Donbassz

Az orosz médiákban tegnap óta kereng a hír, hogy a közelmúltban tett háromnapos Krím-félszigeti látogatása során Vlagyimir Putyin egy nem publikus találkozón fogadta Viktor Medvedcsuk ukrán politikust, az „Ukrajnai választás” nevű mozgalom vezetőjét.

„A felek megtárgyalták a kijevi politikát, a minszki paktum végrehajtásának folyamatát, valamint a DLNR és Ukrajna közötti fogolycsere lehetőségét.”

Kreml-közeli források is megerősítették a találkozó hírét, de sem a Kreml sajtószolgálata, sem pedig Medvedcsuk asszisztense nem kommentálsa. Se pro-se kontra!

A tegnapi „Függetlenség Napja” kijevi ciruszról kifejtette véleményét Alekszandr Zaharcsenko is. Szerinte éppen ellenkező dolog zajlik Maradék-Ukrajnában annak, mint amit ünnepegetnek. „Szeretném most ez alkalomból kifejezni őszinte és mély részvétemet az ukrán állampolgároknak, országuk függetlenségének teljes elvesztése miatt.”

Tegnap délután „Függetlenség Napja” koncertet adott a valcmanista ordashad Jaszinovataja, Minyeralnoje, Jelenovka lakói, és a donyecki reptér védői számára.

Komoly hangtechnikát fölvonultatva, fölváltva az ukrán himnuszt és ukrán hazafias dalokat nyomattak a célközönség irányába. Akik azt könnyebben elviselték, mint a zárótüzet. Merthogy a koncert befejezését a latortüzérség zárótüze jelezte.

Aztán éjfélig csak szórványos ágyúzgatásokkal és aknevetőzgetésekkel „kedveskedtek” az egyáltalán nem ünnepi hangulatban lévő donbasszi frontmenti települések lakóinak.

És eljött az éjfél. A legesleges…-legújabb tűzszünet, a „Csendes Rendszer” vagy közkeletűbb nevén az „Iskolai Tűzszünet” beköszöntének ideje.

Csak éppen se csend, se tűzszünet.

Zsabicsevot negyedórája úgyúzta már a latortüzérség, amikor éjfélt ütött az óra. Még másfél óráig lőtték a falut.

Gnutovot és Kominternovot éjfél után nem sokkal kezdték ostromolni a valcmanisták.

Jelenovkát a délutáni ostrom után éjjel egy órától ismét ágyúzni kezdték.

Szpartak ostroma hajnali negyed hatkor kezdődött.

Reggel hétkor Donyeck Petrovszkij kerülete került sorra. Itt már komoly „sikereket” is elértek martalócék. Három civil sebesült meg súlyosan.

Gorlovkánálma délelőtt elesett egy DNR katona. Orvlövész végzett vele.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Újabb Medvemesterkedés miatt retteg a Nyugat

Oroszország stratégiai bombázót küldött a Koreai-félsziget térségébe! Ezzel a hírrel fújt riadót a legújabb Medvemesterkedésről a brit Financial Times. Mintegy mellékesen megemlítve azt a tényt, hogy az amerikai légierő gépei nap-mint nap ugyanezt teszik. Arról nem írt az FT, hogy Oroszország speciel határos a KNDK-val.

Egy nukleáris fegyver szállítására is alkalmas TU–95 MS, SU–35-ös vadászgépek és egy orosz felderítő gép kíséretében repülte körbe a Koreai-félszigetet – közölte az orosz HM.

A közlemény ismertette, hogy az orosz repülőgépek végig nemzetközi légtérben repültek. Útjuk során a Csendes-óceán, a Japán-tenger, a Sárga-tenger és a Kelet-kínai-tenger fölötti légteret érintették.

