Szíria

Ma Damaszkuszba érkezett az orosz elnök Szíria-különmegbízottja, Alekszandr Lavrentyev. Azonnal fogadta is Aszad elnök. Hogy miről tárgyaltak?-majd megtudjuk idővel. Egyelőre a kötelező udvarias nyilatkozatok állnak csak rendelkezésre.

Moszkvában az orosz külügy szóvivője, Marija Zaharova sajtótájékoztatót hívott össze nagy sebtében. A lélekszakadva összesereglő, és szenzációs bejelentést szimatoló zsurnaliszták kiábrándultak a hallottakon. Marija Zaharova közölte: „A Washington dirigálta nemzetközi koalíció ténykedése Szíriában illegális cselekmény.”

Az orosz államfő a Kremlben új katonai vezetők kinevezése alkalmából beszélt a Szíriában a rémkalifátus elleni sikeres légierő tevékenységéről. Elmondta azt is, hogy folyik a politikai előkészítő munkálatok a háború utáni időszak polgári megbékélési folyamat elősegítése érdekében.

Deir ez-Zor tartományban az Eufrátesz keleti partján az SDF minden ellenállás nélkül veszi birtokba az olajlelőhelyeket. A kalifátusisták minden területet kiürítenek, és elszelelnek. Ott bizony a szír hadsereg csak toporog.

A Szíriai Demokratikus Erők parancsnoksága közölte: hozzáfogtak a „decentralizált Szíria projekt” megvalósításához, amelyben Raqqa lesz a központ. Ez kb. annyit jelent, hogy Szíria akár már most le is mondhat az Eufráteszen túli országrészről. Ergo: az USA akarata érvényesül!

„Az USA nagyra értékeli az orosz és a szír légierővel kötött megállapodást a légierők tevékenységéről. Remekül működik a koordináció, és ennyi elég is. Tovább nem is kívánjuk fejleszteni!” – nyilatkozta John Thomas ezredes, az Air Force Központi Parancsnoksága (CENTKOM) szóvivője.

A folyó jobb partja-mentén már zajosabb az élet. Ott a kalifátusisták makacsul ellenállnak. Mi több, a Deir ez-Zor melletti Sakr-szigetet csak négyheti kemény harcok árán ma reggel tudta teljesen birtokba venni a kormányhadsereg.

Amely azért derekasan megküzdött a nagy semmiért. Mert ott tényleg nincs semmi! Mint ahogyan a jobb parton az iraki határig szintén.

A török ​​hadsereg FOLYTATJA az „Euphrates Shield” nevű hadműveletét az SDF-ellen, északnyugat Aleppo tartományban. Az összecsapásoknak több halottja is van.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Donbassz

Kijevben Moszijcsuk Vadkant némi túlórázás árán összefoltozták a sebészek. Olyan remek munkát végeztek, hogy már telefonos interjút is adott saját állapotáról. Panaszkodott, hogy egy csomó vasat benne hagytak még a dokik, de biztatták: meg fog maradni.

Ljasko – Moszijcsuk pártführere – egyenesen Putyintól eredezteti a bizalmasának lemészárlására tett kisérletet, amiben benne van Valcman keze is. Kadirov vitelezte ki a tervet!-állította Ljasko.

ATO-Centerbeli körökből pedig kiszivárgott a rémisztő hír, miszerint a „Donbassz” latorzászlóaljat valakik arra buzgatják, hogy hagyják ott az első vonalat a donbasszi frontokon, és vonuljanak Kijevbe. Nyalókakirály elüldözése céljából, a MihoMajdan sikerre viteléért. A dicstelen horda egykori bandagazdája Szemjon Szemencsenko korábban már arról fantáziált, hogy a művelethez elegendő párszáz összeszokott veterán, és Nyalókakirály még az idén ki lesz akolbólintva a hatalomból.

Moszkvában tegnap Vlagyimir Putyin fogadta Frank-Walter Steinmeiert, Germánia elnökét. A Kreml tájékoztatója szerint beszéltek Donbassz ügyéről is, beleértve az ENSZ békefenntartók térségbe vezénylésének témáját is. Az EBESZ megfigyelők biztonságának garantálására a konfliktuszónában.

Donbasszba befutott a 70. gumkonvoj Oroszországból.

A DNR területén tegnap az Állami Zászló ünnepét tartották.

A repülőtér területén közben elesett egy DNR-katona. Nem fölbukott. Latorgránt becsapódása ölte meg.

