Iskolapélda? Lázár János hiába kampányolt, a Fidesz nagyot bukott.
Algyõ Molnár Áron a régi, új polgármestere a településnek, újraválasztották az idõközi helyhatósági választáson.
Vasárnap újra a független Molnár Áront választották Algyő polgármesterévé. Fölényesen. A 2451 szavazatból 1794-et ő kapott, ráadásul a képviselő-testületbe is csak olyanok kerültek be, akiket ő kért fel. A nyolc helyért huszonhatan indultak, de a polgármester korábbi ellenzékéből “hírmondó sem maradt a testületben” – írja a Délmagyar.hu.
Algyő az egész országnak üzent. Hiába állt egy teljes párt a mocskolódás mögött, és hiába adta áldását erre egy országgyűlési képviselő, egy józan programról lejárató kampányt indítani az eredmények tükrében nem volt túl logikus lépés.
Iskolapélda?
Molnár Áron a lapnak így értékelte a kampányt, amelybe Lázár János is beszállt. Szerinte az Algyő legyen az algyőieké csoport totális győzelmet aratott, amiből az ellenük „aljas kampányt folytatóknak le kell vonniuk a következtetést.”
A polgármester azt mondta, nem azt akarja, hogy mindig mindenki vele értsen egyet, az értelmes vitákat támogatja, ha a cél a település életének javítása. Ezért próbált olyan embereket megnyerni az indulásra, akik tudásukkal minden szakterületet lefednek.
Molnár szívesen leülne a térség parlamenti képviselőjével, Lázár Jánossal megbeszélni Algyő jövőjét. A miniszter a választás előtt három nappal járt ott és beszédével nem a régi-új polgármester csapatát támogatta. Korábban a településen nagy vihart kavart, hogy a tanárok, a szülők és az önkormányzat akarata ellenére lett iskolaigazgató a Fidesz-KDNP volt képviselője.
(24.hu)
Bal-Rad komm: Algyő valóban üzent egész Döbrögisztánnak! Politikai maffiabandáktól mentes önkormányzatot választottak. Mindenféle hordaerőlködés dacára.
MERT OLYAN CSAPAT ÁLLT ÖSSZE, AMELYBEN BÍZNAK A HELYIEK!
Akiktől távol áll az öntömjénezés!
AKIKRŐL FELTÉTELEZIK A HELYIEK, HOGY VALÓBAN ALGYŐÉRT FOGNAK TENNI!
EZ A CSAPAT PEDIG NAGYON-NAGYON NYERT!
„…A 26 induló képviselőjelölt között nemcsak az első nyolc, hanem a kilencedik és tizenegyedik helyet is a mi jelöltjeink szerezték meg. A tizedik hely pedig olyané lett, akinek édesanyját szintén csoportunk tagjaként képviselőnek szavazták meg…” – nyilatkozta Molnár Áron.
Persze nem szabad elfelejteni: EZ „CSAK” EGY ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS VOLT!
Határon túliak, meg NVI-trükkök, meg mindenféle listák nélküli.
Ezzel együtt is példaértékű!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Egészpályás letámadásba kezdett a külügy a múlt héten megszavazott ukrán oktatási törvény miatt. Azok után, hogy Szijjártó Péter utasításba adta, a magyar diplomácia egyetlen nemzetközi szervezetben sem támogathat ukrán kezdeményezést, és Magyarország nem támogat semmilyen, Ukrajnának fontos döntést, a miniszter már az EBESZ, az ENSZ, az EU és az Európa Tanács kisebbségi ügyekkel foglalkozó biztosait is levélben kereste meg. Azt kérte tőlük, hogy „olyan határozottsággal lépjenek fel, mint ahogy más országok esetében szoktak, bizonyos jogállamisági aggályokat hangsúlyozva”.
A Kossuth Rádiónak a külügyminiszter azt is elmondta, az elmúlt egy évben minden kétoldalú találkozón felvetették az ukrán félnek, hogy ne szavazzák meg a kisebbségi jogokat csorbító jogszabályt, de miután ez nem történt meg, itt az ideje „a lehető legkeményebben kell fellépni”, Magyarországnak használnia kell azokat az eszközeit, amelyek „jól láthatóan fájnak”.
Szijjártó szerint az ukránok eltévesztették a célpontot, amikor az Oroszország elleni harcban a magyar, a román, a bolgár és a lengyel kisebbséget negatívan érintő lépést hoztak. A kijevi amerikai nagykövetnek a törvény elfogadását üdvözlő Twitter-posztja pedig „egészen elképesztő, ami sok mindent elmond, milyen alapos tudással rendelkezik az amerikai diplomácia Ukrajnáról és Kárpátaljáról”.
Ezzel nem tudunk vitatkozni:
Congrats to Ukraine on moving forward w education reform–investing in youth Key 4 future
Bal-Rad komm: „…itt az ideje „a lehető legkeményebben kell fellépni”, Magyarországnak használnia kell azokat az eszközeit, amelyek „jól láthatóan fájnak…” – nyüszíti Zseléagyú!
– Most kéne hangosan nyerítve röhögnünk a kemény és fájó eszközök bevetésének beigérése hallatán!
NE TEGYÜK, HANEM INKÁBB PITYEREGJÜNK! A FENYEGETÉS KOMOLYSÁGA MIATT!
Hiszen a polákok, oláhok, tótok ugyanígy bosszúért lihegnek, ÉS BOSSZÚT IGÉRNEK!
