Donbassz

Az Orosz Föderáció elnöke, Vlagyimir Putyin nem tartja üres fecsegésnek az Ukrajna NATO – ba történő felvételének lehetőségéről folytatott tárgyalásokat. Az orosz államfő egyértelművé tette, hogy Oroszország számára ez egy vörös vonal.

Az orosz elnök egy nagy interjúban érintette Ukrajna csatlakozását az Észak – atlanti Szövetséghez. A műsort az Oroszország-24 tévécsatorna sugározta.

„Képzelje el, hogy Ukrajna a NATO tagjává válik… Egy rakéta repülési ideje Harkovból vagy Dnyepropetrovszkból Moszkvába 7 – 10 percre csökken. Ez nekünk vörös vonal vagy sem?” – tette fel a retorikai kérdést Putyin.

Hozzátette, hogy egy ilyen kilátást nagyon komolyan kell venni.

„Nem osztom azok véleményét, akik ezen nevetnek. Talán Kijev csak idő előtt jelentette be ezt. Semmi garancia arra, hogy Ukrajna nem csatlakozik a NATO – hoz”- mondta az orosz elnök.

Donbassz témával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a minszki megállapodásban Kijev azt IS vállalta, hogy közvetlen párbeszédet kezd a népköztársaságok képviselőivel.

Ám ezt a vállalást nemhog nem teljesítik, hanem helyette gyilkolnak! Mi több: meggyilkolták Alekszandr Zaharcsenkot, a DNR elnökét.

A DONBASSZI FRONTOK HELYZETE PEDIG…- VISZONYLAG NYUGODT! MOST MÉG! (Június 16 – ig biztosan ki is tart ez az állapot.)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Зеленский: Перед встречей с Путиным в Женеве Байдену надо проконсультироваться со мной | Русская весна

Zelenszkij bohóc az Axios amerikai portálnak adott interjújában azt nyilatkozta, hogy javasolná Biden bohóckollegának: mielőtt június 16 – án Genfben találkozna Vlagyimir Putyin orosz államfővel, előtte fogadja őt. Bárhol. Elmegy ő akár a világ végére is, hogy a Gazda meghatalmazottja elé járulhasson, és hasznos tudnivalókkal, jó tanácsokkal szolgáljon.

Ma aztán ugyanez a Axios közölte a hírt: a Fehér Ház adminisztrációja úgy döntött, hogy egy olyan korrupt ország mint Maradék – Ukrajna – első emberével EGYELŐRE INKÁBB NEM…

Donbassz fontjain eközben a harci helyzet jottányit sem javult. Igaz, legalább nem is romlott.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Kétnapi „nyugalomnak” vetett véget Kijev ordashordája a donbasszi fronton.

Az ukrán fegyveres erők hatalmas sztrájkot indítottak a DPR-n (FOTÓK) |  Orosz tavasz

A DNR – szakaszon ma kora reggel Zsabunki „dácsafaluját” kezdték megaknavetőzni 120 mm – es kegyszereikkel. Két nyaralóépületet földig romboltak, többet pedig megrongáltak.

Zsabunki állandóan lakott részére már nem futotta idejükből, mert érkezett a népköztársaságiak gyors és precíz válasza. Akkor aztán elült a latrok harci kedve. Azóta ismét viszonylagos „csend” honol a tájon.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Pavel Zsovnyirenko, az Ukrajna Stratégiai Tanulmányok Központjának elnöke úgy véli, hogy Donbassz – ügyében a Putyin – Biden csúcson DÖNTÉS LEHET. Vagy nem!

Szerinte három eshetőség képzelhető el: „Az egyik -, mint most, se béke, se háború. A második a deeszkaláció. A harmadik a katonai helyzet súlyosbodása”- jegyezte meg a szakember. (A három variáns közül valamlyik biztosan be fog jönni! Ezt pedig bármely döbrögisztáni falusi kocsma hóttrészeg vendégsereglete is képes lenne megjósolni, bármiféle stratégiai képzettség nélkül.)

