“Szíria” bővebben

"/>

Szíria

Kazahsztán külügyminisztere kedden bejelentette, hogy elhalasztották az augusztus végére tervezett, Oroszország, Törökország és Irán közötti egyeztetést a szíriai helyzetről.

Kairat Abdrahmanov közölte, hogy az asztanai tárgyalások következő fordulóját szeptember közepén tartják meg. A kazah diplomáciai vezetője közölte, hogy Moszkvától kaptak értesítést a halasztásról, augusztus végén csupán egy technikai megbeszélésre kerül sor, ahol a szeptemberi folytatásról döntenek.

Benjamin Netanjahu a zsidó állam miniszterelnöke ismét Vlagyimir Putyinnál nyafog a Golan-fennsíkon az Izrael által tákolgatott martalócbandák szír kormánycsapatok-de főként az iráni erők-általi zaklatásai miatt. Netanjahunak külön fájdalma, hogy Izraelnek keze-lába meg van kötve. Katonai akciót indítani meg nem mernek az orosz tilalom miatt. Így hát elszaladt Netanjahu Szocsiba egy kicsit síránkozni.

Az elmúlt napon a szír kormánycsapatok és a Hezbollak 60 négyzetkilométernyi területen irtották ki a rémkalifátust a szír-libanoni határtérségben.

Az “Akerbat-kazán” fölszámolása után az attól némileg nyugatra lévő újabb kazán kialakítása zajlik éppen. Az Al-Taiba és Al-Sukhnah közötti, mintegy 17-20 kilométer széles folyosó ma estére le lesz zárva. Az újabb katlanban is hemzseg a kalifátusista főzetalapanyag. Legalább háromezer pribékre csapódik a csapda ajtaja.

Tegnap Moszkvában Szergej Rudszkoj vezérezredes, az orosz hadsereg VKF Műveleti Igazgatója sajtótájékoztatót tartott. Ezen egy összefoglaló keretében “fölfedte” a Hama és Homsz tartományokban alkalmazott “katlantaktika” lényegét is. A helyi sajátosságokhoz alkalmazkodó űj módszerek kidolgozása és összehangolása a földi és a légi csapásmérő erők tevékenységének, a széles arcvonalon való offenzíva helyett. A módszer bevált.

Rudszkoj vezérezredes kifejtette, hogy hamarosan befejeződik Szíria középső térségének latormentesítése, és azt követően három irányból indul meg az offenzíva Deir ez-Zor fölszabadítására.

A katlanhírek már önmagukban nagyot javítottak Deir ez-Zor védőinek helyzetén. Hát még az orosz-szír légipáros! A kalifátusistákat meglegyintették a pusztulás szelei, és egyre többen dezertálnának. Ez mindösszesen annyit jelent, hogy nem a cimboráik közvetlen közelében, hanem némileg távolabb tőlük éri őket a pusztulat.

Érdekes lehet a helyzet majd Raqqaban. Hiszen az SDF egyelőre nem képes a kalifátusistákat kipucolni a városból. Márpedig az amerikaiak nagyön ösztökélik őket a levegőből. Amiből meg a helyi civeleknek van elegük. De mire Deir ez-Zornál végeznek a kormányerők, addigra tán Raqqa is meg lesz szabadítva a rémkalifátustól.

Politikai elemzők úgy vélik, hogy a közép-szíriai katlanhírek csillapítólag hatnak egész Szíria területén a garázdálkodó martalóchordák ténykedésére. Érzik azok is, hogy a rémkalifátus kimúlasztása után ők kerülhetnek sorra, ha nem emberelik meg magukat. Így aztán az egyéb csatatereken egyfajta martalócszeppenet tapasztalható. Ez nem jelenti azt hogy nem lennének harcok! Vannak, de viszonylag “csendesek”.

Ezek az elemzések abban is egyetértenek, hogy a katlanesemények miatt halasztódik az asztanai orosz-iráni-török megbeszélés. Új helyzet állott elő, amely új elképzeléseket kíván. Ráadásul Irak is bejelentkezett részvételi hajlandóság szintjén, de ez most még inkább csak kíváncsiskodás.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Szíria” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Jó lenne, ha vége lenne már és nem kezdenének új helyen háborúskodást. A további helyzet rendezése is nagyon nehéz a sokféle nép, törzs és különböző etnikumok ellentétei miatt. Éljenek békességben a jóakaratú emberek.
    Admin, ha bezáródik az a katlan fölöttük, mármint a latrok fölött, iszok egy jó kávét az egészségedre. Köszi a híreket, bár egyre jobbakat tudnál írni.

  2. Talán már régebben is alkalmazhatták volna ottan is. Ha bevált Ilovajszknál, Debalcevonál, sikeresen, alkalmazhatták volna Szíriában is, és lehet, hogy már végeztek is volna Szíriában. Ez csak az én találgatásom. Putyinéknak tanácskozniuk kellet volna a Donyeckiekkel, és a Luganszki stratégákkal is Szír ügyben. Remélhetőleg, jó hírekkel fog megörvendeztetni t. Admin bennünket. Már ez is a job hírek közzé tartozik,mint a mult éven ilyenkor.

    1. TERMIN8ATOR ! neked kene Putyin tanacsadojanak lenni, hozzad kepest ök tök hulyek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com