(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

2

Ilyen tervekkel a háttérben, eleve sikertelenségre volt ítélve a magyar demokráciának minden kísérlete, hogy a többi egyházakkal kötött szerződések példájára a római katolikus egyházzal is megegyezésre jusson. A Vatikánnak nem megegyezés és béke, hanem harc és nyugtalanság kellett. A Vatikán szívesen kötött szerződést Mussolinivel vagy Hitlerrel, de a magyar népi demokráciával nem köthetett megegyezést, mert az ilyen szerződés saját nagyravágyó politikai terveibe és az amerikai imperialisták terveibe ütközött. Ezen tört meg a magyar demokrácia minden békekísérlete, ezért lökték ismételten vissza a magyar demokrácia békére kinyújtott jobbját. Ezért támogatta a Vatikán tovább Mindszentyt akkor is, miután a magyar kormány rendelkezésére bocsátotta a Mindszentyre vonatkozó vádakat és tényeket.

Két adatot kívánok ezzel kapcsolatban ismertetni. Mindkettő a magyar püspöki kar hivatalos jegyzőkönyveiből való, amely jegyzőkönyvek Mindszenty közismert fémtokjából kerültek elő.

Az 1948 november 3-i püspök-kari konferencián, amelyen Mindszenty elnökölt, dr. Czapik Gyula egri érsek beszámolt római útjáról. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy a magyar demokrácia minden módon elősegítette, hogy a Vatikán, a magyar püspökök információja alapján, közvetlenül nyerjen betekintést ezekbe a kérdésekbe, s ezért természetesen engedélyezte a püspökök Rómába utazását. A jegyzőkönyv röviden tartalmazza Czapik beszámolóját. Czapik pápai kihallgatásáról a következő áll benne: „Pápai kihallgatáson volt; több helyen csak névjeggyel intézte el a kötelező udvariasságot. Kérdezték, hogyan látja a magyar helyzetet. Azt mondta, hogy holtponton van: megegyezés nem lehetséges, mert erre nem alkalmas sem a hercegprímás, sem a püspöki kar”.

Ez a jegyzőkönyv kereken kimondja: nem a magyar demokrácia volt alkalmatlan a megegyezésre, hanem a prímás és a püspöki kar. S hogy a prímás gyűlölete meddig ment a magyar demokráciával szemben, arra nézve jellemző a püspöki kar 1948 július 17-én ugyancsak Mindszenty elnöklete alatt tartott üléséről szóló jegyzőkönyv. E jegyzőkönyv 13. napirendi pontja a következőket mondja:

„A szatmári irgalmasnővérek tartományfőnöknője írja:

«Sátoraljaújhelyről kérdést intézett hozzánk a ház főnöknője, hogy a népjóléti miniszter felügyelete alá tartozó bölcsőde és napközi otthon vezetését, amelyet a MNDSz vezetősége szervez, vállalhatják-e a nővérek. A Demokratikus Nők bevallása szerint mint ápolónők és védőnők négyen, esetleg öten díjazásban részesülnének.»

Határozat: Nem. A mai rezsim kreatúráival együttműködni senkinek sem szabad.”

Ez a kép is világos. Mindszenty és társai politikai elvakultságukban — és abban a reményben, hogy határozatuk nem jut nyilvánosságra — még a magyar csecsemők védelme terén sem akartak együttdolgozni velünk.

A magyar demokrácia a jogos önvédelem eszközével élt, amikor az imperialisták zsoldjában álló és az egyház palástja mögé megbúvó magyar ügynökökről lerántotta a leplet. Mindszenty letartóztatása, leleplezése és elítélése nemcsak a magyar demokrácia, de a nemzetközi demokrácia győzelme is és nemcsak a magyar, de a nemzetközi reakció súlyos veresége is.

A reakció és a külföldi imperialisták súlyos veresége volt magának Mindszentynek letartóztatása. Ellenségeink folyton azt a nótát fújták, hogy a magyar demokrácia túl gyenge ahhoz, hogy ilyen lépést megtegyen. Fokozódott a reakció dühe, amikor kiderült, hogy a letartóztatás egyben az egész nemzetközi reakció terveinek leleplezését jelenti. A legnagyobb dühöt azonban az váltotta ki náluk, hogy Mindszenty a tárgyaláson nem mint a reakció kemény előharcosa állt ki, hanem bevallotta bűneit, meghunyászkodott, mentegetőzött, sajnálkozott, javulást és jóvátételt ígért.

Tudvalevőleg ezt a magatartását a reakció szerte a világon különböző vegyszereknek és kínzásoknak próbálta betudni. Mi, magyar kommunisták, eleget szenvedtünk a fasizmus kínzókamráiban, és rajtunk valóban kipróbálták a fasiszta kínzási technika minden vívmányát. Ennek ellenére, huszonötesztendős földalatti harcunk idején, soha, egyetlen esetben nem akadt olyan kommunista vezető, aki a bíróság előtt megtagadta volna elveit. Tucatjával voltak olyanok, akiket vallatás közben halálra kínoztak, vagy akik a bitófa alatt is emelt fővel, szilárdan kitartottak kommunista meggyőződésük mellett.

És ez nemcsak a magyar, de a többi országok kommunistáira és szabadságharcosaira is vonatkozik. Ha valaki, úgy mi tudjuk, hogy kínzással, fenyegetéssel, kémiai szerekkel vagy pszichikai behatással meggyőződést nem lehet megváltoztatni.

Mindszenty magatartásának megváltozásában nem kell semmiféle titkot keresni. Mindszenty magatartása megváltozott, mert a letartóztatás ténye — és ahogy saját maga mondotta — a töprengésben eltöltött hosszú börtön-napok meggyőzték őt régi álláspontjának helytelenségéről. Ez nem változtat azon, hogy Mindszenty pálfordulása a magyar demokrácia óriási erkölcsi győzelme és a magyar és nemzetközi reakció súlyos ideológiai veresége.

Ezért megértjük a csalódásnak azt a düh-kitörését, ami ezt a pálfordulást kísérte.

Egyébként az igazságügyminiszter módot adott még a tárgyalás előtt a magyar püspöki karnak arra, hogy Mindszenty megváltozott álláspontjának indokairól közvetlenül meggyőződést szerezhessen. Ezért egy püspöknek megengedte, hogy a prímással beszéljen. Mindszenty megmagyarázta a püspöknek azokat a szempontokat, amelyeket a tárgyalás előtt az igazságügyminiszterhez írt levelében lefektetett s melyekben a magyar demokráciával való megegyezést sürgette. A püspök erről a beszélgetésről beszámolt a püspöki konferencia előtt. Ennek a beszámolónak eredményeképpen hozta a magyar püspöki kar azt a határozatot, hogy a Mindszenty-ügy elintézését a magyar kormány bölcs belátására bízza.

A magyar püspöki kar, amely a viszonyainkat mégis csak jobban ismeri, mint New York vagy London bértollnokai, ezzel a magatartásával már a per lefolytatása előtt kimondotta ítéletét.

Mindjárt hozzátehetem, hogy ennek a püspöki karnak a zöme távol áll attól, hogy a magyar demokráciát szeresse. Ellenkezőleg, legtöbbjük visszasírja azokat az időket, amikor — mint soktízezer hold föld ura — óriási anyagi és politikai hatalommal rendelkezett. Egy része maga is bele van keverve a Mindszenty-ügybe. Ha mégis három nappal Mindszenty letartóztatása után gazdasági egyezményt írtak alá a magyar kormánnyal és tíz nappal később tárgyalást kezdtek az egyház és az állam viszonyának rendezésére, úgy azt azért is tették, mert tudták, hogy itt nem vallásüldözésről van szó. És mert meg voltak győződve a magyar kormány megbékélési szándékairól. A tárgyalások eredményre is vezettek volna, de éppen ezért közbelépett a Vatikán és a további tárgyalásokat „eltanácsolta”.

Szeretnék itt néhány szót szólni a Mindszenty-ügy nemzetközi visszhangjáról. Az csak természetes, hogy az amerikai imperialisták óriási lármát csaptak. Nem valami boldogok, hogy középeurópai reakciós terveikre ilyen fény derült, annak sem örülnek, hogy diplomáciájuk — enyhén szólva — szokatlan működése ilyen megvilágításba került. Mi megértjük, hogy szaladnak a pénzük és terveik után.

A lármát tehát, amit Mindszentyért csaptak, természetesnek tartjuk. De ha a háborús uszítok vérgőzös, kardcsörtető bandája, mely a világ békéjét, családok százmillióinak nyugalmát, egész kontinensek ártatlan gyermekeinek, asszonyainak életét fenyegeti, a vallásszabadság és az általános emberi szabadság védelmezőjének szerepében lép fel, úgy ezt megvetéssel utasítjuk vissza.

A szabadságot és annak minden faját nem a municiógyárosok, nagytőkések, trösztvezérek, bankárok és bérenceik szokták védelmezni, sem Amerikában, sem egyebütt a világon.

Néhány szót akarok szentelni a Mindszentyvel kapcsolatos reakciós hangverseny munkáspárti részvevőinek. Mi már hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy ahol az imperialistáknak lakájszolgálatot kell teljesíteni, ott nem hiányoznak a munkásság árulói.

Ezúttal is így volt. Nem véletlen az, hogy egyetlen ország tartotta szükségesnek ezzel kapcsolatban hivatalos jegyzékben fordulni a magyar kormányhoz és ez az ország Anglia volt, amelyet az úgynevezett munkáskormány vezet. Mi tudjuk, hogy az angol munkáspártnak Mindszenty már régen gyengéje. 1947-ben Healy, az angol munkáspárt külügyi osztályának vezetője — Bevin jobb- vagy balkeze — a brünni szociáldemokrata konferencián és Magyarországon jártában követelte a magyar szociáldemokratáktól, hogy ne a kommunistákkal, hanem Mindszentyvel fogjanak össze. Healynek ez a felfogása nagyon hasznos volt számunkra, mert kinyitotta a tétovázó szociáldemokrata elvtársak szemét. Viszont érthetővé teszi, hogy miért éppen Bevin sietett a Mindszenty-ügyön keresztül a magyar belügyekbe beavatkozni. Erre a beavatkozásra az angol kormány megfelelő választ kapott. Bevin még külön nehezményezi, hogy őt a fasiszták között emlegették.

Mi Marx, Engels, Lenin és Sztálin követői vagyunk, akik arra tanítottak bennünket, hogy nemcsak a magánéletben, de a politikában és a pártoknál is tegyünk különbséget a között, amit egy ember, vagy egy párt hirdet magáról és amit az illető a valóságban tesz. Az angol munkáspárt hirdetheti magáról, hogy ő szocialista. De a Mindszenty-ügyben csak úgy, mint a Szovjetunió elleni politikai és rágalomhadjáratban egysorban áll a spanyol kardinálisokkal, akik könyökig vájkáltak a spanyol munkások vérében, Pétain bíbornokaival, akik a háború alatt együttműködtek a fasisztákkal.

Azokban a napokban, amikor Bevin a magyar demokráciát kioktatta a szabadságjogok kezdő alapelemeiről, az amerikai sajtóban olvastam egy tiltakozást. E tiltakozás közli, hogy a maláji angol gyarmatokra, a népük felszabadításáért küzdő kommunista és demokratikus partizánok ellen az angol kormány Borneó-sziget belsejéből daják fejvadászokat hozatott. Ezeket a fejvadászokat, akik az őserdőben lopva közelítik meg áldozataikat és mérgezett nyilakkal ölik meg őket, hogy azután fejüket levágják, az angol kormány repülőgépekkel importálja Malájba. Minden beszolgáltatott fej után ezeket a dajákokat külön jutalomban részesítik. Világos, hogy olyanoktól, akik a népek szabadsága ellen, a gyarmati kizsákmányolás érdekében ilyesmire képesek, nem fogadunk el kioktatást s magukra vessenek, ha azt a választ kapják, ami nekik kijár.

 

(Beszéd és zárszó a MDP Központi Vezetőségének 1949 március 5—6-i ülésén.)

 

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

1

Tisztelt Központi Vezetőség!

Legutolsó ülésünk óta eltelt három hónapot a magyar népi demokrácia és benne a Magyar Dolgozók Pártjának további megerősödése jellemezte. Beszámolómban e megerősödéssel kapcsolatban részletesen foglalkozni akarok a Függetlenségi Népfront megalakulásával, a Mindszenty-kérdéssel, az ötéves tervünkkel, mint a fejlődés jellemzőjével és végül Pártunk problémáival.

A magyar köztársaság létrehozásának hároméves évfordulója alkalmából megalakult a Magyar Függetlenségi Népfront, megválasztotta ideiglenes Országos Tanácsát és kinyilatkoztatta azokat az elveket, amelyek alkalmasak arra, hogy a magyar dolgozó nép demokratikus erőinek szorosabb összefogásával továbbvigyék sokat szenvedett nemzetünket a felemelkedés és a boldogulás útján. A Függetlenségi Népfront nyilatkozata újra megerősítette azt a felismerést, hogy a magyar kommunisták, a Magyar Dolgozók Pártjának programja a legjobb útmutatás népünk felvirágoztatására.

Ezen a felismerésen alapszik az a törekvés is, mely az elmúlt négy esztendő tapasztalatai alapján ki akarja rekeszteni az idejétmúlt, a demokrácia ellenségeinek aknamunkáját megkönnyítő pártversengést. Ebből a felismerésből folyik az az egyre erősbödő követelése is, hogy a demokratikus erők összefogása az eddiginél legyen nemcsak szélesebb, de szorosabb és fegyelmezettebb is. Ezért mondotta ki a Függetlenségi Népfront nyilatkozata, hogy a benne egyesülő politikai és társadalmi szervezetek, az általuk létrehozott Ideiglenes Tanács döntéseinek mindenben alávetik magukat és határozatait végrehajtják.

Az új Függetlenségi Népfront megnövekedett vonzóerejének bizonyítéka és eredménye a Független Magyar Demokrata Pártnak és a Radikális Pártnak csatlakozása. Ez a két ellenzéki párt az 1947-es választások óta eltelt időben meggyőződött róla, hogy a magyar dolgozó nép érdekében eredményes munkát csak azon az alapon lehet végezni, amelyen a Magyar Dolgozók Pártja és a Függetlenségi Népfront állanak. Ebből a meggyőződésből kifolyólag leszegezték, hogy helyeslik a Magyar Függetlenségi Népfront programját és célkitűzéseit. Egyben kérték azt is, hogy vegyük fel őket a Népfrontba, és adjuk meg nekik a lehetőséget, hogy az országépítő munkából kivegyék a részüket. Ennek a két pártnak állásfoglalásában szerepet játszott az a felismerés, hogy a magyar népi demokrácia eddigi vezetésével szembenálló, ellenzékieskedő politika egyedül és kizárólag a nép ellenségeinek, a reakciónak, az imperialisták malmára hajtja a vizet.

A két párt csatlakozása nemcsak jelentős szellemi győzelme a Függetlenségi Népfrontnak, de egyben mutatója annak is, hogy sokan azok közül, akik 1947 nyarán még kételkedve vagy ellenzéki szemmel nézték működésünket, közben meggyőződtek álláspontjuk helytelenségéről; a magyar népi demokrácia gazdasági és politikai sikerei arra bírták őket, hogy passzív vagy ellenséges magatartásukat feladják és politikai síkon is belépjenek a demokrácia építő erői közé. Ennek a két pártnak a csatlakozása egyben a népi demokrácia tömegbázisának bizonyos kiszélesedését is jelenti.

