Orbán Balázs: „2030-ra vissza kell szereznünk Magyarországot”
Szerinte Magyar Péter se nem konzervatív se nem hazafi.
A kormányváltás óta eltelt időben Orbán Balázs szerint „színtiszta politikai tisztogatás” zajlik Magyarországon, aminek részét képezi, hogy megszüntették Sulyok Tamás államfői mandátumát, de az is, hogy maximálták a képviselői ciklusok hosszát. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal pedig konkrét bűncselekmény gyanúja nélkül is célba veheti az egyéneket, átveheti az irányítást vállalatok felett, vagyonelkobzási eljárásokat indíthat
– festette le Orbán Balázs a Les Observateurscímű svájci lapnak, mi is zajlik éppen Magyarországon.
Orbán Balázs elárulta: a Fidesz stratégiája az, hogy nem passzívan vár a kormány kudarcára, hanem újjászervezi a politikai közösséget.
Orbán Balázs. Fotó: MTI/Vajda János
„legkésőbb 2030-ra demokratikus úton vissza kell szereznünk Magyarországot a brüsszeli liberális birodalom uraitól és helyi alkirályaiktól.” – imertette pártja legfőbb célját a korábbi miniszterelnök egykori politikai igazgatója.
Arra, hogy ez aztán Orbán Viktorral vagy nélküle valósulna-e meg, úgy felelt: Orbán Viktor nélkülözhetetlen marad. Nincs nemzeti tábor Magyarországon nélküle – ezt itt mindenki tudja. Ő nemcsak a magyar nemzeti mozgalom központi alakja, hanem a patrióta megújulás vezetője is Európa-szerte.
Kérdezték arról is, mit gondol Magyar Péterről, tekintve, hogy a miniszterelnök a Fidesz soraiból jött, ráadásul hazafinak, patriótának és konzervatívnak vallja magát – olyan értékeket hirdet, amit a Fidesz is a magáénak érez. Erre azt mondta: „nem tartom őt sem konzervatívnak, sem hazafinak. Ez az állítás egyszerűen hamis. Magyar Péter minden közönségnek azt mondja, amit hallani akar. A jobboldal nyelvezetét használja, de a szövetségesei és a tettei határozottan a brüsszeli liberális fősodorba helyezik. Nem versenytárs a politikai játékterünkön. Ő egy ideológiai ellenfél, aki konzervatív retorikába burkolózik.” (A 24.hu nyomán)
Bal-Rad komm: Orbi Bali szerint Döbrögi vajda „…nélkülözhetetlen marad. Nincs nemzeti tábor Magyarországon nélküle – ezt itt mindenki tudja. Ő nemcsak a magyar nemzeti mozgalom központi alakja, hanem a patrióta megújulás vezetője is Európa-szerte…”
„…legkésőbb 2030-ra demokratikus úton vissza kell szereznünk Magyarországot a brüsszeli liberális birodalom uraitól és helyi alkirályaiktól…” – imertette hordája legfőbb célját a talán leglelkesebb vajdalihenc!
EZ AZ UTÓBBI CÉLKITŰZÉS PEDIG EGYENESEN FELÉR A POLGÁRHÁBORÚ MEGINDÍTÁSÁRA VALÓ FELSZÓLÍTÁSSAL!
AZAZ: AZ IDEI NAPTÁRI ŐSZ ELSŐ NAPJA FUT KI ÉPPEN! EZ A TÉNY PEDIG EGYENESEN GYÁSZHÍRKÉNT HATHAT A DIÁKSÁGRA! HISZEN A MAI NAPON BEINDUL A 2026-27 – ES TANÉV!
És mindezek tetejébe ráadásul ma már kedd van!
RÁADÁSUL IMMÁRON az idei esztendő
244. napját tapossuk!
HÁT…-MIT MONDJAK? ALAPOSAN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉN EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETEM! – ÉS HÁT EZ A VÁLTOZÁS NEM MONDHATÓ RÁM NÉZVE ELŐNYÖSNEK- márminthogy a balrad. hu adminjaként jómagam MINDENKÉPPEN ÍGY ÉRTÉKELEM – DRÁGA FELEJIM! … Ám úgy fest a dolog, hogy ez is – mint annyi más az életben,- a „csalfa, hiú, vak remények” kategóriába sorolandó!
Egyszóval: (EL)rohan(T!!!) az idő!
AZ IDEI ESZTENDŐBŐL PEDIG MÁR CSAK 121 NAP VAN HÁTRA!