Asszociáljunk már egy kicsit. Az emberi jogok világbajnokának, a világ legbékevágyóbb országának – az USA – kijevi nagykövetségének a nyelvtörvény megszavazásához gratuláló Twitter üzenetére!
ELKÉPZELHETŐ LENNE ILYEN TÖRVÉNY AZ USA-BAN? – AMIHEZ MOST NYÍLTAN GRATULÁL A NATO-LATORSZÖVETSÉG VEZETŐ HATALMÁNAK KIJEVI NAGYKÖVETSÉGE!
Bizony nem képzelhető el!
De hát akkor mégis mi van?
„…az Oroszország elleni harcban…”
Egy zseniális amerikai (?) terv megvalósítását láthatjuk! Oroszország ellen!
Tudott dolog, hogy Oroszország berzenkedik a határai mentén soroló NATO – állomány láttán. A NATO – latorszövetség LÁTSZÓLAG MÉLTÁNYOLJA ezt a berzenkedést. Méltányolta a VSZ – felbomlását követően is. Meg is igérte, hogy nem terjeszkedik keleti irányba! Csakhát…! – másként rendelte a sors. A TERV az nem a Medve óhajtásának teljesítéséről szól. Hanem a Medve körüli gyűrű bezárásáról. Amelynek íve Maradék-Ukrajna és Belorusszia felől még igencsak szellős!
DE KÖZELEG A PILLANAT, AMIKOR BE LEHET TÖMNI EZT A RÉST! ÖNVÉDELEMBŐL!
Tudott dolog, hogy Nyalókakirályék nagyon nem akarták Trump bohóc elnöségét! És meg is próbálták a szívüknek kedvesebb Nyőstényördög sikerét elősegíteni! A terv elbukott, és kiderült. Valcmanék nem a Fehér Ház szíve csücskében táboroznak mostanság. Ugyanakkor Valcmanékat gyötri a bűntudat, és a bizonyítási vágy! Hajlandóak is bizonyítani hűségüket Washington iránt! Meg a NATO-iránt! Meg a Nyugat iránt. Meg az összes célok lelkes támogatói.
EZT BIZONYÍTJA IS A NYELVTÖRVÉNY! HISZEN ÖT NATO – LATORSZÖVETSÉGI ORSZÁG IS HEVESEN TILTAKOZIK ELLENE!
Meg az érintett kisebbségek Maradék-Ukrajnában. Főként Galiciában és Kárpátalján! Annyira, hogy lesznek ott még tömeges „demonstrációk” is! Ahol pedig tömeges demonstrációk vannak, bármi előfordulhat!
Még az is, hogy a bebőszült kijevi hatalom katonai erőt alkalmaz – ESETLEG – a demonstrációt támogató ország ellen! Nyilván a legkevesebb kockázatot jelentő ország ellen! Ilyen pedig csak egy van. Döbrögisztán!
AZ VISZONT A NATO TAGJA! (Maradék-Ukrajna ellenbennem.)
Márpedig a NATO – latorszövetség SZMSZ – e szerint ha egy tagországot támadás ér, azt meg kell védeni!
És ha – történetesen – Döbrögisztánba átlőne a kijevi hatalom esélyesbb hada, Döbrögisztánt meg kell védeni. És meg is indulhatna Lengyelország, Szlovákia, Döbrögisztán, Románia és Bulgária irányából a megvédés. Amely az agresszió kezdetétől fogva ellenséges területen zajlana. Maradék-Ukrajna területén. Egészen az orosz határokig fel kéne számolni az ukrán hadsereg ellenállását. Csak a Medvebirtok határán állnának meg! Jogos önvédelmi akció végén!
ÉS MÁR OTT IS VANNAK! AZ OROSZ HATÁRON! BEZÁRVA A „VÉDELMI” GYŰRŰT!
És micsoda véletlen? Már vannak Maradék-Ukrajna területén latorszövetségi erők. Persze csupán barátságból, meg partnerkedésből!
És megérkezett már Miho is! Komoly államigazgatási és oroszellenes tapasztalatokkal a múltjában! És szuper államot igér! Segítsége is van bőven! Nagy tapasztalattal.
– Zseléagyú fenyegetőzése bizony ingerlőleg hathat a kijevi udvarra! Amely – láthatjuk – KISZÁMÍTHATÓAN KISZÁMÍTHATATLAN LÉPÉSEKRE KÉPES!
Döbrögisztán külügyérének fenyegetőzése hallatán csak ne vihogjunk! Döbrögisztán ugyan gyenge, ám qrmánya elszánt! Ráadásul van egy hihetetlenül hatékony fegyvere: SZAVAZATI JOGA VAN A NATO-LATORSZÖVETSÉGBEN!
Ahol ugyan csak kérhet meg jelenthet! – DE MEG FOGJA TENNI AMIT A NATO MEGKÖVETEL!
Bár tévednénk!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Nem is pofátlanság, hanem aljasság, amit dr. Hegedűs Zsuzsa, a Nemzet Jótevője művel. Pedig újra megtapasztalhatná, milyen is ősszel Párizs.