Természetes, hogy e két párt csatlakozásának politikai és szervezeti előfeltételei is vannak. A jövőben ingadozás nélkül, fegyelmezetten kell követniök a Függetlenségi Népfront vonalát és gondoskodniok kell arról, hogy soraikat a Népfrontba való belépésük előtt megtisztítsák.

A Függetlenségi Népfront létrejöttének pozitív eredményeként tekinthető a Barankovics-féle párt feloszlása is. Ez a párt az 1947-es választásokon elsősorban a vallásos katolikus parasztok szavazatait kapta meg. Azokét a parasztokét, akik reakciós egyházi körök befolyása alatt — akkor még — ellenzéki álláspontot foglaltak el nem egy kérdésben a népi demokráciával szemben. Abban a mértékben azonban, ahogy ezek a paraszti tömegek közeledtek a demokrácia felé, megbékéltek annak intézkedéseivel, mert belátták helyességüket, olyan mértékben szűkült ennek a pártnak az alapja és létjogosultsága.

Az önkéntes feloszláshoz hozzájárult az is, hogy ez a párt fennállása óta sem kritikában, sem javaslatokban, a legparányibb hozzájárulást nem tudta adni a demokrácia építéséhez. Ezen tényezők együttes eredményeképpen, minden nyomás nélkül, annak tudatában, hogy a magyar népi demokrácia életében teljesen feleslegesek és szerepük csak káros, oszlottak fel Barankovicsék. Feloszlásuk, ismétlem, újabb bizonyíték arra, hogy hazánkban alkotni és dolgozni csak azon az alapon lehet, amelyet mi raktunk le és csak a Magyar Függetlenségi Népfront szervezetén belül, mely az egész magyar demokráciát átfogja.

A magyar demokrácia erőinek növekedését mutatja Mindszenty bíboros letartóztatása és elítélése is. A nyugati imperialisták ezzel kapcsolatban természetesen vallásüldözésről beszélnek. A magyar demokráciának nincs szüksége arra, hogy ezzel a váddal szemben védekezzék. Az összes magyar egyházak, a római katolikuson kívül, püspökeik és világi vezetőik nevében éppen a Mindszenty-üggyel kapcsolatban utasították el az ellenséges külföldnek azt a vádját, hogy Magyarországon vallásüldözés volna, hogy itt nincs vallásszabadság. A magyar demokrácia mindezekkel a vallásfelekezetekkel olyan kölcsönös megértésen és engedékenységen alapuló szerződéseket kötött, mely messze felülmúlja a vallásszabadság gyakorlása terén mindazt, amit Anglia, Amerika vagy a többi polgári állam nyújt.

Tudvalevő, hogy mi hasonló megegyezésre törekedtünk a római katolikus egyházzal is és ezt a törekvésünket négy esztendőn keresztül türelmesen és messzemenő engedékenységgel igyekeztünk érvényre juttatni. Ha ez a törekvésünk nem járt olyan sikerrel, mint a többi egyházaknál, annak oka elsősorban abban keresendő, hogy a Vatikán teljes erővel az amerikai imperializmus szolgálatára és rendelkezésére bocsátotta befolyását. Az amerikai imperializmus pedig világuralomra törekszik. Amerikának Közép-Európára vonatkozó tervei között szerepel Bajorország, Ausztria és Magyarországnak összefogása az 1918-ban elűzött Habsburg uralkodóház alatt.

Ennek a tervnek volt fanatikus előharcosa Mindszenty, Ezekért a célokért szolgálta ki Mindszenty az amerikai imperialistákat, ezért kémkedett számukra, ezért szerkesztett olyan jelentéseket, amelyek növelték amerikai gazdáinak étvágyát, ezért buzgólkodott azon, hogy a korona vissza ne kerüljön az országba, ezért szervezte Habsburg Ottó híveit, ezért sértette meg a magyar demokrácia minden törvényét, mely e tervet akadályozta. Az athéni pátriárka, mint államfő, aki népét az angolszász imperialistáknak eladja, ez volt politikai ideálja.

A katolikus reakciós államszövetség az amerikai imperialistáknak régi, dédelgetett terve. 1942-ben Habsburg Ottó ezt a tervet az előkelő amerikai „Foreign Affairs” hasábjain fejtette ki. És, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya ezt a tervet helyeselte, ezt mutatja az a körülmény, hogy megengedték Habsburg Ottónak, hogy az amerikai hadseregen belül osztrák légiót szervezzen. Ennek a légiónak toborzó irodáját 1942 novemberében a newyorki Broadway-n nyitották meg. Ugyanakkor kezdték összeszedni a volt osztrák-magyar monarchia alattvalóit, akik az Egyesült Államok hadseregében szolgáltak és összegyűjtötték őket Camp Atterburyben, Indiana államban, nem messze Indianapolistól. Maga Habsburg Ottó is ebbe a városba tette át főhadiszállását. A légiónak csak az első zászlóalja alakult meg, amelyet a 101-es zászlóaljnak neveztek. Kiképzését a 92. — négerekből álló — hadosztállyal együtt végezték. A zászlójuk természetesen fekete-sárga volt és a személyi lapokon a születési helyek így voltak bejegyezve: Budapest (Ausztria), Szeged (Ausztria).

A Habsburg-légió nem volt hosszúéletű. Annyira durván és otrombán csinálták, hogy minden érdekelt ország demokratikus, sőt hivatalos erői is tiltakoztak ellene, úgy, hogy végül 1943 tavaszán feloszlatták és tagjait az amerikai hadsereg többi kötelékébe küldték vissza.

Ez az epizód, mely nagy sajtó-csatározások közepette zajlott le, mutatja, hogy az amerikai imperialistáknak ez a terve nem mai keletű. És hogy a Vatikán sem csak a második világháború befejezésé után kapta fel ezt a tervet, arra vonatkozólag egyetlen adatot olvasok fel. Ez az adat Ujszászy István vezérőrnagy egy jelentéséből való.

Ujszászy a honvédség vezérkari főnöksége II. osztályának, a felderítésnek volt a vezetője és mint ilyen, 1942-ben tagja volt annak a katonai küldöttségnek, amely a fasiszták meghívására Szombathelyi Ferenc vezérezredes, az akkori honvédvezérkar főnökével Rómába utazott. A küldöttséget — ahogy a jelentés elmondja —, fogadta Mussolini és fogadta Ciano, az olasz külügyminiszter, és végül — 1942 április 16-án délelőtt — XII. Pius pápa is. A pápa háromnegyed órán át négyszemközt tárgyalt Szombathelyi vezérezredessel, akit azóta, mint háborús bűnöst felakasztottak. Utána fogadta a katonai delegáció többi tagjait, köptük Ujszászy vezérőrnagyot és Vörös János vezérőrnagyot, aki később, a felszabadulás után honvédelmi miniszter lett. Ujszászy jelentése, amelyet feletteseihez erről a fogadásról írt, többek közt a következőket tartalmazza:

„Hazautazásunk alkalmából Szombathelyi vezérezredes közölte velem a pápával folytatott beszélgetésének tartalmát. A pápa kifejtette azon törekvését, amely odairányul, hogy ^«egy egységes nagy katolikus monarchiát teremtsen a Duna völgyben a Szovjetunió ellen^», amely monarchia Bajorországból, Ausztriából, Magyar- és Horvátországból, esetleg Csehszlovákiából állana.”

Apor Gábor szentszéki követ jelentései 1943 tavaszáról ugyancsak megemlékeztek azokról a tárgyalásokról, amelyeket Spellmann newyorki, Faulhaber müncheni, Innitzer bécsi, Rohracher salzburgi hercegérsekek egy Habsburg-vezetés alatt álló Duna-monarchia megalakítására vonatkozólag a Vatikánnal folytattak.

E terveknek később különös veszélyességet kölcsönzött az, hogy akadt rá precedens, a görög példa, ahol az angol, ú. n. munkáskormány és utána az amerikai imperializmus kényszerítette rá a görög népre az elűzött fasiszta királyt. Hasonló terveket táplálnak az Egyesült Államok Spanyolországban. A francia köztársaság éppen ezekben a napokban kísérletezik Bao-Dai-jal, az elűzött vietnami uralkodóval, akit francia szuronnyal szeretnének visszaültetni a szabadságáért küzdő vietnami nép nyakára.

 

(Beszéd és zárszó a MDP Központi Vezetőségének 1949 március 5—6-i ülésén.)

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

 

A népi demokráciák fejlődése, megerősödése, rátérésük a szocializmus építésének útjára, szükségessé és egyben lehetővé tette, hogy tisztázzuk a népi demokrácia államának néhány alapvető kérdését. A népi demokrácia mint államtípus, csak a második világháború után keletkezett, új jelenség volt, jellegének, funkciójának, fejlődési irányának megállapítása körül gyakran voltak tévedések, vagy nem pontos megállapítások. Nagy tanítónk, Sztálin elvtárs útmutatásai alapján ezeknek a problémáknak a lényege tisztázódott s most világosan állanak előttünk. Eljött az ideje, hogy Pártunk széles tömegei is megismerjék őket.

E kérdések felvetése más népi demokráciák kommunista pártjaiban is megérett s mind Dimitrov elvtárs, a Bolgár Munkás (kommunista) Párt legutóbbi kongresszusán, mind egyidejűleg Bierut elvtárs, a Lengyel Munkáspárt kongresszusán behatóan foglalkoztak vele. Dimitrov elvtárs megállapította,* G. Dimitrov. Bulgária a szocializmus útján. Szikra 1949. 85—92. old.* hogy a népi demokráciák a Szovjetuniónak a második világháborúban elért világtörténelmi jelentőségű győzelme eredményeképpen jöttek létre. A népi demokráciák államának jellegét az határozza meg, hogy a nép óriási többségének, a munkásosztály vezette dolgozóknak hatalma s hogy ez az állam fegyverül szolgál a kizsákmányolok, a kapitalisták, a nagybirtokosok elleni harcban. A népi demokrácia a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet állama, mely csak úgy teljesítheti történelmi hivatását, ha következetesen halad a szocializmus felé vivő úton. Végül a népi demokratikus állam a Szovjetunióval, a szocializmus országával való szoros együttműködés és barátság alapján épül és ahhoz az egységes, demokratikus, antiimperialista táborhoz tartozik, melynek élén a Szovjetunió áll.

Dimitrov elvtárs azt is leszögezte, hogy a Szovjetunió és a népi demokráciák segítségével szovjet rendszer nélkül, a népi demokrácia rendszere útján lehetővé vált a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet. És hozzátette: „A népi demokrácia uralmi rendszere az adott történelmi helyzetben … sikeresen teljesítheti és kell is teljesítenie a proletárdiktatúra funkcióit …”* U. o. 88. old.*

Ezt a gondolatot Dimitrov elvtárs kongresszusi zárószavában még élesebben így fogalmazta:

„A marxista-leninista álláspontnak megfelelően, a szovjet rezsim és a népi demokrácia rendszere egy és ugyanazon hatalomnak két formája: annak a hatalomnak, amelyet a munkásosztály a város és falu dolgozóival szövetségben gyakorol. Mindkét rendszer: a proletárdiktatúra két formája.”

Hasonló megállapításokat tett Bierut elvtárs:

„A lengyel népi demokrácia — mondotta — a szocializmushoz vezető közös marxista-leninista út egyik változata.”

Ő is megállapítja:

„Miként népi demokráciánk alapját a Szovjetunió önfeláldozó, hősi segítsége alkotja, ugyanúgy a szovjet úthoz viszonyítva némileg eltérő utunk alapját a Szovjetunió sokoldalú segítsége, a diadalmas proletárdiktatúra tapasztalatainak és eredményeinek felhasználása alkotja, aminek eredményeképpen a népi demokrácia keretén belül más módon el tudjuk végezni a proletariátus diktatúrájának funkcióit.”

S hozzáteszi:

„A népi demokrácia, mint a munkásosztály vezette dolgozók politikai hatalmának új formája, a jelenlegi történelmi viszonyok között leg jobban biztosítja fejlődésünket a szocializmushoz vezető úton.”

Ilyen irányba mutattak Pártunk szeptemberi oktatási konferenciájának megállapításai is.

Összefoglalva: a népi demokrácia olyan állam, amelynek segítségével a Szovjetunió győzelmének eredményeként, és a Szovjetunióra támaszkodva, a dolgozó nép a munkásosztály vezetésével halad a kapitalizmusból a szocializmus felé. A népi demokrácia funkciójára nézve proletárdiktatúra szovjet forma nélkül.

A mi Pártunk zöme elméleti kérdésekben járatlan. A proletárdiktatúra hallatára a Szovjetunió elkeseredett polgárháborújára vagy a Magyar Tanácsköztársaság véres ellenforradalmi felkeléseire gondol és nem érti, hogy a mi demokratikus államunk hogyan teljesítheti a proletárdiktatúra funkcióit. A kapitalizmusból a szocializmusba vezető utat is jelentékeny részük csak úgy tudja elképzelni, ahogy azt a Szovjetunió példáján látta. Nem árt tehát, ha nagy tanítóink: Marx, Engels, Lenin, Sztálin példáin rávilágítunk a diktatúra és a szocializmushoz vezető út kérdéseire.

Marx és Engels mutattak rá, hogy az állam: gépezet, melyet az uralkodó osztály az elnyomott osztályok fékentartására használ fel. Ezt magyarázta Marx 1875-ben, a gothai program kritikájában a német szociáldemokratáknak. Ezt ismételte Engels 1891-ben ugyancsak a német szociáldemokratáknak, akik közt elterjedt az a nézet, hogy az állam csak a monarchiában, a császárság vagy a királyság alatt a burzsoá diktatúra eszköze, de nem az a demokrata köztársaságban. Engels azt mondta nekik: „Egy demokrata köztársaságban az állam nem kevésbbé ^»egyik osztálynak a másik által való elnyomására készült gépezet^», mint a monarchiában.”

Ez a kérdés külön jelentőséget nyert 1917-ben, az orosz forradalom kitörése után és méginkább a szovjet köztársaság létrejöttével. A szocializmus árulói Kautskyval az élükön, tagadták, hogy a demokratikus polgári köztársaság is a burzsoázia elnyomó szerve, melyet a dolgozó népnek meg kell döntenie, ha fel akar szabadulni. Lenin ellenük írta meg a proletár forradalom győzelme előtt az „Állam és forradalom” című könyvét, melyben szinte újra kiásta Marx és Engelsnek az államra vonatkozó azokat a megállapításait, melyeket az elpolgáriasodott reformisták tudatosan eltemettek. Lenin a fenti könyvében leszögezi: „A polgári államformák rendkívül változatosak, de lényegük egy: ezek az államok így vagy amúgy, de végeredményében mind feltétlenül burzsoá diktatúrák.”

Lenin nagy súlyt helyezett arra, hogy a legdemokratikusabb polgári köztársaság diktatúra-jellegét is világosan lássák a dolgozók. Például 1919-ben, a moszkvai egyetem hallgatóinak előadást tartott az államról.