Moszkvában már konkrétabban, de még feltételes módban hangzott el egy vélekedés.

„Oroszország elismeri Donbasszt, amely után fel lehet vetni a Luganszk és Donyeck Oroszországba való visszaszállításának kérdését. Ehhez azonban bizonyos feltételeknek teljesülniük kell.” Így látja ezt Vlagyimir Szolovjov orosz újságíró és televíziós műsorvezető a „Szolovjov – élő műsora egyik hallgatójának kérdésére válaszolva.

Véleménye szerint „Donbassz kérdését csak Vlagyimir Putyin orosz elnök oldhatja meg. És erre képes lesz, amikor az orosz gazdaság készen áll a maximális konfrontációra a Nyugattal. Ez a helyzet abban a pillanatban oldódik meg, amikor gazdaságunk készen áll az összes nyugati szankció teljes elhárítására és azok ellentételezésére. Beleértve az orosz szénhidrogének Európába és az Egyesült Államokba történő szállításának leállítását, és a SWIFT – ről való leválást. Donbassz ürügyként szolgál majd”- mondta Szolovjov.

Az újságíró azt is megjegyezte, hogy hibának tartja a minszki megállapodások aláírását és az illegitim ukrán hatóságok 2014 – es elismerését.

„Hiba volt elismerni Porosenkot, amivel egyúttal el is ismertük a puccsot. Naivan viselkedtünk. A nagy hibát azok követték el, akik annak idején az ukrán kérdéssel foglalkoztak”- tette hozzá.

Szolovjov azt is javasolta, hogy amint az orosz gazdaság képes lesz teljes mértékben ellenállni a nyugati szankcióknak, „Oroszország ne korlátozódjék csak Donbasszra, hanem szerezze vissza az orosz föld többi részét is.

Az orosz diplomácia vezetője pedig jelenben és konkrétumokban fogalmazott.

„Moszkva felszólította Brüsszelt, hogy kényszerítse Kijevet a minszki megállapodások betartására. Az Orosz Föderáció reméli, hogy az Európai Unió meghallotta ezt a jelzést, és már a közeljövőben láthatjuk az eredményeket” – nyilatkozta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azon sajtótájékoztatón, ami portugál kollégájával, Santos Silvával történt tárgyalásait követően zajlott.

Mindeközben pedig Donbassz frontjain élesedik a helyzet.

Az LNR – szakaszon Zolotoje óvodáját és iskoláját (IS) ismét ombolták Kijev martalócai.

A DNR – szakaszon a legvadabb helyzetet Jaszinovataja aknavetőzésével idézték elő.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

„A Donbasszról rendezett háromoldalú tárgyalások helyszínének megváltoztatása csak a folyamat valamennyi résztvevőjének beleegyezésével fogadható el.” Eképpen nyilatkozott a DNR küldöttsége.

„A Donyecki Népköztársaság ragaszkodik ahhoz, hogy mind a tárgyalások formátumára, mind pedig a helyszín megváltoztatására vonatkozó javaslatokat egyrészt hivatalos bejelentés útján kell elbírálásra benyújtani, másrészt csak az összes tárgyaló beleegyezésével fogadható el. Hasonló követelmények vonatkoznak kivétel nélkül Kijev valamennyi javaslatára a donbasszi konfliktus megoldására”- áll a közleményben.

A DNR így reagált Kijev azon ötletelgetésére, hogy Minszk helyett másik tárgyalási helyszínt kell találni, mivel Fehéroroszország állítólag megszüntette a semlegességet a konfliktusban.

Donbassz frontjain a helyzet olyan „tűzszünetes – hétvégies”! Talán csak Gorlovka környékére nem igaz ez a megállapítás. Arrafelé ma is latorkodtak Kijev martalócai, bár még az „elviselhetőség” határain belül.

