Tóka: Talán csak az segíthet a vajdabandán, ha letartóztatnák az autóikat Dubajba mentő Mekkmesteréket
„Ha a Fidesznél lenne bármilyen atombomba, ami megfordíthatja a pártverseny állását, azt nem a választás előtti utolsó pillanatban lőnék el” – mondta el a Népszavának Tóka Gábor, a Vox Populi választási blog szerzője, aki szerint ilyenkor egy valódi atombombának sincs már elég átfutási ideje a szavazók fejében.
Hasonlóképpen vélekedett Mikecz Dániel politikai elemző is, aki szerint a két nagy párt már elérhette a plafont, így a saját szavazóinak készenlétben tartása a választása tekinthető már leginkább a feladatuknak.
„Újdonság nem lesz, a Fidesz kínkeservesen küzd tovább, hogy valamit még kihozzanak a választásból” – tette hozzá a Tóka Gábor, aki szerint az utolsó pillanatos mozgósításból próbálnak még kihozni valamit a párt helyi erős embereivel és polgármestereivel.
Orbán Viktor miniszterelnök közben még arra is hajlandó, hogy meghívja Hajdú Péter tévéscelebet a felcsúti házába, hogy szerepelhessen a műsorában.
„A Fidesz a kutatásokban vélhetően azt látja, hogy a kormányfő személyes megítélése továbbra is kedvezőbb, mint a pártról és a kormányról alkotott kép. Ezért inkább magánemberként, mint politikusként mutatják be őt” – mondta Mikecz Dániel.
Tóka szerint 16 év után nehéz újat mondani Orbánról, ami nem is feltétlenül tesz jót a kampánynak.
Az lenne az újdonság, ha mondjuk Matolcsyék nem vihetnék Dubajba az autóikat, hanem letartóztatnák őket. Egy ilyen fejlemény még talán segíthetné is a Fideszt
– jegyezte meg.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, két hete egy fórumon már pedzegette, hogy ha igaz, amit az újságírók írnak, akkor Matolcsy Ádámnak (Matolcsy György volt jegybankelnök fiának – a szerk) a börtönben a helye. (24.hu)
A balrad.hu kommentje a KUNYERÁLÁS után!
Kérem, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!
Bal-Rad komm: „…Az lenne az újdonság, ha mondjuk Matolcsyék nem vihetnék Dubajba az autóikat, hanem letartóztatnák őket. Egy ilyen fejlemény még talán segíthetné is a…” vajdabandát!
-Igen ám!
CSAKHOGY EGY ILYEN HÚZÁS AZ FELÉRNE A vajda és az ő bandája SZÁMÁRA EGY POLITIKAI ÖNGYILKOSSÁGGAL!
Hiszen akkor kiderül(HET)ne, hogy EGY A TÁBOR-EGY A ZÁSZLÓ! Avagy: „MADARAT TOLLÁRÓL”, a vajdát pedig „GA(RÁ)ZDASÁGI JOBBJÁRÓL” ÖSMERNI FEL!
Ma már 2026 április 3. – NAGYPÉNTEK – van. NYAKIG BENNE JÁRUNK TEHÁT A SORSUNKAT „DÖNTŐEN MEGHATÁROZÓ VÁLASZTÁSOK” HÓNAPJÁBAN! És mindezek tetejébe a felcsúffy rém országlásának 16. esztendejét (b)írjuk. Radásul immáron az idei – az EDDIGI LEGSZUPEREBB – esztendő 93. napját tapossuk! Hogy rohan az idő?!
És hát immáron a MÁSODIK ÉVÉBEN JÁR a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk víziója szerint fantasztikus „gazdasági szárnyalás”! Bár ebben pedig idáig az „Ő” általa prognosztizált „gazdasági szárnyalásból” CSAK A szarnyalás lett a mi osztályrészünk – nem úgy az „Ő” udvartartásához tartozóknak!
De MINTHA az ukrán-orosz békesség sem akarna kitörni! Sőt!
Kissé olyan érzésünk LEHET, hogy a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk ISMÉT HÜLYÉRE VETT minket – MAGYAROKAT!
A MAI NAPRA RÁNK MÉRT FANTASZTIKUSAN JÓ HÍR PEDIG…- TOVÁBBRA IS TARTJA MAGÁT! A Mi Előrelátó és Bölcs vajdánk a reája oly jellemző szerénységgel bejelentette:
AZ Ő „nagystratégiája, hogy újra nagy erős és gazdag legyen”…-DÖBRÖGISZTÁN!
