„…legalábbis elviekben” nyitva kell tartani a katonai beavatkozás lehetőségét…”

Brit külügyminiszter: Észak-Korea közvetlen fenyegetést jelent Angliára

A brit külügyminiszter szerint „senki a világon” nem akarja, hogy az észak-koreai válság fegyveres konfliktussá fajuljon, de „legalábbis elviekben” nyitva kell tartani a katonai beavatkozás lehetőségét.

Boris Johnson, aki a Királyi Külügyi Intézet – londoni székháza után közkeletű nevén a Chatham House – hétfőn rendezett éves konferenciájának szónoka volt, előadásában kifejtette: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csak az idén eddig tizenkilenc rakétakísérletet rendelt el, és az Észak-Korea által valaha is elvégzett hat kísérleti nukleáris robbantás közül négyet az ő vezérlete alatt hajtottak végre.

Johnson szerint az emberiség ilyen körülmények közepette érthető módon teszi fel azt a kérdést, hogy „nem lebeg-e ismét a feje felett Damoklész nukleáris kardja”.
Sem az Egyesült Királyságban, sem a világon bárhol nincs senki, aki aktívan törekedne a katonai megoldásra. A világnak és főleg Kim Dzsong Unnak azonban meg kell értenie, hogy ha egy rezsim nem csupán fenyegetőzik New York lángba borításával, de rövid időn belül az eszközei is meglesznek e fenyegetőzés valóra váltására, akkor az Egyesült Államok elnökének, „bárki legyen is az”, abszolút kötelessége az összes olyan opció előkészítése, amelyekkel az amerikai nép és az Egyesült Államok nukleáris védőernyője alá húzódó más országok biztonságát meg lehet védeni – fogalmazott hétfői beszédében a brit külügyminiszter.

Hozzátette: a mindenkori amerikai elnöknek éppen ezért nyitva kell hagynia a katonai opciókat is.

Johnson szerint ha Kim Dzsong Un célja az, hogy megfélemlítéssel bírja rá az Egyesült Államokat a teljes kivonulásra a kelet-ázsiai térségből, akkor ennek pontosan az ellenkezőjét fogja elérni.

A brit védelmi miniszter nemrégiben Nagy-Britanniát is az észak-koreai nukleáris és rakétafejlesztési program által veszélyeztetett országok közé sorolta.
Sir Michael Fallon a BBC televíziónak nyilatkozva a minap kijelentette: Észak-Koreának „még nincs” olyan ballisztikus rakétája, amellyel csapást mérhet Londonra, de egyértelmű, hogy a phenjani rezsim folyamatosan gyorsítja rakétafejlesztési programját, és rakétáinak hatótávolsága egyre növekszik.

Fallon hozzátette: az észak-koreai válság közvetlenül érint Nagy-Britanniát is, mivel „London közelebb van Észak-Koreához és rakétáihoz, mint Los Angeles”.

A brit védelmi miniszter szerint az észak-koreai válság rendkívül magas kockázata az, hogy „valaki elszámolja magát”, és ez válaszcsapáshoz vezet.
(atv)

Bal-Rad komm: Őfelsége szőrjei összeröffentek, és kellően fölizgatták egymást! A KNDK-miatt! Merthogy az közel van! Londonnak városához.

Izrael még közelebb van! Valami nekünk azt súgja, hogy mintha nagyobb veszélyt is jelentene az egész világra, mint Észak-Korea!

Persze tudjuk, hogy Londonban már megszokták: a szőrök monndják meg, hogy ki is a Gonosz!  Így aztán „…legalábbis elviekben” nyitva kell tartani a katonai beavatkozás lehetőségét…”

Persze Észak-Koreában!

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Szíria

Moszkvában tárgyalt ma Ibrahim al-Jaafari iraki külügyminiszter. Szergej Lavrov vendégeként. Kettejük közös sajtótájékoztatóján az orosz diplomácia vezetője újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: „Olyan dolgok történnek mostanság Szíriában az amerikai-SDF-koalíció részéről, amik miatt több kérdést is föl kell hogy tegyünk az USA-nak. Ugyanis ezek a történések éppen ellenkezőek, mint amiket mondanak.”