Ebben azt mondta:

„ … amíg magántulajdon van, addig … államotok, legyen az bár demokratikus köztársaság, nem más, mint a munkások elnyomására szolgáló gépezet a kapitalisták kezében és minél szabadabb az állam, annál inkább jut ez kifejezésre. Példa erre — Európában Svájc, Amerikában az Északamerikai Egyesült Államok. Sehol nem uralkodik a tőke olyan cinikusan és kegyetlenül és sehol sem látható ez olyan világosan, mint éppen ezekben az országokban, noha ezek demokratikus köztársaságok …”* Lenin Marx, Engels, marxizmus. Id. kiad. 416. old.*

S Lenin részletesen vázolta, hogy amint ezekben az országokban a munkások csak valamennyire komolyan is megkísérlik megjavítani a helyzetüket, rögtön mozgósítják a fegyveres erőt s a kísérlet polgárháborúra vezet.

A marxista-leninista számára világos, hogy a legdemokratikusabb polgári köztársaság is diktatúra a dolgozó néppel szemben. Mi történik azonban, ha egy demokratikus köztársaság vezetése a dolgozó nép kezébe kerül? A dolgozó nép vezetése alatt álló demokratikus köztársaság is diktatúra? A válasz csak egy lehet: feltétlenül diktatúra.

Sztálin elvtárs egy negyedszázad előtt mondotta:

„Az állam: gépezet az uralkodó osztály kezében, hogy vele osztályellenségei ellenállását elnyomja. Ebben a tekintetben (Sztálin elvtárs kiemelése) a proletariátus diktatúrája lényedében semmiben sem különbözik bármely más osztály diktatúrájától, mert a proletár állam: gépezet a burzsoázia elnyomására. De van egy lényeges különbség. Éspedig az, hogy minden osztályállam a kizsákmányoló kisebbség diktatúrája volt a kizsákmányolt többség felett, míg a proletariátus diktatúrája a kizsákmányolt többség diktatúrája a kizsákmányoló kisebbség fölött.”** Sztálin. A leninizmus kérdései. Id. kiad. 44. old.*

És Lenin, mikor a polgári államformák változatosságáról beszélt, hozzátette:

„A kapitalizmusnak kommunizmusba való átmenete természetesen szintén a politikai formák hatalmas tömegét és változatosságát kell, hogy nyújtsa, de a lényeg mindnyájukban elkerülhetetlenül egy lesz: a proletariátus diktatúrája” (Kiemelés tőlem. — R. M.)* Lenin. Válogatott művek. Id. kiad. II. köt. 183. old.*

A kérdés világos: a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet változatos: egyik formája lehet a szovjet forma, a másik a népi demokrácia. Ez a kérdés felmerült a Szovjetunió létrejöttekor, amikor a mensevikek és reformista szociáldemokraták tagadták, hogy a szovjet köztársaság és a párizsi komműn lényege azonos. Rámutattak arra, hogy a párizsi komműn formája a demokratikus köztársaság, minden tartozékával, az általános választójoggal stb. Világos, hogy a párizsi komműn demokratikus köztársasága a népi demokráciákhoz hasonlított, ami nem változtatott diktatúra-jellegén. Ennek megfelelően a párizsi komműn tapasztalatai alapján dolgozta ki Marx és Engels a proletárdiktatúra államának azokat a jellegzetességeit, melyeket Lenin és Sztálin a szovjetforradalomban felhasznált s továbbfejlesztett.

A Magyar Tanácsköztársaság is létrejöttekor demokratikus köztársasághoz volt sokban hasonló: nem fegyveres forradalomban keletkezett, megtartotta az általános, titkos választójogot stb. Ennek megfelelően Lenin azonnal, már 1919 március 25-én fölhívta figyelmünket arra, hogy: „Teljesen kétségtelen, hogy a magyar forradalom sajátos feltételei között hibás lenne a mi orosz taktikánk minden részleteiben való puszta utánzása.”

Mi az oka annak, hogy a népi demokráciák a proletárdiktatúra szovjet formája nélkül építhetik a szocializmust?

A választ erre a kérdésre a Szovjetunió keletkezése adja. A Szovjetunió a belső forradalmi erők hatására, külső segítség nélkül jött létre. Első ilyen állam volt a világon: az orosz burzsoázia nem hitt tartósságában. Ellenkezőleg, kizártnak tartotta életképességét. Ezért helyén maradt, fegyveres felkeléseket szervezett, az utolsó csepp vérig menő harcban, külföldi segítséget is igénybevéve próbálta visszaszerezni az elvesztett hatalmat és megfojtani a fiatal szovjet köztársaságot, mely megfelelően védekezett. Ez az élet-halálra menő küzdelem kényszerítette ki azt a kíméletlen terrort, mellyel a Szovjet védekezett. Erről írta Lenin:

„Az átmenet a kapitalizmusból a kommunizmusba egész történelmi korszak. Amíg ez a korszak be nem fejeződik, a kizsákmányolók okvetlenül megőrzik reményüket a restaurációra és ebből a reményből restaurációs kísérletek lesznek. A megdöntött kizsákmányolok, akik megdöntésüket nem várták, nem hittek benne, még csak gondolni se akartak rá, az első komoly vereség után megtízszerezett energiával, dühödt szenvedéllyel, százszorosra felfokozott gyűlölettel vetik magukat harcba a tőlük elvett »paradicsom« visszaszerzéséért, családjaikért, melyek oly gondtalanul éltek és amelyeket most a ^»csőcselék^« pusztulásra és nyomorra (vagy ^»közönséges^« munkára …) ítél.”* Lenin. Válogatott művek. Id. kiad. II. köt. 439. old.*

Ugyanakkor Lenin éppen a magyar munkásokhoz írt üdvözletében mondta: „Nem egyedül az erőszak a proletárdiktatúra lényege és nem elsősorban az erőszak.” Maxim Gorkijhoz írt leveleiben is nem egyszer visszatért arra a kérdésre, hogy a szovjet terror iramát az ellenforradalom veszett, vérengző támadásai indokolták.

S ha szabad a kicsit összehasonlítani a naggyal, a Magyar Tanácsköztársaság első hetei is minden terror, egyetlen kivégzés nélkül múltak el. A helyzet csak akkor változott, amikor az imperialisták minden oldalról ránkrohantak s belső segítőik is a fegyverhez nyúltak. Mikor 1935-ben a magyar reakció bírósága számonkérte tőlem a Komműn tetteit, nem védekezés, de magyarázatképpen nyugodtan elmondhattam: „A terror számunkra nem volt sport, vagy öncél, de az ellenség által ránkkényszerített szükségesség.”

Egészen más a népi demokráciák helyzete. A felszabadító szovjet hadsereg nemcsak a német fasizmust zúzta szét, hanem világtörténelmi győzelmének egyik melléktermékeként szétesett Hitler vazallusainak államgépezete, vagy az az állami szervezet, amelyet a német nácik a megszállás alatt létrehoztak. Ez az államgépezet többé vagy kevésbbé, de mindenütt megnyerte magának a kizsákmányoló osztályok támogatását. A nácik veresége őket is magával rántotta. Azok a földbirtokosok, tőkések, csendőrök, katonatisztek, magas államhivatalnokok, akik a Szovjetunióban ottmaradtak és Kolcsák, Djenyikin, meg a többi ellenforradalmár hadseregében három éven át elkeseredetten harcoltak a Tanácsköztársaság ellen, nálunk Hitler hordáival, vagy még előbb nyugatra szöktek. Aki ittmaradt, az nem tudta megakadályozni, hogy a munkásosztállyal az élén, a dolgozó nép vegye kezébe a hatalmat s a dolgozó néppel szemben a Szovjet Hadsereg jelenléte miatt eleve kilátástalannak ítélte s ezért lemondott az olyan nyílt, fegyveres felkelések szervezéséről, amilyenek 1917—21-ben a Szovjetunióban voltak. Minél jobban megerősödött a népi demokrácia, annál kilátástalanabb lett a megtizedelt burzsoáziának minden ilyen, belső erőkre támaszkodó kísérlete.

Ez a körülmény tette lehetővé, hogy a népi demokrácia állama viszonylag békésen, véres polgárháborúk nélkül el tudja végezni a proletárdiktatúra funkcióit, anélkül, hogy a proletárdiktatúra szovjet formáját öltené.

Mik ezek a funkciók? Sztálin elvtárs három főfeladatban látja őket:

„a) meg kell törni a forradalom által megdöntött és kisajátított földbirtokosok és kapitalisták ellenállását, meg kell semmisíteni a tőke hatalmának visszaállítására irányuló minden néven nevezendő kísérletüket;

b) szervezni kell az építőmunkát abban a szellemben, hogy az összes dolgozókat a proletariátus köré tömörítsük és ezt a munkát az osztályok eltörlésének, megszüntetésének előkészítése irányában kell folytatni;

c) fel kell fegyverezni a forradalmat, meg kell szervezni a forradalom hadseregét, a külső ellenség, az imperializmus elleni harcra.”* Sztálin. A leninizmus kérdései. Id. kiad. 39—40. old.*

Amilyen mértékben erősödnek a népi demokráciák, olyan mértékben hajtják végre e feladatokat. S mert kölcsönhatás van köztük, a fordítottja is áll: minél jobban hajtják végre e feladatokat, annál inkább erősödnek.

A népi demokráciák közül a magyar a legfiatalabb. Lényegében azon okok miatt, amik Magyarországot Hitler utolsó csatlósává tették, de azért is, mert a felszabadulás után sokáig lebecsültük az ellenség erejét. Nálunk a Kommunista Pártnak csak két és félévi kemény munka után sikerült maga mögé felsorakoztatnia nemcsak az ipari munkásságot, de a dolgozó parasztság, a haladó értelmiség és kisemberek zömét. Amíg mi majdnem három év nehéz, keserves munkájával meg nem győztük a dolgozó népet ügyünk igazáról, amíg le nem lepleztük a régi kapitalista rend kísérleteit, melyekkel vissza akart ülni a nyeregbe, addig nálunk még nem dőlt el, hogy a népi demokrácia vagy a polgári demokrácia útjára tér-e az ország. A szovjet nép felszabadító, támogató karja magában véve nem elég: ehhez az is kell — mint a proletárdiktatúrához — hogy a kommunista Pártot vezetőjéül ismerje el nemcsak az ipari munkások osztálya, hanem szövetségesei, a dolgozó parasztok, kisiparosok, kiskereskedők, haladó értelmiségiek. Mi ezt annak idején úgy fejeztük ki, hogy a Szovjet Hadsereg leverte kezünkről a bilincset, de a demokráciát nem építheti fel helyettünk, ezt nekünk kell elvégezni. S amíg meg nem nyertük a dolgozó nép nagy többségét, addig a mi országunkban is olyan „kettős hatalom”-féle volt, mint 1917-ben Kerenszkij idején: egymás mellett, egymásba fonódva fennállott és küzdött egymással a régi, amely a kapitalizmus felé húzott és az új, mely a szocializmus felé tört. A küzdelem a szocializmus, a népi demokrácia javára dőlt el, de még hosszú esztendők nehéz munkája, a Szovjetunió és a népi demokráciák sok segítsége és kölcsönös munkája kell ahhoz, hogy a kivívott eredményeket végleg megszilárdítsuk.

A népi demokráciák a Szovjetunió segítségével és támogatásával jöttek létre; erejüket fokozta a kölcsönös segítés. A fenyegető, kardcsörtető imperializmussal szemben csak úgy biztosíthatják fennmaradásukat és további fejlődésüket, ha a Szovjetunióra és egymásra támaszkodnak. Aki ebből a közösségből kiválik, az ezzel a lépésével magával megszűnt a népi demokráciák állama, a szocializmus építője lenni és menthetetlenül visszazuhan a kapitalisták, az imperialisták táborába. A jugoszláv vezetők árulásának féléves története ezt mindenki számára szemléltetően bizonyítja.

Mi, magyar kommunisták nem vetettük fel a maga egészében népi demokráciánk jellegének, szerepének és fejlődésének kérdéseit. Ez a mulasztásunk részben népi demokráciánk kései fejlődésével is összefügg s elkerülhetetlenül odavezetett, hogy egyes kérdésekben hibás nézetek keletkezhettek. Azt az álláspontot, mely kétségbevonta, hogy a népi demokrácia a szocializmust építi, keletkezésekor elutasítottuk. De kérdéseik felvetésénél egyes elvtársak, annak kihangsúlyozása mellett, hogy mi azonos, túlságosan kihangsúlyozták azt, ami megkülönböztet a diktatúra szovjet formájától.

Végül még egy szempontra kell rámutatni: a népi demokráciák a Szovjetunió győzelmével és a fasizmus vereségével kialakult nemzetközi új osztályerőviszonyok eredményei. Erre hívja fel a figyelmet Bierut elvtárs: „A népi demokrácia a mai kor új történelmi viszonyai között keletkezett forradalmi hatalom különleges formája, a nemzetközi viszonylatban kialakult új osztályerőviszonyok kifejeződése.”

Ezek az erőviszonyok a háború befejezése óta egyre inkább a szocializmus javára tolódnak el: a gyarmati népek szabadságharcai, a kínai dolgozó nép küszöbön álló győzelme, a görög kommunisták sikerei, a francia, az olasz Kommunista Párt mögött szilárdan felsorakozott munkásosztály ennek a mutatói. Egyben új erőforrásai annak a szocialista világot építő proletárnemzetköziségnek, melynek győzelméért annyi vér és verejték hullott s amelyet megvalósítani a mi nemzedékünk történelmi feladata. Rajta leszünk, hogy ezt a feladatot a mi hazánkban, a magyar dolgozó nép üdvére és felvirágoztatására sikerrel és becsülettel elvégezzük.

(Megjelent a „Szabad Nép” 1949 január 16-i számában.)

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Dialektikus materializmus

A tudatosan gondolkodó ember elkerülhetetlenül a dialektikus és materialista világnézetre támaszkodik, függetlenül attól, hogy ezt tudja, elismeri vagy tagadja! Mert csak az anyag tulajdonságainak következetesen az objektív tudományos módszerrel történő megismerésének az alapján működő tudomány képes az ismeretlent, az újat, az objektív valóságot megismerni, az ismereteket bővíteni, pontosítani. Az idealizmus és a vallás képzelt világ ezért nem tudományos, így nem reális alternatíva a világ objektív megismerésére, éppen hogy nem, alkalmatlan!

A dialektikus materializmus az objektív valóság megismerésének következetesen tudományos világnézete, a tudományos módszerre alapozza megállapításait. A dialektikus materializmusra alapozott marxizmus világnézete szerint az objektíven létező világban kizárólagosan csak az anyag létezik. A következetesen objektív tudományos világnézet dialektikus, az objektíven létező materiális világot, az anyag mozgását, változását, fejlődését a dialektika törvényei szerint, a kölcsönhatásaiban, az ellentmondásaiban, történetükben vizsgálja.

Minden új felfedezés, alkotás elkerülhetetlenül a materializmusra és a dialektikus gondolkodásra támaszkodik, még akkor is, ha ezt nem ismerik el vagy nem értik, ami nyilvánvaló butaság, mert csak ezen az alapon lehet valóságos eredményt elérni! A világ materiális természetű és a dialektika tudománya nélkül az anyag mozgását, változását, fejlődését, a jelenségeket, a dolgokat, az anyagi formákat, az élővilágot, az embert, a társadalmat, a gondolkodó anyagot nem lehet a valóságnak megfelelően megismerni és megérteni!

Az anyag formái mindörökké mozgásban, változásban, keletkezésben, fejlődésben, pusztulásban léteznek, ezért az adott anyagi forma keletkezésének, változásának, történetének, kölcsönhatásainak, ellentmondásainak vizsgálatát dialektikusan, a dialektika törvényei szerint kell megvalósítani, hogy objektíven teljességében megismerhető legyen az adott forma, az adott jelenség!

