(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
2
Ilyen tervekkel a háttérben, eleve sikertelenségre volt ítélve a magyar demokráciának minden kísérlete, hogy a többi egyházakkal kötött szerződések példájára a római katolikus egyházzal is megegyezésre jusson. A Vatikánnak nem megegyezés és béke, hanem harc és nyugtalanság kellett. A Vatikán szívesen kötött szerződést Mussolinivel vagy Hitlerrel, de a magyar népi demokráciával nem köthetett megegyezést, mert az ilyen szerződés saját nagyravágyó politikai terveibe és az amerikai imperialisták terveibe ütközött. Ezen tört meg a magyar demokrácia minden békekísérlete, ezért lökték ismételten vissza a magyar demokrácia békére kinyújtott jobbját. Ezért támogatta a Vatikán tovább Mindszentyt akkor is, miután a magyar kormány rendelkezésére bocsátotta a Mindszentyre vonatkozó vádakat és tényeket.
Két adatot kívánok ezzel kapcsolatban ismertetni. Mindkettő a magyar püspöki kar hivatalos jegyzőkönyveiből való, amely jegyzőkönyvek Mindszenty közismert fémtokjából kerültek elő.
Az 1948 november 3-i püspök-kari konferencián, amelyen Mindszenty elnökölt, dr. Czapik Gyula egri érsek beszámolt római útjáról. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy a magyar demokrácia minden módon elősegítette, hogy a Vatikán, a magyar püspökök információja alapján, közvetlenül nyerjen betekintést ezekbe a kérdésekbe, s ezért természetesen engedélyezte a püspökök Rómába utazását. A jegyzőkönyv röviden tartalmazza Czapik beszámolóját. Czapik pápai kihallgatásáról a következő áll benne: „Pápai kihallgatáson volt; több helyen csak névjeggyel intézte el a kötelező udvariasságot. Kérdezték, hogyan látja a magyar helyzetet. Azt mondta, hogy holtponton van: megegyezés nem lehetséges, mert erre nem alkalmas sem a hercegprímás, sem a püspöki kar”.
Ez a jegyzőkönyv kereken kimondja: nem a magyar demokrácia volt alkalmatlan a megegyezésre, hanem a prímás és a püspöki kar. S hogy a prímás gyűlölete meddig ment a magyar demokráciával szemben, arra nézve jellemző a püspöki kar 1948 július 17-én ugyancsak Mindszenty elnöklete alatt tartott üléséről szóló jegyzőkönyv. E jegyzőkönyv 13. napirendi pontja a következőket mondja:
„A szatmári irgalmasnővérek tartományfőnöknője írja:
«Sátoraljaújhelyről kérdést intézett hozzánk a ház főnöknője, hogy a népjóléti miniszter felügyelete alá tartozó bölcsőde és napközi otthon vezetését, amelyet a MNDSz vezetősége szervez, vállalhatják-e a nővérek. A Demokratikus Nők bevallása szerint mint ápolónők és védőnők négyen, esetleg öten díjazásban részesülnének.»
Határozat: Nem. A mai rezsim kreatúráival együttműködni senkinek sem szabad.”
Ez a kép is világos. Mindszenty és társai politikai elvakultságukban — és abban a reményben, hogy határozatuk nem jut nyilvánosságra — még a magyar csecsemők védelme terén sem akartak együttdolgozni velünk.
A magyar demokrácia a jogos önvédelem eszközével élt, amikor az imperialisták zsoldjában álló és az egyház palástja mögé megbúvó magyar ügynökökről lerántotta a leplet. Mindszenty letartóztatása, leleplezése és elítélése nemcsak a magyar demokrácia, de a nemzetközi demokrácia győzelme is és nemcsak a magyar, de a nemzetközi reakció súlyos veresége is.