Csak egy példa:

Deir ez-Zor tartomány Eufráteszen túli térségében „meglepőt” húzott ma egy kalifátusista hadúr. Két orosz légicsapás közti szünetet kihasználva, Abu Omar Al-Zobeida, a dallamos nevű latorvezér harsány allahuzás közepette minden fölszerelését elhajigálva, hordáját hátrahagyva, farokfölvágva trappolt egyenesen az SDF-hez. Ott lelt biztonságot és megértést.

Több magas rangű latorvezér a Sheikh Yassin, Suq Al-Khal, Mozi Fouad Al-Jbeil, Al-Rushd, Al Ommal, Kanamat és al-Ardi környéki légicsapásokban likvidálva lett.

Szergej Lavrov egyúttal óva intette a Közel-Kelet országait: egyetlen élő-eleven kalifátusistát se engedjenek be területükre, mert abból csak baj lesz.

Alekszej Puskov mai Twitter bejegyzésében arról értekezett, hogy valójában most kezdődik az igazi háború Szíriában. Az Eufrátesz bal parti olajlelőhelyek a tét!

 

Az SDF tegnap bejelentette, hogy elfoglalták a vidék legnagyobb olajmezőjét, As-Suvar városától keletre, a Habur folyó partján. Szír illetékesek viszont eddig nem tudnak ilyesmiről.

Damaszkuszban Kuba szíriai nagykövete adott fogadást megbízatásának lejárta alkalmából.

Roherio Manuel Santana Rodriquez nagykövet kifejtette a Baath-párt meghívottai előtt, hogy Kuba rokonszevvel figyelte és támogatta Szíriát az imperializmus, a terrorizmus, és a gonosz ellen vívott függetlenségi harcában. Ez a jövőben is így lesz.

Az izraeli hadügy közleményben ismerte el, hogy véletlen lehetett a Golan-fennsíkra becsapódott három szír gránát, hiszen a térségben a szír hadsereg éppen harcol az izrael által tákolgatott bűnbandákkal.

Ám minden véletlen és kármentesség dacára, ők följogosítva érzik magukat a válaszcsapásra. Ezzel indokolták a tegnapi légicsapásokat.

Idlib latorrezervátum jajszava meghallgattatott. Az orosz légierő fülei által. Az an-Nuszra banda kegyetlenkedéseinek híre eljutott Hmeymimbe. Ott meg általában akad néhány éppen ráérős repülőgép, személyzettel együtt. Idlib meg nincs is messze. Tízórai meg ebéd közti időszakban csináltak egy kis lenyugtató akciót. Ennek eredményeként a kevéske zsákmányon kevesebb pribéknek kell osztozkodnia.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Donbassz

Szakácsvili kijevi „MihoMajdan” církusza lenyugodott! Már csak néhány bátor ázkalódik – fagyoskodik a Rada környékén. Az egyik al-fő-szervező Szemjon Szemencsenko az Új Évre datálta ma délelőtt Nyalókakirály elüldözését.

Valcman Nyalókakirály meg azonnal ki is használta a lanyhaságot. Tegnap az ő hadügyérével a donbasszi fronton fekvő Avgyejevkába látogatott. Poltorak genyerállal együtt hevítették martalócaik harci lázát.

Biztonságukra egy teljes brigád, a 72. Önálló Gépesített Brigád vigyázott.

Nyalókakirály igért nekik leváltást, meleg téli gúnyát, kiváló élelmezést, mesés zsoldot. Meg persze békét! Kihirdette, hogy az ENSZ tagállamainak többsége támogatja az ő javaslatát, hogy békefenntartók szálljákmeg Donbasszt, ami pedig a háború végét jelenti. Majd.