*

Dialektikus Materializmus: tudományos filozófiai világnézet, a marxizmus egyik alkotórésze, filozófiai alapja. A dialektikus materializmust Marx és Engels alkotta meg, s Lenin és más marxisták fejlesztették tovább. … A dialektikus materializmus kialakulásában igen lényeges mozzanat volt a társadalmi fejlődés menetére és törvényeire vonatkozó tudományos szemlélet kidolgozása (történelmi materializmus). A dialektikus materializmus létrejöttével lényegében befejeződött az a történelmi folyamat, amelynek során a filozófia speciális kutatási tárggyal rendelkező tudománnyá vált. A filozófia tárgyát a természet, a társadalom és a gondolkodás fejlődésének legáltalánosabb törvényei alkotják, az objektív világnak és a világ tudati tükrözésének azok a legáltalánosabb elvei és alapjai, amelyek megadják a jelenségek és folyamatok helyes tudományos megközelítését, a valóság értelmezésének, megismerésének és gyakorlati átalakításának módszerét. A dialektikus materializmus sarkköve a világ anyagi természetéről szóló tan, az a felfogás, amely szerint nincs a világon semmi más, mint anyag és az anyag mozgásának és változásának törvényei. – Marxista fogalomlexikon

dialektika: általános filozófiai elmélet és módszer, amely modern, materialista formájában a dialektikus materializmus szerves része. A dialektika a „külső világ és az emberi gondolkodás mozgásának általános törvényeiről szóló tudomány” (Marx). A dialektika alapgondolata, hogy „a világot nem mint kész dolgok összességét, hanem mint folyamatok összességét kell felfogni, amelyben a látszólag stabil dolgok … a levés és elmúlás szakadatlan változásán mennek át”… (Engels). – Filozófiai kislexikon

A dialektika törvényei

„Dialektika: A természet, a társadalom és a gondolkodás legáltalánosabb mozgástörvényeinek összefoglalása. A jelenségeket összefüggéseikben, kölcsönhatásaikban, fejlődésükben, ellentéteik és ellentmondásaik keletkezésében, kifejlődésében, feloldásában, a mennyiségi változások minőségiekbe való átcsapásában vizsgálja a tagadás tagadása alapján. A fejlődést az ellentétek harca és egysége eredményének tekinti.“

Fejlődés: az anyagi világ jelenségei önmozgásának az alacsonyabb rendűtől (egyszerűbbtől) a magasabb rendű (bonyolultabb) felé irányuló folyamata, amely feltárja, realizálja a jelenségek lényegében rejlő belső tendenciákat, s az új létrejöttére vezet. – Marxista fogalomlexikon

Ellentétek Egységének és Harcának Törvénye: a valóság és az emberi megismerés egyetemes törvénye, amely a materialista dialektika lényegét, „magvát” alkotja. Minden objektum ellentéteket rejt magában. Ellentéteken a dialektikus materializmus olyan mozzanatokat, „oldalakat” stb. ért, amelyek (1) megbonthatatlan egységben vannak, (2) kölcsönösen kizárják egymást, mégpedig nemcsak különböző, hanem ugyanazon vonatkozásban is, vagyis (3) kölcsönösen áthatják egymást. Egységük viszonylagos, harcuk abszolút. Az ellentétek harca azt jelenti, hogy az ellentmondás a tárgy lényegén belül szüntelenül megoldódik, és ugyanolyan szüntelenül újra képződik, ez pedig a régi tárgynak új tárggyá való átalakulására vezet. Ez a törvény ily módon megmagyarázza minden mozgás objektív belső „forrását”, nem folyamodva semmiféle külső erőhöz, s lehetővé teszi a mozgásnak önmozgásként való értelmezését. – Marxista fogalomlexikon

Ellentmondás: a dialektika kategóriája, amely mindenfajta mozgás belső forrását a változás és a fejlődés alapelvét fejezi ki. – Marxista fogalomlexikon

Mennyiségi Változások Átcsapása Minőségi Változásokba: a dialektika egyik alaptörvénye, amely az anyagi valóság objektív, egyetemes fejlődési törvényét fejezi ki, mely szerint az észrevétlen, fokozatos mennyiségi változások felhalmozása – minden egyes folyamat számára specifikusan – szükségszerűen lényeges, gyökeres minőségi változásokhoz vezet, vagyis a régi minőség új minőségbe csap át. E törvény a természet, a társadalom és a gondolkodás összes fejlődésfolyamataiban érvényesül. A mennyiségi és minőségi változások összefüggnek egymással és feltételezik egymást: nemcsak mennyiségi változások mennek át minőségi változásokba, hanem a fordított folyamat is fennáll: a dolgok és jelenségek minőségi változásának eredményeként megváltoznak a mennyiségi jellemzők is. – Marxista fogalomlexikon

Tagadás tagadásának törvénye: A dialektika egyik alaptörvénye. A tagadás tagadásának törvénye szervesen összefügg az ellentétek egységének és harcának törvényével, minthogy a réginek az új által való tagadása a fejlődés folyamatában nem más, mint ellentmondások megoldása. A dialektikus tagadás mindennemű fejlődés objektív mozzanata, mozgó princípiuma. A réginek és az újnak a fejlődésben mutatkozó kölcsönös viszonyát, a réginek tagadásának jellegét alapvetően ellentétes módon magyarázza a metafizikai és a materialista dialektika. – Marxista fogalomlexikon

SaLa világnézete

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

 

Rátérek most a szocializmus építésére a falun, pontosabban azoknak a feltételeknek megteremtésére, amelyek lehetővé teszik, hogy a falun is irányt vegyünk a szocializmus építésére. A mi mezőgazdasági termelésünk elaprózott paraszti birtokokon alapul. Ez a termelési mód elég volt arra, hogy mezőgazdaságunk a demokrácia segítségével négy év alatt lényegében elérje a békebeli színvonalat. Mindjárt hozzá kell tennem, hogy ez a színvonal messze elmaradt a fejlettebb mezőgazdasági államok és méginkább a Szovjetunió színvonala mögött. Mi sem a városi munkások, sem a falu dolgozó parasztságának békebeli színvonalát nem tartjuk valami példásnak. Ellenkezőleg, tűrhetetlenül alacsonynak tartjuk.

De ha nem tudunk gyorsan változtatni mezőgazdasági termelésünkön, nemcsak megáll életszínvonalunk emelkedése, de veszélyeztetjük népi demokráciánk eddigi összes eredményeit. Hiába építjük a szocializmust a városban, ha a falun tovább él a kapitalizmus és visszahúz bennünket, meggátolja a város és falu felemelkedését egyaránt. Ha fel akarjuk emelni mezőgazdaságunk színvonalát — és vele együtt a dolgozó parasztság életszínvonalát — ehhez ugyanúgy, mint az iparban, a nagyüzemi termelési eszközök, a modern gépek, traktorok, talajmegművelő gépek, műtrágya, nemesített vetőmag, kémiai védőszerek stb. bőséges alkalmazása szükséges. Csak a nagyüzemi termelés adhat a falunak anyagi jólétet és kultúrát: villanyt, vízvezetéket, kórházat, szülőotthont, mozit, könyvtárat, jó iskoláztatást, emberi életet és mindazt a szabad fejlődési lehetőséget, amelytől ma a dolgozó paraszt és gyermeke még el van zárva. Mindenki tudja, hogy mindezt a néhányholdas, szétszórt paraszti parcellákon nem lehet megteremteni.

Mi az állami mezőgazdasági gépüzemek felállításával akarjuk a parasztság rendelkezésére adni a modern gépeket. Már az eddigi tapasztalatok alapján világos, hogy a modern gépek használatát az apró, 1—2—3 holdas földdarabok rendkívül megnehezítik. Kiderült, hogy a mezőgazdasági gépüzemeink traktorai minden hold felszántásánál egy kilométer utat tettek meg üresen, amikor az egyik parcellától a másikra mentek. Többhónapos szervezési munka eredményeképpen a traktornak ezt az üres járását sikerült holdanként 600 méterre leszorítani. De a parcellák elaprózottsága így is erősen lecsökkenti a géphasználat lehetőségét. A termelés emiatt drága és nem versenyképes. A mi külkereskedelmünk fejlődését rendkívül gátolja, hogy például a világpiacon a mezőgazdasági nagyüzemben termelt zsír, tojás, sokkal olcsóbb, mint Magyarországon. Versenytársaink a modern mezőgazdasági technika minden vívmányát igénybeveszik s ez nagy fölényt biztosít nekik.

Emiatt mezőgazdasági kivitelünk szinte minden cikke ráfizetéssel jár. A magyar ipar legtöbb terméke — a mozdonyoktól a rádiócsövekig — a világpiacon versenyképes és versenyképessége fokozódik azáltal, hogy államosított iparunkat modernül átszervezzük. Mezőgazdaságunk azonban e téren messze elmaradt és ez az elmaradás belső gazdasági fejlődésünket is egyre inkább hátráltatja. Ez odavezet, hogy Magyarországon a disznózsír háromszor olyan drága, mint a világpiacon és hogy a Svájcba importált francia bor literje fele annyiba kerül, mint Budapesten a magyar boré. A majdnem kétmillió apró birtok, melynek jórésze gyakran fél- és negyedholdas darabkákból áll, rendkívül megnehezíti nemcsak az olcsó, de a tervszerű termelést is. Cukorrépatermelőink az ősszel morogtak, mert a cukrot az állam 4,80 forintban számolta el nekik. Ezek a répatermelők nem tudják, hogy a világpiacon a cukor ára a 4,80 forintnak pontosan egyharmada. Hogy milyen bajokra vezet a szervezetlenség, azt ma már éppen a legjobb földművesek kezdik tapasztalni. Már az ősszel sok volt a panasz, hogy a paradicsomtermelők egy része kárt szenvedett, mert annyit termeltek, hogy nem tudták értékesíteni vagy csak veszteséggel tudtak túladni rajta. Ugyanez ismétlődik most a káposztával. Tavaly magas volt a káposzta ára, erre az idén annyian termeltek káposztát, hogy helyenként a termelő már csak 4 fillért kap kilogrammjáért. Külön állami közbelépésre van szükség, hogy ezen a lehetetlen helyzeten valamelyest segítsünk. Egyben-másban hasonló a helyzet a hagymával és más termelvénnyel is.

A földművelésben nálunk mindeddig van egy jó adag bizonytalansági tényező: az időjárás. Ezt a bizonytalansági tényezőt fokozza mezőgazdaságunk szervezetlen és tervszerűtlen termelése, mint azt a paradicsom vagy a káposzta példája mutatja. Pedig ma még, alig három évvel a háború befejezése után, a város még szinte korlátlanul igyekszik felvenni minden élelmiszert. De világos, hogy ez a helyzet a viszonyok megállapodottságával, a stabilizációval kapcsolatban változott.

Érzi ezt a dolgozó parasztság is és a maga számára keresi a kiutat a helyzetből. A kiút a föld közös, társas megmunkálása, melyhez a szövetkezet is tartozik. A szövetkezés ma a falu központi kérdése. Ezen rágódik ma a parasztság. A dolgozó parasztság egyre jobban megérti a szövetkezés szükségességét. A kulákság pedig ugyancsak megérti, hogy a szövetkezés, a föld közös megművelése a dolgozó parasztság életszínvonalát s ezzel egész demokráciánkat emeli. Ezért tajtékozva fordul ellene.

Hazánkban most több mint 300 földműves termelőszövetkezet működik. Jelentékeny részük azoknak a bérlőknek a szövetkezete, akik most vették át a kulákok eddig bérletben levő földjeit. Rizstermelésünk majdnem kizárólag szövetkezeti és hozzátehetjük, jórészt álszövetkezeti kezekben van. Emellett azonban nincsen olyan községe az országnak, ahol ne terveznének szövetkezetet, helyenként egész csomót. A szövetkezeti kérdés ott forr a faluban.

Nekünk, magyar kommunistáknak, a dolgozók Pártjának az a feladata, hogy ebben az egészséges erjedésben — mely a jövő fejlődésének jele — segítsünk rendet csinálni, segítsük a dolgozó parasztságot a helyes útra. Ezért Pártunk a földművelésügyi kormányzatnak azt javasolta, hogy mindenekelőtt nézzük át és segítsük talpraállítani a már meglevő igazi, dolgozó parasztokból alakult termelőszövetkezeteket és igyekezzünk ezeknek a szövetkezeteknek egészséges tapasztalatait az egész dolgozó parasztság elé terjeszteni. A mi véleményünk szerint nem szabad az új szövetkezeteket elsietve, megfelelő előkészület, megfelelő vezetők és káderek nélkül létrehozni. Ezért már kaptunk olyan javaslatot is, hogy az új szövetkezetek létesítését kössük engedélyhez. Ha megengedjük, vagy tétlenül nézzük, hogy megfelelő előfeltételek nélkül száz-, sőt ezerszámra jönnek létre a szövetkezetek, akkor előre kell látni, hogy ezeknek a szövetkezeteknek a zöme rossz vezetés, rossz előkészítés miatt fel fog bomlani, tönkre fog menni és ezzel a szövetkezés eszméjét rossz hírbe hozza, kompromittálja. Rendkívül vigyázni kell arra, hogy a szövetkezés önkéntes legyen. Nyomás, vagy erőltetés csak kárt okoz. Az is valószínű, hogy a demokrácia ellenségei — ahol tudják — szándékosan tönkreteszik a szövetkezeteket, hogy ezzel is ártsanak fejlődésének. Másutt egész apró, kis szövetkezetet ajánlanak, amely eleve kizárja a nagyüzemi termelés előnyeit. A szövetkezetek létrehozásánál meg kell szívlelni a lenini tanítást: inkább kevesebbet, de jobbat. Természetesen elkerülhetetlen, hogy a legjobb előkészület mellett is a szövetkezetek egy részével baj ne történjék. Ezt azonban előre kell látni és nem kell tőle megijedni.

A magyar termelőszövetkezetek egyike-másika már két- hároméves múltra tekinthet vissza. Én bekérettem a sarkadi termelőszövetkezet adatait. Előrebocsátom, hogy ez a szövetkezet még távolról sem mintaszerű, mégis az összes termelési ágakban messzire túlhaladja a Sarkad község nem szövetkezetben dolgozó birtokosainak eredményét. 1947-ben a szövetkezet holdanként 13.8 q búzát termelt. Ugyanakkor a községi átlag egyéni termelésben csak 6 q volt. Cukorrépát a szövetkezet 1947-ben holdanként 143 q-t termelt. A falu egyéni termelése ugyanakkor 60 q volt. Az idén is körülbelül hasonlók az eredmények. A fagykár miatt a búza az idén kevesebbet fizetett, de a szövetkezet így is holdanként 938 kilogramm búzát aratott. Az egyéni termelés átlaga a községben ugyanakkor 550 kilogramm volt, holdanként majdnem 4 q-val kevesebb. Árpa a szövetkezetben 21,50 q termett holdanként, az egyéni termelés földjein 14 q. Cukorrépa a szövetkezeti földeken majdnem kétszer akkora termést adott, mint az egyéni parasztföldeken. Meg vagyok győződve róla, hogyha nyilvánosságra hoznók a többi jól dolgozó termelőszövetkezeteknek az eredményeit, nagyban és egészben hasonló képet kapnánk.