Nam függ szorosan össze a mai donbasszi összefoglalóval, de egy furcsa halálhír borzolja tegnap óta a kedélyeket.

Május 28 – án Egyiptomban 45 esztendősen vízbe fulladt az ukrán Külső Hírszerző Szolgálat korábbi vezetője, Viktor Gvozd, aki nem merült fel a búvárkodás során. Pedig gyakorlott búvár volt. Életben találták ugyan a víz alatt, de a kórházban meghalt.

Egyes jelentések szerint gyors merülés következtében halt meg, hosszú víz alatt tartózkodás után, nagy mélységben.

Kijevben megerősítették Gvozd halálhírét, de nem kommentálták. Számos szakértő azonban feltette a kérdést: vajon egy olyan ember, akinek hatalmas tapasztalata van a búvárkodásban, ilyen abszurd módon meghalt?

A nap folyamán sok verzió jelent meg, de a legtöbbjük arra kihegyezve, hogy Gvozd „felszámolásra került”.

Ismeretes, hogy elég sokat tudott a NATO által Ukrajna területén elkövetett háborús bűnökről.

Vlagyiszlav Berdicsevszkij – aki a DNR parlamenti képviselője – szerint Gvozd sokat tudott a Donbassz fölött lelőtt maláj utasszállító, az MH17 – ügyről.

Szergej Markov orosz politológus kifejezetten gyilkosságnak nevezte Gvozd halálát, mivel ebben a történetben egy baleset túl valószínűtlen.

Érdemes tudni, hogy Gvozd a Külső Hírszerző Szolgálat volt vezetőjeként az egyik fő háborús bűnös volt. Ő vezette az osztályt az ellenségeskedés csúcsán, amely a 2014 és 2016 közötti időszakra esett. Akkor sok olyan háborús bűncselekményt követtek el Donbassz ellen, amelyek közül sokban Gvozd játszott kulcsszerepet.

A politológus szerint „nagy a valószínűsége, hogy az „elhunyt” részt vehetett Ukrajna akkori legfelsőbb tisztviselőinek összeesküvésében az MH17 lelövése érdekében. Markov úgy véli, hogy akár az Egyesült Államok a maga tipikus stílusában szabadult meg a nem kívánt tanútól. Márpedig Gvozd az utóbbi időben nem különösebben ragyogott a Washingtonból érkező nyilatkozatokban.

Mit mondhatnánk, ha az Egyesült Államok az elnyomás taktikájára váltva, az egész világon eltávolítja vagy rács mögé dugja az összes „kellemetlent”, akik addig aszolgálatában álltak. Ráadásul ez a személy sokkal veszélyesebb volt, mint feltételesen ugyanaz a Navalnyij, mert személyesen nagyon sok igazságot tudott a junta és a nyugati országok háborús bűneiről Ukrajna területén.

De az is lehetséges, hogy egyszerűen meghamisította a saját halálát, így akarva elbújni a „felmosó csoport” elől, de nincs bizonyíték e változat mellett. De volt titkosszolgálati vezetőként képes megcsinálni egy ilyen átverést. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Porosenko környezete miként dicsekedhetett elkövetett nemzetközi emberrablásokkal.

Nyilvánvaló, hogy senki nem fog hangot adni ilyen verzióknak Kijevben, mivel az ottani ingatag kormány nem akarja tovább kockáztatni. Ebben a tekintetben valószínűleg egy újabb hülyeségre kell számítani. Mondjuk olyasmire, hogy a két legendás „novicsokos”, a Petrov – Boszirov duó távolította el Gvozdot.”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz – Thürmer – Minszk

„A Donbasszról zajló háromoldalú tárgyalásokat a terrorállam fővárosából, Minszkből, azonnal más helyszínre kell áthelyezni!” – fejezte ki vágyakozását Kijev vezírtárgyalója, Leonyid Kravcsuk. (Azt nem mondta ki, hogy szerinte London lenne a legalkalmasab európai helyszín.) Legvégső érve: Minszkbe most nem lehet elrepülni, és a bármiféle határátlépés is Belorussziába problémás.