Megetetjük Hegedűs Zsuzsát, évente másfél millió forintért. Hadd lakjon jól ő is. A szociológus, orbáni főtanácsadó, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány nagyasszonya, a Nemzet Száguldó Jótevője olyan rohadt szegény, hogy 920 ezer forintos fizetése mellé tavaly például még másfél millió forintot is fölmarkolt éttermi számlákra, vendég fogadásra a Lázár minisztérium költségére – azaz, az enyémre, a miénkre. Bár, “nem találtuk nyomát annak, hogy olyan rendezvényt szervezett volna, ahol neki kellett fizetni a meghívottak vendéglátását”- írja a 444 internetes portál.
Ha nincs nyoma, nincs nyoma. Lenyelte. Ő. Mit kell ezen csodálkozni? Amikor a feneke alá rakott ingyen Audival végigsöpör az országon, itt-ott lepottyantva – a kísérő autóról, a kamerák kereszttűzében – malacokat, libákat, tyúkokat, belefárad az akcióba. Megéhezik. Eszik. Havonta százezernél is többért. Azt nem tudja, vagy nem fogja föl tudós agya, hogy a kiszórt ilyen-olyan kegyes ajándékoktól a rászorulók nem sűrűn böffentenek. Mármint napi jóllakottságukban.
Ez már nem is pofátlanság, hanem aljasság egy olyan embertől, aki csúcsfizetést és számos juttatást kap miniszterelnöki megbízottként – enyhíteni a nincstelenek gondjain.
Ám hősünk iszonyú nagy áldozatot vállalt a hazáért. “Jóval kevesebbet keresek, mint amennyi a franciaországi kutató fizetésem volt, amit hazai szerepvállalásom miatt hagytam ott 2010-ben. A köztisztviselői bértábla által meghatározott fizetésből élek” – mondta egy interjúban.
Az a helyzet dr. Hegedűs Zsuzsa jótevő, hogy a munkája véget ért, hiszen szerinte már nincs gyermekéhezés Magyarországon: “én még olyan nyomorult szegény családot, ahol a gyerek hazajön délután iskolából, és másnap reggelig nem kap semmit enni, én olyat nem láttam, mert ha kell, akkor lopnak” – hazudott pironkodás nélkül.
Már régen eljött az ideje, hogy itthoni lankadatlan, élharcos munkáját befejezze. Mindenki jól járna. Neki sem kell fantasztikus franciaországi keresetéről továbbra is lemondania – ezzel szinte nélkülöznie.
Hiszen:
gyönyörű, csábító város Párizs. Már oda is beszökött az ősz.
(gepnarancs)
Bal-Rad komm: A szociológia neves tudós doktoraként – tipikus zsidó tudományág – Zsuzsánna pollgárrhy nemmzetthess Nagyasszony Döbrögi hívő szavára vállalta be a NER szegény(ség) ellenes harcának atca szerepét. Az pedig kalóriákat – következésképp közpénzmilliókat – fölemésztő küzdelem. RÁADÁSUL SIKERES!
Merthogy Zsuzsánna Nemmzetthessasszony szegénységfelderítő országos szágouldozásai közepette egyre kevesebb rászorulóval találkozik!
Nagyszerű választás volt erre a FELADATRA Zsuzsánna asszony személye! Ahol megjelenik, a morek onnan hanyatt-homlok elrohannak! A Devlával nem szeretnének találkozni!
SZERENCSÉNKRE „EZ” még nem tűnt föl senkinek.
Gondoljunk bele, hogy mi lenne abból, ha vonzóvá is akarnák remontíroztatni Zsuzsánna asszony fizimiskáját. Az lenne csak a horrorösszeg! Ráadásul eleve kudarcra ítélt próbálkozás!
Így viszont kiválóan lehet demonstrálni a kamerák által is: Zsuzsánna jön a malacokkal, libákkal megrakott utánfutót húzó szolgálati Audijával! – ELŐRE BEJELENTETT OSZTOGATÁSRA!
ÉS NINCS EGYETLEN ÉHEZŐ SEM, AKI VÁRNÁ!
Ha pedig a randin nincs éhező, akkor lehet demonstrálni: Döbrögisztánban föl lett számolva az éhezés!
Pedig csak az történt, hogy a vajda ismeri a dolgok természetét. A morek szeretnek nyugodtan aludni, szépeket álmodni! De ha a Devlát meglátják, mindkettőnek lőttek! Hát inkább nem akarnak vele találkozni.
Amúgy meg az a logika sem sántít, hogy nem éheznek, hiszen lopnak!
Párizsba meg miért kívánkozna vissza? Ott már túl sok a muszlim. Lőnek-robbantanak!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Újra a Kúriára vagyunk hivatalosak egy nyilvános ülésre
Két évvel ezelőtt írtam a lenti cikket, ahova bemásoltam egy négy évvel ezelőtt írt bejegyzést. A bejegyzés azon a négy évvel ezelőtti napon íródott, amikor a cikk alján lévő videó készült.
Aztán az eredeti bejegyzést követően négy nap múlva letartóztattak terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt.
Mára már hat bíróság mondta ki, hogy nem követtem el a terhemre rótt bűnöket. Ennek ellenére a legfőbb ügyészség Kúriához fordult.
Lehet, hogy polt péter megsértődött, amiért a Kúria előtt több alakalommal úgy volt feldíszítve a Harci Opel, hogy „polt péter is húzza ki a nyelvét a bankárok seggéből!”
Ezek magukból akarnak hülyét csinálni, vagy az eddig eljáró bíróságokat nézik annak?
Úgy látom az iratokból, hogy a Kúria megpróbálta jobb belátásra bírni az ügyészséget, miután reagáltam a beadványukra.