Ismétlem, a szövetkezés terén a döntő kérdés most a már működő, valóban dolgozó parasztokból álló termelőszövetkezetek erősítése, talpraállítása és eredményeinek ismertetése. A földműves nép elsősorban a közvetlen tapasztalat alapján akar meggyőződni annak helyességéről, amit mi hirdetünk. A mi sikereink alapja a dolgozó parasztság között éppen abban állott, hogy a falu népe saját tapasztalata útján tudott meggyőződni munkánk helyességéről. Ez a politika fog most is eredményre vezetni a föld közös megművelése, a társas földművelés kérdésében. Ha a dolgozó parasztság a már létező szövetkezetek példájából maga győződik meg ennek a termelési formának fölényéről és hasznosságáról, akkor önként rá fog lépni a termelésnek erre az útjára.

Mi javasoltuk a földművelésügyi kormányzatnak, hogy a szövetkezeteknek ne csak gazdaságilag menjen segítségükre, ne csak gépekkel, vetőmaggal, szerződési előnyökkel, adóztatási könnyítésekkel, hanem a szervezésben is nyúljon a hónuk alá. A meglevő és működő szövetkezetekből válassza ki azt a három vagy négy termelőszövetkezeti típust, amely legalkalmasabb a fejlődésre és legéletképesebb. Dolgozza ki ezeknek a termelőszövetkezeteknek a működési szabályzatát. A működési szabályzat kidolgozásánál elsősorban a tényleges helyzetből, a már meglévő tapasztalatokból induljon ki és ezeket a működési szabályzatokat bocsássa az összes szövetkezetek rendelkezésére.

Ugyanakkor gondoskodni kell arról, hogy politikailag is megvédjük a szövetkezeteket a falu kizsákmányoló elemeinek, a kulákoknak, spekulánsoknak, a demokrácia ellenségeinek áskálódásaival és támadásával szemben. Ha ezen a téren jó munkát végzünk, ha a meglevő szövetkezeteket talpraállásukban és megerősödésükben megfelelően támogatjuk, ha gondoskodunk róla, hogy az új szövetkezetek számára előre vezetőket, kádereket képezzünk ki és gondoskodunk egészséges növekedésük gazdasági és politikai előfeltételeiről, úgy a magyar dolgozó parasztság maga fogja felkapni a szövetkezés gondolatát és meg is fogja valósítani. Központi Vezetőségünktől le a legkisebb falusi szervezetig ezt tartsuk szem előtt.

Ezzel kapcsolatban meg kell változtatni azt a módot, ahogy Pártunk eddig a szovjet kolhozok kérdését kezelte. Ebben a tekintetben mi négy esztendeje szakadatlanul védekezésben, defenzívában voltunk. Amikor láttuk, hogy a horthysta reakció mennyire befeketítette és megrágalmazta a Szovjetunió kollektív, közös földművelési rendszerét, elálltunk attól, hogy ezt a kérdést megvilágítsuk. Azt hittük, hogy már maga az a körülmény, hogy mi a kolhozokat ismertetjük és magyarázzuk, a parasztság körében azt a benyomást fogja kelteni, hogy mi Magyarországra mechanikusan, gépiesen át akarjuk vinni a szovjet kolhozokat. Ennek a magatartásnak az lett az eredménye, hogy helyettünk a magyar reakció, a kulákok, demokráciaellenes papok magyarázták a parasztoknak, hogy mi az a kolhoz, ők terjesztették a csajka-mesét, meg a közös étkezésre szolgáló vályút és mindazt a rágalmat, amivel a tőkés reakció a szovjet kollektív mezőgazdaságot illeti.

Itt az ideje, hogy ezen a téren gyökeresen változtassunk és minden rendelkezésünkre álló erővel módot adjunk a magyar dolgozó parasztságnak arra, hogy megismerkedjék a szovjet kollektív mezőgazdasággal. Ismerje meg és tanulja meg, hogy a kolhoz ugyanúgy magasabb termelési formát és kultúrát jelent, mint ahogy a szocializált, államosított ipar magasabb termelési forma mint a kapitalista kizsákmányolásé. A világháború nemcsak azt bizonyította be, hogy a Szovjet Hadsereg jobb mint a fasiszta hadsereg, hogy a szocialista ipar fölényben van a kapitalista iparral szemben, hanem azt is, hogy a szovjet győzelem a kollektív mezőgazdaság, a kolhozok győzelme is a volt szétszórt egyéni birtokon alapuló termeléssel szemben.

Módot kell adni a magyar dolgozó parasztságnak arra, hogy leírásból, könyvekből, filmből megismerje a szovjet kollektív mezőgazdaságot. Módot kell adni arra is, hogy delegációk menjenek a Szovjetunióba és ezek a küldöttségek nézzék meg a kolhozok működését és életét. Akkor saját tapasztalatukból és saját meggyőződésükből meg fogják érteni, mennyivel eredményesebb és számukra mennyivel hasznosabb a nagyobb területen folyó közös, társas földművelési forma, mint a mostani.

A Magyar Dolgozók Pártjának, a magyar kommunistáknak szervezetei pedig nyúljanak bátran ehhez a kérdéshez. Ne féljenek a nehézségektől és ne féljenek az ellenséges agitációtól vagy suttogó propagandától. A dolgozó parasztság az elmúlt négy esztendő alatt megtanulta, hogy amit mi ajánlunk, az helyes és javára válik. A magyar dolgozó parasztság bízik bennünk és ez a bizalma ragaszkodássá és szeretetté növekszik, amikor saját tapasztalatai győzik meg arról, hogy újra helyeset tanácsoltunk neki, felemelkedésének és felvirágzásának útját, mely a falun csakúgy, mint a városban, a szocializmushoz vezet.

(Részlet a MDP Központi Vezetőségének 1948 november 27-i ülésén tartott beszédből.)

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

3

A munkásegység megvalósulása fordulópontot jelent nemcsak a magyar munkásmozgalomban, de az egész magyar demokrácia fejlődésében. Mikor ezt megállapítjuk, mégegyszer alá kell húznunk a szociáldemokrata balszárny elévülhetetlen érdemeit. Az egységes munkáspárt történelmi jelentősége még csak a jövőben fog teljes egészében mutatkozni. Ez a jelentőség azonnal nemzetközi méretekben is mutatkozott s meggyorsította más országokban a munkásegység megvalósulását.

A magyar reakció sorozatos vereségei balra tolták szövetségeseinket is. Náluk is megindult a reakciós jobboldali elemek kiszorítása és a dolgozó, demokratikus elemek előtérbe állítása. Ez a változás azonnal megjavította a szövetségeseinkhez való viszonyt és megnyitotta a lehetőséget egy új Magyar Nemzeti Függetlenségi Front létrehozására, olyan szervezet megteremtésére, mely most már, a megváltozott viszonyok közt, a demokrácia és a szocializmus építésének tapasztalatai alapján széles népi tömegekre támaszkodhatik. Megszűntek az egységes nő- és ifjúsági szervezetek létrejöttét gátló akadályok. A dolgozó parasztság is irányt vehetett egy hatalmas, egységes tömegszervezet megteremtésére.

A munkásegység szerves megvalósítása minden téren éreztette hatását. Most már meggyorsulhatott a szocializmus építésének irama is. Sor került a nagyüzemek és az iskolák államosítására: a megerősödött és szilárddá vált magyar demokráciát most már nyugodtan fogadhatták szövetségesül a szomszéd népi demokráciák. Sor kerülhetett a falun arra, hogy előkészítsük a szocializmus építésének előfeltételeit. Napirendre került a reakció maradványainak felszámolása, különösen az egyház mögé húzódott reakció elleni harc. („Vesszen Mindszenty!” — kiáltja a hallgatóság.)

Végül a demokrácia megerősítése módot adott arra, hogy körülnézhessünk a saját házunktáján. Csak most jutott időnk és energiánk arra, hogy szemügyre vegyük és kiküszöböljük azokat a hibákat, amelyek az elmúlt esztendők harcai közepette Pártunkban mutatkoztak. Megvizsgálhatjuk párttagságunk szociális összetételét, ideológiai felkészültségét, rátérhetünk a hozzánk beszivárgott osztályidegen és ellenséges elemek eltávolítására. S ami még fontosabb: napirendre tűzhetjük végre Pártunk elméleti színvonalának emelését. Mert bár a demokrácia elmúlt négy esztendeje alatt Pártunk tudásban, tapasztalatban megnőtt és jobban megtanulta Marx, Engels, Lenin és Sztálin tanításait a magyar viszonyokra alkalmazni, e téren mégis alaposan lemaradtunk. Lemaradtunk, mert megnőttek velünk szemben a követelmények is. A magyar dolgozó nép ma már nagyobb teljesítményeket vár tőlünk és egyre kevésbbé bocsátja meg nekünk, ha hibáinkat tapasztalatlanságunkkal vagy gyakorlatlanságunkkal akarjuk menteni.

A kommunista elmélet és gyakorlat kiművelésében nagy segítségünkre van a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának létrejötte. (A hallgatóság hosszan élteti a közben megérkezett Judin elvtársat.) Ez az iroda nemcsak egyezteti és összhangba hozza a Kommunista Pártok működését, hanem kicseréli tapasztalataikat és a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjával az élen értékes útmutatásokkal is szolgál. Tavaly a kommunista Tájékoztató Iroda mutatott rá arra, hogy eljött az idő a jobboldali szociáldemokratákkal való leszámolásra. Az idén a jugoszláv kommunista vezetők árulásával kapcsolatban ugyancsak a Tájékoztató Iroda hívta fel a figyelmet arra, hogy mennyire elhanyagoltuk a falun a szocializmus építésének kérdéseit. A Tájékoztató Iroda a legnagyobb szolgálatot a kommunista mozgalomnak azáltal tette, hogy élesen felrajzolta az imperialista veszélyt, segítette szorosabbra fogni az imperialisták új világháborút előkészítő, a fasizmust újjászervező politikájával szemben a demokrácia, a béke és az emberi haladás megőrzésének frontját.

Mi, magyar kommunisták készségesen csatlakoztunk a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájához, mert tudatában voltunk annak, hogy békénk, demokráciánk jövője, hazánk függetlensége és önállósága elválaszthatatlanul összeforrt a világ demokratikus és szabadságszerető népeinek küzdelmével. (Nagy taps, helyeslés.) Tisztában vagyunk azzal, hogy az imperialista reakció, melynek élén az Amerikai Egyesült Államok állanak, a magyar dolgozó nép, a magyar demokrácia minden vívmányát is veszélyezteti s éppen ezért rajta leszünk, hogy a magyar munkások és parasztok teljes erejükkel támogassák és erősítsék az imperialistaellenes tábor frontját. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ezt a küzdelmet össze kell kapcsolni világszerte a munkásosztály árulói, a jobboldali szociáldemokraták elleni harccal s biztosak vagyunk benne, hogy a demokratikus erők, élükön a hatalmas Szovjetunióval erősebbek és nagyobbak, mint a reakció, a haladás ellenségeinek erői.

A magyar kommunisták 30 esztendős küzdelmeinek eredményeképpen tudatosítottuk a magyar dolgozók előtt az 1917-es nagy szocialista forradalom világtörténelmi jelentőségét, belevittük és meggyökereztettük a magyar munkásmozgalomban a marxista-leninista forradalmi tanokat, létrehoztuk az újtípusú forradalmi pártot, amely megvalósította a munkásegységet és győzelemre tudta vezetni a magyar dolgozókat a hatalomért folyó harcban. Ez a harc, amelynek folyamán fokozatosan kiszorítottuk a hatalomból a tőkésosztály különböző képviselőit, azt eredményezte, hogy az ország kormányzása a munkásság és a vele szövetséges dolgozó parasztság kezébe került. E sikeres küzdelmek eredményeképpen a dolgozó magyar nép nagy többsége az elvégzett jó munka alapján a mi Pártunkat és rajta keresztül a munkásosztályt ismerte el önként az ország vezető erejének. (Nagy taps.) E küzdelmek közepette lényegesen megváltozott az ipari munkásság, a parasztság és az értelmiség. Az ipari munkásság, amelynek zöme az államosított üzemekben dolgozik, nem kizsákmányolt proletár többé. Amióta tudja, hogy övé az ország, magának dolgozik, megváltozott a viszonya a munkához. A munkát nem nyűgnek és kínos kötelezettségnek, hanem egyre inkább „becsület és dicsőség” ügyének tekinti, amint ezt az élmunkásmozgalom, a munkaverseny mutatja. Amilyen mértékben résztvesz az ország kormányzásában, úgy nő felelősségtudata a nemzetvezetésben és a termelésben egyaránt.

Megváltozott parasztságunk zöme is. Felszabadult az ezerholdak szörnyű nyomása alól, felismerte a munkás-paraszt szövetség óriási jelentőségét s egyre inkább átmegy tudatába, hogy ő is részese a politikai hatalomnak és a kormányzásnak. A szövetkezeti mozgalom, mely most száz és száz faluban megindul, gyökeres szakítás a múlttal: a parasztság, a falu megindulása a föld kollektív, közös megmunkálása felé és ezzel együtt, új fokozott bekapcsolódás a nemzet gazdasági és politikai életébe.

A kulákok ellen megindult harc is mutatja, hogy a dolgozó parasztság a munkássággal karöltve szembeszáll a falu kizsákmányoló elemeivel. Megújhodik az értelmiség is. Felfrissültek sorai a munkások és a parasztok legtehetségesebb fiaiból, gyökerei többé nem egy szűk felső rétegbe, hanem az egész népbe nyúlnak. Az értelmiség egyre jobban érzi, hogy nem egy kizsákmányoló szűk réteg kizsákmányoltja többé, hanem megbecsült, egyenrangú munkatárs a nemzet felemelkedésében és talpraállításában. Ezek a társadalmi változások külön-külön mutatják, hogy a magyar szocialisták, a magyar kommunisták küzdelmei nyomán gyökerében megváltozott maga az állam is. Nem a kizsákmányolok erőszakszervezete többé, — mint volt Horthyék alatt — hanem a dolgozók bástyája, védője és támasza. (Taps.)