A reakció és a külföldi imperialisták súlyos veresége volt magának Mindszentynek letartóztatása. Ellenségeink folyton azt a nótát fújták, hogy a magyar demokrácia túl gyenge ahhoz, hogy ilyen lépést megtegyen. Fokozódott a reakció dühe, amikor kiderült, hogy a letartóztatás egyben az egész nemzetközi reakció terveinek leleplezését jelenti. A legnagyobb dühöt azonban az váltotta ki náluk, hogy Mindszenty a tárgyaláson nem mint a reakció kemény előharcosa állt ki, hanem bevallotta bűneit, meghunyászkodott, mentegetőzött, sajnálkozott, javulást és jóvátételt ígért.
Tudvalevőleg ezt a magatartását a reakció szerte a világon különböző vegyszereknek és kínzásoknak próbálta betudni. Mi, magyar kommunisták, eleget szenvedtünk a fasizmus kínzókamráiban, és rajtunk valóban kipróbálták a fasiszta kínzási technika minden vívmányát. Ennek ellenére, huszonötesztendős földalatti harcunk idején, soha, egyetlen esetben nem akadt olyan kommunista vezető, aki a bíróság előtt megtagadta volna elveit. Tucatjával voltak olyanok, akiket vallatás közben halálra kínoztak, vagy akik a bitófa alatt is emelt fővel, szilárdan kitartottak kommunista meggyőződésük mellett.
És ez nemcsak a magyar, de a többi országok kommunistáira és szabadságharcosaira is vonatkozik. Ha valaki, úgy mi tudjuk, hogy kínzással, fenyegetéssel, kémiai szerekkel vagy pszichikai behatással meggyőződést nem lehet megváltoztatni.
Mindszenty magatartásának megváltozásában nem kell semmiféle titkot keresni. Mindszenty magatartása megváltozott, mert a letartóztatás ténye — és ahogy saját maga mondotta — a töprengésben eltöltött hosszú börtön-napok meggyőzték őt régi álláspontjának helytelenségéről. Ez nem változtat azon, hogy Mindszenty pálfordulása a magyar demokrácia óriási erkölcsi győzelme és a magyar és nemzetközi reakció súlyos ideológiai veresége.
Ezért megértjük a csalódásnak azt a düh-kitörését, ami ezt a pálfordulást kísérte.
Egyébként az igazságügyminiszter módot adott még a tárgyalás előtt a magyar püspöki karnak arra, hogy Mindszenty megváltozott álláspontjának indokairól közvetlenül meggyőződést szerezhessen. Ezért egy püspöknek megengedte, hogy a prímással beszéljen. Mindszenty megmagyarázta a püspöknek azokat a szempontokat, amelyeket a tárgyalás előtt az igazságügyminiszterhez írt levelében lefektetett s melyekben a magyar demokráciával való megegyezést sürgette. A püspök erről a beszélgetésről beszámolt a püspöki konferencia előtt. Ennek a beszámolónak eredményeképpen hozta a magyar püspöki kar azt a határozatot, hogy a Mindszenty-ügy elintézését a magyar kormány bölcs belátására bízza.
A magyar püspöki kar, amely a viszonyainkat mégis csak jobban ismeri, mint New York vagy London bértollnokai, ezzel a magatartásával már a per lefolytatása előtt kimondotta ítéletét.
Mindjárt hozzátehetem, hogy ennek a püspöki karnak a zöme távol áll attól, hogy a magyar demokráciát szeresse. Ellenkezőleg, legtöbbjük visszasírja azokat az időket, amikor — mint soktízezer hold föld ura — óriási anyagi és politikai hatalommal rendelkezett. Egy része maga is bele van keverve a Mindszenty-ügybe. Ha mégis három nappal Mindszenty letartóztatása után gazdasági egyezményt írtak alá a magyar kormánnyal és tíz nappal később tárgyalást kezdtek az egyház és az állam viszonyának rendezésére, úgy azt azért is tették, mert tudták, hogy itt nem vallásüldözésről van szó. És mert meg voltak győződve a magyar kormány megbékélési szándékairól. A tárgyalások eredményre is vezettek volna, de éppen ezért közbelépett a Vatikán és a további tárgyalásokat „eltanácsolta”.