Mivel az ügyészség nem állt el szándékától, kitűzték a nyilvános ülést 2017. október 17. napjának 9:00 órájára a fsz. 9. számú tárgyalóba.
HA van kedved egy terrorcselekménnyel kapcsolatos legfelsőbb bírósági per ülésén részt venni, legyél 8 órakor a helyszínen!
Hűvös reggel volt a hegyen. A maroknyi csapat lelkében tűz égett. Bíztak benne, hogy van erejük az igazságtalanul folytatott végrehajtások leállítását elérni. Tudták, hogy hamarosan érkezik valaki, de nem tudták, hogy éjjel úgy döntött, hogy a maszatolást nem tűri tovább…
A Nap úgy sütött, mintha minden pillanatot meg akarna ragadni, hogy megmutassa erejét. A párából lecsapódó vízcseppek egy darabig még küzdöttek az ekkor már közel két hete felállított sátor ponyváján. De a tűz erősebb volt. A természet rendjével szemben a legmakacsabb ellenállás is fölöslegesnek bizonyult. Hamarosan már az árnyékban is minden száraz volt.
A csapat megdöbbent, amikor arra kértem őket, hogy rögzítsünk egy felvételt, aminek tartalmát ők maguk is csak közben ismerhetik meg.
Tudtam, hogy ezután már semmi nem lesz ugyanúgy, mint előtte.”
– És így lett.
Közel egy éves kitartó cselekvés, számtalan áldozat és kockázat, nyomás gyakorlás több helyről, és formában…
…És a végrehajtásokat törvény tiltja.
Az alábbi videót a vélhetően a pénzhatalom befolyása alatt álló NNI, és ügyészség terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetésnek ítélte. Leginkább azért, mert elküldtem a Miniszterelnöki Hivatalnak is.
Az eljárás még mindig folyik.
Pedig igazunk volt. A bankárok csaltak, a bankárok öltek, a bankárok még most is ölni készülnek.
Egész országunkat akarják elpusztítani csaholó kutyáik segítségével.
Hajrá!
Tisztelettel: Póka László
Nem adom a házamat mozgalom
0630-931-9802
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Felcsúti kisvasút uniós ellenőrzése: példátlan szabotálás, amit a magyar kormány művel
A munkánknak az (Európai – a szerk.) Parlament történetében példátlan szabotálása a magyar kormány részéről egyetlen eredménnyel járhat: a korrupcióval kapcsolatos gyanút erősíti meg. Ilyen ellenállást ez a testület, amely évi három látogatást bonyolít az EU-n belül és azon kívül az uniós pénzek elköltésének ellenőrzésére, még soha, egyetlen ország részéről sem tapasztalt. És nyilvánvaló a következtetés: ha most először ilyen példátlan elutasításba ütközünk, az azért van, mert itt valami példátlan dolog történik az uniós pénzekkel.
Így fogalmaz Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért párt tagja, egyben európai parlamenti képviselő a felcsúti kisvasút tervezett európai ellenőrzésével és a magyar kormány védekező magatartásával kapcsolatban a Facebook-posztjában. A múlt héten derült ki, hogy a magyar kormány nagyon nem akarja, hogy az uniós bizottság megnézze közelről a felcsúti kisvasutat, Lázár János, az EU-pénzekért is felelős, Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig beszólt a kisvasutat vizsgálni akaró EU-soknak. A projektet amúgy körülbelül 600 millió forintnyi uniós pénzből valósította meg Magyarország, a kisvasút kihasználtsága annak a megnyitása óta vitatéma.
Jávor Benedek is tagja a jövő héten hazánkba látogató európai parlamenti bizottságnak. Azt írja a tervezett látogatásról, hogy:
„majdnem egy éve megszületett a döntés a látogatásról. Még a nyári szünet előtt összeállt a végleges program, amelyben kiegyensúlyozottan szerepelnek a magyar kormány (Vigadó, Zeneakadémia), a CONT bizottság titkársága (felcsúti kisvasút, 4-es metró) és az általam (Budapest Szíve program) javasolt projektek. Majdnem két hónapja elmentek a megkeresések a kormányzati és hivatali szereplőkhöz, akikkel találkozni szeretnénk. Hat nap múlva érkezik a delegáció Budapestre. Ehhez képest sem a magyar kormány képviselői (államtitkári szinten), sem Polt Péter Legfőbb Ügyész, sem egy sor más állami szereplő, a felkeresni kívánt projektek gazdái közül pedig többek közt a felcsúti kisvasút gazdái a mai napig nem voltak képesek egy emailt visszaküldeni, amiben reagálnak a megkeresésre. Nem tudjuk, fogunk-e tudni találkozni velük, mert két hónap alatt egy emailt nem voltak képesek kiszorítani magukból.”
Ráadásul
„ha pedig abban reménykednek Lázárék, hogy elszabotálják a látogatást, oszt’ jónapot, hogy klasszikusokat idézzünk, akkor csalódni fognak. Mindaz, amit tapasztalunk a magyar kormány részéről, csak abban erősít meg, hogy van mit ellenőrizni. És ez az ellenőrzés a delegáció hazautazásával nem fog lezárulni.”
(24.hu)
Bal-Rad komm: Döbrögiék is hibáznak a jelek szerint! Elfelejtették megvenni Jávor Benedeket! A „selejt” bosszúja következik. Az Unió jobb kalauzt nem is találhatott volna.