Deee…- MONDOTT Ő A MINAP MÉG VALAMI MÁST IS! Ami pedig MINDANNYIUNKAT ÉRINT! ÍGÉRETET TETT!
MÁRPEDIG EZT A ÍGÉRETÉT A SAJÁT MAGA – ÉS AZ Ő KICCSÁLÁGGYA ÉRDEKÉBEN! – KÉNYTELEN BETARTANI!
AZ ÍGÉRETÉNEK A PROLÓGJÁIG – AZAZ: AZ IDÉN MEGTARTANDÓ PARLAMENTI „VÁLASZTÁSOKIG”, AMELYNEK AZ IDŐPONTJÁT ÁPRILIS 12.-RE ÍRTA KI MINDEN MAGYAROK EDDIGI LEGNAGYOBB TISZTELETŰ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE SULYOK TAMÁS –
ELVILEG (!!!)
-MÁR CSAK 9 – ET KELL ALUDNUNK!
AZUTÁN PEDIG: IHHAJLA MEG CSUHAJLA LESZ! (NEKIK!)
Mi pedig „élvezzük ki hát” az évből még hátralévő – 272 nap – minden pillanatát! Illetve… -amennyit csak lehetővé tesz számunkra a háborút – háborúra halmozó Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk hatalmas rajongás közepette, egyenesen A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel! Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 272 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!
A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:
Hááát – mára megint semmi! MA MEGINTCSAK DÖGUNALOM NAPJA JUTOTT NEKÜNK, PÓRI MAGYAROKNAK!
Az a NYÁJAS balrad.hu olvasó pedig, aki ESETLEG arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Döbrögisztán vajdaság területén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Egy kamionnyi élelmiszert szállítottak Kecskemétre a választások előtt
A Kecsup egyik olvasója kedden délben vette észre, hogy nagy sürgés-forgás volt Kecsekémen, a Dankó utcában: egy kamionról jelentős mennyiségű tartós élelmiszert pakoltak be egy családi ház udvarába. A hírre a portál két munkatársa is megjelent a helyszínen, ekkor azonban a jármű platója már üres volt, mellette azonban a földön, raklapokokon ládákba rendezve sorakoztak a különféle csomagolt áruk voltak – kolbász, kávé, tészta.
A helyszínen ott volt Lévai Jánosné fideszes önkormányzati képviselő is, ám amikor a portál kérdésekkel fordult volna hozzá, akkor a kecskeméti roma nemzetiségi önkormányzat elnökéhez, Kállai Ritához irányította őket. Lévai Jánosné azt mondta, ő csak önkéntes, mert ez nem az ő körzete (a terület megválasztott képviselője Jánosi István). Kállai Rita először nem akart nyilatkozni, de végül mégis kötélnek állt.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem a roma önkormányzat elnökeként, hanem a Tegyük Rendbe – Városrészfejlesztő és Közösségteremtő Egyesület vezetőjeként beszél, amely rendszeresen szervez közösségi eseményeket, elsősorban a Mezei utca és környéke lakói számára. A portál azt szerette volna megtudni, hogy milyen helyi szervezet szervezte az ételosztást, ki finanszírozta az akciót, kik kapnak a csomagból illetve van-e összefüggés a kormány kampányával.
Kállai Rita erre úgy válaszolt: „Nekem van egy saját szervezetem, én azon keresztül adom a csomagokat. És én ezt nemcsak választáskor adom, mindig adom. Mindig adom”. Hozzátette, nem is érti, miért jelent problémát bárkinek, hogy az egyesületük segít másokon.
Arra a kérdésre, hogy miből finanszírozták a kamionnyi élelmiszert, először csak annyit mondott: „vette”.
Az újabb kérdésre, hogy ez magán-, roma önkormányzati vagy egyesületi forrásból történt-e, azt válaszolta: „egyesületiből„. Kiemelte, hogy a roma önkormányzatnak nincs köze a mostani akcióhoz, azt kizárólag az egyesület szervezi, amelyet sokan támogatnak különféle adományokkal. Arra a felvetésre, hogy kik jogosultak a csomagokra, azt mondta: bárki kaphat belőle.
Arra a kérdésre, hogy milyen rendszeresen osztanak élelmiszert, úgy felelt, hogy havonta. Hogy hány ember számára jut az élelmiszerből, úgy felelt, hogy most többnek, mert többet kapott. Arra a kérdésre, hogy az akciónak van-e bármilyen kapcsolata a választási kampánnyal, Kállai Rita azt válaszolta: „nem, nincsen összefüggésben.” Arra a kérdésre, hogy mikor kerül sor az osztásra, azzal vágott vissza: „Mi köze van hozzá?” majd: „Talán kérni akar?” Kállai Rita végül elmondta: szerda 14 órától” lehet jönni az ételért, és akár a következő hónapig is.