Mi pedig – pórmagyarok! – „élvezzük ki hát” az évből még hátralevő – 121 nap – minden pillanatát! Illetve és amennyit csak lehetséges a háborút – háborúra halmozó, és mindenkit aki csak ELLENT MERÉSZEL NEKI MONDANI, ELLENE INDÍTANDÓ HÁBORÚVAL FENYGETŐ Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a MI EGYKORI TELJHATALMÚ Döbrögi VAJDÁNK
EGYENESEN A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel, hatalmas rajongás közepett! – miatt! És hát kkor még itt lesexik ránk – magyarokra – a hatalmát SZÁNDÉKOSAN elbukó Döbrögi vajda BOSSZÚSZOMJA IS, EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ KÉPÉBEN! AMI – ÚGY TŰNIK! – MÁR EL IS KEZDŐDÖTT! Hiszen Döbrögi az ő lefogása esetére FÉLMILLIÓ MAGYAR mozgósítását ígérő SZAKÁCS ISTVÁN névre hallgató influenzerének a július 11. – én megesett rendőrégi „ZAKLATÁSA” MIATT, az egyébiránt az ugyancak július 11. napra a Sándor – palotához a „DEMOKÁCIA VÉDELMÉBEN” MEGHIRDETETT összejövetelen a Szakács MELLETTI KIÁLLÁS FONTOSSÁGÁRA történő megmozdulásra IS ÖSZÖKÉLTE HÍVEIT! A balrad.hu ÉRTESÜLÉSEI szerint pedig TETTEKRE KÉSZ ÁLLAPOTBAN VAN A „kegyelmi botrány” MÁSIK FŐSZEREPLŐJE, az eddig a „feledés JÓTÉKONY homályában” burkoltan tartott BUDAHÁZY GYÖRGY! (Akit pdig – NEM MELLÉKESEN – Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a döbrögista Fővárosi Törvényszék szerdán – számolt be az MTI. 2022 március 16. – án.
Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 121 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!
Egyébiránt május 16.- án (szombaton) EGY OLYAN INFORMÁCIÓ JUTOTT A balrad.hu BIRTOKÁBA az EMLTETT TÉMAKÖRBEN, amely a közzétételét ALAPOSAN ÁT KELL GONDOLNI! MÁRPEDIG AZ UTÓBBI NÉHÁNY HÉT TÖRTÉNÉSEINEK TÜKRÉBEN – pld. a július 12. – i estére ÖSSZERÖFFENTETT döbrögista „STOP ÖNKÉNY” ELNEVEZÉSŰ „RENDEZVÉNYEN” ALIG BURKOLTAN, DE KI IS LETT ADVA AZ UKÁZ: POLGÁRHÁBORÚRA FEL! (Ami JELENLEG MÉG „CSAK” A „HIDEG SZAKASZÁBAN” TART!)
-NAGYON ÚGY FEST A DOLOG! – HOGY EZT AZ INFÓT KÖZZÉ KELL TENNI! (A közzététel pedig egy -augusztus 22 -én az itt, a balrad.hu hírblogon megjelent
Szent Mihály havának első napján léptek szolgálatba a juhászok, a kondások és a szőlőpásztorok. A szőlőhegyen ez a nap zárónap, ettől kezdve tilos szekérrel, abroncsos edénnyel a szőlőben járni. Megkezdődött a szőlőőrzés, a disznót hízóba fogták.
Deee… – ha a balrad.hu NYÁJAS OLVASÓI között akad valaki, aki estleg arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Magyarisztán terültén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:
Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható piktogrammra felső felső Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!
HÁT…-MIT MONDJAK? ALAPOSAN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉN EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETEM! – ÉS HÁT EZ A VÁLTOZÁS NEM MONDHATÓ RÁM NÉZVE ELŐNYÖSNEK- márminthogy a balrad. hu adminjaként jómagam MINDENKÉPPEN ÍGY ÉRTÉKELEM – DRÁGA FELEJIM! … Ám úgy fest a dolog, hogy ez is – mint annyi más az életben,- a „csalfa, hiú, vak remények” kategóriába sorolandó!
Egyszóval: (EL)rohan(T!!!) az idő!
AZ IDEI ESZTENDŐBŐL PEDIG MÁR CSAK 122 NAP VAN HÁTRA!