Marija Zaharova az orosz külügyminisztérium szóvivője is megerősítette az akciót.
Zaharova úgy fogalmazott, hogy Oroszország kormánya ellenzi a közös amerikai-dél-koreai gyakorlatot, mivel az nem segíti a feszültség enyhítését.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A „független” Ukrajna ünnepelt

Kijevben LÁTVÁNYOSNAK SZÁNT parádéval, az USA zászlaja előtt, az amerikai külügyminiszter James Mattis díszvendégeskedése mellet-megünnepelték Ukrajna „Függetlenségét”! (Aki látta a parádé közvetítését…! Némely NATO ország alakulatának elslattyogását a népek előtt…)

A Krescsatik sugárúton volt a buli java. Amit megelőzően ukrán katonaembert olyan világszégyen még nem ért, mint a vegzatúrán-motozáson átesett parádé alvezérkarnak.

AMERIKAI szagemberek kutatták át őket! Egyenként! A nyilvánosság előtt! Már csak a testüregek bevizsgálása hiányzott.

Volt egy kis malőr is. A nagy „Függetlenség Napja” kijevi tobzódása közben az ukrán főváros belvárosában történt valami robbanás. Több sérült is van. Még vizsgálják, hogy pontosan mi történt.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Yves Le Drian gall külügyér javallotta, hogy hozzanak létre az érintettek részvételével egy kontaktcsoportot, amely segítené Staffan de Mistura Szíria-ügyi ENSZ-főmegbízott békemisszióját.

Mihail Bogdanov orosz, és Sedat Onala török külügyminiszter-helyettesek egy negyedik deeszkalációs zóna létrehozásáról tárgyaltak. Idlib latorrezervátumot foglalná magába.

Közép-Szíria Palmürától északra eső Hama-tartománybéli katlantérségben tettenetes mértékú kalifátusistairtás zajlik. Már-már szánnivalóak lennének a pribékek!-ha nem róluk lenne szó.

A szír-libanoni határvidéken sem szívderítő a kalifátusisták helyzete. Ott is egy halálos katlanba zárva sütögeti őket a szír és a libanoni hadsereg, kiegészítve a Hezbollah milíciáival. Föntről pedig az orosz-szír légipáros szórja őket.

Az orosz honvédelmi miniszter szerint véget ért a polgárháború Szíriában. De vélhetőleg Szergej Sojgu sem tenne 100 rubelnél nagyobb tétet egy fogadáson erre. Nagyon úgy fest a dolog, hogy az SDF-nek az Eufrátesz bal partján nem csak a rémkalifátus pribékjeivel van bajuk. Meggyűlik a térség Kardigan által fölbuzgatott arab törzseivel is, amelyek már most kifejezték a kurdok miatti nemtetszésüket.

Márpedig az amerikaiak csak az ő teröleteikenkeresztül tudják utánpótlással ellátni az SDF erőit. A törzsfőnökök pedig ezt már nehezményezik. Eddig működött a dolog, de úgy sejthető, hogy Kardigan többet igért mint az amerikaiak.

Úgyhogy lesz még Sojgunak és csapatának néhány fejfájdító esemény Szíriában.

Nehéz is a dolga az SDF-nek Raqqaban. Ma már az ENSZ is humanitárius tűzszünetet követel a városban rekedt mintegy húszezernyi civil kimenekítése érdekében. Mindenzt pedig nem a közvetlen városi harcok miatt. Az amerikai (koaliciós) légierő buzgalma miatt. Az utóbbi 24 órában 78 civil élete ment rá a buzgalomra.

A szíriai külügyminisztérium ezért az ENSZ BT-hez fordult panasszal. Követelik,hogy a BT 2253 számú határozatában foglaltak alapján az ENSZ foglalkozzon a terrorizmus elleniharcra hivatkozással véghezvitt amerikai vérengzésekkel.

Hama tartomány északnyugati fertályán Kafir Zita városában valakik megtanították repülni az an-Nuszra banda egyik alapító nagyságát és vezéregyéniségét. Faras al-Alawi hadúr a repülőleckét nem élte túl.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Villanykalasnyikov

Az Oroszország több nagyvárosában zajló „Army-2017” nemzetközi „katonai-szakmai fórumon” – értsd: hadibemutató és vásár – a Kalasnyikov konszern bemutatta a saját tervezéső és gyártású elektromos motorbiciklit.