Az adományról a Kontroll birtokába is kerül egy fotó:
(kontroll.hu)
Bal-Rad komm: „…Arra a kérdésre, hogy az akciónak van-e bármilyen kapcsolata a választási kampánnyal, Kállai Rita azt válaszolta: „nem, nincsen összefüggésben…”
-És hát közben HÚSVÉT IS LESZ ÁM!
„27 ezer forintból élek, de a Fidesszel elégedett vagyok”
Bedő Dávid, a Momentum Mozgalom frakcióvezetője is országjárásra indult, amelynek az egyik állomására, Zalakomárba a Kontroll stábja is elkísérte. A politikus nagyjából egy hónappal ezelőtt kezdett bele az akciójába, amelynek célja, hogy eljusson az összes, „legfideszesebb településre”, és az ottani emberekkel beszélgessen a kormányváltásról, illetve a hétköznapjaikról.
Az egyik megkérdezett fiatalabb férfi azt mondta, ő azt figyelte meg, mind a Tisza, mind pedig a Fidesz oda-vissza támadják egymást. Én nem szavaztam, (talán az EP-választásra gondol, de nem pontosította – a szerk.) csak ezt látom, hogy mindketten támadják a másikat – fogalmazott.
Egy idősebb úr Bedő Dávid kérdésére meggyőződéssel állította, hogy a Fideszt nem fogják legyőzni a következő választáson sem ezen a településen. A támogatottsága csökkenhet talán, ebben nem volt biztos, de szerinte leváltani nem lehet. Bár egy darabig többen Magyar Péter mellé álltak, de miután elkezdett kitudódni az, hogy adót akar emelni, már nem – tette hozzá. Egy hölgy azonban elég húrokat pendített meg a Fidesszel kapcsolatban Bedő Dávid kérdésére. Említette az országban tomboló korrupciót, majd azt mondta, az ő összes gyermeke Ausztriába költözött már az unokákkal együtt.
„Mi pedig, akik egész életünkben dolgoztunk, nyomorgunk. Az ember meg se meri mondani, mennyi a nyugdíja, aztán abból éljen meg” – mondta, majd úgy folytatta, „szívesen helyet cserélne bármelyik politikussal, hogy ők is meglássák”. A következő megkérdezett, egy idősebb úr azonban már ismét azt mondta, egy kormányváltás nem lenne jó a helyieknek, mert „mindenki tudja, milyen Magyar Péter”.
Egy hölgy, aki saját bevallása szerint leginkább TV2-t néz, úgy fogalmazott, inkább nem szeretne hallani a Tisza Pártról, neki bőven elég, amit a tv-ben lát. Ugyanakkor azt elmondta, neki alapvetően sem szimpatikus, „ahogy Magyar Péter beszél az emberekkel”, Orbán Viktor azonban szimpatikusabb. Egy különböző betegségekkel küzdő, leszázalékoltatott férfi arról beszélt Bedő Dávidnak, kevés az a pénz, amit segélyként adnak. Az édesanyjával él kettesben, havi 27 ezer forintból.
Ettől függetlenül igennel felelt arra a kérdésre, hogy elégedett-e a Fidesszel. „Hát 27 ezer forintot kapok, hát most mit csináljak” – vonta meg a vállát. Magyar Péterről sem igen hallott, mert se tévéje, se telefonja nincsen, de azért azt szeretné, ha „jobb lenne”.
Bal-Rad komm folytatása: „…aki saját bevallása szerint leginkább TV2-t néz, úgy fogalmazott, inkább nem szeretne hallani a Tisza Pártról, neki bőven elég, amit a tv-ben lát…”
Ma már 2026 április 2. – csütörtök – van. NYAKIG BENNE JÁRUNK TEHÁT A SORSUNKAT „DÖNTŐEN MEGHATÁROZÓ VÁLASZTÁSOK” HÓNAPJÁBAN! És mindezek tetejébe a felcsúffy rém országlásának 16. esztendejét (b)írjuk. Radásul immáron az idei – az EDDIGI LEGSZUPEREBB – esztendő 92. napját tapossuk! Hogy rohan az idő?!