Mi pedig – pórmagyarok! – „élvezzük ki hát” az évből még hátralevő – 122 nap – minden pillanatát! Illetve és amennyit csak lehetséges a háborút – háborúra halmozó, és mindenkit aki csak ELLENT MERÉSZEL NEKI MONDANI, ELLENE INDÍTANDÓ HÁBORÚVAL FENYGETŐ Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a MI EGYKORI TELJHATALMÚ Döbrögi VAJDÁNK
EGYENESEN A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel, hatalmas rajongás közepett! – miatt! És hát kkor még itt lesexik ránk – magyarokra – a hatalmát SZÁNDÉKOSAN elbukó Döbrögi vajda BOSSZÚSZOMJA IS, EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ KÉPÉBEN! AMI – ÚGY TŰNIK! – MÁR EL IS KEZDŐDÖTT! Hiszen Döbrögi az ő lefogása esetére FÉLMILLIÓ MAGYAR mozgósítását ígérő SZAKÁCS ISTVÁN névre hallgató influenzerének a július 11. – én megesett rendőrégi „ZAKLATÁSA” MIATT, az egyébiránt az ugyancak július 11. napra a Sándor – palotához a „DEMOKÁCIA VÉDELMÉBEN” MEGHIRDETETT összejövetelen a Szakács MELLETTI KIÁLLÁS FONTOSSÁGÁRA történő megmozdulásra IS ÖSZÖKÉLTE HÍVEIT! A balrad.hu ÉRTESÜLÉSEI szerint pedig TETTEKRE KÉSZ ÁLLAPOTBAN VAN A „kegyelmi botrány” MÁSIK FŐSZEREPLŐJE, az eddig a „feledés JÓTÉKONY homályában” burkoltan tartott BUDAHÁZY GYÖRGY! (Akit pdig – NEM MELLÉKESEN – Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a döbrögista Fővárosi Törvényszék szerdán – számolt be az MTI. 2022 március 16. – án.
Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 122 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!
Egyébiránt május 16.- án (szombaton) EGY OLYAN INFORMÁCIÓ JUTOTT A balrad.hu BIRTOKÁBA az EMLTETT TÉMAKÖRBEN, amely a közzétételét ALAPOSAN ÁT KELL GONDOLNI! MÁRPEDIG AZ UTÓBBI NÉHÁNY HÉT TÖRTÉNÉSEINEK TÜKRÉBEN – pld. a július 12. – i estére ÖSSZERÖFFENTETT döbrögista „STOP ÖNKÉNY” ELNEVEZÉSŰ „RENDEZVÉNYEN” ALIG BURKOLTAN, DE KI IS LETT ADVA AZ UKÁZ: POLGÁRHÁBORÚRA FEL! (Ami JELENLEG MÉG „CSAK” A „HIDEG SZAKASZÁBAN” TART!)
-NAGYON ÚGY FEST A DOLOG! – HOGY EZT AZ INFÓT KÖZZÉ KELL TENNI! (A közzététel pedig egy -augusztus 22 -én az itt, a balrad.hu hírblogon megjelent
Deee… – ha a balrad.hu NYÁJAS OLVASÓI között akad valaki, aki estleg arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Magyarisztán terültén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:
Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható piktogrammra felső felső Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!
HÁT…-MIT MONDJAK? ALAPOSAN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉN EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETEM! – ÉS HÁT EZ A VÁLTOZÁS NEM MONDHATÓ RÁM NÉZVE ELŐNYÖSNEK- márminthogy a balrad. hu adminjaként jómagam MINDENKÉPPEN ÍGY ÉRTÉKELEM – DRÁGA FELEJIM! … Ám úgy fest a dolog, hogy ez is – mint annyi más az életben,- a „csalfa, hiú, vak remények” kategóriába sorolandó!
Egyszóval: (EL)rohan(T!!!) az idő!
AZ IDEI ESZTENDŐBŐL PEDIG MÁR CSAK 123 NAP VAN HÁTRA!
Mi pedig – pórmagyarok! – „élvezzük ki hát” az évből még hátralevő – 123 nap – minden pillanatát! Illetve és amennyit csak lehetséges a háborút – háborúra halmozó, és mindenkit aki csak ELLENT MERÉSZEL NEKI MONDANI, ELLENE INDÍTANDÓ HÁBORÚVAL FENYGETŐ Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a MI EGYKORI TELJHATALMÚ Döbrögi VAJDÁNK
EGYENESEN A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel, hatalmas rajongás közepett! – miatt! És hát kkor még itt lesexik ránk – magyarokra – a hatalmát SZÁNDÉKOSAN elbukó Döbrögi vajda BOSSZÚSZOMJA IS, EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ KÉPÉBEN! AMI – ÚGY TŰNIK! – MÁR EL IS KEZDŐDÖTT! Hiszen Döbrögi az ő lefogása esetére FÉLMILLIÓ MAGYAR mozgósítását ígérő SZAKÁCS ISTVÁN névre hallgató influenzerének a július 11. – én megesett rendőrégi „ZAKLATÁSA” MIATT, az egyébiránt az ugyancak július 11. napra a Sándor – palotához a „DEMOKÁCIA VÉDELMÉBEN” MEGHIRDETETT összejövetelen a Szakács MELLETTI KIÁLLÁS FONTOSSÁGÁRA történő megmozdulásra IS ÖSZÖKÉLTE HÍVEIT! A balrad.hu ÉRTESÜLÉSEI szerint pedig TETTEKRE KÉSZ ÁLLAPOTBAN VAN A „kegyelmi botrány” MÁSIK FŐSZEREPLŐJE, az eddig a „feledés JÓTÉKONY homályában” burkoltan tartott BUDAHÁZY GYÖRGY! (Akit pdig – NEM MELLÉKESEN – Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a döbrögista Fővárosi Törvényszék szerdán – számolt be az MTI. 2022 március 16. – án.
Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 123 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!
Egyébiránt május 16.- án (szombaton) EGY OLYAN INFORMÁCIÓ JUTOTT A balrad.hu BIRTOKÁBA az EMLTETT TÉMAKÖRBEN, amely a közzétételét ALAPOSAN ÁT KELL GONDOLNI! MÁRPEDIG AZ UTÓBBI NÉHÁNY HÉT TÖRTÉNÉSEINEK TÜKRÉBEN – pld. a július 12. – i estére ÖSSZERÖFFENTETT döbrögista „STOP ÖNKÉNY” ELNEVEZÉSŰ „RENDEZVÉNYEN” ALIG BURKOLTAN, DE KI IS LETT ADVA AZ UKÁZ: POLGÁRHÁBORÚRA FEL! (Ami JELENLEG MÉG „CSAK” A „HIDEG SZAKASZÁBAN” TART!)
-NAGYON ÚGY FEST A DOLOG! – HOGY EZT AZ INFÓT KÖZZÉ KELL TENNI! (A közzététel pedig egy -augusztus 22 -én az itt, a balrad.hu hírblogon megjelent
Törökország – A Győzelem Ünnepe (Zafer Bayramı), a görög megszállók elleni 1922-es diadal emlékére. A fegyveres erők napja.
Deee… – ha a balrad.hu NYÁJAS OLVASÓI között akad valaki, aki estleg arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Magyarisztán terültén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:
Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható piktogrammra felső felső Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!
Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent
észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként
is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Ezután minden
számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes
eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.
A KRESZ szolgálja az embereket!
A demokráciát és a transzparenciát, azaz az átláthatóságot
hirdető Tisza-kormány „Társadalmi Párbeszéd” címmel kérdéseket tesz fel az állampolgároknak, azaz nekünk a közlekedési szabályok szigorításáról. A válaszadás „önkéntes és
anonim”. Legalábbis ez áll a felhívásban.
Bárki elmondhatja a véleményét az elektromos rollerek
szabályozásáról, a gyorshajtás büntetéséről és az illegális utcai versenyek megfékezéséről.
Először vannak a „demográfi ai kérdések”. Azaz beazonosítanak téged, fi ú vagy netán lány, idős vagy öreg, van-e
egyáltalán jogsid. Minden titkos, persze az e-mail-cím, és
egyéb számítástechnikai adatok azonban nem titkolhatók el,
úgyhogy óvatosan az őszinteséggel! Ez a kormányzati átláthatóság ugyanis fura dolog. Ők átlátnak téged, de te csak
azt látod, amit láttatni akarnak. Képzeld el, mi van, ha nem
tetszik a válaszod Vitézy Dávid úrnak!
A nagy hűhóval beharangozott „véleménygyűjtés” valójában nem az új KRESZ-ről szól, hanem annak néhány kiemelt
eleméről. Vannak kérdések, amelyekre értelmes ember nyilván
igent mond. Például, hogy ne lehessen autóversenyt rendezni
az Árpád hídon, vagy mondjuk ne lehessen 200 kilométeres
sebességgel rohanni az autópályán. Rendben, ne lehessen!
A kérdés persze az, hogy eddig miért lehetett. A fél város
be van kamerázva. Nem látták, hogy autóversenyre készül
néhány jól szituált fi atal?
Aztán vannak népszerűséghajhászó ötletek. Például kobozzuk el az autóját annak, aki lakott területen 120-szal
megy, az autópályán pedig 200-nál többel. Mivel a többség
meg sem közelíti ezeket a határokat, a javaslat igen népszerű lehet. Április óta tudjuk, hogy a káröröm, a bosszúállás
nálunk népszerű műfaj. Kobozzuk el a rohadék Mercedesét
vagy Audiját! Lamborghini nálunk kevés van.
Aztán vannak olyan kérdések, amelyekkel inkább a tűrőképességünket teszik próbára. Ilyen például az átlagsebesség
mérésének bevezetése. Vagyis szép csendesen 120-szal mégy,
aztán belehúzol. Az átlag több, mint a megengedett, úgyhogy
recipe ferrum, halál rá! De legalábbis ide a kocsiját!
Erre épeszű ember nem mondhat igent. Nem kell nekünk
a fi nnek meg a svédek baromságait utánozni!
Meg kell mondanom, nekem a mai KRESZ sem okoz
gondot. Be kell tartani, és kész! Ha mindenki betartja, nincs
gond! A probléma másutt van.
Valójában ennél többről is szó van: társadalmunk értékválságáról. Az individualizmus, az egoizmus megöli a társadalmat. Csak én számítok, a közösség nem! Én bármit
megtehetek, a törvényeket tartsák be mások.