A hadiváltozat – mert van rendőrségi is – az orosz hadsereg speciális alakulatainál szolgál majd. Csendessége, terepbiró képességei okán jól hasznosulhat lopakodó műveletekben. Felderítési és kutakodási műveletekre is alkalmas a 80 km/órás végsebességre is képes ketyere, amely egyszeri feltöltéssel 100 kilométert képes futni.

Hírek szerint már túl van a típus az üzemi teszteken, és bevált.

Civileknek egyelőre még nem árusítják.

[KGVID]http://balrad.ru/wp-content/uploads/elm.mp4[/KGVID]

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Az USA még mindig nem döntött arról, hogy fog-e szállítani Kijevnek halálosztó fegyvereket. (Akkor ezek szerint az eddig már érkezettek „balkézről” kerültek a valcmani latorhad birtokába.)

Az állítólag „végső stádiumos rákos” McCain hiéna viszont tegnap abbéli reményének adott hangot, hogy James Mattis mai kijevi vizitje alkalmával pont kerül a mondat végére, és elindulhatnak a „védekező jellegű halálosztó fegyverek” Amerikából Maradék-Ukrajnába.

Frank-Walter Steinmeyer germán elnök úgy véli az ötletről, hogyaz nemigazán fogja szolgálni az ukrán-donbasszi megbékélést. Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője osztja Germánia elnökének aggályait.

A SkyNews brit televízió kutakodott egy kicsit Maradék-Ukrajnában, és nem igazán megnyugtató következtetésre jutott.

400-500 Irakból és Szíriából eelmenekült rémkalifátusista terrorista Maradék-Ukrajnán keresztül indult útnak az Európai Unió területére. Párezer dollárért minden gond nélkül hozzájutnak az EU-által megkövetelt ukrán útlevélhez, és máris az EU-ban vannak.

Minderre a június 11. óta érvényben lévő EU-Ukrajna vízummentességi megállapodás óta van lehetőség.

Ma reggel helyi idő szerint fél kilenckor a donyecki délvidék Telmanovo-járásának Lukovo nevű faluját gradozta meg a latortüzérség. Egy középkorú asszony belehalt. Egy másik súlyosan megsebesült.

A 21-i latortüzérségi attak nyomán Szpartakban 11 lakóház semmisült meg.

Amint azt a tegnapelőtti „Normandiai Négyek” telefontraccsa után bejelentették, megállapodás született tegnap Minszkben a kontakcsoport ülésén a leges…-legújabb donbasszi tűzszünetről. Amely a máról-holnapra virradó éjszaka fog kitörni. Pontosan augusztus 25.-én 00-óra 00-percétől. Már neve is van: „Pежима Tишины – Csendes Rendszer” nevet kapta. Néhányan „Iskolai Fegyverszünet” néven emlegetik.

A NATO belgiumi központjában üdvözölték a megállapodást.

„Tartunk tőle”, hogy holnap reggeltől Donbasszról szóló összefoglalónk csak boldog gyermekkacagásról, és a békés építőmunka eseményeiról fog szólni. Vagy nem.

Útban van Donbassz felé a 68. gumkonvoj.

Várhatóan holnap érkezik Mariupol térségébe egy régi ismerős is. Valcman ordashada 3. Légvédelmi Osztálya 156. ezredének jeles kütyüje. Egy BUK légvédelmi rakétakilövő.

Pontosan az, amely a 2014 július 17.-én Donbassz fölött lelőtt maláj utasszállító repülőgép esete után nyomtalanul eltűnt a környékről.

Most pedig előkerült!

Mára virradóan egy kezünkön meg tudnánk számolni, hány donbasszi frontmenti települést NEM lőttek a valcmanisták.

Donbasszi lakosok: „Donbassz már soha többé nem lesz Ukrajna része! Ezek után…?”

Kijevben közben dúl a „Függetlenség Napja” parádé. Vonulnak a NATO csapatai is!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Érdekes történéssel/történésekkel látszik színesedni a szíriai harci helyzet.