Az biztos, hogy Döbrögiék nem kimondottan örülnek a delegáció érkezésének. Ami – Jávor igérete szerint – NEM IS AZ UTOLSÓ LESZ!
Persze az egy másik dolog, hogy a Gazda mit fog cselekedni a kellemetlen megállapításokra. Vélhetőleg csak legyint! MI KIFIZETJÜK A JÁRANDÓSÁGOT, ŐK MEG ELLOPJÁK! Ilyen az élet! POLITIKAI FELELŐSSÉG! Ha nem tetszik a magyaroknak! – váltsák le őket! Elvégre demokráciában élnek!
Ha a kommunista „diktatúrát” le tudták váltani, akkor ez csak gyerekjáték lehet!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Elfogadhatatlannak nevezte az Európai Bíróság döntésének semmibe vételét Angela Merkel német kancellár egy keddi interjúban a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásával összefüggésben.
A Berliner Zeitung című lapban megjelent interjúban elmondta, hogy az uniós menekültpolitika nehéz ügy, és sokat kell még rajta dolgozni. A tagállamok egyetértenek a külső határok védelmében, a nemzetközi fejlesztési segélyezésben, a menekülésre késztető okok felszámolásáért folytatott küzdelemben, és abban is, hogy migrációs partnerségi kapcsolatot kell kialakítani afrikai országokkal.
A formálódó új uniós menekültügyi rendszer legtöbb alapelvében is egyetértés van, mindenekelőtt abban, hogy a korábbinál nagyobb válságtűrő képességgel rendelkező rendszert kell felépíteni. A menekültek „szolidáris elosztását” pedig a 28 közül „csak három-négy ország utasítja el mereven”, és a kvótaperben hozott bírósági döntés után már a szlovák kormányfőnél is „érzékelhető elmozdulás”.
Azt viszont „nem lehet elfogadni, hogy egy kormány azt mondja, őt nem érdekli az Európai Bíróság ítélete”- jelentette ki Angela Merkel.
Arra a kérdésre, távoznia kell-e ezért Magyarországnak az EU-ból, a német kancellár azt mondta, hogy az ügy egy „nagyon alapvető kérdést érint”, mert az EU a jog uralmát jelenti, és erről „beszélnünk kell majd” az októberi uniós csúcson.- jelentette ki Angela Merkel. Arra a kérdésre, távoznia kell-e ezért Magyarországnak az EU-ból, a német kancellár azt mondta, hogy az ügy egy „nagyon alapvető kérdést érint”, mert az EU a jog uralmát jelenti, és erről „beszélnünk kell majd” az októberi uniós csúcson.
A magyar és a szlovák kormány 2015 decemberében fordult keresettel az Európai Bírósághoz a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és Szlovákia ellenkezése dacára fogadtak el néhány hónappal korábban. A keresetet múlt szerdán kihirdetett döntésében elutasította a luxembourgi székhelyű testület.
Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth Rádióban kijelentette, hogy a bíróság ítéletét tudomásul kell venni, de ez nem ok arra, hogy Magyarország megváltoztassa bevándorláspolitikáját, és nem fogja engedni, hogy Magyarországot „bevándorlóországgá” változtassák.
(atv)
Bal-Rad komm: „…az EU a jog uralmát jelenti, és erről „beszélnünk kell majd” az októberi uniós csúcson…”
– ÉRTHETŐ VAJDA?
Persze hogy érthető a vajdának! Meg is értette ő az üzenet lényegét. „…a Kossuth Rádióban kijelentette, hogy a bíróság ítéletét tudomásul kell venni…”
Lézerjani – a Rókamosolyú – már intézkedik: LAKÓINGATLANOKAT DÖBRÖGISZTÁN TERÜLETÉN A MIGRÁNSOKNAK! (Van még vagy százezer árverés alatt!)
Kérdés az, hogy a MAGYAROK MEGÉRTETTÉK-E a kanzlerina werdichtjét! „… az EU a jog uralmát…” A GYARMATOSÍTÓ JOGÁNAK AZ ÉRVÉNYRA JUTTATÁSÁT JELENTI!
Ennek a jognak az érvényre juttatását szolgálja szívvel-lélekkel-ZSEBBEL a helytartó. „…a Kossuth Rádióban kijelentette, hogy a bíróság ítéletét tudomásul kell venni…”
– Márpedig ezt nehéz másként értelmezni, mint hogy VÉGRE IS KELL HAJTANI! Csak még a mesét kell hozzá kitalálni. Nehéz lesz! – de meglesz. A „választásokig” kell csak kihúzni a mesével! Utána meg már mese nincs, tények lesznek! Meg migránsok. És kérdések sem lesznek. Akinek meg nem tetszik, EL LEHET INNEN MENNI!
„… migrációs partnerségi kapcsolatot kell kialakítani afrikai országokkal…” – adta ki a MÁSIK WERDICHTET a Kanzlerina!
Hiába no! A Közel-Keletről már nem jönnek a migráncsok! Ott Oroszország megoldotta a problémát! (Affene a Medve pofáját!)
De szerencsére van mááásik! Afrika! A TERV onnan lesz teljesítve!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Közvetlen közelről lőtt a rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös István – tudta meg a Magyar Idők.
A lap szerint a három szakértői vélemény azt állapította meg, hogy nagyjából 60-70 centiről tüzelt a férfi a rendőrre.