Társadalmunk életveszélyesen liberalizálódik. Nincsenek stabil értékek. Egy fontos és
mérvadó dolog van, amit úgy hívnak, hogy Én.
Én döntöm el, hogy mi a jó nekem, és nagy ívben teszek
arra, hogy a többiek mit akarnak. Ha a Margit hídon nagy
ívben vissza akarok fordulni, akkor visszafordulok. Nem
érdekelnek a többiek!
A közlekedési szabályokba szép lassan beszivárgott a liberalizmus. A kerékpárosokat nem egyszerűen elismerték a közlekedés egyenjogú részvevőjének, hanem előjogokkal ruházták fel. A biciklis szabadon mehet az egyirányú utcában a forgalommal szemben, és a piroson is átmehet, ha a kedve tartja.
Hozhatnak száz törvényt, akár jókat is. De a társadalom
katasztrofális értékválságát nem lehet a KRESZ módosításával helyrehozni!
Megváltozott a rendőri gyakorlat is. Lefotóznak, és
a szabálysértési döntést Szombathelyről kapod. Szépen
centralizálva. Az utakon elvétve van rendőr. Lehet, hogy
el vannak foglalva, a kamerák jelzéseit értékelik. Budapesten ígérték, hogy legalább a csúcsforgalom idején lesz utcai rendőr. Nem lett! Kialszik a lámpa a Körúton, magadra
vess! Ha megúszod baleset nélkül, mázlid van! Az M1-en
teljesen kuplerájos viszonyok vannak. A rendőr csak akkor
jön, ha egymásnak mentek.
A döntő azonban az, hogy 1975 óta, az érvényes KRESZ
elfogadása óta, minőségileg megváltozott a közlekedés. Anynyi autó van, amiről álmodni sem mertek akkor. A budapesti
utcák pedig nem tágultak, nem szélesedtek. Jó, okos közlekedésszervezés kellene, ami nincs.
Vannak politikailag kínos döntések. Például tiltsuk ki az
autókat a belvárosból vagy tegyük fi zetőssé! Ki vállalja fel?
Ilyenkor jönnek az értelmetlen látszatcselekedetek.
Józsefváros és Terézváros liberális vezetése az évtizedeken át normálisan működő utcarendet megváltoztatta. Egy
csomó utcát egyirányúvá tettek, lehetetlenné tették a közlekedést. A főváros Karácsony-karói lelassították és veszélyesebbé tették a forgalmat.
A város tele van buta közlekedésszervezési megoldással. A
Váci úton például hol 70-nel lehet menni, hol 50-nel. A várost
telerakták 30 kilométeres táblákkal. Sok hídra vagy az autópályára két sáv vezet, de a végén egyre szűkül. A szabályszegők,
az egoisták bepofátlankodnak, a többiek szitkozódnak.
A közlekedésszervezés gondjait most törvényekkel akarják megoldani. Új törvény, új szabály, de a város és a közlekedése marad a régi.
Most már lesz országos közlekedésszervező is, aki felel a
szolgáltatások megrendeléséért és ellenőrzéséért, a menetrendek összehangolásáért, valamint a tarifa- és szolgáltatási
rendszer kialakításáért.
Vitézy Dávid úr állítólag szereti a vonatokat, a buszokat.
Mondok valamit: az embereket kellene szeretni és miniszterként tenni értük. Nem a Facebookon, az életben!
HÁT…-MIT MONDJAK? ALAPOSAN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉN EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETEM! – ÉS HÁT EZ A VÁLTOZÁS NEM MONDHATÓ RÁM NÉZVE ELŐNYÖSNEK- márminthogy a balrad. hu adminjaként jómagam MINDENKÉPPEN ÍGY ÉRTÉKELEM – DRÁGA FELEJIM! … Ám úgy fest a dolog, hogy ez is – mint annyi más az életben,- a „csalfa, hiú, vak remények” kategóriába sorolandó!
Egyszóval: (EL)rohan(T!!!) az idő!
AZ IDEI ESZTENDŐBŐL PEDIG MÁR CSAK 124 NAP VAN HÁTRA!