És hát immáron a MÁSODIK ÉVÉBEN JÁR a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk víziója szerint fantasztikus „gazdasági szárnyalás”! Bár ebben pedig idáig az „Ő” általa prognosztizált „gazdasági szárnyalásból” CSAK A szarnyalás lett a mi osztályrészünk – nem úgy az „Ő” udvartartásához tartozóknak!
De MINTHA az ukrán-orosz békesség sem akarna kitörni! Sőt!
Kissé olyan érzésünk LEHET, hogy a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk ISMÉT HÜLYÉRE VETT minket – MAGYAROKAT!
A MAI NAPRA RÁNK MÉRT FANTASZTIKUSAN JÓ HÍR PEDIG…- TOVÁBBRA IS TARTJA MAGÁT! A Mi Előrelátó és Bölcs vajdánk a reája oly jellemző szerénységgel bejelentette:
AZ Ő „nagystratégiája, hogy újra nagy erős és gazdag legyen”…-DÖBRÖGISZTÁN!
Deee…- MONDOTT Ő A MINAP MÉG VALAMI MÁST IS! Ami pedig MINDANNYIUNKAT ÉRINT! ÍGÉRETET TETT!
MÁRPEDIG EZT A ÍGÉRETÉT A SAJÁT MAGA – ÉS AZ Ő KICCSÁLÁGGYA ÉRDEKÉBEN! – KÉNYTELEN BETARTANI!
AZ ÍGÉRETÉNEK A PROLÓGJÁIG – AZAZ: AZ IDÉN MEGTARTANDÓ PARLAMENTI „VÁLASZTÁSOKIG”, AMELYNEK AZ IDŐPONTJÁT ÁPRILIS 12.-RE ÍRTA KI MINDEN MAGYAROK EDDIGI LEGNAGYOBB TISZTELETŰ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE SULYOK TAMÁS –
ELVILEG (!!!)
-MÁR CSAK 10 – ET KELL ALUDNUNK!
AZUTÁN PEDIG: IHHAJLA MEG CSUHAJLA LESZ! (NEKIK!)
Mi pedig „élvezzük ki hát” az évből még hátralévő – 273 nap – minden pillanatát! Illetve… -amennyit csak lehetővé tesz számunkra a háborút – háborúra halmozó Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk hatalmas rajongás közepette, egyenesen A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel! Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 273 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!
Az a NYÁJAS balrad.hu olvasó pedig, aki ESETLEG arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Döbrögisztán vajdaság területén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Repülőgépről készült videó a kijelölt élőhelyünkről. Letaglózó a felvétel
A szakértő figyelmeztet, hogy óriási a baj.
Mostanában, a választásokhoz közeledve Magyarországon minden a politikáról szól: a közelgő megmérettetés erősen rányomja a bélyegét a mindennapokra, a közéleti vitákban egyértelműen az a narratíva, hogy az ország szempontjából meghatározó napok állnak előttünk.
Az ellenzék és a kormányoldal is történelmi helyzetről beszél, amivel a szavazók is egyetértenek
azonban akadnak olyan témák is, amikre jóval kevesebb figyelem irányul, pedig egyáltalán nem elhanyagolhatók az ország sorsának szempontjából.
Riasztó légielvétel érkezett
Nemrégigen igencsak riasztó légifelvételek érkeztek Komárom-Esztergom megyéből: a dombos tájakon világos foltok jelzik, ahol a termőtalaj szinte teljesen eltűnt.
A földet évtizedek intenzív művelése és a természetes védőrétegek hiánya tette sebezhetővé. A videó készítője szerint a gépek nyomai, a kőzetig elpusztított talaj, a szél és a víz eróziója együtt alakította ki ezt a képet.
Néhány zöld folt az őszi vetésű gabonákból látszik csupán, a többi terület kietlen, és az esőzés sem igazán segít rajta, annak hatására ugyanis a már meglévő pusztulás csak gyorsulhat.
Mit jelent mindez?
Ez a látvány messze nem csak esztétikai probléma: a mezőgazdasági termelés jövőjét, az élelmiszerbiztonságot és a vidéki élet fenntarthatóságát is fenyegeti.
A helyzet a videó készítője szerint azt mutatja, hogy a hagyományos gazdálkodási módszerek nem elegendőek: a talajtakarás, a vetésforgó, a mulcsozás és a természetes védelem alkalmazása sürgető.
Az állami támogatásoknak nem csak a termés maximalizálására, hanem a talaj megőrzésére is fókuszálniuk kell, különben a pusztulás következő generációk számára válik visszafordíthatatlanná.
