Szakácsvili éjjel-nappal próbálja tartani személyes jelenlétével a lelket elcsendesült és fogyatkozó híveiben. Olyannyira, hogy még köztük éjszakázni is hajlandó Miho. Ő legalábbis azt állítja, hogy ott alszik köztük a sátorban.
Szándékai szerint ott a Rada-környéki sátortáborban kívánja kivárni NOVEMBER 7-ÉT!
No nema NOSZF 100. évfordulóját kívánja megünnepelni rajongói körében, hanem azon a napon kell hogy a Rada megszavazzon három nagy és jelentős valamit.
Donbassz további gyötrésének leállításáról nem fognak szavazni!
A Luganszki Népköztársaság hatóságai tegnap letartóztatták egy diverzánsbanda három tagját.
A bandavezér után csak „Csaporov-banda” névre keresztelt társulat vezetőjét nem sikerült kézre keríteni, de három másik jómadárt igen. Eddigi „énekléseik” során előadták, hogy feladatuk lett volna az LNR és a DNR politikusainak, vezetőinek a legyilkolászása, és diverzáns cselekmények elkövetése. Megbízójukként az SZBU-t nevezték meg.
Tegnap amúgy is rossz napja volt a valcmanista latorhadnak. Kiváltképp a donyecki délvidéken. Kominternovo térségében három, Donyeck közelében egy latort végleg elbuktak. Tartósan maródi listára még fél tucatnyi pribék került.

De a latorostrom is „eredményes” volt. Donyeck Petrovszkij kerületében egy 63 éves helyi férfiember halt bele az ágyúzásba, Zsabicsevoban egy asszony sebesült meg súlyosan. Alekszandrovkában egy család két tagját sikerült házuk romjai alól kimenteni, bár súlyos állapotban vannak. Trudovszkában egy nő sebesült meg.
A már korábban említett Kominternovo-környéki harcokat egy helyi civil sínylette meg, valamint három ház.
Szcsasztyjéban két martalóc adta ki a páráját egy csoportos vita keretében.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Azt a bilincset lehetne helyettesíteni egy jó derékszíjjal,szerintem aki volt határőr az nyilván tanult ilyet,vagy ki tudja a nyomsávosoknál, nem mindig volt bilincs!
Mire várnak a háborús felek ?!!
Nem történnek nagy dolgok…..csak a szokásos lövöldözések.
Legalább néhány amerikai tanácsadó bekrepálhatna !! 😛