Szeretnék itt néhány szót szólni a Mindszenty-ügy nemzetközi visszhangjáról. Az csak természetes, hogy az amerikai imperialisták óriási lármát csaptak. Nem valami boldogok, hogy középeurópai reakciós terveikre ilyen fény derült, annak sem örülnek, hogy diplomáciájuk — enyhén szólva — szokatlan működése ilyen megvilágításba került. Mi megértjük, hogy szaladnak a pénzük és terveik után.
A lármát tehát, amit Mindszentyért csaptak, természetesnek tartjuk. De ha a háborús uszítok vérgőzös, kardcsörtető bandája, mely a világ békéjét, családok százmillióinak nyugalmát, egész kontinensek ártatlan gyermekeinek, asszonyainak életét fenyegeti, a vallásszabadság és az általános emberi szabadság védelmezőjének szerepében lép fel, úgy ezt megvetéssel utasítjuk vissza.
A szabadságot és annak minden faját nem a municiógyárosok, nagytőkések, trösztvezérek, bankárok és bérenceik szokták védelmezni, sem Amerikában, sem egyebütt a világon.
Néhány szót akarok szentelni a Mindszentyvel kapcsolatos reakciós hangverseny munkáspárti részvevőinek. Mi már hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy ahol az imperialistáknak lakájszolgálatot kell teljesíteni, ott nem hiányoznak a munkásság árulói.
Ezúttal is így volt. Nem véletlen az, hogy egyetlen ország tartotta szükségesnek ezzel kapcsolatban hivatalos jegyzékben fordulni a magyar kormányhoz és ez az ország Anglia volt, amelyet az úgynevezett munkáskormány vezet. Mi tudjuk, hogy az angol munkáspártnak Mindszenty már régen gyengéje. 1947-ben Healy, az angol munkáspárt külügyi osztályának vezetője — Bevin jobb- vagy balkeze — a brünni szociáldemokrata konferencián és Magyarországon jártában követelte a magyar szociáldemokratáktól, hogy ne a kommunistákkal, hanem Mindszentyvel fogjanak össze. Healynek ez a felfogása nagyon hasznos volt számunkra, mert kinyitotta a tétovázó szociáldemokrata elvtársak szemét. Viszont érthetővé teszi, hogy miért éppen Bevin sietett a Mindszenty-ügyön keresztül a magyar belügyekbe beavatkozni. Erre a beavatkozásra az angol kormány megfelelő választ kapott. Bevin még külön nehezményezi, hogy őt a fasiszták között emlegették.
Mi Marx, Engels, Lenin és Sztálin követői vagyunk, akik arra tanítottak bennünket, hogy nemcsak a magánéletben, de a politikában és a pártoknál is tegyünk különbséget a között, amit egy ember, vagy egy párt hirdet magáról és amit az illető a valóságban tesz. Az angol munkáspárt hirdetheti magáról, hogy ő szocialista. De a Mindszenty-ügyben csak úgy, mint a Szovjetunió elleni politikai és rágalomhadjáratban egysorban áll a spanyol kardinálisokkal, akik könyökig vájkáltak a spanyol munkások vérében, Pétain bíbornokaival, akik a háború alatt együttműködtek a fasisztákkal.
Azokban a napokban, amikor Bevin a magyar demokráciát kioktatta a szabadságjogok kezdő alapelemeiről, az amerikai sajtóban olvastam egy tiltakozást. E tiltakozás közli, hogy a maláji angol gyarmatokra, a népük felszabadításáért küzdő kommunista és demokratikus partizánok ellen az angol kormány Borneó-sziget belsejéből daják fejvadászokat hozatott. Ezeket a fejvadászokat, akik az őserdőben lopva közelítik meg áldozataikat és mérgezett nyilakkal ölik meg őket, hogy azután fejüket levágják, az angol kormány repülőgépekkel importálja Malájba. Minden beszolgáltatott fej után ezeket a dajákokat külön jutalomban részesítik. Világos, hogy olyanoktól, akik a népek szabadsága ellen, a gyarmati kizsákmányolás érdekében ilyesmire képesek, nem fogadunk el kioktatást s magukra vessenek, ha azt a választ kapják, ami nekik kijár.
(Beszéd és zárszó a MDP Központi Vezetőségének 1949 március 5—6-i ülésén.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!