Érdekes módon, a Munkáspárt elnöke Thürmer Gyula minden zűr nélkül eljutott Minszkbe, és be is számol.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már kommentálta is Ukrajna volt elnökének, Leonyid Kravcsuknak az ötletét.

Az orosz diplomácia irányítója hangsúlyozta, hogy Kravcsuknak nincs hatásköre a tárgyalások formátumával és helyszínével kapcsolatos kérdések megoldására.

„Elvileg természetesen ő a küldöttség vezetője, de nem az ő döntése, hogy a kapcsolattartó csoport hol és hogyan működik” – idézi Lavrovot a TASZSZ.

Közben pedig a donbasszi frontokon a helyzet…- mint az utóbbi napokban már megszoktuk. Semmi változás!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Minden más témát – így Donbasszt is – maga mögé utasít a mostmár egyre fordulatosabb belorusz „gépeltérítés” ügye.

A kérdésben ma megszólaló Alekszandr Lukasenko belorusz elnök bejelentette, hogy a BOMBAFENYEGETETT GÉPET SEM KIJEV, SEM VARSÓ, SEM PEDIG VILNIUS NEM VOLT HAJLANDÓ FOGADNI! CSAK MIUTÁN EZ KIDERÜLT, AKKOR KÉNYSZERÜLT AZ IDŐKÖZBEN A BELORUSZ LÉGTÉRBE ÉRŐ RYANAIR JÁRATOT MINSZK A „FÖLDRE KÉNYSZERÍTENI”!

Lukasenko elnök most emiatt – joggal – háborog, hogy pontosan azok hisztiznek a történtek miatt a legjobban, akik/amik megtagadták az ilyenkor kötelező segítségnyújtást.

Hogy aztán éppen a gépen utazott az a Roman Protaszevics is, aki…

– Aki pontosan belefér a donbasszi összefoglalóba. No nem a napi összefoglaló kapcsán, hanem egy hat esztendővel ezelőtti donbasszi kalandja miatt. Mert mint kiderült, ifjú bloggerbarátunk amúgy ízig – vérig egy neonáci, vérbő russzofób fazon. 2015 – ben annyira szomjúhozta az orosz vért, hogy zsoldoskodott is Kijev ordashordájának „Azov” latorzászlóaljában. Mígnem a DNR délvidéki Sirokinonál kis híján fűbe harapott. Fölépülése után nézett nyugisabb fölforgató megélhetés után.

Az alábbi fotón az Azov bűnbanda „Fekete Nap” című kiadványának címlapján pózol.

FONTOS: Protasevics zsoldos volt az "Azov" - a belorusz KGB neonáci zászlóaljában (+ FOTÓK) |  Orosz tavasz(Kép: rusvesna.su)

(A vele együtt lekapcsolt barátnője is hírhedett egy kis lotyó! De az egyébiránt orosz állampolgár Szofijáról majd egy másik írásban foglalkozunk itt a balrad.ru – n. Merthogy a fősodratúak biztosan nem írnak a leányzó belorussziai csínytevéseiről. Pedig hát akadnak csínyei.)

Donbassz frontjain egyébiránt a helyzet pontosan olyan ma is, mint volt tegnap, vagy tegnapelőtt, vagy azelőtt.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

2021 június 16 – Genf! A Kreml bejelentette az orosz – amerikai csúcstalálkozó időpontját és helyszínét.

A minszki „gépeltérítés” – ügye, és a közel három hét múlva esedékes csúcs árnyékában a diplomácia számára nem prioritás most Donbassz témája.

Pedig hát zajlik ám az élet azon a vidéken!