A szakértői vélemények azt is cáfolják, hogy véletlen baleset volt, ahogy azt korábban a férfi és védője állította. Várhatóan jövő héten lesz az iratismertetés az ügyben. Az ismert hungarista Győrkös tavaly október 26-án lőtt a rendőrökre, amikor azok házkutatás miatt érkeztek a házához.
(atv)
Bal-Rad komm: Fordulat ITT, fordulat OTT! És mindkét FORDULAT BEJELENTÉSE a nyomozóhatóságok részéról a szokásos módon történik. Előbb a Teréz-körúti „robbantó” ügyében áll be FORDULAT, és rendre egy hétre rá beáll a FORDULAT Győrkös – ügyében.
Legutóbb a múlt héten FORDULT a „robbantó” Laci gyerek ügye, amikor KIDERÜLT, hogy zsaroló e-mailt küldött Sintéréknek. Még tán a bankszámlaszámát is megadta!
Most pedig kiderült, hogy Győrkös a golyózáporban 60-70 centire engedte magához közel a rendőrt, és csak akkor lőtt, amikor már biztos volt abban, hogy pont a fejét…! Aztán a Kalasnyikovot letette az ágyra! De előbb kitárazta, és a tűzváltó-kart „nullázta”!
Ezeknek a FORDULATOKNAK a párhuzamos, kiszámíthatóan terminált közlése azért KÉT EGYMÁSTÓL FÜGGETLEN ÜGYBEN! – asszociációkra ADHAT okot!
Az általunk eddig megismert/elénk vetített „tények” pedig minimum gyanakvásra!
Ezen tények alapján pedig bizton kijelenthetjük: a két „elkövetőről” az elitélésük után többé hallani nem fogunk! (Amíg EZ A RENDSZER regnál!)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Diákok ellátás nélkül a határon? – megszólalt a rendőrfőkapitány
Az ATV írta meg, hogy tudomásuk szerint próbaidős hallgatókat küldtek a miskolci és az adyligeti rendészeti iskolából a déli határra ennivaló és plusz juttatás nélkül.
A fiatalokkal a szállásukon közölték, hogy semmilyen élelmezésben nem fognak részesülni – olvasható a cikkben.
Papp Károly országos rendőrfőkapitány a Független Rendőr Szakszervezet főtitkárának írt válaszlevelében azt írja, több rendészeti szakgimnáziumból előzetes értesítés alapján rendeltek át tanulókat szakmai gyakorlatra három határ menti megyébe.
A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium érintett tanulóinak átrendelése nem soron kívül történt, a tanulók az új tanítási évvel kapcsolatos információkról előzetesen értesültek – tájékoztatott Papp.
A főkapitány azt is hozzátette, szakmai gyakorlat idején az állománynak
térítésmentesen biztosított a szállás, és a tanulók napidíjat kapnak.
Az országos rendőrkapitány, a police.hu oldalon közzétett levelében az olvasható: a moduláris rendőri alapképzés részeként a másodéves tanulók meghatározott óraszámban szakmai gyakorlaton vesznek részt.
(Forrás: propeller)
Bal-Rad komm: Bámulatos főkapitányi megnyilatkozás. Igaz a lényeget illetően – miszerint miért NEM KAPTAK ENNI a gyerekek? – semmit nem tudhattunk meg.
Így aztán csakis arra tudunk gondolni, hogy a moduláris képzés keretében a vezénylés első két napján tűrőképesség-felmérő gyakorlat történt. Aki ezt kibirta, az a továbbiakban már kapott ellátmányt. Abból már rendőr lehet. Pszichológiai szűrés volt.
Ezekről a dolgokról viszont ELŐZETESEN ÉRTESÍTVE lettek. Semmi riadó vagy FHKSZ! Minden a közölt tanmenet szerint történt!
Mondhatnánk azt is, hogy van Döbrögisztánban ezernyi más, ennél fontosabb probléma. Mit foglalkozunk ilyen bagatell ügyekkel, hogy néhány gyerek éhezett két napon keresztül?
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
„Magyarország” elnevezésű maffiaállam vezéreinek: Csányi Sándor, Polt Péter és Matolcsy György
köztörvényes bűnözőkhöz
K a p j á k :
Csányi Sándor OTP Elnök-vezérigazgató CsanyiS@otpbank.hu Polt Péter Legfőbb Ügyész info@mku.hu
Matolcsy György MNB elnök ugyfelszolgalat@mnb.hu , info@mnb.hu , stftit@mnb.hu , kommunikacio@mnb.hu
a Közösségi Feljelentésünk elsőrendű terheltjei
Maffiózó Urak!
Önök, posztkommunista-csaló-magyar közszereplők, egy különleges banki konstrukciót fejlesztettek ki, és 2004 őszétől egy a történelemben és a világban is egyedülálló, tökéletes bűntényt – TÁRSADALMI BŰNCSELEKMÉNYT valósítottak meg: a Deviza Alapú Csalást.
Ezzel nem csupán az igen alacsony pénzügyi ismeretekkel rendelkező magyar lakosságot csapják be ma is folyamatosan, de megtévesztik a nemzetközi pénzvilág vezetőit is.
A 2013 óta élő magyar büntető Közösségi Feljelentésünk alapján bizonyítjuk: Önök csalárd módon átverték a magyar ügyfeleiket, a magyar államot, az anyabankjaik vezetőit – részvényeseit és az AIG (American International Group) CDS (Credit Default Swap) viszont-biztosító vezetőit, részvényeseit, valamint az amerikai adófizetőket is.