Alekszandrovkában négy ház vált romhalmazzá. Elnöki megbeszélések ide-vagy oda! – Donbassz ostroma azért zavartalanul zajlik.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Madarat tolláról, embert barátjáról…

Megrázta Európát a politikai gyilkosság – hova vezet a magyar szál?

Egy brutális politikai gyilkosság mutatott rá arra, hogy az EU déli és keleti peremvidékein hova süllyedt a jogállamiság. Az azeri uralkodó klán csápjai mára mélyen benyúlnak mind Málta, mind hazánk legmagasabb politikai köreibe.

Valletta, 2017. október 17.
A Daphne Caruana Galizia máltai oknyomozó újságíró elõzõ napi meggyilkolása miatt tüntetnek a vallettai bíróság elõtt 2017. október 17-én. Az 53 éves Caruana Galizia tárta fel többek között a hazája és az úgynevezett a panamai offshore-botrány közötti összefüggéseket. (MTI/AP/Rene Rossignaud)

Megrázta az európai politikát, Máltát pedig sokkolta a hír, hogy a kis mediterrán EU tagállam vezető oknyomozó újságírónője, Daphne Caruana Galizia autóbomba-merénylet áldozata lett október 16-án. Az autóbombás merénylet a hatodik volt a sorban az elmúlt 13 hónap során, ami nem kis teljesítmény egy 440 ezer lakosú kis szigetállam részéről. De a szigetet igyekvő szervezett bűnözői kör lakja, különös tekintettel az olaj- és cigarettacsempészetre, sötét online szerencsejáték iparára, az offshore bank szolgáltatásaira és a politikailag megtámogatott útlevél-kufárkodására kínai, közel-keleti és orosz oligarcháknak. Az Europol becslése szerint Málta a pénzmosással a GDP tíz százalékát termeli meg évente.

Az EU egyik maffia-állama

Valettában, a máltai fővárosban ezrek vonultak fel a hétvégén tiltakozásul a brutális gyilkosság ellen, amelynek elkövetőit az általános várakozások szerint soha senki sem fogja elkapni. Ez bizony könnyen lehetséges, mivel az újágírónő éppen arra hozott bizonyítékokat, hogy a fehérgalléros bűnözői körök a pénzmosási műveleteik során össze vannak nőve a máltai miniszterelnökkel, annak feleségével, a korábbi energiaügyi miniszterrel, a miniszterelnöki kabinetfőnökkel és – hogy a kép teljes legyen – az ellenzék vezetőjével is. Málta partjain túl a merénylet arra mutatott rá több megfigyelő számára, hogy hova süllyedt a jogállamiság az EU déli és keleti peremvidékein.

Magyarországhoz hasonlóan Málta is 2004-ben csatlakozott az Unióhoz és a gyilkosság most egy olyan maffia-állam képét vetítette ki, amely képes lehet dezintegrálni egy nemzetközi szervezetet. Egyben rámutatott arra is, hogy az EU képtelen megküzdeni tagállamai korrupciós problémájával – különösen, ha ellenzik a közös európai ügyészség létrehozását, mint például hazánk.

Az azeri klán csápjai Máltán és hazánkban

A meggyilkolt újságírónő kiderítette: a miniszterelnök felesége, Michelle Muscat cége egy alkalommal egymillió dolláros összeget kapott egy olyan dubai banktól, amelynek tulajdonosa nem más, mint az azeri diktátor, Ilham Alijev lánya, Lejla Alijeva. Ezen kívül tavaly három hónapon át, havonta több héten, hetente többször érkeztek titokzatos, 100 000 dolláros „hitelösszegek” az azeri diktátor lányától a máltai miniszterelnök feleségének cégéhez. A korrupciós gyanút erősíti, hogy Muscat miniszterelnöksége alatt több ízben is megfordult az azeri fővárosban: 2014-ben úgy utazott Bakuba, hogy szokásával ellentétben nem vitt magával újságírókat, 2015-ben pedig azért, hogy „tanúja legyen Azerbajdzsán gyors fejlődésének”.

Az azeri uralkodó klán és a magyar kormányzat kapcsolata eközben élénken foglalkoztatja Örményország sajtóját is, amely arról az európa tanácsi parlamenti vitáról számol be, amelyen szóba került a Budapest által kiadott azeri baltás gyilkos ügye. Egy örmény képviselőnő azt követelte ugyanis az Európa Tanácstól, hogy hozzák nyilvánosságra a Ramil Szafarov kiadatásakor köttetett korrupciós ügyletet. A magyar parlamenti képviselőcsoporttól pedig konkrétan azt, hogy kérje számon a magyar kormány tagjain azt a 7,6 millió dollárt, amit a Metastar Invest számlájáról az MKB-n keresztül juttattak el illetékesekhez, s amelynek eredményeképpen visszaengedték hazájába az azeri gyilkost.

