Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ma Moszkvában közölte, hogy a szíriai tűzszünetet tető alá hozó, és az azt garantáló országok delegáltjai az elkövetkező napokban „termelési tanácskozást” fognak tartani.
Damaszkuszban tegnap Aszad elnök a külügyminisztérium „állománygyűlésén” beszélt.
Elmondta, hogy Oroszország és Szíria közösen fogják megakadályozni az világ elsőszámú latorállamának – az USA – hegemón törekvéseit a Közel-Keleten.

Aszad kiemelte, hogy Oroszország és Irán katonai és politikai támogatása baráti támogatás Szíria népeinek, és ennek a segítségnek köszönhetően új fejezet íródik Szíriáról a történelenkönyvekben.
Hozzátette, hogy ugyanakkor a harc még nem ért véget! A szír elnök szerint országa ellenségei most humanitárius kezdeményezésekbe csomagolva próbálják meg elérni azokat a célokat, amiket a terrorbandák fegyverrel nem voltak képesek.
Deir-ez-Zor tartományban igyekszik összpontosítani erőit az ISIS – horda. Bandáit a szír hadsereg és az orosz légierő szorította ki Raqqa tartomány déli és Homsz tartomány nyugati területeiről.
Elképzeléseikbe viszont a hétvégén nagyon belerandított az orosz légierő! Amely a rémkalifátus egy újabb, Deir-ez-Zor felé tartó nagyobb hadoszlopát semmisítette meg, és több száz terrorista pribékkel végzett – közölte ma Moszkvában az orosz HM.
A harci gépek kétszáznál több latorral végeztek, több mint húsz, nagy kaliberű géppuskával felszerelt terepjárót, páncélozott harcjárművet és harckocsit, illetve lőszerszállító teherautót elpusztított.

Az eset az „Akerbat-katlan” fölszámolása részeként történt.
„Az ISIS szétzúzása Deir-ez-Zornál a nemzetközi terrorcsoport stratégiai vereségét fogja jelenteni a Szíriai Arab Köztársaságban” – áll a tárca mai tájékoztatójában.
Ma délelőtt egyébként lecsapott az orosz légierő Deir ez-Zor ostromló kalifátusistáira is.
Libanon Szíriával határos vidékén is cudar hétvégéje volt a rémkalifátusnak. Ott a szír hadsereg és a „Hezbollah” válogatottja irtotta őket Baalbek környékén, a Qualamon hegység nyugati oldalán.
A „Hezbollah” Végrehajtó Tanácsa elnöke Hashem Safi al-Din szerint az elkövetkező néhány napon teljesen kiirtják a vidék latorállományát.
Raqqaban tovább tusakodik egymással az SDF és a rémkalifátus. Az amerikai légierő pedig besegít. A helyi civilek meg „köszönik a segítséget”! – és temetnek.
A közeli Al-Khader falu környékére is jutott állítólag néhány bomba. A gond csak az, hogy arrafelé meg a szír hadsereg katonái bóklásztak. Az eset tehnap történt, de hivatalosan még ezidáig senki nem erősítette meg.
Zajlik az élet persze Szíria más közdőterein is, de a lényeges történések az ország középső régiójában zajlanak.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!