Mi a békesség érdekében kompromisszumokra is kész kisemberek, megpróbáltuk Önöket tárgyalásra, együttműködésre késztetni, minden általunk elérhető/lehetséges módon – eddig eredménytelenül.
Mivel a 2014-es választáson Önök vélelmezhetően megvásárolták a magyar politikai elit utolsó várát, a Fideszt is, – immár az ország irányítóiként – érinthetetlennek, legyőzhetetlennek tartják magukat.
Ebből következik tehát, hogy Magyarországon 2014-ben az érdemi hatalmat, a háttérben megkaparintó bankármaffia vette át.
Magyarország ma már rendszerszinten korrupt, (eredeti tőkefelhalmozást végző) bankármaffia -állam.
A csaló magyar közszereplők az illegális, gyors és személyes meggazdagodásuk érdekében a mai napig fenntartják, és minden eszközzel (beleértve ebbe a magyar jogállamiság felszámolását is) védelmezik ezt a nemzetrontó bűncselekményt.
A csaló bankármaffia mellett az anyagi érdeke miatt erre szakosodott, törvénysértően működő, közjegyzőkből, követeléskezelő vállalkozásokból,
és egyéni végrehajtókból álló hálózat, a kollaboráns magyar közigazgatási és jogi szakma aktív közreműködésével fosztja ki a sértetteket: a magyar polgárokat és költségvetést, valamint a CDS veszteségekben érintett amerikai adófizetőket és az amerikai költségvetést.
Mi mindig arra törekedtünk, hogy itt, helyben fékezzük meg a magyar bankármaffiát, a magyar büntetőjogban vessünk véget ennek a tragikus és más módon kezelhetetlen állapotnak, de a kommunista bankármaffia már átvette a hatalmat az ország vezetői felett is.
Önök, Maffiózó urak, az első években semmibe vettek minket – mintha nem is létezne ez, a kizárólag az írott magyar jogra és banki dokumentációkra alapozott, ma már 32 ezer ember által ismert, objektív dokumentumokon alapuló bizonyítási eljárásunk.
Kétségtelen fejlődnek:
az ellenem 2016. október 26. napon megvalósult gyilkossági kísérletükkel
a Közösségünk ellen irányuló reakciójuk a megfélemlítés szakaszába lépett.
Nem volt szerencséjük, mivel a gondviselés megmentett: „csak” az életem munkáját megtestesítő családi házam lakhatatlanná válása és az elmúlt hat évtizedes életem emlékeinek, tárgyainak elégetése valósult meg! Bűnös szándékuk azonban kudarcot vallott: „ami nem pusztít el, az megerősít!” A megfélemlítés a „gyilkossági kísérlet” tényállás bizonyíthatatlansága ellenére is egyértelművé vált. A múltam elpusztítása után már nincs mit vesztenem: a jövőm már csak az áldozatok megmentése, vagy az Önök börtönbe juttatása körül forog. Szolgálati nyugdíjas tűzoltóként minden percemet ennek a célnak rendelem alá! Idén júniusban a Közösségi Feljelentésünk mintegy 2 ezer sértett részvételévelelkezdte a csoportos feljelentést az AIG – mint meglopott, sértett – együttműködésével megvalósítani, mivel Magyarországon a már bankármaffia-állam minden eszközzel megakadályozza egy függetlennek tekinthető bíróság nyilvános eljárásához való jutásunkat.
Vegyék tudomásul: azért mert Polt Péter Legfőbb Ügyészt az európai ügyész szervezet elnökévé választották, Matolcsy György az MNB elnöke és Csányi Sándor is az egyik legelismertebb európai-magyar bankár, egy amerikai bíróság előtt – ahol velünk együtt ott áll majd az AIG is, mint meglopott/sértett – már nem fogják tudni a bíróság megvételével SZABOTÁLNI, MEGAKADÁLYOZNI A BIZONYÍTÁSI ELJÁRÁSUNKAT! Amerikában várhatóan szeptember végén, októberben indul meg a bírósági eljárásunk.
Bármiféle tárgyalásra, megegyezésre csak addig van lehetőségük, hiszen a nemzetközi térben megindított eljárás a dominóelv alapján, mindent magával fog rántani. Az eljárás kezdetéről még nincs pontos információnk, de az AIG és ezzel egyértelműen az amerikai adófizetők meglopása (számításaink szerint 5-10 milliárd $ -ról lehet szó) a Harvey okozta károk tükrében (hisz ilyen körülmények között Amerikának minden pénzforrásra szüksége van) különösen érzékennyé válik.
Maffiózó urak!
A felhőtlen hatalmatok, érinthetetlen arcátlanságotok már csak napokra/hetekre van bármiféle megállapodás, megegyezés lehetőségétől.
Utána nem lesz már esélyetek – megúszhatatlan börtön vár rátok!
Menyhért Balogh Péter1
Menyhért Péter 3 6 – 3 0 2 1 7 – 7 7 1 9 Deviza Alapú Csalás áldozatai Csoport petermenyhert@gmail.comhttp://www.peticiok.com/deviza_alapu_csalas_ellen
( j e l e n l e g : H – 1 0 8 9 B u d a p e s t , O r c z y ú t 4 0 . I . e m . 4 0 . s z á m a l a t t i l a k o s )
DAC csoport koordinátora, az áldozatok megbízott képviselője Coordinator of DAC Group, trusted representative of the victims”
Eddig tartott a nyílt levél.
