…!

Donyeck Kujbisev kerületét is „megörvendeztették” a martalócok. Ott is csináltak egy súlyos sebesültet. Érdemes megjegyezni, hogy a „szeparatisták által agyonra ágyúzott Avgyejevka” latortüzérsége szorgoskodott ennyire.

A donyecki délvidéket Szartana és környéke latortüzérsége szórja. Kominternovo és Dokucsajevszk kapták mára virradóan a legtöbb latorgránátot. Volt azok között „Grad”-rakéta is.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Nyalókakirály a számára mély csalódással járó berlini kihallgatást követően tegnap Kijevben vigasztalódott-volna.

A „politikai elnyomás áldozatainak emléknapja” alkalmából koszorúzott ő és b. neje, ami után szidolozta volna magát és rezsimjét.Közönsége előtt! Ami ugyan igencsak vegyes összetételú volt, csak éppen Valcman-rajongó nem volt köztük. Így aztán őfelsége kapott ott hideget-meleget! Gyorsan bele is unt a dologba, és testőrei gyűrűjében elinalt:

Donbassz pedig-bár hétvége volt és „tűzszünet van” – egyre jobban fortyog. (És hol van még a G20-ak hamburgi csúcstalálkozója? Ahol az orosz államfő és az amerikai elnök…! Bár utóbbi részvétele mintha már erősen kérdőjeles lenne!)

Szpartakban az egyik ház udvarába csapódott be két 122-es kaliberű latorgránát. Az udvaron amúgy gyerekek játszottak. Fél Donbassz hálaadást tart, mert szerencsére halláskárosodáson és rémületen kívül más bajuk nem esett! Csoda történt!

Két utcával odébb már kevésbé volt szerencsés egy helybéli. Neki a házába csapódott be a lövedék. De van esélye, hogy túléli.

Dokucsajevszkben-de igaz ez minden frontmenti donbasszi településre-mára virradó éjjel sem a hangos tücsökciripelés miatt nem tudtak aludni az ott élők.

Makejevka és Jaszinovataja gyakorlatilag tegnap reggel óta folyamatos latortüzérségi ostrom alatt állnak.

Krutaja Balka lakói is panaszkodnak! Minden nap, minden éjjel! Van aki még otthon panaszkodik, van aki már a kórházban. A falu 16 lakója meg már egyáltalán nem panaszkodik.

Leninszkojéban és Kominternovoban is nagytakarítás lesz tucatnyi háznál.

Ma reggel a valcmanisták ismét ostrom alá vették a donyecki szivattyútelepet.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Valcman Nyalókakirály a germán kanzlerika vendégszeretetét nem nagyon élvezte a Meseberg-kastélyba. Kijev ura kifejezte háláját és nagyrabecsülését a birtokának megadott uniós vízummentesség kibrusztolásában komoly szerepet vállalt Germánia Császárnőjének, és máris a folytatásról elmélkedett. No meg arról, hogy ő és udvartartása MINDENT megtesznek a miszki megállapodások végrehajtása érdekében, de hát a’ zoroszok…! Azok ugye…! Ebben a helyzetben pedig a Normandiai Négyeknek kell sokat tenni. Hiszen Ukrajna mindent elkövet…! Ezért is küld a donbassz határra új tankokat. Stb. stb. stb.

https://www.facebook.com/petroporoshenko/videos/1016447791822946/

Germánia Ribancza viszont-bezsebelve a bókokat és a hálálkodást-kissé lehűtötte Kijev Ura lelkesedését. A háziasszony ugyanis a jövőbeni együttélés ecsetelgetése helyett fontosabbnak tartotta a Donbasszal kapcsolatos dolgok mielőbbi rendezését, és a minszki paktum rendelkezéseinek kijev részeről való maradéktalan végrehajtását. Mindezeket föl is hánytorgatta vendégének.

A tárgyalásaikat követő sajtótájékoztatón a kanzlerina mindezek tetejébe kihangsúlyozta: szerinte Donbassz frontjain nincs is fegyverszünet! Ellentétben Valcman és a kijevi udvar erről zengedező mantráival.

Nyalókakirály pedig végighallgatta. Utána megismerte a legfrissebb fronthíreket, és megyugodott. Donbasszban „eredményesen” ténykedik latorhara. Amely tűzszüneti időszakban-tegnap-két donbasszi civilt legyilkolt, négyet megsebzett. Makejevkában és „Trudovszkán” sikerült latortüzérségének egy-egy „szeparatistával” végezniük. Nincs kizárva, hogy vendéglátójával is megosztotta a kiváló híreket. A kanzlerina pedig lehet visszabúgta a füleibe: de hát ezért vannak ott.

Donbassz pedig megpróbál a körülményekhez képest normális életet élni.

Az „Úttörők Napja” volt tegnap a Luganszki Népköztársaságban.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Valcman Nyalókakirály a birtokának juttatott EU-s vízummentesség megadása kapcsán azt követelte az Európai Parlament főnökétől Antonio Tajanitól, hogy az EP tiltsa meg tagjainak a Krímbe és Donbasszba való utazást.

A franciák egyik Jean-Luc Shaffhauser nevű képviselője egyenesen pofátlanságnak minősítette Valcman követelődzését. De még rá is dobott a Szputnyiknak nyilatkozva. A fejére olvasta a kijevi nagyúrnak a minszki megállapodás elszabotálását.

Ma egyébként Valcman Berlinbe zarándokolt. Germánia Ribancza a brandenburgi „Meseberg” palotában látja ebédre kijevi kitartottját, és ad neki végrehajtandó feladatokat.

A mai randi témája kizárólag Donbassz, és az Oroszországgal szembeni fellépés lesz.