A videó megoldást is javasol, ami mind technikai, mind közösségi szinten keresendő. A gazdák támogatása, a fenntartható módszerek oktatása és a hosszú távú tervezés együtt alakíthatja ki a talaj újraéledésének esélyét, mivel ha nem történnek lépések, akkor nemcsak a termés, hanem az ország mezőgazdasági jövője is súlyosan veszélybe kerül.
Íme a felvétel, amin jól látható a jelenlegi helyzet:
Kérem, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!
Bal-Rad komm: Bevallom őszintén, hogy az Fb – s videót én – admin – szúrtam be a cikkbe – illusztráció gyanánt – hogy a balrad.hu olvasóival érzékeltessem a vajdasági POLITIKAI VITÁK „SÚLYOSSÁGÁT”! Amelyek során az egyszerű MAGYAR emberek problémafölvetéseire REAGÁL Lézerjani!
Ami pedig az idézett cikk lényegét illeti: A MAGYAROK KIJELÖLT ÉLŐHELYÉN – Döbrögisztán vajdaság Uniós Gyarmat Területén – a KIALAKÍTOTT helyzet DRÁMAI! Legalábbis a pórmagyarok milliói számára!
Hiszen bebizonyosodni látszik az a tény, hogy az egykoron az „Európa éléskamrája” – ként emlegetett Magyarország területe hovatovább a TUDATOSAN ÉS SZÁNDÉKOLTAN A „FÖLPERZSELT FÖLD” – del vált egynlővé! EZ PEDIG EGYÉRTELMŰEN A RENDSZERVÁLTÁS „EREDMÉNYE”! Félreértés ne essék: EZT AZ „EREDMÉNYESSÉGET” mi nem csupán a döbrögista horda nyakába akarjuk varrni, de… – MEGÍTÉLÉSÜNK SZERINT EZ A POLYTHYKAY BŰNBANDA A MAGYAR TERMŐFÖLDEKET ÉRT DRÁMAI LÉPTÉKŰ/MÉRTÉKŰ KÁROSODÁSOKÉRT IS FELELŐSSÉGRE VONHATÓ (LENNE)!
Ma már 2026 április 1. – kedd – van. BE(LE) LÉPTÜNK TEHÁT A SORSUNKAT „DÖNTŐEN MEGHATÁROZÓ VÁLASZTÁSOK” HÓNAPJÁBA! És mindezek tetejébe a felcsúffy rém országlásának 16. esztendejét (b)írjuk. Radásul immáron az idei – az EDDIGI LEGSZUPEREBB – esztendő 91. napját tapossuk! Hogy rohan az idő?!
És hát immáron a MÁSODIK ÉVÉBEN JÁR a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk víziója szerint fantasztikus „gazdasági szárnyalás”! Bár ebben pedig idáig az „Ő” általa prognosztizált „gazdasági szárnyalásból” CSAK A szarnyalás lett a mi osztályrészünk – nem úgy az „Ő” udvartartásához tartozóknak!
De MINTHA az ukrán-orosz békesség sem akarna kitörni! Sőt!
Kissé olyan érzésünk LEHET, hogy a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk ISMÉT HÜLYÉRE VETT minket – MAGYAROKAT!
A MAI NAPRA RÁNK MÉRT FANTASZTIKUSAN JÓ HÍR PEDIG…- TOVÁBBRA IS TARTJA MAGÁT! A Mi Előrelátó és Bölcs vajdánk a reája oly jellemző szerénységgel bejelentette:
AZ Ő „nagystratégiája, hogy újra nagy erős és gazdag legyen”…-DÖBRÖGISZTÁN!
Deee…- MONDOTT Ő A MINAP MÉG VALAMI MÁST IS! Ami pedig MINDANNYIUNKAT ÉRINT! ÍGÉRETET TETT!
MÁRPEDIG EZT A ÍGÉRETÉT A SAJÁT MAGA – ÉS AZ Ő KICCSÁLÁGGYA ÉRDEKÉBEN! – KÉNYTELEN BETARTANI!
AZ ÍGÉRETÉNEK A PROLÓGJÁIG – AZAZ: AZ IDÉN MEGTARTANDÓ PARLAMENTI „VÁLASZTÁSOKIG”, AMELYNEK AZ IDŐPONTJÁT ÁPRILIS 12.-RE ÍRTA KI MINDEN MAGYAROK EDDIGI LEGNAGYOBB TISZTELETŰ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE SULYOK TAMÁS –
ELVILEG (!!!)
-MÁR CSAK 11 – ET KELL ALUDNUNK!
AZUTÁN PEDIG: IHHAJLA MEG CSUHAJLA LESZ! (NEKIK!)
