Százezreket telepítene ki Döbrögi
Röpködnek az ezermilliárdok, a pénzből öt olimpiát rendezhetnénk.
Százezreket telepítene ki Orbán – akár 4 ezermilliárdba is kerülhetne új panelötlete, amit azonban a kormány nem részletez. Repkednek a gondolatok a blokkházak felső szintjének visszabontásáról, szakmai megoldás senkit nem kísért meg – írja a Vasárnapi Hírek.
Több olimpia költségébe kerülne, gazdasági és társadalmi hasznossága kétséges, ráadásul egyelőre nem tűnik többnek politikai blöffnél az – az Orbán Viktor által is felkarolt – ötlet, miszerint visszabontanák a panelházak felső szintjeit. (Az ott élőket pedig téglalakásokba, kertvárosi házakba költöztetnék.)
A Hódmezővásárhely egyik tízemeletes paneljében kísérleti jelleggel elindított unortodox program egyelőre csak néhány tucat embert érinthet. Ám, ha országszerte visszabontanák a felső szinteket lépcsőzetesen vagy teljesen, az már a 2 millió panellakóból 500-700 ezer embert is érinthet.
Lázár szerint sok lakás, sőt kertes ház áll üresen Magyarországon, oda költözhetnének a panellakók.
Kérdés persze, hogy a lakhatási körülmények javulása miatt egy hódmezővásárhelyi, miskolci vagy budapesti lakos hajlandó-e máshova költözni, sokkal messzebb a barátaitól, munkahelyétől, távolabb a megszokott infrastruktúrától.
A visszabontás és a költözés költségei, valamint az új otthonhoz adott érdemi támogatás összes költsége 20 millió forint is lehet családonként, ami már kétszázezer embernél (a panelban élők tizede) is 4 ezermilliárd forint lenne – ebből öt olimpiát is rendezhetnénk (a kormány 774 milliárdos hivatalos költségbecslése alapján.)
„Egyelőre sok a kérdés, kevés a konkrétum, és ezek alapján úgy tűnik, az ötlettel inkább csak problémákat generálunk” – mondta a lapnak Egedy Tamás.
A lakótelep-kutatásokban jártas városkutató, az MTA Földrajztudományi Intézetének főmunkatársa nem érti, hogy a bontás, költöztetés, esetleg házvásárlás vagy házépítés horribilis költsége helyett miért nem az ehhez képest fillérekbe kerülő zöldítéssel, tetőkertek kialakításával próbálják enyhíteni a legfelső lakásokban a meleget.
„Ha leborotváljuk a felső két szintet, akkor meg a nyolcadikon lévő lakások lesznek fölül és azok lesznek melegek, így semmi értelme” – magyarázta, hozzátéve:
Az pedig újabb ökológiai, infrastrukturális, és közlekedésszervezési problémákhoz vezet ha a városok még inkább szétterjednek azzal, hogy több százezer ember kiköltözik a panelek felsőbb szintjeiről.
(civishir)
Bal-Rad komm: Nyilvánvaló, hogy NEM VÉLETLENÜL DOBTA BE a témát Döbrögi és Lézerjani. Bár a panelek-HÉTSZÁZEZER KÁDÁRI-PANELLAKÁSRÓL VAN SZÓ-már túl vannak a kihordási idejükön, pótlásuk lehetetlen.
Valami szándék azonban az ötlettel kell hogy legyen. A döbrögista horda természetét ismerve a szándék eleve nem lehet tisztességes! Valami irgalmatlan lopási lehetőség rejtőzhet a dolog mögött.
Ugyanakkor a TÖMEG SZÉTTELEPÍTÉSE kockázatcsökkentő tényező is lehet.
Abban biztosak lehetünk, hogy nem minden szándék nélküli a téma földobása!
A döbrögista hordától meg már megszokhattuk, hogy nincs az a hülyeség, amibe bele ne fognának, ha abból hasznot húzhatnak.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Az azért erősen felmerül. hogy a teljesen politikai indíttatású ötletelgetésre miért nem emeli fel az adott – mert többrétegű hülyeségekről ötletelgetnek a nép megvezetésére – szakma szavát, és miért nem fejt ki gátat a teméntelen butaságnak, pénzlenyúlásnak.