Arról nem beszélt, hogy akad néhány ország, amely nem lelkesedik az ő ötletéért! Elsősorban is Oroszország. De a két érintett Népköztársaság sincs odáig a dologtól.

Addig is…- amíg…-zajlik Donbassz ostroma!

Azt nem lehet állítani, hogy hatalmas intenzitással ágyúzza a latortüzérség a frontmenzi donbasszi településeket, de ostromolgatja.

Az utóbbi 25 órában „mindössze” egy civil sebesüléséről érkezett hír. Ő Kominternovoban sebesült meg.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Raqqa fölszabadítása megtörtént! Washingtonban kevés híján győzelmi katonai parádét tartottak a fényes diadal okán. Ki is jelentették, hogy a rémkalifátusnak befellegzett Szíriában.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz HM szóvivője Raqqa fölszabadítását Drezda 1945-ös elpusztításához hasonlította.

Alighanem teljes joggal.

Az amerikai megállapításra – miszerint Raqqa elfoglalása volt a döntő csapás az ISIS-re – csak ennyit mondott: gratulálunk hozzá.

Idlib latorrezervátumot az ördög lakhelyeként kezdik nevezni. A jobbára az an-Nuszra horda által uralt területekről egészen horrorisztikus története kkerülnek ki. A legelvetemültebb ISIS-pribékek könnye patakzik az irigységtől, hogy nekik ilyen brutális kínzási-kivégzési múdszerek nem jutottak eszükbe.

Van ott az elevenen megnyúzástól az élve sütögetésig minden, amivel tekintélyt tudnak kivívni. Seracabában rendes koncentrációs tábort csináltak. A láger bejáratát a „Pokol Kapuja” – néven emlegetik a népek.

Deir ez-Zor tartományban az Eufrátesz mindkét partján az orosz légierő csapásaival dúsítva folytatja offenzíváját a szír kormányhadsereg.

Szemmel láthatóan a keleti partra összpontosítva a támadás fő irányát, igyekezvén az SDF-elszigetelését a délkeleti iránytól,ahol az olajkutak vannak.

Quneitra tartományban egy új háború alapjait vetik meg éppen! Az izraeli hadsereg légiereje mostmár alig leplezetten, háború kirobbantása céljából elereszt egy-egy rakétát a Golan légteréből. Már nem is keresnek ürügyet.

A legutóbbi akciójukkal nagyjából egyidejűleg írták alá Damaszkuszban a a szír-iráni katonai együttműködési szerződést.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Gyenyisz Pusilin DNR és Vlagyiszlav Gyejnya LNR minszki főtárgyalók egybehangzóan állították Donyeckben és Luganszban: a legutóbbi minszki fordulóban semmiféle megállapodás nem született Kijev delegáltjaival.

Kijevben csendesen csordogál a „MihoMajdan”. Szakácsvili két határzúzó harcostársa nyomtalanul fölszívódott. Vili terrorról beszél, és Valcman kezét látja a dolog mögött.

A kijevi bohóckodás semmilyen formában nincs hatással Donbassz ostromára, amely a megszokott módon zajlik tovább.

Dokucsajevszket tegnap is megágyúzták egy kicsit Valcman latorjai. Egy nyolclakásos társasházban négy súlyos sebesült.

Trudovszkát „csak” géppuskázták tegnap. De ez igaz a mai napra is.

Szpartakban egy 32 éves férfi sebesült meg mára virradóan. Nem kocsmai késelés miatt!

Donbasszban ma a „День Белыe Журавли-Fehér Darvak Napja” megemlékezések zajlanak. A háborúkban elesett szovjet katonák és a Donbassz szabadságáért és függetlenségéért meghaltak emlékére. (Tegnap a Donbasszért elesettek névsora eggyel hosszabb lett!)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Kreml-kabaré

A szokásos hétfői Kreml-béli referencia-kormányülésen az általában véve nem vidorkodó orosz elnök elnevette magát, amikor Alekszandr Tkacsov mezőgazdasági miniszter előhozakodott az ötlettel: Oroszország exportálhatna disznóhúst Indonéziába. (Amely Indonézis köztudottan egy muszlim ország.)