Mi pedig „élvezzük ki hát” az évből még hátralévő – 274 nap – minden pillanatát! Illetve… -amennyit csak lehetővé tesz számunkra a háborút – háborúra halmozó Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk hatalmas rajongás közepette, egyenesen A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel! Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 274 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!
A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:
A magyar népszokás szerint a bolondok napja, az ugratás, tréfálkozás napja
Az a NYÁJAS balrad.hu olvasó pedig, aki ESETLEG arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Döbrögisztán vajdaság területén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Balhé lehet a vajda önfényezős fórumán, a polgármester már csak Sintér Satya bá’- tól reméli a „békét”
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke csütörtökön Szombathelyen folytatja országjáró kampányát. A fórum idejére tüntetést szerveznek a városba. Nemény András polgármester levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek.
Orbán Viktor minden nap más városba látogató kampányturnéjának április 2-i, csütörtöki állomása Szombathely lesz. A kormányfő 19 órától a Savaria téren mond beszédet.
Egy meglehetősen friss Facebook-profil szervezésében ugyanabban az időpontban, ugyanazon a helyszínen készülnek demonstrációra.
„Közös tüntetés a miniszterelnök ellen mert ELEGE lett a népnek”
A tegnapi napon levélben kértem a belügyminiszter urat, hogy a rendőrség bevonásával biztosítsa, hogy a miniszterelnök úr csütörtöki szombathelyi választási rendezvényén részt vevők törvényes módon, akadályoztatás és félelem nélkül, szabadon nyilváníthassák ki a véleményüket.
Szombathely polgármestere – aki 2025 áprilisában lépett ki az MSZP-ből –, hangsúlyozta: „Szombathely polgárai az összes eddigi politikai rendezvényen kulturáltan, másoknak sérelmet nem okozva vettek részt. Biztos vagyok benne, hogy ez most is így lesz”.
Orbán Viktor országjárásának eseményein már többször megjelentek tüntetők, a legfeszültebb helyzet Győrben alakult ki. (index)
A balrad.hu kommentje a KUNYERÁLÁS után!
Kérem, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!
Bal-Rad komm: „…Közös tüntetés a miniszterelnök ellen mert ELEGE lett a népnek”
A Nyugat.hu több forrásból is úgy értesült, hogy csütörtökön tüntetők fogadhatják Orbán Viktort a Vas vármegyei székhelyen…”
Döbrögi országjáró öntömjénező „…országjárásának eseményein már többször megjelentek tüntetők…” – MEG AZ ELLENÜK ODAVEZÉNYELT, „MUNKÁSHITELES FEKETE SEREG!…” – AKIK MIATT „…a legfeszültebb helyzet Győrben alakult ki…”
És hát sajnos a feszültség az fokozódik! KI TUDJA MEDDIG MÉG? Pedig hát
– SZERINTÜNK! – LENNE MEGOLDÁSA DOLOGNAK!
Mondjuk a legegyszerűbb módja az lenne, ha a vajda VÉGET VETNE AZ ÖNTÖMJÉNEZŐS BIRTOKBEJÁRÁSNAK, és inkább maradna odahaza – békésen ücsörögve a hájas seggén!
Persze ez AKÁR AZT IS JELENT(HET)NÉ, hogy belenyugodott a sorsába, és az otthonául szolgáló VALAMELYIK INGATLANÁBAN – békésen ücsörgve az ő közpénzeken kihizlalt seggén – VÁRNÁ AZ Ő LETARTÓZTATÁSÁRA ÉRKEZŐ RENDŐRÖKET! (Akiket pedig már nem a Sintér Satya bá’ küldött ki!)
DE HÁT – MINT AZT MINDANNYAN TUDJUK! – a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk az bizony SZAVATARTÓ EGY POLYTHYKAY BŰNÖZŐ!
Politikai alapú tisztogatás zajlik a bajai szavazatszámláló bizottságokban?
Kitették az ellenzéki érzelmű önkormányzati delegáltakat a bajai szavazatszámláló bizottságokból – derült ki egy Facebook-posztból. Az évtizedes tapasztalattal rendelkező szakembereket két héttel az esküjük letétele után értesítették: csak póttagok lesznek. A bejegyzés szerzője azt gyanítja, mindez amiatt történt, mert magánemberként az ellenzékkel szimpatizálnak.