Közös katonai hadműveletet indít Törökország és Irán a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) ellen az iraki-iráni határnál – jelentette be Kardigan szultán, Mohamed Bakeri iráni vezérkari főnök ankarai látogatása után pár nappal.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerint Oroszország értékeli az USA pozitív hozzáállását a deeszkalizációs zónák kapcsán.

Az orosz honvédelmi miniszter Szergej Sojgu Moszkvában libanoni kollégájával tárgyalt. Az orosz HM vezetője kijelentette, hogy Szíriában gyakorlatilag a polgárháború végéről lehet beszélni. Azok a katonai műveletek amik zajlanak, azok a rémkalifátus-azaz a terrorizmus elleni háború.

A helyzet ilyetén alakulása nagyban köszönhető annak, hogy sikerült a mérsékelt ellenzékről leváéasztani a terrorhordákat. Yakub Sarraf libanoni hadügyminiszter kifejtette, hogy Oroszország diplomáciai és katonai szerepvállalása nagyon pozitív fejlemény az egész Közel-Kelet térségében.

Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz államfő fogadta a szíriai helyzet miatt földúlt lelkületű izraeli miniszterelnököt, Benjamin Netanjahut. Bibi és Izrael az iráni milicisták szíriai jelenléte miatt aggódnak. Evégből zaklatja most az orosz elnököt Netanjahu. Hogy mire jutottak?

Majd megtudjuk idővel!

A közép-szíriai Homsz tartományban megkezdődött a „Nagy Kazán” fölfűtése. Közben pedig zajlik az „Akerbat-katlan” kikormolási utómunkálata.

A kalifátusisták egyetlen irányba sem képesek kitörni. Földről-égből a pusztulat veri őket.

Raqqaban sikert könyvelhetnek el végre a kurdok. Bejelentették, hogy teljes egészében uralják a város Régi Rashiddan kerületét.

Szíria más egyéb csataterein csak ott van némi fegyelmezés, ahol az an-Nuszra banda garázdálkodik. De ők is csak Idlib latorrezervátumban feszelegnek. Daraa kalifátusistái is meghúzzák mostanság magukat. Értesültek a tesők leégéséről, és most meg vannak szeppenve.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Vilniusban tegnap Kurt Wolker az USA ukrán referense kibökte megbízói elgondolását. Ő már bővebben beszélt az USA terveiről, mint Vlagyiszlav Szurkov Oroszország elgondolásairól.

Eszerint „az USA AKTÍVAN KÍVÁNJA TÁMOGATNI UKRAJNA TERÜLETI INTEGRITÁSÁNAK ÉS SZUVERENITÁSÁNAK HELYREÁLLÍTÁSÁT. ENNEK ELSŐ LÉPÉSE EGY HOSSZÚ TŰZSZÜNET.”-jelentette ki Wolker.

Tegnap délután Nyalókakirály a latorhada megszállta Szeverodonyeckben pompázatoskodott. Elharsogta, hogy kijevi idő szerint este fél tízkor telefonos „Normandiai Négyek” traccs lesz, amin ismét elő fog hozakodni a fegyveres ENSZ békefenntartók Donbasszba vezénylésének ötletével. Megigérte alattvalóinak, hogy Donbassz vissza fog térni Ukrajnához. Politikai és diplomáciai visszatérítés keretében.

És lőne: a Kreml sajtószolgálata jelentette tegnap éjféltájt, hogy a „Normandiai Négyek” formáció államfői telefonos konferenciát tartott Donbasszról.

Kifejezték erős akaratukat egy várhatóan ma megkötendő új tűzszünetről, amely az új tanév kezdetével lép majd életbe. A beszélgető felek hangoztatták abbéli reményüket, hogy ez a legesleges…-legújabb tűzszünet-ez aztán olyan lesz, hogy…!

Megfogadták továbbá, hogy minden erejükkel mind a négyen a minszki paktum végrehajtásáért fognak cselekedni!

Kijevben a Rada elnök Andrej Parubij is fogadkozott. A holnap Maradék-Ukrajnára zúduló „Függetlenség Napja” alkalmából már ma közzétette fogadkozását.