Arról már a múlt hónapban ezeken a hasábokon beszámoltunk, hogy Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége idén márciusban látogatta meg Mehriban Alijevát, az elnök feleségét és egyben az ország alelnökét. Az Orbán- és az Alijev család kiváló kapcsolatokat ápol, ennek ékes bizonyítéka, hogy 2016-ban a miniszterelnök előterjesztésére Alijeva megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést. A nagy igyekezetnek egyelőre hazánk számára haszna nincsen, a kétoldalú kereskedelmi forgalom három éve folyamatosan csökken.
(privatbankar)

Bal-Rad komm: „…Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége idén márciusban látogatta meg Mehriban Alijevát, az elnök feleségét és egyben az ország alelnökét. Az Orbán- és az Alijev család kiváló kapcsolatokat ápol, ennek ékes bizonyítéka, hogy 2016-ban a miniszterelnök előterjesztésére Alijeva megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést….”

– De hiszen csak baráttcság…!

Persze madarat tolláról, embert barátjáról!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A ‘zorosz vaútak má’ megin!

Tegnap este Kijevben a hírhedett jobbszektoros Radikális Párt Rada-béli vezérkanja – Igor Moszijcsuk – az „Espreso” televízió stúdiójának vendége volt.

Az első felvétel a moszkvai kísérlet helyszínéről Mosychuk nép helyettese (+ FOTÓ, VIDEO) |  Orosz tavasz

Jelenése után, távozásakor egy az autója mellett parkoló robogóra szerelt távirányított bombát valakik felrobbantottak.

Az első felvétel a moszkvai kísérlet helyszínéről Mosychuk nép helyettese (+ FOTÓ, VIDEO) |  Orosz tavasz

Hírek szerint egy ember meghalt, négy másik megsebesült. Moszijcsuk is közepes súlyosságú sérüléseket szenvedett.

A Maradék-Ukrajnát jellemző politikai összevisszaságban minden politikus útál minden más politikust, és szívesen tanítgatnák egymást repülni. Moszijcsuk is az egyik leginkább reptetni óhajtottak közé tartozik.

Tudott dolog, hogy Moszijcsuk a mostanában egymással nagy haragban lévő Valcman-Avakov párosból az utóbbi táborát erősíti. (A „MihoMajdan” kirobbantásában a Valcman-tábor Avakov belügyér kezét vélik fölfedezni, és tán nem is minden alap nélkül!)

Avakov egyik legnagyobb híve és jó barátja, egykori főtanácsadója alig tíz perccel a robbanás után már nevesítette is Moszijcsuk fölrobbantóját! Anton Gerascsenko szerint a’ zoroszok vaútak! Akik így akarják destabilizálni az egyébként maradéktalanul nyugodt és elégedett ukrán társadalmat.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Idlib latorrezervátumban ma a „Faylak Al-Sham” alapító vezérét, Salah Aboudot mészárolták le Khan Sheikhun város piacterének közelében.

Abu Abdo Al-Tahirt, az „Al-Hussein brigád” hordafőnökét alig egy órával később aprítottákmiszlikbe nem messze onnan. Bandája az „Ahrar Al-Sham” szövetség része, és a „Faylak Al-Sham” őket sejtette Aboud lemészárlása mögött.

Az utóbbi egy hétben így már éppen egy tucat latorvezért és testőrségét nyírták ki Idlibben. A riválisok.

A törökök pedig humanitárius segélykonvojt küldtek ma a vidékre, mert ha így haladnak a dolgok, ott hamarosan emberevés lesz a nóta vége!

Közben Törökország területén a „Sultan Murad” a „Szabad Szíriai Hadsereg”, a „Turcoman Levant” latorhordák és a török hadsereg illetékesei megállapodtak egy „Szíriai Nemzeti Hadsereg” fölállításáról. Az ötleteal szentesítették is a magas felek.

Párszáz kilométerre Idlibtől keletre valamivel élénkebb élet zajlik. Korántsem lehet állítani, hogy a rémkalifátus kimúlt volna. Tegnap fölrobbantották Deir ez-Zor stadionját. Ami tele volt lőszerrel. Picinyke drónról két kézigránátot ejtettek a stadionra.

