A szíriai ellenforradalom kezdetén az emberek egy része abban reménykedett, hogy Aszad megbuktatása után valami jó következhet. Ma már sokak számára világos, hogy ami lett, az sokkal rosszabb lett.
A 2015 szeptemberében kezdődött orosz segítségnyújtás megfordította a háború menetét. A kormányerők a külső támogatással fokozatosan támadásba mentek át, felszabadították Aleppo egészét, majd az orosz diplomáciai offenzívának köszönhetően tűzszüneti tárgyalásokat kezdeményeztek az értelmes ellenzékkel.
Hónapok óta, kisebb nagyobb megszakításokkal, de működnek ezek a megállapodások, ami két dolgot jelent. Egyrészt a harcok elcsendesedtek ezeken a területeken, másrészt a szíriai kormány, ismét összefogva az orosz erőkkel és az iráni milíciákkal több erőt tud összpontosítani a rémkalifátus hordamaradványainak felszámolására az ország keleti részében.
Nem szabad ugyanakkor lebecsülni a helyzet ilyetén alakulását kedvezően befolyásoló orosz humanitárius segítség jelentőségét sem. Oroszország nem csak fegyverrel vesz részt ebben a háborúban.
Így aztán nem véletlen, hogy az elmúlt évek szenvedése és nélkülözőse után a szíriai menekültek közül sokak ma már jobbnak látják a kormányzat uralma alatt élni, oda visszatérni, mint a menekültsors bizonytalanságában bízni. Elsősorban Szíria központi területeire térnek vissza, Damaszkusz, Homsz, Hama vagy Aleppó városába.
Persze ezek a menekültek nem igazán az EU-ból térnek vissza. (Őket “fölfogja” a csodaGYODA.) A környező országokból, elsősorban Törökországból térnek vissza.
Íme hát a megoldás a szíriai menekültválságra. Rendet kell ott tenni, és ha rend van – az elmenekültek visszatérnek.
A rendteremtés pedig zajlik. Legfőképp Szíria középső részén. A legintenzívebb módon az “Akerbat-katlan” fölszámolása zajlik.
Váratlan helyzettel szembesült mind az orosz, mind a szír légierő. Deir ez-Zor ostromlói szökdösni kezdtek. Kislétszámú bandákba verődve igyekeznek meglépni az “Akerbat-katlan” hamarosan befejeződő fölszámolása után meginduló kormányoffenzíva elől. A levadászásuk komoly pilótaügyességet kíván.
“Természetesen” más színtereken is zajlik a háború, de a főbb események azok Közép-Szíriában zajlanak.
Raqqaban továbbra is “egyenlő erők” küzdelme zajlik. Bár az amerikai légierő az minden nap “besegít”, de annak szinte kizárólag a civilek látják a kárát. Így történt ez mára virradóan is. Egy 11 tagú családdal sikerült végezniük.
Hadműveletet kezdett szombat hajnalban a libanoni hadsereg a szíriai–libanoni határ északkeleti részét megszálló Iszlám Állam ellen, és ezzel egy időben a szíriai hadsereg és Hezbollah libanoni síita szervezet is támadást indított a szélsőséges dzsihadisták ellen a határ túloldalán, a nyugat-szíriai Kalamun hegységben, ahol Az Iszlám Állam mintegy 300 négyzetkilométeres térséget tart megszállása alatt a szíriai–libanoni határ térségében, és a terület mintegy fele Libanonban van.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő tegnap Moszkvában arról számolt be, hogy Oroszország, Irán és Törökország ismét egyeztetnek a következő asztanai forduló előtt. Egyéb hírek szerint az an-Nuszra idlibi vérengzései miatt kialakult helyzetet kívánják orvosolni.
Heather Nauert az USA kügyi szóvivője sajtótájékoztatóján közölte: bár az SDF szeretné, a rémkalifátus legyűrése után amerikai erők nem maradnak Szíria területén. (Azt nem mondta, hogy amúgy pedig senki sem hívta őket oda.)