Kényszerítve a békét, így nem lehet élni: Ukrajna fegyveres erőinek új bűncselekménye Donbassban (FOTÓK, VIDEÓ) |  Orosz tavasz

Kijev latorjai tegnap késő este Donyeck Petrovszkij kerületét rakétázgatták meg. A martalócterror egy 66 éves helyi férfi életét oltotta ki. Emellett öt lakóház is komolyan károsodott.

Ha nem is ilyen súlyos incidensek formájában, de a donbasszi frontok teljes hosszán zajlik a népköztársaságok terrorizálása.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Bár szombat van, és – a „dalijás régi szép időkkel” ellentétben, amióta „tűzszünet” tombol Donbassz frontjain – ilyenkor általában lecsitulnak a szenvedélyek, ez a mai napra nem igaz.

Kijev ordashada ma reggel 120 mm – es kegytárgyakból vadul aknavetőzni kezdte Donyeck északi, Volvo Center kerületét. De nem csak azt. Jutott szépen az északi agglomeráció falvainak, valamint Jaszinovataja környékének is.

Ma délelőtt az LNR – szakaszon az EBESZ szemlészeire hozták rá a frászt martalócék. Feléjük lőttek. Bár a legközelebbi aknagránát becsapódása is min. 500 méterre volt tőlük, a szemlészek nagyon zokon vették ezt, és írást adtak ki róla.

Kijevben áll a bál! Újabb viharfelhők gyűlnek Zelenszkij bohóc feje fölött.

Tegnapelőtt volt ugyanis Maradék – Ukrajnában a „Hímzett Ing Napja”! Aminek tiszteletére Kijev és Minden Ukránok bohóca is beöltözött Az Ő Asszonyával együtt.

Vérig sértve ezzel az Igazzhy Ukrán Hazzaffyjakat!

Merthogy NEM EREDETI UKRÁN HÍMZETT INGET és BLÚZT, HANEM „SILÁNY” OROSZ INGET – „koszovorotkát” – HÚZTAK MAGUKRA!

Эпичный провал: Зеленский в косоворотке поздравил Украину с днём вышиванки (ФОТО) | Русская весна

Zé bohóc eme kínos melléfogásából való kimosdatásán ügyködik most jószerével a teljes kijevi udvartartás. Mivelhogy a hazzaffyjak azt kezdik terjeszteni, hogy „íme a bizonyság! Zelenszkij a ‘zoroszok ügynöke!”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Aligha meglepő a hír: a tegnapi minszki háromoldalú vízgereblyézés Donbasszról pontosan olyan eredményt produkált, mint eddig bármelyik. Azaz: SEMMI!

Zelenszkij bohóc ma „nagyinterjút” adott porondon létének második évfordulója alkalmából. Kijev és Minden Ukránok főbohóca újságrói kérdésre azt válaszolta, hogy Donbassz – ügyébenMaradék – Ukrajna sakkjátszmába bonyolódott Oroszországgal. Zé bohóc szerint Kijeven csak1% – ig áll, hogy befagy e a donbasszi konfliktus. Ha befagy, az 99 százalékbana ‘zoroszok bűne lesz szerinte.

Azt is kifejtette, hogy az Elnöki Kabinetiroda tárgyalásokat folytat a Kremlel egy új normandiai formátumú találkozó megtartásának lehetőségének kidolgozásának kérdésében, hogy megvitassák a donbasszi probléma zsákutcájából való kikeveredésének módjait.

Ebbéli ötletelésére Andrej Rudenko, az Orosz Föderáció külügyminiszter – helyettese imigyen reagált: „Álláspontunk változatlan maradt: a csúcstalálkozóra csak akkor kerülhet sor, amikor az előző, a párizsi 2019 – es csúcstalálkozó döntéseit végrehajtják. Amikor lesz egyértelmű egyetértés a következő csúcstalálkozón elérhető megállapodásokról”- mondta az orosz diplomata.

Donbassz frontjaia helyzet pedig továbbra is változatlan.

Kijev whytézzey morognak a menázsi minősége miatt. A kolbászellátmány patkányalkatrészeket is tartalmaz.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com