Eszerint eljő a nap, amikor Lugansz, Donyeck, Szimferopol és Szevasztopol középületein ismét é kék-sárga ukrán zászló fog lobogni.

„Ahogyan az ókorban őseink védték a betolakodóktól az ukrán földet, ma az ő leszármazottaik teszik ezt az ATO keretében. Védelmezik az ukrán hazát az örök ellenség Oroszországtól!” – így a fogadalom.

Momentán Parubij harciaskodása áll leginkább a realitások talaján. Az ATO „hősök” vadul ostromolják Donbasszt. Északtól-délig. Gondosan ügyelve arra, hogy egyetlen frontmenti LNR vagy DNR település se maradjon gránátzápor nélkül.

A legdurvább latorostrom mára virradóan a donyecki délvidéken fekvő Bezimennoje falut és környékét érte. „Grad” vetőgépekkel szórták meg a békevágytől fűtött Valcman latortüzérei.

Jónéhány rakéta a Közös Tűzszüneti Megfigyelő és Koordinációs Központ környékén csapódott be. A szervezet ukrán tisztjei is aláírták, hogy az övéik lődöztek.

El lehet képzelni, hogy micsoda muri lesz holnap Kijevben, a „Függetlenség Napja” tiszteletére.

Már ma volt látványoskodás. Egy félmeztelen Femen-aktivista fölmászott a ledöntött Lenin szobor talapzatára, new-yorki szobornak vetkezve. Roshen nyalánkságokat hajigált az alant tolongó férfinépek közé, és szidta Valcman Nyalókakirályt mint a bokrot! Na nem a donbasszi vérengzés miatt.

A művésznő azt fájlalta, hogy Maradék-Ukrajnában Valcmanék méltatlanul keveset foglalkoznak női dolgokkal!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Kazahsztán külügyminisztere kedden bejelentette, hogy elhalasztották az augusztus végére tervezett, Oroszország, Törökország és Irán közötti egyeztetést a szíriai helyzetről.

Kairat Abdrahmanov közölte, hogy az asztanai tárgyalások következő fordulóját szeptember közepén tartják meg. A kazah diplomáciai vezetője közölte, hogy Moszkvától kaptak értesítést a halasztásról, augusztus végén csupán egy technikai megbeszélésre kerül sor, ahol a szeptemberi folytatásról döntenek.

Benjamin Netanjahu a zsidó állam miniszterelnöke ismét Vlagyimir Putyinnál nyafog a Golan-fennsíkon az Izrael által tákolgatott martalócbandák szír kormánycsapatok-de főként az iráni erők-általi zaklatásai miatt. Netanjahunak külön fájdalma, hogy Izraelnek keze-lába meg van kötve. Katonai akciót indítani meg nem mernek az orosz tilalom miatt. Így hát elszaladt Netanjahu Szocsiba egy kicsit síránkozni.

Az elmúlt napon a szír kormánycsapatok és a Hezbollak 60 négyzetkilométernyi területen irtották ki a rémkalifátust a szír-libanoni határtérségben.

Az „Akerbat-kazán” fölszámolása után az attól némileg nyugatra lévő újabb kazán kialakítása zajlik éppen. Az Al-Taiba és Al-Sukhnah közötti, mintegy 17-20 kilométer széles folyosó ma estére le lesz zárva. Az újabb katlanban is hemzseg a kalifátusista főzetalapanyag. Legalább háromezer pribékre csapódik a csapda ajtaja.

Tegnap Moszkvában Szergej Rudszkoj vezérezredes, az orosz hadsereg VKF Műveleti Igazgatója sajtótájékoztatót tartott. Ezen egy összefoglaló keretében „fölfedte” a Hama és Homsz tartományokban alkalmazott „katlantaktika” lényegét is. A helyi sajátosságokhoz alkalmazkodó űj módszerek kidolgozása és összehangolása a földi és a légi csapásmérő erők tevékenységének, a széles arcvonalon való offenzíva helyett. A módszer bevált.