A miniszter arról értekezett, hogy Oroszországban a szankciósdi hatására felfutott a mezőgazdaság. A belföldi fogyasztást messze meghaladó a hústremelés is, és azon elmélkedett, hogy jut már exportra is sertéshús. A germánokat hozta fel példa gyanánt, hogy úgy kellene növelnie Oroszországnak is a disznóhús exportját Ázsiába.

Tkacsov lelkesen sorolta, hogy a németek 5.5 millió tonna disznóhúst termelnek évente, amelyből 3 millió tonnát exportálnak. Többek közt Kínába, Indonéziába, Japánba és Dél-Korea egyes részeibe.

Azt nem tudni, hogy a Közel-Kelet dinamikusan növekvő disznóhús-termelését komolyan gondolta-e, de elakadt a fölsorolással amikor azt tapasztalta, hogy az elnök és Arkagyij Dvorkovics -aki amúgy az ő helyettese – elkezdtek nevetni.

Indonézia muszlim ország, ott nem esznek disznóhúst! – mondta Putyin.

– Majd fognak! – viccelődött Tkacsov.

Nem, nem fognak! – nevetett az elnök.

– Na jó! Akkor adjuk el Dél-Koreának! – vetett véget ötletbörzéjének Tkacsov.

Vlagyomir Putyin ekkor már a kezeit az arcába temetve nevetett a képzelt jeleneten, amikor a muzulmánok disznófület rágcsálnak.

Utána még tán az is megfordult a fejében, hogy hallgatni kéne Zjuganov KPRF elnökre: ezt a kormányt el kéne zavarni!

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Mészárkodás Bajorországban

Késes támadás Münchenben

Egy 40 év körüli férfi több helyen is késsel támadt járókelőkre a főtéren. Találomra döfködött, aztán biciklire pattant és távozott.

A támadásnak az első hírek szerint öt-hat nem súlyos sérültje van.

Elözönlötték a német rendőrök München belvárosát, a Rosenheimer Platz fölött helikopterek köröznek, a rendőrök mindenkit felszólítottak, hogy maradjon otthon.

Az elkövető szürke tréningnadrágba, zöld dzsekiben menekül, a szemtanúk szerint egy fekete biciklivel. A főtér közelében azonban metróállomás is található, így elképzelhető, hogy már a lezárások előtt sikerült meglépnie.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Tudjuk amit tudunk!

Először készült 360 fokos légi felvétel Phenjanról – írja a Business Insider.

Észak-Korea fővárosát Phenjant lehet megnézni egy sárkányrepülőről úgy, hogy kedvünkre forgathatjuk a kamerát.

Ugyanis egy Aram Pam nevű szingapúri fotográfus most felemelkedett kamerájával a magasba, hogy betekintést nyerjünk a KNDK fővárosának életébe – föntről.

A videón számtalan felhőkarcoló, a híres Rjugjong Hotel és a világ legnagyobb stadionja, a Rungnado Május Elseje Stadion is fellelhető.

Az atv.hu pedig döbbenten számol be arről, hogy:

„Engedélyezte a lóversenyfogadást Észak-Korea. Egészen mostanáig az országban 3 év kényszermunka járt a fogadáson kapott embereknek. Az enyhítés – feltételezések szerint – az erősödő nemzetközi szankcióknak köszönhető.

A hétvégén lóversenyt tartottak Kim Dzsong Un újonnan felépített lóversenypályáján. A verseny különlegessége a helyiek számára, hogy ezúttal kényszermunkától való félelem nélkül fogadhattak. Az új engedményt a helyi állami televízió jelentette be. Az enyhítés a szakértők szerint a külföldi pénz bevonzásra irányul.