Mi pedig – pórmagyarok! – „élvezzük ki hát” az évből még hátralevő – 124 nap – minden pillanat! Illetve és amennyit csak lehetséges a háborút – háborúra halmozó, és mindenkit aki csak ELLENT MERÉSZEL NEKI MONDANI, ELLENE INDÍTANDÓ HÁBORÚVAL FENYGETŐ Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a MI EGYKORI TELJHATALMÚ Döbrögi VAJDÁNK
EGYENESEN A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel, hatalmas rajongás közepett! – miatt! És hát kkor még itt lesexik ránk – magyarokra – a hatalmát SZÁNDÉKOSAN elbukó Döbrögi vajda BOSSZÚSZOMJA IS, EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ KÉPÉBEN! AMI – ÚGY TŰNIK! – MÁR EL IS KEZDŐDÖTT! Hiszen Döbrögi az ő lefogása esetére FÉLMILLIÓ MAGYAR mozgósítását ígérő SZAKÁCS ISTVÁN névre hallgató influenzerének a július 11. – én megesett rendőrégi „ZAKLATÁSA” MIATT, az egyébiránt az ugyancak július 11. napra a Sándor – palotához a „DEMOKÁCIA VÉDELMÉBEN” MEGHIRDETETT összejövetelen a Szakács MELLETTI KIÁLLÁS FONTOSSÁGÁRA történő megmozdulásra IS ÖSZÖKÉLTE HÍVEIT! A balrad.hu ÉRTESÜLÉSEI szerint pedig TETTEKRE KÉSZ ÁLLAPOTBAN VAN A „kegyelmi botrány” MÁSIK FŐSZEREPLŐJE, az eddig a „feledés JÓTÉKONY homályában” burkoltan tartott BUDAHÁZY GYÖRGY! (Akit pdig – NEM MELLÉKESEN – Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a döbrögista Fővárosi Törvényszék szerdán – számolt be az MTI. 2022 március 16. – án.
Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 124 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!
Egyébiránt május 16.- án (szombaton) EGY OLYAN INFORMÁCIÓ JUTOTT A balrad.hu BIRTOKÁBA az EMLTETT TÉMAKÖRBEN, amely a közzétételét ALAPOSAN ÁT KELL GONDOLNI! MÁRPEDIG AZ UTÓBBI NÉHÁNY HÉT TÖRTÉNÉSEINEK TÜKRÉBEN – pld. a július 12. – i estére ÖSSZERÖFFENTETT döbrögista „STOP ÖNKÉNY” ELNEVEZÉSŰ „RENDEZVÉNYEN” ALIG BURKOLTAN, DE KI IS LETT ADVA AZ UKÁZ: POLGÁRHÁBORÚRA FEL! (Ami JELENLEG MÉG „CSAK” A „HIDEG SZAKASZÁBAN” TART!)
-NAGYON ÚGY FEST A DOLOG! – HOGY EZT AZ INFÓT KÖZZÉ KELL TENNI! (A közzététel pedig egy -augusztus 22 -én az itt, a balrad.hu hírblogon megjelent
A mai napra esik Magyar Fotográfia Napja! Mindazok emlékére, hogy Vállas Antal 1840. augusztus 29-én készítette az első magyarországi dagerrotípiát.
Deee… – ha a balrad.hu NYÁJAS OLVASÓI között akad valaki, aki estleg arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Magyarisztán terültén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:
Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható piktogrammra felső felső Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!
„A NATO vezetése jóváhagyta a NATO üzemanyag-ellátási lánc fejlesztési programtervét. A 27 milliárd eurós beruházás keretében korszerűsítik a NATO meglévő üzemanyag-tároló és -elosztó infrastruktúráját. A program támogatást nyújt az új létesítmények – többek között csővezetékek – kiépítéséhez a NATO keleti és délkeleti részén, és biztosítja, hogy a NATO-erők rendelkezzenek a harckészültséghez szükséges energiaellátással” – közölte a NATO. Gyerünk, feltölteni a tankokat! Irány Oroszország?
HÁT…-MIT MONDJAK? ALAPOSAN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉN EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETEM! – ÉS HÁT EZ A VÁLTOZÁS NEM MONDHATÓ RÁM NÉZVE ELŐNYÖSNEK- márminthogy a balrad. hu adminjaként jómagam MINDENKÉPPEN ÍGY ÉRTÉKELEM – DRÁGA FELEJIM! … Ám úgy fest a dolog, hogy ez is – mint annyi más az életben,- a „csalfa, hiú, vak remények” kategóriába sorolandó!
Egyszóval: (EL)rohan(T!!!) az idő!
AZ IDEI ESZTENDŐBŐL PEDIG MÁR CSAK 125 NAP VAN HÁTRA!