Pártunknak, a Magyar Dolgozók Pártjának e küzdelmei és sikerei lehetővé tették, hogy hazánk most még következetesebben léphetett a népi demokrácia útjára, a szocializmusba való viszonylagosan békés átmenet útjára. A felszabadulás utáni első két esztendőben helyenként lemaradtunk a szomszédos országokhoz képest, de most e szakaszon is kezdünk felnyomulni a több népi demokráciák színvonalára s utol is érjük őket, ha nem csinálunk súlyos hibákat, ha nem szédülünk meg sikereinktől, vagy ha nem becsüljük túl az ellenség erőit és nem becsüljük alá a dolgozók erejét. Ha kommunista önkritikával nyíltan feltárjuk hibáinkat, hogy gyökeresen kijavítsuk őket s el tudjuk kerülni megismétlődésüket, ha hűen és szilárdan kitartunk a béke megvédésének, a haladásnak frontján, a proletár nemzetköziség frontján, akkor meggyorsul a szocializmus építésének útja, meggyorsul nemzetünk felemelkedése és felvirágzása, azon a fronton, amelynek megdönthetetlen, szilárd pillére felszabadítónk: a hatalmas Szovjetunió. („Éljen a Szovjetunió!” „Éljen Sztálin!” — kiáltja ütemesen a hallgatóság.) S mi híven kitartunk a nemzetközi proletárszolidaritás frontján abban a küzdelemben, amelynek katonái mindenütt ott harcolnak győzelmesen, ahol a népszabadság ügye forog kockán. Ott küzdenek a kínai néphadsereg soraiban és most mérnek végzetes csapásokat az imperialisták, a reakció ázsiai segédcsapataira. (A hallgatóság felállva, hosszasan ünnepli a Nőkongresszusra érkezett kínai küldötteket.) Ott küzdenek az indiai, a jávai gyarmati és félgyarmati országokban. A görög szabadságharcosok (nagy éljenzés) ennek a frontnak katonái és ezt az ügyet védik a francia bányászok (a hallgatóság Thorez-t és a francia bányászokat élteti), az amerikai kikötőmunkások hősi sztrájkjaikkal. Harcuk újból megmutatja azt, hogy a haladás, a szocializmus erői milyen hatalmasak és mindenütt sikerrel tudnak szembeszállni az imperialista háború gyújtogatóival. Ma — a jugoszláv kommunista vezetők árulása után — inkább, mint valaha, alá kell húzni és ki kell hangsúlyozni minden szocialistának, minden kommunistának a proletár nemzetköziséghez való tántoríthatatlan hűségét és demonstrálni azt, hogy egységesen és elszántan kész felvenni a harcot az imperialista háború előkészítőivel. Ez ma békénk, függetlenségünk és önállóságunk megvédésének legbiztosabb módja. A demokrácia és a szocializmus híveinek a nemzetköziséghez való félreérthetetlen, megtörhetetlen ragaszkodása új erőforrás, a béke és az emberi haladás megvédésének legbiztosabb módja.

Ezt ma, a kardcsörtető imperializmussal szemben nem lehet eléggé aláhúzni. Minél szilárdabb a proletár nemzetköziség frontja, annál kevésbbé merik háborús fenyegetésüket valóra váltani. De az imperialisták egyben kalandorok is, még sok szenvedést tudnak zúdítani az emberiségre.

Csak egyel nem tudnak: a kapitalizmust többé meg nem menthetik és a kommunizmus ügyének győzelmét többé meg nem akadályozhatják. Az emberi haladás útja ma feltartóztathatatlanul a szocializmus, a kommunizmus felé vezet. (Hatalmas taps.)

Ha visszatekintünk az elmúlt harminc esztendőre, elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy Pártunk a negyedszázados elnyomatás szörnyű szenvedései között gyűjtött tőkével hazánk javára és boldogulására nem gazdálkodott rosszul. Négy évvel ezelőtt országunk még Hitler utolsó csatlósa volt. A felszabadulás után, mikor számbavettük a romokat, melyeket a demokrácia örökölt, a legoptimistábbak sem merték remélni az újjáépítésnek és a felemelkedésnek azt a szédítő iramát, melyet a magyar nép Pártunk vezetése alatt elért, (Hosszan, ütemesen tapsolva éljenzik Gerő elvtársat.) Még emlékszünk azokra a csüggeteg jósokra, akik megjövendölték, hogy idegen segítség — értsd amerikai kölcsön — nélkül negyven esztendő alatt sem tudjuk eltakarítani a romokat. S Pártunk vezetése és útmutatása alapján hazánk alig négy év alatt Hitler utolsó, megvetett csatlósából a népi demokráciák megbecsült, egyenrangú tagja lett. Visszatérhetett a haladó népek családjába s hazaszeretetével, szorgalmával, az újjáépítés terén elért sikereivel s a demokrácia kifejlesztésével még ellenségeink elismerését is kivívta.

És ez még csak a kezdet. A magyar demokrácia, mely alig másfél éve törte meg a belső reakció gerincét, csak most kezdi bontogatni szárnyait. Az igazi fejlődés majd az új ötéves tervünkkel indul meg, hogy valóban virágzóvá, boldoggá tegye hazánkat.

A magyar kommunistáknak, a Magyar Dolgozók Pártjának jutott az a történelmi feladat, hogy annyit szenvedett hazánkat a népi demokrácia útján a szocializmushoz vezesse. Nekünk jutott az a történelmi feladat, hogy valóra váltsuk és továbbvigyük a magyarság legjobbjainak álmát: Kossuthét, Petőfiét, aki száz évvel ezelőtt mint kommunista agitátor bukott el a választáson és aki hirdette, hogy eljön az idő, amikor nem lesznek többé kiváltságok kevély nagy tornyai: amikor a bőség szarujából mindenki egyformán vehet és a tudás napvilága ragyog be minden ház ablakán. Mi vagyunk tettreváltói mindannak a reménynek, amelyekért Táncsics Mihály annyit szenvedett, amit Ady Endre megénekelt, amiért József Attila küzdött és gyötrődött. Valóraváltói mindannak, ami újra erőssé, virágzóvá, szabaddá teszi a magyar népet.

Az út, mely előttünk áll, még göröngyös. Gondban, nehézségben a jövőben sem lesz hiány, de akik mint mi, 30 esztendővel ezelőtt ott voltunk az ifjú Kommunista Párt bölcsőjénél és akik átvészeltük három évtized rengeteg viharát, tudjuk, hogy a nehezén már túl vagyunk. (Nagy taps. „Éljen Rákosi!”) Ügyünk: a szocializmus, a kommunizmus, amelynek zászlaját hazánkban 30 évvel ezelőtt kibontottuk s amelyhez annyi mártírunk vére, annyi jó elvtársunk szenvedése tapad, győzelmesen halad előre. A 30 éves kommunista múlt, a magyar dolgozók hatalmas pártja kezesség arra, hogy szilárdan és keményen haladunk tovább a megkezdett úton a magyar dolgozó nép, a nemzetközi proletár felszabadulás szolgálatában, az emberiség jobb jövője, a szocializmus, a kommunizmus felé. (Óriási taps.) Pártunk minden tagja legyen büszke arra, hogy öntudatos, harcos katonája lehet a világot felszabadító kommunista mozgalomnak, legyen büszke arra, hogy harcos katonája annak a nagy ügynek, amely az egész földgömböt átfogja s annak a hadseregnek, amelynek élén az emberiség üdvére és megváltására ott halad a hatalmas Szovjetunió és mindannyiunk bölcs, szeretett vezére: a nagy Sztálin! (A hallgatóság helyéről feláll és hatalmas lelkesedéssel élteti Sztálin és Rákosi elvtársakat.)

 

(Beszéd a nagy budapesti pártfunkcionáriusok ünnepi értekezletén, 1948 november 20-án.)

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

2

A magyar kommunisták távolról sem rendelkeztek ilyen múlttal, ők lényegében az ausztro-marxizmusnak, a megalkuvó szociáldemokrata gyakorlatot forradalmi frázisokkal elfedő, Ausztriában nagyranőtt és Magyarországra átplántálódott mozgalomnak voltak neveltjei. Az orosz forradalom tanai és tapasztalatai magukkal ragadták őket. De ahhoz, hogy a marxista-leninista elmélet egy párt vérébe és velejébe menjen át, sok tényező kell, többek közt idő. A bolsevista elmélet nem hatott a magyar kommunistákra elég mélyen és elég hosszú ideig ahhoz, hogy a Tanácsköztársaság nehéz viszonyai között minden kérdésben helyesen és jól tudták volna alkalmazni.

Így történhetett aztán, hogy a hatalom megragadása után egy sor döntő hibát követtünk el. A legsúlyosabb hiba az volt, hogy a Kommunista Párt az egyesülés címén lényegében beolvadt az opportunistáktól és árulóktól meg nem tisztított Szociáldemokrata Pártba. Az új, egyesült pártban csakhamar erőre kaptak a megalkuvók, a fegyverletétel hívei. A párt ezzel alkalmatlanná vált arra a vezető szerepre, melyet egy valóban marxista-leninista pártnak a forradalomban vinnie kell. Nem kevésbbé súlyos hibának bizonyult az, hogy az ezerholdakat nem osztották fel.

A földet elvettük ugyan a nagybirtokostól, de nem adtuk oda egyéni tulajdonba a parasztságnak. Ez mutatja, hogy nem értettük meg a bolsevik osztály-sztratégiát, a proletariátus tartalékával és osztályszövetségesével való helyes együttműködést és hogy az orosz forradalom egyik döntő tényezőjét, a munkás-paraszt összefogást nem éttettük meg. Nem zúztuk szét a régi reakciós államrend szervezetét, a hadseregben, rendőrségben otthagytuk a régi, reakciós tisztikart. Egész sor egyéb hibát is elkövettünk, melyek mutatják elméleti felkészültségünk hiányosságait, a pártét és az osztályét egyaránt. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy a magyar Tanácsköztársaság, a magyar komműn szerves része és folytatása volt a magyar szabadságharcoknak és forradalmaknak. S hiába szórt rá a fekete reakció 25 esztendőn keresztül minden rágalmat és gyalázatot, mint a felszabadító forradalmak egyik kiemelkedő láncszeme foglal helyet a magyar történelemben. A magyar kommunista mozgalom egyik becsületbeli tartozása, hogy a komműn emlékeit megszabadítsa attól a mocsoktól és rágalomtól, melyet az ellenforradalom oly szívósan szórt rá s kijelölje helyét a magyar történelem legfényesebb eseményei között. (Nagy taps.)

Az érésnek, a tapasztalatok gyűjtésének az az átszenvedése, amin a Bolsevik Párt 1917-ig keresztülment, számunkra a Tanácsköztársaság bukását követő üldöztetés és emigráció 25 esztendejében valósult meg. A marxista-leninista elméletnek alapos elsajátítását megkönnyítette a Kommunista Internacionále létrejötte. A Magyar Kommunista Párt ott volt az elsők közt a Kommunista Internacionále megalapításánál és mindvégig igyekezett magáévá tenni azokat a tanításokat, melyeket a kommunista mozgalom e világszervezete kidolgozott. De megkönnyítette a kommunista tapasztalatok szerzését a Szovjetunió gyakorlata és elmélete is. Sztálin, a Szovjetunió bölcs vezére, a forradalom tízéves évfordulóján maga húzta alá, hogy „a bolsevik állam — létének puszta ténye is megzabolázza a reakció fekete erőit és megkönnyíti az elnyomott országok szabadságharcát”. Abban a negyedszázados szörnyű elnyomásban, mely a Magyar Kommunista Pártnak osztályrészéül jutott a komműn bukása után, nemcsak az a százféle segítség jelentett felmérhetetlen támaszt számunkra, melyet a Szovjetuniótól kaptunk, hanem a Szovjetunió puszta létezése is. Nemcsak a tanulás, de még a szenvedés és mártírium is könnyebb lett, mióta a kommunista szabadságharcosokat világszerte éltette s erősítette a tudat, hogy a föld egyhatodán diadalmasan épül a szocializmus. (A hallgatóság felállva ütemesen éljenzi a Szovjetuniót.)

S ha az üldözések nem törtek meg, de megacéloztak bennünket, abban elévülhetetlen érdeme van a nagy Szovjetuniónak, a hatalmas Bolsevik Pártnak és bölcs vezérének, Sztálin elvtársnak. (A hallgatóság felállva ütemesen éljenzi Sztálint és a Szovjetuniót.) Az ő elvtársi szolidaritásukra, tanácsaikra és tetteikre bizton számíthattunk a veszély és megpróbáltatások nehéz óráiban. A felszabadulásig eltelt negyedszázad alatt a szörnyű nehézségek ellenére, a föld alatt küzdő Kommunista Pártunk elvégezte azt a feladatot, amelyet a Magyar Dolgozók Pártjának programnyilatkozata így jellemez:

„A Kommunista Párt … felvette a harcot a szociáldemokrata opportunizmussal, tudatosította a magyar munkásságban az 1917-es nagy szocialista forradalom világtörténeti jelentőségét, belevitte és meggyökereztette a magyar munkásmozgalomban a marxizmus-leninizmus forradalmi tanításait … Az 1919-es forradalom veresége után ébren tartotta a munkásmozgalomban a forradalmi szellemet, a reakció üldözésével és terrorjával dacoló, önfeláldozó forradalmi kádereket nevelt, támaszt nyújtott a peyerizmus árulásaival szemben szervezkedő, a kommunistákkal együttműködő, a demokratikus nemzeti egység útját egyengető szociáldemokrata baloldalnak, fáradhatatlanul hirdette és szervezte a demokratikus-hazafias erők összefogását és ezzel megmutatta a nemzetnek a kivezető utat a háborús összeomlásból.”* A MKP és a SzDP egyesülési kongresszusának jegyzőkönyve. Szikra 1948. 346. old.*

Hiába volt az üldözés, a börtönök, a statárium, hiába küldtek sorainkba provokátorokat, a Magyar Kommunista Pártot nem tudták megtörni vagy kiirtani. Mindig új és új erők jöttek a kidőltek helyébe s a Kommunista Párt mindenütt elevenen és cselekvően jelentkezett ott, ahol a magyar dolgozó nép vagy a nemzetközi haladás érdekei ezt megkövetelték. Ott volt 1930 szeptember elsején a budapesti éhségtüntetésen, a munkástömegek e forradalmi megmozdulásánál. Ott volt a bányászok, az építőmunkások hősies bérharcainál. A küzdelmet a börtönökben is folytatta. Egy-egy nagy kommunista per a magyar reakció súlyos vereségévé vált s gyakran hozta mozgásba az egész világ dolgozóinak rokonszenv-megnyilvánulásait. (A hallgatóság feláll és melegen élteti Rákosi elvtársat. Ugyancsak melegen éltetik Vas elvtársat.) És Pártunk a szörnyű üldözések közepette, a föld alól is el tudta küldeni a spanyol szabadságharcba a magyar dolgozók zászlóalját, (a hallgatóság Dolores Ibarrurit élteti) mint ahogy a második világháború kitörése után minden országban ott találjuk a német fasizmus ellenállói sorában a magyar dolgozók képviselőit is. S ami még fontosabb, itthon, Magyarországon is újra a kommunisták álltak élére a nemzeti ellenállásnak. A Kommunista Párt utat mutatott, a második világháború kitörése után megtalálta végre az egységfrontot a Szociáldemokrata Párt balszárnyával. Segített létrehozni a demokratikus pártokkal a Függetlenségi Frontot. Schönherz, Rózsa, Kilián és a magyar munkásmozgalom legjobbjai áldozták fel életüket e célokért. Ennek ellenére sem tudtuk kiragadni az országot a német elnyomók karmaiból. Amint programnyilatkozatunk megállapítja:

„A magyar munkásmozgalom szakadása, a Szociáldemokrata Párt áruló, peyerista vezetése, a sovinizmus mérge volt a döntő oka a paraszti és kispolgári tömegek tétlenségének és ingadozásának, a demokratikus erők gyengeségének és elkésett szervezkedésének a nemzetellenes háború és hazaáruló Horthy-rendszer ellen.”** U. o. 347. old.*

A magyar nép felszabadulása elsősorban nem saját küzdelmeinek gyümölcse, hanem döntően a Szovjetunió hadseregének ajándéka. (Hatalmas ünneplés.) S miközben a Szovjet Hadsereg kiűzte hazánkból a német fasisztákat, egyben szétzúzta a magyar reakció államgépezetét és ezzel megnyitotta az utat a népi erők számára és lehetővé tette a magyar demokratikus átalakulást. A felszabadító Szovjet Hadsereg törte számunkra az utat a magyar demokrácia fejlődéséhez.

Huszonötesztendős földalatti munka után Pártunk számára is megnyílt a szabad működés tere. Mint 1918-ban, újra egy vesztett, bűnös háború romjain kezdte munkáját a Magyar Kommunista Párt. Újra egy tanácstalan, szakadékba jutott nép talpraállítása és felemelése jutott osztályrészéül.