Rudszkoj vezérezredes kifejtette, hogy hamarosan befejeződik Szíria középső térségének latormentesítése, és azt követően három irányból indul meg az offenzíva Deir ez-Zor fölszabadítására.

A katlanhírek már önmagukban nagyot javítottak Deir ez-Zor védőinek helyzetén. Hát még az orosz-szír légipáros! A kalifátusistákat meglegyintették a pusztulás szelei, és egyre többen dezertálnának. Ez mindösszesen annyit jelent, hogy nem a cimboráik közvetlen közelében, hanem némileg távolabb tőlük éri őket a pusztulat.

Érdekes lehet a helyzet majd Raqqaban. Hiszen az SDF egyelőre nem képes a kalifátusistákat kipucolni a városból. Márpedig az amerikaiak nagyön ösztökélik őket a levegőből. Amiből meg a helyi civeleknek van elegük. De mire Deir ez-Zornál végeznek a kormányerők, addigra tán Raqqa is meg lesz szabadítva a rémkalifátustól.

Politikai elemzők úgy vélik, hogy a közép-szíriai katlanhírek csillapítólag hatnak egész Szíria területén a garázdálkodó martalóchordák ténykedésére. Érzik azok is, hogy a rémkalifátus kimúlasztása után ők kerülhetnek sorra, ha nem emberelik meg magukat. Így aztán az egyéb csatatereken egyfajta martalócszeppenet tapasztalható. Ez nem jelenti azt hogy nem lennének harcok! Vannak, de viszonylag „csendesek”.

Ezek az elemzések abban is egyetértenek, hogy a katlanesemények miatt halasztódik az asztanai orosz-iráni-török megbeszélés. Új helyzet állott elő, amely új elképzeléseket kíván. Ráadásul Irak is bejelentkezett részvételi hajlandóság szintjén, de ez most még inkább csak kíváncsiskodás.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Tegnap Minszkben találkozott egymással Vlagyiszlav Szurkov az orosz államfő Donbassz-ügyi különmegbízottja, és Kurt Wolker az USA Ukrajna-referense. Megbeszélésük témája az ukrán-donbasszi konfliktus volt.

Vlagyiszlav Szurkov szerint megbeszélésük építő jellegű volt és hasznos. Azon a minszki megállapodások értelme nem kérdőjeleződött meg. Egyetértettek abban, hogy a jelenlegi konfliktushelyzetet az abban részt vevők megoldani nem tudják, de külső erők bevonása sem kívánatos.

A találkozó és a megbeszélések hangneme tiszteletteljes, őszinte és érdeklődő, előítéletektől mentes, de ugyanakkor illúzióktól mentes is volt.

Ugyanakkor voltak friss ötletek és innovatív megközelítése a problémának.

Ember legyen a talpán, aki ebből valamit ki tud hámozni!

Wolker egyébként Kijevbe utazott. Ő is díszvendége lesz a holnaputáni kijevi parádénak.

Donyeckben Alekszandr Kazakov a DNR elnökének tanácsadója a Donbassz frontjain kialakult helyzet fonákságaira hívta fel a figyelmet tegnap.

„Porosenko már a háború kezdete óta hangoztatja, hogy az eseményekől szóló beszámolók csupán az információs háború provokációs kellékei orosz részről, miközben Kijev seregei aktív katonai műveletekbe fogtak a Népköztársaságok megsemmisítése érdekében.”

Fronthelyzet:

Mint mára kiderült, a tegnapra virradóan Donyeck északi védelmi állásai ellen indított martalócattak legkevesebb hét lator életébe került.

Donbassz területének intenzív latortüzérségi ostroma tovább tart. Mára virradóan leggaktívabban a donyecki repülőtér területét ágyúzták. Egy népköztársasági katona elesett.

Mára virradóan 19 civil megsebesüléséről szólnak az ostromhírek.

Ugyancsak Alekszandr Kazakov véleménye, miszerint 24.-én-azaz holnapután-az ukrán „Függetlenség Napja” alkalmából várható Donbassz ellen egy átfogó kijevi katonai támadás.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com