Mi pedig – pórmagyarok! – „élvezzük ki hát” az évből még hátralevő – 125 nap – minden pillanat! Illetve és amennyit csak lehetséges a háborút – háborúra halmozó, és mindenkit aki csak ELLENT MERÉSZEL NEKI MONDANI, ELLENE INDÍTANDÓ HÁBORÚVAL FENYGETŐ Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a MI EGYKORI TELJHATALMÚ Döbrögi VAJDÁNK
EGYENESEN A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel, hatalmas rajongás közepett! – miatt! És hát kkor még itt lesexik ránk – magyarokra – a hatalmát SZÁNDÉKOSAN elbukó Döbrögi vajda BOSSZÚSZOMJA IS, EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ KÉPÉBEN! AMI – ÚGY TŰNIK! – MÁR EL IS KEZDŐDÖTT! Hiszen Döbrögi az ő lefogása esetére FÉLMILLIÓ MAGYAR mozgósítását ígérő SZAKÁCS ISTVÁN névre hallgató influenzerének a július 11. – én megesett rendőrégi „ZAKLATÁSA” MIATT, az egyébiránt az ugyancak július 11. napra a Sándor – palotához a „DEMOKÁCIA VÉDELMÉBEN” MEGHIRDETETT összejövetelen a Szakács MELLETTI KIÁLLÁS FONTOSSÁGÁRA történő megmozdulásra IS ÖSZÖKÉLTE HÍVEIT! A balrad.hu ÉRTESÜLÉSEI szerint pedig TETTEKRE KÉSZ ÁLLAPOTBAN VAN A „kegyelmi botrány” MÁSIK FŐSZEREPLŐJE, az eddig a „feledés JÓTÉKONY homályában” burkoltan tartott BUDAHÁZY GYÖRGY! (Akit pdig – NEM MELLÉKESEN – Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a döbrögista Fővárosi Törvényszék szerdán – számolt be az MTI. 2022 március 16. – án.
Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 125 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!
Egyébiránt május 16.- án (szombaton) EGY OLYAN INFORMÁCIÓ JUTOTT A balrad.hu BIRTOKÁBA az EMLTETT TÉMAKÖRBEN, amely a közzétételét ALAPOSAN ÁT KELL GONDOLNI! MÁRPEDIG AZ UTÓBBI NÉHÁNY HÉT TÖRTÉNÉSEINEK TÜKRÉBEN – pld. a július 12. – i estére ÖSSZERÖFFENTETT döbrögista „STOP ÖNKÉNY” ELNEVEZÉSŰ „RENDEZVÉNYEN” ALIG BURKOLTAN, DE KI IS LETT ADVA AZ UKÁZ: POLGÁRHÁBORÚRA FEL! (Ami JELENLEG MÉG „CSAK” A „HIDEG SZAKASZÁBAN” TART!)
-NAGYON ÚGY FEST A DOLOG! – HOGY EZT AZ INFÓT KÖZZÉ KELL TENNI! (A közzététel pedig egy -augusztus 22 -én az itt, a balrad.hu hírblogon megjelent
Deee… – ha a balrad.hu NYÁJAS OLVASÓI között akad valaki, aki estleg arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Magyarisztán terültén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:
Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható piktogrammra felső felső Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!
HÁT…-MIT MONDJAK? ALAPOSAN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉN EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETEM! – ÉS HÁT EZ A VÁLTOZÁS NEM MONDHATÓ RÁM NÉZVE ELŐNYÖSNEK- márminthogy a balrad. hu adminjaként jómagam MINDENKÉPPEN ÍGY ÉRTÉKELEM – DRÁGA FELEJIM! … Ám úgy fest a dolog, hogy ez is – mint annyi más az életben,- a „csalfa, hiú, vak remények” kategóriába sorolandó!
Egyszóval: (EL)rohan(T!!!) az idő!
AZ IDEI ESZTENDŐBŐL PEDIG MÁR CSAK 126 NAP VAN HÁTRA!
Mi pedig – pórmagyarok! – „élvezzük ki hát” az évből még hátralevő – 126 nap – minden pillanat! Illetve és amennyit csak lehetséges a háborút – háborúra halmozó, és mindenkit aki csak ELLENT MERÉSZEL NEKI MONDANI, ELLENE INDÍTANDÓ HÁBORÚVAL FENYGETŐ Cakkosfülű Trump bohóc – akit pedig a MI EGYKORI TELJHATALMÚ Döbrögi VAJDÁNK
EGYENESEN A BÉKEPÁPA címmel ruházott fel, hatalmas rajongás közepett! – miatt! És hát kkor még itt lesexik ránk – magyarokra – a hatalmát SZÁNDÉKOSAN elbukó Döbrögi vajda BOSSZÚSZOMJA IS, EGY JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ KÉPÉBEN! AMI – ÚGY TŰNIK! – MÁR EL IS KEZDŐDÖTT! Hiszen Döbrögi az ő lefogása esetére FÉLMILLIÓ MAGYAR mozgósítását ígérő SZAKÁCS ISTVÁN névre hallgató influenzerének a július 11. – én megesett rendőrégi „ZAKLATÁSA” MIATT, az egyébiránt az ugyancak július 11. napra a Sándor – palotához a „DEMOKÁCIA VÉDELMÉBEN” MEGHIRDETETT összejövetelen a Szakács MELLETTI KIÁLLÁS FONTOSSÁGÁRA történő megmozdulásra IS ÖSZÖKÉLTE HÍVEIT! A balrad.hu ÉRTESÜLÉSEI szerint pedig TETTEKRE KÉSZ ÁLLAPOTBAN VAN A „kegyelmi botrány” MÁSIK FŐSZEREPLŐJE, az eddig a „feledés JÓTÉKONY homályában” burkoltan tartott BUDAHÁZY GYÖRGY! (Akit pdig – NEM MELLÉKESEN – Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a döbrögista Fővárosi Törvényszék szerdán – számolt be az MTI. 2022 március 16. – án.