Valcman közölte: a germán lotyótólkapott utasításokátvételét követően óhajtja fölhívni Macron új gall górét. Macront a kanzlerina már eligazította a tennivalókról.

Még Berlinbe való elutazása előtt osztotta meg saját Fb. profilján Valcman a fantasztikus örömhírt. Egy csomó „gyönyörű szép T-80-as modernizált tankot küldtem védelmi erőinknek a keleti frontra!”

Hogy mennyit? Ezt nem közölte. A szándék a lényeg.

Donbassz frontjain pedig jószerével már teljesen visszetért az élet a rendes kerékvágásba. Tűzszünetről-már ha beszélnek is egyáltalán ilyesmiről-legfeljebb csak múltidőben szólnak.

Donyeck „Kijev” kerületének késő esti hangulatvideoja tegnap:

Tegnap este ismét rászabadult a pokol-főként a Donyecki Népköztársaság frontmenti településeire. Immár 60 települést ért latortüzérségi, vagy CSAK aknavetős vagy tantüzérségi támadás.

Főkét Jaszinovataja, Makejevkka, Gorlovka-Zajcevo, Szpartak, Donyeck északi és nyugati peremkerületei, Sztaromihajlovka, és tovább déli itányba. Hullot a gránátzápor hol sűrűbben, hol ritkábban. Kész csoda, hogy csak hat civil sebesüléséről érkezett hír. A károkat már nem is sorolják.

A luganszki országrészt CSAK nyolc helyen ostromolták mára virradóan a valcmanisták! Bár ez is duplája a „megszokottnak”.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Valcman Nyalókakirály hadügyére a minap kijelentette: Donbasszal katonailag nem sokra mennek. Éppen ezért a minszki megállapodás betartását látja az egyetlen lehetséges és járható útnak.

Poltorak hadügyér kijelentéseihez képest mintha másabb lenne a helyzet Donbassz frontjain. Kezdjük mindjárt azzal, hogy panaszkodik az EBESZ. A Poltorak által vezérelt ordashad nagyon megnehezítette az utóbbi napokban a dolgukat. Egyszerűen korlátozták a katonai hordákhoz való látogatásaikat. De persze ez lenne a jisebbik probléma. Súlyosabb gond az, hogy egyre inkább fokozódik a latortüzérség aktivitása Donbassz ellen.

Az alábbi videofelvétel tegnap készült Szpartakban, az inkriminált Poltorak bölcselettel:

Este Donyeck egész északi ívére kiterjedt a martalócok ostroma. De persze nem maradt ki Gorlovka sem, mint ahogyan Zajcevo is kapott rendesen ismét. De hát ebben a tekintetben egyetlen frontmenti DNR település neve sem maradhat ki az ostromlott települések listájáról.

A donyecki délvidék tegnap délutántól régen látott ostromot élt át. Ezrével hullottak a latorgránátok a vidékre. Kominternovoban halottja és súlyos sebesültje is lett az esztelen tombolásnak.

Ma reggel a „Butovszka” bányaüzemet érte rendkívül heves latortüzérségi ostrom.

Ezzel kb. egyidőben kezdték ostromolni a délvidéki Gnutovot, és az annak határában lévő „Oktyrjab” áteresztőpontot.

Tegnap Moszkvában az orosz Biztonsági Tanács titkára Nyikolaj Patrusev a következőket nyilatkozta:

„Oroszország továbbra is Ukrajna részeként tekint a donyecki és a luganszki régiókra. Viszont az ott élő oroszajkú lakosság népirtásszámba menő legyilkolását nem tűrhetjük!”-nyilatkozta Patruseb a Rosszijszkaja Gazeta című orosz lapnak adott interjújában.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

 

 

 

 

Nyalókakirály majd el szállt a boldogságtól, hogy országa vízummentességét szentesítette az EU!

https://www.facebook.com/100015189286715/videos/214389365744038/

Csak úgy „mellékesen” jegyezzük meg: Kárpátalján már számolatlanul hajigálják a kézigránátokat helyi vállalkozók portájára.

A DNR vezetője ökológiai terrorcselekménytől tart. Alekszandr Zaharcsenko szerint „Kijev kezdi felismerni, hogy nyílt katonai agresszióval nem jut semmire Donbassz ellen. Ám egy katasztofális méretű ökológiai káresemény előidézésével kiheverhetetlen és helyrehozhatatlan veszteségeket lenne képes okozni hazánknak! Ettől félünk!”-nyilatkozta ma reggel a DNR első embere, aki szerint okkal feltételezhető, hogy a kijevi junta valami hasonló dologban sántikál.

Jelen pillanatban Kijev Donbasszra fenekedő ordashada a konvencionális eljárást favorizálja. Ágyúzza egyre vadabb ütemben a két népköztársaság frontmenti településeit.

Jaszinovatajában hat lakóház és két iskolaépület vált romhalmazzá a tegnap este kezdődött latortüzérségi terror során. Jaszinovatajában két helyi civil is belehalt a támadásba, kettő másik pedig súlyosan megsebesült.

Késő tavaszi esti hangulat Donyeck Volvo Center negyedében:

Gorlovkában csak romhalmazokat eredményezett a martalócostrom. Trudovszka bányatelepen szintén hat lakás dőlt romba.

Mára virradóan a „délvidéki” Telmanovot 152 milliméteres tarackokkal bombázták Valcman latortüzérei. Szahanka mellett egy népköztársasági katona elesett.

Tegnap délutántól ma délig a DNR-nek már 27 települését (Donyecket is egy településnek számolva) bombázta Valcman latortüzérsége.

Hasonló „szerencsében” az LNR hét települése részesült.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com