Írhatta volna még legalább 200000 valaki más! Akit MÁR FÖLDÖNFUTÓVÁ TETT, VAGY AZZÁ FOG TENNI A KÖZELJÖVŐBEN A RENDSZER!
Bizony! A RENDSZER! Amelynek aljas – embertelen természete New Yorktól – Harkovig ugyanaz.
A dolgokkal a lehető legelemibb szinten tisztában lévők ezzel tisztában vannak, tisztában kell hogy legyenek! Mint ahogyan a nyílt levél írója is tisztában kell(ene) hogy legyen.
Megértve keservét, pontosan az értelemre apellálva állunk értetlenül az ilyen-olyan, nagy garral beharangozott, ITT-OTT ELINDÍTOTT JOGI kisérletezgetések hallatán. Amelyek talán sok kárvallottban hamis reményeket táplál.
Pedig megélt élmények, vagy a tanult történelem alapján ILLENE TUDNI: NINCS JOGI MEGOLDÁS erre a problémára! Ha lenne, az a kapitalizmust alapjaiban rengetné meg!
Aligha véletlen, hogy politikai maffiabandáink, amelyek egytől-egyig ENNEK AZ EREDENDŐEN BŰNÖS RENDSZERNEK HÍVEI, MŰKÖDTETŐI ÉS HASZONÉLVEZŐI, csupán „választások” előtt húzzák elő igencsak szőrmentén a problémát. Csupán politikai haszonlesés okán.
Igaz ez az állítás mindegyikre! A döbrögista hordától a Jobbikon keresztül a libsikig!
Lelkes amatőr és profi jogászok pedig jogászkodnak! Aztán ha nem jön be a reménybeli eredmény?
Széttárják a karjaikat! Hát így jártunk feleim. És kiemelnek egy-egy aprócska részsikert, ami a RENDSZER MÉG NEM TELJESEN TÖKÉLETES MŰKÖDÉSE OKÁN elértek. Fölhívva a rendszer működtetőinek figyelmét a hiba kiküszöbölésének fontosságára!
A RENSZER MŰKÖDTETŐI pedig renoválgatnak bőszen. Lásd:
Tudomásul kell vennie mindenkinek: EBBEN A RENDSZERBEN JOGI MEGOLDÁS NEM LÉTEZIK! Hiszen az alapjaiban kérdőjelezné meg MAGÁNAK A RENDSZERNEK AZ ALAPJAIT!
Hangsúlyozzuk: EGY EREDENDŐEN BŰNRE, EMBER – EMBER ÁLTALI KIFOSZTÁSÁRA ALAPOZOTT RENDSZERRŐL BESZÉLÜNK! A KAPITALIZMUSRÓL! Annak is a lehető legocsmányabb Döbrögisztáni megtestesüléséről.
A PROBLÉMÁT KIZÁRÓLAG POLITIKAI ESZKÖZZEL LEHET MEGOLDANI!
Ha úgy tetszik, VISSZARENDSZERVÁLTÁSSAL!
Lehet itt posztkommunistázni meg kommunistázni! A tanultak és a megtapasztaltak bizonyítják: CSAKIS A SZOCIALIZMUS LEHET A MEGOLDÁS!
Ha valaki tud jobb megoldást, – és hajlandó is velünk megosztani! – örömmel közzétesszük!
A balrad.ru megtette a maga megoldási javaslatát!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Válaszolt a qrmány: nem az ő megrendelésükre hívogatják a nyugdíjasokat
Megkérdezték a kormányt, mennyi pénzt költenek el a nyugdíjasoknak szóló telefonos kampányra. A válasz: az ő megrendelésükből semmit.
„Mennyibe kerül az adófizetőknek a kormány nyugdíjasok becsapását célzó, hazug telefonos kampánya?” Ezzel a címmel adott be írásbeli kérdést a kormánynak a jobbikos Sneider Tamás. A Miniszterelnöki Kabinetiroda nevében Dömötör Csaba válaszolt, és biztosította a képviselőt: a kormány aztán egy fillért sem költött erre a kampányra. Az indoklása egyszerű volt, mint írta:
„Amint az a sajtóhíradásokból egyértelműen kiderült, nem a kormány, hanem a Fidesz kezdeményezett telefonhívásokat.
Arról pedig a kormány már nem tud mit mondani, hogy a Fidesz mennyit költ a telefonhívásokra.”
Más kérdés, hogy ha a kormány szervezte volna az akciót, akkor sem biztos, hogy könnyű lenne konkrét számokat megtudni. Az államtitkár arról is írt, hogy „a kormány minden adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tesz”, de ahhoz, hogy ez így is legyen, a képviselőnek is csak egy mailcímet adott meg, amelyen be lehet jelenteni, ha valaki közérdekű adatigénylést indítana. Ráadásul az adatokat csak a már lezárt kampányoknál szokták kiadni, vagyis most még egész biztosan hiába kérdezi bárki, mennyiből hívogatják a nyugdíjasokat.
(HVG)
Bal-Rad komm: Tulajdonképpen ez a hallatlan cinizmus a legdühítőbb. Az, hogy beleröhögnek az állampolgárok képébe, és hárítanak. „Mi nem ők vagyunk, ők csak ismerősök!”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!