Úgyhogy KÖNNYEN ELŐFERDÜLHET, hogy EBBŐL az esztendőből 126 napnál kevesebbel kell beérnünk – MINT HÁTRALÉVŐ IDŐT!
Egyébiránt május 16.- án (szombaton) EGY OLYAN INFORMÁCIÓ JUTOTT A balrad.hu BIRTOKÁBA az EMLTETT TÉMAKÖRBEN, amely a közzétételét ALAPOSAN ÁT KELL GONDOLNI! MÁRPEDIG AZ UTÓBBI NÉHÁNY HÉT TÖRTÉNÉSEINEK TÜKRÉBEN – pld. a július 12. – i estére ÖSSZERÖFFENTETT döbrögista „STOP ÖNKÉNY” ELNEVEZÉSŰ „RENDEZVÉNYEN” ALIG BURKOLTAN, DE KI IS LETT ADVA AZ UKÁZ: POLGÁRHÁBORÚRA FEL! (Ami JELENLEG MÉG „CSAK” A „HIDEG SZAKASZÁBAN” TART!)
-NAGYON ÚGY FEST A DOLOG! – HOGY EZT AZ INFÓT KÖZZÉ KELL TENNI! (A közzététel pedig egy tegnapi, augusztus 22 -én az itt, a balrad.hu hírblogon megjelent
A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:
1991 óta a Moldovai Köztársaság függetlenségének napja
NEM MELLESLEG: Ha akad a balrad.hu Nyájas Olvasói között valaki, aki estleg arra kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Magyarisztán terültén a mai napon – vagy esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:
Kérem, anyagilag támogass aa Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb sarkában látható piktogrammra felső felső Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!
Kukacok hemzsegtek a beteg testén a Jahn Ferenc Kórházban
Elhanyagoltak és nem megfelelően kezeltek egy 77 éves férfit a budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház belgyógyászatán – állítja a tüdőbeteg férfi felesége.
Miklós Dénesné az RTL Híradónak azt mondta, 55 év házasság után, méltatlan körülmények között veszítette el a férjét, a kórházban ugyanis a férfit kikötözték, és felfekvéses sebeit sem látták el megfelelően.
A nő szerint férjét fulladásos panaszok miatt vitték a kórház intenzív osztályára idén júniusban. Két hét múlva, lélegeztetés után átkerült a belgyógyászatra, és felesége állítja, ekkor még jó állapotban volt. Itt azonban a férfit kikötözték, megalázták és a végtagjain felfekvéses sebek alakultak ki, amiket a nő le is fényképezett. Sőt, két nappal júliusi halála előtt, miután a férfi a kórházban azt mondta a feleségének, hogy viszketést érez az ágyéka táján, kiderült, hogy a pelenkája alatt hemzsegtek a kukacok. „Azt hittem, elájulok, de tartani kellett magam, mert nem akartam, hogy a férjem lássa, hogy én pánikolok” – mondta az özvegy.
A nő szerint a nővérpultnál az ügyeletes azt mondta neki, tudnak a problémáról, „beköpte a légy”. Másnap látta utoljára a férjét. Miklós Dénesné a férje halála napján feljelentést tett, a rendőrség nyomozást indított. A kórház RTL Híradónak küldött válaszában azt írták, belső vizsgálatuk orvosszakmai hibát nem tárt fel. (telex)
Bal-Rad komm: „…a nővérpultnál az ügyeletes azt mondta neki, tudnak a problémáról, „beköpte a légy”. Másnap látta utoljára a férjét. Miklós Dénesné…”
„…A kórház RTL Híradónak küldött válaszában azt írták, belső vizsgálatuk orvosszakmai hibát nem tárt fel…”
OSZT’ ENNYI!
És valószínűleg IGAZAT IS ÁLLÍTOTTAK!
Hiszen ITT VALÓJÁBAN RENDSZERBŰNRŐL VAN SZÓ!
És – bár MINDEN EGYÜTTÉRZÉSÜNK AZ ÖZVEGYÉ! – azért fel kell hogy tegyük a kérdést! NEKI IS!
Ő, AKI – FELTÉTELEZHETŐEN – SZINTÉN VALAHOL A 70-es ÉVEIT TAPOSSA, EMLÉKSZIK – E MÉG A RENDSZERVÁLTÁST MEGELŐZŐ KORSZAKRA JELLEMZŐ – MÉLTÁN VILÁGHÍRŰ MAGYAR KÖZEGÉSZSÉGÜGYRE?