A hmeymimi légibázison Valerij Geraszimov vezérezredes, orosz vezérkari főnök elismerését fejezte ki a legprofibb szír katonai alakulat, a “Tigrps” egység parancsnokának, Hassan Suhail tábornoknak.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Isten dicsőségére, éljen Suhail tábornok!
“Heather Nauert az USA kügyi szóvivője sajtótájékoztatóján közölte: bár az SDF szeretné, a rémkalifátus legyűrése után amerikai erők nem maradnak Szíria területén.”
Erre nem kötnék nagy összegben fogadást!
És igaza is van-lenne, t. petymeg ! Ahova beteszi a lábát Samu bácsi, csak erővel lehet kiverni,- mint például Vietnamból-őket, A békés,tárgyalásos távozást nem ismerik, nincsen a szótárukban.
A kígyótekintetű, sunyi pofájú Bibi feltűnően sokat látogatja Putyint, úgy négy havonta.Most szerdán Szocsiban találkozik Bibi Putyinnal.Nem tetszik neki (azt mondja, hogy elfogadhatatlan számára) az iráni jelenlét Szíriában.Az amerikai, izraeli és török jelenlét miért nem elfogadhatatlan?A palesztínok miért nem rohangálnak nyafogni Putyinnak, hogy elfogathatatlan számukra a megszálló-annektáló izraeli jelenlét?Itt valami nem gömbölyű….és büdös.
http://www.veteranstoday.com/2017/08/20/netanyahu-to-meet-putin-over-iranian-presence-in-syria/
http://pravednes.cz/click?id=52973256&r=http%3A%2F%2Foutsidermedia.cz%2Fprohrana-valka-v-afghanistanu-a-jeji-dusledky-pro-usa%2F Az elveszitett háboru, és annak következményei az USA-ra. Megkérném önt tisztelt Fergeteg, hogy legyen szives forditsa le magyarra. Ha elolvassa bizonyára egy különleges csemegének fogja taláni, de a balrad olvasóinak “IS” KÜLÖNLEGES hír CSEMEGE LESZ. lehethogy időbe fog tartani, de részletenként is nagyon érdekes téma, természetesen szerintem bizonyára nem fognak a balrad olvasói unatkozni.
(Tömörített összefoglalás, 1. rész)
Az írás azt igyekszik mutatni nekünk, hogy abban az országban, amelyet először a britek, majd az oroszok, végül az amerikaiak foglaltak el, és ami a nemzetközi drogkereskedelemmel kapcsolatos összeesküvés jeleit hordozza magán, az amerikaiak – és a Nyugat – valójában vesztettek, bár, hogy mentsék az arcukat, győzelemnek állítják be, ezért 2015 óta információs embargó van az országgal kapcsolatban. A szerző statisztikákkal indokolja az állítását (a háború teljes költségeit egy másik hivatkozott cikk tartalmazza). Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) jelentéséből a kábítószer-kereskedelem egyes összetevőit 2013-tól mutatja egy ötéves szakaszban, elsőként a heroin miatt elhunyt amerikaiak számát. 2001-ben a tálibok megtiltották az országban a kábítószer előállítását, de a Nyugat hódítása miatti “demokratikus fejlődés” hatására 2016-ra az ópium előállítása 43%-kal nőtt. Az ópiátok becsült teljes értéke 2015-re elérte az 1,56 milliárd dollárt, ami Afganisztán GDP-jének kb. 7,4%-a. 2016-ban 10%-kal növekedett az ópiumtermelés 2015-höz képest, a termelés 59%-áért Hilmend, Kandahár, Uruzgán, Zábol és Dájkondi tartományok felelnek. Hilmendben termelik a legtöbb mákot, ezután következik Bádgis és Kandahár. A szerző az Egyesült Államok bázisainak elhelyezkedésével veti össze ezt, és megállapítja, hogy a legnagyobb jelenlét az ország déli és keleti tartományaiban van (volt), ahol a legnagyobb a kábítószer-előállítás, és megállapítja, hogy a NATO és az Egyesült Államok a világ legnagyobb heroinelőállítását védi, amely az ország GDP-jének csaknem 10%-át adja. Az USA vereséget szenvedett az afgán ópiummal szemben, legalábbis a cikkben hozott 2015-ös legális fájdalomcsillapító-fogyasztás adatai szerint, összevetve a világ többi országával. A szerző a gyógyszergyártó cégeket említi, mint az ópium legnagyobb felhasználóit, akik szerinte az amerikaiakat tulajdonképpen “előkészítik” a heroinistává válásra, miközben a profitjukat növelik.
