„Európa mi vagyunk” – A Margit hídtól indult a birkamenet

Még csak 11 óra volt, de a Békemenet már megkezdődött.
Bár a Békemenet hivatalos programja fél tizenkettőkor kezdődött, ám a szervezők már félórával korábban, 11 órakor belevágtak. A jelenlévők elénekelték magyar és a lengyel himnuszt. A Bem téren kissé szomorkás a hangulat, az esőben pár ezren lehetnek, jórészt lengyel vendég tüntetők. Magyar és székely zászlókkal érkezetek a békemenetesek, az egyik felirat köszönetet mond Orbán Viktornak, kiegészítve azzal, hogy Isten óvja a miniszterelnököt. Mintha a szervezők is elégedetlenek lennének a létszámmal. Közben a műsorközlő reményét fejezte ki, hogy a folyamatosan érkeznek majd a buszokkal hozott demonstrálók is.
Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, az egyik szervő lapunknak elmondta: ez a cöfös békemenethez kötődő lengyel külön ünnepség, amelynek tanúi voltunk. Kérdésünkre, hogy lesz-e ebből 200 ezer résztvevő, amire a szervezők számítottak, Bencsik széttárta a karját, és annyit mondott. „még korán van, majd meglátjuk.”
Pécsről 240 ember indult a „birkamenetre” – Döbbenetes „érvek”, ámuljon, hol él
Csütörtök reggel Pécsről 240 kormányt támogató helybéli indult el öt busszal a békementre. Ők úgy látják, a Fidesz biztosítja az ország fejlődését, biztonságát, jövőjét, a szabadságjogon nem sérülnek nálunk, és a korrupció csak kampányduma.
Most megyek először békemenetre – mondta Nagy István, 72 esztendős villamosmérnök -, soha nem voltam egy pártnak se tagja, de Fidesz-szavazó vagyok és a feleségemmel úgy éreztük, hogy most mennünk kell, ki kell fejezni az összetartást. A férfi ugyanakkor bevallotta, hogy a kormány politikájában sok dolog nagyon nem tetszik neki, de hogy mi nem tetszik, arra nem tért ki.
A buszok előtt beszélgetők véleménye erősen összecsengett. Három, a gázművektől nyugdíjba ment asszony a Fidesz politikáját dicsérte, és az összetartás fontosságát hangsúlyozta. Egy a nyugdíjazásáig autóvezetést oktató hölgy, aki Icaként mutatkozott be, miközben élvezettel szívta cigarettáját, így érvelt: Magyarországon 2010 óta óriási a fejlődés. Sok az új autó, nézze meg az áruházakat, tele vannak vásárlóval. Tíz éve is tele voltak – jegyeztem meg. De most jobban.
A fiatalok menekülnek az országból – váltottam témát. Régen is mentek ki. Már inkább visszajönnek. Olvastam erről. A statisztika szerint ez nem igaz, ha még 400 ezren kimennek, védhetetlenül összeomlik a nyugdíjrendszer. Erről nem hallottam. Az ellenzék és az unió korruptnak látja a kormányt. Az ellenzék mindig ezt mondja, csak most hangosabban. Akkor nincs is korrupció? Az mindenütt van. Tehetne ez ellen a kormány?Talán jobban kellene figyelni a látszatra. Szóval lopni lehet, csak ki ne derüljön? De hát nem derült ki semmi, senkit se vittek el rabláncon. Az ellenzék szerint, amíg Polt Péter a főügyész, ez így is marad. A Polt az előző rendszer embereit se csukta be, ő nagyon engedékeny.
Önt akkor a Kósa-ügy se zavarja…Nem ismerem ezt az ügyet. Az sem zavarja, hogy Semjén egy olyan ismerőse ötmillióján vadászott Svédországban, aki 530 milliós uniós támogatást kapott. Ön is a barátjától kér segítséget, én is és mindenki. Kéz kezet mos.

A békemenetre induló pécsiek szinte minden, az ellenzék által elmondott váddal szemben hasonló logikával védték meg a kormányt. Amikor szóba hoztam, hogy egyik párt se akar menekülteket betelepíteni Magyarországra, ezért nincs alapja a migránsozásnak, egy 68 éves, a nevét nem adó férfi ekképp vágott vissza: A kerítést a szocialisták ellenezték. Miért változtak volna meg? Tényleg elhiszi, hogy Soros az ország romlását akarja? El. A Soros-terv létét a kormány sosem dokumentálta, a belügyminiszter sem talált erre bizonyítékot. Mindegy, jobb az óvatosság.
Egyébként a Pécset képviselő békemenetesek több mint háromnegyede nyugdíjas korú volt, húszon- és harmincévest ötöt se láttam.
A 70 esztendős László, aki épületgépészként dolgozott a kormány kereszténységét méltatta: Katolikus nevelést kaptam, nekem a hit fontos. A kormány kereszténységét mi bizonyítja? – kérdeztem őt. Az, hogy Afrikában segíti a keresztényeket.
A kormány kereszténységét mások is hangsúlyozták, és ha szóba hoztam, hogy a menekülteket viszont nem akarja befogadni a kormány, akkor egyöntetű volt a válasz, hogy azok terroristák. ha nem is mind, de többségük az.
A pécsi erőműtől nyugdíjazott, 70 esztendős Bánkuti Ferenc kampánydumának ítélte, hogy az ellenzék korruptnak minősíti a kormányt: Az Elios-ügyet már 2014-ben vizsgálták, és semmit se találtak. Azért most vették elő, mert itt a választás. Kósa-ügy? Marhaság. Semjén-sztori? Én is voltam Svédországban, az öcsém fizette. Sokan kritizálják a kormányt, hogy az emberei megveszik és a kormánypropaganda eszközévé teszik az újságokat, tévéket, rádiókat, s lassan már nem marad független lap. Ugyan – legyintett Bánkuti -, ha akarok, holnap elindítok egy újságot kétezer forintból, és akkor lesz. Ilyen egyszerű lenne? Ilyen.
Az öt busz hétkor elindult a fővárosba. Az utasok közül többen elmondták: hazugság, hogy a kormány ingyen fuvarozza őket, kétezer forintot fizettek.
(nepszava)
Bal-Rad komm: Kicsit olyan ez, mint amikor az elitéltet FÖLHÍVJA a hóhér és pribékjei a vesztőhelyre, és együtt örömtáncolnak. Az elitélt azt hiszi lakodalmi sokadalomba tévedt.
A kivégzők tudják az igazat! Az áldozat még nem.
„EZEK” jó része már talán meg sem fogja tudni. A fiatalabbak meg majd megtudják.
„EZEKRE” nem hat semmi! A döbrögista mákony teljesen elállta a fejüket.
„…nekem a hit fontos…”
Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!
Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide vagy ide kattintva megnézheti!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!