De 1918-cal szemben ezúttal a Pártnak már sokkal biztatóbbak voltak a kilátásai: rendelkezésére állottak a negyedszázados küzdelemben megacélosodott káderei, melyek elsajátították a marxista-leninista elméletet és gyakorlatot. Mögöttük állt a győzelmes Szovjetunió ereje, presztízse, tudása és támogatása. És bár a 25 esztendős Horthy-rendszer és a fasizmus örökségeképpen a reakció is mélyebbre ágyazott volt, mint 1918-ban, ezúttal a kommunista siker tényezői voltak fölényben.

A Kommunista Párt a második világháború küzdelmes esztendeiben helyesen látta előre a fasizmus vereségét és a Szovjetunió győzelmét. Azt is előrelátta, hogy hazánkat a Szovjet Hadsereg fogja felszabadítani. Ebből kiindulva, már idejekorán részletesen kidolgozta a felszabadulás utáni Magyarország demokratizálásának programját. Dicsekvés nélkül elmondhatjuk, hogy kevés programot hajtottak még végre olyan pontosan, mint amilyent a mi javaslatunkra a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front elfogadott. (Nagy taps.) A munkástömegek zöme azonnal csatlakozott Pártunkhoz és 1945 tavaszán a földosztással magunk mögé állítottuk a szegényparasztság jelentékeny részét is. De ugyanakkor egy sor tünet azt mutatta, hogy az út ezúttal sem lesz könnyű és a háború szörnyű pusztításai olyan örökséget hagytak hátra, melynek eltakarítása szinte leküzdhetetlen akadályokat gördített a fiatal demokrácia megerősödése elé. A Magyar Kommunista Párt minden lényeges tette és javaslata helyes volt és sikeres. (Nagy taps.) Helyes volt a nemzeti összefogás, helyes volt a földosztás, helyes volt az újjáépítés megkezdése saját erőnkből, külföldi támogatás nélkül és helyesnek bizonyult szinte minden intézkedésünk. Mégis egyre-másra szaporodtak azok a jelek, melyek mutatták, hogy a reakció gyökerei mélyebbek, mint azt előre láttuk, s mint ahogy arra felkészültünk.

Munkánk folyamán hamarosan meg kellett győződni rója, hogy a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front legtöbbször nem vált a demokratikus tömegek széles népi szervévé, hanem csak a pártok helyi, vagy országos vezetőinek bizottságává. Az a szándékunk, hogy a fasiszta métely által legjobban befolyásolt ifjak és nők átnevelésére egységes demokratikus tömegszervezetet hozzunk létre, kezdettől fogva sikertelen maradt. Ez a kudarc nemcsak a horthysta reakció megmaradt erőit mutatta, de egyúttal a szociáldemokrata jobboldal sikere is volt. Ez a jobboldal az ország talpraállásával párhuzamosan erősödött. Kihasználta a munkásegység jelszavát csakúgy, mint a pártsovinizmust arra, hogy meghiúsítsa a szerves munkásegység, az egységes munkáspárt létrejöttét. A magyar munkások egészséges osztályösztönén múlt, hogy aknamunkájuk nem járt több sikerrel. De a jobboldal áskálódása természetesen bátorítólag hatott a magyar reakcióra is. A fasiszta hatalmak leverésével a nyugati imperialisták is frontot alkottak a Szovjetunió és a kommunista pártok ellen. Ennek a frontnak a hatása természetesen nálunk is mutatkozott. Mi magunk is tapasztalatlanok voltunk az osztályerőviszonyok lemérésében. Ezt mutatja az 1945-ös választások megtartása.

A választások eredménye rávilágított a magyar reakció egész sztratégiájára. A magyar reakció egységesen felsorakozott a Kisgazdapárt mögé, megkapta a parlamentben a többséget s egyszerű szavazás útján akart visszakerülni a nyeregbe.

Ezekben a hetekben úgy látszott, hogy a történelem ismétlődik és mint az első világháború után, ezúttal is Magyarország lesz az első, ahol a reakció vissza tudja állítani uralmát. Tetézte nehézségeinket a pénzromlás, az infláció, melyet a reakció tudatosan táplált és mellyel szemben mi, akiknek az állami pénzügyek vezetésében úgyszólván semmi tapasztalatunk nem volt, az első időkben szinte védtelenül állottunk.

De most mutatkozott meg a marxista-leninista nevelés hatása. Pártunk ezekben a nehéz hónapokban nem vesztette el a fejét. Nem engedte, hogy soraiban és a munkásosztály soraiban csüggedés vagy pánik keletkezzék és nem engedte meg a magyar reakciónak, hogy választási sikereit kihasználja. Ellenkezőleg, ellentámadásba mentünk át, kikényszerítettük a köztársaság létrehozását. (Taps és éljenzés.) A dolgozó tömegek mozgósításával nemcsak visszavertük a reakció támadásait, hanem leraktuk a szocialista építkezés első alapköveit, a bányák, a nehézipar államosítását. A nemzeti demokratikus erők összefogását egyre kevésbbé támogató Magyar Nemzeti Függetlenségi Front mellett új szervet hoztunk létre: a Baloldali Blokkot. S egyben hosszú hónapok előkészítő munkája után megállítottuk az inflációt, megteremtettük a jó pénzt, mellyel rátértünk a demokrácia gazdasági stabilitásának útjára. A jó pénz megteremtése a magyar demokrácia életképességét, a Magyar Kommunista Párt tudását igazolta. Így a reakció súlyos gazdasági vereséget szenvedett és lehetővé vált, hogy megkezdjük a tervgazdálkodás kiépítését.

A gazdasági fronton elért győzelmet betetőzte az, hogy a demokrácia ellenségeire sikerült politikai téren is döntő csapást mérni, amikor lelepleztük a Kisgazdapárt reakciós vezetőinek összeesküvését. Az egész dolgozó nép előtt világossá vált, hogy a régi rend hogyan akarta az áruló Nagy Ferencen és társain keresztül a Kisgazdapárt megnyerésével megdönteni a demokráciát, visszahozni a nagybirtokosok és nagytőkések uralmát és megsemmisíteni a demokrácia minden vívmányát. Ez a leleplezés, az összeesküvés szégyenletes részleteinek nyilvánosságra kerülése halomra döntötte a reakció minden tervét. Nagy Ferencék bukásával eldőlt a két esztendeje folyó harc. A reakció ugyan megpróbálta új pártszervezkedéssel, erőinek új átcsoportosításával a vereséget feltartóztatni, de a magyar demokrácia Pártunk vezetésével erre nem adott neki időt. Új választást írtunk ki, hogy a dolgozó nép hallathassa véleményét és kinyilatkoztassa akaratát. Az új választások tavaly megmutatták, hogy a Kommunista Párt — helyes politikájának eredményeképpen — a legnagyobb politikai erővé fejlődött az országban. (Nagy taps.) Megmutatták azt is, hogy a demokrácia felé megindult a középparasztok áramlása. Végül a reakció ereje, mely 1945-ben egységesen a Kisgazdapárt mögött sorakozott fel, most már darabokra töredezett.

A magyar demokrácia, Pártunk vezetésével, ebben a helyzetben azonnal levonta a választás tanulságait. Tíz héttel a választások után megsemmisítette a fasizmus politikai szervét, a Pfeiffer-pártot. Utána rámentünk — szorosan együttműködve a szociáldemokrata baloldallal — a jobboldali szociáldemokrácia alattomos, munkásmezbe öltözött és éppen ezért fokozottan veszedelmes népáruló politikájának leleplezésére. Háromhónapi munka után megindult a Szociáldemokrata Pártban is a tisztulási folyamat. Ebben a folyamatban elévülhetetlen érdemeket szerzett a szociáldemokrata baloldal. A jobboldal teljes vereséget szenvedett, reakciós szerepe, az imperialistákkal való titkos szövetsége lelepleződött. E küzdelem eredményeképpen indult meg a szociáldemokrata munkások átáramlása a Kommunista Pártba és megértek a szerves munkásegység előfeltételei. Megszűnhetett végre a munkásosztály két pártra szakadása. Egyesíteni lehetett a magyar dolgozók egész teremtő erejét a demokrácia megerősítésére, a szocializmus építésére. A Magyar Dolgozók Pártjának létrejötte, a Kommunista és Szociáldemokrata Párt egyesülése betetőzte a magyar demokrácia megerősödését. Nem lehet megdönteni többé a demokráciát ott, ahol a munkásosztály, a marxi-lenini párttal az élen és a vele szövetségben álló dolgozó parasztság, egységesen és szilárdan áll ki mellette. (Hatalmas ünneplés.)

 

(Beszéd a nagy budapesti pártfunkcionáriusok ünnepi értekezletén, 1948 november 20-án.)

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

1

Elvtársak!

A Magyar Kommunista Párt megalakulásának 30. évfordulóját ünnepeljük. Legyen szabad ebből az alkalomból rövid visszapillantást vetnem az elmúlt küzdelmes évtizedekre, kudarcainkra, sikereinkre, Pártunk jelenlegi helyzetére és jövő kilátásaira. A Magyar Kommunista Párt bölcsőjétől kezdve forradalmi párt volt: 30 esztendővel ezelőtt az osztrák-magyar monarchia összeomlását követő forradalomban született. De gyökerei nemcsak a magyar forradalomba nyúltak: eredetük mélyen bele volt ágyazva az orosz forradalomba is. Mielőtt még Magyarországon formálisan megalakult volna a Kommunista Párt, a Szovjetunióban már tíz- és tízezrével léptek be a Vörös Gárdába, a Vörös Hadseregbe magyar parasztok és munkások, akik mint hadifoglyok tanúi voltak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a Bolsevik Párt küzdelmeinek a békéért, a földért, a szocializmusért és megértették, hogy az orosz Bolsevik Párt felszabadító forradalma közös ügy, a magyar dolgozók ügye is és az ő kezükről is leveri a láncot.

A magyar hadifoglyok magatartása egyben előrevetített képe volt annak, hogyan fogadja a magyar dolgozó nép a nagy szocialista forradalom eszméit, ha sor kerül arra, hogy megismerkedjék velük és állást foglaljon hozzájuk. Erre a kérdésre ők vérük hullatásával adtak pozitív választ. S azok a magyar vörösgárdisták, kiknek csontjai Jakucktól a lengyel határig vagy a Kreml történelmi falának tövében porladnak, arról tanúskodtak, hogy a magyar dolgozó nép legjobb fiai a kommunista eszméknek megjelenésük első idejétől kezdve önfeláldozó harcosaivá váltak.

A hadifogoly, a nincstelen földműves vagy ipari munkás a magyar viszonyokra, az Eszterházyék, a grófok földjére vagy a Weiss Manfréd gyárára gondolt, mikor csatlakozott az orosz forradalomhoz. Mert megértette vagy osztályösztönével megérezte a cári Oroszország és a feudális Magyarország viszonyai közötti hasonlóságot, azt a hasonlóságot, melyet az orosz forradalom lángeszű vezére, Lenin már 1913-ban aláhúzott.

A magyar októberi forradalom minden osztályt készületlenül ért. Az összeomlással egyik napról a másikra jelentkeztek és azonnali megoldást követeltek az ország legkülönbözőbb, eddig háttérbe szorított kérdései: a középkori feudális nagybirtok felosztása, az elnyomott nemzetiségek szabadságvágya, a jogtalan ipari munkásság követelései, a háborúból a békébe való átmenés problémái. Mindenki tanácstalan volt, elvesztette a fejét. Az októberi forradalom zűrzavarában rajtunk, magyar kommunistákon kívül senki sem volt, aki világos, érthető és megvalósítható tanácsokat tudott volna adni. Mint az éjben a világítótorony, mutatta ekkor Pártunk a jó utat. A magyar kommunisták az orosz forradalom tapasztalatai alapján helyesen követelték, hogy adják át a nagybirtokosok földjét annak, aki ezer éve verejtékével öntözte: a parasztnak — a gyárat a dolgozók államának. A nemzetiségi kérdésben a Szovjetunió teljes nemzeti önrendelkezést biztosító példájára hivatkoztak s a nemzetközi kérdésekben, főleg a béke kérdésében rámutattak arra, hogy az osztrák iga alól felszabadult magyar nép a nyugati imperialistáktól semmi megértést nem várhat s csak a szovjet forradalomra támaszkodhatik. Ezeket a nézeteket a fiatal magyar kommunisták a lelkesedésnek és a belső meggyőződésnek olyan hevével képviselték, melynek szinte lehetetlen volt ellenállni s melynek tüzét frissen táplálta az orosz forradalom éltető lángja és lelkesedése.

A magyar dolgozók e követelésekre azonnal és igenlően válaszoltak. Rövid néhány hét alatt a magyar kommunista mozgalom hatalmas, országos politikai erővé fejlődött.

Egymásután csatlakoztak hozzá az ipari munkások — az ifjak, kiket megkapott a kommunista lelkesedés — a parasztok, akik megértették, hogy eljött a történelmi alkalom évszázados jogos követeléseik teljesítésére, a földosztásra — a hadsereg, melynek katonái az imperialista háború vértengerén keresztül jutottak el a kommunista igazságok belátásáig. Kommunista befolyás alá került hamarosan a Szociáldemokrata Párt balszárnya is, melynek legjobbjai, Landler elvtárssal az élükön, nemsokára a Kommunista Párt élvonalbeli vezetőivé fejlődtek. Felénk vett irányt a magyar demokratikus polgárság egy része is, mely kezdte megérteni, hogy a magyarság jogos nemzeti érdekeit csak a dolgozó népre és a Kommunista Pártra támaszkodva lehet megvédeni. Mikor 1919 februárjában a magyar ellenforradalom a jobboldali szociáldemokraták segítségével fegyveresen akarta letörni a kommunista mozgalmat s börtönbe vetette vezetőit, már késő volt. A kommunista gyökerek mélységben és szélességben annyira elterjedtek, hogy ez a kísérlet az ellenkezőjébe csapott át s nem meglassította, de meggyorsította az események menetét. Egy hónappal később, 1919 március 21-én, a magyar dolgozók nagy lelkesedése közepette létrejött a Tanácsköztársaság.

A Magyar Kommunista Pártnak alig négy hónap alatt sikerült megteremtenie a proletárforradalom lényeges előfeltételeit. Sikerült megnyernie az ipari munkásság zömét, elsősorban a nagybudapesti proletariátust — a falvakban a földéhes parasztságot — a munkásokból és parasztokból álló hadsereget; a vele szemben álló reakciós erők szét voltak zilálva, demoralizálódtak, képtelenek voltak az ellenállásra. A Tanácsköztársaság — ezt a reakciós rágalmakkal szemben le kell szegezni — nem valami kisebbség uralma volt, hanem a Kommunista Pártot követő magyar dolgozó nép többségére támaszkodott.

Ma már nem könnyű megérteni a magyar Tanácsköztársaság létrejöttének nemzetközi jelentőségét. Az 1918 őszén a központi hatalmak, Németország, Ausztria-Magyarország összeomlásával kitört forradalmakon az imperialisták és a jobboldali áruló szociáldemokraták összefogásának következtében egyre inkább kezdett úrrá lenni az ellenforradalom. 1919 januárjában a forradalom legfontosabb gócában, Berlinben a német szociáldemokraták vérfürdőt rendeztek a kommunisták soraiban és ezt a példát másutt is kezdték követni.