Ennyire lealjasult volna a szakmai háttere hazánknak.
A korábban oktatásban részesültek igazán kiállhatnának egy európai, tudományos érvrendszer mellett a sok becsapást eredményező pénzszórás, emberi életek tönkretétele ellen…. IS!
Elképesztő számomra.
A teljes gépészet,lift,fűtés,szellőzés a tetőn van,azt leszigetelni újra,és akkor mi van?
Nem értem,bődületes faszság,kidobott pénz,nem is sorolom.
De kíváncsi lennék az értelmére.
Valamit mégis ki kell sürgősen találni ezeknek az elöregedett panellakások pótlására. Ez egy próba, amit majd a végén kielemeznek. Lehet, hogy tényleg nem lesz gazdaságos.
Te érted, hogy miket beszélsz ? Milyen pótlást jelent ez a még felvetésnek sem mondható sík marhaság.
A felül maradó szint – amennyiben ezt egyáltalán műszakilag érdemes lenne megvalósítani – miben lenne hűvösebb, jobban élhető a ‘ maradék gyári tömb ‘ ?!
A terv anyagi gazdaságossága fel sem merülhet, gondolj bele, ha egyáltalán van fogalmad ennek a tervnek kivitelezéséről, megvalósítása esetén, és a teljes lakóházban élők emberi meghurcoltatásáról ! Az ész megáll a terv felvetése esetén egyáltalán…. IS !
Admin kommentjével csak az a baj, hogy a paranoia határát súrolja. Abban egyetérthetünk, hogy előbb-utóbb megoldás kell ezeknek a panellakásoknak a pótlására. A kérdés, hogy hogyan? Bármilyen megoldás valamilyen beruházással jár. Azért ne forduljunk ki teljesen önmagunkból. Nem azért indítanak el egy ilyen programot, hogy lophassanak, hanem mert szükséges. Persze valószínűleg haverok fogják megcsinálni és pénzt vissza juttatni. Admin meg bele fog ebbe őrülni.
Admin:
Ebbe aligha fogok beleőrülni. Mint a kommentben is írtam, a panelok kihordási ideje…
Igen ám, de HOVÁ ÉS MIBŐL? Az oroszok most (?) vágtak bele a “hruscsovkátalanítási” programba. De Moszkva körül van hely! Meg pénz!
Ha pedig csak a cikket olvasod el, és egy picinykét is hajlandó vagy eltűnődni az ötleten, máris láthatod a lényeget. 4000 milliárd forint!
Mennyi annak a szokásos min. húsz százaléka?
Viszont aki CSAK a kokárdát látja, annak nem számít a gyásszalag!
Szerintem meg az ötlet maga a paranoia. Elég szomorú, hogy a Magyar nép eltűri ezeket a bolondokat a nyakán.
T. Sub Zero!
Ugye a vonatszrelvény legveszélyesebb kocsija az utolsó kocsi. Hordájának erre
is van megoldása “Nem kell utána akasztani”
Csak nem ön volt a tanácsadó?
Józan ész szerint ez egy hülyeség,nem védeni akarok,de muszály találni valami értelmét a dolognak.
Amúgy meg panelprogram,addig is,míg a szinteket egyesével bontogatják.
Zéró, 150000 lakásról van szó,de lehet pályázni még addig is.
http://www.kisalfold.hu/blog/palyazati_kisokos/megjelentek_a_panelprogram_palyazat_feltetelei/193/4375/
Amiben lakom panelház a ’80-as évek végén épült, így viszonylag újnak mondható. Lázár figyelmébe ajánlanám, hogy a II. emeleten lakom, és mégis kurva meleg van nyáron.
A panelházakat le lehet szigetelni, fel lehet újítani. Az EU-s pénzekből a költségek harmadát lehetne finanszírozni. a másik harmadot az államnak kellene vállalni. A maradékot a lakó. Ebből rögtön látható, hogy miért nem akarják: a lopási keret csökkentené.
Az újpesti lakótelepen mindössze három házat választottak ki a leszigetelésre. A mi házunk kimaradt a szűkös keretre valamint a bank-garanciákra való hivatkozással.
Rákosi Orbán Mátyás Viktor
Jön újra az internálás. De azért a panelprolik mégis rá szavaznak