„Tisztogatás a bajai szavazatszámláló bizottságokban?” – így kezdődik Bárdfalvy Tamás Facebook-bejegyzése, melyben arról ír: kitették azokat a tagokat a bajai szavazatszámláló bizottságokból, akik magánemberként ellenzéki érzelműek. A szerző röviden ismerteti a szavazókörök működését, majd kifejezi: Baján a választott tagok többsége rutinos, több választást megjárt szakember.
Kifejti az összeférhetetlenségi szabályok működését is, például nem lehet párttag, jelölt vagy képviselő az, akit az önkormányzat delegál a bizottságba. Azt ugyanakkor, hogy az adott személy magánemberként milyen politikai meggyőződésű, a törvény nem vizsgálja és nem is vizsgálhatja. Ez magánügy, hiszen a bizottságban nem a véleménye, hanem a jogszabályok szerinti pártatlan munkája számít.
Baján az önkormányzat március első napjaiban megkereste a rutinos szakembereket, akik 2026. március 10-én a procedurális módon le is tették a hivatali esküt. Majd március 24-én váratlan fordulat történt. Sokan azok közül, akik eddig elnökként, helyettesként vagy tagként évtizedekig szolgáltak, telefonos értesítést kaptak az önkormányzattól. Bejelentették számukra, mégsem kerültek be a tényleges bizottságokba, csupán tartalékok, póttagok lesznek.
A megválasztásról szóló levél (Fotó: Bárándfalvy Tamás – Facebook)
Bárdfalvy szerint eddig tizenegy ilyen érintettet sikerült elérni, de az elmondások alapján jóval többen vannak. Bejegyzése végén megjegyzi, a szám már bőven 20 fölé növekedett. A szerző kifejti, Baja összes szavazókörében a Szavazatszámláló Bizottság tagja közül minimum 5 fő (3 fő önkormányzattól delegált + 2 fő Fidesz delegált) a kormánypártokhoz köthető lesz, és pusztán csak 2 fő – akik a Tisza Párt delegáltjai – lesznek azok, akik ellenérdekeltek.
A szerző bejegyzésében több kérdést is feltesz. Arra kíváncsi, hogy politikai alapú tisztogatást hajtott végre a bajai Fidesz a szavazatszámláló bizottságokban, miért éppen az eskü letétele után érkezett a döntés, továbbá felveti azt is, hogy mire készülhet a helyi Fidesz a szavazás napján, ha a szavazatszámláló bizottságokban csak a legfőbb bizalmasai asszisztálhatnak? (Kontroll)
Ma már 2026 március 31. – kedd – van. És mindezek tetejébe a felcsúffy rém országlásának 16. esztendejét (b)írjuk. Radásul immáron az idei – az EDDIGI LEGSZUPEREBB – esztendő 90. napját tapossuk! Hogy rohan az idő?!
És hát immáron a MÁSODIK ÉVÉBEN JÁR a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk víziója szerint fantasztikus „gazdasági szárnyalás”! Bár ebben pedig idáig az „Ő” általa prognosztizált „gazdasági szárnyalásból” CSAK A szarnyalás lett a mi osztályrészünk – nem úgy az „Ő” udvartartásához tartozóknak!
De MINTHA az ukrán-orosz békesség sem akarna kitörni! Sőt!
Kissé olyan érzésünk LEHET, hogy a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk ISMÉT HÜLYÉRE VETT minket – MAGYAROKAT!
A MAI NAPRA RÁNK MÉRT FANTASZTIKUSAN JÓ HÍR PEDIG…- TOVÁBBRA IS TARTJA MAGÁT! A Mi Előrelátó és Bölcs vajdánk a reája oly jellemző szerénységgel bejelentette:
AZ Ő „nagystratégiája, hogy újra nagy erős és gazdag legyen”…-DÖBRÖGISZTÁN!
Deee…- MONDOTT Ő A MINAP MÉG VALAMI MÁST IS! Ami pedig MINDANNYIUNKAT ÉRINT! ÍGÉRETET TETT!
MÁRPEDIG EZT A ÍGÉRETÉT A SAJÁT MAGA – ÉS AZ Ő KICCSÁLÁGGYA ÉRDEKÉBEN! – KÉNYTELEN BETARTANI!
AZ ÍGÉRETÉNEK A PROLÓGJÁIG – AZAZ: AZ IDÉN MEGTARTANDÓ PARLAMENTI „VÁLASZTÁSOKIG”, AMELYNEK AZ IDŐPONTJÁT ÁPRILIS 12.-RE ÍRTA KI MINDEN MAGYAROK EDDIGI LEGNAGYOBB TISZTELETŰ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE SULYOK TAMÁS –
ELVILEG
-MÁR CSAK 12 – T KELL ALUDNUNK!