(Tömörített összefoglalás, 2. rész)
Egy sikeres gyarmatosító háborúban egy birodalom elfoglal egy országot, és utána kifosztja. Ez ment a 20. század közepéig, és ma is ez folyik, ilyen vagy olyan formában. Trumpot a szerző szerint zavarja, hogy az Egyesült Államok nem tudta kirabolni Afganisztánt. Pedig lenne mit, az oroszok a 80-as években elég jól feltérképezték az ország geológiai adottságait. 2013-ban modernebb módszerekkel lett ez megismételve, az összefoglaló prezentációt a cikk hozza. Az ásványkincsek teljes értéke kb. 1 billió dollár, többek között olyanokkal, amelyek a telefonokhoz is szükségesek. A cikk térképeken mutatja be az ország főbb bányáit és vasútvonalait (a tervezetteket is), amelyek a környező országokba és területekre (Pakisztán, Irán, Közép-Ázsia és Oroszország) vezetnek. A kitermeléshez szükséges becsült összeg 20 milliárd dollár, ami Kínának, Iránnak és Indiának megy, akik érdekeltek a modern USA-tálibokkal való bányászati együttműködésben éppúgy, mint a korábbi és az amerikaiak utáni hódítókéval. Az USA a szerző szerint elfoglalta az országot a szomszédoknak, amelyekkel hidegháborút folytat. A hódítás nem jelenti az olaj- és gázvezetékek biztonságát, de a bázisok révén a hódítók árthatnak azoknak, akikhez azok vezetnek. Ez lehet az egyik oka, hogy az Egyesült Államok jelen van a térségben, amellett, hogy ez része az Oroszországot körbekeríteni kívánó stratégiának. A szerző vizsgálja, kinek lehet érdeke a tálibok győzelme, hogy ettől a fenyegetéstől megszabaduljon. Kína ugyan fő “ellensége” az Egyesült Államoknak, de olajat és gázt Oroszországból (is) kap, és egy nagy gázvezeték Kazahsztánból 2009 óta elkerüli Afganisztánt, egyből Kínába megy, a türkmenisztáni gázvezeték úgyszintén, persze Kazahsztánon keresztül. Tehát azok az országok, amelyeknek az USA árthat, India és Pakisztán (TAPI gázvezeték). Türkmenisztán exportja Afganisztánon keresztül függ Dél-Ázsiától (a cikkben Délkelet-Ázsia), és így az üzbégekkel és a tálibokkal való megállapodástól. De India megállapodott Pakisztánnal, hogy a TAPI másik ága Irakból az utóbbin keresztül érkezik Indiába, így az afganisztáni ágra nem lenne szükség. Pakisztán egy Egyesült Államoktól részben független politikába kezdett, és ez gazdaságilag összehozta Kínával, amely érdekelt az Iránból érkező olaj- és gázexportban. Mindezek az országok valószínűleg megállapodtak a tálibokkal, mert azok nem támadják a vezetékeket, sem az említett országok bányászati eszközeit. A szerző szerint aktívan harcolnak a nemzetközi terrorizmus ellen, amelynek képviselői a Nyugat trójai lovai, mint Szíriában is. Ha az Egyesült Államok ártani akarna a TAPI-nak, a gáz akkor is eljutna Iránból Indiába Pakisztánon át. A szerző szerint tehát a Nyugat háborúja Afganisztánban egy stratégiai nonszensz.