Al-Mayadin várossal szemben, az Eufrátesz keleti partján kezd elgorombulni a helyzet. Az SDF és az amerikai repülőgépek tegnap már komolyan támadták a szír hadsereg állásait, és több településről is kiverték a kormányerőket. Érdekes helyzet állt ott elő!

A libanoni Hezbollah bejelentette: hamarosan megkezdi milíciáinak kivonását Szíria területéről.

Aligha állunk messze az igazságtól, ha kijelentjük: a rémkalifátust hidegre tették Szíriában, de a háború ezzel nem ért véget!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Donbassz

Szakácsvili éjjel-nappal próbálja tartani személyes jelenlétével a lelket elcsendesült és fogyatkozó híveiben. Olyannyira, hogy még köztük éjszakázni is hajlandó Miho. Ő legalábbis azt állítja, hogy ott alszik köztük a sátorban.

Szándékai szerint ott a Rada-környéki sátortáborban kívánja kivárni NOVEMBER 7-ÉT!

No nema NOSZF 100. évfordulóját kívánja megünnepelni rajongói körében, hanem azon a napon kell hogy a Rada megszavazzon három nagy és jelentős valamit.

Donbassz további gyötrésének leállításáról nem fognak szavazni!

A Luganszki Népköztársaság hatóságai tegnap letartóztatták egy diverzánsbanda három tagját.

A bandavezér után csak „Csaporov-banda” névre keresztelt társulat vezetőjét nem sikerült kézre keríteni, de három másik jómadárt igen. Eddigi „énekléseik” során előadták, hogy feladatuk lett volna az LNR és a DNR politikusainak, vezetőinek a legyilkolászása, és diverzáns cselekmények elkövetése. Megbízójukként az SZBU-t nevezték meg.

Tegnap amúgy is rossz napja volt a valcmanista latorhadnak. Kiváltképp a donyecki délvidéken. Kominternovo térségében három, Donyeck közelében egy latort végleg elbuktak. Tartósan maródi listára még fél tucatnyi pribék került.

De a latorostrom is „eredményes” volt. Donyeck Petrovszkij kerületében egy 63 éves helyi férfiember halt bele az ágyúzásba, Zsabicsevoban egy asszony sebesült meg súlyosan. Alekszandrovkában egy család két tagját sikerült házuk romjai alól kimenteni, bár súlyos állapotban vannak. Trudovszkában egy nő sebesült meg.

A már korábban említett Kominternovo-környéki harcokat egy helyi civil sínylette meg, valamint három ház.

Szcsasztyjéban két martalóc adta ki a páráját egy csoportos vita keretében.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Kifullad a venezuelai Majdan?

Venezuela történelmének egyik legsúlyosabb politikai, gazdasági és társadalmi válságát élte/éli. Áprilistól dúl az ottani Majdan! Hónapokon át folyamatosak voltak az USA – befolyásolta ellenzék által szervezett utcai tüntetések és zavargások a dél-amerikai országban, s a hatóságokkal vívott összetűzésekben legalább 125-en vesztették életüket.

A politikai patthelyzet feloldása érdekében október 15-én regionális választásokat tartottak.

Venezuela 23 szövetségi államából 18-ban Nicolás Maduro elnök szocialista pártja győzött. Az USA által föltüzelt és pénzelt ellenzék Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) néven is nagy, rendszerváltó reményekkel szállt be a választásokba, de csúful leszerepelt. Már a választások másnapján csalást emlegetett, és közölte, hogy nem ismeri el a választások eredményét.

Öt megválasztott kormányzójelöltjük eredetileg elutasította, hogy letegye esküjét a nemzetgyűlésben. Négyen azonban hétfőn mégis megtették.

Képtalálat a következőre: „Nicolas Maduro-kép”

A dologban valószínűleg az is közrejátszott, hogy a választások után szinte azonnal, Oroszország átütemezte Venezuela Oroszországgal szemben fennálló adósságának fizetését, és az ország ezzel megmenekült a csődhelyzettől.

A négy ellenzéki kormányzó ezzel ezzel a hétfői bejelentésével elvesztette pártjuk, a Demokratikus Akció és az USA támogatását. A hordavezér Henry Ramos Allup közölte, hogy lépésükkel „magukat zárták ki”.