„Mióta Kim Dzsong Un hatalomra jutott, a szabadidős központok építésének száma megnőtt. Ezekkel a projektekkel nem a helyiek életszínvonalát akarják javítani, hanem külföldiek és helyi gazdagok pénzét szeretnék az országba vonzani” – mondta Na Jeong-Won, koreai szakértő.

A diktátor édesapja, Kim Dszong Il a helyi propaganda honlapok szerint kiváló sportember volt, mesteri lovas és zseniális golfos. Fia a helyi tévé szerint hasonlóan nagy tehetség. A diktátor az elkészült lovas parkot személyesen is megtekintette.

A fogadás egy új bevételi formát próbál teremteni az ország szűk gazdasági keretei között. A nemzetközi szankciók következtében ugyanis Észak-Korea nehezen jut hozzá szén, szövet és halexporthoz. Az ország lakosságának helyzete azonban várhatóan nem javul, amíg Phenjan folytatja a nukleáris fegyverekkel való provokációt.”

– Persze a hírt közlők figyelme arra már nem terjed ki, hogy a lakosságtól a lóversenyekkel kicsalt pénzzel mit sem tud kezdeni a diktatúra. Hiszen a pénznemükért föltételezhetően nem tépik egymást a dollár meg eurotulajdonosok! Meg ha már a lakosság pénzére (!) vágyik a Veres Rém dirigálta rezsim, akkor mi a francért épít erre a célra lóversenypályát?

Elég lenne, ha behajtóbrigádok kószálnának az utakon! Vagy járnának házról-házra! – javalljuk mi, Döbrögisztánban edződöttek.

De nem azt csinálja ez a gonosz diktátor! Inkább mutogatja égról-földről birodalma nyomorát! Közben meg rakétákkal riogatja a világ legbékésebb országát! Az USA-t!

Még egy ilyen álnok fenevadat nem látott a világ! Velünk trükközik! Persze hiába! Mi tudjuk ám az igazságot! Minket ugyan nem csap be! Tudjuk amit tudunk!

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Damásnyeje za dányije! Házi feladat!

A legújabban a köznép ajkán már csak a „Harkovi Mészáros” néven emlegetett egykori „szelfikirálynőt” a rendőrség letartóztatta. Az öt emer halálát okozó Jelena Zajcevát az ilyenkor szokásos rutin orvosi ellenőrzésnek is alávetették.

A teszt a művésznő szervezetében ópiátot mutatott ki. De találtak az autójában is drogot.

A hölgyemény tegnap állt bíróság elé. A Kijevi Kerületi Bíróság hatvan napra rendelte el letartóztatását.

Szökéstól, elrejtőzéstől, bűnismétléstól stb. nem kell tartani! Ezért aztán házi feladatként rendelte el neki a bíróság letölteni a szigorú ítéletet.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Putyin diszkóban járt tegnap este

Nem igazán dívik mostanság, hogy politikai jelességek elmennek a népek közé. Ha mégis megteszik, azt a környék egy életre nyögi. Akkora ribilliót csinálnak, hogy feledhetetlen.

Tegnap este az orosz államfő már beleunhatott a Valdai-fórum előkelő közönségébe, és átrándult egy másik szocsi helyszínre. Egy nemzetközi ifjúsági táborba.

Ami Világifjúsági Fesztivál néven zajlik a héten. Mindenféle figyelmeztetés nélkül „rontott” rájuk valami buli kellős közepén. Persze fölfedték kilétét, és lett ámuldozás.

A gyerekek nem nagyon akarták elhinni, hogy Vlagyimir Putyin az ott közöttük. Az egyik kételkedő csak akkor hitte el, amikor az orosz elnök „belemart”! (Mivelhogy nem mert élni Putyin elnök azon javaslatával, hogy ha nem hisz a szemének, hát csípjen bele)

Nem kis meglepi volt ez ott abban a táborban. Életükben közelről még államfőt nem láttak, nemhogy még meg is csipkodja őket!

Több mint két óra hosszat traccsolt az orosz elnök a fiatalokkal.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com