Nem akarunk hazamenni éhbérért

„A mi történetünk, hogy megismertük egymást, szép és jó volt minden, bár semmire se volt pénzünk. Igaz, nekem volt autóm, amire két évet gyűjtöttem, de a javíttatására már nem lett volna keret.

Én egy kínai boltban dolgoztam eladóként, párom pedig az Audiban. Több végzettségem is van (kozmetikus, pénzügyi számviteli ügyintéző), ennek ellenére sehová sem vettek fel, mert hiába mondják, hogy fiatal munkaerőt keresnek, elvárnak 5-10 év tapasztalatot…

Válaszra sem méltattak

Na, egy frissen végzett emberkének hogyan legyen így gyakorlata, és egy pályakezdőnél hogy várhatnak 5 év gyakorlatot? Szóval tanultam rendesen diákéveimben, mellette pedig diákmunka, vagy gyakorlat, és mi lett a vége? 85 ezer havonta, eladóként.

Régóta gondolkoztam azon, hogy ez nagyon nem jó, de mikor párommal eljutottunk addig, hogy össze akartunk költözni, jött a probléma, hogy hiába dolgozunk heti 6 napot, nincs keretünk elhagyni a szülői házat, fenntartani magunkat, és az autót, nemhogy családalapításba fogjunk.

Elkezdtünk Magyarországon munkát keresni, ami jobban fizet, konkrétan bármi szóba jöhetett. Napi 30 email, de válaszra se méltattak a legtöbben, hát jó, betelt a pohár, irány külföld.

Én is kijöttem a semmire

Pár állás megpályázása után párom nulla némettudással kapott munkát Németországban egy közvetítőn keresztül, akik főleg külföldiekkel dolgoznak. Sikerült egy műanyagipari céghez bekerülnie, ami 85 százalékban magyarokból áll. Kemény munka, de nyelvtudás nélkül ne válogasson az ember.

Úgy volt, hogy a párom keres albit és akkor jövök én is, mert a cég nőket nem foglalkoztatott és nekem magamnak kellett munkát keresni, de az meg lakcím nélkül nem igazán megy, főleg, hogy a legtöbb munkásszállón nő nem is lehet.

De sajnos párom nem tudott albit találni, hisz nem tudott kommunikálni a nyelven. Ezért egy hónapra rá én is kijöttem kb. a semmibe, majd miután lett lakcím, bementem egy helyi boltba, hogy dolgozni szeretnék, és egyből fel is vettek.

Nehézségek

Én tanultam otthon elég sokat németül, de itt mégis ez okozta a legnagyobb nehézséget. Otthon a nyelvtanra mennek rá, beszédre egyáltalán nem, pedig a németek maguk se tudják a nyelvtant sokszor, például der, die, dast ritkán használják, és nyelvtannal sem törődnek annyira, plusz féltem megszólalni, hogy valami hülyeséget mondok, így inkább minimálisan beszélgettem csak.

Egy pár hónap után viszont beleszoktam, főként annak hála, hogy csak német kollégáim voltak, igy mára nem jelent gondot a beszéd. Párom már más kérdés, mert ő csak magyarokkal dolgozott, így nem tanulta kb. semennyire a nyelvet, de most jön át az én cégemhez, ahol rajtunk kívül nem lesz külföldi, így már ő is fejlődni fog.

Másik nehézség, hogy munka van mindig bőven, de albérletet nagyon nehéz találni, kevés van és sok a jelentkező, de szerencsére most költözünk egy garzonból egy háromszobás családi házba, amit már nagyon várok.

Az elején nagyon örültem, hogy kijöttünk, de aztán egy-két hónap lehangoltság volt, hiányoztak a szeretteink, egy ismerősünk sem volt itt, és úgy általában véve senkink.

A munkahelyen itt megbecsülnek

Azóta több munkahelyem volt, egyre jobbakra tudtam mindig váltani. Nem kellett sose várni hónapokat, hogy valaki legalább egy választ írjon. Ami még nekem nagyon fontos, hogy otthon a főnökeim szarba sem néztek, itt viszont megbecsülnek, és rendes fizetést kapok.

Eddig úgy volt, kijövünk pár évre, gyűjtünk tartalékot, egy házra, és kocsira, de ez megváltozott, nem akarunk hazamenni éhbérért, és semmibevevésért. Minden jobb, például az élelmiszerek kb. azonos áron vannak, van, ami olcsóbb, van, ami drágább, de kb. ugyanaz, csak a minőség nem.

Ugyanis itt a fagyasztott rántott hús tényleg húsból van, nem csak 20 százalékban, és ez csak egy példa. Az utakon nem megy szét a lengéscsillapító, és az autópályát is ingyen használjuk. Orvosi ellátásról már nem is beszélek.

Mi csak egy élhető életet, és jövőt szerettünk volna, ezt új hazánkban meg is találtuk, és köszönjük szépen, nem kérünk többet Magyarországból, ahol, ha tüdögyuszim is volt, a főnök azt mondta vagy bemegyek dolgozni, vagy utána már nem kell jönni.

Utólag még annyi, hogy itt is van Lidl, Aldi, Penny, Kika – ugyanolyan árakkal, és mégis körülbelül 1200 euró az alapbér. Magyarországon ez miért nem megy, ha az árak ugyanazok?

Itt van jövő

Az otthoni barátok most is hiányoznak, de megszoktunk itt, vannak már új barátaink, és ennél jobb főnököt vagy munkát se kívánhatnék. Itt van jövő, itt gyereken is elkezdtünk már gondolkodni, de otthon ez szóba se jöhetett.

Összességében nehéz az indulás de nagyon, de ha az ember kitart, szerintem megéri. Most már nem is akarunk visszamenni Magyarországra, itt képzeljük el az életünket.”
(hataratkelo)

Bal-Rad komm: „…Mi csak egy élhető életet, és jövőt szerettünk volna…már nem is akarunk visszamenni Magyarországra…”

-Hááát kedveskéink! Polgárrhy és nemmzetthess elythünknek ez éppen ínyére való dolog! Elkövettek/elkövetnek mindent, hogy a „HASZNOSÍTHATÓ” tömegek elmeneküljenek! Megtettek mindent annak érdekében, hogy az önbecsülők elhagyják hazájukat!

NEKIK CSUPÁN FÉLMARÉK RIZSÉRT „A SZALAG” MELLETT ROBOTOLÓ, ÖNTUDAT NÉLKÜLI BIOKELLÉKEK KELLENEK!

Megértjük, ha nem akartok ide visszajönni! Megértjük azokat is, akik el fognak menni!

DE KI FOGJA EZEKET ELKERGETNI? KIK FOGNAK ITT EGY ÉLHETŐ ORSZÁGOT FELÉPÍTENI?

Kádár gyerekei már öregek és gyengék! Jó részük pedig bolond!

Mi lesz ezzel az országgal, ha Kádár unokái elhagyják?

Döbrögisztán-Romanisztán!?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!