A szavazók elárulásával vádolta nagy sértődötten Henrique Capriles, a MUD egyik vezéralakja is a hivatalba lépő renegát kormányzókat, és dúlva-fúlva bejelentette: távozik a jobboldali ellenzéki kerekasztalból. „A továbbiakban nem veszek részt a kerekasztalban, nem akarok a része lenni többé” – dühöngött Capriles.

Nicolas Maduro elnök ezzel szemben a politikai együttélés új korszakának beköszönteként üdvözölte az ellenzéki kormányzók eskütételét abban a beszédében, amelyet a kormányzó szocialista párt 18 újonnan megválasztott kormányzója előtt mondott.

Venezuela most egy krízisen túl van, de azt aligha föltételezhetjük, hogy az USA beletörődik a „hátsó udvarában” őt ért fiaskóba. A Gazda nem olyan fából van faragva.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Adnan Mansour volt libanoni külügyminiszter a SANA hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Izrael továbbra is támogatják a terrorista csoportokat Szíriában, mert nem akarják hogy a helyreálljon a régió stabilitása.

Mansour azt mondta, hogy Washington és Tel-Aviv közvetlenül és közvetve is hozzájárulnak a terrorista csoportok életben tartásához és működtetéséhez Szíriában.

Hasan Suheil tábornok a szír hadsereg egyik parancsnoka ismertette az Al-Mayadin elfoglalásakor hátrahagyott legnagyobb kalifátusista fegyverraktár készletének eredetét. A kegytárgyak túlnyomórészt Izraelből, az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából és Belgiumból érkeztek.

A brit hadügy egyik illetékese szerint ezek az állítások „spekulációnak tűnnek”.

Al-Mayadin Eufráteszen túli részén aggasztóvá vált a helyzet. Javi Tibia falunál az SDF tüzet nyitott a szír kormányhadsereg egységeire.

Deir ez-Zor tartomány Eufráteszen „inneni és túlsó” partján is tovább nyomul a szír kormányhadsereg. A szír légierő szórólapok ledobásával figyelmezteti az utolsó latorvár Abu-Kemal lakosságát: meneküljön mindenki, mert hamarosan…

A török hadsereg újabb egységei érkeztek Idlib latorrezervátum területére.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Tegnap este az SZBU közleményben tudatta: Avgyejevkában likvidáltak két „öreg majdanovcit”, akiknél volt egy távcsöves „Steyr-Manlicher” mesterlövész puska, és egy Makarov-pisztoly. Meg volt náluk RPG, meg kézigránátok, meg egy taposóakna is.

Föltételezéseik szerint Valcman Nyalókakirály vérére szomjúhoztak, aki azidőtájt éppen a vidéken kószált.

A kijevi hadügy tegnap közzé is tett egy videot, ami szerint Avgyejevkában komoly harcokat vívnak a szeparatisták ellen! Lássa meg ország-világ, hogy Nyalókakirály nem ismer félelmet! Bizony elment ebbe a pokolba!

Ma be is jelentette Nyalókakirály: „A háború vége még nagyon messze van! De ő már látja a fényt az alagút végén!”

Donyeckben – bár közben azért a város repterének területét (is) ágyúzták Valcman latortüzérei – a „Fehér darvak” repültek.

„Nagy események” sem tegnap, sem a mai napon kora délutánig Donbasszban nem következtek be! Szolid ágyúzgatás-aknavetőzgetés! Mint az utóbbi időkben megszokhattuk.

Az ordashad bukott három latort! Nem harci veszteség történt, hiszen aknatelepítés közben esett meg a dolog. Hozzá nem értés okán. Az LNR északi határvidékén, Krasznyüj Jar falunál.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Sojgu inkább a diplomáciai megoldásban bízik

Szergej Sojgu orosz honvédelmi minisztert kérdezte a RIA-Novoszty hírügynökség annak kapcsán, hogy az USA, Dél-Korea és Japán erősen püföli a harci dobokat az Észak-Korea jelentette veszély miatt.

„Oroszország határozottan elitéli az észak-koreai nukleáris-és rakétateszteket, de legalább annyira határozottan elitéli az eltúlzott nyugati reakciókat és provokációkat a KNDK ellen. Oroszország és Kína közösen kidolgoztak egy „útitervet” a Koreai-félszigeten jelen lévő feszültség csökkentésére, amely politikai és diplomáciai eszközökkel képes lenne kezelni a feszültséget, és azt csökkenteni. De ez a jelek szerint nem mindenkinek tetszik, és ez az ami igazán aggasztó!” – nyilatkozta Szergej Sojgu.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com