AZUTÁN PEDIG: IHHAJLA MEG CSUHAJLA LESZ! (NEKIK!)
Mi pedig „élvezzük ki hát” az évből még hátralévő – 275 nap – minden pillanatát! Illetve… -amennyit csak lehetővé tesz számunkra a háborút – háborúra halmozó Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk hatalmas rajongás közepette, egyenesen A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel! Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 275 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!
A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:
Málta: a brit gyarmatosítás alóli felszabadulás napja, az utolsó brit katona távozása. (1979)
Transznemű láthatóság napja
Az a NYÁJAS balrad.hu olvasó pedig, aki ESETLEG arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Döbrögisztán vajdaság területén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Félholtra verték a fideszes aktivistát a pesti belvárosban
A támadó sniccerrel vagdosta le a Fidesz plakátjait, Bocskai Tamás ezt szóvá tette, amit utána kapott, nem tette zsebre.
Még a földön is ütötték a fideszes aktivistát, akire ma hajnalban támadták rá Budapesten a Hunyadi téren.
Támadója leütötte a rongálást szóvá tevő fideszes aktivistát, majd a földön is ütötte, verte.
„Egészen elképesztő ez a történet. Egy nagyon kedves barátunkat érte támadás, aki korábban indult Ferencvárosban a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselőjelöltjeként”
– háborgott Ferencz Orsolya miniszteri biztos. Mint mondta, az eset szerdán hajnalban történt a VI. kerületben, a Hunyadi térnél. Tamás arra lett figyelmes, hogy egy illető sniccerrel, egy szikével a kezében vagdossa le a körzetben induló fideszes jelölt, Kovács Balázs plakátjait.
„Tamás a rongálás látva bátran rákérdezett, hogy mi történik, mire az illető visszafordult, és először verbálisan fenyegette meg, majd ököllel többször arcon ütötte, mire Tamás a földre esett. A bántalmazó azonban ekkor sem állt le, és tovább folytatta a fizikai agressziót.”
„Isteni szerencse, hogy nem történt nagyobb baj, hiszen a támadó kezében egy vágószerszám volt, és szemmel láthatóan semmilyen gátlás nem volt benne – hangsúlyozta a miniszteri biztos.
Ferencz Orsolya felszólított minden hatóságot és minden illetékest, hogy a törvény szigorával állítsák meg ezt az erőszakhullámot. Ez ugyanis szerinte nem arról szól, hogy kinek mi a véleménye, vagy mit gondol Magyarország jövőjéről. Hanem arról, hogy elszabadult agresszióval támadnak rá bűnözők a nyílt utcán olyan emberekre, akik nekik nem szimpatikusak.
„Ezt az ügyet a leghatározottabban végig fogjuk vinni, és nem csak azért, mert a mi kollégánkról van szó, hanem amiatt is, hogy ezt az egyre terjedő erőszakhullámot megállítsuk.”
„Ezt a fiút azért verték így össze, mert a magyar nemzeti kormány támogatójaként fel merte emelni a szavát egy közterületen történt rongálás miatt. Azoknak, akik ezért felelősek, azonnal le kell vonniuk a konzekvenciákat – jelentette ki a Blikknek dr. Ferencz Orsolya. (propeller)
Bal-Rad komm: „…felszólított minden hatóságot és minden illetékest, hogy a törvény szigorával állítsák meg ezt az erőszakhullámot. Ez ugyanis szerinte nem arról szól, hogy kinek mi a véleménye, vagy mit gondol Magyarország jövőjéről. Hanem arról, hogy elszabadult agresszióval támadnak rá bűnözők a nyílt utcán olyan emberekre, akik nekik nem szimpatikusak.„Ezt az ügyet a leghatározottabban végig fogjuk vinni, és nem csak azért, mert a mi kollégánkról van szó, hanem amiatt is, hogy ezt az egyre terjedő erőszakhullámot megállítsuk.”
„…Azoknak, akik ezért felelősek, azonnal le kell vonniuk a konzekvenciákat – jelentette ki a Blikknek dr. Ferencz Orsolya…”
-Dr. Ferencz Orsolya MINDEN EGYES SZAVÁVAL CSAK EGYETÉRTENI TUDUNK!
Bár abban azért látunk NÉMI KIVETNI VALÓT, HOGY A KIFOGÁSAIT CSAK A „QRMÁNYKÖZELI” BULVÁRMÉDIÁNAK SZÁMÍTÓ Blikknek MERÉSZELTE FELSOROLNI!