Az imperialista hatalmak, miután 1918 őszén Németországot összetörték, felszabadult erejükkel a fiatal Szovjetunió megfojtására készültek. 1919 tavaszán Finnországtól Romániáig már létrejött az ellenforradalmi országok antibolsevista sávja, melyről általános rohamra indultak a fiatal Szovjetunió ellen. Ugyanakkor keletről is hasonló támadás készült. Ebben a történelmi pillanatban lángolt fel a támadó imperializmus fegyveres erőinek hátában a magyar Tanácsköztársaság.

Nem volt kétséges, hogy a támadásra készülő, nyugati imperialisták mindent meg fognak mozgatni arra, hogy a magyar Tanácsköztársaságot, mely terveiket teljesen megzavarta, megsemmisítsék. A Szovjetuniónak, mint arra Lenin rámutatott, az volt a szerencséje, hogy létrejöttének első esztendejében az imperialisták még egymással vívtak élet-halál harcot és emiatt nem tudtak teljes erővel az orosz forradalom ellen fordulni. Az így nyert időt a Bolsevik Párt arra használta fel, hogy megszervezte az országot, s mire nyugatról és keletről megindult az intervenciós áradat, már fel voltak rá készülve és ki tudták védeni. A magyar Tanácsköztársaság ellen, alig három héttel megszületése után, megkezdődött a külföldi ellenforradalom általános támadása. S bár a magyar dolgozók hősiessége az első rohamot vissza tudta verni, a magyar Tanácsköztársaságot végeredményben a külföldi intervenció megölte. De hozzájárult a bukáshoz a számunkra kedvezőtlen nemzetközi erőviszonyok mellett a magyar munkásosztály és a magyar kommunisták politikai és ideológiai felkészültségének hiánya is.

Lenin a Bolsevik Párt fejlődésével kapcsolatban elmondotta, milyen áldozatok és szenvedések árán kovácsolódott ki a bolsevizmus forradalmi elmélete:

„Vagy fél évszázadon át, körülbelül a múlt század 40-es éveitől a 90-es évekig, a haladás eszméje Oroszországban, a példátlanul vad és reakciós cárizmus nyomása alatt, sóvárogva keresett helyes forradalmi elméletet és csodálatos buzgalommal és alapossággal kísérte figyelemmel ezen a téren Európa és Amerika minden »legújabb szavát«. A marxizmust, mint az egyedül helyes forradalmi elméletet, Oroszország valóban kiszenvedte magának félszázados hallatlan kínok és áldozatok, példátlan forradalmi hősiesség, hihetetlen energia és korlátot nem ismerő kutatás, tanulás, gyakorlati kipróbálás, csalódások, Európa tapasztalatainak megvizsgálása és a mieinkkel való összehasonlítása árán … Másrészről: a bolsevizmus, amely ezen a gránitkemény elméleti alapon keletkezett, olyan 15 éves (1903—1917) gyakorlati történelmet élt át, amelynek, a tapasztalatok gazdagságát tekintve, az egész világon nincsen párja.”* Lenin. Válogatott művek. Id. kiad. II. köt. 682. old.*

 

(Beszéd a nagy budapesti pártfunkcionáriusok ünnepi értekezletén, 1948 november 20-án.)

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

 

Az utóbbi hónapokban egyre-másra halljuk, hogy a magyar parasztság válaszút elé került, sorsfordulóról beszélnek. Valóban itt az ideje, hogy számot vessünk azzal a kérdéssel, mi legyen a paraszti gazdaságok további fejlődésének útja.

Ezt a kérdést nemcsak a jó termés veti fel, de felvetik a falu kulák nagygazdái is, akik a demokrácia megerősödésére, a dolgozó parasztság és az ipari munkásság szövetségének megszilárdulására ellentámadással válaszolnak. Mindenki tudja, hogy az utóbbi időben egyre több földmunkásnak, cselédnek mondanak fel, sok helyen törvényellenesen felbontják a földbérleteket és ennek következtében növekszik a mezőgazdasági munkanélküliség és ugyanakkor, amikor az ország gazdasági helyzete erősödik és javul, a falu legszegényebb munkásrétegének a helyzete rosszabbodik.

Tegnap volt nálam az ország hat megyéjéből egy földmunkás küldöttség, amely elpanaszolta, hogy a földmunkásoknak a helyzete, akik nem kaptak földet, sok tekintetben rosszabb, mint a nagybirtok idejében volt. Munkát leginkább a kulák nagygazdáknál kapnak, (le vele!) akik nemcsak nyúzzák őket, de még gúnyolják is.

Azt mondják nekik: most demokrácia van és ti mégis mi ránk vagytok szorulva. Néhol az öntudatos demokrata földmunkást valósággal kiközösítik és titkos egyetértésben nem engedik munkához jutni. Hozzá kell tennem, hogy a földmunkások száma a szakszervezet adatai szerint 194 000. Ez a hatalmas tömeg nem kapott a demokrácia gazdasági ajándékaiból. És most az a veszély fenyegeti őket, hogy a zsíros nagygazdák az eddigi béreket is letörik. Ez a földmunkás tömeg, mely a demokrácia legbiztosabb oszlopa a falun, joggal követeli tőlünk, hogy foglalkozzunk az ügyeikkel és segítünk is rajtuk. Minthogy minden négy-öt esztendőben nem lehet megbolygatni a birtokolás rendjét és nem lehet új földosztást csinálni, — másképp kell gondoskodni róluk.

Két út áll a magyar dolgozó parasztság előtt. Az egyik út a régi, a megszokott, a túlzásba vitt egyéni gazdálkodás, ahol mindenki csak magával törődik, ahol az az elv uralkodik, hogy aki bírja, marja. Ennek az elvnek elkerülhetetlen, törvényszerű következménye az, hogy a nagy halak megeszik a kis halakat, a nagy kulák gazdák tovább erősödnek, tovább gazdagodnak és tönkreteszik a szegényebb dolgozó parasztságot. Most is százával vannak falvak, melyekben 8—10 kulák uralkodik és basáskodik. Ha a dolgozó paraszt megszorul, a kulák hálójába kerül, aki bérbeveszi, majd később felvásárolja a kis- és középparasztok földjét. (Le velük! Elég volt!) A dolgozó parasztok ebben a harcban lassan, de biztosan alul maradnak, a földjük elaprózódik és hosszú, keserves küzdelem után tízezrével mennek tönkre. A föld kicsúszik a talpuk alól és lassanként újra szolgasorba süllyednek — ki elmegy béresnek a nagygazdához, ki pedig a városba szorul napszámosnak és tanulatlan munkásnak. Minden dolgozó paraszt ismeri ezt a küzdelmet, ismeri ezt a sorsot, amelynek réme minden rossz terméssel, minden elhullott marhával, minden betegséggel kapcsolatban a múltban annyit gyötörte őket.

És még hozzátehetem: ezen az úton a népi demokrácia sem mehet tovább. Mi nemcsak a város, hanem a falu dolgozó népének életszínvonalát is fel akarjuk emelni. A mi célunk az, hogy ne csak a városban, de a falun is a dolgozó ember részesüljön a kultúra minden áldásában: a háza legyen egészséges, emberhez méltó, legyen benne villany, vízvezeték. A gyermekei járhassanak középiskolába vagy az egyetemre. Ha beteg, kapjon jó orvost, ha a felesége szül, álljon rendelkezésére klinika vagy szülőotthon. Olvashasson könyvet, újságot, hallgathasson rádiót, legyen a falunak mozija — álljon a dolgozó paraszt rendelkezésére mindaz a gép, amely megkönnyíti a munkát és növeli a munka eredményét. (Éljen! Taps.) Egyszóval: tűnjön el lassanként a város és falu közötti különbség. (Éljen.) Ilyen falut és ilyen dolgozó parasztságot akar a népi demokrácia. De mindenki tudja, hogy a mai termelési módszerekkel az 5, 10, 15 holdas parcellákon ezt a kultúrát, ezt az életszínvonalat megvalósítani nem lehet: ezt csak közös összefogással, szövetkezéssel, kölcsönös segítéssel lehet.

Tudják ezt az újgazdák is, akiket a demokrácia földhöz juttatott, tudja ezt a dolgozó parasztság és ezért keresi a másik utat, az elkülönült, egyéni gazdálkodással szemben az összefogás, a szövetkezés útját. Keresi annál is inkább, mert a felszabadulás óta saját tapasztalatából tudja, hogy bármennyire is segíti öt a demokrácia, az általános fejlődésből a kulák nagygazda sokkal nagyobb hasznot húz, mint a dolgozó paraszt. Tudja azt a saját tapasztalatából, hogy a kupec-paraszt, a zsíros nagygazda százféle módon, kölcsönadott igával, szerszámmal, vagy kölcsönadott vetőmaggal újra ki tudja uzsorázni, újra hatalma alá tudja hajtani. Hiába segíti a demokrácia, a kulák módját ejti, hogy újra szolgaságba vesse. Ezt a falu dolgozó népe lépten-nyomon a saját bőrén tapasztalja. És mert a magyar dolgozó parasztság öntudata a felszabadulás óta megnőtt, politikai láthatára kiszélesedett, ezért keresi az új utat, ezért fordul a szövetkezés felé. Ezért teljesíti jól a beszolgáltatást és ezért fogja szorosabbra a szövetséget a magyar nép döntő rétegével, az ipari munkássággal.

A magyar demokrácia természetesen minden erejével azon van, hogy támogassa a dolgozó parasztságot a szövetkezésben, hogy kezükre járjon minden téren gazdasági megerősödésükben. Ezért építjük gyors ütemben az állami mezőgazdasági gépüzemeket, melyek a dolgozó parasztság számára biztosítják a modern gépek minden vívmányát, kezükre adják a legjobb traktorokat, a legjobb mezőgazdasági gépeket. Ezért támogatja a demokrácia anyagilag a szövetkezeteket. Ezért részesíti előnyben a szerződéses termelésnél, elsősorban a magnemesítő termelésnél a szövetkezett dolgozó parasztságot.

A kulák nagygazdák is megértik, hogy a szövetkezés már jelentékeny mértékben gátat vet terjeszkedésüknek, megnehezíti az uzsorát és a spekulációt és ezért igyekeznek elijeszteni a szövetkezéstől a dolgozó parasztságot. Azt mondják, hogy ez a szövetkezés a kolhoz kezdete, hogy ezzel elvesztik a földjüket és hasonlókat emlegetnek. Másutt viszont azt tapasztaljuk, hogy ezek a spekuláns és zsíros nagygazdák igyekeznek befurakodni a szövetkezetekbe. A héten itt Pest megyében a beszolgáltatással kapcsolatban végigjártam egy sor falut és meglepetéssel tapasztaltam, hogy a földművesszövetkezetekben, különösen ott, ahol keresni lehet, nyüzsögnek a spekulánsok, a volt kereskedők. Az egyik földművesszövetkezetben a gabonabegyűjtést egy olyan gazda vezeti, aki a saját földjén kívül 63 hold bérleten is gazdálkodik. Világos, hogy ezek az elemek, felismerve a szövetkezés előnyeit, oda is beférkőznek és igyekeznek lefölözni a hasznot. Hallottam már olyan szövetkezetről is, amelyet kizárólag nagygazdák akarnak alapítani és 20 holdnál kisebb birtokost be se vesznek maguk közé. (Le vele!) Mindez azt mutatja, hogy a nagygazdák nem egyszer jobban megértették, mint a dolgozó parasztok, a szövetkezés jelentőségét.

A demokrácia nemcsak a dolgozó parasztság szövetkezését támogatja, de gondoskodik róla, hogy a kulák nagygazda fája ne nőjön az égig, hogy korlátok közé szorítsák a kulák terjeszkedését Ennek egyik módja a fokozatos, a progresszív adózás, azaz aki gazdagabb, az fizessen több adót, akinek erősebbek a vállai, azokra nagyobb terhet kell rakni. (Úgy van! Éljen! Taps.) Gondoskodni kell arról is, hogy a nagybérletek ne a gazdag nagybérlők kezébe jussanak, hanem a dolgozó parasztság és a földmunkások bérlőszövetkezete dolgozzon rajtuk, (Éljen! Nagy taps.) Ebből a célból rövidesen meg fog jelenni egy rendelet, mely őszre már biztosítja, hogy a nagybérleteket a dolgozó földműves nép és a főldmunkásszövetkezetek kapják. (Éljen! Nagy taps. Le a nagygazdákkal!) Meg kell szüntetni azt is, hogy a földet, mint bármely más árut, tetszés szerint adják-vegyék s olyanok vásárolják meg, akik nem földművelők, akiknek a föld csak spekuláció vagy tőkebefektetés tárgya. (Le vele!) Az államnak eddig is bizonyos körülmények között elővételi joga volt a földre. Most tovább kell menni és gondoskodni kell arról, hogy az eladásra kerülő földeket elsősorban az államnak ajánlják fel megvásárlásra, hogy az államnak így módjában legyen a földet felvásárolni és a dolgozó parasztságnak vagy földmunkásoknak juttatni.

Ezek a rendszabályok, tisztelt Nagygyűlés, magukban véve nem oldják meg a magyar parasztság kérdéseit. De összességükben mégis elősegítik azt, hogy a dolgozó parasztság ne essen a kulák nagygazdák prédájául és legalább részben lehetővé teszik, hogy tovább menjen a dolgozó parasztság a felemelkedésnek azon az útján, melyen a felszabadulás óta jár. A népi demokráciának, mely a városban annyi sikerrel építi a szocializmust, a falun is meg kell kezdenie ezt a munkát, a dolgozó parasztság megerősítésére és felvirágoztatására.

A kérdés, hogy merre menjen a dolgozó parasztság, fel van vetve és a válasz is világos. A dolgozó parasztság a szövetkezés, a kölcsönös segítés és a közös munka útját választja. (Éljen!) És ebben teljes erővel támogatja őt a város dolgozó népe, az egész demokrácia. Nekem azt szokták mondani, hogy a magyar paraszt maradi, a magyar paraszt nem szereti a közös munkát, nem szereti az új termelési módokat.

Én ezt nem fogadom el, mert lépten-nyomon az ellenkezőjét tapasztaljuk. Gondoljunk csak arra, hogy milyen idegen volt a magyar paraszt számára a rizstermelés. Viszont mikor felismerte, hogy ez hasznos, hamar elterjedt a rizstermelés és mindenfelől ostromoltak bennünket vetőmagért.

Ugyanilyen gyorsan elterjedt az azelőtt ritkaságszámba menő kettős termelés. — Tudjuk, hogy a Tiszántúlon elterjedt a gyapottermelés.

Nem igaz, hogy a mi parasztságunk maradi. A mi parasztságunk fürge, eleven, gyorseszű, szorgalmas és minden termelési formát örömmel megragad, amiből úgy látja, hogy magának és az országnak haszna van. Ez vonatkozik a szövetkezeti termelésre is. (Éljen! Taps.) Az a nagy érdeklődés, mellyel a falu dolgozó népe a szövetkezet kérdése felé fordul, ennek egyik mutatója. De még fontosabb mutatója a munkás-paraszt szövetség megerősödése és az a készség, mellyel a falu népe a demokrácia építésének olyan formáit, mint a munkaverseny, a beszolgáltatási verseny, átveszi és elsajátítja.

(Részlet a kecskeméti új kenyér ünnepen, 1948 augusztus 20-án tartott beszédből.)

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!